Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-26 / 22. szám
t wfflM Á PESTMEfrYEI HÍRLAP különkiadása XIX. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM 1975. jAmiAR 26., VASÁRNAP Elkészült a KISZ-bizottság akcióprogramja Bővülő nemzetközi kapcsolatok Itthon, táborban, az új Kossuth adónál — Vetélkedők — Alkotó ifjúság Készenlétben Állandó készenlétet tartanak a helyi tűzoltó testület tágjai. Képünkön Farkas József raja riadószerelés közben látható. Kiss András (elvétele Bács megyei építők Sok száz körösi lakás Meggyorsítja a munkát a kecskeméti házgyár Kertbarátoknak 1 A KISZ városi bizottságán összeállították az 1975—76-os mozgalmi évre szóló akció- programot, melyben sorra vették a következő időszak legfontosabb tennivalóit. Elsődleges célja továbbra is az ifjúsági mozgalomnak, hogy erősítse a fiatalok szervezetének kommunista, politikai jellegét, tagjai mind jobban ismerjék a párt politikáját, megfelelően képviseljék azt a különféle fórumokon és vállaljanak részt megvalósításában. A verseny sikeréért Fontos feladatként jelölik az alapszervezeteknek, hogy azok nagyobb gondot fordítsanak szocialista közösségük kialakítására, nyílt, demokratikus légkör megteremtésére. Ennek egyik segítője a színvonalas politikai képzés. Új rendszere tartalmasabb előadásokat ígér. A nemrégiben megválasztott alapszervezeti titkárok számára rendezett több napos felkészítő tanfolyam is ezt a célt szolgálja. Szorosabbra kívánják fűzni a KISZ és az úttörőszervezetek kapcsolatát. Ennek eredményét egyébként a KISZ városi végrehajtó bizottsága az év második felében értékeli. Nagyarányú munkaverseny bontakozott ki a párt közelgő, XI. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére, amelybe a nagykőrösi fiatalok is szép számban bekapcsolódtak. Feladatul tűzi ki ezért a KISZ városi bizottságának akcióprogramja az ebben vállalt felajánlások további sikeres teljesítését, a különféle munka, és tanulmányi versenyeken való aktív részvételt, valamint a társadalmi munkaakciók szervezését. Szorgalmazzák a város egészségügyi létesítményeinek segítségét, és a városi ifjúsági sporttelep építését. Meghirdetik az idén az Alkotó ifjúság című pályázatot is, s szeretnék, ha azon mind „Jött valamim, postás bácsi?” Naponta hányszor hangozhat el ez a kérdés? Amíg azonban egy levél, csomag, távirat vagy más küldemény megérkezik a címzetthez, nagyon sok ember összehangolt, pontos és jól szervezett munkájára van szükség. Nánási Sándor csoportvezető, miután „igazoltatott”, készségesen válaszol a kérdésekre (— de hozzátette, csak azokra, amiket a szabályzat engedélyez). A családok több mint fele A postán nyolcvannégyen dolgoznak, s ebből tizenöten hírlapkihordók, tizenkilencen pedig kézbesítők. Havonta átlagosan 70—80 ezer levelet, 3500 táviratot, 1800 csomagot és 50 millió forintot vesznek fel továbbításra. Kikézbesítenek 90 ezer levelet, 2500 táviratot, 1700 csomagot s az előfizetőknek a különféle újságokat. Fehér Dezsőné a hírlapcsoport vezetője. — Miből áll a munkája? — A beérkező bel- és külföldi újságokat, küldeményeket kell elosztani, hogy a lap- kihordók kora reggel elindulhassanak. Természetesen érkeznek reklamációk is, hogy későn, vagy nem érkezett meg a lap, de ez minimális. több munkásfiatal venne részt. A pályázatra beérkezett művekből egyébként bemutatót rendeznek az Arany János Művelődési Központ kiállító termében, a legjobb pályaművek pedig a megyei bemutatóra is eljutnak. Sport és szórakozás A végrehajtó bizottság mellett tevékenykedő kulturális bizottság támogatja egyebek között a városi ifjúsági klubot, gondoskodik a fiatalok számára kulturált szórakozást nyújtó rendezvényekről, s felhívja a figyelmüket ilyen eseményekre. A sportbizottság továbbra is színvonalas sportrendezvényeket szervez és tart meg. Azt szeretnék, ha a különféle versenyeken az alapszervezeteknek azok a tagjai is részt vennének, akik eddig még nem kaptak kedvet a sportoláshoz. Szervezettebbé kívánják tenni az ifjúgárda-parancsnokság munkáját azért, hogy az évközi kiképzési tervet minél eredményesebben hajtsák végre az Ifjú Gárda helyi szervezetében tevékenykedő fiatalok. Gondoskodniuk kell egyúttal megfelelő utánpótlásukról is. Egyebek között arra ösztönzi a KISZ városi bizottságának akció- programja a KlSZ-alapszer- vezeteket, hogy tekintsék fontos politikai feladatuknak az Ifjú Gárda munkájának támogatását, és a javasolt alapszervezetek hozzanak létre újabb alegységeket. Tovább bővítik a jövőben a város ifjúkommunistái nemzetközi kapcsolataikat is. A szovjetunióbeli Omszk, valamint az NDK-beli Suhl megye fiataljaival leveleznek, és a tervek szerint cserekiállításokat is szerveznek. Elhatározták, hogy felveszik a kapcsolatot a meiningeni ifjúkommunisták FDJ-szerveNéhány adat: Tavaly év végi felmérés alapján a városban 8 ezer 839 háztartás volt és ebből 6 ezer 200 lakásba vittek újságot, valamint 5 ezer 307 rádió- és 4 ezer 886 televíziószámlát. Pest megyei Hírlapra 4 ezer 600-an fizettek elő — többen, mint a családok fele —, de ezenkívül 120 féle hazai és ötven külföldi folyóiratot járatnak. A Nők Lapjára és a Képes Újságra már nem tudnak rendelést felvenni, de a Fáklyára tavaly év elején csak tizennyolcán, míg most már ezázötvenketten fizettek elő. Orbán Lászlóné öt éve dolgozik a postán, jelenleg hivatalvezető-helyettes. Ila kell, 3 ember helyett — A beérkező ajánlott küldeményeket írom be a könyvbe és adom ki az átvételre meghatalmazottaknak, valamint a fiókbérlők küldeményeit szortírozom ... Reggel nyitás után vannak a legtöbben. — Mennyien végzik ezt a munkát? — Mikor hogy. Sokan betegek és a szabad napokat is ki kell adni. Általában három ember munkáját egy végzi. Tavaly 1700 betegnapot és 2700 szabadságnapot helyettezetével, a konzervgyáriak pedig az innelboni keményítő feldolgozó vállalat FDJ-szer- vezetével. Tovább ápolják a barátságot a szovjet déli hadseregcsoport kamszomolistái- val, közös rendezvényeket tartanak, melyek közül kiemelkedik majd a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulójáról való megemlékezés. „Szolidaritásunk ereje" A nagykőrösi fiatalok is részt vesznek a KISZ megyei bizottsága által kezdeményezett Szolidaritásunk ereje a a békéért folytatott harc című eszmecserében, és az ezzel kapcsolatos rendezvényeken, amelyeket a fasizmus felett aratott győzelem, valamint a Demokratikus Világifjúsági Szövetség megalakulásának 30. évfordulója alkalmából hirdettek meg. Idén tavasszal ismét sok fiatalt mozgósítanak majd a forradalmi ifjúsági napok rendezvényei, eseményei, amelyeknek megtartására külön programterveket dolgoztak ki. További célja még a következő mozgalmi évnek a különböző szakmai, műveltségi vetélkedők, találkozók megrendelése. A DÉMÁSZ ifjúkommunistái korábban védnökséget vállaltak a solti új, nagy teljesítményű közép- hullámú műsorszóró rádióállomás, e kiemelt egyedi nagyberuházás építése felett. A KISZ városi bizottsága akcióprogramjában ennek sikeres valóra váltását is szorgalmazza. A további célok között, amelyek a következő mozgalmi évben állnak a helyi ifjúkommunisták előtt, szerepel még a munkásfiatalok műveltségének emelése, a tanulóifjúság politikai, ideológiai képzése, s a nyári építőtáborok munkájában való részvétel. Khim Antal sítettek, vagyis igencsak csökkent létszámmal dolgoztak. — Ez milyen feladatot jelentett? — kérdeztük a vezetőt. — Nagyon megterheltük — kényszerűségből — az embereket, de négy szocialista brigád zökkenőmentesen megoldott mindent, sőt a kézbesítők még társadalmi munkában segítettek a tsz-nek az őszi betakarításban. A KlSZ-fiatal- jaink közül öten nyerték el a szakma ifjú mestere kitüntető címeit. Pihenő, fotelekkel — Milyen a munkatársaik képzettsége? — Heten végezték el a postatiszti iskolát, egy most tanul tovább és huszonhármán gimnáziumban vagy technikumban érettségiztek. — A dolgozóknak biztosítanak-e szociális és pihenő helyiségeket? — Talán az lesz a legjobb, ha saját szemével győződik meg róla. Igaz, hogy most éppen festenek, de így is lehet látni a szándékot. Az emeleten a frissen festett fal szaga és kávé illata terjeng. Egyik helyiségben pingpongasztalt állítottak fel a mozgást igénylőknek, a másikban új fotelokban pihenVárosunk lakásépítési, programjának végrehajtásában 1971 óta tevékenyen részt vesz a több mint 4 ezer dolgozót foglalkoztató Bács megyei Építőipari Vállalat. Nagykőrösi munkálkodásukról érdeklődtünk a vállalat helyi építésvezetőségénél. — Munkánk első ütemében a korábbi években, a Ceglédi úti lakótelepen 266 lakást építettünk és adtunk át — mondta Halápi Géza építésvezető. — A második ütemben ugyanott 42, majd 70 lakást építettünk, melyekbe tavaly költözhettek be a lakók. Tapasztalataink szerint a korszerű, új kényelmes lakásokkal tulajdonosaik elégedettek. Tavaly a Ceglédi úti lakótelepen további 112 új otthon építéséhez láttunk hozzá. Ezeken jelenleg is 65 munkásunk dolgozik. A lakások 1975 őszi hónapjaiban készülnek el. — A jövőre kezdődő új ötéves terv során is folytatjuk a nagykőrösi lakásépítéseket. A Ceglédi útnál újabb 112 lakás építését vállaljuk. Munkánkat segíti és meggyorsítja majd a nyáron Kecskeméten felépülő beton építőelemeket készítő házgyárunk, amely a tervek szerint az dén már 4—500 lakás építéséhez gyárt elemeket. A vállalat építkezéseinél beszélgettünk a dolgozókkal is, hetnek, s hűtőgépben tárolhatják az élelmiszert. Nyerges József már 12 éve dolgozik itt és hat éve pánttit- kára a 19 fős alapszervezetnek. — Műszerészként dolgozom az új félautomata telefonközpontban. Mosit végzem a felsőfokú műszaki tiszti iskolát, júniusban fejezem be. Ez a munka magasabb felkészültséget igényel. «1 szabályok értelmében A szép, tágas, nemrégen átadott telefonközpontba a „szabályok értelmében”, mint idegen nem léphetek be, de megtudtam, hogy nyolcszázas kapacitású és jelenleg 598 az előfizetők száma és 200 az igénylőké. Havonta átlagosan 52 ezer helyi és 15 ezer távolsági beszélgetésit bonyolítanak le. — Mielőtt idejöttem, arra kértek, hogy kérdezzem meg, miért udvariatlanok a telefonközpontosok? — nézek a vezetőre. — Kérem, nagyon sok a hívás, torlódnak a vonalak és fáradtak is az itt dolgozók. Különben sem lehet a szabályok értelmében beszélgetni a hívókkal, csak a legfontosabbakat. Lehet, hogy időnként idegesebbek, de nem udvariatlanok. Valóban nem? Azt hiszem. Most túlterhelésüket megismerve, hajlok erre a véleményre. Hajnal László Gábor akik elmondták, hogy a munkakörülményekkel igen elégedettek, s szorgoskodásuk eredménye sem marad él: keresetük 3—4 ezer forint. A városi tanács és az Arany János Irodalmi Társaság irodalmi pályázatot hirdet fel- szabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére. A pályázók témájukat a város történetének utóbbi 30 esztendejéből meríthetik. A pályázaton valameny- nyi Pest megyei lakos részt vehet, valamint azok is, pkik korábban Nagykőrösön laktak- A pályázatra elbeszéléseket, elbeszélő költeményt vagy öt lírai versből álló ciklust lehet küldeni. A pályamunkákat 1975. április 4-ig kell az Arany János Társaság címére (2751 Nagykőrös, Hősök tere 8.) eljuttatni. A jeligés pályázatokat az írószövetség tagjai bőd alakult Távirati értesítés jött az MHSZ Nagykőrösi Konzervgyári Lövészklubba, meghívással az arany jelvényes lövészek első országos lövészbajnokságára. A viadalra Budapesten a Marczibányi téri lőtéren került sor. A 250-nél több induló versenye nagyon elhúzódott. Az első nagyobb versenyén szereplő Radeczky Géza (a II. Rákóczi Ferenc általános iskola tanulója) 40/331-es eredményével túljutott az aranyjelvényes szinten. A helyezése még nem ismert, de mindenképp a mezőny első ötödében végzett LABDARÚGÓ-HÍREK Szorgalmasan készülnek Bakonyi István edző vezetésével a Nagykőrösi Kinizsi labdarúgói az 1975-ös évi szereplésre. A tartalékok és az utánpótlás is sokkal előbb kezdték az alapozást, mint ezelőtt bármikor. Február 4-én Kecskeméten lesz az ottani városi TSH Téli Kupa-vetélkedőjének sorsolása, amelyen a múlt év után a körösiek most ismét részt vesznek. Február 23-án és március 2-án MNK-forduló lesz. A megyei bajnokság március 9-én kezdődik. A fordulók sorrendje az őszivel azonos lesz, csak természetesen fordított pályaválasztói joggal. Így a tavaszi nyitányon Nagykőrösi Kinizsi—Szigetújfalui Vörös Meteor mérkőzés lesz a hazai pályán. MAI MŰSOR Birkózás Dunaújváros: országos serdülő kötöttfogású verseny. A Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ a kertbarátok klubjában január 31-én, pénteken délután megbeszélést rendez. Ezen a korszerű zártkerti gyümölcstermesztésről tart ' előadást dr. Kovács Sándor egyetemi docens. A kertészeti termelés szervezéséről, a vetőmag, palánta és kisgépelláitás- ról pedig Hunyadi Ákos, a SZÖVOSZ főelőadója tájékoztatja a hallgatókat. zsűri értékeli, s a legjobbat 5 ezer, a másodikat 3 ezer, a harmadikat pedig 2 ezer forinttal jutalmazzák. Megjöttek a fenyőrigók Az Európa északi részeshonos aeélszürke tollazatú, hosszú csőrű fenyőrigók rendszerint a hideg elől menekülnek az északi tájakról ha-■ zánkba. Kedvenc tartózkodási helyük a Mátra és a Bükk között húzódó völgyvonulat. Csoportosan lepik el most a gyümölcsösöket és az élelmet nyújtó erdőrészeket. Kézilabda Toldi-sportcsaraok, 10 óra: felvonulás és ünnepélyes megnyitó, 10.30: Nagykőrösi Toldi DSK II—Tiszakécske női, 11.20: Bem SE (Cegléd)—Tiszakécske férfi, 12.30: Kiskőrösi IGV—Nk. Toldi DSK női, 13.30: Nk. Toldi DSK—Nk. Volán férfi Toldi Kupa-mérkőzés. HÉTFŐI MŰSOR Sakk KlOSZ-székház, 18 óra: a KIOSZ Kupa egyéni verseny selejtezői, 3. forduló. S Z. MOZIMŰSOR A lopakodó Hold. Izgalmas vadnyugati történet színes amerikai filmen. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. MATINÉ A bosszúállók újabb kalandjai. Előadás kezdete: délelőtt 18 órakor. HÉTFŐI MŰSOR Elektra. A nagy sikerű görög film felújítása. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI, a Hangácsi úti iskolában A sziklabarlang titka. Színes kalandfilm. Előadás kezdete: fél 7-kor. Kopa László Irodalmi pályázat a felszabadulás tiszteletére SPORT Radeczky jól szerepelt \ Hány zsákba férnének a levelek?