Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-09 / 58. szám
Vád Mihály- szavaló verseny j Jelentkezőket várnak Szavalóverseny, valamint irodalmi színpadok és ifjúsági klubok találkozó helye lesz június 26-a és 29-e között a veresegyházi Váci Mihály művelődési központ. A veresegyházi művelődési központ és a Pest megyei művelődési központ által meghirdetett pályázat támogatói között ott találjuk a Népművelési Intézetet, a budapesti Irodalmi Színpadot, a Pest megyei tanács művelődési osztályát, a KISZ Pest megyei bizottságát, a gödöllői járási hivatal művelődési osztályát és a KISZ gödöllői járási bizottságát. A rendezők olyan tizenöt és harminc év közötti fiatalok jelentkezését várják a Váci Mihály szavalóversenyre, akik megyénk területén élnek, vagy dolgoznak. A versmondóknak egy Váci Mihály verset kell előadniuk, a szabadon választott vers pedig ugyancsak Váci-költemény, vagy egy ma élő magyar költő verse lehet. Az irodalmi színpadok novella, kisregény vagy riport' színpadra feldolgozott változatával, vagy verses összeállítással indulhatnak a versenyben. Elküldhetik a nevezésüket a versenyre olyan ifjúsági klubok is, amelyek a Kiváló ifjúsági klub pályázaton kiváló, vagy aranykoszorús minősítést nyertek. A klubok, az irodalmi színpadok és az egyéni versmondók nevezéseiket április 15-ig juttathatják el a Váci Mihály művelődési központba. Brigádok a bölcsődéért Száz VKpo 1-es A Ganz Műszer Művek gödöllői Árammérőgyára 1. számú műszerészműhelyének nyolc szocialista brigádja kommunista szombatot szervezett, amelynek bevételét a gyár bölcsődéjének felépítésére ajánlották fel. A kommunista műszakon hatvankilenc szocialista brigádtag vett részt, s a Horák Zoltán vezette Kilián György brigádból például senki sem hiányzott. A műszak során a brigádok elkészítettek száz darab VKpo I-es kapcsolóórát, amelynek értéke 127 ezer 200 forint. T. P. H. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM 1975. MÁRCIUS 9., VASÁRNAP Mariska, kerékpárral 232 emelet, 12 eser 200 méter... TALLÓZÓ A 10. héten történt Vasárnap, március 2-án Veresegyházon, a Váci Mihály Művelődési Központban vette kezdetét a Galga menti népművészeti találkozó második, befejező szakasza. E napon került sor az első szakági bemutatókra. Megnyitották a képzőművészeti és népművészeti alkotások kiállítását, majd ugyancsak délelőtt kezdődött az iskolások, úttörők bemutatójával a népi együttesek és tánccsoportok föllépése. (Március 5.) Hétfőn, március 3-án Bagón a Dózsa György Művelődési Központban, Galgahévízen a tanácsház épületében ült össze a Hazafias Népfront helyi bizottsága, s hallgatta meg az elmúlt esztendőben végzett munkáról szóló jelentést, s tárgyalta meg az idei feladatokat. Ülést tartott a Hazafias Népfront erdőker- tesi községi bizottsága is; időszerű feladatokról és a munkatervről tárgyaltak. E napon tartott ülést a HNF isaszegi nagyközségi bizottsága is. Tanácskoztak a KISZ gödöllői végrehajtó bizottságának tagjai is, s elfogadták a KlSZ-bizattság- nak az idei forradalmi ifjúsági napokra készített intézkedési tervét. Ebben szerepel az is, hogy az idén újra megrendezik — március 15-én — a József Attila szavalóversenyt, az ifjúkommunisták és az úttörők részére. (Március 7.) Kedden, március 4-én zárszámadó közgyűlést tartottak a bag—hévízgyörki egyesült Petőfi Termelőszövetkezetben. Szerdán, március 5-én zárult le járásunkban a termelőszövetkezeti zárszámadások időszaka. Az utolsót ezen a napon tartották a mogyoródi Arany János Termelőszövetkezetben. Délelőtt ülést tartott a gödöllői városi párt-végrehajtóbizottság. A napirend — amelynek előadója Plutzer Miklós, a városi pártbizottság első titkára volt — így hangzott: Jelentés az MSZMP Pest megyei Bizottsága közművelődési határozatának végrehajtásáról Gödöllő városban, különös tekintettel a munkásművelődés érdekében tett intézkedésekre. Csütörtökön, március 6-án ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága. Többek között meghallgatták Benedek János tanácselnök jelentését a tanács által megkötött együttműködési megállapodások eredményeiről. Az ugyancsak délelőtt megtartott járási párt-végrehajtóbizottsági ülésen megbeszélték az idei politikai ünnepségek tervezetét, s meghallgatták a beszámoló jelentést a pártszervezeti választásokról. E napon pártbizottsági ülést tartott az MSZMP városi bizottsága, amelyen Méray Tibor, a pártbizottság titkára számolt be az idei gazdaság- és várospolitikai feladatokról, a tavalyi gazdasági eredményekről. A tennivalókat az MSZMP KB 1974. december 5-i határozata alapján alakította ki a városi párt- bizottság. Délután — a nemzetközi nőnap alkalmából — a járási pártbizottságon negyven asszonyt láttak vendégül, akik harminc éven át munkálkodtak a nőmozgalomban. A vendégeket Kis Emil, a járási pártbizottság első titkára köszöntötte meleg szavakkal. Pénteken, március 7-én város- és járásszerte, az üzemekben, intézményekben, vállalatoknál a nődolgozókat köszöntötték. Ezen a napon tartotta mérlegzáró közgyűlését az aszódi Vegyesipari Szövetkezet. Késő délután Dányban, a 2-es számú iskolában a tömegpolitikai ismeretterjesztésről tartottak népfrontestet. (Összeállította: Fehér Béla) Kollégiumi napok '75 Kiállítások, előadások, viták A minap bekopogtattam Nagy Istvánhoz, a gödöllői 1- es számú postahivatal vezetőjéhez, hogy néhány adatot megtudjak egyik dolgozójukról. Nagy István készségesen tájékoztatott, elismerve, jól választottam, hiszen ők is éppen azt a dolgozót terjesztették fel jutalmazásra. Számok és a valóság A Munkácsy úti lakótelepen, a postások nyelvén a 8-as számú kézbesítői körzetben dolgozik özv. Szalay Attiláné. Reggelente menetrendszerűen érkezik, hozza a leveleket, az újságokat, színes lapokat, s havopta megjelenik az esti órákban is, s beszedi a tv- és a rádiódíjakat. Munkája tulajdonképpen egyszerűnek tűnik, s kevésbé fáradságosnak. Ismerem a postásokra háruló terheket, s ennek tudatában indultam el, hogy róla írjak, róla, aki miniszteri dicséretben részesült. Reggel öt órakor teljes világosságban a posta, a kézbesítők szobája benépesült, ott van a sajtófelelős is, osztják szét a lapokat, válogatják a leveleket. Fél hétre „felmál- háznak” a poktások, szétszélednek a kézbesítők, s közöttük van özv. Szalay Attiláné ,is. írtját a Munkácsy úti lakótelep felé veszi. Átkel a múlt esztendőben épült kelet—nyugati fő gyalogút kis hídján, a élelmiszerüzletnél leadja a küldeményt, aztán következik a szolgáltatóház, s ezzel már kellős közepében van a munkának. Járja a házrengeteget, a lépcsőházakat, az emeleteket. Napjában — ki gondolná — j 232 emeletet mászik meg, s i 426 levélszekrénykébe helyezi I el a küldeményeket és 12 ezer I 200 métert gyalogol, ami bizony nem csekélység. Egyszerűek ezek az adatok — így leírva. Szekrénykék nélkül Hű társa a kerékpárja, amelyen elől és hátul fémláda púposodik, míg az asszony nyakában ott lóg a kézbesítő- táska, amelyet ha jól megpakolnak, bizony nehezebb, mint a hordozója. De nemcsak a táska nehéz, sokszor a napok is azok. Ilyen például a csütörtök és a péntek, amikor az úgynevezett színes újságokat hordja. Persze nem „laza” munkanap az sem, amikor a nyugdíjakat viszi. A legtöbb helyen már felszerelték a levélszekrényeket, így a lépcsőházban lebonyolítható a kézbesítés egyébként hosszadalmas és fáradságos művelete; ám a szövetkezeti lakásokhoz még nem szereltek *el lépcsőházi szekrénykét. Van hát miért talpalni! Mindezek tudatában ültem le Szalaynéval beszélgetni. ... A zalai olajtelepek szomszédságában, Tormaföldjén született, ahol édesapja gépkocsivezető volt. Az akkori kis Mentes Máriának négy testvére volt, s persze van ma is. Ö a legidősebb, utána következett Sándor, Margit. Klára és Rózsika. Mariska — Szalayné — fiatalon bekapcsolódott az ifjúsági munkába. Az általános iskola nyolc osztályának elvégzése után vasesztergályos ipari tanuló lett, majd szakközépiskolában érettségizett le. Eközben megismerkedett az egyik faluban dolgozó katonával, a gödöllői Szalay Attilával. Az ismeretségből házasság lett. s az addig csak térképről ismert Gödöllőre költözőt: férjével. Mielőtt a házasság utáni esztendőkről beszélne, visszalapoz ... 1951-ben ott volt a berlini VIT-en, aztán szak- munkásiként tapasztalatcserén járt Prágában és Bukarestben. Négy gyermekük született, s az első unoka is a világra jött már, s hamarosan követi őt a második. A nagy szomorúság, az, hogy férje 43 éves korában szívroham következtében elhunyt. Tizenegy esztendő Szalayné immár tizenegy esztendeje szolgálja a postát, s hogyan, arról tanúskodik a korábbi igazgatói, s az utóbbi miniszteri elismerés. A legtöbb kihordani való lap a Rádió és Televízió Újság, ezt követi a Pest megyei Hírlap, majd a Népszabadság. A megyei lapból — mondta — lényegesen több fogy, amióta naponta megjelenik a népszerűvé vált Gödöllő és Vidéke. Ö maga is átolvassa mindennap az újságokat. A címzett szeme könnybe lábad A munkája mellett most végzi az alapfokú postaforgalmi tanfolyamot, ez hét hónapos. Ha elölről kezdhetné az tletét — mondja — nem tudná1 mit is csinálna, választaná-e. megint a már megtett utat? Az azonban bizonyos, hogy amit csinál, azt gondosan, szeretettel teszi. Sokszor még a „tett színhelyén” van, amikor a címzett szeme könnybe lábad, mert a nagy táska nem csak jó, hanem rossz híreket is tartalmaz. Ma mintha vidámabban közlekedne, mintha gyorsabban gurulna a biciklije. Solsan köszöntik ma a mi postásunkat, alkárcsak a többi nqdolgozót. Csiba József Politikai, szakmai és kulturális rendezvények, kiállítások és sportrendezvények tarkítják a március 13-a és 26-a között a gödöllői Agrártudományi Egyetem Nyisztor György kollégiumában megrendezésre kerülő Kollégiumi napok ’75 rendezvénysorozatának programját.-Az előadásokat és bemutatókat a rendezők a forradalmi ifjúsági napok, hazánk felszabadulásának és az egyetem fennállásának harmincadik évfordulója jegyében rendezik. Ennek során márci-1 us 13-án az egyetem aulájában a megyei forradalmi ifjúsági napok nyitóünnepségén megemlékeznek az 1848-as forradalomról. A nyitóünnepséget követően az ünnepségsorozat két hete alatt mintegy húsz előadáson, politikai vetélkedőn vehetnek részt és különféle kiállításokat, bemutatókat, a külföldi vendég- hallgatók kultúrműsorait tekinthetik meg az érdeklődők. Az egyetem Gorka-termében „A mi hazánk” címmel kiállítás nyílik meg március 17-én. A szebb fejekért... Jó ütemben halad a Dózsa György úti fodrászszalon átépítése. A gödöllői Építőipari Szövetkezet dolgozói az előírt program szerint már a központi fűtést szerelik. Felvételünkön: Pesti József cs Illés János már az utolsó simításokat végzi a fűtőtesteken. (Kép és szöveg: Winkler Csaba) Szád a fílrészpor T ulajdonképpen érdemes lenne egyszer úgy igazán elgondolkozni azon, vajon hányszor, hány helyen írták 'már le Gödöllőről azt, hogy a fák városa, s hogy különleges természeti adottságokkal megáldott település. Bizonyára kötetekre rúgna az e tárgyban íródott újságcikkek, várostörténeti munkák, vagy hivatalos jegyzőkönyvek gyűjteménye. S hogy maga a város is bizonyítsa, tudatában van ilyen adottságainak, nemrég új bizottmányt: természet- és környezetvédelmi bizottságot hívott életre. Tagjai olyan elméleti és gyakorlati szakemberek lettek, akik mindennapi munkájuk során aktívan foglalkoznak környezetvédelemmel. A csoport feladata nem szorul bővebb magyarázatra, hiszen csupán azt teszik, amit a bizottság neve diktál. Tanácskoznak, •megbeszéléseket folytatnak, sőt, talán még határozatokat is hoznak, kedves városunk, Gödöllő fáinak, parkjainak védelmére, a vizek és a levegő tisztántartására. Ügy hírlik, hétfőn ismét üléseznek a város természeti értékeit éber szemmel vigyázó bizottsági tagok. Nem tudni, milyen bejelentések, beszámolók hangzanak el a holnapi tanácskozáson, de ha kontárként, kívülállóként élhet valaki a javaslattétel jogával, úgy azt tanácsolom, szenteljenek néhány percet a gödöllői fák sorsának. Egy hónappal ezelőtt, a lap egyik januári számában, kétrészes cikkben foglalkoztunk alaposan helybenhagyott útmenti fáinkkal. A cikk előzménye a szerkesztőséget elárasztó panasz- özön volt. Péntek délután, amikor benyitott a szerkesztőség ajtaján a város közismerten természetbarát festőművésze, valahogy olyan érzésem támadt, hogy újra elkezdődik a januári vendégjárás faügyben. A férfi ősz szakállát simogatva panaszkodott. Elmesélte, hogy a Sza- dára vezető út mentén öles fák derekán surrog a fűrész, s a barbár pusztítást végző munkásoktól azt is megtudta, hogy a sokszor megírt „természeti adottságok” hamarosan furnérlemezek képében élik tovább dicstelen életüket. A szó azután a Dózsa György úti fákra terelődött, amikről — mint mondotta — gyerekkora tankönyveinek az aradi vértanúk című fejezetéhez illusztrációként adott kép bitói jutottak eszébe. Hát igen, így van ez. Egy hónappal ezelőtt, amikor a cikk íródott és amikor szak- véleményért felkerestük a gödöllői Városgazdálkodási Vállalat ez ügyben illetékes osztályvezetőjét, ő igyekezett megnyugtatni minket. Elmondta, hogy a munkát szakszerűen, tervszerűen végzik, s fölösleges hangulatkeltés csupán a fák létéért aggódó városlakók sopánkodása, mert — mint mondotta — a fák jó kezekben vannak. Azóta jócskán teltek-múltak a napok, s a hetek. Laikusoknak és szakértőknek is volt, lehetett idejük szemügyre venni a tenyérnyi sebhélyekkel elrútított fákat. Akadnak a szakértők között páran, akik azt mondják: ilyen „műtétet” nem visel el a fa! A karvastagságú ágak nyomán visz- szamaradó vágási felületet nem kezelték semmivel, s a növény törzse ezeken a pontokon menthetetlenül korhadni kezd. A többi már az idő dolga. E sorok írója nem szakember, s emiatt nem is lehet hivatott arra, hogy megcáfolhatatlan szakvéleményt mondjon a fákról. A közelgő tavasz az egyre melegebben sütő nap, az egyre hosszabbodó nappalok egyértelműen, helyettünk is eldöntik a kérdést. Bízzuk tehát a természetre, az időjárásra a többit. És a szakemberekre: A természet- és környezet- védelmi bizottság tagjaira. Azokra az illetékesekre tehát, akik január 24-én a Gödöllő és Vidéke hasábjain hírt adtak munkájukról, s társadalmi munkásokat, városi segítséget kértek ahhoz. A cikk írója akkor csemeteültetésről, parkosításról, a műemlékek védelméről és a sze- metelők fülöncsípéséről beszélt. Űj csemetéket ültetni hálás, látványos feladat. Olyan, amellyel méltán vívhatja ki egy bizottság az illetékesek elismerését. De túl a látványosságon, vajon nem ilyen fontos dolog-e megőrizni, óvni mindazt, ami amúgyis adott? Talán nem, de fontos. A furnézlemeznél mindenesetre fontosabb. Berkó Pál Élelmiszerboltunkba AZONNAL FELVESZÜNK BOLTVEZETŐT, ELADÓT ÉS HENTEST, központunkba közgazdasági érettségivel rendelkező munkaerőket. PÉCELISASZEG ÁFÉSZ Pécel, Szemere P. u. 8. Telefon: Pécel 6.