Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-30 / 76. szám
19*3. MÁRCIUS 30., VASÁRNAP u/ni W xrHmMD 9 Képzelt premier ' a Modem Színház ókelta stílusban épített nézőterén már mindenki elfoglalta a helyét. Izgatott várakozással tekintettek a nehéz bordó bársnonyfüggöny felé. A népszerű tragédiaszerző „Reumás huszárok” című ötfelvo- násos történelmi drámájának ősbemutatója volt a mai est szenzációja. Pontosan 7 óra 10 perckor elhangzott a harmadik gongütés. A nézőtéren elint a moraj és lassú, méltóságteljes surrogással felgördült a függöny. Borongás, őszi tájat ábrázolt a színpad, a zsinórpadlásról monoton egyhangúsággal, lassan hullottak a sárga falevelek. Valahonnan a távolból kürtszó harsant, aztán tántorgó, tétova léptekkel odavonszolta magát a súgólyuk elé Klamerstock Eduárd, a szerző. Félszegen, elfogódot- tan meghajolt és halkan, de határozottan így szólt: — Mélyen tisztelt közönség! Hölgyeim és uraim! A bemutatókon a szerző a második felvonás vagy az előadás végén köszöni meg a tapsokat. Begyen szabad ma formabontónak lennem. Hálásan köszönöm, hogy idefáradtak és megtiszteltek bizalmukkal. Ezért én is őszinte leszek. E pillanatban az ügyelőtől a főszereplőig mindenki a helyén ált és ma mégsem lesz itt bemutató. Az igazgatósággal egyetértésben úgy határoztunk, hogy nem tesszük próbára idegzetüket. Igaz, hogy egy kicsit későn, de nem túl későn, öt perccel ezelőtt, rádöbbentem, hogy csapnivaló, unalmas tragédiát írtam. Megkíméljük önöket az ásítozástól, a türelmetlen mocorgódtól, a széknyi- korgatástól. Most szépen hazamennek. Öldöklő harc folyik a színház és á televiifő között a nézők elhódításáért. Teljes határozottsággal állítom, hogy ebben a küzdelemben a színház nem maradhat alul. A személyes élmény, a szuggesz- tív kapcsolat — színész és közönség között — semmivel sem pótolható. A színház örök. Ám nem ilyen darabokat kell játszani, mint amilyennel ma önöket untattuk volna. Ma este még győzött a televízió. Ha sietnek, a tévé Macira még hazaérnek. Begyen szerencsém máskor is. Balra a kijáratt Galambos Szilveszter Tücsökzenével Hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1900. március 31-én született az Ady utáni nemzedék egyik kiemelkedő lírikusa, Szabó Lőrinc. Tizenkilenc- évesen, 1919 őszén gépészmérnöki karon jelenik meg a budapesti egyetemen, rövidesen átiratkozik a bölcsészkarra, de egyetemi tanulmányait csak rövid ideig íolytathatta. Ebből az időből származnak első költői kísérletei, első szárny- próbálkozásai. Három évvel később, 1922- ben Föld, erdő, Isten című első verseskötetével jelentkezik a magyar irodalomban. A vándor elindul című versében így kiált fel: Bottal s öreg kutyámmal indultam hazulról. Dalolva mentem és torkom nem unta még az országút fáradságos énekét. — Tudod, hogy a Nap barátja voltam? Ö édesítette agyamat hajnali rétek szagával; aztán minden csigát s kavicsot külön megmutatva látni, szeretni és csodálni tanított ... Az első, idillikus hangulatú verseskönyvét lázadóbb kötetek követik, megszólal bennük az embertelen nagyvárosi életforma tagadása. Gondolataiban felizzanak a Tanácsköztársaság emlékei: „Házak, paloták, palotasorok, szépek vagytok ti, de gonoszok, romokat látok, sújtó A költfi portréja tüzeket, tornyaitokban az ítéletet” — írja egyik versében ekkor. Sajnos, lázadásának nincs „hová”-ja; talajtalansága fő- témaképpen jelentkezik eme korszakában: bár lázadni kell, a férfilelkiismeret szerint, mégis el kell fogadni ezt a világot, törvényeit. A kiúttalanság és világnézeti kérdés megérik. Igazi valóját a Különbéke című versében rögzíti: 1különbékét ezért kötöttem a semmivel, ezért van, hogy csinálom amit csinálni kell... s a leprúsok közt fütyörészek és nevetek, s egyre jobban kezdem szeretni a gyerekeket. Házak a völgyben Hetvenöt éve született Szabó Lőrinc Lelkiismeretének szava nem védheti meg a „különbekétől”. Kiábrándultsága a költő erkölcsi erejét is aláássa. Nem tisztázza önmagának a mérhetetlen különbséget a haladó és a reakciós mozgalmak között. Bár szeretne közeledni a népi írókhoz, nem tudja életét hozzájuk csatolni. Sőt, hisz átmenetileg a fasizmusban is, ettől reméli a züllött polgári világ megszüntetését. A Felvidék, majd Erdély Magyarországihoz csatolása újabb momentumot indít Szabó Lő- rincben: a nacionalizmust. 1936 és 1945 közötti világnézeti válságában nem fejlődik költészete. Csali a Tücsökzene ciklusa példázza a felszabadulás utáni új Szabó Lőrinc- utat, rátalál a költő a világnézeti újjáformálóöására. Majd a Huszonhatodik év című lírai rekviemjében összefoglaló nagy emléket állít huszonöt óv szerelmének. Az 1957-ben elhunyt költő mindvégig hatalmas világnézeti harcot folytatott önmagával; közvetlenül nem kapcsolódott be a szocializmus irodalmi életébe. Sok évi hallgatás után közelebb kerül szép új világunkhoz: művekkel jelentkezik az irodalmi életben. Külön kell kiemelnünk gazdag műfordítói munkásságát: örök barátaink című gyűjteményes műfordításkötetében mind az európai líra, mind a keleti népek költészete is megtalálható. Államunk elismerését tanúsítja Szabó Lőrinc költői és műfordítói munkásságáról az, hogy Majakovszkij-fordítá- saiért 1954-ben József Attila- díjat, életművéért pedig 1957- ben — halála évében —, Kossuth-díjat kapott. Révész Tibor VLAGYIMIR OSZINYIN: Fenyők Fenyők a kedves erdőszélen. Törzsükön kibuggyan a gyanta. A lombjuk úgy hajol fölébem, mint kupola zöld boltozatja. A körüllengő tiszta csendben a gyantaillat szinte kéklik, majd a lombkoszorú meglebben s zúgás vonul az erdőn végig. ... E fenyők mennyi mindent láttak! viharában hadi tüzeknek... S talán azért ily óriásak, mert kitartottak egymás mellett. Csillagok fénylenek Utam nincs térképre jelezve, erdőben és viharban mentem, s megyek. A célom messze, s meredek az utam. Ütitársak mindig akadnak, és nehéz a teher, sötétség..'. vad, fagyos a szél, s nincs mindig tűz közel. Lehet, hogy érthetetlen, és hiába is utam. A szív tévedhet, téved is, de mindig célja van. És én arra felé megyek, amerről a csillagok fénylenek. (Antalfy István fordítása) VITO ZOLTÁN: Március A fák hajnali, fodros szél-ruháit a Nap gyöngéd ujjakkal oldja le; — s amint kíváncsi, csupasz ágakra tapint — nemző kedvű sugárral parány mélyekig ér el, hol már zölden világít — makacs megszületésre oltva be — a holnapi rügyek reménye ... ★ Ajtóm előtt kidőlt olajfa tönkje ifjú ág-leánykákról álmodik... Papp Albert rajza Máskor mindig szorosan a nyomában jár, szinte hajtja maga előtt. A kaszát is megfente, mire Péter kiért. — Veled meg mi van? — kérdezte Miska. — Mi lenne? Ma megint kenyér nélkül jöttem ki. — Nem volt a boltban? — Volt! — Majd elmondta, hogy tegnap délután elküldte az asszony a gyereket kenyérért. Csak egy fél veknit kapott. A tanyára kifelé menet az utolsó falatig elcsipegette. — Ha nem szalad el előlem, talán agyoncsapom azt a büdös kölköt! — háborgott. — Vacsorára krumplilevest ettünk kenyér nélkül. — Na, gyere, koma! — indult vissza az árokpartra Miska. Mikor odaértek, táskájából kivett egy enyhén megzsírozott kenyérszeletet. — Egyél! — nyújtotta komájának. Egy perc, s a kenyér eltűnt Péter gyomrában. Mohóságában még az izzadtság is kiverte homlokát. — A keserves mindenit! — tört ki, miután lenyelte az utolsó falatot. — Hát eddig jutottunk? Míg napszámba jártam, mindig volt kenyerem! Miska hallgatott. Mit mondhatott volna? Neki ebédre még egy fácáncomb is maradt. Mire a többiek is megérkeztek, Miska újra az élre állt. Kicsit lassabbra fogta a tempót. Egyszercsak fácán röppent fel előtte. — Az anyád! Megvárhattál volna! Még néhány suhintás, s kiszabadult a fészek. É ppen két rend határán volt. Vajon kit illet meg a hat tojás? íratlan törvény volt köztük, hogy a tojás mindig azé, akinek a rendjében van a fészek. Miska is, Péter is eldobta a kaszát, s egyenest a fészekhez. Miska volt előnyben, s mire Péter odaért, már a tojásokat akarta a zsebébe rakni. — Várj! — fogta meg Péter Miska kezét. — Az én rendemben van! — Az enyémben! — Nyisd ki jobban a szemed! Erre már a többiek is megálltak. — Gyertek! — hívta oda őket Péter. — Döntsétek el, kinek a rendjében van a fészek? A döntésre senki sem vállakozott. — A tied is, meg nem is — mondta Mi- sinszki Bandi. — Fele-fele! — Nem felezünk! — ti tlakozott Péter. — Én se! — makacsolta meg magát most már Miska is, pedig előtte a felezésbe is belement volna. f ehajolt a fészekhez. Péter odaugrott, s-*-■ ellökte. Felkapott egy tojást, s mire Miska feltápászkodott, már ki is szippantotta. — Te piszok! — ugrott neki Miska. — Elveszed, ami az enyém? — beleütött Péter arcába. — Megöllek, te disznó! — rohant kaszája felé Péter. Misinszki Bandi alig bírta elgáncsolni. A többiek is beleavatkoztak a váratlan verekedésbe. — Marhák! — kiáltott rájuk Nagy Jani. — Képesek vagytok egymásnak esni ezekért a vacak tojásokért? — Az enyémek! — dulakodott az őt lefo- gókkal Péter. — Az enyémek, az enyémek! — ordította Miska is. Péter hirtelen kiszakította karját a szorításból, a fészekhez ugrott, s az ott maradt öt tojást széttaposta. — Vigyed! Vigyed! Most már a tied! — nevetett görcsös fuldoklással, majd ledobta magát a földre, s sírva rángatózni kezdett. — Az anyátok hülye istenit! — támadtak a többiek Miskára. — Kellett ez? Miska megrémült. Lehajolt az eszelősen fetrengő Péterhez. — Koma! Koma! — rázogatta, majd hátára fordította. — Ne haragudj koma! Uáter felült. Kiaszott arcát sárosra piszkí- tóttá a könnyáztatta por. , Elékülő tekintetéből már nem a vak düh, hanem a tehetetlen szomorúság sugárzott, és elfogadta Miska talpra segítő kezét. Feleségem mindig dühösen néz rám, amikor hazaérve a karosszékbe ülök és olvasni kezdek. — Már mindent elmondtál? — kérdi ilyenkor méltatlankodva. Ez az a pillanat, amikor le kell tennem az újságot és részletesen el kell mondanom, hogy mi minden történt velem a nap folyamán. Tegnap is így történt. Feleségem faggatott és én kínlódtam, erőlködtem, hogy valami eszembe jusson. Még azt is elmondtam, hogy Csornai tizenkét forintot nyert a lottón. Hitvesem mégis kevesellte napi híreimet. Nem így ma! Máskor is mondj el mindent! Reggel találkoztam Klárával, akinek nőtlen koromban erősen udvaroltam. Még mindig elég csinos volt. Beültünk egy eszpresszóba, ahol egy óra hosszáig beszélgettünk a múltról. Később egy barátom megadta azt a kétszáz forintot, amellyel régóta tartozott. Betettem a bankba dugipénzmk és a betétkönyvet irodai íróasztalom fiókjának mélyére rejtettem. Délután egy volt iskolatársam üdvözölt az autóbuszon. Együtt szálltunk le és a viszontlátás örömére beültünk egy vendéglőbe. Az üveg szürkebarátot én fizettem ki, hei ven forintomba került. Hazaérve persze gondosan elhallgattam feleségem előtt Klárit, a kétszáz forintot és a szürkebarátot. Mivel azonban lelki- ismeretfurdalá- som volt, kitalált, érdekes történetekkel traktáltam, hogy érdeklődését kielégítsem. Elmondottam például, hogy két válóper volt és egy házasság lesz a vállalatunknál. Kitaláltam egy sikamlós tettenérést is, és elújságoltam, hogy régi ismerősöm félmilliót nyert a lottón. Beszéltem egy nem létező találkozásról, amely köztem és Párizsból visszaérkezett barátom közt zajlott le. Az illető egy divatszalon üzletvezetője — hazudtam aki elmondta, hogy Párizsban már csak bő szoknyát viselnek a divatos nők. Nejem csillogó szemekkel hallgatta szavaimat, a párizsi divatról kitalált halandzsámat. Később mosolygós arccal, megelégedetten tért nyugovóra. Mielőtt elaludt, így szólt: — Máskor is mondj el mindent ilyen részletesenl Palásti László Emlékműterv Szöllőssy Enikő szobra
