Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-17 / 114. szám

2 kfflúan 1975. MÁJUS 17., SZOMBAT FÓKUSZ Hazaérkezett Varsóból Megkezdte munkáját Bangkoki lépés a magyar parlamenti küldöttség Apró Antal nyilatkozata Bár magas rangú katonai személyiségek szerint a Ma­Hatodik szakasz a Hofburgban Bécsbtn 19 ország küldöttei, egyhónapos tavaszi szünet után tegnap kezdtek meg a közép­európai liaderöcsökkentési tár­gyalások hatodik szakaszát. Ez, mint ismeretes, arra hiva­tott, hogy a politikai enyhü­lést katonai enyhüléssel egé­szítsék ki. A HOFBURG nemzetközi konferenciatermében zajló tár­gyalások előző, csaknem há­romhónapos ötödik fordulóján a szocialista országok küldött­ségei több javaslatot terjesz­tettel! elő. A Varsói Szerződés Szervezetének országai, a felek álláspontjában mutatkozó elté­résekre való tekintettel, s konkrét, gyakorlati döntések elérésére törekedve az ötödik fordulón kifejezésre juttatták: készek a nyugati álláspont ele­meit figyelembe véve kiegészí­teni és módosítani az 1973 szeptemberében benyújtott egyezménytervezetüket. ENNEK AZ ELVI ÄLLÄS- FOGLALÁSNAK MEGFELE­LŐEN a Varsói Szerződés or­szágai hozzájárultak ahhoz, hogy 1975-ben a Szovjetunió és az Egyesült Államok elsőként kezdjék meg és fejezzék be a csökkentést, csak ezután csök­kentsék fegyveres erőik létszá­mát a többi résztvevők: Ang­lia, az NSZK, Belgium, Hol­landia. Kanada, Luxemburg, az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia. A szocialista or­szágok ezenkívül indítványoz­ták: állapodjanak meg abban is, hogy a tárgyalásokon köz­vetlenül részt vevő államok a tárgyalás időszakában nem nö­velik fegyveres erőik létszá­mát. AZ ÖTÖDIK FORDULÓN a nyugati országok küldöttségei egyetlen új indítvánnyal sem álltak elő. Továbbra is a csök­kentésre vonatkozó régi javas­lataikat védelmezték, amely egyoldalú katonai előnyökhöz akarja juttatni a NATO-orszá- gokat. Előirányzatuk szerint a Varsói Szerződés országai szá­razföldi csapatainak csökken­tése többszörösen felülmúlná a NATO-országokét és a csök­kentés nem érintené a légierő­ket és a Közép-Európában le­vő harcászati nukleáris fegyver­zetet. A bécsi tárgyalások ötö­dik fordulóján nem sikerült kidolgozni elfogadható dönté­seket. A SZÉLES KÖRŰ ESZME­CSERE mégsem volt haszonta­lan. Segített jobban megértet­ni a tárgyalások részvevői előtt álló bonyolult feladatokat, meghatározni azoknál! a kér­déseknek a körét, amelyeknek megoldása előre lendíthetné a konferenciát. Földrészünk né­pei — mint az európai közvé­lemény képviselőinek brüsszeli kongresszusán is kifejezésre ju­tott — érdeklődéssel figyelik a bécsi tárgyalásokat, mert azt szeretnék, ha a politikai eny­hülést a katonai enyhülés is megerősítené. Befejező szakaszába lép a Szojuz szovjet és az Apolló amerikai űrhajók együttes út­jának előkészítése. Most, ami­kor mindössze két hónap van hátra a rajtig, Moszkvában az űrkutatási intézetben befejező találkozókat rendeznek a szak­értők. A munkacsoportok ve­zetői az űrrepülés valameny- nyi fontos dokumentumára rávezetik szakvéleményüket. E találkozók eredményeképpen a program szovjet és amerikai műszaki igazgatói — Konsz- tantyin Busujev és Glynn Lun- ney megállapodnak és alá­írják „az űrrepülésre való ké­szenlétről szóló jelentést”. A jelentést május 22-én terjesz­tik a Szovjet Tudományos Akadémia és az Egyesült Álla­mok Országos Űrhajózási Hi­vatala (NASA) vezetősége elé. E dokumentum elfogadásá­val lényegében befejeződik az egyedülálló térv. a Szojuz— Apollo kísérlet megvalósításá­val kapcsolatos munka, ame­lyen a szovjet és az amerikai szakértők körülbelül bárom évig dolgoztak. Pénteken délelőtt Apró An­talnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tágjánál!, az ország- gyűlés elnökének vezetésével, az országgyűlés képviseletében a lengyel fővárosban tartózko­dó küldöttség hazaérkezett. A delegáció részt vett a Varsói Szerződés szervezete megala­kulásának 20. évfordulója al­kalmából a szerződés tagálla­mai parlamentjei képviselőinek május 14—15-i találkozóján. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Péter János, az országgyűlés alelnöke, Marjai József külügyminisztériumi államtitkár, dr. Szűrös Mátyás, az MSZMP KB külügyi osztá­lyánál! helyettes vezetője . fo­gadta. Jelen volt a fogadásnál Jerzi Zielinski, a Lengyel Nép. köztársaság budapesti nagykö­vetségének ideiglenes ügyvivő, je is. Apró Antal megérkezése után a Magyar Távirati Irodá­nak, a rádiónak és a televízió­nál! nyilatkozatot adott. Apró Antal emlékeztetett arra, hogy a lengyel szejm kezdeményezésére a Varsói Szerződés aláírásának 20. év­fordulója alkalmával a Varsói Szerződéshez tartozó országok parlamenti delegációi jöttek össze. Az ünnepi megemléke­zésen túl a jelenlevők — or­szágaik nevében — kifejtették, hogy reális a lehetősége, hogy az európai biztonsági értekez­let a közeljövőben legfelsőbb szinten sikeresen befejeződjék. — A tanácskozás résztvevői örömmel üdvözölték a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának és kormányának felhí­vását a világ népeihez és a vi­lág parlamentjeihez. — Tanácskozásunk befejezé­seként — mint ismeretes — nyilatkozatot fogadtunk el, amelyben egyebek között fel­hívjuk az európai országok parlamentjeit az együttműkö­désre. Ezt a nyilatkozatot — A VDK-ban pénteken foly­tatódtak a dél-vietnami fel- szabadulás alkalmából csü­törtökön megkezdett ünnepsé­gek. Nghe An tartományban, Ho Si Minh szűkebb hazájá­ban 100 ezren vettek részt a megmozdulásokban. Pénteken este a saigoni ka­tonai közigazgatási tanács székhelyén, a volt elnöki palo­tában nagyszabású fogadást adtak. Saigon utcáin este ezrek vonultak fel és tűzijátékot tar­tottak. A vietnami nép történelmi győzelme, Dél-Vietnam teljes felszabadítása alkalmából pén­teken budapesti székhazában ünnepi ülést tartott a Demok­ratikus Ifjúsági Világszövet­ség Irodája. Konsztamfyin Busujev ezzel kapcsolatban elmondta a TASZSZ tudósítójának, hogy jóllehet egy hét múlva meg­kapják a „vízumot” a világűr­be ez korántsem jelenti azt, hogy már befejeződött minden előkészítő munka. Még hátra­van az űrrepülőtereken levő Szojuz és Apollo űrhajók komplex ellenőrzése, és az űr­repülés irányító központjainak utolsó „főpróbái”. Az egyik ilyen főpróba e napokban fo­lyik, és május 21-ig tart. Nemcsak az űrrepülést bizto­sító valamennyi • szolgálatot vonták be ebbe, hanem azokat a hajókat is, amelyek az óceá­non biztosítják az összekötte­tést. továbbá a Szojuz és az Apolló személyzetét, akik most az űrhajók földi makettjein „lejátsszák” a program legfele- lősségteljesebb mozzanatait. Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen eredményeket vár a Szojuz—Apollo program megvalósításától, Busujev a következőket mondotta: — Mint mérnök, az űruta­zástól azt várom, hogy teljes amely egyidejűleg került a nyilvánosságra a Varsói Szer­ződés államainak sajtójában — mint nemzetközi jelentőségű okmányt, az ENSZ-hez is to­vábbítjuk. — A magyar delegáció tag­jai aktívan részt vettek a vitá­ban; kifejtettük pártunk, kor­mányunk álláspontját a nem­zetközi helyzettel, a béke fenn­tartásával és az együttműkö­déssel kapcsolatban. — Ügy vélem, hogy a ta­nácskozás újabb lépés, helyes kezdeményezés volt a szocialis­ta országok parlamentjei együttműködésének további elmélyítésében — zárta nyi­latkozatát Apró Antal. Habib Burgiba tunéziai el­nök csütörtökön vacsorát adott Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió minisztertanácsának el­nöke tiszteletére, aki — mint jelentettük — hivatalos láto­gatáson van Tunéziában. Burgiba elnök a vacsorán elhangzott beszédében kijelen­tette: Alekszej Koszigin láto­gatása jól illusztrálja azokat a kitűnő kapcsolatokat, ame­lyek fennállnak Tunézia és a Szovjetunió népei között. A Szovjetuniónak a hitleriz- mus ellen kivívott győzelmét méltatva Burgiba kijelentette: „A történelem mindörökre megőrzi emlékezetében azt a hősi ellenállást, amelyet a szovjet nép tanúsított a fa­siszta ellenállással szemben, és a világ sohasem felejti el azo­kat az áldozatokat, amelyeket Jean-Charles Negre, a DÍVSZ főtitkára a győzelmet köszöntő beszédében hangsú­lyozta: az egész világ haladó ifjúsága nagy örömmel fogad­ta Saigon, Ho Si Minh váro­sa felszabadulásának hírét. Pietro Lapiccirellának, a DÍVSZ elnökének kezdemé­nyezésére az iroda nyilatko­zatban méltatta a vietnami nép győzelmének történelmi je­lentőségét. A Demokratikus If­júsági Világszövetség felhívja a világ fiataljait: fokozzák anyagi támogatásukat Viet­nammal, küldjenek orvosságot, élelmiszert, ruhákat a sokat szenvedett országba, segítsék erejüktől tellően az újjáépí­tést. mértékben beigazolódjanak a két kozmikus technológia ösz- szeegyeztethetőségének álta­lunk kidolgozott elvei. Meg­győződésünk, hogy ezzel az űr- kísérlettel lerakjuk a jövendő nemzetközi kozmikus kutatási tervek megbízható alapját. Emellett már megkaptuk há­roméves munkánk egyik leg­főbb eredményét: a szovjet és az amerikai szakértők megva­lósították ritka mérnöki esz­mék és technológiai megoldá­sok összekapcsolását, aimi lé­nyegében óriási hozzájárulás a nemzetközi együttműködés megszilárdításához a tudo­mánynak és technikának eze­ken az élenjáró területein. — Emlékeztetnem kell Ja­mes C. Fletchemek, a NASA igazgatójának szavaira, ö a terv megvalósítását egy ma­gas hegycsúcs megmászásához hasonlította, ahonnan feltárul­nak a szovjet—amerikai együttműködés széles hori­zontjai. Ennek a béke szem­pontjából fontos perspektívá­nak realitását igazolja a rend­kívüli jóindulatnak és kölcsö­nös tiszteletnek az a légköre, amely kísér bennünket, szov­jet és amerikai mérnököket a kozmikus pályán való első liézszorításhoz vezető úton. a Finn KP XVII. kongresszusa Helsinkiben pénteken meg­nyílt a Finn Kommunista Fart XVII. kongresszusa. Észak-Eu- rópa legnagyobb kommunista pártjának tanácskozásán 437 küldött, valamint 19 külföldi testvérpárt képviselői vannak jelen. A kongresszus 3 napon át ülésezik a finn főváros kul­túrpalotájában. A kongresszus első napján a küldöttek megemlékeztek a finn munkásmozgalom mártír­jairól, akik az 1919-es polgár- háborúban áldozták életüket a munkásosztály jobb jövőjéért. Vilié Pessi, a párt tisztelet­beli elnöke, Aarne Saarinen, a párt elnöke és Taisto Sinisalo alelnök megkoszorúzta az olimpiai stadion közelében le­vő vörösgárdista emlékművet. önök hoztak a szabadság vé­delmében, és azt a döntő hoz­zájárulást, amelyet a Szovjet­unió adott a hitleri fasizmus megsemmisítéséhez.” „Sokra értékeljük a támo­gatást, amelyet a Szovjetunió szüntelenül nyújt a népeknek a gyarmati rendszer és a faji elnyomás ellen vívott harcuk­ban ... Határozottan fellépünk a gyarmati rendszer és a faji elkülönítés minden formája ellen és minden erőnkkel tá­mogatjuk az elnyomott népek harcát” — mondotta. A tunéziai elnök elismerés­sel szólt arról a politikai tá­mogatásról és katonai segít­ségről, amelyet a Szovjetunió nyújt az izraeli agresszió ál­dozataivá vált arab országok­nak. Ezzel kapcsolatban hang­súlyozta: az izraeli agresszort kötelezni kell, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jo­got, amelynek létét köszönhe­ti. A genfi értekezlet — ame­lyen teljes jogú résztvevőként ott kell lennie a Palesztinái Felszabadítási Szervezetnek is — elvezethet és el is kell ve­zetnie az ENSZ határozatai­nak megfelelő békés rendezés­hez — mondotta. „örömmel állapítjuk meg — hangoztatta ezután —, hogy a Szovjetunió eltökélte: folytat­ja a béke politikáját, a fe­szültség enyhülése és az álla­mok közötti békés egymás mellett élés érdekében tevé­kenykedik.” A tunéziai elnök eredmé­nyesnek nevezte a sokoldalú tunéziai—szovjet együttműkö­dés fejlődését és kifejezte re­ményét, hogy — élve a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meghívásával — hamarosan módja lesz elláto­gatni a Szovjetunióba. Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió minisztertanácsának elnöke válaszában hangsú­lyozta: azzal az őszinte óhaj­jal érkezett Tunéziába, hogy elősegíti a szovjet—tunéziai baráti kapcsolatok megszilár­dítását. Koszigin kijelentette: — Megvan az alapunk arra, hogy elégedetten szóljunk or­szágaink kapcsolatainak ala­kulásáról. Úgy véljük, hogy a szovjet—tunéziai kapcsolatok jelentősen fejlődhetnek, sokol­dalúbbá és tartalmasabbá válhatnak. Ezt nem kis mérték­ben elősegíti az, hogy a Szov­jetunió és Tunézia a békés egymás mellett élés elvei alapján állást foglalnak a nemzetközi biztonság megszi­lárdítása, a gyarmati rendszer teljes felszámolása mellett. A szovjet kormányfő rá­mutatott, hogy a Szovjetunió és Tunézia érdekelt a közel- keleti igazságos rendezésben, amely megfelelne minden nép jogos érdekeinek. „A nyugati gazdasági megrázkódtatások közepette, amelyekkel szembe találják magukat a kapitalista rendszer országai, a Szovjet­unióval és más szocialista or­szágokkal való együttműködés fejlődése elősegíti az afrikai és közel-keleti országok nem­zetközi gazdasági helyzetének megerősödését” — állapította yaguez kiszabaditasana szer­vezett katonai akció követ­kezményeibe a nemzetbizton­sági tanács „bekalkulálta” Thaiföld tiltakozását is, ezt az említett körök elhanyagolható tényezőnek minősítették. Bongkok gyors reagálása ép­pen ezért meglepte az USA-t. Thaiföld ugyanis — tekintettel arra, hogy az amerikaiak ön­kényes lépésre ragadtatták magukat, s erről még csak nem is tájékoztatták — pén­teken visszahívta washingtoni nagykövetét. Bangkokban már csütörtök óta egymást érik az Amerika- ellenes tüntetések. Országszer­te igen heves felháborodást váltott ki az amerikai eljárás, a támaszpontok Kambodzsa elleni felhasználása. Szakszer­vezeti vezetői! felhívták a fi­meg Koszigin, majd a követ­kezőket mondotta: — Korunk egyik fő problé­mája: megszilárdítani a for-, dulatot az enyhülés irányába, kedvező viszonyokat teremte­ni minden nép szabad és füg­getlen fejlődése számára, olyan viszonyokat, amelyeket nem árnyékol be a háborús veszély. — Határozottan fellépünk az agresszió és a népek fel­szabadító mozgalmának el­nyomása ellen. — Az afrikai népeknek tel­jes egészében fel keil szaba­dulniuk a gyarmati rendszer és a neokolonlalizmus igája alól; az afrikai kontinensen nem maradhat egyetlen olyan térség, egyetlen olyan terület sem, ahol a gyarmati rendszer, a fajgyűlölet, vagy az apart­heid uralkodik. Ezért a szov­jet külpolitika elidegeníthe­tetlen eleme az, hogy minden támogatást megad azoknak a népeknek, amelyek harcolnak a gyarmati függőségtől való megszabadulásukért. — Kiterjeszteni az enyhü­lést az egész világra, vissza­fordíthatatlanná tenni az eny­hülési folyamatot — olyan feladat ez, amelyet nem lehet megoldani, ha ehhez az ügy­höz energiájával, eszével, aka­ratával nem járul hozzá min­den állam, bármelyik féltekén és kontinensen is, bármekko­ra legyen is területe, vagy lakosainak száma. A tartós békét csupán a világ vala­mennyi államának kollektív erőfeszítéseivel lehet felépí­teni. Alekszej Koszigin megerősí­tette azt a meghívást, hogy Habib Burgiba tegyen hivata­los látogatást a Szovjetunióba. gyeimet: ilyen és hasonló kö­rülmények között az USA bármikor belesodorhatja Thai­földet egy újabb indokínai kalandba, amivel súlyosan veszélyezteti az ország regio­nális érdekeit. Kukrit Pramodzs thaiföldi miniszterelnök és kormánya már többször szóvá tette: el­lenzi az ország területén lé­tesített négy támaszpont fel- használását az indokínai há­ború folytatása céljából. Per­sze ez a tiltakozás mit sem használt: a Pentagon — élve a használati jogból fakadó lehe­tőséggel — akárcsak koráb­ban, most is durván megsér­tette az ország szuverenitását. Egyes források szerint az sem lehetetlen, hogy a bangkoki kormány — válaszul az egy­oldalú amerikai lépésre — kö­veteli majd, hogy a 25 ezer amerikai katonát és a 250 harcigépet nem egy éven be­lül, hanem azonnal vonják ki. Meglehet, éppen a kambod­zsai kalandorakció nyomán kirobbant felháborodás készteti arra a bangkoki kormányt, hogy gyökeresen változtasson eddigi politikáján. Bizonyos jelekből máris arra következ­tethetünk, hogy az USA viet­nami veresége Bangkok és Washington viszonyát kedve­zőtlenül befolyásolta. A sai­goni légierő Thaiföldre mene­kült gépeinek egy részét pél­dául nem engedték elszállí­tani: a DIFK jegyzékére po­zitívan reagáltak és minden remény megvan arra, hogy ezeket a jogos tulajdonos, a dél-vietnami hazafias erők légiereje visszakapja. A kissingeri dominóelmélet mégis csak érvényesül? Ezzel pedig az USA vélt délkelet­ázsiai hegemóniájához fűzött reményei fosztanak szét. CSAK RÖVIDEN... ABDUSSZALAM DZSAL-. LÚD líbiai kormányfő pénte­ken egy rádióban is közvetített beszédében arra szólította fel Jasszer Arafatot, hogy kiált­sák ki a forradalmi palesztinai kormányt. PÉNTEKEN az osztrák fő­városban megkezdődött az új­ságírók akkreditálása a hétfőn és kedden Bécsben tartandó Gromiko—Kissinger találko­zóra. AZ ANGOLAI konfliktus azzal fenyeget, hogy általános­sá válik; meg kell akadályoz­ni a helyzet rosszabbodásait — jelentette ki Luandában csü­törtökön Lucio Lara, az ango­lai népi felszabadítási moz­galom (MPLA) politikai bi­zottságának tagja. MAKARIOSZ ciprusi elnök csütörtökön Nicosiában oszt­rák újságírók előtt reményét fejezte ki, hogy megállapodás születik a ciprusi görög és tö­rök közösség között a sziget- ország problémájának meg­oldásáról. MEGHOSSZABBÍTJA AZ ÜDÜLÉSÉT, HA A MALÉV TENGERPARTI IDÉNYJÁRATAIN UTAZIK! Idényjáratok: május 19me és október 9-e között. EGYSZERI UTAZÁS MENETTÉRTI UTAZÁS BURGASZ heti 3 járat Május 19-e és október 9-e 816 Ft között. 1632 Ft KONSTANCA heti 3 járat Június 9-e és szeptember 25-e között. 485 Ft 970 Ft VÁRNA heti 3 járat Május 30-a és szeptember 26-a között. 795 Ft 1590 Ft DUBROVNIK heti 2 járat Május 27-e és október 2-a 1701 Ft között g480 Ft* SPLIT heti 1 járat 1701 Ft 2408 Ft* Május 28-a és október 8-a között. *(Egy hónapon belüli kedvezményes menettérti díjtétel.) OTP-hitellehetőségek, kedvezményes díjtételek! Részletes felvilágosítás, helyfoglalás, jegyeladás: Budapest V., Váci u. 1. és Dorottya u. 2. Telefon: 181-674 és 184-739. Telex: 22-5793 és 22-5796. SZOJUZ—APOLLO A befejező szakasz Koszigin Tunéziában A tartós békét csupán a világ valamennyi államának kollektív erőfeszítésével lehet felépíteni Vietnam ünnepe!

Next

/
Oldalképek
Tartalom