Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-06 / 104. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIX. ÉVFOLYAM, 1Ö4. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1975. MÁJUS 6., KEDD Másfél évszázad A jubiláló Akadémia közgyűlése Kádár János levele — Losonczi Pál üdvözlő beszéde A Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntették ki az MTA-t Hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megkezdődött a másfél évszázada fennálló Akadémia jubiláns közgyűlése. A sorrendben immár 135. közgyűlés ünnepélyes megnyitásán részt vett és az elnökségben foglalt helyet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke; Aczél György, a 'kormány elnökhelyettese, a Tudománypolitikai Bizottság elnöke és Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; Erdey-Grúz Tibor, az Akadémia elnöke, Köpeczi Béla, az Akadémia főtitkára. Bognár Géza, Szabó Imre és Szentágothai János, az Akadémia alelnökei, Láng István és Tétényi Pál főtitkárhelyettesek. Részt vett az ülésen a Politikai Bizottság, a Központi Bizottság és a kormány több tagja, az országos főhatóságok több vezetője. Az Akadémia tagjain kívül nagy számban vettek részt a közgyűlésen a hazai tudományos élet ismert személyiségei, az akadémiai kutatóintézetek vezetői, egyetemi tanárok, kutatók. A hazai meghívottakon kívül 21 országból 67 tudós volt jelen a jubiláns közgyűlés megnyitásán. Az Akadémia külföldi tiszteletbeli tagjain kívül ott voltak mindazoknak a külföldi akadémiáknak, illetőleg tudományos központoknak a képviselői, amelyekkel Akadémiánk kapcsolatban áll. Az ünnepi közgyűlést Erdey- Grúz Tibor nyitotta meg. Köszöntötte a közgyűlés külföldi és hazai vendégeit, majd megnyitó előadásában áttekintést adott az Akadémia másfél évszázadáról. Ezt követően Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke köszöntötte a közgyűlést, s nagy tapssal fogadott beszéde végén átnyújtotta Erdey-Grúz Tibornak az Akadémiának adományozott Munka Vörös Zászló Érdemrendet. Ezután Erdey-Grúz Tibor felolvasta Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának a jubiláló Akadémiához intézett levelét. Köpeczi Bála főtitkári expozéjában az MTA intézményhálózatának 30 éves fejlődését elemezte. A nap folyamán hangzott é Sótér István akadémikus előadása Az Akadémia szerepe a közművelődésben és Pach Zsigmond Pál akadémikus előadása Tudománypolitikai kérdések a másfél évszázados Akadémián címmel. Ugyancsak tegnap — hagyományosan — átadták az akadémiai aranyérmet és az akadémiai dijakat. A magyar zene múltját képviselő művekből adott hangverseny zárta a közgyűlés első napját. Ma a tudományos osztályok üléseivel folytatja munkáját a közgyűlés. (Kádár János levelét, Losonczi Pál és Erdey-Grúz Tibor beszédét, valamint az akadémiai díjasok névsorát a 3. oldalon közöljük.) Púja frigyes a Pest megyei pártbizottságon Az MSZMP Pest megyei Bizottsága előadássorozatának keretében tegnap délután Púja Frigyes, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter tartott előadást a megyei pártbizottság székházában a megyei pártbizottság tagjai és apparátusa, a megye párt- és tömegszervezeti, tanácsi, valamint gazdasági vezetői, továbbá propagandisták és társadalmi aktivisták számára. Cservenka Ferencnének, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Pest megyei párt- bizottság első titkárának bevezetője után Púja Frigyes a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről tájékoztatta a megjelenteket, s válaszolt több kérdésre. GÖDÖLLŐI TANGAZDASÁG Nyolcadszor is kiváló A Liszenko brigád átvette a megyei pártbizottság kongresszusi oklevelét Tegnap, hétfőn délután ünnepséget rendezett a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tangazdaságának vezetősége, párt- és szakszervezeti 'bizottsága abból az alkalomból, hogy a gazdaság immár nyolcadszor nyerte el a megtisztelő Kiváló vállalat címet, továbbá a nagygombosi kerület Liszenko komplex növénytermesztési brigádja a Pest megyei pártbizottság kongresszusi oklevelének tulajdonosa lett. Az agráregyetem könyvtártermében rendezett ünnepségen megjelent dr. Faluvégi Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, pénzügyminiszter, dr. Bíró Ferenc, az MSZMP Pest megy« bizottságának titkára, Kis Emil, a gödöllői járási pártbizottság első titkára, Klenczner András, az állami gazdaságok vezérigazgatója, Szigeti Ernő, a Pest-Nógrád megyei Állami Gazdaságok főosztályvezetője, Major Péter, a MEDOSZ Pest megyei bizottságának titkára, valamint az Agrártudományi Egyetem képviseletében dr. Pethő György, a Pest megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, az egyetem rektora. Az ünnepséget Tábik Ferenc, a tangazdaság pártbizottságának titkára nyitotta meg. A gazdaság elmúlt esz. tendei munkájáról dr. Pogácsás György egyetemi tanár, a tangazdaság igazgatója számolt be. A gazdaság 1271 dolgozója az elmúlt esztendőben 301 millió forint értékű árut termelt. Huszonöt esztendős fennállása óta ez volt a legnagyobb termés. Különösen nagyszerű eredmények születtek a szántóföldi növénytermesztésben. Búzából hektáronként 50 mázsányit, összesen 1256 vagonnal adtak a népgazdaságnak — borsóból pedig 1300 hektárról közel 32 mázsás átlagtermést takarítottak be. A tangazdaság az ország egyik legnagyobb zöldségtermelő állami gazdasága. 630 hektáron termelnek például zöld konzervborsót a hatvani és a dunakeszi konzervgyár részére. A gazdasági eredmények a tervezettnél jobban alakultak: 35,3 millió forintos nyereséggel zárták az évet. Az elmúlt esztendő eredményeit elemezve az igazgató szólt az ifjúság- és nőpolitikái munkáról, továbbá arról, hogy 5,2 millió forint nyereségrészesedést fizették ki, s a dolgozók kislakásépítését mintegy 780 ezer forinttal támogatták. Hangsúlyozta, hogy a gazdaság fontos szerepet vállalt az egyetemi hallgatók gyakorlati képzésében is, akik tavaly csaknem 11 ezer oktatási napot töltöttek a gazdaságban. A tangazdaság a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium bemutató gazda, sága. E téren is jelentős munkát végeztek: 570 esetben adtak térítés mentes szaktanácsot a termelőszövetkezeteknek, állami gazdaságoknak. Sokan keresték fel a tangazdaságot tapasztalatszerzés céljából a szocialista országokból is. Az igazgató értékelése, ösz- szesítése után dr. Faluvégi Lajos rövid beszédében kiemelte, hogy a gazdaságot ért elismerés kivívásában nagy szerepük van a kiváló lwllektíváknak, a szocialista brigádoknak. A tangazdiaság egyik nagy feladata, hogy — amint eddig is — példát mutasson az ország termelőszövetkezeteinek, állami gazdaságainak. (Folytatás a 3. oldalon) Csehszlovákia felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából Nagygyűlés Csehszlovákia felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából hétfőn Budapesten nagygyűlést rendezett az MSZMP Központi Bizottsága, a budapesti pártbizottság és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa a Danuvia Gorkij Művelődési Házban. A nagygyűlés elnökségében foglalt helyet Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, dr. Ortutay Gyula, az Elnöki Tanács tagja, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, dr. Polinszky Károly oktatási miniszter, Somogyi Sándor, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára, Roska István külügyminiszter-helyettes, dr. Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese, Kelemen Lajos, a fővárosi tanács elnökhelyettese, Illisz László, a KISZ Központi Bizottságának titkára, Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke és Duschek Lajosné, a SZOT titkára, s ugyancsak az elnökség tagjai voltak a XIV. kerület, valamint a Danuvia gyár párt- és gazdasági vezetői, munkáskollektívájának képviselői. A csehszlovák és a magyar himnusz elhangzása után S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára nyitotta meg a nagygyűlést. Ezután Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese lépett a mikrofonhoz. HUSZÁR ISTVÁN: Bevezetőben Huszár István az MSZMP Központi Bizottsága, a kormány és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa nevében köszöntötte a nagygyűlés résztvevőit, majd rámutatott: — Csehszlovákia annak idején az első államok között vált a hitlerista fasizmus világuralmi törekvéseinek áldozatává, és 30 évvel ezelőtt, éppen azon a napon — a győzelem napján — szabadult fel a fasiszta rabság alól, amikor a második világháború az európai kontinensen befejeződött. 1939 sötét napjaiban, miután a náci fasizmus előbb megcsonkította, majd egyszerűen elfoglalta, darabokra szakította Csehszlovákiát, sokak előtt talán kétségessé vált a csehszlovák államiság helyreállításának, a cseh és a szlovák nép függetlensége, szabadsága kivívásának még a reménye is. A cseh és a szlovák népnek ezt a reményét — mint Európa annyi más nemzetét — a Szovjetunió hadserege váltotta valóra. A szovjet és a szovjet földön megalakult, Lud- vik Svoboda vezette — csehszlovák hadsereg vállvetve harcolt. Beszélt arról is a szónok, hogy a fasiszta uralom kezdetén, 1939-ben ragadott fegyvert a szlovák népi ellenállási mozgalom, és az évek során a partizánháború mind szélesebb méreteket öltött. Soraiban ott harcolt Gustáv Husák, testvér- pártunk első titkára, és Ladis- láv Novomesky, a kiváló költő és közéleti személyiség is. Az ellenállási mozgalom a párt kezdeményezésére megalakította a Szlovák Nemzeti Tanácsot. Ez a politikai szervezet vezette az ellenállás történetének egyik -legnagyszerűbb küzdelmét, a szlovák nemzeti felkelést, — A testvéri Csehszlovákia a felszabadulás óta eltelt három évtized alatt olyan társadalmi, politikai és gazdasági eredményeket ért el, amelyekre méltán lehet büszke. Nemzeti szabadságának, állami függetlenségének és sikeres szocialista fejlődésének alapja — amint azt az MSZMP XI. kongresszusán mondott beszédében Gustáv Husák hangsúlyozta — a történelem által igazoltan: A Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő szilárd köteléke. — Magyarország és Csehszlovákia kapcsolataiban is új fejezet kezdődött a fasizmus fölött aratott győzelemmel. A testvéri együttműködéshez kedvező alapul szolgált az 1949-ben megkötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződés, amelyet később meghosszabbítottunk. A magyar—csehszlovák kapcsolatokat a bensőséges elvtársi viszony jellemzi. Régi hagyományai vannak a cseh, a szlovák és a magyar nép testvéri, baráti kapcsolatainak. Az 1919-ben Eperjesen kikiáltott Szlovák Tanácsköztársaság, proletár internacionalista elhivatottságát bizonyítva, elsőrendű feladatának tekintette, hogy segítségére siessen a testvéri magyar munkás- osztálynak. — Az elmúlt évben szeretettel fogadták párt- és kormány- küldöttségünket Csehszlovákiában. A találkozón aláírt megállapodások újabb lendületet adtak a magyar—csehszloVÁCLA V MÓRA WC: Dr. Faluvégi Lajos (jobbról) reizentáló oklevelet dr. Pogácsás reme. átadja a kiváló vállalat címet rep- Györgynek, Közöttük: Tábik Fe- Koppány György felvétele Václav Moravec csehszlovák nagykövet mondott ezután beszédet. Köszönetét mondott a nagygyűlés megrendezéséért és a Huszár István által tolmácsolt, Csehszlovákia népének szóló üdvözletért, a felszabadulásának 30. évfordulójához kapcsolódó jókívánságokért. — Népeink sohasem felejtik el az 1945. májusi örömteli napokat, amikor a legendás hírű szovjet seregek a felkelő Prága megmentésével betetőzték Csehszlovákia felszabadítását — hangsúlyozta Václav Moravec. — So-ha nem felejthetjük el — mondta —, a szovjet nép történelmi felszabadító misz- szióját. A továbbiakban Václav Moravec hazája szocialista építőmunkájának nagyszerű eredményeit ismertette. — Munkásságunk, szövetkezeti parasztságunk és dolgozó értelmiségünk áldozatos és lelkiismeretes munkájának mindmegannyi nagyszerű eredménye megerősíti azt a meggyőződésünket — jelentette ki —, hogy helyes úton járunk. — Az elkövetkező dicső májusi napok alkalmával népünk ismételten kifejezésre juttatja szilárd elhatározását, hogy továbbra is mindent megtesz a szocialista közösség egységének erősítése, erejének szüntelen fokozása érdekében. Ennek a közösségnek szilárd láncszeme a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköz- társaság. A májusi évfordulók napjaiban Csehszlovákia dolgozó népe megemlékezik a testvéri Magyarországnak a szocialista társadalom építésében elért sikereiről, amelyekről a közelmúltban büszkén adhatott számot az MSZMP XI. kongresszusa. Befejezésül a csehszlovák nagykövet népeink barátságát, testvérpártjainkat, a szocialista államok közösségét és annak vezető erejét, közös felszabadítónkat, a Szovjetuniót és lerak gazdasági, társadalmi és kulturális együttműködésnek. Kapcsolataink elmélyítését szolgálja a határ menti megyék és városok szoros barátsága, együttműködése is. Gazdasági es kereskedelmi együttműködésünk kedvező alakulása összhangban van mindkét ország éraekeivel, a KGST-or- szágok szocialista integrációjával, a komplex program alapelveivel. 1974-ben 600 millió rubel volt országaink árucsere- forgalmának összértéke, az idén pedig további fejlődés várható. A nemzetközi politikát illetően Huszár István kiemelte, hogy a 30 évvel ezelőtti események Csehszlovákiában nemcsak a belpolitikai teendőket szabták meg, hanem a külpolitika irányvonalát is meghatározták. A szocialista internacionalizmus szellemében folytatott csehszlovák külpolitika alapja ma — mondta — a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával fennálló szoros egység, testvéri barátság és együttműködés. — Barátságunk a szocialista Csehszlovákiával megbonthatatlan. A magyar—csehszlovák barátság szocialista meggyőződésünkből fakad. Népeink három évtizede kialakult új típusú barátságának, egymásra találásának olyan keretet ad a szocialista államkpzösség, amelyet semmiféle más társadalmipolitikai rendszer nem adott és nem is adhat. Szívből örülünk annak, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nagyszerű sikereket ért el a szocialista építésben, az anyagi és szellemi erőforrások • gyarapításában. Cséhszlovákia felszabadulásának 30. évfordulóján őszinte szívvel, igaz testvéri barátsággal kívánjuk, hogy minél előbb érjék el azokat a célokat, amelyeket saját boldogulásuk érdekében és az egész szocialista közösség javára és megbecsülésére Csehszlovákia Kommunista Pártja kitűzött? — jelentette ki Huszár István. Beszédét a cseh, a szlovák és a magyar nép szocialista alapokon kialakult és erősödő barátságának, Csehszlovákia szocializmust építő népeinek éltetésével fejezte be. KÖZÉLET Gerhard Reinert, a Ném< Demokratikus Köztársaság be dapesti nagykövete a fasi2 mus alóli felszabadulás 30. é\ fordulója alkalmából hétfő koktélt adott a nagykövetsí gén. Részt vett a koktélo Benke Valéria, az MSZM Politikai Bizottságánali tagj: Gyenes András, az MSZM: Központi Bizottságának ti1 kára, dr. Tímár Mátyás, Minisztertanács elnökhelyet tese, valamint a kormány töb tagja. Púja Frigyes külügyminiss tér — négynapos egyiptoir tárgyalásait befejezve — va sárnap hazaérkezett Egyip tómból. Elutazása előtt Puj Frigyest fogadta Kairóba: Anvar Szadat, az EAK el nőké. Szilárd kötelékben a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal Eredményeink megerősítik, liot'v helves úton járunk nini élcsapatát, az SZKP-t éltette. S. Hegedűs László elnöki zárszava után a nagygyűlés — amelynek programjához kulturális műsor is tartozott — az Internacionálé hangjaival ért véget ★ Hétfőn megérkeztek Prágába a szocialista országok hazafias frontjainak küldöttségei, amelyek részt vesznek Csehszlovákia felszabadulása harmincadik évfordulójának ünnepségein. A magyar küldöttséget Nagy József né, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke vezeti. A CSKP prágai bizottságának meghívására Katona Imrének, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a budapesti pártbizottság első titkárának vezetésével Prágába utazott a budapesti pártbizottság és a fővárosi tanács delegációja.