Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-04 / 103. szám
1 PEST HEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ES CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE XIX. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM 1973. MÄJUS 4., VASÁRNAP Az EVW munkaversenyében Első lett a ceglédi gyár Kiváló: a Bartus szocialista brigád Az utóbbi években a nagyarányú felújításával, figyelemre méltó terveivel hallatott magáról az ÉVIG ceglédi gyára. A magas színvonalú termeléshez, melynek szilárd alapját megvetették, a munka termelékenységének növelését, az önköltségcsökkentést, a minőség javítását, a népgazdaság tartalékaival való célszerű gazdálkodást tekintették legfontosabb feladatuknak. Erre épült a ceglédi gyár kongresszusi munkaversenyben tett vállalása, ezt erősítették meg pótváílalásiáikkal. A gyár gazdasági, politikai, és társadalmi vezetői alapos tervet készítettek, meghatározott feladatokat állítottak a kollektívák elé. Eredményeiket a május 1-i gyári ünnepségen mindenki megtudhatta: első lett a ceglédi gyár az ÉVIG gyáregységei közti szocialista munkaversenyben, melynek külön súlyt adott a párt XI. kongresszusa és a tiszteletére tett kiegészítő vállalások serege. Az ünnepségen részt vett Gyigor József, a városi párt- bizottság első titkára, Kürti András, a városi tanács elnöke, a vállalati, gazdasági, politikai és társadalmi szervek sok- képviselője. Szűrszabó János KISZ-csúcstitkár köszöntő szavai után a nemzetközi munkásosztály ünnepének jelentőségét Soós János, a pártcsúcsvezetőség titkára méltatta. A munkaverseny eredményeit Balázs Sándor, a szakszervezeti bizottság titkára értékelte, külön megköszönte a jutalmazottak munkája mellett a gyár valamennyi dolgozójának a lelkiismeretes helytállását, melyet a verseny idején tanúsítottak, s várhatóan folytatnak. Nemcsak az üzemcsarnokokban, hanem társadalmi munkában az üzem területén, 30 ezer óra társadalmi munkát végeztek az EVIG- esek. A városért is sokat tettek a szocialista brigádok. Társadalmi munkájuk egész évben kiegészíti eredményeiket. A tervidőszak utolsó évében nagy feladat vár valamennyi közösségre: elvégzéséről már november 7-én szeretnének beszámolni, teljesítvén minden vállalásukat, s felkészülvén az ötödik ötéves terv éveire. Az ÉVIG ceglédi gyárának Bartus Szilárd szocialista brigádja elnyerte a vállalat kiváló brigádja címet. A kitüntető oklevelet és jutalmat Seregi László, a vállalati szakszervezeti bizottság titkára adta át. Az elismerő oklevelet Vasadi László vezérigazgató üdvözletével és jókívánságaival Batta József főmérnök hozta el. Negyven kiváló dolgozónak oklevelet és pénzjutalmat adott át Kovács Károly ceglédi gyárigazgató. Simon István termelési osztályvezető az ÉVIG kiváló osztályvezetője lett, 27 évi szakszervezeti munkájáért a SZOT elismerő oklevelét kapta a budapesti központi ünnepségen Szűcs Imre, termelési és oktatási felelős. Az ÉVIG ceglédi gyárának kiváló dolgozói, élenjáró szocialista brigádjai az ünnepség alkalmával tetemes pénzjutalomban részesültek. A május 1-i'ceglédi demonstráción valamennyien büszkén viselték kitüntetéseiket. E. K. Közlemény A Cegléd városi Tanács végrehajtó bizottsága értesíti a város lakosságát, hogy a válaszok névjegyzéke 1975. május 5—14-ig minden munkanapon, a hivatalos idő alatt megtekinthető a városi tanács titkárságon, Kossuth tér 1., I. cm. 8. szoba. RÖVIDESEN ELHAGYJA A NYOMDÁT a huszonötödik könyv, amely Miklosovits László grafikusművész közreműködésével készült. Az első 1971-ben jelent meg, s az azóta kiadattak közül az Albertirsán élő alkotónak Iwaszkiewicz: Máter Johanna című elbeszéléskötete nőtt leginkább a szívéhez. A zsúfolt könyvespolcon a lengyel szerző meleg ajánló saraival őriz egy példányt. Az Élet & Irodalom is felfigyelt a kötetet művészi köntösbe öltöztető fiatal grafikusra és 1973. október 20-i számában Göncz Árpád így ír: „Miklosovits László illusztrációi Iwaszkiewicz lényegi mondanivalóját azonos szinten kifejező önálló műalkotások.” A közeli jövőben az irodalom és a könyvek barátai kezükbe vehetik Baranin: Bujdosók vára c. ifjúsági történelmi regényét, a grúz Guljam: A gézengúz című vidám, tarka regényét és rövidesen elkészül illusztrációival — a Kner Nyomda gondozásában — Schiller: Orleansi szűz című színes, miniatűr könyve. Valószínű, ez lesz a negyedszázadik kötet. Miklosovits egyre több kiadótól kap megbízatást. Az Európa, a Magvető és a Móra, továbbá a Szépirodalmi Kiadó rendszeresen foglalkoztatja. Az Olcsó Könyvtár népszerű sorozatában az ő grafikusi munkájával jelent meg Molnár Ferenc: Széntolvajok című kötete. A Delfin-könyvek közül Lőrincz László: A sólyom kinyújtja karmait című munkáját illusztrálta. Könvvborító- 'kat. kötésterveket készített a Világkönyvtár sorozatban megjelent kiadványok közül Alvah Bessie: A felforgatok, Beppe Fenogtio: Micsoda gyönyörű tavasz című alkotásához. A kiadók most Dosztojevszkij: Félkegyelmű és H. James: Egy hölgy arcképe című regénye ismételt megjelentetését tervezik. Mindkettő grafikái Miklosovits László nevéhez fűződnek. Egy-egy könyv grafikai munkáira nagy figyelemmel, kitartó búvárkodással készül. Nemcsak a kéziratot olvassa végig — a legtöbb esetben kétA HUSZONÖTÖDIK KÖTET Könyvek köntösét készíti ILLUSZTRÁCIÓI ÖNÁLLÓ MŰALKOTÁSOK szer is, hanem más munkák- bilonról szóló könyvön dolgo- ból is merít kiegészítő ismere- zott, hetekig az i. e. 4—5. szátokét. Azt a kort, azt a népet zadban élt gondolatban, ké- próbálja megismerni, amelyet sőbb nagy élménye volt, ami- az író bemutat. Amikor a Ha- kor a berlini Kelet-ázsiai MúMiklosovits László illusztrációja Dusán Baranin: Bujdosók vára című, rövidesen megjelenő könyvéből. Mozgalmi munkájuk változatos, élénk KISZ-élet a szakmunkásképzőben Készül a pinceklub A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola Cegléden, a Pesti út egyik régi épületében található. Az öreg falak között a tanulás mellett sokrétű munkát folytatnak a fiatalok. Cserháti Lászlóné pártösszekötő tanár elmondta, hogy az intézetben három KISZ-alapszervezet működik. Ebben a tanévben Ki- lián-köreik készítették fel az elsősöket a KISZ-tagságra. Az iskolában az oktatás hároméves. és ezért igen gyorsan cserélődnek a diákok, így a KISZ- alapszervezeteknek létszükséglete, hogy magukhoz vonzzák a Kilián-körökben tanulókat. Élénk, változatos mozgalmi munka és jó agitóciós propaganda tevékenység nélkül ez nem mehne könnyen. Az iskolai élet eseményeit tavaly óta diákkódexben örökítik meg. Sok közös megmozdulás, vidám szórakozás és kirándulás emlékét őrzik a lapok. Népszerű a politikai vitakör, amelynek egyik-másik konzultációjára külső előadókat is felkértek. A témakör változatos. Szerepelt benne a többi között a szocialista erkölcs, a szolidaritás és a XI. kongresszus anyaga. Együttműködési szerződést kötöttek a Lenin Termelőszövetkezet KISZ-eseivel, közös taggyűléseket, szellemi vetélkedőket, klubdélutánokat rendeznek. A múlt ősszel a szakmunkástanulók segítettek a szövetkezetnek a szüretelésben. A kecskeméti Vendéglátóipari Szakiskola és a ceglédiek között baráti kapcsolat alakult ki. A „szomszédoláskor” meglátogatták egymás iskoláját, közös rendezvényeken ismerkedtek KISZ-alapszervezeteik életével. Rendszeresen leveleznek egy lengyel szakmunkásképző-intézettel is, tervezik a diákok és tanárok lengyelországi cserelátogatását. Az iskolában ifjúgárdasza- fcue-nsL&ödilt.'az egyenruhákat az őszi betakarítási munkák zeumban meglátta e világ emlékeinek egy töredékét. A művész rendszeres munkatársa a Rakéta című rejtvényújságnak, amely rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert. Nemsokára az ő rajzaival jelenik meg folytatásokban Csehov egyik kisregénye. RADNÓTI VERSEI ösztönözték alkotásra, amikor azt a képsorozatát készítette, arnely- lyel a Nagy István pályázati kiállítás első díjait megnyerte. A költő világába próbált beleférkőzni, hónapokig olvasta újra meg újra verseit, prózáját, leveleit, így fogalmazódtak képpé a mondatok. Az idei évben már volt egy közös kiállítása Kéri Mihály- lyal és Orczi Józseffel Veresegyházon, s valószínű, ezt egy érdi tárlat követi. Önálló kiállítása május ötödikén nyílik meg a fővárosban, a Józsefvárosi Galériában. A közönség elé kerülő anyag a magva azoknak a gondolatoknak, amelyeket a továbbiakban részletesebben szeretne megfogalmazni grafikai lapjain. A kiállítást Novák László, a nagykőrösi Arany János Múzeum igazgatója nyitja meg, akivel közös munkák, nagyszerű néprajzi kiállítások fűzik össze. A Nagy István képzőművész csoport legutóbbi tisztújító gyűlésién Miklosovits Lászlót egyik titkárává választotta. Közreműködésével tevékeny segítője a testület munkájának. A megyei tanács művelődésügyi osztályának felkérésére a jövőben részt vesz a Dél-Pest megyei grafikai anyagok zsűrizésében is. Miután a ceglédi járásból is nem egy alkotó tagja a Nagy István csoportnak, remélhető, hogy az illetékesek csatlakoznak az erkölcsi és az anyagi támogatáshoz. MIKLOSOVITS v LÁSZLÓ művészi pályája ívét mérhetetlen szorgalommal, alkotókedvvel. önmaga állandó képzésével, alkotómunkája színvonalának emelésével alakítja ki. Erről győződnek meg tárlatai Látogatói és azok. akik a szép könyveket szeretik. Tamasi Tamás bevételéből vásárolták. Nagy örömükre, alakulatuk tavaly a városi-járási szemlén második lett. Az ideire még jobban felkészülnek. A szakmunkástanuló KISZtagok közül sokan részt vesznek az úttörőmozgalom munkájában. Matuz József végzős felszolgáló tanuló régi iskolájában, • a Mészáros Lőrinc általános iskolában már három éve if ivezető. A diákok más társadalmi feladatokat is ellátnak. Dekorációs versenyt hirdettek; a legszebben díszített osztálynak társadalmi zsűri ítéli oda a vándorzászlót. Márciusban részt vettek a Körösi úti emlékparksáv építésében. Közösen vesznek részt mozi- és színházlátogatásokon, kirándulásokat, sportrendezvényeket, kulturális és szakmai vetélkedőket szerveznek. Évek óta hagyomány, hogy részt vesznek a KPVDSZ által meghirdetett „Szép magyar beszéd” vetélkedőn. Az iskolaelső ebben a tanévben Bujdosó Erzsébet lett, s hozzá az országos tantárgyi tanulmányi versenyen harmadik helyezést kapott. A szakma kiváló tanulója országos versenyén Tóth László szakács jó eredményéért már áprilisban megkapta szakmunkás-bizonyítványát. Az Alkotó Első hang: „Halló! Anyuka édes, most nem tudunk hazautazni. Képzeld, az igazgató meghívott bennünket autóká- zásra. Tudod, Gézukának jól jön ez...” Második hang: „Megígértem anyukának, hogy felásom a kertet. Beteg szegény. De most nincs időm. öt helyre hívlak sürgős javításra, s ez legalább ötszáz forint.” Harmadik hang: „Ne sírjon már, az istenért! Persze, megígértük, hogy jövünk a nyáron, de mit csináljak, ha a feNem is gondoljuk sokszor, hogy a mindennapi életben használt szavak, kifejezések — a politika, demokrácia, filozófia, stb. — milyen messziről, hány és hány évszázaddal ezelőtti időszakból kerültek át szókincsünkbe, sokszor tartalmilag is teljesen megegyezve az eredeti, ókori jelentésükkel. Azt az utat, amelyet a halhatatlan, mindmáig csodált és műveltségünkre máig is ható görög művészet és kultúra megtett, Surányi Dezső diaképekkel illusztrált, zenével aláfestett három előadáson mutatja be május 5-én, 9-én és 12-én a Kossuth Múzeumban. Az első előadás címe: A pe- lasg kultúra. Az északról a II. évezredben bevándorolt, alacsonyabb gazdasági, társadalmi szinten élő görög törzsek így nevezték az általuk ott talált, magas szintű műveltséggel és kultúrával rendelkező népet, amely méltán kelhetett versenyre a korabeli legfejlettebbekkel. A II. évezred derekára a hódító és a meghódított lakosság összeolvadása bekövetkezett és a kor egyik legfejlettebb kultúrájának — a ifjúság-pályázaton hat tanuló vett részt, a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőn négyfős csapatuk bejutott az országos elődöntőbe. A Bem József Szakmunkásképző Intézettel közös énekkaruk a télen a székesfehérvári Vándor-da- lostalálkozón elnyerte a zsűri különdíját. Az iskola nyáron is gondol diákjaira. Szép számmal utaznak a KISZ-tagok építőtáborokba és a miskolc-tapolcai középiskolai üdülőtáborba. A közösségi és KlSZ-munká- ban aktívan részt vevők jutalomüdülésben részesülnek minden esztendőben. Tavaly két diák Csehszlovákiába utazott jutalmul, több mint tízen pedig ingyen nyaralhattak itthon. A régi ház valamennyi helyiségét kihasználja az iskola. A szűkös udvaron lehetetlen építeni. A taggyűléseket és a rendezvényeket csak a tantermekben tudják megtartani. Most „lefelé” terjeszkednek: az év végére várhatóan elkészül a pinceklubjuk. Építéséből a fiatalok is kiveszik részüket. Változatos, sokrétű KISZ- munkájuk eredményesen szolgálja a politikailag képzett, sokoldalú szocialista közösség megteremtését. K. D. leségem nem bírja a falusi környezeteit! Most váljak el maga miatt?” Negyedik hang: „Tessék elhinni, nincs egy perc időm se! Mindenki hozzám fordul kicsinyes ügyeivel, ón meg azért kapom a pénzt, hogy segítsek rajtuk. A jövő vasárnap biztosan meglátogatjuk a marná ékat.” A lelkiismercá hangja: „Mi nem tudunk .lemondani soha, semmiről — anyáink kedvéért?” mykéneinek — hordozójává vált A hosszú történelmi időszak főbb szakaszait kulturális, művészeti aspektusból vizsgálja Surányi Dezső három értékes előadása. Célja, hogy hozzásegítse az érdeklődőket a kevésbé ismert kor gazdag hagyatékának közkinccsé tételében, az általános műveltség kiszélesítésében. Máté Bertalan Találkozások íróval és művel A ceglédi SZMT körzeti könyvtár könyvtárosaiból alakult József Attila brigád eszmecserére hívta meg László- Bencsik Sándort, a Történelem alulnézetben című nagysikerű kötet szerzőjét, a Népművelési Intézet munkatársát. A találkozó után a brigád tagjai Budapestre utaztak, ahol a Thália Színház előadásában megtekintették a könyv színpadi változatát. A szakszervezeti könyvtárosok munkájában, mint mondták, nagyon sokat segített az íróval és művével történt találkozó. Pörös szó - anyáinkért Űnneprontó leszek? Az! Ha a szigorú szembenézés önmagukkal máskor nem adatik meg. Az, ha az őszinteség ünnepi álarcokat tép le. A szép szó nem mindig igaz, s mint az anyák napi virág, múlandó is. Anyáink kezéért nyúlni, barátaim, nem csak egyszer kell egy évben! Az ANYA — örök! Ma őket köszöntjük. De mit mondunk önmagunknak? ★ ★ Kislányom kezében leng a virág. Bár 5 még nem érti, hogy miért más a mai nap, mint a többi. Hiszen „anyucit”, a „két mamát” ő tegnap is ugyanígy szerette. Ismerem vágyatokat, édesanyák. Ugye, az lenne a legjobb, ha a felnövő fiaitok-lányaitok megőriznék a gyermekiélek őszinte, tiszta világát? Költői Adám Diaképpel, zenével: Görög művészet és kultúra Három előadás a Kossuth Múzeumban