Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-23 / 46. szám
tncm fSßp W xJmiav 1975. FEBRUAR 23., VASÄRNAP Nagykátán már megkezdték A művelődési központok kettős feladata A művelődési központok feladata kettős: kielégíteni a helyi közművelődési igényeket, s ugyanakkor módszertani segítséget nyújtani a vonzáskörzetükbe tartozó települések művelődési intézményeinek munkájához. Művelődési központjaink ez utóbbi feladat végrehajtásának eddig csupán a kezdeti lépéseit tették meg. Gátló körülmények Ennék az elmaradásnak több oka is van. Az egyik: ahhoz, hogy a művelődési központok eredményes módszertani segítséget nyújthassanak a községi művelődési házakban. először a saját helyi feladataiknak kell mindenben megfelelniük. Ennek viszont gátja volt — s több helyen az még ma is — a szakképzett népművelők hiánya vagy éppen gyakori cserélődése. A másik ok anyagi természetű. A járási tanácsok megszűnésével a területi feladatokat is ellátni hivatott művelődési központok a városi-községi tanácsok fenntartásába kerültek. Innen kapják a működéshez szükséges anyagi támogatást Ez az összeg azonban még a helyi feladatok maradéktalan ellátásához sem elegendő, egykét kivételtől eltekintve nem fedezi a rezsiköltségeket sem — a területi munka pedig pénzbe is kerüL Gyakorlati segítség A nagykátai Bartók Béla művelődési központra is érvényesek az elmondottak. Három előadó távozott az intézménytől tavaly: egy családi okokból, kettő pedig lényegesen magasabb fizetésű állással cserélte fel az ottanit. Helyekre három pályakezdő fiatal került. Ami pedig az anyagiakat illeti: az évi 970 ezer forintos költségvetésből mindössze 257 ezer forint a biztos — ennyivel támogatja működésüket a nagyközség tanácsa. Tény, hogy a művelődési központ ' részére biztosított anyagi támogatás kevés — elsősorban a közös fenntartás szorgalmazásával léphetnek előbbre ebben —, de így is segíteni kívánnak — s már teszik is — a vonzáskörzetükbe tartozó művelődési házaknak. Miben nyilvánul meg ez a segítség? Az egyik fontos programpont: gyakorlati támogatást nyújtani a falusi művelődési házak munkatervének, költségvetésének elkészítéséhez. Eddig csupán az újszüvási művelődési ház fiatal igazgatónője, Terék Erzsébet igényelte ezt, de a nagykátaiak örömmel vettek részt az új- s-zi lvási művelődési ház évi költségvetésének elkészítésében. Esték a tanyavilágnak A művelődési központ Tá- piómente ifjúsági együttese jó hírnévnek örvend nemcsak a járásban és a megyében, hanem az országhatárokon túl is. Osak tavaly 55 alkalommal léptek dobogóra az ország legkülönbözőbb tájain és részt vettek egy lengyelországi és egy nyugatnémet turnén. Most elhatározták, hogy az együttes legjobb táncosai részt vállalnak több község — Farmos, Tápióbicske és Tápiószentmár- ton — néptánc csoportjainak szervezésében, a táncok betanításában. Elsőként — néhány héttel ezelőtt — Tápióbicskén alakult meg a tánccsoport, amelynek hat lány és kilenc fiú tagja van. Munkájukat a Tápiómente együttes egyik táncosa segíti. Ugyancsak a Tápiómente együttes tagjainak közreműködésével kívánnak komplex a- nyai estéket rendezni a kiterjedt Nagykáta környéki tanyavilágban. Ezek keretében a hagyományos ismeretterjesztő előadások és filmvetítések mellett műsort ad majd az együttes egy-egy részlege, valamint a járási könyvtár irodalmi színpada. S ugyancsak az együttes tagjai vállalták azt is, hogy összegyűjtik a járás eddig még feltáratlan folklórkincseit. Népművelők művelése A nagykátai Bartók Béla művelődési központ gyakran ad otthont különböző kiállításoknak vagy éppen a rendezője egy-egy járási jelentőségű tárlatnak. A napokban nyílt meg éppen Nagykátán a járás elmúlt három évtizedének fejlődését bemutató fotókiállítás, Tápióbicskén pedig — szintén a művelődési központ szervezésében — a járás amatőr képzőművészeinek tárlata. Az eddigi gyakorlattól eltérően most mindkét kiállítást vándoroltatják, azaz bemutatják a járás több művelődési házában is. S még a tavasszal újabb két kiállítás kél útra — a Nagy István képzőművészeti csoport tárlata, valamint a járási gyermekraj z-kiállítás anyaga A művelődési központ azonban nem csupán a helyszínen kíván segítséget adni a művelődési házak munkájához, programjaik tartalmasabbá tételéhez, hanem olyan formában is, hogy részt vállal a járás népművelőinek — sok közöttük a pályakezdő fiatal — képzéséből is. Hat előadásból álló művelődéspolitikai szabadegyetemet indítottak népművelőik részére. Ezek az előadások ugyanakkor a népművelők gyakori találkozásának és tapasztalatcseréjének a lehetőségeit is megteremtik — ezt bizonyítja legalábbis az eddig megtartott két előadás. A következő lépés A rendezvényszolgálatot most szervezik. Tudott dolog, hogy elsősorban a községi művelődési házakat árasztják el a különböző haknibrigádok s más, nem éppen művészi produkciót kínáló társulatok ajánlkozásai. Egy pályakezdő népművelő bizony nehezen igazodik el közöttük s nemegyszer a maga kárán kénytelen megtanulni, hogy kiket szerepeltessen s kiket ne. A művelődési központ rendezvényszolgálata ehhez kíván segítséget nyújtani. Részint tanácsokkal, javaslatokkal, részint pedig úgy, hogy a saját nagyobb rendezvényeire meghívja a művelődési házak vezetőit: legyen mihez igazítaniuk a választásukat. A terület módszertani segítésének még csak a kezdetén tartanak a nagykátaiak is, de elkezdték. E nagyon fontos munka — amely ténykedésük szerves részét alkotja — s néhány eddigi jó tapasztalat igazolja is, hogy jó úton indultak el. A következő lépés, hogy a megye többi művelődési központja is hasonló módon dolgozzon. Prukner Pál A magyar ellenállás ismeretlen adatai Nyolcvanöt pályamű érkezett A magyar ellenállási mozgalom története című pályázatra, amelyet a Magyar Történelmi Társulat, a Partizánszövetség, a Kulturális Minisztérium, a Magyar Rádió és Televízió hirdetett meg hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából. A pályázatra beküldött visszaemlékezéseket, az ellenállási mozgalom eddig ismeretlen adatait, történeteit feltáró munkákat jelenleg szaktörténészek lektorálják, majd a bíráló bizottság értékeli. A pályázat eredményét április első napjaiban hirdetik ki. Táriatok a dabasi járásban Gazdag kiállítási programot állítottak össze az idén a dabasi művelődési központ vezetői. Már megvolt az előzsü- rizése a Nagy István képző- művészeti csoport tagjai számára meghirdetett felszabadulási pályázatra beérkezett alkotásoknak. A műveket a dabasi bemutató után a járás más településein is kiállítják majd. Ezt követi Schéner Mihály festőművész, Czindler Antal szobrász, Banga Ferenc grafikus, Fett Jolán textiltervező, Radóczy Mária tűzzománckészítő kiállítása. Az idei tárlatsorozatot a Budapesti Fotóklub tagjainak kamarakiállítása zárja. Új főiskolai szak Ülést tartott az Országos Oktatási Tanács, és határozatot hozott arról, hogy új járműgyártási szakot létesítenek a Közlekedési és Távközlési Főiskolán. Az új szakoktatás keretében — az ipari és a közlekedés igényei alapján — közúti és vasúti szakembereket képeznek majd, hogy az itt végzettek az eddiginél nagyobb tudással és rátermettséggel irányíthassák a közúti és vasúti járművek gyártását. A tanulók kérdeztek,a tanár válaszolt Barcsay Jenő látogatása a ráckevei gimnáziumban Ha volt valaha igazán különleges foglalkozás egy iskolában, akkor tegnap délben a ráckevei Ady gimnáziumban vitathatatlanul az volt. A képzőművészeti tevékenységéről, ismeretterjesztő, nevelő és kiállításrendező munkájáról me- gyeszerte jól ismert iskola festészetünk nagy alakját, Barcsay Jenő Kossuth-díjas kiváló művészünket, a főiskola nyugalmazott professzorát látta vendégül, A szervezők a diákok Szentendre európai hírű festőjének ráckevei látogatását az iskolában nagy érdeklődés előzte meg az ifjúság és a tantestület részéről egyaránt. A művész, aki Patay László ráckevei festő társaságában érkezett az iskolába, miután az igazgatói irodában fogadta dr. Losonci Miklós, a gimnázium igazgatója, egy hatalmas, két osztályból egybenyitott teremben találkozott a fiatalokkal. A terem zsúfolásig megtelt, s nemcsak diákokkal, hanem — egy kivétellel — ott volt a 18 tagú tantestület minden tagja. Pedig különösebb előkészítés, szervezés nem előzte meg a látogatást. A tanári kar nem is vett részt abban, mindent a gyerekekre bíztak. Illetve egy ponton mégis beavatkozott. Az előkészületek során ugyanis gyorsan kiderült, hogy bár az eredeti meghívásban csak egy TV-FIGYELŐ osztály tagjai, a negyedikesek érdekeltek, Barcsay Jenő látogatása az egész iskolában visszhangot keltett. Dönteni kellett hát, mi legyen.a többiekkel. Ki lehet-e őket zárni a látogatás eseményéből? Magától értetődőleg már a testületnek kellett határoznia. A döntés úgy szólt, hogy senki sem rekeszthető ki. Aki részt akar venni, ott lehet a találkozón. Nem előzmények nélkül A magas színvonalú képző- művészeti nevelőmunkájáról híres iskola nem most először fogadott falai között festőket, szobrászokat. Járt már náluk — többek között — Varga Imre, a hírneves szobrász, Csík István szentendrei festő és mások. Kiállításokat is rendeztek az iskolában, nemegyszer a tanulók munkáiból, sőt még az is megtörtént, hogy községi tárlatok kaptak helyet a gimnázium falai között. A ráckevei diákok illő tisztelettel, diákos-kamaszos izgalommal fogadták a művészt, és kis műsorral üdvözölték. Kiss Ildikó IV. osztályos tanuló köszöntötte a mestert, majd Gyenes Zsuzsa, szintén IV. osztályos valóságos értekezésben méltatta Barcsay Jenő munkásságát. Ezután Rúzsa Mária III. osztályos tanuló felolvasta Láttam egy képet című versét, amelyet a látogatás alkalmából írt Barcsay Jenő Gyász című képéről. A köszöntésre a művész ezt válaszolta: — Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Köszönöm a meleg fogadtatást, de nem tudom, megérdemlem-e ezt a kedvességet. Középpontban a mai művészet Ezután következett az a beszélgetés, amelynek kedvéért a találkozó létrejött. A diákok jó előre felkészülve, füzettel, ceruzával a kezükben, nagyon sokan már előre felírt kérdésekkel, sorra jelentkeztek. Mi érdekelte a ráckevei fiatalokat? Elsősorban és mindenekelőtt — mondhatnánk azt is, kizárólagosan — a modern, a mai művészet. Ebben természetesen Barcsay Jenő és a szentendreiek munkássága, s ezen kívül a képzőművészet legújabb irányzatai. A fiatalokat az izgatta például, hogy a se festményeknek, se szobroknak nem nevezhető