Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-29 / 151. szám
> 1975. JÚNIUS 29., VASÁRNAP i - MEGYEI k/IíHiw IRMGARD ABE: A szerelmes levél Este a tehergépkocsival ment haza, ott állítatta le a ház előtt és korán lefeküdt, mert hajnali háromkor már indulnak... Az asszony csomagolt. Az új kofferba, amit most vettek, mert még soha nem utaztak sehová, eddig nem volt rá szükség... „Tegyek-e fehér inget...” — töprengett „Biztos szüksége lesz rá...” — döntötte el a kérdést és folytatta a csomagolást. Háromszáz kilométer távolságra utazik... Sohasem voltak még távol egymástól. Hogyan fog ott élni? Főznek majd maguknak ... talán jó idejük lesz, hamar végeznek a munkával és jöhetnek haza... Aztán lefeküdt ő is, de nyugtalanul aludt. Nem 6zabad semmiről megfeledkeznie! A hajnal hűvös volt Egy csésze kávé ... A cipők! Zsíros kenyér. Űtravaló. Az igazolványok és a pénz! — Járj szerencsével! Gyorsan, vacogva futott vissza a házba, a függöny mögül nézte az indulást. — Este gyertek el hozzám... — mondta napközben az asszonyoknak. — Hogy* érzed magad egyedül? — kérdezték cinkos, ravasz mosollyal asszonytársai. — Nagyszerűen! Kipihentem magamat ! — felelte hetykén. Aztán megjöttek az első üdvözlő lapok. — Hát g tiéd? Nem írt? — Mit kellene írnia? — nevetett. — Talán szerelmes levelet? Jobban teszi, ha rámosolyog valami helyes kislányra! Mentek a napok. Munka, gyerek, kert, jószág. — Na, mi van? Még mindig nem írt? — Nyughassatok már azzal az írással! Tizennégy éves házasak vagyunk! Nem tudtok jobbat kitalálni? A elnök hozta meg a hírt; még két nap és jönnek haza. ' Másnap az egész falut beszaladta. — Hé! Akartok egy igazi szerelmes levelet látni? Az asszonyok összefutottak. A képeslap már ösz- sze volt gyűrődve, összefogdositák a kíváncsiak. Idő, munka koszt... — Ez neked szerelmes levél? Hol van ebben a szerelem? — fitymálták. — Itt, ide nézzetek! A fejek összehajoltak, a szemek tágra nyíltak. Valóban; közvetlenül a bélyeg mellett, picinyke betűkkel oda volt írva: „A te Alexed”. — A te Alexed! Látjátok? — és felnevetett hangos, boldog nevetéssel. Antal fv I-stván fordítása TAKATS GYULA: Ballag* nyolc lábon Két angyali tehén szuszog s a galagonyák fahéj illatába áröl két rózsás állkapocs ... Ballag nyolc lábon a világ s a május biztosan napos Egy pillangó szarvára száll: az észvak fején a koszorúra, s együtt ballag és biztosan őröl velük a nem is látható... A lomb közül kis borjú bőg. Fölissza hangját ... Szopni hagyja. Es szárnyal, galagonyával ballag totiább a kék idő.---------------------— munkásI A ruhagyári [ szálló épü----------------------- lete kirítt az új lakónegyedből: szürke ormótlan tömbje magára vonta a figyelmet a pasztell- zöld erkélyek között. Valamikor az ötvenes évek elején épült; akkoriban számon is tartották, mint a fejlődés egyik nagy vívmányát, de azóta legszívesebben lebontatták volna a város vezetői. De mit lehetett tenni: közel volt a gyárhoz. S a játszóterek, garázsok, a fény lüktetésű emeletsorok közt ott bújt kopottságával, elhanyagoltságával az öreg hodály, melynek komorságára a szűk ablakokból kihajló, ki- kiabáló lányok pajzán szöveget firkáltak. E z még mind rendben is lett volna, de egy viharos éjszakán meglódult a vakolat az első emelet táján és nagy robajjal zuhant a fal tövébe. Néhányan föl is ébredtek, az ijedősebbek sikoltoztak, de aztán a fáradtság visszanyomta őket az ágyba. Másnap kora reggel a gondnok, Kincses bácsi (csak így szólították a szállón) fejcsóválva szemlélte az éktelen nagy mállást, a lehetetlen formájú foltot. A legrégibb lakónak, Stéber Manyinak öntötte ki a szívét. — Hát, nézze, ezek megvárják, míg a fejünkre szakad a tető... Ezeknek hiába beszél az ember, olyanok, mint a kőszentek. Még egy ilyen vihar, és nem tudom, mi lesz. De Manyi, aki itt őszült meg a 12-es szobában, nem tartotta a száját: — Nézze, öreg, nem a vihar a probléma. Valakit az éjjel nekinyomtak a falnak, és attól szakadt le az egész, őrségbe kell állni, kilesm, ki az a szemtelen ... Ezek a mai lányok. Na, viszontlátásra. — Menjen már — mondta Kincses —, miket talál ki. Persze, hallották ezt mások is, és mint a legtudományosabb, legszakszerűbb magyarázatot mesélték szerte a gyárban. A szemüveges Pillér szaki a szabászaton fogadást ajánlott, hogy mire vége lesz a tavasznak, a szállóról körbe hiányozni fog a vakolat. — Maga is beszállhat, ha rendesen fogyasztja az üzemi tejet — ingerkedett vele a focista Lónyai, a Lóbekk, ahogy a lelátón becézték. — Te is jobban tennéd, ha a tejesüveget emelgetnéd, s nem pedig a sörösüveget. A múltkor átgurították a lábad között a labdát, és utánament mint valami diszkapun az egész csatársor. j----------------: monoton zaja I A gépek I hallatszott---------------- minderfütt. A száraz levegő kínozta a tüdőt, a szájpadláshoz tapasztotta a nyelvet. Jólesett a hideg tej, 'amit a műhelyekben árultak. A tejcsárdában nagyüzem volt. Kincses Gyuri bácsi ettől kezdve nem nyugodott, folyton a munkásellátásra járt, ütötte az asztalt, hogy mi lesz már, megvárják, míg a fejükre szakad a plafon... — Fél éve beígérték a födémcserét is, de pénzt elfelejtettek átutalni. Legalább azt a csúfságot tüntessék el, az egész város mirajtunk röhög. Az szb-titkár nyugtatgatta: — Gyurikám, meglesz, mondtam már, hogy meglesz. Ezt a problémát érzékeljük, hidd el, mi is, és napirenden tartjuk. Az elintézést illetően vannak még tartalékaink, nem kell ezt olyan sötétre festeni, ahogy te csinálod. A könyvelésen ültek rá — de majd utánanézek. Különben is, jobb lenne, ha azzal törődnél, mit művelnek a lányaid. Állítólag bejár oda boldog-boldogtalan. Egyszer kénytelenek leszünk megnézni ezt a dolgot. A gondnok — nagy, erős ember, a gyárban megemelte magát, s ezért került ebbe a jó beosztásba — megijedt. Kopaszodó, magas homlokán a pillogástól harmonikázni kezdtek a ráncok. Ezek képesek"...' — gondolta. — Minek ugrálok, jártatom a számat. Ha nekik jó, megfelel, nekem ugyan mindegy. Majf! éppen emiatt kössenek belém, emiatt a yacak mállás miatt. De vége a cicázásnak is, ha valakit elkapok, kirúga- tom... Az ember már nem tudja, mit mondjon ... Állítólag valaki lefotózta a foltot, és beküldte a megyei lapnak. Persze nem közölték: előbb ment a telefon információért, az igazgatóságra. Az olvasószerkesztő és az igazgató megegyeztek, hogy nem lenne politikus ezt igy direkten lehozni, hiszen a törődés igenis megvan, nemrég cserélték a cserépkályhákat gázkonvektorra, állandó melegvízszolgáltatást vezettek be, a vaságyakat rekamiék váltották fel — na, nem minden szobában. Szinte érthetetlen, minek fújják fel ezt a jelentéktelen ügyet.-------------------- napfény a láI A májusi I nybk vérét is------------------- megpezsdítette : az ablakokban napoztak, legtöbbször fürdőruhában — a környékbeli asszonyok* megbotránkozására. A gondnok nem győzte hallgatni panaszaikat, s ha néha későn tévedt haza a fiatal férj, megkapta, — biztos a ruhagyári szállón voltál továbbképzésen ... — Egyszóval forrt a levegő a lányok körül, s a szomszéd férfiszámyról bizony be-besurrant esténként egy- egy srác, akit nem sikolyok, hanem ölelő karok fogadtak valamelyik kettes szobában, amelyet erre az éjszakára bérbe adtak a lakói. A rizikó, a lebukás veszélye nagy volt. Kincses bácsi ugyan megkapta a hallgatási pénzt, de őt is ellenőrizték, ha baj van, ő természetesen nem tud semmiről. De ez már jól bevált szokás volt, szinte hagyomány, s jó néhány pár innen a lányszálló valamelyik ágyáról tutajozott a házasság csendes öblébe. Ilyenkor a gondnokot is meghívták a lag- ziba, ő meg somolyogva hallgatta a kenetteljes papi szöveget, tudva azt, amit tud. A Lóbekk is szorgalmas látogatója volt Csató Évi szo- bácskájának. Főként szombat- vasárnap nyílt erre alkalom, amikor Manyóka hazautazott, a távoli kis faluba, megszemlélni, megvan-e még az elhagyott családi ház... De meg is lehetett kérni, hogy aludjon máshol, vagy menjen el szórakozni, sétálni. — A mautner hideg még, nekem nehogy felfázzatok — mondta ezen a szombat délután is öltözködés közben. — A Jolival elmegyek moziba, 10 után jövök meg. Elcipelem, mert ez a szegény ki nem mozdulna egyedül ebből a galambdúcból. Soha. Ez innét megy nyugdíjba, én már látom. A Lóbekk beült a közös tévészobába, Fradi—MTK mécsesét nézni. — Mi van Ló? — nézett be Sutyi, a szobatársa. — Nem jössz a Fütyülősbe? (Ez volt az a vendéglő, ahal gyakran kellett fütyülni a rendőröknek ...) Bekapunk valamit, porzik a vesém. — Elvanón vagyok, Sutyi- kám, az asszony leszondáz és balhézik, ma nem lehet----------------- székek nyiko| A rossz | rogtak, ha---------------- valaki mozdult eg yet a félhomályban. A lányok melegítőben itt szurkolták el az időt az esti randevúig. Néha betévedt egy-két férfi látogató, akinek leüzentek, hogv várjanak egy percet, vagyis fél órát. Ez volt a szombati közönség. — Na, jó. A Fütyülősben leszünk, ott megtalálsz... — mondta, és becsukta az ajtót. Borbély Teri jött be, Éva barátnője. — Ló, mehetsz — súgta ne-' ki, és leült az egyik csikorgó székre. A fiú felállt, lassan átsétált a női szakaszra. A lépcsőházban a házirendet tanulmányozta, mint mindig, mikor Évára várt. Idegeneknek és férfiszemélyeknek felmenni tilos. Az ágyra ülni nappal tilos. Tisztálkodjunk gondosan, a fertőző betegségek, valamint a tetű- és poloskaveszély elterjedésének megelőzése miatt. Olvashatatlan aláírás, 1955. A vasalószobában csörömpölések, valahol lányok vihogtak, ajtók csapódtak. Aztán az ismerős cipők kopogtak lefelé a lépcsőn ... — Gyere már... — mondta halkan Évi; szőke haján még látszottak ä zuhanyozás nyomai. — Minek öltöztél fel, díszpintyem — surrant utána Lónyai.'Jó, ismerős érzés járta át, ahogy elkapta a lány kezét. — Siess, úgy csoszogsz. Szedd a lúdtalpaidat. Néhány pillanat múlva biztonságban voltak. Egymásra fonódtak, mint a szőlőkacsok, a foguk összekoccant. Szerették nagyon ezt a ihájusi világot. 8 óra felé kopogtak az ajtón. — Ellenőrzés van, vigyázzatok. Mindketten megmerevedtek. Évi sírni kezdett, Lónyai meg idegességében rágyújtott. — Csak cigarettázz, ahelyett, hogy ... Öltözz már fel, így akarsz találkozni velük. Ézt a szégyent... Otthon is megtudják. Istenem, istenem... Kiraknak, kitesznek az utcára... Mehetek a francba, albérletbe... Lónyai megpróbálta csillapítani. — Az istenit — gondolta —, hát már ez is bűn. Dögöljenek meg! , Megint kopogtak. — Már az elsőn vannak. A kapuban is áll valaki. Lónyai elnyomta a cigit. — Ne bőgj, csomagolj! Éva úgy nézett rá, mintha megbolondult volna. — Miért? Én nem megyek sehova — nyöszörögve fetren- gett az ágyon, a sírástól el- mázolódott szemhéjfestéket szétkente az arcán. Szörnyen nézett ki. — Szedd le azt a rohadt bőröndöt. Megyünk, de együtt. Kihajózunk innen... Világos? Évi felnézett, aztán a törülközőért nyúlt. — Komolyan mondod? — Naná, majd viccelek. Épp most.----------------- kezdtek. A I Pakolni | szekrényből---------------- mindent kirámoltak, teletomyozták mindkét ágyat... — Istenem. Mennyi cipője van egy nőnek... — rakosgatta Lóbekk egy élesztősdobozba a magas sarkú topogókat. — Elmegyünk a Janikhoz, ma éjszaka ott alszunk, aztán majd meglátjuk... Az jó haver, ne félj. Kopogtak az ajtón. — Még jó, hogy nem siették. Alaposak, ez már igaz — húzta el a száját Lónyai, és kinyitotta az ajtót. r ;— Persze — mondta Gurko. — Azért jöttünk össze, nem? — Akkor indíts — mondtam —, mert máris késő van. Bementünk Toniék udvarába, onnan kezdtünk átmászni a kerítéseken. Már a Vasutas udvaránál jártunk, amikor Toni, aki elöl mászott, szitkozódva megállt. — Mi van? — suttogta Gurko. — Megcsípett a csalán? — Beszögezték a deszkát! — felelte Toni. — Tudod, hogy kiszedtük a szögeket, és volt itt egy nyílás. — Persze, már megint a boltosék — mondtam. — Beszögezték, nehogy átbújjanak a tyúkjaik. Rémes, milyen zsugoriak! A boltosék csakugyan fogukhoz ver- 1 ték a garast, pedig valaha, amíg megvolt a szatócsüzletük, szemérmetlenül loptak. Örökké a tyúkjaikat hajku- rászták, átkutatták az utca összes udvarát, folyton felismerni vélték őket, minden második tyúkról állították, hogy az övék. Most meg, tessék, beszögezték a deszkát, amelyet két napja lazítottunk ki, hogy besurranhassunk a Vasutas udvarába. — Nem tehetünk mást — suttogta |Toni. — Át kell másznunk a kerítésen. Átlódítottuk magunkat a Vasutas udvarába Valami tüskés bozótban értünk földet, jól összekarcolt, de hallgattunk, mert aki nem szereti a karcolást és a kerítésmászást, az menjen a piacra, és vegyen magának ott cseresznyét. Azután előkúsztunk a bokrok alól, felálltunk, és körülnéztürlk. A hálószoba ablaka világított. Nemsokára kialudt a fény, és a konyhai lámpa gyulladt ki. Láttuk a Vasutas feleségét, háttal állt az ablaknak, és a haját Igazgatta. Hosszú, szőke haja volt. soha nem göndörítette. Ha a nap rásütött, ragyogott, mint a csillám. C okáig igazgatta a haját, aztán vég- re elment az ablaktól, de a fény nem aludt ki. Meg kellett vámunk, míg lefekszik, mert így könnyen megláthatott bennünket. Visszakúsztunk a bokor alá, ott hasaltunk várakozva. — Az udvarban sötét volt és meleg, pünkösdi rózsa és orgona illata lengett. A csillagok az ég mélyére távolodtak, mi meg a Vasutasról beszélgettünk suttogva. — Jó neki! — mondta Gurko. — Egyenruhája van, szabadjegye, akkor utazik, amikor eszébe jut. — Príma lehet! — szögezte le Toni is. — Ha akar, Várnába utazik, ha akar, Plovdivba, vagy Burgaszba. Csak ül a fülkében, száguldanak mellette az állomások, házak, rétek. Az ám az élet! — Hajaj! — sóhajtottam. — Egész héten utazik, viteti magát hol erre, hol arra, most az egyik varjasban van, három óra múlva a másikban, estére egy harmadikban. Egy nap többet lát, mint más egy év alatt! Mi is... Csak ücsörgőnk itt, ezen az udvaron, a Vasutas meg utazik valahol, ki tudja, merre ... — Egyszer én is utaztam. Pernikbe — mondta Gurko. — ötvenkét pályaudvaron álltunk meg. — Pemik itt van a szomszédban, nincs itt ötvenkét állomás addig — hű- tötte le Toni. — A Vasutas viszont talán éppen Rusze felé utazik. Voltál már Ruszéban? — Nem — felelte Gurko sajnálattal. — Fönn van, a Dunánál! — mondta Toni. — Egész éjjel utazhatsz, és csak reggelre érsz oda. Gurko kinyitotta a száját, mondani akart valamit, de ebben a pillanatban nyüt az utcai kapu, és bejött az udvarra egy ember. A ház felé tartott. — A Vasutas! — suttogta Toni. — Most aztán benne vagyunk a pácban! — Lógjunk meg. míg nem késő! — indítványozta Gurko. — A Vasutas szeret az udvaron üldögélni. Ha kijön, rögtön észrevesz. Körülkémleltünk, de nyilvánvaló volt, hogy legfeljebb egyikünk tud átmászni a kerítésen, a másik kettőt fülöncsípi a Vasutas. — Várjuk meg, míg bemegy, akkor kimehetünk a kapun — mondtam, TTgy is tettünk. Meglapultunk a bo- zótban, lestük, hogy a Vasutas bemenjen és kereket oldhassunk. Közben az ajtóhoz ért, de nem nyitott be, hanem megállt és kopogott. Az ajtó azonnal kinyílt, a küszöbön megjelent a szőke hajú asszony. Megfogta az ember kezét. Rájuk vetődött a fény. Az ember nem a Vasutas volt. Az asszony magához húzta, beléptek, és bezárult az ajtó. Hallgattunk. A csillagok még mélyebbre távolodtak az égen, az udvaron pünkösdi rózsa és orgona illata lengett.' Tíz lépésnyire ott volt az érett cseresznye. — Nem a Vasutas volt! — szólalt meg Gurko elgondolkodva. — Persze, hogy nem — mondta csöndesen Toni. — Más volt. — A Vasutas talán Rusze felé utazik — mondtam én. — Egész éjjel. A konyha ablakai elsötétültek, egy pillanat múlva a hálószobában gyúlt fény. Szél söpörte a bokrokat fölöttünk, valahol a messzeségben vonat füttyen- tett. — Betöröm az ablakait! —■ mondta Toni. — Most rögtön! Mindet! — Azok a Vasutas ablakai is — figyelmeztettem. — Akkor tapossuk szét a rózsákat meg a többi virágot — javasolta Gurko. — Az egész kertet! — Azok is a Vasutas virágai — mondta Toni. — Szeret a kertben üldögélni. TTallgattunk, tehetetlenül és harago- san. Tíz lépésnyire volt tőlünk az érett cseresznye. Virágok illata lengett, meg a szélé, amely messziről jön, s magával hozza távoli vidékek illatát. A hálószoba ablakai elsötétültek. Ott álltunk a sötét éjszakában, három cseresznyetolvaj, mérhetetlenül messze a csillagoktól. Dühösek voltunk és tehetetlenek. Csíklielyi Lenke fordítása Tengerpart Barnóth Zoltán grafikája PÉNTEK IMRE: A szombat az mégis más
