Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-28 / 50. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 50. SZÄM 1975. FEBRUÁR 28., PÉNTEK ÁFÉSZ-RÉSZKÖZGYŰLÉSEK Nyereséggel zárták az évet NÖVEKEDETT A FORGALOM A Cegléd és Környéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, melynek Cegléden, Törteién és Csemőben vannak kereskedelmi és vendéglátóipari üzletei, az 1974. esztendőt jó eredménnyel zárta és megkezdte a mérlegmegállapító és vezetőségválasztó részközgyűléseket. Március 8-ig Cegléden, Törteién és Csemőben 26 részközgyűlést tartanak, melyekre a szövetkezet minden tagja meghívót kapott. ' A részközgyűléseken a szövetkezet igazgatósága beszámol a tagoknak, a szövetkezet utóbbi négy évének, ezen belül az 1974. esztendőnek a munkájáról és ismerteti a következő célkitűzéseit. A felügyelő bizottság a szövetkezet múlt évi tevékenységéről szóló jelentésekor javaslatot tesz az 1974. évi mérleg és eredménykimutatás jóváhagyására, és a nyereség felosztására. Az idén esedékes az ÁFÉSZ vezető testületéinek és tisztségviselőinek négy évre szóló megválasztása, miután az 1971-ben kezdődött megbízatásuk lejárt. A múlt évet jó eredménnyel és nyereséggel zárták, az ÁFÉSZ-boltok forgalma 16 százalékkal növekedett. A szövetkezet négyesztendős ciklusának legnagyobb eredménye a Marx Károly utcai bútoráruház felépítése, mely. teljesítette a hozzá fűzött reményeket. K. L. Elhelyezkedés 12 féle munkakörben Útszélesítés Csemőben Szélesítik a Csemőn keresztülhaladó Mizsei útnak a község központjába jutó szakaszát. A MÁV kiszállítja a burkolóanyagot, A község vezetői bíznak benne, hogy a május elsejei felvonulást már az újjáépített úton rendezhetik meg. Bemutató az áruházban Bemutatót tart a Cegléd és Környéke Á.FÉSZ február 28- tól március 29-ig a ceglédi áruház emeletén lakáskivilágí- tási és híradástechnikai gyártmányokból : csillárok, asztali és állólámpák, rádiók, televíziók, háztartási gépek nagy választékát sorakoztatják fel. Gondoskodnak arról is, hogy az Pedagógusok, diákok örömére Ifjú olvasók klubja Jászkarajenőn Vannak könyvtárak, amelyek méretükkel nyűgözik le olvasóikat, máshová a százados kötetek vonzanak még több látogatót. A jászkaraje- női gyermekkönyvtár kedvességével ragadja meg a belépőt. Selymes hajú, mosolygós arcú lány, László Zsuzsa, az újdonsült ifjúsági könyvtár vezetője. — A gimnázium elvégzése után a Tiszai Vegyiművekhez kerültem. Nem volt rossz ott dolgozni, hamar megbarátkoztam a könyveléssel. Egy éve megkérdezték a községbeliek: volna-e kedvem a napi utazást a helybeli könyvtárosi állásra cserélni? — örömmel! — válaszoltam. Sorok szárnyán Kipirult arcú olvasók érkeznek, Herédi Éva nyolcadikos tanuló és húga, a má- sódikos Ági. — Szüleimtől és a rokonoktól sok könyvet kapok ajándékba — mondja Éva —, de szükségét ériem, hogy más olvasmányokkal is megismerkedjem. A pöttyös könyvek kötik le legjobban a figyelmemet, már majdnem mindegyiket elolvastam. — Én a meséket szeretem, amelyek királyokról és tündérekről szólnak — sorolja a kisebbik lány kedvenc olvasmányait. — Cooper Vadölőjét egy délután elolvastam, tetszett a Bőrharisnya is meg Mark Twain Koldus és királyfija —, számol be a visszahozott I zából lenne csak a jó, de azért így is szép lesz, a so- I rok szárnyán — kanyarint- ja nevét a kölcsönzőjegyekre egy copfos, kék szemű lányka. A tágas polcsorokon mesefigurák: Jeromos manó, a dobpergető Zakariás apó, Böbe baba és mások. Somo- di Ica, aki másodikos, már választott a mesék közül, a szomszédos polc előtt Ritz Laci és Szendi Lajos a kalózokról szóló irodalmat böngészi. Mesésláda — Mindig ilyen forgalmas a könyvtár? — Az avatóünnepség óta mindig. Húsznál—huszonötnél kevesebb látogató nem érkezik, de előfordul, hogy negyvenen is megfordulnak egy délután. Heti négy alkalommal háromezer kötet várja a diákokat, a kicsiktől a leg- nagyobbakig. A helyiséget a községi tanácsnak köszönhetjük, a szép berendezést a megyei könyvtártól kaptuk. A vártnál is, népszerűbb a mesésláda, amelynek rekeszei a legapróbbaknak való olvasmányokat rejtik, csupa új könyveket. A kedves bútordarab nem kerüli el a középiskolások figyelmét sem, a múltkor például Milne Mici Mackójának legújabb kiadása járt közöttük kézről kézre. Hogy még otthonosabbá tegyük környezetünket, kerámia tárgyakat vásároltunk a polcokra. A kis mesealakokat a gyerekek készítették. nek a gyerekek. A résztvevőknek hat kijelölt ifjúsági könyvet kell elolvasniuk, hogy helyesen tudjanak válaszold ni a versenykérdésekre. A felnőttkönyvtár gondjai Meglepett a kép, ami a csak felnőtteknek kölcsönző épületben fogadott: a polcok ugyanolyan szoros hadrendben állnak és nem kevésbé zsúfoltak. — Az egyik szemem nevetett — mondja a könyvtár vezetője, Valkó Endréné —, amikor elkészült az ifjúsági könyvtár. A másik, ha nem sírt is, kicsit szomorúan tekintett végig a zsúfolódó köteteken. A legutóbbi tanácsi értekezleteken elhangzottak azonban biztatóak: új felnőttkönyvtár építését vagy az állomány tágasabb otthonba költöztetését tervezi a község. Győri Mária Eltörött a hegedűm Cegléden, a Kossuth Művelődési Központban Eltörött a hegedűm címmel magyar- nótaestet rendeznek. A nótákat, cigánydalokat Kovács Apollónia, Vörös Sári, Urbán Katalin és Bojtor Imre adja elő, ifjú Oláh Kálmán és zenekara kíséretével. Konferál dr. Hegedűs János. A ma- gyamótaest március 9-én, fél Jelentkezőket várnak egészségügyi pályára Szeptembertől új típusú, nappali tagozatos képzés kezdődik a Pest megyei Egészség- ügyi Szakiskolában, Nagykőrösön. Jelentkezhetnek 14—17 éves korig azok a lányok, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy hivatásul válasszák ezt a pályát. A tanulmányok befejeztével 12 féle egészségügyi munkakörben tudják megállni a helyüket, s lehetőséget kapnak arra, hogy újabb szakképesítésre szert tehessenek. Támogatják azokat is, akik középiskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat: a szakiskolában töltött eredményes éveket beszámítják. Azok, akiket felvesznek, ingyen tanulhatnak, előmenetelüktől függően 170—650 forint ösztöndíjat is kaphatnak. Étkeztetésükről csekély összegért gondoskodnak, és a más településekről jelentkezők szállást kaphatnak. Érdeklődni, jelentkezni Nagykőrösön lehet. A cím: Egészségügyi Szakiskola, 2750 Nagykőrös, Rákóczi út 28. A kárvallott is nyomozott Tízezer forint nyomában Lovat akart venni, teli pénztárcával érkezett a szeptemberi állatvásárra egy férfi. Terve nem sikerült. Kissé már kapatosán tért be este a ceglédi Barátság pincébe. Asztalához, társaságához csatlakozott Magyar Mária, 46 éves törteli lakos, segédmunkás is, akit táncra kért az ittas ember. Záróra felé még jobban fejébe szállt az ital, ugyanis Magyar Mária pálinkával „dúsította” a 6örét. A vasútállomás felé tartó férfit már két nő követte. Az erősen ittas embert gyalogolás közben elnyomta az álom, « J. F-né, a másik hölgy kivette a férfi zsebéből az irattárcát, melyben tetemes összeget talált. Magyar Máriával felezett a több mint tízezer forinton, mondván, hogy ne szóljon senkinek. A nő elfogadta az összeget, s másnap élettársával együtt italozásra, vásárlásra fordította. Amikor a pórul járt férfi kijózanodott, felmérte a helyzetet, s nyomozni kezdett. Elment Törteire, majd mikor meggyőződött, hogy érzése nem csalt, a rendőrségen feljelentést tett. A rendőrség a vásárolt holmit lefoglalta, de pénzt már nem talált. Nyomozásikor Magyar Mária nem volt őszinte, végül mégis bevallotta a történteket. A bíróság döntéskor értékelte az enyhítő és súlyosbító körülményeket, figyelembe vette a nő büntetlen előéletét és azt, hogy tettét beismerte. Nem jogerősen nyolchónapi börtönbüntetésre és a bűnügyi költségek megfizetésére ítélték. Lakásvilágítási és híradástechnikai cikkek kiállítása és vására a Ceglédi Áruházban, február 28-tól március 29-ig. Tv-csere akció Régi tv-készülékének értékét az új televízió vételárába beszámítjuk. Cserélje ki ön.is régi televíziókészülékét! áruház osztályán a bemutatott gyártmányok egy percig se szerepeljenek a hiánycikkek listáján. kötetekről egy nyurga legényke. — Legutóbb Kossuthról olvastam, most az Északi sarkra „utazom” és Indiába. IgaASZTALITENISZ Győzelemmel rajtoltak A Ceglédi VSE női asztaid- tenisz-csapata ebben aiz évben Budapest I. osztóiyú bajnokságában szerepel. Az első fordulóban a tavalyi harmadikkal találkoztak. Ceglédi VSE— Fővárosi Kézműipar 10:6 Jól sikerült a ceglédiek bemutatkozása, végig vezettek, biztosan sikerült a győzelmet megszerezniük. Ebben Márki és az Abonyból igazolt Zana vállalta a legnagyobb részt, egyikük sem szenvedett vereséget Győztek: Márki (4), Zana (4), Bikádi (2). Polyhos nyeretlen maradt. ★ A Ceglédi VSE NB I-es férficsapata az első két fordulóban élmezőnyhöz tartozó ellenfelet fogadott, s a várakozásnak megfelelően ki is kapott tőlük. (A Bp. Postástól 17:8, a Ganz-MÁVAG-tól 21:4 arányban.) A következő két mérkőzésre idegenben kerül sor, március 5-én a BVSC-nél, 8-án Kaposvárott. U. L. Kézilabda Előkészületi mérkőzések Szolnokon, a Kilián tornatermében hat csapat részvételével kézilabdatorna kezdődött, melyen indult a KÖZGÉP SE férfi együttese is. A kis méretű terem miatt a szokásosnál eggyel kevesebb, csak öt-öt mezőnyjátékos lehetett egyszerre a pályán, a találkozók ennek ellenére megfeleltek a várakozásnak, jó felkészülési lehetőséget kínáltak. A ceglédiek az Olajbányásszal és a Kiliánnal is megmérkőztek. A versenysorozat 3—4 hétig tart, szombati játéknapokkal. U. L. Érmekkel gaz Az Abonyi Tsz SK asztaliteniszezői két rangos bajnokságon vettek részt a közeli múltban. A Szegeden megrendezett Kelet vidék ifjúsági, serdülő- és újoncbajnokságon szerepeltek. Steiszkál Éva az ifjúsági egyéniben arany-, párosban a kecskeméti Nagy II- vel ezüstérmet szerzett. Az újonc egyesben is abonyi bajnokot avattak a tízéves Juhász Erika személyében. Az országos vidékbajnokságon folytatódott a sikersorozat. Steiszkál Éva, a kecskeméti Nagy íl-vel aranyérmes lett, egyéniben az abonyi kislány bejutott a legjobb nyolc közé. Serdülőben Tóth Márta a legjobb tizenhat közé vere- kedte be m^át, párosban Juhász Erikával a legjobb nyolc közé jutott és nem sok hiányzott, hogy dobogóra jusson mindkettő. Az újor.sak versenyében Juhász Erika magabiztosan és korszerűen játszott, bronzérmes lett. Valamennyi abonyi versenyző bejutott az országos döntő küzdelmeire. ★ Sikeresen szerepeltek az abonyi asztaliteniszezők és sakkozók a Cegléden megrendezett járási spartakiád-verse- nyeken. Női egyesben első Hegyi Zsuzsa, női párosban a Hegyi—Bálint kettős került az első helyre, csapatban az abonyi tanács csapata lett a győztes. A férfi egyéniben Kákái, párosban Kókai—Korbély, csapatban az ÁFÉSZ nyert. Sakkban a Lörinzi Gábor, Magyar István, Soós Béla, Komáromi Péter és S. Tóth András összetételű abonyi csapat második lett. (gyif) Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak és mindazoknak, akik , felejthetetlen férjem, édesapánk. Szendrei Márton temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították, sírjára koszorút helyeztek. Külön köszönetét mondunk a Ceglédi Húsipari Vállalat dolgozóinak a koszorúkért, özv. Szendrei Mártonná és családja. Felszabadulási pályázat — Hány olvasójuk van? — Az általános iskolások szinte kivétel nélkül kölcsönzők, a múlt év végén 300-an voltak, eddig 200 ifjú olvasó újította meg tagságát 1975- re. A napközis diákok hetente egyszer csoportosan keresik fel a .könyvtárat. Megszerveztük az olvasók klubját is. Tagja lehet bárki, ha komolyabban érdeklődik a könyvek, elsősorban a szép- irodalom iránt. A havonkénti összejöveteleket szeretnénk minél színesebbé tenni: vetélkedőket rendezünk, megbeszéljük olvasmányélményeinket, esetenként meghívunk egy-egy költőt, előadóművészt, középiskolai tanárt. Jelenleg a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére meghirdetett pályázatra készülnyolc órakor kezdődik. Megtagadta a hazatérést Házastársával együtt turis- taútra indult 1973~áprilisában Szőnyi Lászlóné Varga Katalin ceglédi lakos. Az útról nem tért vissza, helyette levél érkezett, amely szerint külföldön marad, nem szándékozik hazatérni, sem ő, sem férje. A Ceglédi Járásbíróság hazatérés megtagadásának vétségéért mondta ki bűnösnek és nem jogerősen héthónapi börtön- büntetésre ítélte. Az ítélet meghozatalánál figyelembe vették Szőnyiné büntetlen előéletét, súlyosbítóként pedig, hogy jó anyagi körülményei ellenére tagadta meg a hazatérést. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Veteményeskert, gyümölcsfákkal kiadó. Cegléd, Teleki utca 8. szám. _________________ Fe lveszünk gyors- és gépíró adminisztrátort ipari részlegünkbe. Bérezés a rendeletek szerint. Jelentkezés: Cegléd, Béke tér 3. Telefon: 11—770. Lenin Szövetkezet, Cegléd. Elcserélném budapesti egy szoba, konyhós, főbérleti lakásomat ceglédi új tanácsi vagy szövetkezeti, illetve kisebb családi házért, belterületen. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat: Gubodi u. 14. sz. alá kérem.__________ He lyreigazítást A megjelent hirdetéssel ellentétben RÉGI HELYEMEN változatlan minőségi munkával várom tisztelt Megrendelőimet! VEGYTISZTÍTÓ, CEGLÉD, GUBODI U. 6. SZÁM. Eladó: új toll és dunyhák, párnák. Sallai I. u. 7. Kiadó 1800 négyszögöl szőlő Alsóerdő. *Matusz dűlőben, olcsón, hosz- Szabb időre. Érd.: Al- kotmány u. 12. ________ El adó családi ház. József u. 12. ________ El adó beköltözhetően Sütő u. 14. sz. alatti ház Érdeklődni: vasárnap, Kossuth u. 61. A épület. III. lh. fszt. 2. Kovácsné. Építési engedéllyel porta eladó a téglagyár dűlőben. Értekezni: Cegléd. Fürst Sándor utca 25. Eladó MIA, Diesel-szivattyúval, garanciális villanyvarrógép, jó állapotban levő páncéltőkés zongora. Tömör- kényi u. 11. 16 órától. Eladó Cegléd, Szövetség u. C. ép. II. em 16. kettő- és félszobás lakás. Megtekinthető: 17 óra után, Vajda. , Csemő községben, Árpád utcában 400 négyszögöl szőlő eladó házhelynek, villannyal. Érdeklődni: Arany J. u._5. ____________________ El adó két festett ruhaszekrény és VK típusú, üzemképes mosógép. Szép u. 34.____________ Ti griscsíkos, törzskönyvezett boxerköly- kök eladók. Bukovits Árpád, Cegléd, Béke U. 3.__________________ El adó 800 négyszögöl szőlő, lakásépülettel Mikebudai úton. Érdeklődni: Várkonyi/ István u. 64/a._______ T. 5-ös motorkerékpár bontva és NDK sportkocsi eladó. Várkonyi István u. 11.___________ Eladó kétszemélyes re- kamié, ágyneműtartós. Dózsa Gy. u. 49. du. 3-tól.__________________ Eladó összkomfortos, központi fűtéses családi ház, két családnak is alkalmas. Dessewffy u. 19/a.___________________ Eladó fél házrész Kender u. 27.______________ El adó vagy kiadó 2 hold szőlő, gyümölcsös, puszta föld, villannyal, kúttal. épülettel. Érdeklődni: Körösi út 12. Töröcsik. Ugyanott alkalmi munkást keresnek.______________ Eladó kifizetett 2 szobás. gázfűtéses öröklakás. Cegléd. Köztár- saság utca 33. IdO Eladó 125-ös MZ motor. Achim A. u. 7. Eladó TV-es Trabant Lim., CU-s Trabant Combi. Cegléd, Körösi út 1.__________________ Az Ebtenyésztők Szervezete március l-én, du. 17 órai kezdettel előadást tart a Művelődési Házban „A magyar fajta kutyák tenyésztése és tartása” címmel. Előadó: Győré Gyula. Minden kedves sporttársat és érdeklő- döt szeretettel várunk. Eladó beköltözhető családi ház, 130 négyszögöl portával. Dohány u. 4. ___________ Al sóerdő, Vermes dűlőben egy hold szőlő eladó. Érdeklődni: Budai út. Hobby-bolt. Eladó melléképülettel beépített porta.. V. kfr- Kálmán utca 4. Ceglédi gabonafelvásárló felvesz anyagkönyvelésben jártas adminisztrátort. Kölcsey tér 1. _____________, El adó sürgősen ház, kedvezményes fizetéssel. Szél u. 23._________ A Ceglédi Cipőipari Vállalat (Cegléd III., Fűtőház u. 11.) felvesz takarítónőket (Irodák takarítására), villany- szerelőt, valamint vízvezetékszerelőt. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni iehet a vállalat munkaügyi osztályán_________ Mi nden fajta bútor, olcsó áron, állandóan kapható. Cegléd. Kő- rösi út 42.____________ A BIVIMPEX oyers- bőrgyüjtő telepe férfi segédmunkásokat alkalmaz raktári nyersbőr munkára Cegléd. Lovász utca 2 sz. Olajkályhák szakszerű javítását vállalom. Gál, X Túzok utca 2/A. Eladó sürgősen beköltözhető ház. Szél u. 13. 0