Pest Megyi Hírlap, 1975. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-17 / 140. szám

1975. JÜNIUS 17., KEDD Nyugati importot pótol Magyar-szovjet munkavédelmi árubemutató A MASPRIBORINTORG és a MEDICOR külkereskedelmi vállalatok, valamint a Műsza­ki Árut Értékesítő Vállalat kö­zös rendezésében ma délelőtt 10 órakor Budapesten a MÜ- ÁRT Rudas László utcai min­tatermében , kiállítás nyílik, amelyen korszerű munkavé­delmi eszközöket és felszerelé­seket mutatnak be. Az itt lát­ható, élet- és egészségvédelem, mel kapcsolatos ruházati cik­kek, s egyéb felszerelések az eddig csak tőkés importból be­szerezhető árukat pótolják, minőségben és használati ér­tékben teljesen megegyeznek a korábban kizárólag csak nyu­gati piacon vásárolt munkavé­delmi termékekkel. Az ipar minden területére, de főként a nehéz-, illetve vegyipari, kohászati üzemek részére ajánl a kül- és belföl­di kereskedelem számos új szovjet és magyar gyártmányt, széles választékban. Például a tűzvédelmi öltözetek — sisak, ruha, kesztyű — és a légzésvé­delmi készülékek Százhalom­battán a Dunai Kőolajipari Vállalat érdeklődését is fel­kelthetik. Ugyanis a DKV-ban évente több millió forintot költenek munkavédelmi fel­szerelésre, nagy részéhez nyu­gati import útján jutnak hoz­zá. Most a szovjet—magyar kooperációban előállított spe­ciális munkavédelmi öltözékek hazai beszerzésénél jelentős devizamegtakarítást érhetnek el. A kiállítás péntekig tart, megtekinthető naponta dél­előtt 10-től délután 3 óráig. H. A. A BVM szentendrei gyárában Nagyobb gondot fordítanak a balesetek megelőzésére Lassan halad a por- és zajártalom megszüntetése A modernebb technika, a korszerűbb gépek alkalmazá­sával többnyire fokozódik a balesetveszély, különösen ak­kor, ha a technológiai fegyel­met megszegik, és az óvó rend­szabályokat nem tartják be. Alapismeretek — vetélkedőn A Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárában a szakszervezeti bizottság rend­szeresen vizsgálja, ellenőrzi a munkavédelmi előírások pom tos betartását. Tavalyelőtt 19 baleset történt — 548 munka­nap esett ki; tavaly ugyan 21 baleset következett be, de nem voltak súlyosak, ezt bizonyít­ja, hogy csak 341 munkanap veszett kárba. Az illetékesek ezért még nagyobb gonddal ügyelnek a balesetek megelő­zésére, a veszélyforrások fel­derítésére. Sokféle módon elő­segítik, hogy a gyárban min­den dolgozó ismerje, tudja — s ami a legfontosabb —, alkal­mazza az óvó rendszabályokat, Ezért rendeznek évente egy­szer munkavédelmi vetélke­dőket, amelyeken a dolgozók játékosan ismerkednek a tud­nivalókkal. Elsődleges a megelőzés Tavaly a szentendrei gyár műszaki csapata a nagyválla­lat munkavédelmi vetélkedő­jén harmadik helyezést ért el. Rendszeresen részt vesznek a járási, megyei munkavédelmi vetélkedőkön, s itt is megáll­ják a helyüket, annak ellené­re, hogy nem dicsekedhetnek előkelő helyezéssel. Ha mindennek ellenére még­is bekövetkezik a sajnálatos baleset, a szakszervezeti bi­zottság munkavédelmi felügye­lője vagy megbízottja minden esetben részt vesz a vizsgálat­ban, s érvényesíti a balesetet szenvedett dolgozó törvényes jogait, azonnal gondoskodik a biztonsági berendezések meg­javításáról. A vállalatnál nem az a cél, hogy a balesetet szen­vedett dolgozót felelősségre vonják, még akkor sem, ha nagyrészt az ő figyelmetlensé­ge vagy szabálytalansága volt az ok. A vizsgálat legfontosabb célja; a megelőzés! Emiatt él igen kevés esetben a gyár ve­zetősége a felelősség,megosztás lehetőségével. A jogosult kár­igényére viszont, a balesetet szenvedett dolgozó figyelmét külön levélben hívja föl a gyár vezetősége. Tudományos segítség A gyár munkavédelmi és munkaegészségügyi helyzetét mérlegelve itt kiéli megemlíte­ni, hogy ma még gondot okoz az új, korszerű üzemegység­ben az aerációs (légcserélő) csatornák rossz működése. Emiatt szennyezi cementpor a mozaiklapüzem levegőjét. Ter­mészetes tehát, hogy a szak­Próbaüzem a nagykáfai aszfaltkeverő telepen Óránként elkészül huszonöt tonna járda Elkészült a Pest megyei Üt­és Hídépítő Vállalat nagyká­fai melegaszfalt-keverő tele­pe, s megkezdte a próbaüze­melést. A javítóműhellyel és más kiszolgáló résszel, szociá­lis létesítményekkel — fekete- fehér öltözővel, konyhával, 16 j, személyes munkásszállóval — [ kiegészülő létesítmény 8—10 millió forint be­ruházási összeget igényelt. A telep C 25-ös típusú gépi berendezését a Ceglédi Köz­úti Gépellátó Vállalat gyártot­ta. A konstrukció első vizsga­napjai jól sikerültek, amely a szerelők és kezelők alapos munkájának, valamint a jó technológiai előkészítésnek is köszönhető. Az óránként 25 tonna meleg aszfaltot előállí­tó keverőtelepről már most szállítják az útburkoló anya­got a környező munkahelyek­re. Egyébként a minigyár tele­pítésekor figyelembe vették azt is, hogy a megye mely te­rületén használható ki leggaz­daságosabban. Főként az alsóbbrendű utak korszerűsítésénél A Telefongyár bugyi telephelyére felvesz — elektro- és elektronikai műszerészeket,- a fenti szakmákban szakközépiskolát végzetteket, elektromos-bemérő munkakörbe. A vállalat megközelíthető: Budapesttől gyors, díjtalan különjárattal. Jelentkezés: a „B” Gyáregység Üzemgazdálkodási Osztályán (Bugyi, Rádai erdő). szolgálja ki a bedolgozó gépláncot. Nagy teljesítőképességénél fogva a forró burkolóanyagot 50 kilométeres körzetben is innen szállítják a vállalat út­építéseihez, a ceglédi, nagykő­rösi járásba. A bitument a Dunai Kőolajipari Vállalattól szem be a vállalat, Százha­lombattáról, míg a nemes­zúzalékot a megyén kívülről, Uzsa-bányából, Zalahalápiból, Sástóról hozzák, mivel a szo­bi, nógrádkövesdi bányákat az M 3-as autópálya építése tel­jesen leköti, s nem tudják fo­gadni a tanácsi vállalat rende­lését A nagykátai keverőtelep be­lépése jelentősein befolyásolja a vállalat termelékenységét. Ezt figyelembe véve 10—15 százalékkal növel­ték idei tervüket: 120 millió forint értékben ja­vítják, építik a megye útjait, valamint egyéb út- és hídépítő munkát vállaltak az idén. H. A. Eszperantisták nemzetközi találkozója A Mecsek hegyei között fekvő Abaligeten egy hónap múlva kezdődik aiz eszpe- rantista természetbarátok nemzetközi találkozója. A Magyar Eszperantó Szövetség és a Magyar Természetba­rát Szövetség nyolcadik al­kalommal- rendezi meg a „tol­mács nélküli” tábort, ahol a vendégek érintkezési nyelve az eszperantó lesz. Abaliget immár véglegesen bevonult a természetbarátok nemzet­közi naptárába. Az idei — július 12 és 21 között sorra kerülő — táborozásra több mint százan jelentkeztek már Európa különböző országai- bóL szerezet állandóan szorgal­mazza a hibás aerációs csa­tornák megjavítását. A Siómé üzemben nemcsak a cement­por, hanem a Diesel-targoncák füstje is rontja a levegőt, Itt is átfogó intézkedést szorgalmaz a szakszervezeti bizottság, hi­szen a munkahelyi közérzet szempontjából rendkívül fon­tos, hogy az emberek jó kö­rülmények között dolgozzanak. A Sentab-üziemben szinte elviselhetetlen a zaj, ennek megszüntetésére, illetve jelen­tős csökkentésére a SZOT Tu­dományos Kutató Intézetével kötött szerződést a gyár, a munka gyors kivitelezéséről még nem beszélhetünk, a meg­oldás még a tervezési és a kí­sérleti szakaszban van. A. J. „Szálloda" a római korból Hazánk egyik legjelentősebb római kori ásatásának szín­helyén, a táci Gorsiumban megkezdődött az idei ásatá­si idény. A székesfehérvári István király Múzeum mun­katársai ezúttal a település központjában levő nagy épü­letek feltárását folytatják. Elsősorban a nyugat—kelet irányú főutca déli oldalán húzódó üzletsor keleti har­madát hozzák a felszínre. A főutca északi oldalán „szál­loda” maradványaira buk­kantak a régészek: az épület küldöttek elszállásolására szolgált. Virághagyomány Szegeden az ünnepi heteket megelőző hagyománnyá vált, hogy a lakosság az utcákon, a házak előtt virágokat ültet. Ehhez nyújt segítséget a Vá­rosgazdálkodási Vállalat: in­gyen több mint 20 000 begónia, petúnia, bársony virág, lángvi­rág és más palántát juttat azoknak, akik bekapcsolódnak a városszépítő akcióba. Egy- egy család ötven palántát kap­hat. Az újszegedi kertészetből nap mint nap tömegesen vi­szik a virágtöveket, elsősorban a külső városrészek utcáinak díszítésére. DÉLKER -raktár a tsz-ben Gyálon, a Búzakalász Tsz-ben kapott helyet a DEUKER raktár­háza. A százötven vág onos raktárhelyiségbe a világ minden tájáról érkezik áru, többek közt olajoshal, különféle befőtt, cigaretta és ital, Nagy Iván felvétele Partot, kertet, házat mos Megzabolázzák Tinnyén a Cigányárok vizét Hosszú Tinnyén a Rákóczi út, de ötvennél több háza, kertje alatt vagy azt átszel­ve még hosszabb a Cigány­árok. Száraz időben a 4—5 méter mély árok alján csak keskeny ér csörgedez, valami forrás táplálja. Ám, ha na­gyobb eső zúdul a tájra színültig megtelik vad se­bességgé) rohanó árral. ^ Az egész környék hegyeiről, dombjairól a Benta-patakba vezeti az esővizet, közben azonban saját partjait el­mossa. A legutóbbi nagy zivatar­kor is kertek széleit vitte ma­gával és itt-ott néhány há­zat is alámosott a víz. Ki tudja néhány meddig állhat ellen, hány zápor kell még hozzá, hogy rombadűljön. Vi­tathatatlanul fenyeget ez a veszély. Maga a lakosság jó néhány esztendeje betonoszlopokhoz kötözött gallyakból épült gáttal igyekezett megerősíte­ni az árok partját, de nem sokra ment vele. Több he­lyen még ezt a gátat is elra­( gadta vagy fölötte meg mö­götte is kikezdte a talajt a folyóvá duzzadó árok Vize. A Rákóczi út lakói a nagyköz­ségi közös tanács segítségét kérik és a tanács nem is vonako­dik, valamiképpen igyek­szik előteremteni a kö­vetkező ötéves terv idő­szakára áz árokrende­zéshez szükséges anyagi fedezetet. Nem könnyű feladat ez, még ha számításba is veszik az érdekelt ingatlantulajdonosok közműfejlesztési hozzájárulá­sát. Csakhogy ez ellen a ház- tulajdonosok egy része már­is tiltakozik. Szerintük ugyanis a köz- n.-fejlesztési hozzájárulást a háztulajdonosoknak csak az út kiépítése, villanyhálózat bő­vítése, vízvezeték lefektetése vagy csatornaépítés esetén kell fizetnie. Így igaz, csak­hogy a Cigányárok, mégha nem emberi kéz, hanem ma­ga a természet készítette, mégis esővízlevezető csatorna. E lveszett a golyóstol- lám! Kínos, most hogy mondjam meg, pedig amikor beültünk az autóba még megvolt, beje­gyeztem vele egy fontos dá­tumot a naptáramba. Csak nyugalom. Szép sorjában még egyszer leltárt tartok a táskámban ... Hiába. Leg­alább ne idegen vállalat ko­csijában ülnék, úgy könyö­rögtem be magam, örülhe­tek, hogy helyet szorítot­tak, különben nem érnék oda az üzemavatásra és ug­rana a tudósítás. De mivel írok? Egy kölcsönkért hon­nal? Micsoda blamázs, egy újságíró toll nélkül! — Valami baj van? — Ú semmi, semmi, csak éppen egy írószerszámot ke­resek, mindjárt meglesz ... — Parancsoljon, itt az enyém... Jó vicc, itt az övé, sokra megyek vele, ha az én Par- kerom benzingőzzé vált. Há­lás mosoly. — Igazán kedves, de hoz­zászoktam a magaméhoz ... — Talán el se hozta, az íróasztalán maradt — szó­lal meg fénytelen közöny­nyel a mellettem ülő. — Lehetetlen, hisz beszál­lás után még itt használ­tam. — Hányszor vagyok én úgy, hogy meg mernék es­küdni, a bal felső zsebem­ben van a szipkám, közben a fürdőszoba polcán maradt. Guruló bazár őrjítő, milyen blazirtak a férfiak. Még el akarják hi­tetni velem, hogy tegnap es­te keresztrejtvényt fejtet­tem és a toliam az ágy alá gurult. — Feledékenységben raj­tam is túltesz. Már cukkolnak. — Létezett egyáltalán az a toll? Nem is várhattam mást. Az első pillanatban lerítt róla, hogy milyen nagyké­pű. Ahogy a volánt fogja és ötpercenként tarkójára si­mítja a haját. Hiúság, férfi a neved! — Fogadni mernék, sok Agatha Christie-könyvet ol­vas — próbálok visszaszúr­ni. — tgy feltételezem, a sok krimi hatására titkos süllyesztőt szerelt a hátsó ülés alá. Biztos az a rés szívta be az én toliamat is. Sikerült, már ugratják. Tudtam, nem bírja sokáig. Egek! tgy fékezni, mindjárt kirepülök a szélvédő abla­kon. — Szánjanak ki, dé elő­re megmondom, nem lesz ott semmi, majd meglát­ják! Hm. Nem is olyan erős a fickó, nyögve ráncigálja az ülést. Fúj. Évszázados por és mennyi minden van alat­ta! Tupirfésű, vadásztöl­tény-hüvely, gázöngyújtó, ceruza, egy leírótömb, szem­üvegtok, cigarettásdoboz, zsebkendő... hopp itt a toliam is! — Na ugye, megmond­tam! Senki se figyel rám. Im­pozáns látvány az út szélén: a gépkocsi négy, szélesre tárt ajtajából hosszú lábak nyúlnak ki, mint rémült struccoké a sivatagban. — Itt a kulcscsomóm! Ki hitte volna, szegény felesé­gemet gyanúsítottam fél évig. ' — Nini, a fekete szip­kám! Szentül hittem, hogy borotválkozáskor beleesett a mosdólefolyóba. Milyen gyerekek, örömük­ben mindjárt eszterláncot táncolnak. Hű, de bosszús a sofőr, kezében a fél pár bőr­kesztyűvel. Hát, kellemet­len szituáció. És én kever­tem bele. Engesztelő mo­soly. — Ha tudtam volna ..; Igazán nem akartam meg­bántani ... — Kit? Hát azt hiszi, tö­rődök én ezzel a préselt ba­zárral? Idenézzen, látja ezt a kesztyűt? Olaszországban vettem, tavaly, a télen azt hittem elveszett, mérgemben a párját a kukába dobtam. Szép kis história. Horváth Anita Y ílkis HELYEN ELFÉR. ^ 1 »»ÍJ TELJESÍTMÉNYŰ. I nagyon olcsó az IMPORTÁLTC61ltFÍf . ! ÁRA; 1150 Ft OTP-hitel. CSAK a HCRAVíUflíH kapható. VIDÉKRE UTÁNVÉTTEL SZÁLLÍT: k II1053 Bp. V, Kossuth Lajos u. 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom