Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-22 / 18. szám
A kongresszusi irányelvek vitája A magyar fiatalok jövőjük zálogának érzik a párt töretlen politikáját Kádár János részt vett és felszólalt a KISZ Központi Bizottságának ülésén PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIX. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM ARA 80 FILLÉR 1975. JANUÁR 22., SZERDA Tlzenötezren versengenek Nagyobb termelési érték, kisebb önköltség Pest megyei MEDOSZ-köTkép forintos növelését, s az önköltség több mint tízmillió forintos csökkentését ajánlották fel. S amire ezen felül vállalkoztak; a társadalmi munka, az óvódák, iskolák pártfogolása, a játszóterek, parkok építése, az önképzés értéke aligha fejezhető ki pénzben. A verseny eredményeiről Major Péter, a MEDOSZ Pest megyei Bizottságának titkára adott tájékoztatót. Segítenek o műszakink — A gazdaságok, vállalatok dolgozói nagy igyekezettel vettek részt a munkaversenyben, különösen a szocialista brigádok tagjai és a törzsgár- datagok szorgalma, kiemelkedő politikai és szakmai munkája érdemel elismerést. Egyre többen kapcsolódtak be a munkaversenybe, a műszaki vezetők közül, a versenyfeltételek megteremtésében közreműködve, s szakmai tanácsadóként segítve a brigádok munkáját. A megyebizottság titkára említi, hogy egészen kimagasló eredmények is születtek, s mindjárt néhány példával is szolgál. A kertészeti egyetem tangazdaságának halásztelki kerületében tevékenykedő nyolc tagú Béke szocialista brigád a növényvédelem teendőinek alapos megszervezésével, gondos munkával, több mint százezer forint ára vegyszert takarítottak meg. Eredményes szocialista brigádok A Herceghalmi Kísérleti Gazdaság tehenészetében a Május 1. szocialista brigád 24 tagja tervük 190 ezer forintos túlteljesítését vállalta, részben a tejtermelés fokozása, j-észben a költségek csökkentése által. Az Agrártudományi Egyetem tangazdasága nagygombosi kerületének növényvédő szocialista brigádja tavaly 2 472 hektár gabona, borsó és répa vegyszerezését végezte el kifogástalanul; a teljesen gyommentes táblákon könnyebb volt a betakarítás, emelkedtek a termésátlagok. A 15 brigádtag közül eddig kilencen részesültek kitüntetésben. Brigád az óvodáért Számos üzemben rendeztek kommunista műszakot is tavaly, elsősorban a KlSZ-fiata- lok kezdeményezésére. — A legtöbb kommunista műszakot — mondja Major Péter —, a termelőszövetkezeti közös vállalatoknál tartották. Élen járnak a kiskun- lacházi ÉGSZÖV dolgozói; hétszáznegyvenkilencen ösz- szesen 92 ezer forint keresményüket ajánlották fel egy vietnami szakmunkásképzőintézet építésére és a duna- haraszti óvoda támogatására. A Szobi Gyümölcsfeldolgozó Közös Vállalat dolgozóinak szép gesztusa: 200 ezer forinttal és 278 óra társadalmi munkával járultak hozzá több óvoda építéséhez. Tovább - év végéig A MEDOSZ-üzemek munkaversenyének tavalyi eredményét e napokban összesítik a megyebizottságok, s több új felajánlást is elkönyvelhetnek: néhány üzemből bejelentették, hogy az év végéig meghosszabbítják a versenyidőt, nem hagyják abba a versengést, felszabadulásunk ünnepét követően sem. A. Z. Májusban átadják a forgalomnak ÉPÜL AZ ÚJ ÚT DUNAKESZIN Tegnap ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Közponiti Bizottsága. A tanácskozáson — amelyen megjelent Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára — az MSZMP XI. kongresszusának irányelveit vitatták meg. Dr. Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkára előadói beszédében rámutatott: az a lehetőség, amelyet az ifjúsági szövetség a kongresszusi irányelvek véleményezésével kapott, az az ifjúság és a KISZ megbecsülésének újabb megnyilvánulása, valamennyi ifjú kommunista számára megtiszteltetés. — Életünk alakulásának döntő kérdéseiről kéri véleményünket a párt, nemcsak azokról az'eredményekről és gondokról, amelyek az ifjúság körében jelentkeztek — mondotta Maróthy László. — Pártunk Központi Bizottsága azt várja tőlünk, hogy a KISZ politikai súlyához méltó komolysággal és érettséggel szóljunk hozzá a párt politikájához, a szocializmus építésében eddig követett irányvonal értékeléséhez és a további feladatokhoz. él KISZ Központi Bizottságának első titkára a továbbiakban beszámolt azokról az erdeményékről és munkasikerekről, amelyeket az ifjú kommunisták, felnőtt dolgozó társaikkal együtt, elértek a kongresszusi-felszabadulási munkaverseny első szakaszában, s vázolta a további tennivalókat. Az irányelvekről szólva dr. Maróthy László aláhúzta: hazánk helyzete, fejlődése bizonyítja, hogy a párt politikája egész népünk fel- emelkedését szolgálja, szocialista társadalmunk építésének előrelátó tudatos progA Magyar Tudományos Akadémia elnöksége tegnap a díszteremben Erdey-Grúz Tibor elnökletével kibővített ülésen vitatta meg a XI. pártkongresszus irányelveit. A tanácskozásra — amelyen részt vett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnök- helyettese — az elnökség tagjain kívül számos akadémikus és kulturális életünk több jelentős szervezetének képviselőit is meghívták. Erdey-Grúz Tibor, az MTA elnöke vitaindítójában hangsúlyozta: az irányelvek arra ösztönzik tudományos életünk vezető testületét és a tudomány munkásait, hogy tovább foltozzák munkájuk hatékonyságát és erőiket, minél inkább összpontosítsák a társadalmi haladás legidőszerűbb problémája, az irányelvek szellemében, a tudomány olramját adja Kijelenthetjük, hogy ifjúságunk döntő többsége helyesli és támogatja ezt a politikát és aktívan dolgozik megvalósításáért. Azt várja a XI. kongresszustól, hogy erősítse meg a pártnak a gyakorlat által igazolt politikáját. A KISZ első titkára a továbbiakban méltatta azt az irányelvekben is tükröződő történelmi felelősségérzetet, amellyel a párt egész népünk és az ifjúság jövőjéért munkálkodik. Rámutatott: a KISZ több mint 800 ezres tagsága a magáénak érzi és vallja az MSZMP bel- és külpolitikáját, ifjúságpolitikáját, támogatja azok megvalósítását, helyesli a kongresszusi irányelveket, egyetért a szocialista távlatainkról, egész politikánkról, a gazdasági, közművelődési, szociálpolitikai és más kérdésekről adott értékelésekkel. Az előadói beszédet követően a KISZ Központi Bizottsága megvitatta a kongresszusi irányelveket. A vitában felszólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára is. Ä felszólalók — szám szerint 14-en — egyöntetűen hangoztatták, hogy az irányelvek egész társadalmunk, így az ifjúság ügyét is szolgálják. A magyar ifjú kommunisták jövőjük zálogának érzik a párt töretlen politikáját, lelkesen, újabb munka- és tanulmányi sikerekkel készülnek a kongresszusra és az ott születő határozatok végrehajtására. A KISZ Központi Bizottsága végezetül állásfoglalásában egyetértését fejezte ki a kongresszusi irányelvekben foglaltakkal, s úgy határozott, hogy véleményét, javaslatait eljuttatja a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságánál!. daláról és eszközeivel segítsék ezeknek a fontos kérdéseknek a megoldását egész népünk javárá. Az elnök hangsúlyozta: nagy jelentőségű az Akadémia számára, hogy a politikai stabilitáson alapuló továbbhaladás irányainak kitűzése a tudomány és a közoktatás területére is kiterjed. Leszögezte: az akadémia tevékenységének fő irányai a jövőben is változatlanok lesznek. Az elnöki vitaindítót követő élénk eszmecserében felszólalt Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnök- helyettese, majd még tizenhatan szóltak hozzá a napirenden levő kérdésekhez. Az elnökség állásfoglalásában teljes egyetértését fejezte ki az irányelvekben foglaltakkal, s úgy határozott, hogy a vitában elhangzott javaslatokat és kiegészítéseket továbKedden Moszkvában megkezdte munkáját a KGST végrehajtó bizottságánál! ülésszaka. A résztvevők foglalkoztak a KGST-tagországok tudományos műszaki együttműködéséről készített elemzéssel. Megállapították, hogy jelentékeny munka folyik együttműködés új formáinak alkalmazása érdekében a tudományban és technikában. Eddig 43 koordinációs központot, két nemzetköizi tudóskollekití- vát és egyéb szervezeteket hoztak léire, s mindezek gyümölcsözően működnek. A keddi ülésen megvitatták a KGST-tagországoli kollektív valutája, a transzferábilis ruA portugál ideiglenes kormány hétfőn a késő esti órákban jóváhagyta az egységes szakszervezeti mozgalom törvénybe iktatására vonatkozó tervezetét és ezzel elvi döntést hozott arról, hogy Portugáliában a haladó osztályharcos platformon álló Intersindicalt ismeri el az ország egyetlen szakszervezeti szövetségének. A kormány döntésével elhárult annak közvetlen veszélye, hogy a kormánykoalíció felA Galgavölgyi Víz- és Csatornamű Társulás nyolc községet, azaz 36 ezer embert fog egészséges ivóvízzel ellátni. A 290 millió forintos beruházás egyik állomása a túrái ivóvíz- vezeték kiépítése. Eddig 6400 méter összekötő vezetéket fektettek le a kutakhoz. Most érkeznek azok az eternit- és A kongresszusi-felszabadulási munkaversenyben a MEDOSZ hatókörébe tartozó Pest megyei üzemek közül tíz állami gazdaság, ■ két erdő- gazdaság, tizenhat szövetkezeti közös vállalat, a MEZOGEP vállalat, illetve öt víztársulás tizenötezer dolgozója vesz részt. Vállalásaik értékét jelzik a számok: az állami gazdaságok például termelési értékük csaknem 30 millió bel szerepének további növelésével kapcsolatos kérdéseket. Rámutattak, hogy a KGST- tagországok gazdasági együttműködésének fejlesztésében növekedett a transzferábilis rubel szerepe. Az ülés résztvevői megvitatták továbbá az említett valuta megszilárdítását és a szocialista gazdasági'integráció fejlesztésében betöltött szerepének növelését célzó intézkedéseket. Megvizsgálták a konténerszállítási rendszer gyártása és igények kielégítése terén folytatott együttműködés fejlesztésével összefüggő kérdéseket is. A KGST végrehajtó bizottsága folytatja munkáját. bomoljék. Mario Soares külügyminiszter, a szocialista párt főtitkára és Magalhaes Mota, a demokratikus néppárti tárcan^lküli miniszter (miniszterelnök-helyettes) közölte, hogy a kormányban marad, vagyis eláll attól a korábban tervezett lépéstől, hogy — a szakszervezeti mozgalom egységének törvénybe iktatása esetén — kilép a kabinetből. (Kommentárunk a 2. oldalon.) vascsövek a túrái telepre, amelyékből kiépítik az 56 kilométer hosszú hálózatot a község területén. Hamarosan megkezdik ugyanitt a víztorony építését is. Képünkön a Törőcsik brigád készíti elő az eternitcsöveket a február elején kezdődő nagy munkához. Kedvez az időjárás az útépítőknek: az utakon megye- szerte dolgoznak a földmunkagépek, dózerek, földgyaluk, markolók. Versenyfutás a téllel, minden nap nyereménynek számít az éves tervteljesítésben! — így vélekednek a Pest megyei Közút Építő Vállalatnál is, mivel a határidős munkák teljesítésében kedvezően közrejátszik az enyhe tél. Jó ütemben halad Dunakeszin a Szabadság-liget utca építése. A 2,5 kilométer hosszúNémeth Károly, az MSZMP Politikai, Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap látogatást tett a főváros II. kerületében. Felkereste a Kohó- és Gépipari Minisztériumot, ahol dr. Horgos Gyula miniszter ismertette a minisztérium munkáját. A kerületi pártbizottságon Németh Károly találkozott a városrész több nagy- vállalatának politikai és gazdasági vezetőjével, s előadást tartott számukra az időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről. ságú út földmunkáival jelentősed előrehaladtak, így kora tavasszal megkezdhetik az aszfaltozást. A mintegy hétmillió forint összegű beruházás minél előbbi befejezése a nagyközség fejlesztésével függ össze több szempontból is: nemcsak a tanács szorgalmazza, hanem a társberuházó, a Gyógyszeripari Kutató Intézet is, ipartelepítési célból. A szabadság-ligeti aszfalt- utat májusban adják át a forgalomnak. Dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese a Magyar Kereskedelmi Kamarában tett látogatást, ahol részt vett és felszólalt az elnökség kibővített ülésén. Dr. Orbán László kulturális miniszter tegnap a Szovjetunió művelődésügyi miniszterének meghívására Moszkvába érkezett. Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes tegnap Portugáliába utazott, hogy tárgyalásokat folytasson a két ország gazdasági kapcsolatainak fejlesztéséről. A Magyar Tudományos Akadémia elnökségének kibővített ülése bitja a part Közpcxn<ti Bizottságához. MOSZKVA Megkezdőin a KGST VB ülésszaka PORTUGÁLIA Egyetlen szakszervezeti szövetség Ivóvíz nyolc községnek i i I