Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-26 / 22. szám

■ xJÜAav 1975. JANÜÄR 26., VASÁRNAP Nem csak pénzkérdés A gyengébb adottságok ellenére Bizonyít a nagykátai járás Ma még gyakran hallani: a tárgyi feltételek biztosítása nélkül eredményes közműve­lődési munkát végezni nem lehet. Az biztos, hogy egy el- flvult, !korszerűtlen épületben, hiányos felszereléssel nem könnyű eredményre vinni a közművelődés ügyét, de nem is lehetetlen. A nagykátai já­rás példája jól bizonyítja ezt. Ebben a járásban — hason­lóan a dabasi és a ráckevei járásihoz — megjelelő művelő­dési épülettel csak a községek harmada rendelkezik, öt köz­ségben pedig egyáltalán nincs közművelődési intézmény. Mégis, ennek ellenére, mérhe­tő a megtett út, jelentős a be­következett változás. A szentmárfoni példa Tápiószentmárton művelő­dési házát tizenhét esztendő­ivel ezelőtt avatták. Az épület akkor mindössze egyetlen nagyteremből állt. Ma huszon­hét helyisége van! Hogyan? Miből? Nem egy új helyiség­nek a falát az esztendeje nyugdíjba vonult igazgató, Várallyai Béla a gondnokkal és annak feleségével maga rakta. Pedig a kőművesség nem volt szakmája. Mint ahogy a kerámiamesterséget, a filmezést és annyi sok mást is, már őszülő fejjel tanulta meg. Eredetileg jogi akadé­miát végzett, adóügyi jegyző volt húsz éven át. A népmű­velést hobbyként szerette meg és annyira megszerette, hogy felcserélte érte tanult mester­ségét. Ennek a cserének a hasznát nem maga. hanem el­sősorban szülőfaluja látta: szinte a semmiből teremtett itt olyan kulturális életet, amely követendő példa lehet az egész megye előtt. Nem csupán a népművelés hagyo­mányos formáival kedveltette meg a szentmárfoni embere­ket. Kerámiaműhelyt épített, ahol elsősorban gyerekek és kamaszok játszanak szép, ko­moly játékot a fazekaskorong és az elektromos kemence kö­rül. Szinte alig van ház .ma már a nagyközségben, amely­ben ne találkozhatnának e nagyszerű játék remek pro­duktumaival! Vagy az öregék klubja! Reggel nyolctól dél­után négyig huszonöt-harminc idős asszony és férfi életének ad újra és újra megújuló tar­talmat, értelmet, biztosít nyu­godt öregséget ez a ház. Tele­vízióval, magnetofonnal, le­mezjátszóval, könyvekkel, új­ságokkal. Vagy: Tápiószent- mártonnak nem volt népmű­vészete. Behozták hát a falak közé az ország különféle vi­dékeinek motívumkincseit, amelyekkel az elmúlt másfél évtized alatt nagyon sok leány és asszony ismerkedett meg; sokuknak, akik azóta háziipari szövetkezetekben dolgoznak, kenyeret is adott ez a kedvelésből kezdett szép mesterség. A szecsői páva Tápiószecsőn nem művelő­dési háznak tervezték valaha azt az épületet, amelyben a kultúra éppen negyedszázada otthont kapott. Igazgatója, Ofella Sándor sem a népmű­velést, hanem a szabómester­séget tanulta eredetileg. Aki mindezt nem tudja, s ma ide­látogat, nem győzi dicsérni az itt látottakat. A korszerűen felszerelt, barátságos pince­klubot, amely nem is olyan régen még kocsma volt. Az öregek napközi otthonát, amely azt példázza, hogy tanulni nem szégyen a szomszédoktól. S ha megtekinti a népi együt­tes műsorát, csak ámul, hogy /az óvodáskorúnktól az öre­gekig együtt dalol, táncol, ját­szik itt mindenki, aki