Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-04 / 103. szám

Tervek az Arany János Tsz-ben konzervgyári tájékoztató arról beszámol, a sokoldalú vetél­kedőn a Nagykőrösi Konzerv­gyár VI-os üzemének csapata msmú XIX. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM 1975. MÁJUS 4., VASÁRNAP 50 milliós bevétel Nagykőrösi szakmunkások síkéra Nemrégiben rendezte meg a Konzervipari Ifjúsági Bizott­ság Békéscsabán a konzerv­iparban dolgozó fiatal szak­munkások számára az immár hagyományos szakmai-politi­kai vetélkedőt. Ezen a Nagy­kőrösi ' Konzervgyár három csapatának összesen kilenc versenyzője indult. Mint a KiSZ-lakások Újabb 12 lakásos KISZ-házat épít a tormási városrészen a Nagykőrösi Építő Szövetkezet. Dolgozói, Nagy László és Német Zoltán már a falait emeli. Kiss András felvétele Sikeres közösség Aktív, lelkes fiatalok Az egészségügyiek KISZ-szervezete Csaknem három esztendeje, hogy megalakult a város egész­ségügyi intézményeiben, a kór­házban, rendelőkben dolgozó fiatalok KISZ-alapszervezete. Az azóta eltelt hónapok ered­ményei igazolták: helyes, hasz­nos volt a kezdeményezés, minthogy a fiatal orvosok és egészségügyi szakdolgozók po­litikai közösségé igyekvő, ak­tív csoportnak bizonyult. Az alakuló gyűlésen 21-en kérték felvételüket, a legutób­bi vezetőségválasztó összejöve­telükön pedig már 26-an talál­koztak. Annak ellenére, hogy az alapszerveaet tagjai egy­mástól távoleső munkahelye­ken tevékenykednek, három műszakban, az évenkénti ak­cióprogramjaikban vállalt fel­adataikat mind ellátták. Haté­konynak bizonyult az öttagú vezetőség irányító, szervező munkája, mindegyikük nagy igyekezettel és szorgalommal tett eleget megbízatásának. Figyelembe veszik véleményüket Erősödött az egészségügyiek kapcsolata a KISZ városi bi­zottságával. amely nem egy esetben segítette tevékenységü­ket. Jó az együttműködés a munkahelyi pártalapszérvezet- tel is. Ez utóbbi évente két al­kalommal értékeli taggyűlésén a kommunista fiatalok tevé­kenységét. Támogatják őket a munka­helyi vezetők. A főorvosi érte­kezletekre rendszeresen meg­hívják az alapszerveaet titká­rát is, a fiatalokat érintő kér­désekben, valamint a jutalma­zások és a béremelések ügyé­ben meghallgatják véleményét. Joggal bíznak ' tehát az itteni kommunista fiatalok abban, hogy az ifjúsági törvényből adódó helyi tennivalók megva­lósításában az idén sikerül előbbre lépniük. E kis kommunista közösség mái- megalakulása óta rend­szeres kapcsolatot tart a Nagy­kőrösi Konzervgyár V. alap- szervezetével. Számos közös kulturális és sportrendezvény, kirándulás sikere erősíti ezt a barátságot. Megrendezték ta­valy a fia,tál dolgozók fóru­mát, az ifjúsági parlamentet, s az ott megfogalmazott gondo­latokat a megyei ifjúsági par­lamenten is tolmácsolták kül­dötteik. Tervezik, hogy a to­vábbiakban is rendszeresen megtartják a fiatal egészség- ügyi dolgozók és munkahelyi vezetőik találkozóját, közös dolgaik megvitatására. Részt vesznek a megyei rendezvényeken Bár az 1972-es esztendőből, az alapszervezet megalakulá­sa után, mindössze csak két hónap volt hátra, azt a rövid időt is jól hasznosították: szót ejtettek az akkor aktuális poli­tikai eseményekről, és részle­tesen megismerkedtek a KISZ VIII. kongresszusán elhangzot­takkal. Az 1973—74-es olctatási év azonban már teljes volt, feladatait pontosan meghatá­rozták akcióprogramjukban. Akkor a politikai vitakör anyagát dolgozták fel, míg most a marxista vitakör té­máival foglalkoznak. Az egészségügyi fiatalok po­litikai aktivitását nemcsak a vitában megnyilvánuló érdek­lődésük dicséri, hanem számos olyan városi, megyei rendez­vény sikere is, amelyeken I részt vettek. Ott voltak pél­dául a nemzeti és a nemzet­közi évfordulók városi ünnep­ségein, az isaszegi ifjúsági nagygyűlésen, a szakszervezeti bizottsággal közösen rende­zett chilei szolidaritási talál­kozón, s igazán jól sikerült a napjaink forradalmiságáról szóló eszmecseréjük is. További feladataik között szerepel tagjaik eszmei, politi­kai, szakmai ismereteinek gya­rapítása. Önkéntes munkáikat egy emberként végezték, akár a VIT vagy a vietnami akció sikeréért, akár pedig munka­helyük szépítéséért, csinosítá­sáért. Egy emberként.., Taggyűléseiken megbeszé’- ték a KISZ Központi Bizott­ságának tavaly áprilisi hatá­rozatát, annak megfelelően alakították akcióprogramju­kat. Az akkor megfogalmazott vállalásaik azóta jórészt valóra váltak, s most az egyéni válla­lási rendszer gondos előkészí­tésén. folyamatos ellenőrzésén munkálkodnak. Emellett to­vábbra is feladatuknak tekin­tik a politikai oktatás színvo­nalának javítását, a tagok szá­mának növelését, a káderután­pótlást és az érdekvédelmi munka erősítését. K. A. Nyilvános rádiófelvétel HEJ, NAGYKŐRÖS HÍRES VÁROS A városi tanács művelődés- ügyi osztálya és a Magyar Rádió irodalmi főosztálya má­jus 9-én 19 órai kezdettel az Arany János Művelődési Köz­pont színháztermében nyilvá­nos rádiófelvételt rendez „Hej, Nagykőrös híres város” cím­mel. A műsorban közreműkö­dik: Agárdi Gábor. Béres Fe­renc. Ceglédi Edit. Horváth j Ferenc. Latinovi ts Zoltán, Szersén Gyula. Szokolai Ottó és Kapuvári László. Az irodal­mi esten fellép az Arany Já­nos gimnázium énekkara és a városi zeneiskola tanári zene­kara is. A műsor szerkesztője Liptay Katalin, rendezője Ba­lázs János. Új szőlőt, gyümölcsöst telepítettek Az Arany János Termelőszö­vetkezet a napokban tervtár­gyaló közgyűlést tartott, me­lyen részt vett Tanai István tanácselnökhelyettes és Hau Károly, a városi tanács terme­lési és ellátásfelügyeleti osz­tályának vezetője. Tüzeles vizsgálat A közgyűlést Bárány Lajos elnök nyitotta meg, majd is­mertette a gazdaság idei ter­melési és pénzügyi tervét, me­lyet a közgyűlés előtt írásban megküldték a tagoknak. Esze­rint a folyó esztendőben 50 millió 24 ezer forint összbevé­telre számítanak, 21 millió 119 ezer forint bruttó jövedelem­mel, melyből a tagok részese­dési alapjára 14 millió 625 ezer, fejlesztési alapra 4 millió 875 ezer, szociális alapra 200 ezer, városfejlesztési hozzájárulásra 215 ezer, lakásépítési alap kép­zésére 260 ezer forintot fordíta­nak. Az idén növelik a kertészet területét, 100 hektáron ter­mesztenek cukorrépát, a ko­rábbinál pedig nagyobb terü­leten lucernát. Ez utóbbi beta­karításához új gépsort is vásá­roltak. Állami támogatással kialakítják a volt Rákóczi Tsz- ben levő szarvasmarhatelepet, s 44 hektár új szőlőt és 44 hek­tár új gyümölcsös telepítését készítik elő. A terveket Pusztai János párttitkár, Ronkó Sándor, Cseh János, Papp László, Pantó Ist­ván, Rácz Gábor és több más i tag hozzászólása után elfogad­ták, majd hozzájárult a köz­gyűlés ahhoz, hogy a vezetők a tervek teljesítése és a tagok részesedésének kifizetése ese­tén prémiumot kaphassanak. Ezután Bárány Lajos elnök és Csizmadia Ferenc elnökhe­lyettes fegyelmi ügyét tárgyal­ták: a borjúelhullások miatt vonták őket felelősségre. Mé­száros Károly, a fegyelmi bi­zottság elnöke, majd dr. Makai Dienes, a tsz jogtanácsosa rész­letesen beszámolt arról, hogy az ügyben tüzetes vizsgálatot tartottak, szakértőket hallgat­tak ki. Megállapították végül, hogy a borjúk elhullását kóli- fertőzés okozta, amit persze elősegített az is, hogy a jószá­gokat rossz körülmények kö­zött tartották. ' A szakosítás célja A jelentéshez többen hozzá­szóltak, s akadtak olyanok, akik a borjúk elhullásáért a szabadtartásos, húshasznú szarvasmarha-tenyésztést hi­báztatták. Harsányi Lehel, a Húshasznú Szarvasmarha-tenyésztő Vál­lalkozás jelenlevő képviselője hozzászólásában elmondta, a borjúk elhullásáért nem fele­lős ez a tenyésztési rendszer, melyet állami támogatással, éppen azért vezettek be, mert a szarvasmarha-tenyésztésben sokkal nagyobb hústermést eredményez. Ezért szakosítják és alakítják ki a tej- és húster­melő gazdaságokat. Míg 1971- ben csak 5 ilyen, húshasznú jó­szágokat tenyésztő gazdaság volt az országban, ma már 356 gazdaságban 21 ezer 600 hús­hasznú tehenet tartanak. Prémiumcsökkentés A közgyűlés Tanai István ta­nácselnök-helyettes és több tag hozzászólása után elfogad­ta a fegyelmi bizottság javas­latát, s eszerint a gazdaság el­nökének prémiumát 25 száza­lékkal, az elnökhelyettesét 20 százalékkal csökkentették. Az indoklásban elmondták, hogy a borjúk elhullásában döntően közrejátszott a kolifertőzés, ám a jószágok megfelelő elhelye­zéséről nem gondoskodtak, s nem ellenőrizték a takarmá­nyozást sem. Végül az elnök bejelentette, hogy Kis Ferenc elnökhelyet­tes betegségére tekintettel, tisztsége alól való felmentését kérte, amihez a közgyűlés hoz­zájárult. Kopa László — Háztól házig viszik dol­gozóikat. A Pest megyei Ál­lami Építőipari Vállalat to­vább javítja dolgozóinak szo­ciális ellátását: tovább kor­szerűsítik munkásszállóikat és sikerült elérniük, hogy egy év alatt csaknem meg­kétszereződött azoknak szá­ma, kiket naponta! a vállalat autóbuszain az építkezéstől a lakóhelyig tudnak szállítani. bizonyult a legjobbnak, s tag­jai, Plangár Zsuzsanna, Gyárfás Erzsébet és Dér János így átvehették a helyezéssel járó 6 ezer forint jutalmat. vé­dőn MOZIMŰSOR Olsen tervez, a banda géz. Szines, szinkronteáit filmvígjáték. Kísérőműsor: A polgári vé­delem helye és szerepe... Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Matiné Koma kalandjai. Előadás kezdete: 10 órakor. Hétfői műsor Nagyítás. (16 éven felüliek­nek!) Színes, angol film. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. Kiskörzeti mozi a hangácsi úti iskolában Akinek van egy unokatest­vére Broxban. Angol film. Előadás kezdete: 13, órakor. SPORT Torna versenyek Szeged helyett az erede­tinél egy héttel később. Kis­kunhalason került sor a terü­leti férfi utánpótlás-sereg­szemlére. A Kiskunhalasi AC, a Kalocsai VTSK, a Sze­ged és az Nk. Pedagógus tornászai vettek részt az év­járatos viadalon. A körösiek eredményei: 1964-es születésűek (5 in­duló) : 1. Nagy Ti bor, 3. Szűcs Zoltán. 1963-asok: 2. Pesti Zoltán, 3. Kenyeres Ambrus, 4. Csípő Ferenc. 1982-esek (7): 5. Bene L., 1961-esek: 7. Devosa. 1958-asok (4): 1. Ki­rály Sándor. Az 1—4. helye­zettek jutottak tovább. ★ Budapesten országos ser­dülő fiú válogatóversenyt rendeztek, 14 indulóval. Re­szeli Péternek (Nk. Pedagó­gus) nem sikerült a hétfős csapatba bekerülnie. ★ Cegléden rendezték a me­gyei serdülő II. osztályú csa­patbajnokságot. Az Nk. Pe­tőfi Iskola csapata a második helyen végzett. Vasárnapi műsor Asztalitenisz Sportotthon, 9,30: Nk. Kini­zsi—Szegedi Spartacus NB Paprika fóliasátorban III-as, Nk. Kinizsi II—Váci Egészségügyi SE és Nk. Kini­zsi ifi—Váci Kötött ifi me­gyei férfi csapatbajnoki mér­kőzés. Gödöllő: megyei serdü­lő-seregszemle. Atlétika Dunakeszi: megyei serdülő A-korcsoportos és ifjúsági seregszemle. Birkózás Kaposvár: jubileumi fel­szabadulási kötöttfogású ver­seny. Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 9: Nk. Kinizsi II—Albertirsai VSE összevont járási, 10,30: Nk. Kinizsi—HÓDIKÖT (Hódme­zővásárhely) NB II-es férfi bajnoki mérkőzés. Kosárlabda Toldi-sportcsarnok, 10,30: a DSK-bajnokság megyei né­gyes, körmérkőzéses! női dön­tője (Nk. Gimnázium is in­dul). Bp.: BSE II—Nk. Pe­dagógus NB III-as női baj­noki mérkőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttlep, 10: Nk. Kinizsi serdülők—Monori SE serdülők megyei bajnoki, 16,30: Nk. Kinizsi II—Jászka- rajenői Tsz SK barátságos mérkőzés. Aszód: A. Építők —Nk. Kinizsi felnőtt és if­júsági megyei bajnoki mér­kőzés. Modellezés Budaörs: megyei műrepülő- modell-bajnokság. Sportlövészet — Import üvegangolna. Mesterségesen gyarapítják a Duna és a Tisza holtágai­nak halállományát. A halá­szok ezen a tavaszon is 15 —20 vagon kishalat enged­nek szét a folyókban, ta­vakban. A dunai holtágak­ba 5 millió csukaivadékot, es Franciaországból impor­tált üvegangolnákat telepí­tettek. A Szabadság Termelőszövetkezet kertészetének fóliasát­raiban javában kapálják a termőre forduló paprikát. Vincze Józsefné és Medgyesí Mária jó néhány fóliasátor paprikát gondoz. Kiss András felvétele Tormási lőtér, 9: a HKL városi döntője. Torna Miskolc: a férfi ifjúsági I. osztályú egyéni bajnokság vi­déki döntője. Hétfői műsor Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 14-től: az úttörő-olimpia városi mér­kőzései és a Kinizsi városi fiú-tehetségkutató versenye. Gödöllő: G. Gimnázium—Nk. Toldi férfi DSK-bajnoki mér­kőzés. Kosárlabda Sportotthonudvar, 17: Pe­dagógusok—Gimnázium B férfi. 18: Városi tanács—ITV férfi városi KISZ-es bajnoki mérkőzés. S. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom