Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-30 / 76. szám

1973. MÁRCIUS 30., VASÁRNAP

8

■----------------j Gabi jött véI Egyedül j kony városi ci----------------- pőben, a többiek bakancsban törték a havat. A lányt mindenki sajnálta, mert hamarosan csuromvizes lett. Persze, Szenesi előre figyelmeztette, de ő ragyogni akart új, magas sarkú olasz cipőjében. Az autóbusz-megállótól másfél kilométerre volt a vadőr háza. Nyáron tízperces könnyű séta, most azonban lassan haladtak. Szenesi karjába vette a lányt, de hamar kifulladt. A fotós lomha, elhízott férfi volt. Komikus ügyetlenséggel imbolygott, majd a segédszínésznővel együtt a hóba huppant.

Ne

vetni kellett ezen.

Hódosi bácsit, a vadőrt Andorka, a rezes arcú, sovány mérnök ismerte. Az elmúlt években néhányszor hozott már társaságot ide a hegyre. Az ő hátizsákjában volt a magnó és az ital. Mögötte Kati, a textiltervező lépdelt.

A négyes bulit még az őszszel beszélték meg. Sári lett volna a negyedik. Szenesi régi szeretője. Csakhogy az indulás előtt néhány nappal ösz- szevesztek. A fotós nem akart egyedül szilveszterezni, s így a művészklubban találomra megkérdezte az első útjába vetődő nőt, van-e kedve szórakozni fenn a hegyen? Gabi gondolkodás nélkül igent mondott.

Azt hitte, hogy remek kalandban lesz majd része.

A kiruccanás azonban rosz- szul kezdődött, botladozva, fázva követte a társaságot. Még szerencse, hogy Andorka töltögette belé a pálinkát a lapos üvegből, s mire végre felérkeztek a csúcsos tetejű házhoz, már alaposan becsípett

Kopogtatásukra egy öregasszony bújt elő.

— Már azt hittem, nem jönnek. Hozom a kulcsot--------------r csalódottan néA lány | zett körül a va---------------- dászszobában.

Ez az a híres hely? Két emeletes vaságy volt benne, egy ócska asztal két lócával, s mindössze egy agancs az ajtó fölött.

— Nem valami kényelmes •— mondta elégedetlenül.

A fotós vigyorgott.

— Azt hitted, hogy a Casanovába hoztunk? Itt édesem, nincs bárpult. Előre figyelmeztetlek, a szalmazsák is nagyon kemény lesz...

Míg nevettek, az öregasz- szony csöndesen állt a petróleumlámpával a kezében. Aztán letette az asztalra, és jó mulatóst kívánt nekik.

— Hódosi bácsi nincs itthon? — kérdezte Andorka.

— Fekszik. Kicsit gyengélKATKO ISTVÁN:

V adászszobában

kedik — válaszolta a vadőr felesége, és kicsoszogott a szobából.

Gabit odaültették a vaskályhához, és vizes harisnyáját kiterítették száradni. Andorka bekapcsolta a magnót, és a zene hangjainál hirtelen barátságosabbá vált a szoba. A szendvicseket kirakták az asztalra, majd az italokat vették elő a csomagból. Volt két üveg pálinka, három palack bor, egy üveg konyak és egy üveg pezsgő az éjféli koccintáshoz.

Szenesi sorba rakta a palackokat, s elégedetten bólintott.

— Ha mindezt bedobjuk, lesz egy kis zsibbadásunk.

— Én csak konyakot iszom — jelentette ki Gabi. — A pálinkát tartsátok meg magatoknak!

A fotós felcsattant

— Nem szeretem a válogatós nőket! Azt iszol, amit kapsz!

— Egy frászt! Vagy konyak, vagy semmi.

Szenesi megragadta a vállát.

— Hülye ötlet volt, hogy pont Téged csíptelek fel.

— Én voltam a barom. Ilyen pohos alakkal szilveszterezni.

Kati közbeszólt.

— Ne veszekedjetek. Mindenki azt iszik, amihez kedve van.

. azonban maMAJOR JANOS:

Örök körben

Ki törvények szerint él, álmodik — s velem mégis maga kering —, az Iesss a szerelem.

Félelmetes játék, tündöklő új elem: aki ráadás még a Mengyelejeven.

Kedvét az ár-apály nem szegi a buszon, és otthonra-talál majd a Salurnuson;

értem fegyvert fogna — kísérne, mint őrszem, messzi csillagokra — bátran: örök körben.

táncolt. A lámpa fénykorén túl belevesztek a vadászszoba félhomályába.

Gabi meglökte a fotóst.

— És te? Nem kéred fel a hölgyet?

Szenesi széttárta a kezét.

— Reménytelen ügy. Nem tudok táncolni.

— Unalmas vagy.

— Lehet.

már félig üres volt. Egyedül Gabi itta meg Ahogy a kezébe

Az üveg

I

—----- IlletA fotós | kacskodott. — ---------------- Elvi kérdéseikben nálam nincs engedmény.

S pálinkát kezdett tölteni a poharakba.

Gabi felvette a féligszáradt holmijait, majd azt mondta: — Reggelig majd hazatalálok. Jó mulatóst!

Andorka az ajtó elé állt.

— Maradsz! Mit képzelsz, elengedünk egyedül? Nem szeretnék holnap egy megfagyott nővel találkozni. Az új év rosszul kezdődne.

Visszatolta a segédszínésznőt az asztalhoz.

Egy darabig hallgattak. Ez az istenverte tyúk valóban elrontja a sziveszterüket.

Kati mókázni kezdett.

— Béküljetek ki. Pusziljátok meg egymást.

Ők ketten kissé kényszeredetten összehajoltak, a másik pár pedig tapsolt és nevetett. Ezzel máris feloldódott a hangulat. Majszolni kezdték a szendvicseket, és ittak szaporán.

Később Kati és Andorka

a konyakot, vette a palackot, bizonytalan lett a mozdulata.

— Tudod mit, szavalok neked.

— Szavalj — hagyta rá a fotós ernyedten.

Gabi elkezdte. Egy fiatal költő verse volt, amivel felvételire készült a főiskolára. Eleinte csendesen mondta, majd egyre hangosabban. Túlharsogta a magnót is. A táncoló pár előrejött az asztalhoz, majd a produkció végén gratuláltak a lánynak.

A fotós mérgelődött.

— Mit biztatjátok? Hiszen töktehetségtelen!

A lány sértődötten felállt a lócáról, és szó nélkül lefeküdt az egyik alsó ágyba. Azt hitték, csak duzzogni vonult félre, de néhány pillanat múlva szuszagása jelezte, ho<rv kidőlt a sorból.

Lehalkították a magnót, majd beszélgettek.

— Emlékeztek, tavaly

mennyivel jobb volt — merengett Szenesi. — Persze Sári három klasszissal jobb ennél a fruskánál. Állat voltam, gyerekek, hogy pont szilveszter előtt vesztem ösz- sze vele.

S mondta rendületlenül a monológját a régi nőről, akit Andorkáék jól ismertek. Igen. Sárival kitűnően lehetett bulizni, mert élénk volt, szórakoztató, s ráadásul csinos is.

— Nyissuk ki a pezsgőt — mondta Kati —, itt az ideje.

A fotós szedte le a drótkö- tést, majd a műanyag dugót felrepítette a plafonra.

— Gabit felébresszük? — kérdezte Andorka.

— Hagyjuk. Leszopta magát. Reggelig békén leszünk tőle.------------- a táskarádiót kapMo

st I csolták be, hall------------ gatták az éjféli

id

őjelzést, majd a Himnuszt.

Andorka felemelte a pezsgés üveget.

— Vigyünk az öregeknek is.

— Persze, tavaly is vittünk.

— Emlékeztek, mennyiíe meghatódtak?

— Hódosi igazi vadászember — mondta elmerengve Szenesi. — És micsoda történetei vannak. Egyszer végigfotózom vele az erdőt. Megbeszéltük.

Kati kinézett az ablakon.

— Ébren vannak. Ég a lámpa a szobájukban.

Indultaik is át a szomszédba.

Kopogtatásukra az öregasz- szony nyitott ajtót. Meredt, fakó arccal bámult rájuk.

— Remélem, nem alkalmatlankodunk — szólt Andorka. — Szeretnénk Hódosi

bácsi egészségére üríteni a poharat.

— Már nem lehet — válaszolta halkan az öregasszony. — Ű már elment, mielőtt beköszöntött az újév.

Most vették észre, hogy az öreg vadőr ágya mellett egy szál gyertya pislákol. A lelke üdvéért gyújtotta meg az özvegy.

Ők hárman némán álltak az ajtóban. Olyan különös volt, hogy a jókedvnek ezekben az óráiban a szomszéd szobában, egy fal távolságára látogatóba jött a halál.

— Ne haragudjék, Hódosi néni — mondta Andorka. — Mi ezt nem tudtuk. Biztosan lármáztunk. Nagyon restelljék a dolgot.

Az öregasszony

elmosolyodott, arca elláKerpény, ráncos gyűlt ettől.

— Maguk azért jöttek, hogy vígságuk legyen, A gyász csak az enyém. Ne restelljék hát magukat.

Biccentett, hogy távozhatnak. A három fiatalember zavartan csukta be az ajtót. Még azt sem tudták elrebeg- ni, amit ilyenkor szokás.

Benn a vadászszobáhan szótlanul levetkőztek, hogy aludni térjenek. Szenesi kissé ügyetlenül próbált felkapaszkodni a felső ágyba, s közben megrecsegtette a tartó- rudakat. Gabi ebben a pillanatban ocsúdott fel álmából, s amint meglátta a fotós lábát imbolyogni két ágy között, elkapta a bokáját.

— Hohó, Szenesikém, hová sietsz? 1

A testes férfi minden erejét összeszedte, hogy kiszabaduljon.

— Szállj le rólam, nem érted?!

A lány elkezdett vele kiabálni. Szenes! végül is lecsúszott a padlóra, majd megrázta a lányt.

— Hallgass, te szuka!

Gabi nekiment a fotósnak,

de Andorka szétválasztotta őket.

— Itt mindenki aludni fog. Pofa be! — kiáltott a lányra.----------—j- nem értette a

A nő | dolgot. Ezek szé- pen összefogtak ellene. Nem lesz cimoldalas totó, nem lesz semmi. Még Pesten sem találkoznak többé. Életének reménytelenségeit egyszerre felnagyítva érezte át, s sírni kezdett. Máig akkor is hallatszott a zokogása, amikor leoltották a petróleumlámpát.

Odaát azonban az öregasszony száraz, könnytelen szemmel ült a maga halottja mellett.

APATI MIKLÓS:

Dal

Szűk ez az erdő nem kerek

Szűk nekem e fák határolta rét felröppenteni szárny se tudna — tégy

engem te Idő

hegedűsöddé

add hogy lehessek

idősödővé

DUDÁS SÁNDOR:

Ingázók

Hideg fényű hajnalban, álmaikat az utolsó csillagra akasztva jönnek az emberek; kemény lépésükben éjszaka-csempészte mámor, kopott aktatáskák fedezékeben indulnak a város felé, hogy estére

szívük maradék melegét mosolyra válthassák odahaza,

Hímes tojás

Szeift Béla kompozíciója

TÓTH LAJOS:

Éhség

SZOMRÁKY SÁNDOR:

TOLDALAGI PÁL:

Ki t udja

Mélytengeri tisztás

Csak járj, bolond.

Valahol, az álmok közepén, egy

ki tudja meddig érsz el.

mélytengeri tisztáson lelt reá

ma ne kérdezz élőt,

az egymás mellett alvókra — Az ének.

gondolj halottra inkább, többet tud ő,

úgy tetszett, mintha széjjelbontaná

örök és nem beszélő,

összefogott függönyét és aláhullt

ki a mundentudásba hullt.

a hang, előle mégse rejtve el

és csak csontot hagyott neked.

a mezíteleneket, kiket ájult

a kérkedés szégyene

szomorúsággal hosszasan figyelt.

marja itt a szádat, és ritkán figyelsz azokra,

Bámulta őket, addig nézte őket,

kik lenn a mélyben várnak,

míg egyikükké át nem változott,

míg ifjúság vénül eredben, hű a föld,

akkor aztán a szívéből kinőttek a legkülönösebb liliomok,

magának őrzi meg szerelmed.

olyan erősen illatozva, égve,

csak járj,

hogy elbódult s nem tudta, hova néz:

oly szép az ősz,

egy nő nyitott szemébe, vagy az égbe?

jó lesz a földbe érned.

s hogy mért olyan gyönyörű az egész?

A cifra nyomorúság esztendejének tava- szán bizakodó hangulatban gyülekeztek a kaszások a termelőszövetkezet lucernásának végében. Némelyikük még otthon megreggelizett, mások a várakozás perceiben fogyasztották az árokparton a fűre terített újságpapírról a szegényes reggelit. Szinte valamennyien sovány, erejükben megfogyatkozott férfiak. Szalonnája csak egyiknek-másiknak volt, a többiek lekváros kenyeret majszoltak vagy főtt tojást daraboltak a szűkén mért jegyes kenyérre.

Bizakodó hangulatukat még a gyenge reggeli se lohasztotta. Mögöttük volt a keserves tél, amikor a jószágok takarmány híján teljesen kiasztak. Alig várták, hogy eltakarodjon a hó, s legeltetni lehessen. A tavaszi vetést csak négyórás váltott műszakban bírták befejezni, mert hosszabb időre nem lehetett a lovakat erőltetni. Így is gyakran előfordult, hogy a ló összeesett a vetőgép előtt. Az emberek közül is hol ez, hol az dőlt ki, kényszerült hosszabb-rövidebb pihenőre a fák alatt.

pelerősödtek lassan-lassan a jószágok, a tehenek már tejet is adnak, de az emberek továbbra is koplalnak, hiszen messze még az új termés.

> A várakozás perceiben a lucernással szemközti búzatáblát gusztálgatták.

— A tavalyinál biztos jobb lesz — szólalt meg Misinszki Bandi, miután elcsomagolta a délire szánt lekváros kenyeret, s rágyújtott.

— Ha közbe nem jön valami! — óvatoskodott Balogh Miska, az első kaszás.

— Tavaly is jól indult, aztán mi lett belőle? — kérdezte Nagy Jani, egy kantafedő víz lehúzása után.

Elhallgattak.

A múlt nyári aszályra borzongva gondolt mindegyik.

Hét óra tájt Jankó Pét$r kivételével együtt voltak. Rá és Kertes Józsira, a brigádvezetőre vártak.

— Jönnek már! — mutatott a dűlő végére Misinszki Bandi.

IVIíre odaértek, mindannyian felkászálód- tak, a kaszát is vállukra vették.

— Jó reggelt! — köszönt Kertes.

Péter nem szólt semmit, csak lecsapta válláról a kopott bőrtáskát, s még bele is rúgott.

— Itt van mindenki? — kérdezte megszokásból Kertes, majd megszámolta a csapatot. Tizenhat kaszás. Tegnap is ennyien kezdték meg a lucernavágást. — Hát akkor! — intett Balogh Miskának, aki nyomban beállt, majd utána sorban a többi. Negyedóra múlva már suhogott mind a tizenhat kasza.

Kertes kis ideig még maradt. „Vajon mi tártja bennük a lelket?” — töprengett, ahogy az egyre jobban távolodó kaszásokat figyelte. Majd ő is a búzát gusztálgatta. „Csak jó termés lenne!” — sóhajtott, és lassan elindult, hogy megnézze, lehet-e már kapálni a kukoricát.

A kaszások ekkorára már a tábla közepén haladtak.

A koplalásra kényszerült emberek szinte mind arra gondoltak, milyen jó volna legalább egy fácánt leszorítani, hiszen akkor már biztos lenne a vacsora. Tegnap Balogh Miskának volt ilyen szerencséje. A fészkén ülő fácán valahogyan belegabalyodott a lucernába, s nem bírt fölreppenni. Miska gyorsan leszorította, megkötözte a lábát, s már tette is táskájába, öt tojást is talált a fészekben. Reggel abból sütött rántottét az asz- szony a gyerekeknek.

Jankó Péter irigykedve haladt Miska mögött. Legalább neki is lenne ilyen szerencséje. Lehetne, ha ő járna elöl. A fene enné meg a fácánokat is! Ma még egy se röppent fel. Erre a részre miért nem fészkelnek?

Balogh Miska már kiért a tábla végére.

•*-' Csodálkozva figyelte a mögötte messze lemaradó Pétert. „Nem szokott ez ilyen kelletlenül dolgozni!” — villant meg benne.