szereti és őrizni kívánja a tegnap szép szokásait, hagyományait. S innen indultak hódító út­jukra a ma már nagy népsze­rűségnek örvendő Páva-körök. Hogy honnan jutott pénz minderre? Sem Tápiószent­márton, sem Tápiószecső nem kapott több pénzt a közműve­lődésre a többi hasonló tele­püléshez viszonyítva. Csak a kapcsolatuk volt jobb a helyi tanáccsal, a termelő üzemek­kel. S a kérő szó fedezeteként ott volt a munka, a település egyre gazdagodó kulturális élete. Ez pedig olyan fedezet, amire nemcsak adni lehet, de amire adni érdemes! Táp'óbicske összefog Három esztendővel ezelőtt csákány alá került Tápióbics- kén a művelődési ház elavult, korszerűtlen épülete. Okkal: többé nem volt alkalmas már arra, hogy otthonos környeze­tet nyújtson a tanulni, műve­lődni, szórakozni vágyó tá- pióbicsikei embereknek. Fél esztendeje sincs, hogy az újat felavatták. Hatmillióba ke­rült, de ebből hárommillió fo­rintnyi értékű a lakosság tár­sadalmi munkája. Mert így is lehet otthont teremteni a kul­túrának : helyi összefogással, nagy-nagy akarattal. Az or­szág pénzügyi lehetőségei is végesek, nem is beszélve egy- egy falusi tanács anyagi ere­jéről. S az eredmény: az új épületben nemcsak a művelő­dési ház kapott helyet, hanem a könyvtár és a zeneiskola is. Sorra alakulnak a szakkörök, fellendülőben a klubélet, mind szorosabbá válik a kapcsolat a helyi iskolával. Mindennek végső soron az egész falu la­kossága látja hasznát. Együtf könnyebb Ezt Is sok példa igazolja a nagykátai járásban. Az or­szágszerte ismert nagykátai Tápiómente együttes nem tar­tana ott, ahol ma tart, ha az eredményes működéshez szük­séges anyagi fedezet csak a művelődési központra hárul­na. A nagyközség termelő üzemei azonban részt vállal­tak a fenntartásból, s hogy jő célra adták, s adják jelenleg is a pénzüket, a többi között az együttes ikülföldi sikerei is igazolják. Együtt könnyebb. Jó példa erre a tápiógyörgyei iskola, amelynek tornaterme — fel­épülése óta — rendszeresen biztosít otthont a különböző képzőművészeti kiállítások­nak. S ha már a képzőművé­szetre került a szó: azóta len­dült fel a járás képzőművé­szeti élete, amióta összefogtak három másik, szomszédos já­rással — a dabasival, a mo- noirival és a ráckeveivel. Nemcsak a kiállításokat ren­dezik együtt — hivatásosak és amatőrök összefogásával —, közösen hirdetnek már évek óta képzőművészeti pályázato­kat is. S az együttes munkát, egymás jobb megismerését se­gíti elő az a kezdeményezés is, hogy ez év januárjától a já­rás négy művelődési háza — a nagykátai, a tápiószecsői, az újszilvása és a tápióbicskei — közös műsorfüzetben adja közre havi programját. így mód és lehetőség nyűik arra, hogy a négy község lakói nem­csak odahaza elégíthessék ki kulturális igényeiket, hanem részt vehessenek a szomszédos településiek kulturális prog­ramjain is. Mind több népművelő Ha a járás közművelődésre fordítható anyagi lehetőségei korlátozottak is, mind több népművelő munkába állításá­val további lépéseket tehetnek a még eredményesebb közmű­velődés érdekében- Ma már a járás művelődési házainak száztíz, a könyvtáraknak pe­dig kilencven függetlenített dolgozója van. Azaz: harminc­eggyel több ma a népművelő a művelődési házakban, mint volt négy esztendővel ezelőtt. (A könyvtárakban csak négy- gyei nőtt a könyvtárosok szá­ma.) Éz kétségkívül tovább ja­vítja majd a munkát, s teszi még eredményesebbé a köz- művelődési határozatból adó­dó feladatok végrehajtását. Prukner Pál A felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére Megyénk tájul tolläk Pedagógus képzőművészek ecsettel, szobrászvésővel TV-FIGYELŐ Művek és mesterek. Kass János sokoldalú alkotóművész, a grafika számos ágát, mű­faját, változatát műveli. Nevét nemcsak a tárlatlátogatók is­merik jól, munkájával a könyv barátai is lépten-nyomon ta­lálkoznak: Kass egyik legis­mertebb illusztrátorunk. Leg­újabban plasztikával foglalko­zik: Fejek című sorozatá, amellyel először kiállításon lé­pett közönség elé, majd újab­ban könyvben is megjelentet­te, mindenfelé, a szakma és a közönség körében is nagy ér­deklődést, izgalmat keltett. A művészetbarátok, érdek­lődők nagyjában-egészében ennyit már a tv-műsor előtt is tudtak. Milyen újat, milyen többletet adott ehhez a B. Farkas Tamás rendezte pén­tek esti műsor, amely egyéb­ként egy új képzőművészeti sorozat kezdete is volt. Első­sorban a művész új vállalko­zása, a Fejek értelmezése — magyarázata szempontjából bizonyult fontosnak ez a mű­sor. A megszólaló — nyilat­kozó két költő Somlyó György és Juhász Ferenc, de minde­nekelőtt a szobrászkolléga, Vitt Tibor főképpen ehhez já­rult hozzá közreműködésével és maga a művész is ezekről az alkotásokról beszélt a leg­többet. Aki látta — végignéz­te a műsort, már tudja, hogy műanyagból öntött arcok-ko- ponyák nem valami extrém ötlet szülöttei, hanem monda­nivalót hordozó valódi műal­kotások. Tartalmas adással nyitott tehát péntek este az új kép­zőművészeti sorozat. Ilyen hangsúlyos kezdet után érdek­lődéssel várjuk újabb jelent­kezését. De — mint a hasonló műsorok máskor — ez is fel­idézte egyik régi, e hasábokon már többször leírt-elmondott gondunkat. írók és irodalom. Természe­tesen most is a mai magyar irodalomról van szó. Ahhoz képest ugyanis — mint itt már egy néhányszor megállapítot­tuk — ahogyan a tv, a többi művészeti ággal, elsősorban mindenekelőtt a képzőművé­szettel foglalkozik, mennyi­ségben és minőségben is mesz- sze elmarad a mai magyar irodalom. Hányszor írtuk már ezt, maga az ügy azonban sajnos, egy lépéssel sem jutott előbb­re; állhatatosan és konokul kell tehát továbbra is mon­dandónkat ismételni. Beszél­nünk kell arról is, például, hogy a tv-nek a mai magyar irodalommal foglalkozó mű­sorai — mert azért vannak ilyenek — csekély mennyisé­gükön kívül azért is olyan nyugtalanítóan szegényesek, mert a művek és az alkotók bemutatásában, pontosabban összekapcsolásában a televízió képtelen megteremteni azt az egységet és harmóniát, mint amivel például a pénteki Kass János műsorban is találkoz­tunk. Ha mai magyar irodal­mi mű kerül képernyőre, s ha utána bemutatják az írót, az adás e két része közötti színvonalban, igényességben legtöbbször óriási szakadékok tátonganak. A mű feldolgozá­sához képest az alkotó meg­ismertetése felületes és kez­detleges, erőben és mélység­ben meg sem közelíti azokat a plasztikus portrékat, ame­lyeket például a képzőművé­szekről rajzol a televízió. Hát ezen kellene végre vál­toztatni. Ezeket a szakadéko­kat kellene valahogy kitölteni­megszüntetni. ö. L. Apropo nÓIkÜl. Nyugal­munk érdekében — a megle­hetősen ötlettelen, _ szürke címmel bocsátotta útjára csü­törtökön a televízió új ne­gyedévenként jelentkező is­meretterjesztő műsorát. Az adás nem is titkolt célja a legalapvetőbb polgári védelmi tudnivalók, a rendkívüli hely­zetben mindenki számára lét- fontosságú magatartási szabá­lyok megismertetése. Bár e témák napjainkban — a nem­zetközi enyhülés korában — éppen nincs különös apropó ja — katasztrófahelyzet lehe­tőségével azonban szembe kell néznünk. Mint ahogy az első félórás adásban is utaltak rá, a korszerű fegyverek elleni védekezéssel kapcsolatban in­dokolatlanul sok téves nézet, hiedelem él az emberekben. Az atombombát ma is körül­lengő már-már misztikus fá­tyol fellebbentésére, a való­ság tudományos alapjainak megvilágítására vállalkozott a műsor, tegyük hozzá, sikerrel, a tv más népszerű ismeretter­jesztő műsorainak nyomdokán haladva. A riporter, Vértesy Sándor közvetítésével, még a szokatlan, nem egyszer hát- borzongató tényeket is sike­rült tárgyilagossá tenni: nem riasztottak, inkább elgondol­kodtattak. Ez pedig az ilyen kényes témában nem is lebe­csülendő eredmény. M. J. rázott rajzjtudással és színér­zékkel, érlelten egyöntetű anyaggal tűnik ki az átlag­ból. Díjazott alkotó a mindig pontosan mérlegelő, meggon­doltan haladó Kiss Emó, Fe­nyő Béla, a fejlődésében fel­gyorsult és vegre kezdemé­nyezéseket is bátran vállaló Somodi László, a tiszta em­berség egészséges világát bir­tokló, és az alföldi ies. szét igazságaihoz kapcsolódó Mö- zsi Szabó István, ä luvi formavezetésű szobrokat ké­szítő Agócs Attila, az egyedi alakzatokat egyedi eszméhez igazító László Lilla. Megérde­melten kapta a ráckevei já­rási hivatal különdíját a népköltészet tiszta forrásaira figyelő Radóczy Mária. AHÁNY ALKOTÓ, annyi módszer. Őrei József bátor asszociációkkal közelíti a ma festészetének teendőit, — Stumpf Ferenc, Aranyos Ist- vánne, Dobos Olga hagyomá­nyos ösvényeken közlekedik. Igaz meglepetés Barnóth Zol­tán sorozata, aki a tárlat szintén díjazott kiállítója, de boldogít Garay Jenő bensősé- ge, a szigetszentmiklósi illető­ségű Kőmíves István színér- zéae, Prokop Gyula és a fóti Rimóczy Rudolf több munká­ja. Akitől nagyon sokat vá­runk, az a most mérsékelteb­ben szereplő Somogyi György. (Nagyon hiányoztak néhányan a pedagógus képzőművészek ráckevei kiállításáról: a bia- torbágyi Chemez Árpád, az albertirsai Orbán Edit, a fóti Lőrincz Vitus, a kiskunlachá- zi Énekes János, a dömsödi Laczi Pál, továbbá Iván Má­ria és mindazok, akik elté­rő okok miatt távolmaradtak a továbbképzésükhöz szüksé­ges tárlatról.) A közös jelen­lét hozzájárulás is lehet a jövőben ahhoz, hogy a szemlélet egysé­gesebbé váljék, a minőség emelked­jen, a középszerű­ség tarkasága vég­legesen megszűn­jön. A HALADÁS irányát is megha­tározza mindez. A továbbiakban in­dokolt a műhely­munkát fokozni nyári művésztele­peken, megbeszé­léseken a szövet­séges kritika se­gítségét is igé­nyelve, hogy ha­marosan elérjél az önképzés ha­tárainak esztéti­kailag is mér­hető magaslatát fő hivatásuk, a nevelés mellett. HEILING GYÖRGY: AKT Losonci Miklós KISS ERNŐ: A HOSSZÚ FAIL ELŐTT-^•-.1 ' VA', Ili f . . ' • , § j ..V'A'ir/ZZ—.-.u. MOZSI SZABÓ ISTVÁN: ESTE a rajztanár festők művei se­gítségével is, melyek áthidal­ják mű és ember között a távolságot. A RÁCKEVÉN megnyíló tárlat az eddigi eredmények összefoglalása. önismeretre sarkall/ fejlődésre buzdít. Fel­mérhető az is, hogy a megyei rajzoktatás sok helyen jó ke­zekben van, már csupán az szükséges, hogy a kiemelkedő értékrend gyakorlatát általá­nosítsuk. Nem lebecsülendő az a tény sem, hogy a dabasi tárlat óta a fejlődés mennyi­ségileg és a színvonalat ille­tően is egyaránt lemérhető. A kiállítás nemes vonása, hogy a nyugdíjas rajztanárok közül id. Rácz József tartal­mas művekkel szerepel mint­egy érzékeltetve, hogy festői tarsolyában születésre váró kincs lappang. Kár, hogy pá­lyatársa, Nádasdy János fes­tőművész alkotásai ezúttal hiányoznak. A MEZŐNY mértékét, irányadó és felzárkózáshoz szükséges lendületét Heiling György, Kiss Ernő, Őrei Jó­zsef, Mözsi Szabó István, So­modi László, Barnóth Zoltán, Radóczy Mária, László Lilla, és Fegyó Béla művészete biz­tosítja. A Pedagógus Szakszervezet által adományozott egyik dí­jat Heiling György abonyi rajztanár kapta, aki pallé­A Pedagógusok Szakszervezetének Pest megyei bizottsága, a Pest megyei tanács vb művelődésügyi osztálya, a megyei tanács ráckevei járási hivatala és a Csepel Autógyár művelő­dési központja hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tisz­teletére közös tárlatot rendez a Pest megyében élő pedagógus képzőművészek alkotásaiból. Huszonkilenc művész munkái tekinthetők meg a rác­kevei járási hivatal dísztermében a február 6-ig nyitva tartó tárlaton. Ünnepélyen megnyitás ma, vasárnap déli 12 órakor. NAGY JELENTŐSÉGŰ kezdeményezéssel gondozza az alkotó tanárok, tanítók sok­rétű tevékenységét a Pest me­gyei Pedagógus Szakszervezet. Mindezzel közművelődési ener­giává változtatja az egyéni am­bíciókat, melyek e figyelem nélkül könnyen elveszhetné­nek. Ennek a szerkesztett fo­lyamatnak sodrásában jelent meg Pest megye alkotó pe­dagógusainak cikkgyűjtemé­nye, s nyílt meg- 1972-ben Dabason a Pest megyei kép­zőművészek első tárlata, me­lyet most követ a második bemutatkozás a ráckevei já­rási hivatal dísztermében. Sok szempontból örvende­tes ez a seregszemle. Egy­részt arányos területi elosz­tásban láthatjuk megyénk tá­jainak olyan rajzi feldolgozá­sát, melyet eddig nem vett észre toll, ecset és szobrász­véső. Tény, hogy ma már nemcsak a professzionista mi­nőséget felmutató Szentendre, Vác, Nagymaros és Zebegény számít festői eredményeket gyűjtő helynek, hanem Tatár- szentgyörgy, Biatorbágy, Szi- getszentmiklós, Abony, Gyál, Tápiószecső, lsaszeg, Alsóné- medi, Újlengyel, Taksony, Pi­lisszántó is éppen a rajzita- lár festők rendszeres munká­jával vizuális ügyelettel ren­delkezik, mely kellő támo­gatás és összefogás esetén új képzőművészi műhely rangjára emelkedhet. '■ Szí­nesednek e „fehér foltok”, sgyre hatékonyabban találko­zik egymással a művészet és % közművelődés, s e ma még két közeg fokozatosan képzi a kultúra vegyületeit éppen

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom