Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-25 / 21. szám
Olvasónk leveléből Házirend, mindenkinek! Cegléden, a Kozma Sándor utca 7/b. számú házban 1973 nyarán költöztünk be. Lépcsőházunkban 167 lépcsőfok van. A folyosót a bérlők maguk mossák a lakás ajtaja előtt, pedig van házfelügyelő. Szoktuk is mondani: jó dolga van a házfelügyelőnek! A fizetségért és a lakásért havonta kétszer lesöpri a lépcsőket, kiviszi a szemetet. Házunkban sehol nincsen kifüggesztve a házirend, a városi tanács minket érintő rendelete. Pedig jó lenne, ha mi is és a házfelügyelőnk is közelebbről lát- naitnánk, miheztartás végett. Ozsvát Mihály Cegléd Újszerű szerződések Változnak az idők, változnak a szerződések is. Ezt bizonyítja a városi tanács igazgatási osztályán figyelemmel kísért eltartási szerződések szövege. Az utóbbi időben az eltartottak — az állami bérlakások számának gyors növekedésével — két esetben olyan megállapodást kötöttek, amelyben eltartójuk javára kötik le a lakásbérlet jogát. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA acegledijarAS es cégi XIX. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM 1975. JANUÁR 25., SZOMBAT Az országgyűlési képviselő beszámolója Egyenletesen fejlődik a város Képviselői beszámolót tartott a napokban a városi tanácsnál dr. Mondok Pál, Cegléd országgyűlési képviselője, a Pest megyei Tanács elnöke. A képviselő meghallgatására a város üzemeinek és intézményeinek, termelőszövetkezeteinek vezetői gyűltek össze és nagy figyelemmel hallgatták az előadót, akinek társaságában megjelent Gyigor József, az MSZMP városi bizottságának első titkára, Kürti András, a városi tanács elnöke és Babinszki Károly, a járási hivatal elnöke. Dr. Mondok Pál beszámolójában visszapillantott országgyűlési tevékenységére is, amelynek során alkalma volt Sérülés, betegség nélkül Alapoznak a CVSE labdarúgói A Ceglédi VSE NB III-as labaarúgoi január 6-án orvosi vizsgalaton vettek részt, s ezen mindenki egészségesnek bizonyult. Liptóinak az alapozáson való részvétele sikerrel megoldódott. A 21 játékos között ott van a sérülése miatt hosszú időt kihagyó Halmi is. Laborcz ügyé Den még intézkedni kell, ő a tartalékok között kezdte el a felkészülést. Az edzéstervről és a felkészülés eddigi tapasztalatairól a vezető edzőtől, Darányi Miklóstól kértünk felvilágosítást. — Az első három foglalkozás után egy hétig mindennap találkoztunk, majd január végén naponta két edzést tartunk, délelőtt a sport- csarnokban, délután a sporttelepen. A fiúk lelkesek, jól elvégzik az előírt feladatokat, szerencsére munkánkat sérülés és betegség nem zavarta eddig. — Először 4000 méteres távot futottak, tegnap már 8600 métert. Eddig két alkalommal került sor a követelmény- rendszerben előírt 12 perces futásra, ezalatt a játékosok általában 2800—3000 méter megtételére képesek. — Milyen egy nap edzés- programja? — Délelőtt a bemelegítő futást torna, ruganyossági gyakorlat követi. Az általános erőállapot növelésére több segédeszközt használunk fel. Az egyhangú munka megszakításáért, a jobb hangulatért sok labdás versenyt rendezünk, persze tréfás szigorításokkal. A ma délelőtti edzésen például „ülőfocit” játszottunk, a labdáért csak négykézláb lehetett elmenni. A fiúk jól szórakoztak, de ezalatt, szinte t észrevétlenül, minden testrészüket megmozgatták, erősödtek. Ebben az időszakban, amikor napi két edzést tartunk, a közös ebéd után a pályán főleg futógyakorlatokra kerül Sör,’ kiadós résztávokkal, melyeknek maximális mennyisége 9000 méter lesi. Az edzések időtartamát, s emellett a terhelést is fokozatosan növeljük. — Ezután egy hétig újra naponta egy edzést tartunk, majd a formába hozás időszakában visszatérünk a már megszokott beosztásra, amikor hetenként négyszer találkozunk. Egy hónap alapozó időszakot kizárólag az erör állapot javítására fordítunk. Jelenleg a vasárnap pihenőnap, viszont hetente háromszor az edzést követően, fürdő szerepel a programban. Az edzéseket Kökény Istvánnal felváltva vezetjük. — Mikor játsszák az első előkészületi mérkőzést? — Február 9-én Törökszentmiklósi fogadjuk. Ennek az összecsapásnak visszavá. gója 16-án lesz. 12-én, szerdán is játszunk, ekkor a Szolnoki MTE látogat Ceglédre. A bajnokság március 2-i rajtja előtt — az Erzsébeti Spartacus jön majd hozzánk — egy héttel az MNK megyei selejtezőjének első fordulójára Szigetszentmik lósra utazunk. U. L. Pest megye helyzetéről is beszámolni. Ceglédi fogadónapjain mintegy háromszáz állampolgár kereste fel, mások levélben fordultak hozzá, különböző ügyek elintézéséhez kérve támogatását, amelyekben — a lehetőségek határain belül — igyekezett sikerrel eljárni. A négy évvel ezelőtti választások idején a ceglédiek gyakori panasza volt a járdák elhanyagolt, rossz állapota. Azóta sokat javult a helyzet, és további kedvező változásra számíthatunk. A fürdő ügyében — megfelelő pénzösszeg híján — nem lehetett előbbre lépni, megvalósult viszont a gázcseretelep és ebben az évben megkezdődik a Rákóczi út átépítése. Az iparfejlesztés keretében jelentős volt a város üzemeiben a munkahelyek számának növelése. A következő ötéves terv időszakában további ipartelepítésre nyílik lehetőség. Ezt megfelelően kell kihasználni. A továbbiakban a képviselő statisztikai adatok alapján hasonlította össze Cegléd helyzetét a hasonló nagyságú és adottságú településekkel, és ebből egyértelműen kitűnt a város egyenletes fejlődése. A képviselői beszámoló utón több hozzászólás, kérdés hangzott el, amelyek feltevői a városfejlesztés további lehetőségeit kutatták. Kürti András a város lakói nevében fejezte ki köszönetét a képviselőnek azért a munkáért, amelyet a polgárok ügyeinek intézése terén kifejtett, majd néhány adattal kiegészítette a beszámolót. Jelentős eredmény az öregszőlő villamosítása, Crossbar-telefonközpont, amely azonban jelenleg még csak részben töltheti be fel. adatát. Hiányzik ugyanis a kábel, amely újabb előfizetők bekapcsolását lehetővé tenné. Bővült az ivóvízhálózat, átmeneti megoldásként a gyermekkönyvtár piactér egyik épületében kap helyet és kedvezőbb körülmények között végezheti vizsgálatait a rendelőintézet röntgenorvosa. Babinszki Károly arról beszélt, hogy — megyei segítséggel — jelentős fejlődés ment végbe a városban. A további ipartelepítés fontossága mellett foglalt állást, Gyigor József elmondotta hogy a város vezetői fontos feladatnak tartják az ipar. fejlesztési elképzelések át dolgozását a jelenlegi helyzetnek megfelelően. Cegléd számára kedvező, hogy a megyei vezetés támogatásával az illetékesek a várost további iparfejlesztésre jelölték ki. A település érdekeit szem* előtt tartva, gondos mérlegelés után kell dönteni, milyen irányban haladjon fejlesztés. Ebben arra is gondolni kell, hogy a fiatalok ne legyenek rákényszerülve az ingázásra, ugyanakkor Cegléd vonzáskörzetéből, a környező kisebb helységekből is várható jelentkező az üzemekbe. A továbbiakban az ötödik ötéves tervvel összefüggő kérdéseket tárta a jelenlevők elé. A hozzászólásokra dr. Mon dók Pál válaszolt, majd He gedűs József városi népfronttitkár zárta be a gyűlést. Tamasi Tamás stílbútorokat, a bútoralkatrészeket és laboratóriumi berendezéseket. Gyártmányaink nagy részét a múlt esztendőben belföldön adtuk el, a laboratóriumi berendezéseket főleg a Szovjetuniónak szállítottuk. — Vezettek-e be új gyártmányt? — A múlt évben kezdtük gyártani a Cegléd kárpitozott garnitúrát, melyet szívesen vásárol a közönség. —* Végeztek-e lakossági munkákat? — Az előző éveknél nagyobb mértékben. Számos egyéni kívánság szerinti bútort készítettünk. A szüret idején kádakat és hordókat is javítottunk a lakosságnak. K. L. Évi harmincezer marhalevél A csemői sertéstelep üzembe helyezése óta megsokszorozódott a községi marhalevél-kezelők munkája: havonta 2400 —2800 járlatlevelet írnak meg, zömmel süldőkét és hízósertésekét. A szolnoki rádió műsora Január 27*től február 2-ig Hétfő: 17.30—19.00: Hétfői hullámhosszunk. (Műsorismertetés, hírek. Hanglemezbarátoknak. — Vendégünk: Kass János grafikusművész — Aktuális jegyzet.) 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Jászsági utazások. Riportok, tudósítások, jegyzetek — sok zenével. Spant. 18.55: Szlovák műsor. Kedd.: 18.00—19.00: Alföldi krónika. Népdalok. Munkavédelmi őrjárat. Connis Francis énekel. Üzemi lapszemle. Szerkesztik a hallgatók. Szerda: 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: Könnyűzene. 17.40: Zárszámadás Kunmadarason. Balogh György riportja. 17.50: A jászszent- andrási népdalkor műsorából. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A várostól nem messze Tangóritmusban. 18.20: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin. 18.55: Hírösszefoglaló, műsorzárás, lapelőzetes. Csütörtök: 18.00—19.00: Alföldi krónika. Verbunkosok, csárdások. Egészségünk védelmében. Pár perc dzsessz. Utcák és emberek. Beatpará- dé. Közben: sport. Péntek: 17.30: Műsorismertetés, hírek. Alföldi lapszemle. 17.35: Tíz perc tudományi 17.45:" Szalay László nótafelvételeiből. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Operarészletek. 18.25: Jubileumi híradó. 18.35: Lemezalbum. A Mouth és Mc. Noal kettős dalaiból. 18.55: Hírösszefoglaló, műsorzárás. Szombat: 18.00—19.00: Hétvégi kaleidoszkóp. Szerkeszti: Kutas János. Vasárnap: 9.00—10.00: Vasárnapi magazin. Szerkeszti: Pálréti Ágoston. A tartalomból: Lapszemle — Mátrai Képek. Zenés riportműsor. 10.00—10.30: Szlovák műsor. A tartalomból: Bemutatjuk a kesztölci együttest. — Feljegyzések farsangi szokásokról. Lapszemle. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. tölti szabadnapját. A ceglédi kórházban dolgozik, öt éve érettségizett, utána elvégezte az ápolónőképző tanfolyamét, jelesen — jegyzi meg boldogan Pappné. — Szívvel látja el kötelességét. Jó érzés, amikor itt, Csemőben halljuk a dicsérő szavakat, melyek orvosmunkatársaitól, vagy volt betegeitől erednek. Szelek szárnyán — Három idősebb lányunk már korábban elköltözött tőlünk. Mindannyian Ceglédre kerültek. Sári a vízkutatóknál dolgozik. Ibolya az Építőipari Vállalatnál, ök a Fáy-telepen kaptak lakásit. Piroskáék — övék a nálunk vendégeskedő két unoka — nemsokára saját szép otthonhoz jutnak, az új OTP-laíkások egyikében. Amikor még mind a négyen kicsik voltak, nem gondoltuk, hogy az ő felnőtt életük egészen más alapokról indulhat, mint a miénk. Dénes, a férjem, meg én is paraszti munkában nőttünk fel. Dolgos kezünkbe, meg a jó reménybe vetett hitünk tett bennünket férj s feleséggé. — A szegénység mellett az útviszonyok is gyakorta keserítették életünket. Ismerős, vagy rokon ha errefelé járt, betérve egyféleképp üdvözölt: nagy szél kaphatott titeket a szárnyára, hogy itt tett le, ebben a jeneketlenségbenl Jól mondták. Villany és virágok Az előszoba dísznövényekkel teli. — Szeretem a cserepes növényeket, kaktuszokat, fíkuszo- kat, filodendronokat. Télen- nyáron gyönyörködtetnek. Asztalitenisz Nem sikerült a bravúr Budapesten a Bp. Spartacus rendezte meg a Kozma Béla I. osztályú egyéni asztalitenisz-versenyt, melyen rajthoz álltak a ceglédiek is. Egyéniben G. Bíró a legjobb 32 közé került, ahol — az előző hetihez hasonlóan — a Bp. Spartacus játékosával, Kocsis I- gyel találkozott. Mérkőzésük a budapesti fiú győzelmével végződött, visszavágott az előzőleg elszenvedett vereségért. Párosban G. Bíró Simonnal (Szondi SE) és Farkas Katonával (Kaposvár) az oldalán a legjobb 16 közé került be. MOZIMŰSOR Szabadság filmszínház, Cegléd: szombaton és vasárnap: A dunai hajós (magyar film, Verne Gyula regénye nyomán). Vasárnap délelőtt: Őfelsége, Herceg elvtárs! A kamaramoziban : Merénylők (színes olasz—francia—NSZK krimi). Abony: szombaton és vasárnap: Halló, itt Iván cár! (szovjet filmbohózat). Szombat éjszakai előadás: Lázadás a buszon. Vasárnap délelőtt: Harc a fellegvárban. Albertirsa: vasárnap és hétfőn: Ó, maga rettenetes! (angol bűnügyi fimvígjáték). Ceglédbercel: Vasárnap és hétfőn: Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (amerikai—olasz kalandfilm). Jászkarajenő: szombaton és vasárnap: A kör bezárul (szovjet bűnügyi film). Törtei: szombaton és vasárnap: Francia kapcsolat (amerikai bűnügyi film). Két szoba van egymás mellett. Az egyikben régebbi di- vatú, a másikban modem bútordarabok. — Azért, hogy minél otthonosabban érezhessék magúkat a gyerekek, ha hazajönnek. Ügy döntöttünk a férjemmel, hogy meghagyjuk úgy, ahogy korábban berendezték. A villanyt azért tavaly tavasszal beköttettük. Az első nap minden helyiségben égettük, hadd örüljenek az öreg falak is a csodának. Egy kicsit sokba került ám: közel tízezer forintba! Messziről kellett idáig hozni a vezetéket. De lassan megbékéltünk az árával. Még csak villanyvasalónk van, de most, hogy rendeződik Piros- kámék lakásügye, amit ezután félre tudunk tenni, abból mosógépet és televíziót szeretnénk venni magunknak. Legföljebb mondják majd, akik ezentúl hozzánk járnak: de közel jött Pappékhoz a város! Pedig mi bizony azért csak tanyasiak maradunk. Őrzői a | pusztai szokásoknak, hagyományoknak. I Gy. M. Sietős léptek. Asszony-e, | férfi-e, csak akkor derül ki, ! ! amikor szemtől szembe kerül- I ve üdvözöljük egymást a vas- I tag ködbundába burkolózott Irsai úton, Csemőben. Az út földút a javából, terjengős kátyúival, hepehupáival megelégedhetne, ha csak dűlőútmak titulálnák. — A buszhoz megyek — mondja Ilona —, vissza a betegeimhez. Ápolónő vagyok, nagyon szeretem a hivatásomat. Meglátogattam anyámé- kat. Hosszú napok Szíjostora nálánál is nagyobb. Csapkod vele, felém iramodva. A gazdára emlékeztet, aki azon iparkodik, hogy fülöncsípje a tolvajt. Ő a legifjabb nemzedék, Papp Déne- sék unokája. Magas, vékony arcú férfi áll fel az asztaltól a kopogtatásra. Csatos táskáját keresztbe veti vállán, s máris indulna. Fogadja a vendéget, de őt a munkája elszólítja. — Hosszúak a férjem munkanapjai — mondja Pappné. Másnaponként huszonnégy- órázik. Takarmányos és éjjeliőr a November 7. Termelőszövetkezetben. Ha nem tarisz- nyázom fel kellően, nem is bírná egész nap talpon. 59 éves, korábban a fogatosoknál volt Magam a ház körül foglalatoskodom, de néha kifog rajtam a munka, nem győzöm egymagám. Majd ha férjem nyugdíjas lesz, csak másképp lesz. — A lányuk volt, akivel találkoztam? — Általában kéthetenként látogat meg bennünket, de van, hogy minden héten itthon támadót, de az karjával kivédte az ütést. Közben az idős, nyugdíjas Lapossá József is odaért, beavatkozott a verekedésbe. A csetepaténak egy épp arra járó megjelenése vetett véget. Lapossá István még aznap orvoshoz ment, látleletet vetetett az elszenvedett sérülésekről. Vígh Sándoron is nyoma maradt a „találkozónak”. A bíróság könnyű testi sértés miatt hozott ítéletet az ügyben, mérlegelve a bizonyítékokat és a körülményeket. Mind a három embert bűnösnek mondták ki. Nem jogerősen Lapossá Józsefet ezer, Lapossá Istvánt kétezer, Vígh Sándort pedig háromezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték, melyet, ha meg nem fjzetnek, börtön- büntetésre lehet változtatni. Tavaly augusztusban történt, hogy lovas kocsijával hazafelé tartott Abonyban a huszonhét éves Lapossá István bedolgozó. A kocsin hárman ültek. A vasúti átjárónál utolérte őket Vígh Sándor, 46 éves abonyi tsz-tag, aki szintén lovas kocsival közlekedett. Töb- bé-kevésbé ittas állapotban volt ő is és Lapossá is. Amikor Vígh kocsija megelőzte Lapossáékat, Vigh ostora odacsapott éppen, és ütés érte Lapossá Istvánt, valamint a kocsin ülő 64 éves Lapossá József nyugdíjast. A bántalmazottak üldözőbe vették a másik lovas kocsit, amelyik a nagy sietésben az árokba futott. Ezután összeszólalkoztak, majd összeverekedtek. Vígh a kocsiról lekapott hámfával akarta fejbe vágni az egyik Nem fért el a két kocsi? Bőrön csattant az ostor Már magasan kiemelkedik I a Déli úton a Stylus Faipari Szövetkezet épülő műhely- | csarnoka. Felkerestük a sző- i vetkezetet és beszélgettünk Magyar László elnökkel. — Hazai és külföldi megrendelőink fokozódó igényeinek a régi, szűk műhelyeinkben már nehezen tudunk eleget tenni. Ezért a múlt évben elhatároztuk, hogy új, korszerű műhelycsarnokot építtetünk és megfelelő szociális helyiségeket, étkezőt, öltözőt és fürdőt létesítünk. — A közel 7 millió forintos építkezést a járási építőipari szövetkezet vállalta. A műhelycsarnok a kitűzött december 31-i határidőre készen is lett volna, de a gép- és villanyszerelő alvállalkozók késlekedtek, s így a teljes építkezés jóval később fejeződik be. — Hogy zárják az 1974-es esztendőt? — Dolgozóink igyekezete átsegített bennünket a nehézségeken. Mérlegszámadásaink most készülnek, s úgy mutatkozik, hogy szépen teljesítjük a 28 millió forintos éves tervet. — Milyen munkákat végeztek az elmúlt esztendőben? — Tavább gyártottuk bevált készítményeinket, a kedvelt Stylus Faipari Szövetkezet Elhúzódó építkezés Újdonság a Cegléd-garnitúra