Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-15 / 112. szám

SSamt TS x^ünav 1975. MÄJUS 15., CSÜTÖRTÖK KEK-döntő Bázelban . Dinamo Kijev—FTC 3:0 (2:0) Tegnap este a bázeli St. Jakob Stadionban a skót Da­vidson játékvezetése mellett 13 ezer néző előtt került sor a labdarúgó Kupagyőztesek Európa Kupájának döntőjére. A papírformának megfelele- lően a szovjet válogatottat jelentő kijevi csapat ügyes, sok mozgásos játékával ha­tározott védekezéssel biztos győzelmet arátott a tartalé­kos. FTC ellen. A tartalékos zöld-fehérek elmaradtak ko­rábbi kupaformájuktól, hi­ányzott a megszokott lendü­let, a védők nem fogtak em­bert, a csatárok pedig egy­két kivételtől eltekintve nem jelentettek veszélyt Rudakov kapujára, aki az első félidő végén Máté lövését bravúrral védte. Bár a finálén veresé­get szenvedett a magyar csa­pat, a döntőig eljutni azért nagy bravúrt jelentett. ★ A labdarúgó Felszabadulási Kupa küzdelemsorozata vége felé közeledik. Tegnap délután a Megyeri úton az Ü. Dózsa 4:3 (3:1) arányban győzött a Bp. Honvéd ellen, míg Székes­fehérvárott a Vasas nyert 4:0 (2:0)-ra a Videoton ellen. Az V. Dózsa—Vasas döntőmárkő- zés május 28-án lesz. Tavaszi, nyári, őszi Országos versenyek Dunaharasztiii A hét végén: megyei teniszrajt Budapesti Hőerőmű Vállalat felvesz szám­laellenőrt, bérelszá­molót. Jelentkezni le­het: Budapesti Hő­erőmű Vállalat Bp. X., Fertő u. 2. Pénzügyi osztály, ill. béroszt. Te­lefon: 471—500. A hét végén, a május 16—18 között ' Dunaharasztin sorra kerülő megyei egyéni bajnok­sággal kezdődik a teniszidény. Akárcsak az elmúlt években, most is • a Csepel Autó dunaha- raszti teniszkombinátja lesz a különböző verse­nyek színhelye. Május 23—25 között az úgy­nevezett tavaszi’ viadal nyitja meg az országos II—III. osz­tályú versenyek sorát. Július 4—6 között a nyári, szeptem­ber 26—27—28-án pedig az őszi országos verseny követ­kezik. Ezeknek a műsorán II. osz­tályú férfi egyes és páros, női egyes, III. osztályú férfi egyes BIRKÓZÁS EVIG-siker Abonyban és ifjúsági fiú egyes szerepel. A 45 éven felüliek részére is játéklehetőséget biztosítottak, ők párosban mérik össze tu­dásukat. A Pest megyei Tenisz Szö­vetség 1958 óta rendezi a hagyományos Dunakanyar Kupa viadalt, amelynek védői között ott van az örökös magyar bajnok Gu­lyás István is, aki 1961-ben és 1967-ben hódította el a trófeát'. A legtöbbször, négyszer Szőke Péter végzett az élen. 1964-től a nők viadalát is lebonyolítják, tavaly Jászai Klári győzött, a férfiaknál pedig Szőcsik And­rás. A szeptember 4—7-én sorra kerülő Dunafcanyar-ver- seny annyiban különbözik a többi három országos viadal­tól, hogy első osztályú számok szerepelnek műsoron — a má­sodosztályú férfi egyest kiegé­szítve — a 45 éven felüliek pedig férfi egyesben és páros­ban, valamint vegyes páros­ban vetélkednek. Ezek az események a sport­ág népszerűsítését, a fővárosi és vidéki versenyzők sportba­rátságának elmélyítését szol­gálják. A fentieken kívül a kétidényes megyei csa­patbajnokság, valamint a június 15—16-án sorra kerülő kiválasztó ver­seny mozgósítja a teniszező­ket. Az országos csapatbajnok­ság első felvonását május 31 és június 30 között bonyolít­ják le, az őszi idény augusz­tus 9-től szeptember 2-ig tart. Itt a Csepel Autó OB II-es csapata képviseli megyénket. A Pest megyei Birkózó Szö­vetség Abonyban országos egyéni szabadfogású úttörő­birkózóversenyt rendezett, 14 sportkör 76 versenyzője lépett szőnyegre. Eredmények. 35 kg: 1. Ret­kes J. (Abony), 2. Rátkai (Tö­rökszentmiklós), 3. Lenge (ÉVIG). 38 kg: 1. Oláh (Deb­recen), 2. Sásás (ÉVIG), 3. Horváth (Törökszentmiklós). 41 kg: 1. Dévai (Debrecen), 2. Madarászi (Karcag), 3. Rátkai (Törökszentmiklós). 45 kg: 1. Mészáros (ÉVIG), 2. Bagó (Oroszlányi B.), 3. Veréb (Kis­kunhalas). 49 kg: I. Tamás (Csepel Autó). 2. Gambos (Debrecen), 3. Sásos (Váci Dó­zsa). 53. kg: 1. Szaibó I. (Cse­pel Autó), 2. Szabó F. (Kar­cag), 3. Petrezselyem (Abony). 58 kg: 1. Nagy I. (Csepel Au­tó), 2. Madarász (Karcag), 3. Molnár (Karcag). 63 kg: 1. La­dányi (Törökszentmiklós), 2. Pinigyei (ÉVIG), 3. Tóth (Deb­recen). 68 kg: 1. Farkas 1. (ÉVIG), 2. Farkas S. (Debre­cen) 3. Csomos (Kiskunhalas). Nehézsúly: I. Fehér I. (Debre­cen), 2. Kákái (Kiskunhalas). Pontversenyben: 1. ÉVIG ’,9, 2. Debreceni Sportiskola 17, 3. Csepel Autó 15 ponttal. Kecskeméten a Bóbis Gyu­la országos első osztályú sza­badfogású emlékversenyen 22 egyesület 102 birkózója vetél­kedett. Az 52 kg-os súlycso­portban 10 induló közül Szabó L. (Csepel Autó) végzett az élen. Eredménycsokor GYEPLABDA. NB I. Budai Pedagógus—Gödöllői Vasas 3:1 (0:1). Szünet után felülkereke­dett a hazai csapat. A gödöllői gólt Prutek IV. szerezte. ÖKÖLVÍVÁS. Több napos csatározás után a Sportcsar­nokban rendezett döntőkkel fe­jeződött be az országos ifjúsági bajnokság. A Pest megyeiek közül középsúlyban Abonyi F. (Ceglédi VSE), nehézsúlyban Túri (Ceglédi 203 számú DSK) harmadik lett. TÁJ. FUTÁS. Szekszárd kö­zelében, Szálka térségében ke­rült sor az I. Typographia Ku­pa küzdelmeire. A Váci Forte fiataljai több helyezést szerez­tek. A 17 éves fiúknál Peiőcz László második lett, s ennek a korcsoportnak az aranyérmét a Váci Forte csapata (Petőcz, Hirth, Vízkelethy) vívta ki. A 17 éves lányoknál Ladányi bronzérmet szerzett. TORNA. A Játékcsarnokban az országos seregszemlén az 1958- as születésű fiúknál Ki­rály (Nagykőrös) harmadik lett. Klubtársa, Peszeki, az 1959- es születésűeknél az ötö­dik helyen végzett. A nemzeti olimpiai blzotts& gok több mint 100 képviselője egyhangúlag jóváhagyta a terve­zett alapszabályt. Ezt majd egyéb ként a NOB elé terjesztik elfoga­dásra. A közgyűlés négy évre is­mét Giulio Onestit (Olaszország) választotta elnökké. Lótenyésztő és sportlovas szakmunkástanulónak az általános iskolát az idén befejező, de 16. életévüket be nem töltött fiúkat FELVESZ A BÁBOLNAI MEZŐGAZDASÁGI KOMBINÁT KÖZPONTI GAZDASÁGA A felvett tanulók kollégiumi elhelyezést és teljes ellátást kapnak. Jelentkezés személyesen vagy levélben az oktatási osztályon. Cím: 2943 Bábolna. Nemzetek közötti válogatott ba­rátságos labdarúgó-mérkőzésen a Hampden Parkban 34 000 néző előtt Skócia 1:0 arányban győ­zött Portugália edlen. Emlékverseny Moszkvában Moszkvában, az újonnan fel­épült evezős- és kajak-kenu- pályán szombaton és vasárnap nagyszabású viadalt rendez­nek, amelyen tíz ország egysé­gei szállnak vízre, köztük a magyarok is. Péhl József válogatott veze­tőedző, továbbá három egyesü­leti szakember kíséretében ma utaznak el a magyar verseny­zők: Árva, Buday T., Buday L., Darvas, Frey O., Haraszti, Kárpáti, Povázsay, Szegedi, Vági, Gulyás és Wichmann. A moszkvai Versenyt Julia Rabcsinszkaja, a fiatalon el­hunyt szovjet kajakozónő em­lékére rendezik. KÉZILABDA-KRÓNIKA A Gyermekváros többfrontos bravúrja A Fóti Gyermekváros fiúcsa­pata a középiskolás megyebaj­nokság megnyerése után az or­szágos 24-es mezőnyben folytat­ta sikeres szereplését. A Soproni Vendéglátóipari Szakközépiskola és az Egri Finommechanikai Szak- középiskola felett aratott győzel­me után bejutott a hatos döntő­be. Az országos középiskolás baj­nokság fináléját körmérkőzéses rendszerben Győrött június 16—20. között rendezik. Befejeződött a megyei Diák Sportkörök bajnoksága kilénc fiú- és hat leánycsapat részvé­telével. Mindkét csoportban fóti siker született. A leányoknál ki­emelkedett a Fóti Gyermekvá­ros, az Abonyi Gimnázium és a Nagykőrösi Toldi DSK csapata. A fiúknál nagy küzdelemben nyerte a Gyermekváros a bajnok­ságot. Jó teljesítményt nyújtott még a Nagykőrösi Toldi DSK és a Szigethalmi 208. sz. DSK együt­tese, ★ A megyei férfi kézilabda-baj­nokság egyik meglepetése a GEAC nagyarányú veresége. A Fóti Gyermekváros két nap alatt 63 gólt dobott Domony csapa­tának. A nőknél a Budakalász— Nagykőrös rangadón, amelynek visszavágóját is lejátszották Bu- dakalászon és Nagykőrösön egy­aránt, egygólos hazai siker szü­letett. Megyei férfibajnokság Bem SE—Kossuth KFSE 20:14 <11 r€). Cegléd. Ed: Dócsa (8), ill. Szalai (10). IM Vasas—Bem SE 22:10 (12:5). Bclad. Ld.: Urbán (6). ill. Csulik (5). Tököl—GEAC 30:21 (16:12). Tököl. Ld.: Füredi (10), ill. Práger (10). Csepel Autó —Nagymaros 21:17 (10:8). Sziget­szentmiklós. Ld.: Szarvas (9), ill. Jeszenszki, Lőrincz (5—5). Dunai Kőolaj—Gyömrő 13:10 (7:6). Száz­halombatta. Ld.: Szauter (5). *11. Somogyi. Novák (3—3). Fóti Gyer­mekváros—Domony 41:4 (16:3) Fót. Ld.: Galdócsy (15), ill. Zden- kó (2). Galgahévíz—Túra 22:18 (10:9). Ld.: Dr. Basa, Hajdú (6 6). ill. Gólya (6). Fóti Gyermek­város—Domony 22:16 (14:6). Do­mony. Ld.: Szabó (5), ill. Reme* nár (4). 1. Fóti Gy.-v. 8 2. IM Vasas 7 7 Cs. Autó—Nagymaros 42:2. V. Híradás—Tököl 16:12, Ceglédi KÖZGÉP—IM Vasas 21:10. Megyei női bajnokság B. Textiles—Nagykőrösi DSK 10:9 (6:5). Budakalász. Ld.: Bán- kutiné, Varga (3—3), ill. Vikar- tóczki (7). PEMÜ—Dunai Kőolaj 7:4 (4:1). Solymár. Ld.: Adám (5), ül. Adám I. (2). CVSE—Váci Forte n. 21:4 (9:2). Cegléd. Ld.: Orosz (9), ül. Kovács (2). Szi- getszentmiklósi TK—Galgahévíz 14:10 (6:5). Galgahévíz. Ld.: Ba­lázs (5), ül. Nagy, Romhányi- né (4—4). Nagykőrösi DSK—Bu­dakalász 8:7 (4:6). Nagykőrös, Ld.: Gálig (5), iü. Bánkútiné (4) 6 6 ------- 31-37 12 5 4 — 1 55-36 64—2 64-50 8 3. Galgahévíz 4. Cs. Autó 5. G. Vasas 6. GEAC 7. Tököl 8. Bem SE 9. Nagymaros 10. D. Kőolaj 11. Gyömrő 12. Domony 13. KKFSE 14. Túra 7 1 — 218-128 15 6—1 192- 88 12 .5—2 153-133 10 I 75—2 157-138 10 6411 147-111 4—2 162-117 4—2 148-129 3—4 115-132 3—4 116-149 2—5 126-161 2—5 107-175 6 101-179 6 7 7 7 7 7 1 4 ------- 4 68- 94 — 7-------7 110-189 — 1. C VSE 2. Budaörs 3. Budakalász 4. Nagykőrös 5. D. Kőolaj 6. PEMÜ 7. SZTK 8. Gödi TK 9. Galgahévíz 10. G. Gépgyár 11. V. Forte II 6 3 — 3 52-47 5212 43-45 5 6213 30-44 5 2 — 3 56-51 4 2 — 2 41-37 6 1 2 3 54-61 41—3 34-62 2 5 ------- 5 36-76 — Nő i ifjúságiak Nagykőrös—Budaikalász 9:7, Nagykőrös—Budakalász 13:9, Gal­gahévíz—SZTK 12:9, ceglédi VSE —Váci Forte 13:9, D. Kőolaj—PE­MÜ 12:5. Berthóty Attila Egy hetes Megyei totópályázatunk 25 hetére 951 darab szelvény ér­kezett. Nyolcas telitalálat nem volt, a maximumot a hetes je­lentette amit egy pályázónak sikerült elérnie, így egyedül ő kapja a 100 darab totószel­vényt, amit postán küldünk el részére. Férfi ifjúságiak Galgahévíz—Túra 12:5. F6t— Domony 35:7, Fót—Domony 22:10, Járási labdarúgás Monor Uüő—Péteri 3:2, Sülysáp—Monor II. 11:1, Mende—Gyömrő 2:1, Ve- csés n.—Va«sad *5:0, Nyáregyháza —Ecser 2:0, Vecsés I.—Maglód II. 6:0. Püis H.—Úri KSK 0:5. Az élcsoport: 1. Sülysáp 32 pont, 2. Üllő 31, 3. Űri KSK 31, 4. Péteri 30, 5. Vecsés I. 29. Vác Sződliget—Váci Vasutas 0:( Szob—Váci Híradás II. 1:3. Vác- hártyán—Vácduka 5:1, Püspök­hatvan—Szokolya 2:3, Dunakeszi SE—Vácrátót 2:1, Fót—Ipolyda- másd 6:1, Gödi TK—Nagymaros 3:0. Az élcsoport: 1. Gödi TK 38 pont, 2. Fót 37. 3. Dunakeszi 30 APRÓHIRDETÉSEK Metallochemia Vál­lalat felvesz: férfi se­gédmunkásokat. Fel­vételre keresünK még: gépírónöket, műszaki rajzolót, könyvelőt, pénztárost, adminiszt­rátort, 8 általánost végzett fiatalokat, akiknek gyors-’ és gép­írói szakképzettség megszerzéséhez segít­séget nyújtunk. Jelent­kezés: Bp. XXII, lia- rangozó u. 2. ________ Az Energiagazdálkodá­si Intézet szentendrei üdülőjében alkalmaz június—július—augusz­tus hónapokra takarí­tónőket és konyhai dolgozókat. Jelentke­zés: személyesen Energiagazdálkodási Intézet gazdasági osz­tály, Budapest II.. Bem rakpart 33—34 Az Energiagazüaikooa- si Intézet azonnali be­lépessél alkalmaz se­gédmunkásokat nyug asztalosokat és lakato­sokat, valamint délutá­ni műszakban takarító­nőket (4 órás- elfoglalt­sággal iá). Budapesti HEV-végállomashoz közel. Jelentkezés: személyesen Energia­gazdálkodási Intézet gazdasági osztály. Bu­dapest II., Bem-rak- part 33—34. _____ iü A Kőbányai Gyógyszeráru- gyár elvételre keres gyógyszergyártó munkára vegyész­technikusokat, gyógyszergyárió szakmunkásokat, ' segédmunkásokat, továbbá lakatost, kőművest, víz- és gázszerelő szakmunkásokat, kazánfűtőket, hűtőgép- és kompresszor­kezelőket, valamint tiszta munkára nőket. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár munkaügyi osztály Budapest X., Gyömrői út 19. Telefon: 149—027, 1475 Bpest, 10. Pf.: 27. A Göd—Dunakeszi Egyesült Dunamer\ti Mgtsz felvételre keres adminisztrátorokat, egy és két személyes bolt­jaiba boltvezetőket és eladókat. Jelentkezni lehet: 2131 pöd, Göd- puszta tsz-iroda. Zsákjavítási munkára nőket és férfiakat be­tanítunk. Kisvái’alat- nál begyakorlott SZTK- ügyintézőt felveszünk. Jelentkezés: Báziski­rendeltség. Budapest IX., Soroksári út 24. (Fekete kirendeltség- vezetönél.) ____________ Fe lvételre (eresünk külső szerelési m unkahelyeinkre minősített hegesztő, lakatos és csőszerelő szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat. Budapesti telephelyünkre: ( gépi forgácsoló, hőkezelő, festő, lakatos szak- és , betanított munkásokat, valamint anyagmozgató segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Országos Bányagépgyártó Vállalat. Budapest IV., Baross u. 91—95. Munkaerő­gazdálkodási osztály. Felvételre keresünk: galvanizálásra betanulót, galvanizálót (nyugdíjast is), takarítónőt, préselőt (betanulásra is), női munkaerőt betanított munkára, fiatal női munkaerőt könnyű munkára, gyors- és gépírót, gépíró adminisztrátort, kazánkezelőt. Jelentkezés: Főv. Öra- és Ékszeripari Vállalat munkaügyi osztályán. Bp. IX., Balázs Béla u. 17. A Kőfaragó es Epüiet- szobrászipari Vállalat felvételt hirdet 1975. május 3l-ig fo­lyamatosan induló hat­hónapos könnyűgépke­zelő, illetve kő- és mű­kőhelyező tanfolyamra, Jelentkezhetnek azok a szakmunkás-bizo­nyítvánnyal nem ren­delkezők, akik a 18. életévet betöltötték, az általános iskola 8. osz­tályát sikeresen elvé­gezték. A tanfolyam ideje alatt 2400,— Ft/ hó átlagbért, vidékiek nek térítés ellenében munkásszállást biztosi- tunk. Jelentkezni le­het személyesen Vár­szegi István csoportve­zetőnél vagy írásban r. vállalat munkaügyi osztályán. Cím: Buda­pest V., Báthori u. 12, TTI. em. 59. A Pest megyei Mozi- üzemi Vállalat műsza­ki osztálya felvételre keres építési műszaki ellenőrt és általános műszaki ellenőrt. Je­lentkezni lehet az osz­tályvezetőnél. Bp. VII Mező Imre út 25. alatt. Építőipari technikust és gépírni tudó admi­nisztrátort keresünk budapesti munkahely­re. 26. AÉV. 1502 Bp. Pf. 16. Telefon: 450— 961, 451—551. _________ Ip ari nagyvállalat ke­res a Közgazdasági Egyetem belkereske­delmi szakán végzett, 6—lö éves gyakorlattal rendelkező közgaz­dászt. Jelentkezés „Perspektíva 2470” jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe kérjük leadni. Kutatóintézet újpesti és XIII. kerületi munkahelyre felvételre keres 5—10 éves szakmai gyakorlattal rendelkező hálózati villanyszerelőt karbantartási munkákhoz, valamint karbantartók mellé segédmunkásokat. Jelentkezés: Bp. IV., Erzsébet u. 2—4. Gondnokság. Telefon: 881—135 vagy 292—830. A MEZOGEP felvetette keres: esztergályos, marós, köszörűs, foga­zó, tmk-lakatos, vil- ianyszerelő szakmun­kásokat, betanított gépmunkásokat, se­gédmunkásokat, mű­helytakarítókat. Keres még: forgalmi köny­velőt, utókalkulátort, melegüzemi technoló­gust, műszaki rajzo­lót, rajztárost, ayors- és gépírókat, valamint portásokat. Jelentkez­ni lehet: Mezőgazdasá­gi Gépgyártó és Szol­gáltató Vállalat 1139 Budapest XIII., For- gách u. 9/a. munka­ügyi osztály. _____' A Pest megyei Mozi­üzemi Vállalat buda­pesti központjába fel­vételre keres számvite­li csoportvezetőt, bel­ső ellenőrt, beosztott könyvelőt, gyors­gépírót, iktató-irattá­rost. A Jelentkezéseket írásban kérjük. 1399 Bp. 62. Pf. 610. címre. A Kőfaragó és Epület- szobrászipari vállalat felvételt hirdet: ürömi munkahelyre (Pest megye): polgári fegy­veres őrt (240 óra havi foglalkoztatással), kő­fejtőket. Bp. XI., Fe­hérvári út 166. kőfa­ragó üzemébe: tálaló­kat, mosogatót, takarí­tót, villástargonca-ke­zelőt, betanított mun­kásokat 3 műszakos foglalkoztatásra. Bp. XI., Adony u. 8. mű­kőüzembe: takarítót, szállító-rakodó munká­sokat egy műszakos foglalkoztatásra. Bp. XI.. Kelenföldi u. 25. tmk-üzembe: általános lakatost, maróst, esz­tergályost, villanysze­relőt, autó-villanysze­relőt, hegesztőt, . tmk- segédmunkásokat, gé­pésztechnikusokat Építésszerelésre (válto­zó munkahelyre) kő- és műkőhelyező, ács­állványozó szakmun­kásokat, brigádokat. Bp. V., Báthori u. 12. vállalat központjába: kontírozó könyvelőt, gyors- és gépírókat, gépkönyvelőt, munkás­ellátási előadót, szak­ipari kivitelezésben jártas műszaki élőké­A BIVIMPEX Kül­kereskedelmi Vállalat újpesti munkahelyre azonnal felvesz két kontírozó könyvelőt, angol nyelvű kezdő levelezőt, gyakorlott bérelszámolót. Jelentkezés: Blvimpex személyzetin, Új pest, Táncsics Mihály u. 1—3. I. em. 7. Tel.: 292—936, 292—930, 219-CS mellék. Budapest II., III. és XII. kerületében levő kulturált, korszerű ABC-áruházainkba, élelmiszer- boltjainkba felveszünk: szakképzett és szakképzetlen eladókat, pénztárosokat, bolti segédmunkásokat. Ugyanezen kerületekben levő zöldség-gyümölcs boltjainkba: boltvezetőket, boltvezető­helyetteseket, eladókat, raktári segédmunkásokat. Szakképzésre és továbbképzésre lehetőséget biztosítunk. Észak-Budai ÁFÉSZ Személyzeti osztály, Budapest XII., Gaál József u. 6. Tel.: 153-268. Felveszünk termelési osztályra kezdő vagy kis gyakorlattal rendelkező programost, gépírókat, technológust, továbbá tmk-lakatost, szerszám­készítőt, esztergályost. Marós és síkköszörűs munkára betanítunk férfi 'és női dolgozókat. Könnyű fizikai munkára felveszünk női dolgozókat. Jelentkezés: Kéziszerszám­gyár Omega Gyáregysége Üzemgazdasági osztályán. 1047 Bp. IV., Labdarúgó u. 4. (Dózsa-stadion mögött.) ADÁS­VÉTEL Kis családi ház beköl­tözhetően eladó. Du­nakeszi, Tanácsköztár­saság út 176. __________ 60 0-as Trabant eladó Érdeklődni lehet: Pin- térné, Felsőgöd (Böl­csőde).________________ Bu dapesttől 20 km-re. Dunavarsányban, Isko­la u. 52. 3 szobás csa­ládi ház, 400 n.-öl te­lekkel beköltözhetően eladó. Ugyanott 3 db 300 n.-öles telek is el­adó. Érdeklődni lehet ifj. Komáromi István­nál, Dunavarsány, Hő­sök útja 21 VEGYES Idősebb, nehezen járó nő eltartásáért Buda­pest IX. kerületi szo­ba konyhás komfor­tot adok. „Ferencvá­ros 369 009” jeligére a dunaújvárosi hirdető­be. FÉMBETONET! Épüle­tek, vízszintes, függő-* leges falak, nedves, salétromos lakás, elvi- szítőt, szakképzett épi- zesedett pince, lapos tőipari árkalkuiátoro- tetejű szigetelésekhez kát. Jelentkezés: Bu- gyorskötő, vízzáró éS dapest V., Báthori u. betonszilárdító besze- 12. III. emelet 60., il- rezhető: Geszler, Szé-* letve: Üröm, Templom kesfehérvár, Fürr*, & tér 3. 1 u. 66.

Next

/
Oldalképek
Tartalom