Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-11 / 109. szám

%Mdm> 1915. MÁJUS 11., VASÁRNAP TV-FIGYELŐ líediikált élmény. Caroi Reed kitűnő rendező. Mester­ségbeli tudása kivételes, mű­vésznek érzékeny és igényes. Máskülönben talán nem is vál­lalkozott volna Graham Green világhírű regényének, a Ha­vannai emberünknek az adap­tálására. A film azonban ren­dezőjének összes eredményei ellenére sem sikerült. Ponto­sabban nem sikerült úgy, olyan szemléletes és meggyőző erejű alkotássá, mint a regény. Nem mintha Reed nem ra­gaszkodott volna Green művé­hez. Amit a film az imperia­lista hatalmak hírszerzésének boszorkánykonyhájáról el­mond, a lényeget tekintve megfelel az alapul vett mű szándékainak. A különbség a mondanivaló kibontakoztatásának módjá­ban található. Green regénye izgalmas, szatirikus hangú mű. Reed filmje kissé szürke és lapos illusztráció. Éppen ez a vibrálás, nyugtalanság, szelle­mi izgalom hiányzik belőle, ami olyan nagyhatásúvá teszi magát a könyvet. A regény­ben összehasonlíthatatlanul több van, mint amit Reed ki­hozott belőle. Ezért a film az angol író Kubában játszódó regényéhez képest erősen redukált művé­szi élményt nyújt. De azért fellépése az imperializmus, a nagyhatalmi politika ellen épp oly nyilvánvaló, mint a regényben. S ez azt jelenti, hogy a Havannai emberünk végül is nem rósz. Csak kö­zepes film. Mikor volt a háború? A kérdés magától érthetődően nem az időpontra vonatkozik. Ezt mindannyian pontosan tud- vjuk. De az emberi lélek sze­rint mikor volt a háború? Hogyan érezzük ezt mi? Akik részt vettek benne, akik átél­ték? Azok szerint is régen volt? A televízió péntek este su­gárzott egyórás dokumentum­filmjéből, A győzelem napjá­ból választ kaphattunk ezek­re a kérdésekre is. Az idő és a történelem szerint a háború valóban régen történt. Azok­ból a beszélgetésekből és nyi­latkozatokból azonban, ame­lyeket a televízió drámai film­jéből péntek este megismer­tünk, az derült ki, hogy az em­beri lélek másképpen értékel. Azok a szovjet emberek, akik a nagy csaták szemtanúi vagy éppen cselekvő részesei vol­tak, úgy, olyan elevenen őr­zik még ma is a szörnyű há­ború szörnyű emlékeit, mint­ha azóta nem múlt volna el háromszor tíz esztendő. Persze mindannyian jól tud­juk, hogy a kétféle megítélés­ben objektíve az időnek van igaza. A háború csakugyan ré­gen volt. De bizony, sajnos, azoknak a moszkvaiaknak, le- ningrádiaknak, Volgograd iák­nak és a többieknek is igazuk van, akik úgy émlékeznek, a hajdani időre, mintha csak tegnap lett volna. A televízió dokumentumfilmjét, amely rokonszenves egyszerűséggel beszélt a nagy csaták nagy ese­ményeiről, éppen az tette drá­maivá és megrázó hatásúvá, hogy képes volt megmutatni: azért nem tudjuk ezt a hábo­rút elfelejteni, mert annyira szörnyű, olyan hihetetlenül pusztító volt. Talán nincs is más, ami az emberi emléke­zetnek ennél az elevenségénél meggyőzőbben érzékeltetné a háború tényleges borzalmait, és hatásait. Az idő múlik, telnek az évek, az évtizedek. Az emberi emlékezet azonban nem mim denben halad együtt az idővel. Az ember őrt állva őrzi a há­ború emlékét. S nagyon jó, hogy őrzi. A világ ma is nyug­talan. Még csak akarjuk, de nem tudjuk, mondhatjuk-e majd a második világháború­ról, hogy az utolsó volt. De éppen azért, mert olyan eleve­nen és élőn emlékezünk rá, mindent megteszünk, hogy a második valóban az utolsó le­gyen. Ez volt a régi háborúról szóló film legfontosabb, mába nyúló és mához szóló tanul­sága. Ökrös László Ballag már a véndiák... Az idén először Nagykátán, Utón és Cegléden: szakmunkás bizonyítvány az érettségi mellé Fut az idő: is­mét eltelt egy tanév, egy esz­tendő. Az iskolai év befejezésének első, csalhatat­lan jeleként teg­nap elbúcsúztak osztályuktól, is­kolájuktól a ne­gyedikes gimna­zisták, szakkö­zépiskolások, a végzősök. Pest megye 31 közép­iskolájának 1798, érettségire ké­szülő diákja teg­nap utoljára ült be az iskolapad­ba, megszokott helyére, ahol négy esztendőn át dolgozott, ta­______ nu lt, készült jö­vendő hivatására, az életre. A diákok és az iskolák éle­tében egyaránt nagy ese­mény a ballagás. Ezért tet­Búcsúznak a fóti „véntliákokV Nagy Iván felvétele Arany János-cst Hej Nagykőrös, híres város A KÉT SZOMSZÉDVAROS, Nagykőrös és Kecskemét versengése régi századokban fogant. Több évszázados igyekezete volt hát az itt la­kóknak, ki tud túltenni a má­sikon. A körösiek utoljára is, két évvel a magyar szabad­ságharc leverése után nagy dologra vállalkoztak: a re­formátus egyháztanács nagy hírű líceumába invitálták a KEDVEZMÉNYES IBUSZ-ÜDÜEÉS A Május 15-től Siófok, Tihany, Balatonfüred, Balatonalmádi, Szántód, Zamárdi, Fokihegy és Balatonmáriafürdő kijelölt szállodáiban, moteljeiben és Touring-szállóiban 3 napi szállás és reggeli áráért 4 napi (az elhelyzéstől függően 195 Ft—426 Ft), 5 napi szállás és reggeli áráért 7 napi (az elhelyezéstől függően: 325 Ft-710 Ft) üdülést ajánlunk. Szórakoztató, vidám programok. Előnyös, kellemes! FELVILÁGOSÍTÁS ÉS JELENTKEZÉS AZ IISESZ-IRODÁKBAN koszorús költőt, Arany Já­nost. A Nagyszalontán jegyzős- ködő poéta köszönő válaszle­velében ígérte: családjával hamarosan útnak indul. Így érkezett Arany tanár úr, a ma­gyar irodalom és a latin nyelv professzoraként családjával és 1851. november 10-én szolgá­latra jelentkezett a református 1 főgimnázium igazgatójánál. A nagykőrösiek azóta is emlékezetes eseményként 'tart­ják számon e napot, s alig múlik el esztendő, hogy ne emlékezzenek Arany Jánosra, a város büszkeségére. Emlé­kének tisztelegve, a napok­ban újabb — ki tudja már hányadik! — irodalmi estet rendeztek a róla elnevezett művelődési központban „Hej Nagykőrös, híres város” cím­mel. A GONDOSAN VÁLOGA­TOTT. avatottan szerkesztett összeállítás híven követte nyomon Arany nagykőrösi ta­nárkodását, itt töltött éveit. Megkapó szépségű verseket. Arany saját szerzésű, jól ismert dalait, visszaemléke­zéseket és leveleket gyűj­tött csokorba a műsor, me­lyet a Magyar Rádió — ké­sőbbi adása számára — hang­szalagra rögzített. Szokolai Ottó és Szersén Gyula — a Nemzeti Színház tagjai — előadásában például tanúi lehettünk a Marosvásár­helyről érkező Szász Károly és Arany János felidézett be­szélgetésének, melyben Arany arról panaszkodott barátjá­nak: lázítónak találták Kos- suth-szakállát, s azt emiatt meg kellett kurtítania. Az egyik legnagyszerűbb bal­ladájának, a Walesi bárdok megírásának előzményeit Ungvári László, a Nemzeti Színház művésze és Szokolai Ottó keltették életre kiváló színészi eszközükíkel. A nem­zeti ellenállás e megrázó al­legóriáját Latinovits Zoltán, az Irodalmi Színpad tagja tolmácsolta hitelesen, mély átéléssel, az est legnagysze­rűbb teljesítményét ' nyújtva. Nagykőrösi ihletésű és té­májú versek is elhangzottak a műsorban. Köztük A vén gu­lyás, melynek ismert sora szolgált az összeállítás cí­méül, valamint A vén gulyás temetése és A tetétleni hal­mon című költemények, Szo­kolai Ottó, Latinovits Zol­tán és Szersén Gyula előadá­sában. Agárdi Gábor, a Nem­zeti Színház művésze Jókai Mór: Egy nap Arany János­nál című írását tolmácsolta nagy sikerrel, Horváth Fe­renc, a Madách Színház tag­ja pedig A bajusz és A füle­müle című elbeszélő költe­ményeket, szintén sikere­sen. Béres Ferenc és a helyi Arany János gimnázium leánykara szép zengésű Arany-dalokat énekelt. A MŰSOR BEFEJEZÉSE­KÉNT dr. Törős László, az Arany János Emlékmúzeum vezetője, a költő nagykőrösi éveinek egyik legavatottabb ismerője szólt szeretettel munkájáról, Arany János és Nagykőrös kapcsolatáról. Idézte a helytálló megállapí­tást: „Arany Szalontán szü­letett, Pesten van a sírja, városa mégis Nagykörös ...” A nagy sikerű műsort Lip­taii Katalin szerkesztő és Ba­lázs János rendező hozzáértő munkáját dicséri. Khim Antal ték ezt a napot Pest megye 22 gimnáziumában és 9 szak- középiskolájában is min­denütt ünnepélyessé, emléke­zetessé. Ezért vettek részt a ballagáson a szülők, roko­nok, barátok, ismerősök. S ezt szolgálta az ünnepi kül­ső is: a sok virág, az ének, az őszintén mondott búcsú­zó és búcsúztató szavak. A nagy erőpróba, a május 19-én kezdődő írásbeli, s a június 9-én kezdődő szóbeli érettségi, persze még hátra van. De erre a próbára nyu­godtan, kiegyensúlyozott kö­rülmények között készülhet­tek a fiatalok. Ebben a tan­évben már kezdtek beérni az MSZMP KB oktatáspolitikai határozata végrehajtásának gyümölcsei. Az ezt szolgáló új intézkedések j<^ hatásai ebben a tanévben már sok­kal erőteljesebben jelentkez­tek, mint tavaly. Épp ezért jobban felkészülve, magabiz­tosabban állhatnak majd vizs­gáztatóik elé diákjaink, köz- .tük azok a munkás-, paraszt­származású fiatalok, akik ta­lán a legjobban érezhetik az új intézkedések jótékony hatá­sait. Es ez nem jelentéktelen dolog: a Pest megyei ballagók- nak, érettségizőknek több mint 60 százaléka ilyen fiatal. Az idei tanév befejezésé­nek fontos újdonságaként megoldódik egy régi és rég­óta vitatott gondunk. Ami­kor — jó néhány esztendő­vel ezelőtt — megkezdődött a szakközépiskolai oktatás, az iskola az érettségi mellé szakmunkás-bizonyítványt is ígért. Az idei tanév végéig azonban ezt az ígéretet nem sikerült valóra váltani. De az idén már sok szakközépisko­lás érettségije mellé kerül oda a szakmunkás-bizonyít­vány is. Pest megyében há­rom középiskolában kapnak a fiatalok ilyen végzettséget: Nagykátán a kertészek, Fo­ton az autószerelők, Ceglé­den a mezőgazdászok. Egye­lőre a megyében mindössze száz diákot érint ez. De jö­vőre és a következő eszten­dőkben már sokkal többen kapnak majd ilyen elbocsátó végbizonyítványt az iskolától. ö. L. Erkölcs és társadalom A z ember etikus lény. Ez röviden azt jelenti, hogy az ember magatartása, személyiségének egyes voná­sai vagy egész lénye erkölcsi szempontból is jellemezhető. Az ember cselekedete nem ak­kor fejeződik be, amikor vég­rehajtja, hanem akkor, amikor azt megítélik — önmaga vagy a közvélemény — erkölcsileg, vagyis eldől: jó vagy rossz volt-e a cselekedet. Hogy mi­kor jó és mikor rossz egy tett, azt az erkölcsi alapelvek, va­lamint a normák határozzák meg. Vajon milyen erkölcsi normák élnek és hatnak nap­jainkban? Vagy feltehetnénk úgy is a kérdést: milyen a közmorál 1975-ben? Nem könnyű erre a kér­désre válaszolni. Konkrét er­kölcsszociológiai vizsgálatok nélkül nem is lehet pontos meghatározásokat adni. Né­hány általános összefüggésre és a mindennapokban is érzé­kelhető — pozitív vagy nega­tív — változásokra szeretnénk felhívni a figyelmet. B onyolult társadalmi jelen­ség az erkölcs. Minden kor erkölcsi viszonyait, az emberek magatartását kü­lönböző erkölcsi rendszerek határozzák meg. Ezek sokszor egymásba fonódnak és egy­mással ellentétesek, mivel az erkölcsi elvek, normák bizo­nyos folytonossággal és meg- szakítottsággal rendelkeznek. Minden forradalmi változás egyben új társadalmi talajt teremt egy új erkölcsi rend­szer fejlődéséhez, de ott ma­radnak a talajban — legtöbb­ször mint kiirtani való gyo­mok — a régi erkölcs bizo­nyos maradványai is. Nincs ez másképp a szocialista társada­lom építésének időszakában sem. Marx jól látta ezt, és sokszor figyelmeztetett arra, hogy az új társadalom kezdet­ben még nem a saját alapján fejlődik, hanem „minden vo­natkozásban, gazdaságilag, er­kölcsileg, szellemileg még magán viseli annak a régi társadalomnak az anyajegyeit, melynek méhéből származik”. (Kiemelés: T. F.) Forradal­munkat tehát erkölcsi téren is győzelemre kell vinni. Ez hosszadalmas, nehéz és kitartó munkát igényel. A szocialista erkölcs csírája, elődje a proletárerkölcs, mely a kapitalizmus időszakában, a korabeli osztályharc feltételei­nek megfelelően alakult ki. A szocialista forradalom győzel­me után a politikai-gazdasági átalakulások kedvező alapot teremtettek ahhoz, hogy a ré­gi proletárerkölcs kiteljesedett szocialista erkölccsé váljon. Az erkölcsi viszonyok átalakulása azonban — mint már említet­tük — hosszú folyamat és tele van ellentmondásokkal. Ennek több oka van. Az egyes embe­rek ma még jelentősen eltérő létkörülmények között élnek, más a környezetük, ízlésük, neveltetésük stb. Ebből követ­kezően másképpen sajátítják el a szocialista erkölcs egyes eszméit és normáit. Ez az elsa­játítás lehet tudatos és ösztö­nös is. Nyilván az előzőre kell törekednünk^ De ha valaki szubjektíve . csupán egyéni életcéljai megvalósulásáért te­vékenykedik és ez nincs ellen­tétben a szocialista társada­lom egyetemes céljaival, ak­kor a szocialista erkölcs alap­ján áll. Legalábbis az első lép­csőfokon. A feljebb jutáshoz kétségtelenül a tudatosságra is szükség van. Kulturális for­radalmunknak, eszmei offen- zíváknak egyik feladata éppen ennek a tudatosságnak a ki- fejlesztése. A szocialista erkölcs „logi­kai tengelyének” központi alapelvének a kollektivizmust tartjuk. A kollektivizmus, az egyéni és a közérdek össz­hangja szintén ellentmondá­sokkal teli utat jár be, míg ki­fejlődik a maga teljességé­ben. Jelenleg még előfordul, hogy az egyéni érdek a régi értelemben vett magánérdekké válik. Gondoljunk csak a kis­polgári anyagiasságra, a ma­napság sokat emlegetett hará- csolásra. Y ajon a harácsolás csupán egyéni, jellembeli hiba? Vajon a szocialista erköl­csi normákkal összeegyeztet­hetetlen magatartás, pusztán neveltetés kérdése? Az is, de nem csak az. Nyilvánvaló, hogy a régi erkölcsi hagyomá­nyok élnek még és különböző csatornákon keresztül hatnak. De világosan kell látnunk azt is, hogy jelenlegi létviszo­nyaink sem kiteljesedtek: sok reális érdekünk — anyagi vagy szellemi szükségletünk — nem elégíthető ki, vannak je­lentős társadalmi különbségek, él még az áru- és pénzviszony a maga problematikus rend­szerével együtt. Gazdag ter­mőtalaja lehet ez a polgári erkölcs vadhajtásainak, így többek között az anya­giasságnak. Lényeges erkölcsi kérdéseket vet ez fel. A szo­cialista munkaerkölcs egyik alapja az anyagi érdekeltség elve, mely a munka mennyi­ségi és minőségi befolyásolásá­nak egyik eszköze. A munkával szerzett magasabb jövedelmet teljes egészében erkölcsösnek kell tartanunk. De ha öncélú­vá és minden más szempon­tot háttérbe szorítóvá válik az anyagiak halmozása, akkor már „erkölcsi vétót” kell emelnünk ellene. A harácso-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom