Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-15 / 12. szám

Takarékossági mozgalom indul Vezetőségválasztó taggyűlés a járási hivatalban Hasznos javaslatok, észrevételek I Megtartották a vezetőség­választó taggyűlést a járási hivatal partalapszervezeté- ben is. A teljes létszámban megjelent tagságot Várkonyt Gábor elnök üdvözölte, majd Gál Sándor, az alapszervezet titkára tartott vitaindító re­ferátumot az MSZMP kong­resszusi irányelveiről és a szervezeti szabályzat módosí­tásáról. Elmondotta, hogy a párt­csoportok alaposan meg­vitatták e két fontos do­kumentumot, s hasznos javaslatokat, észrevétele­ket tettek. A vitaindító után hozzászó­lások következtek. Dr. Poko- rádi Dániel, a pénzügyi és tervosztály vezetője arról szólt, a hivatal kommunistái­ra hárul az a feladat, hogy az országos irányelveket érvé­nyesíteni tudják saját munká­jukban. Örvendetes, hogy a tanácstörvény kedvezően érez­teti hatását, különösen' a le­adott hatáskörök terén. Még jobban kell azonban a hiva­talnak segíteni a községi ta­nácsokat. Meg kell követelni a határidők pontos megtartá­sát. El kell érni, hogy egyre kevesebb ügy kerüljön a má­sodfokú hatóság elé. Ezután ismertette azt a nagy fejlődést, amelyen a hi­vatal az elmúlt években át­ment. 1971-ben kétmillió 822 ezer forint volt a járási szerv költségvetése, s ez tavaly majdnem a duplájára emel­kedett. A bérezésre fordított ösz­szeg Is 410 ezer forinttal nő ti. Az épület belső felújítására is sok gondot fordítottak, sike­rült is otthonosabbá tenni a munkahelyeket. Felhívta a figyelmet az ész­szerű takarékosságra az iro­daszerek, a telefonköltségek vonatkozásában. Javasolta, hogy induljon a hivatalon be­lül takarékossági mozgalom, s terjesszék ki azt a községi ta­nácsokra is. Hunyadi László arról tájé­koztatta a hivatal kommunis­táit, hogy a járás minden községében akadozik a gázel­látás, s ez rossz hangulatot vált ki a lakosságból. Javas­latot tett a tagdíjak módosí­tására is, s végül arról be­szélt, hogy a monori rendelő- intézet felépítése már nagyon időszerű lenne. Dr. Bencsik Mihály, a hi­vatal elnöke azt emelte ki hozzászólásában. hogy az eddiginél jobban kell támogatni a különbö­ző szakosztályoknak a köz­ségi tanácsok munkáját, többször kell ellátogatni a községekbe a hivatali dol­gozóknak. Ezután sor került az új ve­zetőség megválasztására. Az alapszervezet titkárává ismé­telten Gál Sándort választot­ták. A vezetőség tagjai' Sima István, Csuka Róbertné, Er­délyi Lajos és Kovács Éva. A járási párt-küldöttértekezletre az alapszervezeti taggyűlés Gál Sándort, dr. Bencsik Mi­hályt és Marunák Frencnét delegálta. Gér József A járásban nem Túlteljesítették Főleg üzemi utakat építettek - Aszfaltkeverő telep Nagykátán A Pest megyei Üt és Híd­építő Vállalat III. sz. építés- vezetőségének központja Mo- noron az Ady Endre és Móricz Zsigmond utca sarkán talál­ható. Néhány évvel ezelőtt azért állították itt fel a modul­barakkból készült irodahelyi­ségüket, mivel innen jól tud­ják irányítani az építésvezető­ség munkáját. Somlai József építésvezető­től megtudtuk, hogy bár Mo- noron van a központ, tavaly mégis a monori járásból kapták a legkeve­sebb megrendelést útépí­tésre, felújításra. 1974-ben nem kevesebb, mint 72 munkahelyen dolgoztak az építésvezetőség munkatársai. Zömmel a járáshatárokon kí­vül. Pest megye más terüle­tein, de a megyén kívül is vál­laltak munkát. Harminchét­millió forintos árbevételt ter­veztek a múlt évre, s ezt egy­millió 300 ezerrel sikerült túl­teljesíteniük. A teljesítés 103 százaléknak felel meg. Az AGROBER megrende­lése ebből nem kevesebb, mint 18 millió forintot tett ki. A monori járásból érthetetlenül kevés megrendelés érkezett az építésvezetőséghez. Üllőn elvégezték a Malom utca épí­tését, Monoron a Katona Jó­zsef utcát és a Móricz Zsig­mond utca egy részét látták el szilárd burkolattal. Gom­bán, a tanács és a tsz közösen építtetett velük egy 400 mé­teres útszakaszt. Nyáregyhá­zán az Ady Endre és Mátyás király utca felújításán kívül egy buszforduló kialakítását is elvégezték. Maglódon, az Univerzál Tsz-nek belső üze­mi út készült az építésvezető­ség munkája nyomán. A legnagyobb volumenű munkát Hatvanban végez­ték. Itt egy 6 kilométeres útszakasz épült a tavalyi esztendőben. Összesen 18 kilométer utat építettek még az év folyamán. Az építésvezetőség kapaci­tása erre az évre is teljesen lekötött: 45 millió forintos ár­bevételi tervet tűztek maguk elé. Egyébként százketten dol­goznak az építésvezetőségnél, nyolcvanan fizikai munkások. A Csibrány Józsefről elneve­zett abonyi brigád tavalyi munkája alapján elnyerte a szocialista brigád címet. La­kóhelyükön és Monoron is je­lentős értékű társadalmi mun­kát végeztek. A járási székhe­lyen a Jászai Mari téri óvo­dánál és a bölcsődénél dolgoz­tak. Tervbe vették újabb bri­gádok alakulását is. Nagykátán hozzákezdtek egy nagy teljesítményű aszfaltkeverő telep építé­séhez, amely naponta 250 tonna hengerelt aszfaltot készít. A tízmillió forintos beruhá­zás még az év első felében el­készül, s akkor már zavarta­lanul el tudják látni majd a munkahelyeket e fontos anyaggal (Gér) Monori hétköznapok A „járási éléskamrából”, a FŰSZERT monori fiókjának udvaráról teherkocsik, kisko­csik indulnak megrakva, az­tán fordulnak, újra útnak erednek, hogy feltöltsék az üzleteket áruval. Indul regge­lenként Bukovinszki János is. Fél hatkor ébred. Pilisről vo­natozik a monori központba, s most, amikor mellé telepszem a vezetőfülkébe, mégsem lát­szik rajta, hogy álmos. Biztos kezű vezető. Csepel, a Csil­lagtelep zöldség-gyümölcs üz­lete az első állomás. Amíg a dobozokat, ládákat hordja a raktárba, a boltvezetőnő „egyezteti” az adatokat: meg­jött-e pontosan a rendelt áru? Aztán azt mondja, halkan, hogy csak az én fülemig jus­son el: „Tudja, nem minden­kiben lehet megbízni, tapasz­talatból mondom. De ez a fia­talember nagyon becsületes. Írja meg.” Üres a kocsi rakodótere. Bukovinszki János meg törli a homlokát. Indulhatunk tovább. A monori főtéri önkiszolgá­ló boltban lezajlott a déli „csúcs”, megfogyott a vevők száma. A pénztáros megrázza a csuklóját, a pultok mögött jut idő egy sóhajtásra. Juliá­nét, a monoriak Giricz Kati­ként ismerik — ő áll most a kenyerespultnál, mosolyogva nézi a kis „vevőit”, aki azt mondja: — Anyu! Itt az ellenőrzőm! — No, lássuk csak! ötös, né­gyes ... Ez igen! Aranyos vagy, de most menj szépen, majd otthon aláírom. — De‘ anyu, nem írhatnád most alá? Látod, ötös! Végigmegy az ellenőrző az eladók kezében, mindegyikük mosolyog. Nyílik az ajtó, jön megint egy „vásárlóroham” — újra kezdődik a munka, A nagy iskola kis ága — a monori Kossuth iskola része az épület a templom mellett. Ide járnak a kisegítő iskolá­sok és egy második osztály. Nem a legszerencsésebb meg­oldás — de nincs más. Czunyi Lászlómé, a másodikosok taní­tónénije olvasás órát tart ép­pen, az apró ujjak követik a könyvben a sorokat. A falon tabló a gyerekek fényképével, és sok-sok „saját készítésű” szemléltető eszköz. Csendben, fegyelmezetten zajlik az óra, messze még a szünet. A taní­tó néni kartonlapot hajtogat: hogyan is lesz belőle szánk ó- talp, ha ollóval kivágja azt a darabot... ? Sétálnak az ovisok az utcán. Krisztina szeme az ablakon: „Itt dolgozik az anyukám!” K. Zs. Ami tetszik és ami nem... TETSZIK, | ... hogy az új uitcanévadások után sorra felszerelik a módo­sított névvel ellátott táblákat és újra megjelölik az esetleges átszámozott házsorokat. NEM TETSZIK, ... hogy az Erzsébet utcában fordítva szegezték fel a 68. számú ház új tábláját s így a 89-es, páratlan szám virít a pá­ros oldalon. PEST M EGYE I HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVII. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM 1975. JANUÁR 15., SZERDA Európában as első Kukoricafeldolgozó Csévharaszton Évente ötezer vagon tengerit dolgoznak fel A Monori Állami Gazdaság már eddig is jelentős eredmé­nyeket ért el az iparszerű ku- koricatermesztésben. Ök is tagjai a CPS elnevezésű bá­bolnai kukoricatermesztési társulásnak, s évente nem ke­vesebb, mint 2200 hektáron termesztenek kukoricát. 1973- ban több mint 50 mázsa ten­geri termett egy hektáron, ta­valy a mostoha időjárás ke­resztülhúzta számításukat, az átlagtermés elmaradt a tervezettől. De még így is 1200 vagonnal takarítottak be. A szemes termény nagy részét a Csévharaszton le­vő kukaricapelyliesítő és zsírporgyártó üzem dol­gozta fel. Ez a mennyiség azonban nem lett volna elegendő, ezért más gazdasági egységekből is vá­sároltak kukoricát. Tavaly a csévharaszti üzem csaknem 900 vagon palyhet és zsírport gyártott a Philaxia részére, s nagy mennyiséget exportáltak is. Az eddigi tapasztalaitok azt bizonyítják, bevált a kukorica iparszerú feldolgozása. A gaz­daságnak évről évre nagyobb hasznot biztosít a csévharasz­ti pelyhesítő üzem. Nem álltak meg azonban a fejlesztéssel. Tavaly április­ban hozzákezdtek egy másik kukoricafeldoilgozó építéséhez, ugyancsak Csévharaszton. Az új üzemben a kukoricáit al­kotóelemeire bontják. A csí­rátlanítás után .visszamaradt tennék, az olaj és a pogácsa is takarmányozási célokat szolgál majd. Az olajat az élelmiszeripar is hasznosít­hatja. Sok keményítőt is nyer­nek a feldolgozás során, eziránt az édesipar érdek­lődik a legjobban, de a söripar is hasznosítani tudja. A gazdaság egymaga akarja megoldani az olaj ütést is. így gazdaságosabbá válik az egész feldolgozás, s a visszamaradt végterméket hasznosítani tud­ják. Az új kukoricafeldolgozó építéséhez tavaly áprilisban fogtak hozzá. Európában egye­dülálló üzem ez, csak a ten­geren túlon, Kanadában mű­ködik hasonló. A beruházás 80 millió forintba kerül. Szeren­csére jól haladnak az építke­zéssel. A KIPSZER rekordidő alatt, alig fél év elteltével fel­állította a 30x24-es alapterü­letű, 11 méter magas, vas­vázas üzemépületét. Jelenleg negyvenötén dolgoznak az építkezésen, köztük csehszlo­vák, dán és kanadai vezető szerelők. A technológiai be­rendezések pagy része Kana­dából és Dáhiából megérke­zett Osévharasztra szintén. Fo­lyik a gépek beszerelése, s ha semmi nem jön közbe, akkor az év második felé­ben, július 1-én megindul­hat az új kukoricafeldoi- gozó próbaüzemelése. Az üzem mellett egy 1500 vagon befogadóképességű cseh MORAVIA elnevezésű silóto­rony építését is megkezdték. Ezzel is jó ütemben halad­nak, ez is kész lesz az ígért határidőre. A gazdaság tervbe vette, hogy Monoron, a központi iro­da mellett levő faüzemet ki­telepíti a szerviz mögötti terü­letre. Itt az elkövetkező években ezer négyzetméteres terményraktárt, egy nagy befo­gadóképességű silótomyot és egy tranzitraktárt is építenek majd. Innen szállítják a Csév­haraszton gyártott termékeket belföldre és külföldre egy­aránt. Az új üzem indításával | nagyban megnő a forgalom a csévharaszti úton. A hétkilométeres útsza­kaszt a KPM-mel közösen felújítják, kiszélesítik még ebben az évben. Ha üzembe áll Európa első ilyen célt szolgáló kukorica­feldolgozója, a pelyhesítővel együtt évente ötezer vagon kukoricát dolgoznak majd fel Csévharaszton. A hiányzó ten­gerit a CPS társgazdaságaiból vásárolja majd meg a monori gazdaság. G. J. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Tolvaj rakodók Először csak hárman, ké­sőbb négyen szövetkeztek a lopásra: Borús István, Ba- ranyi László és Lendér Jó­zsef rakodómunkások, s Pász­tor István gépkocsivezető. A monori vasútállomásnál szójadarát szállítottak a ke­verőüzembe. A portás minden fuvarnál bólintott: mehet. Nem ellenőrizte a teherau­tót, nem tudhatta, hogy a kocsiban maradt néhány zsákra való dara, amit a ra­kodók e munka végeztével testvériesen elosztottak egy­más között, s eladtak egy mo­nori asszonynak, B. Sándor- nénalí. Kétszer is végigcsi­nálták ezt. A harmadik eset­ben azonban a gépkocsive­zetőnek lelkiismeretfurdalá- sa támadt — ebből baj lehet — s nem vállalta a további akciókat, De Borús és Bu­rányi folytatták. Az állo­máson veszteglő szerelvény egy vagonjáról letépték az ólomzárat: ez alkalommal 320 darab 10 dekás májkonzerv lett a zsákmány. Ám hama­rosan lefülelték őket: a kö­vetkező fosztogatásnál a rak­táros bezárta őket egy va­gonba. A bíróság ítélete: Borús István büntetése egy év hat hónap szabadságvesztés, há­romévi közügyektől való el­tiltás, Baranyi László 10 hónap szabadságvesztést, négyévi próbaidőre felfüg­gesztve és kétezer forint mellékbüntetést, Pásztor Ist­ván négyezer, Lendér József ezer forint pénzbüntetést ka­pott. Az ítélet nem jogerős. A kerék, cipő barázdálta sár a vecsési TÜZÉP-telephez vezető úton vall a forgalom­ról is. A vecsési TÜZBP-tele- pen ezúttal az építőanyag iránti keresletről érdeklőd­tünk. Elmondták, hogy a község­ben nagy az építési kedv. Nemcsak a tavalyról „ma­radt” anyagigénylők szép szá­ma -bizonyítja ezt, hanem -az újonnan érdeklődők sora is. Hogy pontosan hányán fordul­nak meg a telepen, arról nem áll rendelkezésre semmiféle adat, miután ilyen kimutatás nem készül a kirendeltségen. Nemcsak a járásbelieket vonz­za a jó ellátás, hanem még a budapestieket is. Előfordul persze, hogy a vecsésiek kény­telenek másutt vásárolni, de nem ez a jellemző. Tekintve, hogy az építkezések zöme egy-két évig is eltart, ez idő alatt a telepen is összegyűlik a kívánt építőanyag. A hiánylistán — általában rövid ideig — inkább a kü­lönböző méretű és nagyságú betongerendák szerepelnek. Az E-, F-, G-típusúak. Az ok, hogy ezeket a gerendákat tí- pusoíkénit más-más gyár gyártja. Követkeaésképpen ne­hezen lehet összehangolni a szállításokat. Ilyen esetekben a telep az igénylők _ türelmét kéri. Ugyanerre kérik azokat a vásárlókat is, akik külföldi, import burkolóanyagot jegyez­tek elő. A faanyagellátásbaa nincs panasz. utcákat, árkokat _EUiS.. nagyközségi ianájs költségvetési üzemének építő-, javító-, és karbantartó brigád­ja az utóbbi hetekben a jár­dán a belvízlevezető-árkok át­ereszeinek felújításán dolgo­zott, s a munkával hamaro­san elkészül Ha enyhül az idő, ismét folytatják á munkála­tokat, és a legeldugottabb ut­cákban is megjelennek a kar­bantartók. V-változatok Előreláthatóan meghaladja az 1 milliárd forintot a Bu­dapesti Bútoripari Vállalat idei termelésének értéke. Az eddigieknél több, s egyben korszerűbb bútor készül a vállalat gyáraiban, ahonnan a napokban már megkezdőd­tek az 1975. évi szállítások; a kereskedelem hozzálátott az árukészletek feltöltéséhez. A BUBIV új gyártmánytípusai­val — köztük a „V”-váítoza- tokfcal — már az év első fe­lében találkozhatnak majd a vásárlók. Rendbehozzák a Pesti utat A napokban Sülysápon, az igen forgalmas Pesti úton, szerencsétlenség történt. Öz Mária ötödikes tanulót elgá­zolta egy személyautó. Több szemtanú elmondotta, hogy a gépkocsi a kislányt hossza­san sodorta maga előtt, s a gyorsan hívott mentők láb­töréssel szállították a kór­házba. A személyautó vezetője a megengedettnél nagyobb se­bességgel hajtotta a gépko­csiját. Ennek az útnak a jár­dája nagyrészt rendezetlen, ezért az emberek kénytele­nek egyes helyeken az úttes­ten közlekedni. Az út mellett lakók megemlítették, hogy társadalmi munkában vala­mennyien szívesen részt vennének a járda építésében. Ebben az ügyben Szabó János tanácselnöktől kér­tünk felvilágosítást. Elmon­dotta, hogy a Pesti út jár­dája többek közt a tanács soron következő sürgős fel­adatai közé tartozik. A jár­dalapok már mind a tanács­háza raktárában vannak, s mihelyt asz idő engedi, ki­szállítják a helyszínre, és a lakók közreműködésével a háromszáz méteres úszakaszt azonnal rendbehozzák. MŰSOR MOZIK Maglód: Volt egyszer egy zsaru. Monor: Makra. Nyár­egyháza: Ma éjjel kár lenne meghalni. Vecsés: Hószakadás. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyomron, 15 és 16.30 órakor német nyelvtanfolyam, Mono­ron 17-kor indul a szabás­varrás tanfolyam, 18-kor kö­zös mozilátogatás, a művé­szetbarátklubban: a barokk stílus művészete. ÜTTŐRÖHÁZ Gyomron, 15.30-tól 17.30-ig orosz nyelvi levelezés, 16-tól 18-ig a Harsona szerkesztő bizottságának megbeszélése. A VECSÉSI TÜZÉP-TELEPEN Helyzetjelentés az építőanyag-forgalomról

Next

/
Oldalképek
Tartalom