alkotások, technikai eszközökkel létrehozott mozgó szerkezetek és hasonló művek, beletartoznak-e még a művészet körébe? Barcsay Jenő minden kérdésre világos és határozott választ adott. Egyebek között kifejtette, hogy a festészettől idegen eszközök felhasználása a komponálásban, például gép- alkatrészek erősítése a képekre, tőle teljesen idegen és nem is tartozik a festészet körébe. „Lehet ez még talán művészet is, de nekem, mint festőnek, nincs közöm hozzá” — mondotta. Szó esett a művész és a közönség kapcsolatáról. Ez természetszerűleg nagyon fontos — fejtegette Barcsay Jenő —, de az elképzelhetetlen, hogy a művész engedjen a hitéből, meggyőződésből. Azon lehet segíteni, ha egy tárlatlátogató nehezen megközelíthetőnek érez egy-egy festményt. Képeket kell nézegetnie, kiállításokra kell járnia, s akkor egy idő után feltétlenül tapasztalni fogja, hogy megnyílnak előtte a képzőművészet kapui, és az a kép is világossá, magától értetődővé válik számára, amelyet először még idegenkedve nézett. Miért élőbb a kubizmus? Többen érdeklődtek afelől, hogyan lehet egy művész egyszerre magyar és európai, hogyan kapcsolódhat be az egyetemes fejlődésbe? A kérdezők erre is kimerítő, sok példával illusztrált választ kaptak. A művész azt hangsúlyozta, hogy munka közben magától értetődően nem gondolhat erre a festő. Nem festhet úgy, hogy közben állandóan európai és magyar akarjon lenni. Ez margótól jön, vagy nem jön. A sokrétű beszélgetés minden részletét természetesen lehetetlen felidézni. Azt azonban mégis ki kell emelnünk, amit^ Barcsay Jenő a modern művészet néhány irányzatáról mondott. A futurizmus valamikor nagyon hangos áramlat volt. De ma már szinte nem is beszélünk róla. Miért? Azért, mert olyasmivel foglalkozott — a mozgás megjelenítésével —, ami kívül esik a festészet és a szobrászat körén. Ez nem feladata a képzőművészetnek. A kubizmus viszont azért élőbb, mint az elfelejtett futurizmus, mert a tér és a forma problémái izgatták. Ezek tényleg alapelvek a képzőművészetben. Gyorsan eltelt az óra. Amikor az idős művész befejezte a válaszadást, felharsant a taps, a köszönet a látogatásért. 0. h. Mit fejez ki a közönségnek ez a tényleg feltűnő vonzódása az esztéták által régen elparentált műfajhoz? Az emberek talán a család régi szerepét, hatalmát sírják vissza? Azt az időt, amikor az élet központja még valóban a család volt? Alig hihető. A régi nagy regények ugyanis, a Forsyte Saga, Thomas Mann Buddenbrook háza és Martin du Gard Thi- bault családja, amelynek vetítését most csütörtökön kezdte meg a televízió, éppen nem a család diadalát mutatják be. Ha valaki tényleg ilyen nosztalgiával fordulna feléjük, alaposan csalódna: ezek a könyvek a család felbomlását, széthullását ábrázolják. Azt tehát, hogyan került a család az élet központjából, mint hatalom és mint szervező erő, a perifériára, hogyan vált jelentéktelenné. Nem a család régi szerepének siratása magyarázza a közönség érdeklődését. A dolog sokkal egyszerűbb. A nézőket itt is, mint más irodalmi alkotásokban, az emberi sorsok izgatják, a bonyodalmak, a konfliktusok, a tragédiák. S ezeknek bemutatásában, ábrázolásában, magyarázatában a régi, nagy családregények csakugyan páratlanok. Itt van például a nyolckötetes Thibault család tévéváltozatának csütörtökön látott első része: rögtön, minden különösebb bevezetés nélkül bonyolult, szövevényes emberi viszonyok, tömény konfliktusok közé jutottunk, egy gazdag francia család életének sűrű atmoszférájába. Hogyne érdekelné ez az embereket. Nem a család funkciója persze, hanem tagjainak élete-sorso. Dehát várjuk végig a sorozatot. Hátha okosabbak leszünk utána ebben is. ükröf' László A kudarcot az okozta, hogy a rendező nem tisztelte a műfaj, a novella önállóságát. Pedig — kell ezt magyarázni? —, a rövid elbeszélés éppolyan szuverén mű, mint például a regény. S ahogyan mindenki lehetetlenségnek érezné, ha valaki arra vállalkozna, hogy két regényből egy filmet csináljon, pusztán azért, mert a szereplők között vannak bizonyos rokonvonások, ugyanolyan képtelenség két novellából egy filmet csinálni. Egy nagy regény kezdetei. Lengyel József írja legújabb könyvében, Az őszinteség lépcsőiben, hogy ma már nem lehet családregényt írni. Nem mintha napjainkban már nem lenne család, mozgalmas, zajos élettel, konfliktusokkal, tragédiákkal. Azért nem lehet, mert átalakult, megváltozott a család: megszűnt az a centrális szerep az emberi életben, ami hajdan kétségtelenül volt. Megszűnt anyagi és egyéb hatalma. De ha családregényt írni ma már nem is lehet, olvasni vagy nézni annál inkább. Éppen ez a legfurcsább a dologban: a művészet elutasítja a műfajt — Szerb Antal már a harmincas években azt írta, hogy kiment a divatból —, a közönség körében viszont a családregény valósággal a reneszánszát éli. A műfaj régi, nagy alkotásai a televízió közvetítésével világsikert aratnak; a nagyvárosok utcái kiürülnek, elnéptelenednek azokon az estéken, amikor egy-egy ilyen regény folytatását vetítik. Gondoljunk például az angol családregény, a Forsyte Saga hatalmas sikerére. De még a műfaj hígabb változatai is hihetetlenül népszerűek, mint nálunk a Szabó család; talán nincs is olyan ország a világon, ahol ne lennének hasonló vállalkozások. A kettő nem egy. ügy látszik, Kosztolányit szeretik a televízióban. Kínai kancsó című novellájának adaptációját nemrég mutatták be, s péntek este ismét láthattunk egy újdonságot a nagy író alkotásaiból. Az új tévé- változatot is Ranódy László, a filmszakma Kosztolányi- szakértője rendezte. Ezek az újabb művek azonban mintha nem sikerültek volna úgy, olyan színvonalasan és igényesen, mint a rendező régebbi nagy adaptációi, a Pacsirta vagy az Aranysárkány. Már a Kínai kancsó-, ban sem tetszett, hogy a mai rendező a polgár Kosztolányi politikai radikalizmusát jelentősen gyengítette, a pénteken látott filmet pedig egy érthetetlen és szinte megmagyarázhatatlan műhiba tönkretette/ A filmváltozat két olyan novellából készült, amelyeket írójuk nem tekintett egymás folytatásának. Annak ellenére sem, hogy mindkettőben apa—fiú konfliktusokról van szó. Ezek a konfliktusok azonban annyira más természetűek, annyira más emberi-hangulati légkörből nőttek ki, hogy semmiképpen sem lehet őket egy nevezőre hozni. Pusztán szerkezeti különbségnek látszik például, pedig ez esetben lényegi különbség, hogy az egyik novellában, a Kulcsban, a fiú a főszereplő, a másikban, a Fürdésben az apa. A Kulcsban a fiú siratja az apa nyomorúságos helyzetét, a másikban az apa brutalitása tragédiát okoz. Különböző dolgokról van tehát szó. S a két novellából már csak azért is kár volt egy történetet csinálni, mert például a fiú az elsőben jó tanuló — annak kell lennie, máskülönben a novella lehetetlen, képtelenség —, a másodikban viszont éppen azért brutális vele szemben az apja, mert a fiú nem tanult, megbukott. Hogyan lehet ezt a két teljesen eltérő, ellentétes dolgot összehozni?.
