Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-18 / 65. szám
1975. MÁRCIUS 18., KEDD XXídtm Kádár János előadói beszéde A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolóját Kádár János, a Központi Bizottság első titkára ismertette. A beszámoló rámutat: — Pártunk a szervezeti szabályzat előírásainak, a pártélet normáinak megfelelően készült fel a kongresszusra. A Központi Bizottság kidolgozta, vitára bocsátotta kongresszusi irányelveit, a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatot; elkészítette, nyilvánosságra hozta a párt új programnyilatkozatának tervezetét. — A Központi Bizottság jelentheti a XI. kongresszusnak, hogy a párt a beszámolási időszakban, a X. kongresszus határozatainak végrehajtásán dolgozva egész tevékenységében híven követte a kongresszuson kijelölt politikai irányvonalat. A legutóbbi négy év alatt végzett munka eredményeként országunkban lendületesen és magasabb szinten folytatódott a szocialista társadalom építése, erősebb lett rendszerünk, hazánk, a Magyar N épköztársaság. — Megállapíthatjuk, hogy pártunk XI. kongresszusa megfelelő politikai helyzetben kezdi meg és végzi munkáját. A Központi Bizottság abban a mély meggyőződésben, hogy a párttagság és a pártonkívüliek millióinak óhajával összhangban teszi, mindenekelőtt azt kéri a kongresszustól, hogy erősítse meg pártunknak a gyakorlatban bevált, eddig is követett fő irányvonalát mind a bel- és külpolitikában, mind a gazdasági és kulturális építő munkában, mind az életszínvonal-politikában. Erősödött társadalmiunk szocialista jellege A társadalom alapkérdéseiről szólva a be- Ezámoló aláhúzza: — A Magyar Népköztársaság társadalmának szocialista jellege az utóbbi négy évben minden tekintetben tovább erősödött. Államunk, amely osztálytartalmát tekintve proletárdiktatúra, s amelynek legfőbb politikai alapja a munkás-paraszt szövetség, a beszámolási időszakban rendeltetésének megfelelően működött. A munkásosztály a hatalom gyakorlásába bevonta a termelőszövetkezeti parasztságnak, az értelmiségnek, a szocializmus építésén dolgozó legszélesebb tömegeknek a képviselőit. Hazánkban ezáltal az egész dolgozó nép hatalma valósul meg. A X. kongresszus határozatai végrehajtásának eredményeként a beszámolási időszakban az állam- élet, az állami munka jelentősen fejlődött. — Az országgyűlés, mint a népszuverenitás legfőbb szerve, széles körű törvényhozó munkát végzett. A beszámolási időszakban megalkotott törvények közül kiemelkedik az, amely módosította népköztársaságunk alkotmányát, s népünk eddigi munkájának, harcának eredményeként kimondhatta: a Magyar Népköztársaság szocialista állam, a munkás- osztály marxista—leninista pártja a társadalom vezető ereje. — A szocialista demokrácia fejlesztésének útján nagy lépésnek tekinthetjük, hogy az egységes államszervezet részeként erősödött a tanácsok népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási jellege és funkciója. A tanácsok mindinkább területük felelős gazdái, és össztársadalmi feladataink megoldásában is hatékonyan vesznek részt. — Népköztársaságunk kormánya, amely központi szerepet tölt be az állami szervek irányításában, a X. kongresszust követően részletes munkaprogram alapján segítette a kongresszus határozatainak végrehajtását. — Hazánkban népi államunkat, népünk szocialista vívmányait, minden állampolgárunkat védelmező törvényes rend van, érvényesült és az utóbbi négy évben tovább szilárdult a szocialista törvényesség. Utalt a beszámoló a programnyilatkozat elvi állásfoglalására: a szocialista államra, annak erősítésére, munkájának tökéletesítésére mindaddig szükség van, amíg az imperialista hatalmak veszélyeztetik a békét, amíg a külső és belső reakciós erők zavartkeltö kísérletei akadályozhatják a szocializmus építését. Az ország belső viszonyai is mindaddig szükségessé teszik az állam létét, az állami élet fejlesztését, amíg a gazdasági és kulturális építés alapvető feladatai csak az állam irányító és szervező tevékenységével oldhatók meg. — Társadalmunk további fejlődése során, az osztályok közötti különbségek csökkenésével, a fejlett szocialista társadalom megteremtésével a proletárdiktatúra állama fokozatosan átalakul az egész nép szocialista államává, amelynek vezető ereje továbbra is a munkásosztály marad. A fejlett szocialista társadalomban létrejönnek és fejlődnek a kommunista társadalmi önkormányzat elemei. — A szocialista demokrácia fejlesztésében, annak minden fő területén — az állami élet, a tanácsi, az üzemi és a szövetkezeti demokrácia fejlesztésében — egyaránt, érzékelhető mértékben előbbre jutottunk. Az állampolgárok, a dolgozók mind nagyobb számban és mértékben szólhatnak bele közvetlenül is az országos politika, a lakóterület, illetve az özem, a szövetkezet ügyeinek eldöntésébe. Szocialista törekvéseinknek, rendszerünk politikai alapjainak erősítése azt igényli, hogy a párt és minden szervezete a jövőben is nagy figyelmet fordítson a szocialista demokrácia további kibontakoztatására a társadalom életének minden területén. — A szocialista demokrácia erősítésén belül most előtérben álló feladat az üzemi, a munkahelyi demokrácia fejlesztése. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ha erősödik az üzemi demokrácia, ha a dolgozóknak nagyobb a beleszólási lehetőségük a vállalati gazdálkodásba, a helyi és a közügyekbe, ez fokozza aktivitásukat, szélesíti látókörüket és növeli felelősségtudatukat. Az üzemi demokrácia alapintézményei és letéteményesei a gyárakban, a vállalatoknál, az állami gazdaságokban tevékenykedő párt-, szakszervezeti és KISZ-szervezetek, a termelési tanácskozások és a dolgozók más fórumai. — Az üzemi demokrácia továbbfejlesztése a legközelebbi években elsősorban a már meglevő demokratikus fórumok még hatékonyabb munkájától, még jobb működésétől függ. Segíteni kell mindezeknek a fórumoknak a további fejlődését. Először azzal, hogy növeljük a pártszervezetek jogkörét az üzemi, a vállalati szintű feladatok összehangolásában, a vállalatok éves és ötéves terveinek kialakításában és jóváhagyásában. Másodszor azzal, hogy általánossá tesszük a munkások, a fizikai dolgozók bevonását a vezetés fontos szerveinek, az igazgatói tanácsoknak és a vállalati felügyelő bizottságoknak a munkájába. Harmadszor az üzemek állami vezetői a gazdasági vezetés színvonalának emelésével, a vállalatok belső szervezetének korszerűsítésével, a vállalat ügyeiről, problémáiról a dolgozóknak adott rendszeres és jó tájékoztatással segíthetik és segítsék a demokrácia tényleges érvényesülését. — Az állami élet, a tanácsok, az üzemek, a szövetkezetek demokratikus intézményeinek továbbfejlesztésével, a szocialista demokrácia általános kibontakoztatásával közelebb jutunk annak a lenini követelménynek a megvalósulásához, hogy az állampolgárok többsége váljék a hatalom gyakorlásának és a közügyek intézésének részesévé. Ez a munkáshatalom, a szocialista állam erősítésének és fejlesztésének elsőrendű követelménye, pártunk politikai programjának fontos része. A tulajdonviszonyok alakulásáról szólva a beszámoló kiemelte: — A Magyar Népköztársaságban a szocialista tulajdonnak, a szocialista termelési viszonyoknak ma uralkodó helyzetük van. Az állami és a szövetkezeti vállalatokban, üzemekben, intézményekben dolgozik a foglalkoztatottaknak 95 százaléka, itt termelik meg a nemzeti jövedelemnek több mint 98 százalékát. Állami tulajdonban van a termelési eszközök döntő többsége, s ez a szocialista tervgazdálkodás legfontosabb alapja és biztosítéka, A szövetkezeti tulajdon fontos helyet foglal el a mezőgazdaságban, az ipari termelés és a szolgáltatás, a kereskedelem több ágazatában. — A Központi Bizottságnak az a véleménye, hogy társadalmunk továbbfejlődése most már nem a tulajdonviszonyok gyökeres megváltoztatását, hanem mind az állami, mind a szövetkezeti tulajdon erősítését, továbbfejlesztését igényli. Jobban kell hasznosítanunk azokat a nagy tartalékokat, amelyek az uralkodóvá vált szocialista tulajdonban és termelési viszonyokban rejlenek. Az állami és szövetkezeti tulajdon fejlesztése egyaránt szolgálja a munkásosztály és a termelőszövetkezeti parasztság, végső fokon az egész nép érdekeit. — Amikor a tulajdonviszonyokról szólunk, pártunk azon elvi álláspontjából indulunk ki, hogy az állami és a szövetkezeti tulajdon egytípusú, szocialista tulajdon. Különbség van azonban közöttük a munka társadalmasításának fokában, a vezetés, az irányítás és a jövedelemelosztás módjában; az állami tulajdon társadalmasításának foka magasabb. — A mezőgazdasági termelőszövetkezetek szocialista jellege az elmúlt négy évben tovább erősödött. Az általuk használt földterületnek ma már csaknem fele a szövetkezetek tulajdona. Nagy sikere rendszerünknek, hogy a szövetkezeti tulajdon alapján termelőszövetkezeteinkben kifejlődött a modem, szocialista nagyüzemi gazdálkodás. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek felzárkóztak az iparhoz, a népgazdaság más ágaihoz, s ezzel a magyar népgazdaság minden területén a szocialista termelési viszonyok váltak uralkodókká. — Az erősödő szövetkezeti tulajdon legyen még szilárdabb alap a termelőszövetkezeti gazdálkodás fejlesztéséhez, amelynek fő útja ma már: a hatékonyság, a hozamok növelése, a tartalékok feltárása és hasznosítása minden gazdaságban; a közepesen gazdálkodó szövetkezetek felzárkóztatása a jól gazdálkodókhoz; a kedvezőtlen adottságú szövetkezetek termelési feltételeinek javítása; a korszerű gazdálkodást segítő legkülönfélébb együttműködési formák kialakítása és kihasználása. Kádár János o földtulajdon néhány elvi kérdéséről szólva kiemelte: a föld, a tulajdonformától függetlenül, nemzeti kinds. Ennek megfelelően, eddigi politikánkat folytatva, gondoskodni kell róla, hogy o föld hasznosítása az egész nép, a nemzet érdekeit szolgálja. — Ebből a célból először: az állami tulajdonban levő földek eladását fokozatosan csökkenteni kell és néhány év múlva meg kell szüntetni. Másodszor: a mezőgazdasági szövetkezetek használatában lévő földeket fokozatosan szövetkezeti tulajdonná kell változtatni. Harmadszor: a magánkézben lévő földek adás-vételét állami ellenőrzés alá kell vonni. — Nem engedhető meg, hogy bárki is üzér- kedhessék a földdel, a nép vagyonával. Ugyanakkor biztosítani kell, hogy bérlet formájában, kedvezményesen azok is házhelyhez, telekhez juthassanak, akik anyagi helyzetük miatt nem vásárolhattak és a jövőben sem lenne módjuk rá. — A jövőben is fennmarad elsősorban a lakosságot kiszolgáló kisiparosok, kiskereskedők magántulajdona. Ez főként a saját munkán és a családtagok munkáján alapulhat. — Államunk törvényeivel is elismeri és védi a munkával szerzett személyi tulajdont. A személyi ^tulajdon gyarapodása szocialista építőmunkánk eredménye. A párt politikájának alapvető célja a lakosság anyagi és kulturális szükségleteinek mind jobb kielégítése, s ez együtt jár a személyi tulajdonban levő javak körének a bővülésével. — A párt szocialista rendszerünk sarkalatos elvének tekinti, hogy a személyi tulajdon a társadalom számára hasznos munkából származzék és jogos igényt elégítsen ki. Ennek érdekében olyan szabályozást tart kívánatosnak, hogy a személyi tulajdon gyarapodásának mértéke az egyének és a családok szükségleteinek kielégítése legyen, azt szolgálja és ne sértse a közérdeket, a szocialista elveket. A beszámoló elemezte az osztályviszonyok alakulását: — Szocialista építésünk vezető ereje, a munkásosztály, a beszámolási időszakban is továbbfejlődött. Társadatmunknak számbelileg is legnagyobb osztálya: az aktív keresők 58 százaléka munkás. A munkásosztály politikai állásfoglalása, tevékenysége, fegyelme, szemlélete meghatározó módon hatott a dolgozók minden csoportjának, rétegének a felfogására. — A Központi Bizottság a beszámolási időszakban folyamatosan foglalkozott a munkás- 1 osztállyal kapcsolatos kérdésekkel. Intézkedéseket hozott a munkásosztály élenjáró szerepének megszilárdítására, megkülönböztetett módon foglalkozott a derékhadat alkotó nagyüzemi munkások helyzetével. A szocialista építés elengedhetetlen követelménye, az egész dolgozó nép érdeke, hogy a munkás- osztály vezető szerepe az elmúlt idők eredményeire alapozva a társadalmi élet minden területén tovább erősödjék, politikai súlya, szerepe tovább növekedjék. Fontos az is, hogy a párt-, a társadalmi, az állami szervek vezető tisztségeiben és testületéiben továbbra is kellő arányban legyenek ott a termelésben élenjáró, a társadalmi tevékenységben kiemelkedő és megfelelően felkészült munkások, fizikai dolgozók. — Parasztságunk, amely a szövetkezeti mozgalom útján jutott el a szocializmushoz, társadalmunk aktív építője. A szövetkezeti parasztság szocialista fejlődését meggyorsították az ország általános társadalmi, gazdasági, kulturális -előrehaladásában, valamint a szövetkezeték tevékertységében és fejlesztésében elért eredmények. — A munkásosztály és a parasztság 'együtt vetette meg a szocialista ipar és mezőgazdaság alapjait, együtt védte meg a népi hatalmat és együtt halad a jövőbe vezető úton. A szocialista építés során kivívott nagy, közös győzelmek szilárddá kovácsolták és tovább erősítették a munkás-paraszt szövetséget. Pártunk nagy fontosságot tulajdonít e szövetség fejlesztésének munkásosztályunk, parasztságunk, egész népünk, nemzetünk javára. Az értelmiség növekvő szerepéről szólt ezután a referátum. Joggal mondhatjuk, hogy szocialista társadalmunk értelmiségének döntő többsége munkájával és közéleti tevékenységével a népet, a szocializmus építését szolgálja. — A szellemi munkaerőt, a magas fokú szaktudást és felkészültséget a szocialista haladás, a nemzet felemelkedése, érdekében minden területen hozzáértően és szervezettebben kell gyümölcsöztetnd. Az a célunk, hogy tovább erősödjék értelmiségünk szocialista elkötelezettsége, közéleti érdeklődése és aktivitása — hangsúlyozta Kádár János. A nők társadalmi helyzetéről szólva kiemelte: tovább kell javítani egyenlő társadalmi esélyeik gazdasági, kulturális, szociális és tudati feltételeit. A fiatalok problémáival összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy helyzetük javítása érdekében további központi intézkedésekre, és a helyi lehetőségek, erőforrások jobb felhasználására van szükség. — A szocializmus híveinek köre nálunk messze túlterjed a párt keretein — folytatta Kádár János. — A szocialista építés kiteljesedésével szélesedett, szocialista tartalommal telítődött a magyar nép minden haladó és alkotó erejét, párttagot és pártonkívülit, ateistát és hívőt, minden nemzedéket tömörítő társadalmi összefogás a közös célokért. — Magyarországon az állam és az egyház viszonya rendezett. Az egyházak hitelveik feladása nélkül megtalálják helyüket a szocialista társadalom viszonyai között. A hívő emberek megbecsült állampolgárokként vesznek részt a szocializmus építésében. — A nemzeti összefogás fontos eleme a hazánkban élő nemzetiségiek állampolgári egyenjogúsága. A hazánkban élő nemzetiségek egyenrangú állampolgárként vesznek részt az egész népet átfogó építőmunkábain. Az államigazgatás és a közélet fórumain szabadon használhatják anyanyelvűket, ápolhatják nemzeti kultúrájukat, minden támogatást meg is kapnak hozzá. Pártunk azt vallja, hogy a lenini nemzetiségi politika érvényesítése nélkülözhetetlen feltétele a szocialista ország belső szilárdságának ugyanúgy, mint a szocialista országok összeforrott- ságának, a népek barátságának. Arra törekszünk, hogy a hazánkban élő német, szlovák, délszláv, román és más nemzetiségek, valamint a szomszédos országok magyar nemzetiségű lakossága hidat alkossanak országaink között. — Társadalmi viszonyainkat, belpolitikai helyzetünket áttekintve elmondhatjuk, hogy az elmúlt több mint négy esztendő alatt erősödött a magyar nép erkölcsi, politikai egysége, a szocialista nemzeti összefogás. A fejlődés eredményeként eljutunk majd a társadalmi haladásnak arra a szintjére, ahol fokozatosan létrejönnek az osztálykülönbségek teljes és végleges megszűnésének feltételei. Népgazdaságunk alapjai szilárdak, fejlődésünk töretlenül folytatódik A Központi Bizottság beszámolója ezután rátért a gazdasági építőmunka kérdéseire. Megállapította: népgazdaságunk a IV. ötéves terv első négy évében a X. kongresszuson jóváhagyott gazdaságpolitikai elveknek megfelelően fejlődött, erősödött a szocialista terv- gazdálkodás, s minden feltétele megvan annak, hogy a X. kongresszus által jóváhagyott gazdaságpolitikai célokat, a IV. ötéves terv előirányzatait elérjük. — Mindezzel közelebb jutottunk ahhoz a célunkhoz, hogy gazdaságilag fejlett országgá váljunk. Most az a teendőnk, hogy minden erőt mozgósítsunk az 1975. évi terv feladatainak elvégzésére, s az év végére érjük el a IV. ötéves népgazdasági tervben kitűzött célokat. Ez az esztendő egyben átmenet a következő ötéves tervidőszakra. A további gazdasági építőmunkára, az elért eredményekre alapozott világos terveink vannak. Kádár János ezután ismertette az V. ötéves terv főbb irányszámait, az ipar fejlesztésének, az energiaszerkezet korszerűsítésének főbb feladatait. * — A népgazdaság tervszerű, arányos fejlesztését szem előtt tartva, hazánk lehetőségeivel és a nemzetközi együttműködéssel egyaránt számolva, az eddiginél is differenciáltabban fejlesztjük az ipar egyes ágazatait — mondotta. Figyelembe véve a hazai és a nemzetközi lehetőségeket, tovább korszerűsítjük az energiaszerkezetet. Végrehajtjuk a földgázprogramot, növeljük a szén felhasználását, különösen a villamos energia előállításában. Folytatjuk az atomerőmű-építési programot. Még több gondot fordítunk a hazai természeti források, közöttük a legszámottevőbb ásványkincsünk, a bauxit kitermelésének növelésére, a timföldgyártás termelékenységének fokozására. A feldolgozó iparban — a gép- a könnyű- és az élelmiszer- iparban elsősorban rekonstrukciók útján bővítjük a termelést. —- Pártunk töretlenül folytatja szövetkezeti politikáját; a jövőben is azért dolgozik, hogy a szövetkezeti mozgalomban rejlő nagy erő a szövetkezetek fejlődését, a szocialista előrehaladást, az általános szocialista fejlődést szolgálja. Folytatjuk agrárpolitikánkat, a mezőgazdaságban is tovább erősítjük a szocialista termelési viszonyokat. Az egész mezőgazdaságban továbbfejlesztjük, korszerűsítjük az anyagi, műszaki alapokat. Bővítjük a vegyianyag-ellátást, a hűtő- és tárolóteret. Növelni kell a gabona és az ipari növények hozamát, meg kell oldani a biztonságosabb zöldség- és gyümölcstermelést és ellátást. Cukortermelésünknek fedezni kell a hazai szükségleteket. Az állattenyésztésben fokozni kell a hústermelést. A jó tapasztalatokat hasznosítva tovább folytatjuk a korszerű iparszerű termelési módszerek megalapozott kiterjesztését. A KB első titkára ezután gazdasági építőmunkánk nemzetközi feltételeiről beszélt, utalva a tőkés világpiac számunkra kedvezőtlen változásaira, hangsúlyozta: — Központi Bizottságunk a helyzetet megvizsgálva, alapos elemzés után arra a következtetésre jutott, hogy a külső nehézségek ellenére elérhető, hogy népgazdaságunk a következő években is az előző évekét megközelítő ütemben fejlődjék és az életszínvonal is tovább emelkedjék. A megoldás egyrészt a jobb munka, hazai gazdasági erőink és lehetőségeink jobb kihasználása, másrészt a szocialista országok gazdasági együttműködésé/