Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-21 / 117. szám

1

1975. MÄJTJS 21-, SZERDA

Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására hazánkban tartózkodik a Kubai Kommunista Párt háromtagú delegációja. Tegnap Pest megyébe látogatott a küldöttség: Rodolfo Puentes Ferro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának alosztályvezetője, Mariano Cha- vezt, a Havanna megyei párt- bizottság közegészségügyi alosztályvezetője és Alberto Ibi de Szondo, az Oriente megyei pártbizottság közegészségügyi alosztályvezetője.

Az MSZMP Pest megyei Bizottságának székházában

Barinkai Oszkárné, a megyei pártbizottság titkára fogadta a vendégeket Tájékoztatta Pest megye egészségügyi helyzetéről, a pártszervezetek egészségpolitikai munkájáról. A beszélgetésen részt vett Nagy Sándorné, a megyei pártbizottság politikai munkatársa, és Gyetvai István, a ceglédi egészségügyi pártvezetőség titkára...

A hasznos eszmecserét követően délután, a vendégek Vácra látogattak, ahol a korszerű, jól felszerelt kórházat tekintették meg.

Megkoszorúzták Major Frigyes sírját

Major Frigyes, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa születésének 75. évfordulója alkalmából kedden koszorúzás i ünnepséget rendeztek a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi pantheonja mellett levő sírjánál.

A Belkereskedelmi Minisztérium részéről dr. Ságjiy Vilmos államtitkár és clr. Selmeczi Lajosné, a minisztérium pártbizottságának titkára; a Magyar Partizán Szövetség képviseletében Cséby Lajos, Ráth Károly és Rostás István, a partizánszövetség országos bizottságának tagjai; az IBUSZ nevében Tausz János vezérigazgató és Övári Antal, a pártbizottság titkára koszorúzott.

A 8 millió darabra is szükség van

Kicsi a mendei téglagyár - de termel

Amikor a század húszas éveiben téglagyár nyílt néhány száz méterre a mendei agyagbányáktól, maga a tulajdonos sem hitte volna, hogy gyára ötven év múlva is kenyeret ád néhány tucat embernek, és nyolcmillió téglát évente az országnak. Márpedig így történt, s most a mendei üzem az Épületkerámiaipari Vállalat legkisebb téglagyára.

Határt szab az alapanyag

No meg — mi tagadás — a legkorszerűtlenebb.

— Az az igazság, hogy az itt bányászott agyag minősége nem éri el azt a szintet, amire alapozva érdemes lenne a gyárat nagy költséggel fejleszteni, rekonstrukciót végrehajtani — mondja Juhász Béla műszaki vezető. — A nyersanyag minőségi problémáihoz vezethető vissza a magas selejtszázalék is a gyártásban.

— Hadd tegyek fel egy kényes kérdést: érdemes akkor egyáltalán itt téglát gyártani?

A műszaki vezető kitűnő

diplomatának bizonyul: kérdésre kérdéssel felel:

— Véleménye szerint tudna a népgazdaság évente csaknem tízmillió kisméretű, falazotég- lát nélkülözni?

A kis gyár idei nyerstéglagyártási terve 9,5 millió, égetett tégla terve 8 millió darab.

Ebből április végéig legyártottak 2 186 000 darab nyerstéglát — időarányos teivüket ezzel 119,6 százalékra teljesítették — sajnos. — szegény embert még az ág is húzza — a március végi fagyok azonban tönkretették a nyerstégla egy részét, s így kiégetni csak 1 212 000 darabot lehetett. Ez pedig az égetett tégla tervüktől 800Ó darabos lemaradást jelent.

Rávertek a brigádok

— Amit azóta rég behoztunk — mondja Juhász Béla —, csakhát akkor is kár a szétfagyott téglákért.

Megtudom, hogy mindössze 74 fizikai munkást foglalkoztat

Egy gyártmány sorsa és lehetőségei

Mint már tájékoztattuk olvasóinkat, a Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat verőcemarosa üzemében hónapokkal ezelőtt megkezdődött egy űj termék, a metall-szignó gyártása. A Lenin Kohászati Müvek megrendelése szerint kifejlesztett kerámia számjegyek tökéletes jelölőeszköznek bizonyulnak.

Amióta ezeket alkalmazzák, nincs reklamáció a

kohászati termékek ellen.

A számjegyek ugyanis jelzik az öntvény tisztaságát, gyártási idejét, és a gyártó brigádot. Érdekes tulajdonságuk, hogy mágjieslapocskák segítségével tapadnak az üres kokillák belső falára, öntéskor beépülnek az acélbugákba, s aztán a kihűlt szürke fémen fehéren világítanak.

Annak idején arról is tájékoztattuk olvasóinkat, hogy a Lenin Kohászati Műveken kívül a hazai acélipar más nagy bázisai, többek között a Dunaújvárosi Vasmű és a Csepel Művek Acélgyára nem foglalkozik a számjelölés bevezetésével. Pedig sok százezer forint megtakarítást és . hírnevüket teszik kockára azzal, hogy nem szüntetik meg az elcserélhetőség lehetőségét.

Domonkos László főmérnök és dr. Mátyás Boldizsár igazgató incest arról számoltak be lapunknak, hogy az INTERAG és a Mineral- impex egy-egy üzletkötője Luxemburgban és Svájcban, Illetve Ausztriában és az NSZK-ban mutatja be a legnagyobb acélgyártó cégek vezetőinek a verőcemarosi termékeket. A vállalathoz értesítés érkezett arról, hogy az INTERAG üzletkötőjét Luxemburgban kanadai érdeklődők is megkeresték.

Ügy tűnik, hamarosan üzletkötésekben is realizálódik ez az érdeklődés.

A metallszignókat egyelőre a legkorszerűbb kézi munkával gyártják. Ameny. nyiben több millió darabos megrendelést kapnak, megkezdik a gyártás gépesítését, esetleg automatizálását. Mindenesetre a vállalat vezetői örülnének, ha a hazai acélgyártók kiaknáznák azt a lehetőséget, hogy az elsők között használják ezt a minőséget kitűnően garantáló módszert. Cz. V.

az üzem, s körülbelül harminc azoknak a száma, akik öt szocialista brigádba tömörültek. Ebből tavalyi munkájáért egy brigád aranykoszorút, egy ezüstöt, kettő bronzot, az ötödik pedig zöldkoszorús fokozatot ért el. A többi dolgozó nem vesz részt rendszeresen a szocialista munkaversenyben, mégis valamennyien ott voltak azon a kommunista műszakon, aminek munkabérét a községi általános iskola építkezéséhez ajánlották fel.

— Ebben az évben két kommunista műszakra tettek felajánlást a gyár dolgozói, vallalva, hogy műszakonként negyvenezer nyerstéglát gyártanak. A másik kommunista műszakot augusztusban szervezzük meg. A társadalmi fesz- szefogás ötlete az iskolaépítkezés támogatására egyébként a mi dolgozóinktól indult ki mondja a műszaki vezető. — A mi kezdeményezésünkre nyi tatt egyszámlát a községi tanács, hogy arra fizethessék be a kommunista műszakok anya gi hasznát azok a munkahelyek, amelyeknek dolgozói támogatják az ügyet... Kérhetek valamit?

— Természetesen.

Egy kis tőreimet

— Írja meg, hogy egy kis

türelmet kérünk a vásárlóktól. Tudja, az a szokás, hogy aTü- zép-telepen megrendelt téglát itt a gyárban veszik át a ve vők. Nos nem mindig tudjuk kielégíteni az igényeket. Hol a napi tégla mennyiségéből hi ányzik, hol meg kihordónk nincs elég; nyolcán lennének, de most például négy van kő' zülük betegállományban.

Ilyenkor aztán nincs elég munkás, aki kihordja az égetett téglát a kemencéből. A vevők persze zúgolódnak, meg sem hallgatnak bennünket. Az újságban biztosan elolvassák ...

Ny. É.

Kinek az oldalán?

Tekintélyes testület ülésén — városi tanácsén — hangzott el a vitában: Kövessünk el mindent, hogy ebben a kérdésben a felsőbb szerveket a magunk oldalára állítsuk. Ilyen és hasonló mondatok tucatszámra hangzanak el, s a hallgatóság különösebb elmélkedés nélkül bólogat hozzá. Gondolkozni azonban nem tilos, s e szavak — az azokat megfogal- maztató szemlélet — igencsak alkalmasak arra, hogy eltöprengjünk igazságukon vagy hamisságukon. Pontosabban azon. van-e, lehet-e magunk oldala, s ha esetleg igen, akkor kik állnak a másik oldalon?

Meredek emelkedő

Cegléden a városi tanács tizenötmillió forintos közműfejlesztési hitelt vett fel, hogy ilyen módon fedezze a vízvezetékhálózat bővítését, új kutak fúrását, az 1500 köbméteres víztároló medence megépítését, a különböző kapcsolódó létesítmények, gépi berendezések költségeit A közmű sokba kerül, azaz a hitel mellé tenni kell a saját alapokból is, a megyei támogatásból is, s persze, tenni lehet a társiadal- nv munkából ugyancsak. (Tesznek, nem keveset, hozzávetőleg kétkilométeres szakasz költségeit fedezi a lakosság önkéntes segítsége.) Mi lett volna, ha a városi tanács a hitel helyett — ezt természetesen a városnak kell majd visszafizetnie — azzal próbálkozik, hogy a maga oldalára állítsa a megyei tanácsot, magyarán mondva harcot kezd azért, hogy kapjon 15 milliót? Természetesen nem jutott volna hozzá az összeghez — kitől vegyék el? —, ám a csalódás képzetekkel jár: nem értették meg a város törekvését, nem álltak az ügy mellé stb.

Hihetetlen példa? Sajnos, sok ilyen példa van, ha nem is 15 milliós, de kisebb ügyekben, feladatokban megyeszerte. Ma sokan erénynek tartják, hogy a meredek emelkedőn haladó igények kielégítésének fedezetét megpróbálják kiharcolni, minden eszközzel. Ha nem megy a dolog, ugye, nem ők tehetnek róla, hanem az erteilen megyeiek, ha meg sikerül valamit kierőszakolni, akkor úgy hiszik, hősi tettet hajtottak végre, okosabbak, ügyesebbek, mint a másik település vezetői. Most már csak arra kellene válaszolni, hogy valójában kinek az oldalán állnak az így gondolkodók, cselekvők? Ne vágjuk rá, hogy a lakosság oldalán! Elsietett ítélet lenne.

A léggömb zsinórja

Olykor, bizonyos tervek hallatán — főként most, az ötödik ötéves tervjavaslat körvonalazásakor —, kétségek szállják meg az embert. Némelyek kezükbe kapták a léggömb zsinórját, s hú. zogatják, mutogatják a végén ringó színes valamit,

Jelölő gyűlés IJjhartyánban *

Ismét bizalmat szavaztak

Dr. Palotai Sándor dabasi körzeti orvost, Pest megye 15. választókerületének népfront javasolta jelöltjét igazán nem kellett tegnap délután bemutatni az újhar- tyáni jelölőgyűlés egyetlen résztvevőjének sem. Nemcsak mint orvost ismerik jól, hanem mint országgyűlési képviselőt is, hiszen 1967 óta már két ciklusban képviselte az ország legmagasabb törvényhozói testületében kerületének választópolgárait. Nemcsak a képviselői munka olyan hivatalos formái, keretei között, mint a beszámológyűlések és a fogadóórák tartott jó kapcsolatot a lakossággal, hanem azokon kívül is. Lakása időnként szinte valóságos hivatallá alakult át, ott fogadta választóit, hogy intézkedhes- sék ügyes-bajos dolgaikban.

Nem csoda hát, hogy amikor az újhartyáni művelődési házban tartott jelölőgyűlésen — Farkas György tanácselnök megnyitója után — Sásdi Antal, a keselyhez gyi Aranykalász Szakszövetkezet elnöke ismertette á Hazafias Népfront javaslatát, hogy a választópolgárok ismét dr. Palotai Sándort jelölték képviselőnek, az indítványt hosszú, meleg taps fogadta. A 370 résztvevő nagyon jól tudta,

hogy Dabas körzeti orvosa egész életét a járás szolgálatának szentelte, hiszen azóta, hogy a szegedi Orvostudományi Egyetemen 1956-ban megszerezte diplomáját, mindig a dabasi járás községeiben dolgozott.

Erről beszéltek a népfront javaslatát jó szívvel

támogató felszólalók is. Kökényest Imre, az újhartyáni általános iskola igazgatója például arról, hogy akárcsak a község nagyon sok más lakója, ő is régóta ismeri Palotai Sándort, s meggyőződése, hogy mint eddig, ezután is áldozatosan dolgozik majd a közért. Virág József benzinkútkezelő szintén támogatta a jelölést, hiszen — mint mondotta — mindig szívesen, tárt kapukkal fogadta Palotai doktor a hozzá fordulókat. Hasonló szellemben támogatta a jelölést Jurifskai László mezőgazdász és Sárossy Lajos tanár.

Az újhartyániak és az újlengyeliek, alak szintén részt vettek a gyűlés munkájában, dr. Palotai Sándort egyhangúlag jelölték képviselőjüknek.

Ö. U

ami a valóság tűhegyének érintésére szétpukkan ugyan, de egyébként jól mutat. Akadnak nagyközségi tanácsok, ahol a reálisan számba vehető fejlesztési lehetőségek, források háromszorosát elérő terveket dédelgetnek, s nem azt nézik, hogy valójában mi a legfontosabb, a legégetőbb a lakosság szemszögéből, hanem azit. Iákét hol lehetne megnyerni céljaiknak?

Akad-e pihekönnyű ábrándozások között díszkivilágítás a főtérre — amely esténként üres! —, az elfogadható költségek kétszeresébe kerülő. mindennel felszerelt óvoda, s emeletes orvosi lakás, két garázzsal ... Nem folytatom, mert minek? A példáknál fontosabb ugyanis a közös jellemzője e léggömbre aggatott terveknek. Azt sugallják a megalapozatlan elképzelések, hogy mi ezt is meg azt is akarjuk, de lám, nem kapunk támogatást hozzá! S ez már nem tervezési, programikészítési hiba, hanem politikai kérdés, s aligha a kisebbek közül való! Azt az eléggé széles körben élő tévhitet táplálja ez a gyakorlat, hogy az állam, a felsőbb szervek, a megye — kinek mi jut eszébe — ridegen, értetlenül szemléli a helyi küszködést, nem áll azok mellé. akik magukévá teszik a lakosság gondját.

Megnyesett szárnyak

Lehet, nem tartozik a nagy tettek sorába, hogy — végül is a főváros szomszédságában levő településről van szó — Fót nagyközségben, a lakosság élénk érdeklődése közepette, építik a vízvezetéket, s ha minden egybevág a tervekkel, altkor idén tíz kilométeres szakaszon kerülnek földbe a csövek. Most, amikor már tény a régóta áhított vízivezeték megvalósulása, akadnak, akik elfeledkezve arról, hogy a településfejlesztés nem rohammunka, azt kezdik feszegetni: mi lesz a csatornával, a szennyvíztisztítóval?! S van ..érv” is, mert a szomszédos Dunakeszi építi a magáét, s remélhetően idén be is fejezi. Okos dolog lenne, ha a nagyközségi tanács Foton realitásként fogadná el ezt a sürgetést? Ha azt mondaná, hogy próbáljunk meg mindent, hátha sikerül pénzt szerezni? Hiszen ezzel a hivatalosság mezébe öltöztetné az óhajt, olyan csatába indulna, ahol csali veszteni lehet.

Tiszteletet érdemelnek a fóti tanácsi testület tagjai, mert józan belátással mérik fel a helyzetet, jól tudják, hol válik ketté a felelősségtudat és a népszerűség útja. Azt a közhelyet — de kemény igazságot — ismétlik, hogy a lakosság érdekét nem a kapkodás, a mindenbe belekezdés szolgálja, hanem a megfontolt haladás, az egy-egy teendőt teljesen átfogó megvalósítás. Őket nem az izgatja, hogy mit csinálnak Dunakeszin, hanem az, mit lehet megtenni Főton! Nagy különbség? Nagy! Ezt azonban a tanácsok egy része még nem érzi eléggé, újra meg újra arról panaszkodnak, hogy a források elosztásakor megnyesik önállóság adta szárnyaikat. S vélik, éppen ezért az a legfőbb dolguk, hogy „kiharcolják” a többet, sűrűn úgy, hogy kész tények elé állítják a megyei szakigazgatást, majd a megyei tanács végrehajtó bizottságát, mert megkezdték az építést, a fejlesztést, s megálltak a felénél, elfogyott a pénz, most már adjon a megye...

A terv meg az étet

Ügy hangzik ezekben az esetekben a magyarázkodás, hogy más dolog a terv, s megint más az élet. Azt akarják kifejezni ezzel, hogy amikor nekivágtak a munkának, úgy hitték, be is fejezik. Kínos, kellemetlen kérdezősködés derít azután fényt arra, hiányzott az alapja a hitnek, a bizakodásnak. hacsak a csodavárást nem számítjuk erőforrásnak.

Vácott, a városi tanács vá

rosfejlesztési és kommunális. Oizottságának tevékenység« egyre inkább megközelíti azt a követelményt, hogy segítse as összhang kialakítását az igények és a források, azaz a lakosság szükségletei és a váró» lehetőségei között. Ez azonban csak papíron ennyire egyszerű, A gyakorlatban úgy néz ki, hogy hol a lakosság oldalára kell állniuk, s képviselni a jogos, kielégíthető igényt, hol a tanács, azaz a hatalom oldalára, megmondva, magyarázva, hogy nem lehet a kívánságot teljesíteni.

Ezek szerint hol ide, hői oda lépegetne a bizottság? Meggyőződésünk: sem az egyik, sem a másik oldal nem élvez előnyösebb elbánást. A bizottság — rendeltetésének megfelelően — arra törekszik, hogy az egyetlen létező oldalon álljon, a társadalmi érdekekkel egybevágó településfejlesztés oldalán, mert így szolgálja igazán a tervet is, az életet is, azaz a lakosság valós érdekeit.

Smink nélkül a valóság

Előbb vagy utóbb, de el kell jutnunk oda, hogy az állampolgárok nagy tömegeiben éppúgy, mint a képviseletüket ellátó tanácstagokban elfogadásra találjon az az igazság, hogy bár vannak csoportérdekek, vannak nehéz helyi gondok, a települések fejlesztésében mindenki egy oldalon áll. Ettől ma még eléggé távol vagyunk, mert hiszen mindenkinek az a tűz a legforróbb, mely a bőrét égeti, annak hevét, lángját akarja csillapítani. Ezt azonban — se fölismerés adja majd a társadalmi tudatosság magasabb szintjénél« lényeges alkotó elemét — csak úgy lehet megtenni, ha az egyik tűz csillapítására nem szolgál fújtatóként a másik lobogásához; ha érvényesül a fokozatosság.

E fokozatosságról, a területi különbségek csökkentéséről, a települések egybehangolt fejlesztéséről megkülönböztetett figyelemmel szólt a párt XI. kongresszusának határozata. A változó gondolkodásmódot azzal lehet erősíteni, ha a szépí- tetlen valóságot tárják mindenütt a lakosság elé, ha félreérthetetlenül megmondják a tanácsi testületek, hogy még a jogos igényeket sem lehet rövid. időn belül kielégíteni.

Bizonyára lesznek, akik erre azt felelik, hogy „akkor minek választottuk meg őket?” Az sem lehetetlen, hogy éppen az így vélekedők tűnnek hangosabbnak, azaz szavuk a közvélemény benyomását kelti. Tapasztalataink szerint azonban hosszú távon ott alakul ki egyetértés és együtt munkálkodás — s erre jó példákkal, módszerekkel szolgálhat néhány nagyközségi tanács, így a veresegyházi működése —, ahol az alap a megszépítetlen valóság, ahol a fekete mindenki számára fekete, a fehér pedig fehér.

Kemény munka kell ehhez, azt mondják, legnehezebb a tényeket elfogadtatni. Főként, ha azok a tények nem illeszkednek a dédelgetett elképzelésekhez, ha a szeretnénk helyébe az ezt lehet nyers valóságát állítják. A tanácsok tekintélyes része már ebben az irányban halad, ezt az utat tapodja, s a gyarapodó eredmények igazolják formálódó gyakorlati munkájukat. A biztató szó, az elismerés sokat segíthet abban, hogy folytatódjék a kedvező változás. Aggodalomra azok adnak okot, akik fölött úgy múlt el a legutóbbi háromnégy esztendő, hogy semmivel sem jutottak előbbre munkastílusuk, -módszerük megteremtésében, akik még mindig azt hiszik, azt hajtogatják, hogy nem sikerül a maguk oldalára állítani a felsőbbséget. Ők azok, akiknek örökösen csak terveik vannak, tetteik alig. Ők azok, akik újra meg újra azt latolgatják, lát lehetne a maguk oldalára állítani, s nem veszik észre, hogy valójában a saját helyüket nem lelik, a saját szerepüket nem találják.

Mészáros Ottó

Kubai egészségpolitikai delegáció látogatása Pest megyében