Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-29 / 151. szám
10 XÄMav 1975. JÜNIUS 29., VASÄRNAP Heti jogi tanácsok A vállalat a munkaviszony megszűnése után nem tarthatja vissza a dolgozó munkakönyvét, ha a dolgozó tartozását nem rendezte. 1 Egyik olvasónk panaszolta, hogy szabályszerűen szüntette meg munkaviszonyát. Amikor azonban leszámolt, munkakönyvét nem adták ki, mert vita volt egy bizonyos tartozás felől. A vállalat követelt a dolgozótól — a dolgozó megítélése szerint jogtalanul — olyan összeget, amit mór korábban levontak tőle. Munkakönyvéből kivezették munkaviszonyát, megkapta igazodó papírjait, csak munkakönyvét nem. Másnap pedig munkaviszonyba akart lépni, de munkakönyv nélkül nem alkalmazták. Azóta sem helyezkedett el, a munkakönyv is a vállalatnál van. Olvasónk nem szeretne emiatt pereskedni, dolgozni akar. Mit tehet, hogy gyorsan a könyvéhez jusson? Nem értjük vállalata jogellenes magatartását. A munkakönyvét a munkaviszony megszűnése után semmiféle címen sem tarthatja vissza. Ha emiatt a dolgozó nem tud elhelyezkedni, ,a vállalat köteles megtéríteni a dolgozó kárát. Tanácsoljuk, hogy keresse fel- a munkaügyi osztály vezetőjét, vagy a vállalat jogtanácsosát, s ha kell menjen be az igazgatóhoz. Mi is úgy gondoljuk, hogy nem fontos azonnal a döntőbizottsághoz fordulni, nyomban kell intézkedni. Ha mindez nem hozna eredményt, keresse fel a járási ügyészséget. A vállalat hajtsa be külön a követelését, ha már nem írta be a dolgozó MIL-lapjára. A fizetési meghagyásos eljárásban módjuk lesz tisztázni, fennáll-e a tartozás vagy nem. Olvasónk azonban kárának megtérítése miatt forduljon először a vállalathoz, majd a döntőbizottság elutasítása esetén bírósághoz. A nyugdíj újbóli, Illetve első ízben! megállapításáról. I Nagy érdeklődés előzi meg az új társadalombiztosítási jogszabály életbelépését. Mint ismert, július elsejével új nyugdíjrendszer lesz. Amíg ma több mint ötszáz paragrafusból álló joganyag tekervé- nyei között kell eligazodnia a . szakembereknek és a nem szakembereknek egyaránt, addig két nap múlva kisebb joganyagból és egyszerűbb, de főleg világosabb szövegezésből ismerheti meg a lakosság az új jogszabályokat. Jelenleg külön nyugdíjrendszere van a termelőszövetkezeti tagoknak, más az iparban és egyéb munkaterületen dolgozóknak, alkalmazottaknak, más szabályok vonatkoznak a kisiparosokra, magánkereskedőkre. Július 1-ével minden biztosítottra egységesen egy nyugdíjrendszer érvényes. Emellett az új szabályok több száz fejlesztést, a népgazdaság teherviselő-képességéhez igazodó előrelépést tartalmaznak, növekedett a tsz-tagok családi pótléka azzal, hogy most már egységesen ugyanannyi, mint a munkásoké és más dolgozóké. Január 1-től évről évre csökken a tsz-tagok nyugdíjkorhatára és 1930-ban már ugyanannyi lesz, mint az ipari munkásé. Az alacsony összegű nyugdíjak is emelkednek július 1-től, a töredékidő után ösztönző nyugdíjpótlékot számítanak majd, baleseti ellátást kapnak a jövőben a társadalmi munkában balesetet szenvedettek is. És még sok más új rendelkezés bizonyítja a társadalmi gondoskodást. Olvasóink érdeklődését mutatja, hogy közel száz levél fekszik asztalunkon, amely már az új törvénnyel kapcsom latban kér választ a problémára. Nem akartunk elébe vágni a rendelkezéseknek, a hivatalos lap is csak a napokban jelent meg, de a következőkben mindig ismertetünk majd egy-egy fontos kérdést. Most röviden arra válaszolunk, hogy kérheti-e az öregségi nyugdíjas nyugdíjának újból való megállapítását. Igen. Kérheti. Ugyanis az a nyugdíjas, aki az öregségi nyugdíjának megállapítása után szolgálati időt szerez és ezalatt legkevesebb 3 évig dolgozott — 36 havi keresetet kapott —, kérheti, hogy öregségi nyugdíját az utolsó 36 havi kereset alapul vételével állapítsák meg. Figyelembe kell venni az átlagkereset megállapításánál azokat az összegeket is, amelyeket a nyugdíjasnak az öregségi nyugdíj korlátozása nélkül folyósítottak. Ez azt is jelenti, hogy azok az öregségi nyugdíjasok is kérhetik a nyugdíjuk újból való megállapítását, akikét a korábbi szabályok szerint bírálták el, feltéve természetesen, hogy rendelkeznek a 36 hónapi új szolgálati idővel. A nyugdíj újbóli megállapításnál a nyugdíj mértéke szempontjából a régi nyugdíj megállapítását követően szerzett és a kor^bi nyugdíjnál figyelembe vett szolgálati időt kell figyelembe venni. Nem lehet azonban figyelembe venni a nyugdíj mértéke szempontjából a nyugdíjazás után szerzett szolgálati időnek azt a részét, amely alatt az öregségi nyugdíjat korlátozás nélkül folyósították. Egy másik olvasónknak is kedvező választ adhatunk. Öt nem a nyugdíj újbóli megállapítása érdekli, hanem egészen különös problémája van 52 éves korában, huszonnégy évvel ezelőtt (nőről van szó) abbahagyta a munkát. A mai napig nem szerzett ezután több szolgálati időt. Állandóan betegeskedett és most már a 80. éve felé halad. Kérdezi, számára jelent-e kedvezőt az új nyugdíjrendszer. Igen. Ugyanis korábban helyesen a törvény szerint elutasították igényével, mert amikor nyugdíjazását kérte, magasabb volt a nyugdíjkorhatár (nőknél 60 év) és 5 évnél is több Idő telt el, amikor kérhette volna nyugdíjának megállapítását. Alckor azonban azért utasították el, mert öt évnél nagyobb megszakítása volt Olvasónk július 1. után kérheti nyugdíjának megállapítását Véleményünk szerint: megilleti az öregségi nyugdíj. A 25 évi szolgálati időt megszerezte. Amikor a munkát abbahagyta 52 éves volt. A mostani szabályok szerint — mint tudjuk — a nő nyugdíj- korhatára 55. életév. A munka abbahagyása és a nyugdíjkorhatár között 'pedig ném telt el 5 év, és mivel olvasónk július 1. után adja be igényét, az új törvény szerint bírálják el ügyét, az pedig nem zárja ki a nyugdíjjogosultságának megállapítását. Dr. M. J. Felhívjuk olvasóink figyel- mét, hogy szerdán, a korábbiakhoz hasonilóan, ingyenes jogi tanácsadást tartunk du. 5—7 között a Hírlapkiadó Vállalat székházában,, a földszinti tanácsadóban (Bp. VHL, Bla- ha Lujza tér 3.). KERESZTREJTVÉNY PIPACSOK A BÚZAMEZŐBEN Váci Mihály: Pipacsok a búzamezőben című verséből idézünk a rejtvény vízszintes 1., vízszintes 8., függőleges 11., függőleges 69. és függőleges 4. számú soraiban. VÍZSZINTES: 1. Az Idézet első része. 8. Az idézet második része. 12. Faőrlő. 13. Magánszám. 15. Szabálytalanság a labdarúgásban. 16. Észak-a meri kai félsziget. 19. Délszláv népcsoport. 20. H«>0. 21. Csak félig jelen. 22. Kuvait egynemű betűi. 24. Takarította félmúltidő- ben. 25. ... ális, méltányos. 28. ZÄ. 29. Szóló közepe. 30. Eloson. Kánikula KÉNYELMES KOMBÄJNOS HÄZI BALATON — No, asszony, helybe hoztam a Balatont! Zsoldos Sándor rajzai 32. Burkolaterúly. 33. Soha, németül. 35. Elegyít. 37. Több Árpád- házi királyunk neve. 39. Névelős ital. 41. A testben áramlik. 43. A francia játékkártya egyik színe. 45. Menetrendi rövidítés. 46. Mássalhangzó fon. 48. Kinyom. 50. Bánt. 52. Szolmizációs hang. 53. Nyelvével érzékel. 55. Régi védő harci eszköz. 56. Azonos magánhangzók. 58. Középen lead. 60. Táv betűi. 62. Ürmérték rövidítése. 63. Déligyümölcs. 67. Kötőszó. 68. Átnyújt. 71. Bő. 72. Elfordulsz. 74. Savmentes, két szó. 76. Nagy niúl- tú indián törzs. 78. Adós egynemű betűi. FÜGGŐLEGES: 2. Fél mázsa. 3. . . . r, sízegclydísz. 4. Az idézet ötödik része. 5. Mint a függőleges 2. számú. 6. Névelő. 7. Beiegseg. 9. Gyönyört adó. 10. Ilyen iroda is van. 11. Az idézet harmadik része. 14. Földrészek közötti nagy vízfelület. 17. Neves olasz politikus. 18. A probléma megoldása. 23. összeszorított tenyér. 26. Valaminek legnagyobb része. 27. Lócsemege. 31. Nem kell! 34. A „füles” hangja. 36. Szörnyeteg. 38. A lyukon. 40. Angolul vége. 42. Az orosz kritikai realizmus legnagyobb festője. 44. Az óra része! 47. Mohón eszik. 49. Vasmunkás. 51. Morze-jel. 54. Juttattam. 57. Keresztül. 59. Színész, szereplő régi neve (latinból). 61. Költő, író, újságíró (Endre). 64. Tetejébe. €5. Motorolaj. 66. Traktor is, fogat is lehet ilyen, ford. 68. A hét vezér egyiike. 69. Az idézet negyedik része. 70. Északi férfinév. 73. Őszi reggeleken látható, ford. 75. Réee, páratlan betűi. 77. Rag. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1., 8., függőleges 11., 69., és 4. számú sorok megfejtése. Megfejtési határidő: egy hét. A JÚNIUS 15-1 KERESZTREJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: Szívrezzentő komor zivatarok; villámmal cifrázzák az éjszakákat. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Sáfár Lajos (2000 Szentendre, Sas u. 8.), Sauer Lászlóné (2760 Nagy- káta, Ady Endre u. 64.), Földi Tibor (1077 Budapest, Rózsa F. u. 38 b.), Szeredi Miklós (1118 Budapest, Muskotály u. 23.), Kovács Gyula (2740 Abony, Szolnoki u. 83.), Klement Jánosné (2181 Iklad, Szabadság u. 20.), Ágoston Hunor (2319 Szigetújfalu, Petőfi u. 15.), Vasi Gizella (2600 Vác, Horváth Mihály u. 7.), Farkas Józsefné (2750 Nagykőrös, II., Pásztor u. 8.), Hamenda Lajosné (2225 Üllő, Bem u. 9.). GYERMEKRE JTVENY VASARNAP KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. Lapszemle. Id ő járás- jelentés. 6.10—7.23: Kellemes vasárnapot! Közben: C.45: Műsorismertetés. Budapest és a vidék kulturális programjából. Utána: Körzeti időjarásjelentés. 7.23: Múzeumi híradó. 7.26: Kispistu István műsora. 7.56: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjeierutés. 8.05: Külpolitikai negyedóra. 8.20: Hallgatóink figyelme oe! 8.21: Színes népi muzsika. 9.02: V. Nemzetközi rádiójáték-fesztivál — gyermekeknek. 10.00: Hírek. 10.03: Rapszódia az időről. Simon István verse. 10.09: Bemutatjuk az MRT gyermekkórusának üj felvételét. 10.22: Zenés reklámturmix. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.00: Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 12.10: Ede® \ anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szód a nóta. 13.00: Csak Gyula írása. 13.10: Korunk opera- csiLlagai. 14.05: Pillantás a nagyvilágba. 14.25: Haydn: Esz-dúr szimfónia. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.08: Lator László műsora. 15.23: A zene nem ismer határokat ... 16.08: Sebestyén János műsora. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek, időjárásjelentés. 17.05: Népdalkörök országszerte. Isaszeg. 17.25: örökzöld dallamok. 18.20: Offenbach-ciklus — VIII. rész. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 19.10: Jelentés az országos úszóbajnokságról. 19.15: Thomas Mann évei. Vili. rész. 20.15: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekart,. 21.19: nege- dűs Tibor műsora. 22.00: Hírek. Idő járás jelentés. 22.10: Sporthírek. 22.20: Verbunkosok, nóták. 23.00: Magyar előadóművészek felvételeiből. 24.00: Hírek, időjárásjelentés. 0.10: Daljátékokból. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Az evangélikus egyház félórája. 7.30: Orgonaművek. 8.00: A Gyermekrádió műsora. 8.30: Mit hallunk? 9.02: Zenés beszélgetés a székesfehérvári szövetkezetek „Tavaszi szél” citeraegyüttesének tagjaival. 9.20: A századforduló operáiból. 10.05: Magyar fúvószene. 10.20: „Gyönyörű varázslat.” Zelk Zoltán műsorának nyilvános adása Kispestről, az Ifjú Gárda Művelődési Otthonból. 11.00: Peter Pan. Részletek Calm filmzenéjéből. 11.12: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 12.39: Láttuk, hallottuk — a kiállítótermekben. 12.59: Az Ifjúsági Rádió műsora.. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Bárdos Lajos kórusaiból. 35.24 : Mit üzen a rádió? 16.00: Hírek. A rádió és televízió műsora Idő járás jelentés. 16.05: Hámori Éva műsora. 18.00: Hírek. Időjárásje- lentés. 18.05: Jelentés az országos úszóba jnokságról. 18.10: Farkas János filozóíiatörténésszel beszélget ISzlai Zoltán. 18.35: A Piramis és a Skorpió együttes hangversenye a Fővárosi Művelődési Házban. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek. Időjárásjelentés. 20.10: Régi magyar dalok és táncok. 20.30: Mesterházi Márton műsora. 20.40: A bajadér. Operett. 21.09: Boldizsár Iván írása. 21.19: Az I Musici di Roma kamarazenekar felvételeiből. 22.10: Portrék az operaszínpadon. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.10: Fáy András műsora. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. ták. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Dalok a háború ellen. 14.21: Orosz Júlia operettdalokat énekel. 14.34: Olvadtam egy novellát. 15.00: Hírek. Időjárásje- lentés. 15.10: MLkrobi, a cselszövő. Fantasztikus rádiójáték. 15.50: A Harmónia K on ce rtf ú v ősz e.n e ka r játszik. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Bemutatjuk új kórus- felvételeinket. 16.24: Lain: Spanyol szimfónia. 17.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 17.05: Külpolitikái figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. 17.55: Húszas stúdió. Távolodó szegénység. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika, 19.30: Pesti dzsungel könyve. 20.58: Hírek. 21.01: Verbunkosok, népdalok. 21.30: Pet- ress István műsora. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Sikerlista — 1975. június. 23.00: Zenekari muzsika. 24.00: HíMa, 21.35-kor a tevében: rek. Időjárás jelentés. 0.10: Bródy Tamás operettjeiből. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Népdalok, néptáncok. 9.00: Hírek. 9.03: A Gyermekrádió műsora. 10.0Ő—12.03: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Kamarazene. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Nagy Piroska riportja. 13.20: Az MKT énekkarának és szimfonikus zenekarának operafelvétcleiből. 13.45: Idő járás - és vízállásjelentés. 14.00—18.01: Kettőtől hatig . . . 18.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Népdalok. 18.35: Égre néző ablakok. Üt a bolygók felé. 19.00: Világhírű előadóművészek lemezeiből. 19.48: Reklám. 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.03: Hírek. Időjárásjelentés. 20.10: Cj könyvek. 20.13: Debussy: Gyermekkuckó — szvit. 20.30: Kettesben ... és Szilágyi János. 21.30: Don Juan. Részletek Mozart operájából. 22.30: A hét zeneműve. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Nóták. 24.00: Hírek, időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.00: Ivana, a csodacsatár. Magyarul beszélő csehszlovák film. 10.05: Mozdulj! Helyszín a hűvösvölgyi Nagyrét. 11.05: Városok, művek. NSZK filmsorozat. X. rész: Hollandia, az aranykor. 11.35: Magyarország—Csehszlovákia. Röplabdamérkőzés a Tungsram Kupáért. Helyszíni közvetítés a budapesti Sportcsarnokból. 15.23: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. Oszkár, te hiányoztál! 15.55: Fogjál nekem colobust! Angol filmsorozat. VI. (bef.) rész: Utazó állatok. 16.25: Utazik a reaktor. Az NDK televíziójának filmje. 16.50: Reklámműsor. 17.00: „Barátsággal a békéért.” Csehszlovák s-piartakiád. Közvetítés Prágából. 18.25: Delta. Tudományos híradó. 19.05: A Közönségszolgálat tájékoztatója, 19.10: Esti mese. 19.30: A Hét. 20.25: Hírek. 20.30: Az aranyrablók. Magyarul beszélő angol bűnügyi tévéfilmsorozat. V. rész: A farkasok felfalják egymást. 21.25: Sporthírek. 21.35: Nagy László. Portréfilm. 22.40: Hírek. í z s 5 <o ? a q 10 íí <2 lJi ÍH <5 ib It <4 zo n n 2-5 2H 25 ló Nagy László Kortársköltészetünk egyik kiemelkedő alakja, Nagy László mutatkozik be személyesen is ebben a műsorban a nézőknek. Bihari Sándor szerkesztő mondja olvasóink tájékoztatására : Szokásunkhoz híven ez a műsor is önvallomásszerű; a költővel Kormos István — a pályatárs — beszélget. — Milyen témákat érint a beszélgetés? Nagy László beszél alkotói módszereiről, költészete emberi és társadalmi indítékairól, s még sok egyébről, amelyek így vagy amúgy kapcsolatban vannak művészetével. Válaszol a kérdésekre, ezek közül néhány így hangzik: költőnek tartja-e magát, mit jelent nála az ihlet vagy az alkalmas lelkiállapot, egyszóval hogyan ír? Nagy László elmondja, hogy eredetileg festő-grafikus akart lenni, és már fel is vették a főiskolára, amikor első hét verse megjelent — 1947-ben. — Kik a példaképek? — A költő elmondja, hogy rá leginkább Csokonai, József Attila, Ady és Vörösmarty, illetve — a külföldiek közül — Blake, Apolinaire és Majakovszkij hatottak. Szó lesz fordítói munkásságáról is és elhangzik néhány idézet, amelyeket ő maga mond el műveiből, közöttük olyan verset, ami nyomtatásban még nem jelent meg. Most jelentek meg ösz- szegyűjtött versei, a kötet e kivételesen gazdag, negyedszázados életút teljes képét adja; a mi műsorunk pedig portrét kínál e mellé — az emberről. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. IdBjárásjelen- tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.15: Mit üzen a rádió? 8.50: Kuznyecov: Vörös lobogó — induló. 8.57: A befejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor regényéből. 9.30: A hét zeneműve. 10.00: Hírek. Idő járás jelentés. 10.05: Az Iskolarádió műsora. 10.25: Zenekari muzsika. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13,20: NóPajtások! Mai túránk a Börzsönybe vezet, amely a természet- járók egyik legkedveltebb területe. Börzsönyt — zömében Pest megyében terül el — hatalmas vulkáni kitörések hozták létre. VÍZSZINTES: 1. A Börzsöny egyik csúcsa (681 méter). Az itt levő turistaház a természetjárók egyik központja. 8. Túlzott kívánalmakat támasztó. 9. Kerék németül. 10. Óvoda régi neve. 12. Félig ázik? 13. Borsod megyei község. 14. Ez a község viszont a ráckevei járásban van. 15. Vasútállomás rövidítése. 16. Ybl László névjele. 17. Az ezüst kémiai Jele. 18. így is nevezik az ónt. 19. Töltött sütemény. 21. Kettős mássalhangzó. 22. Becézett Éva. 24. Az, akinek lakása van. 25. Bebizonyított igazság. 26. A juh hímje. FÜGGŐLEGES : 1. Kedvelt börzsönyi kirándulóhely, amely erdei vasúttal közelíthető meg. 2. Bizonyít. 3. Veszprém patakja. 4. Az izmot köti a csonthoz. 5. Fontos szerepe van az emberi beszéd hangjainak képzésében. 6. Ó. E. 7. A Börzsöny legmagasabb pontja — 939 méter. 10. Börzsönyi várrom. Kicsiny vár állott itt, melyet Sízondy György védett, és itt halt hősi halált 155Stj ben. H. Bármely dúr hangsor első hangja. 13. Kaszával vágja a gabonát. 15. Gyenge minőségű borra mondják. 18. „Még . . . meg se rezzen a kinyújtott szálfa” (Arany J.). 20. A tévék belseje? 24. Mint a függ. 4. sor. Pajtások! A vastag betűkkel szedett sorok megfejtését írjátok le egy levelezőlapra és július 6-ig küldjétek bb a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a júniusi jutalomsorsolásban. A májusi nyertesiek névsora: Manhercz Mária, 2085 Pilisvörös- vár, Fő u. 65. — Fekete Vali, 2700 Cegléd, Batthyány u. 19. — Szabó József, 2243 Kóka, Rákóczi u. 4. — Veres János, 2230 Gyömrő, Deák Ferenc út 14. — ifj. Erdődi István, 2750 Nagykőrös, X., Abonyi út 20. — Bordi Edit, 2182 Domony, Fő út 4C. — Takács Ida, 2351 Alsó- némedi, Sallai I. u. 13. — Petrák Agnes, 2100 Gödöllő, Szabadság u. 15. — Kerekes Csaba, 1076 Budapest, VII., Dózsa Gy. u. 68. — Takács Csilla, 2112 Veresegyház, Árpád út 40/b. — Pelle Tamás, 2000 Szentendre, Rózsakért 7. — Kiima Ildikó, 2600 Vác. Arany J. u. 15. — Dóri Csaba, 2367 Üjhar- tyán. Fő u. 20. — Miló Zoltán, 27G7 Tápiógyörgye, Rákóczi út 14. — Vígh László, 2319 Szigetújfalu, Fűzfa u. 4. — Gábor Judit, 2200 Monor, Széchenyi u. 6. A jutalomkönyveket postán küldjük el.