Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-12 / 36. szám

1975. FEBRUAR 12., SZERDA v/(ŐH<n> 3 A negyedik ötéves terv utolsó esztendejében já­runk,. s ez már maga biz­tatás némi előzetes össze­gezésre. Ám még hatáso­sabb ösztökélés az a tény, hogy ez az első középtávú tervidőszak, amikor a ta­nácsok önállóan alkották meg fejlesztési terveiket, azaz a lakosság színe előtt vizsgáznak józan elő­relátásból, megalapozott programkészítésből. Amit ma, bár tíz hónap még hátravan, nyugodt szív­vel leírhatunk, az az a tény, hogy a tanácsok be­ruházási tevékenységének egésze nagy eredményeket hozott létre, s hogy ez a munka sokkal szervezet­tebben folyt, mint bár­mikor korábban. Növekvő bevételek Költeni csak az tud, akinek pénz van a zsebében; a taná­csok fejlesztési kiadásait az állami támogatáson túl — ami öt esztendőre kétmilliárd forintot tett ki — a fejlesz­tési alapban képződő bevé­telek fedezik. Sokat mond a tanácsok megnövekedett lehe­tőségéről, hogy az eredetileg tervezettel szemben a tény­leges bevételek ötven szá­zalékkal nagyobbak. Ebben a többi között részük van központi intézkedések­nek is — így az agglomerá­ciós övezetben felemelt te­lekhasználati és -igénybevé­teli díjaknak —, de annak szintén, hogy a tanácsok él­tek a koordinációs lehetősé­gekkel a különböző gazdál­kodó szervektől átvett pénz­eszközök célszerű felhaszná­lásával. Fényt vet ennek je­lentőségére, hogy a helyi ta­nácsok a tervidőszakban ilyen forrásból összesen 560 millió forintot könyvelhettek el. Ebből lakásépítésre 150 milliót, a közművek fejlesz­tésére 116 milliót, művelő­dési, egészségügyi és kultu­rális célokra — így iskolák, óvodák építésére — 294 mil­lió forintot fordítottak, for­dítanak. Lépések, összehangoltan Sem a fentebb említett ösz- szegek átgondolt befektetése, sem a településfejlesztés meg­alapozottsága nem lett volna zavartalan, ha a tanácsok nem állnak szoros kapcsolat­ban a pártszervekkel és pártszervezetekkel, ha elmu­lasztják összehangolni lépé­seiket. Ma már senki nem vitatja, hogy a településfejlesztésnek, a tanácsi beruházási tevé­kenységnek nagy a politikai súlya, a sikerek és a kudar­cok befolyást gyakorolnak a közvéleményre, formálják a közgondolkozást. E felisme­rés egyrészt a pártszervek, pártszervezetek figyelmét for­dította a fejlesztések irá­nyába, másrészt a tanácso­kat sarkallta arra, hogy a korábbinál következetesebb kapcsolatokat építsenek ki e politikai testületekkel. Külö­nösen a járási pártbizottsá­gok, a városi pártbizottsá­gok irányt adó útmutatása volt segítségére a tanácsok­nak, s ez sok mindenben ka­matozott. Például abban, hogy tetemesen megnőtt a lakosság részvétele a fejlesz­tési tervek végrehajtásában, bizonyítva: a jó előkészítés, a célok világos megismerte­tése legalább olyan fontos, mint a pontos műszaki ter­vek elkészítése. Például az óvodák A közös erőfeszítések hasz­nára szemléletes illusztráció­ként kínálkoznak az óvo­dák. A megyében eredetileg 2005 gyermek számára terem­tettek volna hglyet öt eszten­dő alatt. A tervidőszak ve­gére várhatóan ennek ötszö­röse lesz a tényleges terv­teljesítés. összesen 10 393 u) óvodai helyet hoznak tető alá a megye városaiban es községeiben. A budai járás­ban a terv szerinti előirány­zat 225 óvodai hely kialakí­tása volt. valójában 1772 kis­gyermeket segítenek elhe­lyezni az új intézmények­ben. Terven felül épült óvoda — a gazdálkodó^ szer­vek adta pénzügyi tamoga- ’ alakosság társadalmi -a többi között Tanácsi beruházások Eredmények - kemény munkával Diósdon, Pilisvörösvárott, Bu­daörsön, Erden, Dabason, Mo- noron... Hosszú a sor,, s azt igazolja, hogy lényeges a ha­ladás. Természetesen csak példa az óvodák ügye, ám általá­nosítható tapasztalatokkal. Egyebek mellett rendkívül fontos mozzanat annak a né­zetnek a kudarca, mely a bejárók lakta települések né­pének „megmozdíthatatlan- ságát” hangoztatta. A pesszi­mistákra ismét rácáfolt az élet. Jó szervezéssel, értő kézzel irányított felvilágosí­tással ezeken a helyeken is mozgósítani lehetett a lakos­ságot, s aligha hihető, hogy ez csupán óvodaépítéskor ér­vényes. Az eredmények fénye Jogos elismerés illeti a ta­nácsokat a beruházási tevé­kenységért —/ s megadta ezt a megyei párt-végrehajtóbi­zottság, amikor az erről szóló előterjesztést tárgyalta —, ám éppen az eredmények fényé­ben válik élesebbé a gondok csoportja. Túl azon, hogy né­mely helyi beruházás előké­szítése nélkülözte az alapos­ságot, sok bajt okozott a ki­vitelezési költségek emelkedé­se. Ez azzal járt, hogy a na­gyobb pénzügyi teljesítés nem minden esetben eredménye­zett naturálisán is többletet, egy-egy lakás, tanterem drá­gábban épült meg, mint ere­detileg számították. Bizonyos arányeltolódások is végbementek, így míg a ter­vezettnél több általános isko­lai tanterem épül fel, nem sikerül a szakközépiskolai tantermek papíron rögzített mennyiségét tető alá hozni. Központi intézkedések, vala­mint áremelkedések miatt kü­lönböző egészségügyi létesít­mények sem készülhettek el, felépítésükre csak az ötödik ötéves tervben kerülhet sor. Ezek és a hasonló tapaszta­latok fontos adalékként szol­gálnak a tanácsok most folyó tervezőmunkájához, aláhúzva az előkészítés tervszerűségé­nek fontosságát, az indokolat­lan költségnövekedések meg­akadályozását, s nem utolsó­sorban azt is, hogy a beruhá­zások lebonyolítói között javí­tani kell az együttműködést. Billegő mérleg Bepillantást enged a taná­csok erőfeszítéseibe, de tevé­kenységük fogyatékosságaiba ugyancsak, a célcsoportos la­kásépítés. Ma már közismert, hogy a célcsoportos lakás­építésen belül az eredetileg tervezettnél mintegy ezerrel kevesebb otthon kerül tető alá 1975 végéig. Az okok sokré­tűek és kölcsönhatásban áll­nak egymással. Közrejátszott az elmaradásban a tervezés­kor túl alacsonyan megállapí­tott lakásépítési költség épp­úgy, mint az építőipari árak emelkedése, a kivitelező kapa­citások egyenetlensége, stb. A mérleg másik serpenyőjében viszont elhelyezhetjük a várt­nál nagyobb magánlakásépí­tést — 28 270-nel szemben 32 393 —, a társasházak köz­kedveltségét. Ettől azonban a mérleg egyensúlya még nem terem­tődik meg, billeg tehát, azt tudatva a tanácsokkal, a la­kásépítésben érintett vállala­tokkal, hogy a jövőben ezen a területen sokkal nagyobb fe­lelősséggel, gondossággal, kö­rültekintéssel kell cseleked­niük. Ehhez arra van szük­ség, hogy a megkezdődött szemléleti változás folytatód­jék, elmélyüljön, megértesse minden résztvevővel; a lakás­építés nem puszta technikai, műszaki, szervezési intézkedé­sek sora, hanem társadalom- politikai felelősségvállalás is! Hasznos frontáttörés Még egy viszonylag terje­delmesebb cikkben sincs mód arra, hogy a tanácsi beruhá­zások valamennyi részterüle­tét szemügyre vegyük. Hiszen a lakásépítéstől a közműve­ken át a kereskedelem fej­lesztéséig, a szó igaz és szoros értelmében, mindenhez köze van a tanácsnak, ami a lakos­ság életkörülményeit érinti. Ezt nemcsak az az ötmilliárd- nál nagyobb összeg bizonyítja, amit a tanácsok fejlesztési alapjukból 1975. végéig kiad­nak, hanem a beruházási te­vékenység szerteágazó képe is. E szierteágazóság akár ta­karó lehetne a mulasztások­ra, melléfogásokra. Ritkán él­nek vele a tanácsok! Annál inkább adják bizonyságát an­nak, hogy az erők koncentrá­ciójával rövid idő alatt front- áttörést tudnak elérni. Ez *■ Vrtémit például a közművesí- tési programnál. A tanácsok jó szervezőmunkája, valamint a lakosság megértő áldozat- készsége eredményeként 1975 végére a megye lakosságának 55 százaléka részesedhet az egésziséges, vezetékes ivóvíz áldásából, míg ez az arány 1970-ben 31 százalékot tett ki. Olyan területeken, mint Érd —Tárnok, Főt—Mogyoród— Csömör, az ivóvíztársulat lét­rejötte, eredményes műkö­dése nem egyszerűen a be­ruházási tevékenység egyik formája volt, hanem a tele-1 püliésszeretet kovácsoló ja is, az áldozatvállalás felkeltője, a közös célok megértető je. Nem mindent, de... Alapvető elvnek tarthatjuk a tanácsok beruházási tevé­kenységében, hogy nem lehet mindent egyszerre és azonos mértékben fejleszteni, mert erre sem a pénzügyi, sem a kivitelezési lehetőségek nem adnak alapot. Toldjunk hoz­zá azonban az alapelvhez egy de szócskát, s alakítsuk így: nem lehet mindent egyszerre és azonos mértékben fejlesz­teni, de az addig rejtve ma­radt források föltárásával bő­víthetők a lakossággyarapító eredmények. Ez történt pél­dául az általános iskolai tan­termek építésénél — 220 tan­teremmel szemben 401 —-, a körzeti orvosi rendelők szá­mának növelésénél, a keres­kedelmi ellátás némely pont­ján, így Százhalombattán, az élelmiszer-áruházak terven felüli létrehozásával. S persze, még nincs vége az évnek, tíz hónap alatt sok minden megvalósulhat! A tervidőszak befejező eszten­deje ugyanis nagy jelentősé­gű politikai eseményeket hord magában, s ezek érthetően növelik a lakosság érdeklődé­sét, aktivitását. Építeni erre, újabb társakat találni a tele­pülésfejlesztéshez: a tanácsok dolga! Zavartalan átmenet Túl azon, amit még ebben az esztendőben végrehajthat­nak a tanácsok — s nem cse­kély feladatok ezek —, az ötödik ötéves tervre való át­menet zavartalanságát is biz­tosítaniuk kell. Ez éppúgy érvényes a lakás-, bölcsőde-, óvoda- és iskolaépítésekre — a felsorolás bizonyos értelem­ben rangsorolás is —, mint egyéb teendőkre. A mostani tervidőszak kezdetén ugyanis az elkerülhetetlennél több volt a zavar, a fennakadás, s az akkori adósságot csak na­gyon kemény munkával lehe­tett fölszámolni. Napjainkban kétségtelenül kedvezőbbek a körülmények, s a tanácsok rendelkezésére álló tapasztalatok is bősége­sebbek. A négy esztendő alatt a tanácsok a beruházási tevé­kenységben meglehetős gya­korlatot szereztek, a siker fel­tételei és a kudarcok okai vi­lágosabban meghatározhatók, mint a középtávú terv első ízben történt kidolgozásakor. A most formálódó ötéves terv már a második ilyen munka, felsőbb osztályt jelez. A be­ruházási, fejlesztési tevékeny­ség eredményessége azt iga­zolja, hogy a tanácsok éret­tek e felsőbb osztályba lé­pésire, a megnőtt követelmé­nyeknek is képesek eleget tenni. Mészáros Ottó Felszabadulási kiállítás Moszkvában Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából ki­állítás nyílt kedden Moszk­vában, a Szovjet Hadsereg Központi Múzeumában. A ki­állítást Budapest felszabadu­lásának évfordulójához idő­zítették: eredeti fényképfel­vételek mutatják be a ma­gyar fővárosért vívott ke­mény harcok napjait, de a múzeum látogatói Budapest mai arculatával is megismer­kedhetnek a kiállított albu­mokból és fényképekből. Szovjet részről a kiállítást Alekszej Zseltkov vezérezre­des nyitotta meg, aki a Nagy Honvédő Háború idején a 2. ukrán front katonai tanácsá­nak tagja volt. Magyar rész­ről R ága Mihály vezérőr­nagy, hazánk moszkvai atta­séja mondott megnyitó be­szédet. Jelen volt a megnyi­tón Ivan Zamercev tábor­nok, Budapest egykori város- parancsnoka és a hazánk fel­szabadításáért vívott harcok számos szovjet résztvevője. NEMZETKÖZI ÉV _ VÁNDORGYŰLÉS VÁCOTT A nők élet- és munkakörülményeinek javítása része a kormányzat mindennapi munkájának Mint ismeretes, az ENSZ az 1975-ös esztendőt a nők nem­zetközi évének nyilvánította, amelynek eseménysorozata a dolgozó nők élet- és munka- körülményeire, helyzetük ja­vítására hívja fel a világ fi­gyelmét. Hazánkban is meg­alakult a nők nemzetközi évének előkészítő bizottsága, amelynek munkájában a szak- szervezetek is tevékenyen részt vesznek. A tervekről tájékoz­tatta kedden az újságírókat dr. Czerván Mártonná, a SZOT nőbizottságának vezetője. Rámutatott, hogy hazánk­ban a nők helyzetének állan­dó javítása a kormányzat mindennapi munfkájának szer­ves része, ezért külön prog­ram kidolgozására a nők nem­zetközi éve alkalmából nincs szükség. A fő feladat, hogy minden területen még követ­kezetesebben ellenőrizzék az öt évvel ezelőtt hozott nőpo­litikái párthatározat .végre­hajtását. Ehhez nyújtanak messzemenő segítséget a szak- szervezeti szervek. Sok he­lyütt megtárgyalják a dolgo­zó nők helyzetét, munkahelyi közérzetüket, újabb lépéseket tesznek az egészségi ártalmak elhárítására, a háztartási munka további könnyítésére, a népesedéspolitika fokozott érvényesítésére. A nők fokozott megbecsü­lését fejezik ki azzal is, hogy március 8-án, a nemzetközi nő­napon sok nődolgozó kap majd szakszervezeti kitüntetést. A szakszervezetek megyei taná­csai nődelegációkat küldenek a külföldi testvérvárosokba, és fogadják e városok nőküldött­ségeit. Néhány városunkban, mint például Vácott és Győ­rött, vándorgyűléseket ren­deznek, amelyeken a nőket érintő fő problémákat vitat­ják meg. A nemzetközi szervezetek nagyszabású konferenciákon irányítják a figyelmet a világ 560 millió nődolgozójának helyzetére. A Szakszervezeti Világszövetség a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal közremű­ködésével áprilisban Buka­restben tart világkonferenciát, júniusban Brüsszelben a nem­zetközi munkaügyi szervezet rendez tanácskozást a nők helyzetéről. A múlt évben Bu­dapesten megtartott európai szakszervezeti nőkonferencia felhatalmazása alapján a SZOT képviselői a brüsszeli konferencián határozati javas­latot terjesztenek majd elő a dolgozó nők védelméről. KŐSZEGI FRIGYES: A nép tulajdonában LÁTSZÓLAGOS ellentmondás, hogy a népi demokrácia útjára lépő Magyar- ország gazdasági fejlődése a felszaba­dulás után szinte tisztán tőkés keretek között indult meg. „Honfoglalás” című cikkében erről a következőket írja a Szabad Nép: „Magyarország számára 1945-ben, az újrakezdés pillanatában csak a polgári termelési rendszer volt az egyetlen járható út... A nép első igénye nem a „rendszer” volt, hanem az, hogy élni akar, s ehhez bányászat­ra, közlekedésre, működő iparra volt szüksége. A kérdés tehát így állott előttünk: mondjunk-e le a termelés ugrásszerű emeléséről, sőt az újjáépítésről, csak azért, mert ezzel a profit is ugrássze­rűen nő és nagyrészt a magántőkét építjük újjá?... A Magyar Kommunis­ta Pártnak teljes erővel a termelés, az újjáépítés oldalára kellett állnia.. AZ IDÉZETT cikkrészletből kiderül, hogy a gazdasági feladat is valójában politikai volt: politikai harc kérdése volt, mennyire sikerül az újjáépülő ország gazdasági életét a nagytőke ke­zéből a nép tulajdonába átadni. Ezért a gazdasági célokért vívott csaták min­den esetben politikai küzdelmekkel fo­nódtak össze, amelyeknek gyakran csak a reakció egy-egy harcba dobott szárnyának teljes megsemmisítése ve­tett véget. Már a Függetlenségi Front első sze­gedi programjában szerepelt a követe­lés, hogy a „föld méhének kincseit” a nép tulajdonába kell venni. Nem vé­letlen, hogy csak ennyi szerepelt a kezdeti programban az államosítások­ból. Abban az időszakban, amikor a nemzeti erőknek a fasizmus elleni tel­jes összefogása volt napirenden, amikor még a nagytőke egyes német- és fasisz­taellenes csoportjaival, sőt a nagybir­tokos osztály bizonyos képviselőivel is együtt kellett haladnunk, minden szé­lesebb körű államosítási javaslat fel­vetése egyenesen zavartkeltőleg hatott volna. Az 1945-ös választások előtt a Magyar Kommunista Párt ezt, az ad­dig megvalósulatlan követelést ismét napirendre tűzte, majd programja nyo­mán az egész Függetlenségi Front is felvetette a bányák köztulajdonba vé­Első a szénvagyon telének kérdését: „Államosítani a föld méhének kincseit, valamint az erőmű­telepeket, hogy biztosítsuk iparunk szá­mára a legfontosabb anyagokat és ezeknek leggazdaságosabb felhasználá­sát a nemzet javára.. ELSŐSORBAN természetesen a szénről volt szó, egész iparunk neki­lendülésének fő akadálya a szénhiány volt. A reakció, amely akkor még tel­jes «nyíltsággal nem mert színre lépni, tudta, hogy a széntermelés az a gazda­sági kulcspozíció, ahonnan aránylag veszélytelenül szabotálhatja az újjá­építés^. A termelés, amelyet az éhez­ve és rongyosan dolgozó bányászok szeptemberig mégis napi 1700 vagonra emeltek, esni kezdett és novemberben napi 1300 vagonos átlaggal a mély­pontra zuhant. Ráadásul a kitermelt szén nagy része az üzérek, spekulánsok martaléka lett. „A mai súlyos helyzetben — jelen­tette ki a kommunista párt — csakis az államosítás segíthet.” Ez annyira nyilvánvaló volt, és a tö­megek. elsősorban a Magyar Kommu­nista Párt mögött felzárkózó bánya­munkásság annyira az államosítás mel­lett állt, hogy a reakció nem is merte nyíltan felvenni a harcot és a nemzet- gyűlés december 6-án esvhaneú hatá­rozattal elfogadta az MKP-nak a bá­nyák államosításáról benyújtott javas­latát. 1946. január 1-én a szénbányák álla­mi kezelésbe kerültek. A magyar bá- nyászságnak. de az egész magyar de­mokráciának is feledhetetlenül dicső­séges napjai következtek ezután. Nagv-Budapest üzemeinek dolgozói felhívásokat intéztek a bányamunká­sokhoz : adatszerűén felsorolták, mi­lyen üzemeik tudnának megindulni, milyen iparcikkek gyártását vállal­hatják, ha szenet kapnának. Nógrádi Sándor elvtárs, akkor iparügyi állam­titkár vezetésével megindult a széncsa­ta, kezdetét vette a széntermelés állan­dó emelése, amelyet nyomon követett az iparcikkek termelésének növekedé­se is. Ennek köszönhető, hogy néhány hónap múlva sikerült biztosítani az inflációt megfékező stabilizációhoz szükséges árumennyiséget. A DOLGOZÓKAT sújtó pénzromlás 1946 elején követhetetlen iramot vett és az MKP átfogó gazdasági tervet dol­gozott ki megállítására. Kétségtelen, hogy az ország számára a legnagyobb veszélyt nagy nehézipari gyáraink hely­zete jelentette. A gyárak tulajdonosai, vagy azok megbízottai a termelés fokozása és ol- csóbbítása helyett az alacsony termelés mellett igyekeztek nagy hasznukat megkeresni és az állam, amely rájuk volt utalva, kénytelen volt hallatlanul magas áraikat megfizetni — a bankó­prés igénybevételével. így tehát az ál­lam számára dolgozó és az állam pén­zével újjáépült nagyüzemekből a tő­kések óriási hasznot préseltek ki és ráadásul szabotázscselekményekre is alkalmuk nyílott, a termelés növelését is akadályozhatták. Ebben a helyzetben a kommunista párt felvetette nehézipari kulcsüzemek államosításának kérdését. 1946. február 16-án, a Sportcsarnokban ismertette ez­zel kapcsolatos álláspontját: „Ami a termelés fokozását illeti, nincs serken- tőbb valami a munkás számára, mint az államosítás. A Weiss Manfréd, a Ri­mamurányi ózdi üzeme, a különböző Ganz gyárak a következő esztendőkben jobbára állami megrendelésre dolgoz­nak majd és ezért természetes és he­lyes, ha ezeket a gyárakat az állam sa­ját kezelésébe veszi át.. A HALLGATÓSÁG ezt az indítványt lelkes tapsviharral fogadta. A kisgaz­dapártban ekkor már egyre nyíltabban fellépő reakció viszont kijelentette, hogy egy tapodtat sem enged tovább az államosítások terén és a közfigyelem elterelésére interpellációk pergőtüzével támadta a feladata magaslatán álló de­mokratikus rendőrséget. A kommunis­ta párt ekkor a népet híyta segítsé­gül. Az ország minden részét elöntő népmozgalom egybekovácsolta a tevé­keny, demokrata tömegeket és megte­remtette a Baloldali Blokk pártjait. Ezek és a Szakszervezeti Tanács nyi­latkozatban tették magukévá az MKP követelését. A nyilatkozat kimondja: „A reakciós szabotázs letörésére, a ter­melés fokozása és jóvátételi kötelezett­ségeink teljesítése érdekében szüksé­gesnek tartjuk a magyar nehézipar legfontosabb üzemeinek sürgős állami kezelésbe vételét...” (Következik: Harc a nehéziparért.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom