Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-08 / 133. szám

ÍZGYEI ItmäL/j? HK xMzitw 1975. JÜNIUS 8., VASÄRNAP A könyv ünnepén ÍRŐ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ KISTARCSÁN Igényt teremteni Az ünnepi könyvhét ke­retében meghirdetett író-ol­vasó találkozón Kistarcsán a kitűzött időpont előtt néhány perccel még csak mutatóban voltak néhányan a Fésűsíonó művelődési termében. Aztán nem egészen negyed óra alatt megteltek a székek. Három­negyedrészt fiatalokkal. A meghívott vendég, Bárá­nyt Ferenc SZOT-díjas költő az ajtó mellett dedikált. Művészetek — élet nélkül? A szinte hivalkodóan egy­szerű terem kicsi színpadán egészen rendhagyó műsor kezdődik. Baranyi Ferenc fel­áll az asztal mellől és egy­szerűen, póztalanul beszélni kezd. Nem életéről és nem munkájáról. A művészetekről. A költészetről, a zenéről, a kettő kapcsolatáról. Érdeke­sen, színesen, vidáman és kis­sé fátyolos hangon. Szereti a könyveket... a művészete­ket. Aztán másfél óra alatt be­bizonyosodik: Baranyi oly­annyira szereti a könyveket, hogy rövid idő alatt is termé­kenyen képes továbbadni ra­jongását, szeretetét. Képes igényeket kelteni az embe­rekben az olvasáshoz. A költő beszél. A zene „le­szerelő”, bénító, vagy éppen­séggel megmagyarázhatatlan aktivitásra serkentő hatásá­ról, a vers forradalmasító ere­jéről. A legkülönbözőbb mű­vekből, életekből, levelekből, vallomásokból idéz. — Or­feusz zenével szabadítja ki az alvilágból szerelmesét. Lenin Gorkijhoz írt levelében vall a zene lenyűgöző hatásáról. Vörösmarty, Aprily Lajos, Illyés Gyula Liszt Ferencről, Beethovenről, Bartókról ihle­tett verseit két fiatal művész, Merényi Judit és Oszter Sán­dor tolmácsolja a közönség­nek. Felocsudásra nincs idő. Fa­song Árpád Liszt, Bartók, Chopin, Vivaldi és Kodály gyönyörű dallamait szólaltat­ja meg zongorán. Egy pisszenés nincs. Nem nyikorog egyetlen szék sem. Hangulatok, érzelmek színe- ződnek, gondolatok ébrednek. És a költő tovább beszél művekről, művésznagyságok­ról. Élményekről. Érdekessé­gekről. Színes zenei-költészeti is­meretterjesztő műsorában csupán egyetlen saját verse hangzik el a Kállai kettős ih­lette Három a tánc. Hitvallá­sa az, hogy az élet még csak megvolna művészetek nélkül, de a művészetek nem lehet­nek meg élet nélkül. Kimeríthetetlen forrás Polónyi Péter, a gödöllői já­rási hivatal közművelődési felügyelője nem keresi a sza­vakat. ha a véleményét kérik. — Sok unalmas előadás he­lyett ilyen vagy hasonló mű­sort kellene — sokszor — szétvinni az országba. Mert Baranyi valami egészen újat hozott a közönségnek. Az író­olvasó találkozó „ürügyén” saját, művészetek iránti alá­zatát. szeretetét, gondolatait nyújtotta a közönségnek vá­logatott szép versek, zenemű­vek keretében. Nem saját ma­gát állította a reflektorfény­be, hanem az 'rodalmat, a ze­nét. a művészetet. A színpadról lejőve Bara­nyi Ferenc már többet elárul magáról.-L Szívesen járom a me­gyét, hiszen magam is Pest megyei vagyok. Pilisen szü­lettem, Cegléden ,-rtam isko­lába ... Számomra Pest me­gye a kimeríthetetlen forrás. Mindig örömmel teszek elegét Pest megyei meghívásoknak. Jó is — rossz is Kistarcsa — kulturális éle­tét tekintve — fehér folt Bu­dapest határában. A több mint nyolcezer lakosú község­ben nincs művelődési ház. nincs klubkönyvtár, csupán két, kulturális célt szolgáló terme van, azok is a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár tu­lajdonában. És van könyvtá­ra. A főváros pezsgő kulturá­lis élete felszívja az érdeklő, dőket. Ez jó is, rossz is. Rossz annyiban, hogy a községben egy csomó kiaknázatlan kul­turális lehetőség van. Németh Imre, a Kistarcsa és Kerepes közös tanácsának elnöke — tisztában van ezzel a prob­lémával : — Kulturális gondjainkon próbálunk enyhíteni most a klubhálózattal. Feléoült már. de még nem „üzemképes” az ifjúsági KISZ-klub. Rövid időn belül szeretnénk létre­hozni nyugdíjasklubot is ... Dr„ Draspó Lajosné, a köz­ségi könyvtár vezetője sze­rint az ötezer kötetes könyv­tárnak hatszáz rendszeres ol­vasója van. Ebbe beletarto­zik az iskolában működő if­júsági könyvtár is háromszáz általános iskolás olvasója­vai ... A kölcsönzők három­negyed része diák. Nyolcezer lakoshoz viszonyítva ez bi­zony elég kevés. Budapest az oka... Igen, a főváros közelsége is „ludas” ebben. De. Nagyobb helyi igények is lennének, ha felkeltenék őket megfelelő propagandamunkával és a szerdaihoz hasonló igényes­színes műsorokkal. Szabó Éva MESTERHÁZI LAJOS RÁCKEVÉN „...ami engem is érdekel’ A ki minap a ráckevei já­rási könyvtár helyisé­gében tartózkodott, a mintegy 70 résztvevővel a könyvhét ünnepélyes író— olvasó találkozóján, annak két élménye volt: Mesterházi Lajos és az ifjúság, fró is, a gimnazisták is önkéntesen ér­keztek és az együttes gon­dolkodásban, kérdés-vála­szokban találkoztak tényle­gesen. A termő csönd a vá­rakozás fokát és a befoga­dás intenzitását jelezte, az alkotás nyitányává gyarapo­dott az eszmélés-munkában közösen eltöltött három óra. Záporoztak a kérdések, nem késtek a töprengésre készte­tő, felismeréshez vezető vá­laszok. A Kossuth- és József Attila-díjas író elmondotta, hogy a mi társadalmunk most növeli egyetemessé a szabad­ságot, kiváltképpen a kul­túra általános elterjesztésé­vel. Kitért arra a vonzódá­sára is, mely az antikvitás­hoz kapcsolta egész életé­ben. Latin szakos tanári dip­lomát szerzett, Ovidiusból doktorált, s Prométheusz könyvében a történelem jó hőseit eszményítette, akikről elődeink gyakran megfeled­keztek. Részletesen beszámolt ar­ról, hogy írói munkájában csak az olyan egyedi törté­net érdekli, mely valamit szimbolizál, s hozzájárul a nemzeti önismerethez, s azt igazsággal gyógyítja, mert kettős mákony a dicsekvés és a defetizmus. — Mi a véleménye a fiatal írókról? — hangzott egy kér­dés. Mesterházi Lajos elmoso­lyodott, és nyújtott szünet után felelősségteljesen vála­szolt: — A frissen telepített erdő­ben sűrűn állnak a fák, de nincs az az erdész, az a bo­tanikus szakember, aki előre meg tudja állapítani, melyik szárad el, melyikből lesz öt­száz éves tölgy. A magányos fa elpusztul, de az erdőben fennmarad. A fa is, az ember is, az író is társas lény. Az is igaz, hogy az erdő fái is rit­kulnak, de az igazi érték meg­marad, annak ellenére, hogy a kortársi kritika sokszor téve­dett. Mindenki a jövőbe sze­retne lépni, minden fiatal íróra szükség van, de hogy az idő kit tartósít, azt csak a holnap dönti el. Az eszmecsere őszinteségé­hez nagyban hozzájárult, hogy a kérdezők a művek látszögé- ből érdeklődtek, valameny- nyiüket az olvasás élménye hívott vendégségbe. Közmű­velődési problémák is szóba kerültek, a főváros zsúfoltsá­ga, a nyugdíjasok értelemmel szervezett tartalmas öregsé­ge, Pest megye lehetősége az urbanizációs folyamatban. Itt fogalmazódott meg az a sarkalatos igazság, hogy ott gyorsul hathatósan a váro­siasodás, ahol a vezetők és az állampolgárok egyaránt cselekvő részesei a fejlődés­nek, ahol a munka, a jó­szándék számba veszi a mű­vészet és a tudomány ener­giáit. A jó helyi diszpozíció a pénzügyi források mellett szintén segíti a helyes ha­ladási irányt. Mesterházi Lajos végül a Ráckevén készült műveiről és írói terveiről beszélt an­nak a kérdésnek kapcsán, melyet Raffay Béla, a járási hivatal elnöke intézett hoz­zá. — Életemet és véremet Ráckevéért — jegytezte meg tréfásan — de toliamat még más feladatok is izgatják. Esszéregény foglalkoztatja, s mint mondotta: — Szeretnék végigmenni életem fordulópontjain érzel­mi háttérrel dúsított látvá­nyok sorozatával. Végül az önirónia fontos­ságát hangsúlyozta, amellyel „elkerülhető a nagyképű ko­molykodás. Olyan könyvet szeretnék írni, amilyent még nem olvastam, ami engem is fölötte érdekel, ehhez sze­retném megtalálni a kul­csot”. S zinte megszűnt az idő, úgy átforrósodott a le­vegő az eszmeébresztés­ben. Másodszor beszélgetett az idén olvasóival Ráckevén Mesterházi Lajos, , dedikálta köteteit. Meghívást fogadott el későbbre is, hogy a közös beszélgetés, az együttes gon­dolkodás a jövő egyik erős téglájává hevüljön. Losonci Miklós TV-FIGYELO Humor és zűrzavar. az Egy óra irónia önmagában kétség­kívül szellemes cím. De aho­gyan a pénteki műsorban lát­tuk, az író szót kiemelve és különválasztva, az bizony már kissé mesterkéltnek, eröl- tetettnek hatott. Nem vélet­lenül: a mesterkéltség az egész műsort áthatotta. A cím humort ígért, még­hozzá iróniát, tehát a napfé­nyes oldalt, valami könnyed­séget, derűt. A valóságban vi­szont ehelyett egyrészt egé­szen lapos humort, másrészt ebbe a hangulatvilágba se1 hogyan sem illeszkedő, tra­gikus távlatú műveket kap­tunk. Szabó György jeleneté­ről például sok mindent mondhatunk, de . éppen azt, hogy humoros vagy ironikus, semmiképp. Miért került hát ebbe az összeállításba? Alighanem csak azért, mert cselekményének egy szálával kapcsolódott a másik két je­lenethez, Gyurkovics Tibor és Szakonyi Károly írásához. Mindhárom jelenet ugyanis arra e\ felfedezésnek egyálta­lán nem nevezhető életta­pasztalatra épült, hogy az asszonyok megcsalják férjü­ket, és hogy a felszarvazott férjek nevetségesek. Humor­nak, élettapasztalatnak egyaránt lapos, elhasznált, el­koptatott valami ez, ha pedig ráadásul még olyan szürkén, élettelenül is adják elénk, mint különösen Szakonyi és Gyurkovics előre kitalálható csattanójú történetét, végképp érdektelen, unalmas az egész. Szabó György írása persze, kétségkívül nem lapos. De egy egészen más világba tar­tozik. Egyéb hibák is rontották az összeállítást. Weöres Sándor tényleg fura humorú gyer­mekversei szinte elvesztek a műsorban, akárcsak Gergely Ágnes túlságosan „színesen”, túlbonyolítottan előadott sír­feliratai. Nagyon összecsapottnak, összekapkodottnak, átgondo­latlannak tűnt ez a több mint egyórás műsor. Ökrös László Trisztán. A pályája kezde­tén álló Thomas Mann már ebben az alkotásában is — amelynek tévéváltozatát szü­letése 100. évfordulójának emlékére csütörtökön este mutatott be a televízió — fel­csillantja mindazokat az eré­nyeket, amelyek később egés2 művészetét, egyéniségét jel­lemzik. A Trisztán egyszerű, hétköznapi, romantikusan szentimentális történet lenne ha nem éreznénk mindvégig a személyiségét a cselek­ménytől függetlenítő íré könnyed, leheletfinom iró­niáját. Éneikül a fontos ősz- szetevő elem nélkül a Trisz­tán pusztán jól ismert sze­relmi történetté sekélyesed.k Thomrs Mann azonban sok­kal többet szánt e mű mon­danivalójául. A novella íté­let a polgári élet apróbb nagyobb visszásságai felett amelyben az író e világ tör ténései, eseményei — gyakrai alig észrevehetően gúnyos — tolmácsolójának a szerepé tölti be. Ha az irónia elsik kad a cselekmény fordula tatban, akkor elsikkad a mi mondanivalója is. Ezért tűnt úgy: a televízi- erejét meghaladó nagy fel adatra vállalkozott. S ez ké sőbb be is bizonyosodott. I Trisztánból pontosan a leg fontosabb tényezőt felejtetté ki a tévéjáték alkotói — a írót, Thomas Mannt. így há a film sem lehetett több eg történetnél, valódi mondani való, ítélet nélkül. Mentségé re szóljon a tévéjáték készí tőinek — a forgatókönyvír é> rendező Szinetár Miklós nak és a feladatukra nem ti erősen ráérző művészekne — hogy a Trisztán a legnehe zebben feldolgozható The más Mann-művek egyiki Virág Ferenc MEGELEVENEDETT KÖNYV SZENTENDRÉN Nevető Parnasszus Kapós a könyv Cegléden adaptációk. Aztán a beszélg< tés. A költészettől a legösszt tettebb művészetig, a fiimi számottevő alkotások fűzőc nek mindkét jelenlevő író m véhez — volt hát mit kérde ni. Az okos polémiában főit arra vártak választ az olvasó hogy ebben a műfaji, illet' műformai sokrétűségé nincs-e olyan érzésük az a kotoknak, hogy valamiről l maradnak. Az izgalmas v laszdialóg valóságos tanú mánnyá épült. Nyilvánvaló ■ így mondja Páskándi —, hoj a lírai versből máshol has nosítható drámai elemek k maradnak, ezeket az anya darabokat — melyek esete ként értékesebbek a massz nál — csak más műfajba műformában lehet fel has zni ni. Az a művész, aki kizárói a saját anyaga sugallatá hallgat — az dolgozhat a le maradéktalanabbul. De ha 1 lóg egy regény valamelyik i jezete, abból még kiváló n vella lehet, amennyiben hí landó a regényíró novellát írni, s felismeri ezt a lehetős get. A magyarázkodás — tol ja meg Csoóri Sándor — n< fér bele a versbe, de mert i engedhetetlen, hát más főm keres. A végig verejtékment indulatokat, el nem titkolt 1 váncsiságokat feltáró beszi getés legfőbb érdeme talán volt, hogy igazi — mondhi nám úgy is —, alkotói ein lyülésre késztette élő Írod műnk két reprezentánsát, mert paródiáról vidáman fo kezdetben a szó, jutott beli a végére is. Nagyon tizénél kislány tette fel utolsónak iró—olvasó találkozók szír elmaradhatatlan nyájas kére sét: hogyan váltak íróv Páskándi Géza adta meg kegyelemdöfést, mondvi mindig is gyenge volt a n móriája, ezért, ami eszébe j tott, azt le kellett írnia. Ha biggyesszem a magyar kön egyik méltó megünneplésén tudósítójaként ide mindjá mindannyiunk, s egész ne-, zeti kultúránk épülésére, g% rapodására. Kertész Pétéi Könyvhéti hajra. A pince­klub előterében könyvekkel terített asztal. Fridii Jenőné, vagy ahogy városszerte szólít­ják, Ancsa, a lehetetlent nem ismerő tanácstag, a szentend­rei könyvesbolt vezetője, ez­úttal is elemében van. Dél­előtt óta a művelődésügy ki­váló dolgozója, de nincs idő az ünneplésre, ki kell elégíte­ni az olvasók szomját. Tizen­nyolc Körkép percek alatt el­fogy — ez az antológia pilla­natnyilag a legkapósabb —, így van egy percünk a rövid számvetésre. — Általánosságban anijyit mondhatok, sikeres volt az idei könyvhét. A klubban már hangol a Sebő-együttes, aztán minden különösebb konferálás nélkül muzsikálni kezdenek. A fél­kör alakú nézőtér hamar megtelik, előkerülnek az iro­dákból a pótszékek. Minden korosztály képviseli magát — úttörőktől a tisztes korú fel­nőttekig. Itt van — igaz civil­ként — a tanács elnöke, Ma­rosvölgyi Lajos, hiába is pró­bálná megtagadni az egykori filoszt, s a hátsó sor szélén ott szerénykedik Barcsay Jenő. Pedagógusok, képzőművészek, diákok, irodalmi színpadisták. Ha jól memorizál a tudósító, valamikor A csikósok, a gu­lyások kis 1 lájbiban járnak kezdetű nóta derekán sétálnak be s foglalják el helyeiket a beszélgetés íróvendégei: Csoóri Sándor és Páskándi Géza — dr. Szalay Károly irodalom- történész társaságában. Ha szigorúan vennénk az író— olvasó találkozók gyakran megcsontosodott rendjét, azt kellene mondani: Szalay Ká­roly bevezetőjével kezdődött. Lényegében ez történt ezúttal is, csak mindnyájunk fellé­legzésére rendhagyó módon, minden nagyobb — a hallga­tóság szorongására apelláló — lélegzetvétel nélkül. Lévén a bevezető nem volt más, mint egy kitűnő konferansz. A té­ma pedig: a könyvhét egyik legkiemelkedőbb könyvsikere, a magyar irodalom legteljesebb paródiagyűjteménye, a Nevető Gyakran, megálltak idősek és fiatalok a Művelt Nép Könyvter­jesztő ceglédi könyvsátra előtt. A ceglédi gyorsmérleg: a könyvhéten szombatig több, mint hetvenezer, a könyvsátorban pedig tizennégy- tizenötezer forint értékű könyv talált gazdára. Tóbiás Irén felvétele Parnasszus, melynek szerkesz­tője és egyik írója éppen Sza­lay Károly. Bizonyságul, hogy ahol ilyen intenzíven ki lehet valamit gúnyolni, ott olyan erős az irodalmi élet, hogy elbírja. Példái valóságos pe­tárdákként robbantak. Sárost Gyula előkerítésére — aki meglehetősen rossz költő volt — a szabadságharc bukása utári valóságos hjtóvadászatot tartottak, mert korábban írt egy szatirizáló verset a Habs­burgokról. Adyról — aki ma­ga is sürgette, hogy nyerjen polgárjogot irodalmi életünk­ben a paródia — a tízes évek­ben számos paródia jelent meg, de ezek döntő többsége nem írói arcélét rajzolta meg, hanem forradalmiságát kezdte ki. Lovászi Károly hu­morista annak idején kötete­ket írt a Nyugatosok ellen. Az igazi frontáttörést Karinthy Frigyes paródiagyűjteménye eredményezte. „Ez a félresi­került matematika szakos hallgató visszájára fordította a paródia fegyverét.” Jófor­mán lehetetlenné tette Sza­bolcsba Mihályt, Pósa Lajost, Herceg Ferencet, s éppen pa­ródiái révén vált az olvasók előtt még rokonszenvesebbé Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Füst Milán. Felsza­badulás után elsőnek Darvas Szilárd cáfolt rá arra a féle­lemre, hogy „Karinthy óta nem érdemes paródiát írni”, s őt azóta követték s követik számosán: Bárány Tamás, Benjámin László, Timár György s nem kevésbé a pin­ceklub két írókiválósága. Bi­zonyságul Bánffy Györgynek, a József Attila Színház mű­vészének sziporkázóan szelle­mes előadásában hallgathat­tunk két paródiát. Elsőnek Csoóri Sándor: Utazás fél­álomban könyvéből a Kerek- asztal-beszélgetés a békák helyzetéről című megszívle­lendő írását, majd Páskándi Géza: A hadsereg borbélya című tudománynépszerűsítő gyilkos paródiáját. Ugrótánc, őszt éjjfi, Ec, péc, kapuléc — következtek sor­ban Sebőék intonálásában a varázslatos Weöres Sándor-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom