Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-15 / 12. szám
Január 31-től Salt-tárgyalások Mimt hivatalosan közölték Moszkvában, a létrejött megállapodásnak megfelelően, január 31-én Genfben felújítják a stratégiai fegyverzet korlátozásával foglalkozó tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség munkáját Orvostudományi kísérletek a Szálját-4-en Folytatja tudományos munkáját a világűrben, a Szal- j-ut—4 jelzésű szovjet űrállomás. Kedden magyar idő szerint 7 óra 30 perckor fejeződött be Alekszej Gubarev és Georgdj Grecsko űrhajósok harmadik munkanapja, amelyet orvostudományi kísérleteknek szenteltek. Whitlam Moszkvában Kedden a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Gough Whit Lam ausztráliai miniszterelnök. A repülőtéréin Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, KiriU Mazurov, a minisztertanács elnökének első helyettese és más hivatalos személyek fogadták. Az ausztrál kormányfő és kísérete vasárnap Srkezett a Szovjetunióba és két napot Leningrádban töltött, ismerkedve a városnak és környékének nevezetes látnivalóival. A hivatalos tárgyalások megkezdődtek a Kremlben. (Kommentárunk a 2. oldalon.) Az űrhajósokat fokozatos fizikai megterhelésnek vetették alá, s komplex orvosi vizsgálatot végeztek rajtuk állóképességükkel kapcsolatban. A kísérlet célja az volt, hogy meghatározzák és prognosztizálják az űrhajósok szívás vérkeringési rendszerének állapotát, valamint munkabíró-képességét. A szükséges információkat eigy sokfunkciójú klinikai berendezés felhasználásával nyerték, amely feljegyzi a szív munkáján ajk, a véredények tónusának és a vénás vérkeringésnek adatait. Ezzel egyidejűleg kutatásokat végeztek az agyvelő véredényeinek feltöltődésével kapcsolatban. Ez a kísérlet különösen a repülés első napjaiban esedékes a tudósok számára, amikor az űrhajósoknál még jól érezhető a vér- tódiulás az agyban. Az űrhajósoknak két henger alakú helyiség áll rendelkezésükre a Szialjut—4 szovjet űrállomáson. Ezek alapterülete összesen 35 négyzetméter és csonka kúp alakú átjáró köti össze őket. Az űrállomáson újdonságnak számít a felhalmozódó hulladék eltávolítására szolgáló két zsilip. A kidobott hulladék a Föld légkörének felső rétegedben „elég”.. Előnyben részesítik a beruházások gyors befejezését célzó hitelkérelmeket Dr. László Andor államtitkár tájékoztatója' Dr. László Andor államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden tájékoztatta az újságírókat az 1975. évi hitelpolitikáról. Rámutatott, hogy a magyar népgazdaság fejlődése — a nehéz tőkés külpiaci körülmények ellenére — meggyorsult. Ez kifejeződik a pénz- és devizaforgalom növekedésében, a hitelforgalom emelkedésében is. A gyors ütemű növekedés azonban egyensúlyi problémákat is felvetett, így az idei haniki munkában is a népgazdasági egyensúly megjavítása került előtérbe. Fokozott figyelmet fordítanak arra, hogy a nemzeti jövedelem növelésének nem a termelés mennyiségi növelése az egyetlen eszköze, hanem ugyanebben az irányban hat a termelés szerkezetének változása is, amely az elavult, gazdaságtalan termékek gyártásának visszaszorítását, a nemzetközileg versenyképes, minden relációban exportképes és a lakosság igényeit is jól kielégítő termékek előállítását teszi lehetővé. Igen fontos feladat az ésszerű takarékosság anyagigal és pénzzel, energiával. Mindezt figyelembe vette a Minisztertanács az 1975. évi hitelpolitikai irányelvek kidolgozásakor. A korábban érvényben levő hitelpolitikai irányelveket és hitelezési feltételeket néhány kivételtől eltekintve o kormány továbbra is fenntartotta, annak alkalmazásában azonban a bankot következetesebb és szigorúbb gyakorlatra utasította. 1975-re 129—130 milliárd forint népgazdasági beruházást terveztek, ami az előző évhez képest majdnem 10 százalékos növekedést jelent. A Vállalatok beruházásait a bank az 1974. évihez hasonló összegű — körülbelül 18 milliárd forint — hitellel is segíti. Az újabb hitelengedélyezéseknél a folyamatban levő beruházások gyors befejezésével, a valamennyi piacon jól értékesíthető árualapok bővítését szolgáló kapacitások létrehozásával és a gazdaságos termékstruktúra kialakításával kapcsolatos hitelkérelmeket részesítik előnyben. A vállalatoknak számolniuk kell azzal, hogt a beruházási hitelek nyújtásánál a bank törekedni fog a vállalati saját erő nagyobb mérvű bevonására. A beruházási összegeknek minimálisan 30 százalékát eleve biztosítaniuk kell a vállalatoknak ahhoz, hogy hitelt kaphassanak. A termelés és a forgalom nagymértékű, a tervezettet meghaladó bővülése jelentős készletemelkedéssel járt együtt A múlt év első háromnegyedében húsz és fél milliárd forinttal emelkedtek a készleteit, jóval meghaladva a korábbi évek hasonló időszakának mértékét. A készletnö- vekedéstiek mintegy háromnegyed része az iparra jut, mindenekelőtt a gépipart, a vegyipart, a könnyűipart és a kohászatot érinti. E jelenségnek főként az az oka, hogy a termelés megtervezésekor sok helyütt nem alkalmazkodtak rugalmasan a külpiaci lehetőségekhez és jelzésekhez. A megnövekedett készletek a forgóeszköz-hitelállománynak mintegy 13 milliárd forintos emelkedését idézték elő. A bank most a forgóeszköz-hitelezéssel arra ösztönzi a vállalatokat, hogy az iparban felhalmozott készleteket hasznosítsák és ésázerűbb készletgazdálkodást folytassanak. Az 1975. január 1-i termelői árrendezéssel kapcsolatban a jelenlegihez képest bizonyos mértékben átrendeződnek a vállalatok jövedelmezőségi viszonyai. Ha ebből átmeneti problémák mutatkoznak a termelés és a forgalom finanszírozásában, ezeket a bank — bizonyom feltételekkel — áthidalja. A vállalatok jelentős részénél javulnak a jövedelmezőségi viszonyok. Az itt képződő többlet-vásárlóerő figyelembevételével rövidebb hitellejáratokat állapítanak meg. Dr. László Andor ezután elmondta, hogy a nemzeti bank a kormánytól felhatalmazást kapott a kamatlábak másfél százalékos változtatására és differenciált alkalmazására. E változást az indokolja, hogy a tőkés pénzpiacok rendkívül magas kamatszintje mellett a nemzeti bank által eddig itthon felszámított kamatok a vállalatokat nem informálták megfelelően befektetéseik valóságos népgazdasági költségeiről és egyben burkolt állami támogatást is jelentettek. A kamatlábváltozások mértékét a közeljövőben hozzák nyilvánosságra. A beruházási hitelek és az állami kölcsönök kamatlába általában nem változik, de a konvertibilis devizáért vásárolt gépek és berendezések beszerzésére nyújtott hitelért másfél százalékkal magasabb kamatot kell majd fizetni. A forgóeszközhitelek kamatlábát általában egymásfél százalékkal emelik, ami várhatóan mérsékli a túlzott készletezési törekvéseket. A továbbiakban arról szólt hogv a vállalatok egvmás közötti fizetési forgalmában a fegyelem javult. A vállalatok pénzügyi helyzetének javulása nyomán a fejlesztési alapok megfelelően bővültek és tovább szűkült a fej tesztésa- alap-hiányos vállalatok köre és a hiányok nagysága. A lakossági pénzforgalom 1975. évi tendenciáit kiegyensúlyozottnak ítéli meg a bank. E kiegyensúlyozottságnak fontos feltétele, hogy a termelés a lakosság szükségleteinek és keresletének megfelelő áruválasztékot biztosítson. Azzal számolhatunk, hogy a takarékbetétek emelkedése valamelyest túlhaladja az idén az 1974. émt. A lakásépítési 'hitelek növekedése ugyancsak nagyobb lesz a tavalyinál, a fogyasztási hitelek állománya várhatóan nem emelkedik. Az export—import finanszírozás és a devizagazdálkodás kérdéseiről szólva az állaimtit- kár rámutatott, hogy a tőkés világpiacon bekövetkezett változások általában kedvezőtlenül érintették népgazdaságunkat. Ilyen körülmények közöitt különösen indokolt annak hangsúlyozása, hogy iparunk nem reagál kielégítő mértékben a világpiacon végbemenő változásokra. Ez elsősorban a gépiparra vonatkozik, amely növelte ugyan tőlFolytatás a 3. oldalon) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1975. JANUAR 15., SZERDA A Szakszervezetek Megyei Tanácsa értékelte a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyt A felajánlások nyomán tovább javult a termelékenység, az üzem- és munkaszervezés színvonala • Tegnap délelőtt Galbicsek Károly elnökletével ülésezett a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa. Napirenden szerepelt a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny eddigi eredményeinek összegezése, valamint az idei népgazdasági és megyei terv végrehajtásával kapcsolatos megyei szakszervezeti feladatok. Kezdeményezők a szocialista brigádok Kovgcs István, az SZMT titkára tájékoztatójában áttekintette Pest megye tavalyi gazdasági fejlődését és eredményeit Megállapította, hogy a megye gazdasága összességében a népgazdasági mutatók szintjén, egyes területeken pedig ennél nagyobb ütemben fejlődött. Számottevően nőtt az újonnan bevezetett gazdaságos termékek aránya is. — Az eltelt hónapok tapasztalatainak birtokában teljes felelősséggel jelenthetjük ki — mondotta —, hogy az eredményekben jelentős része volt a párt XI. kongresszusa és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére kibontakozott m unkaversen y -moczgalomn ak. Ennek nyomán a korábbinál nagyobb mértékben javultak a többi között a termelékenységi és a minőségi mutatók, szélesedett a DH-rendszer, tömegesebbé és hatékonyabbá vált az úji tómozgalom és észrevehetően javult az üzem- és a munkaszervezés színvonala. Kovács István kiemelte a kongresszusi munkavenseny- mozgalom néhány jellemző vonását a megyében. Mint mondotta, a szocialista brigádok valóságos motorjai a versenynek és elsősorban az ő példájuk nyomain a legtöbb üzemben, gazdaságban a kollektívák a már rögzített felajánlásokat menet közben kiegészítették, a népgazdasági, a vállalati igényekhez igazították. A felajánlások szinte mindenütt kiterjednek a lakóterület fejlesztésére is. így van ez például a Pestvidéki Gépgyárban, ahol a dolgozók vállalták, hogy kommunista műszakokat szerveznek a járás bölcsődéinek, óvodáinak fenntartására, bővítésére, támogatására. A Cement és Mészművek váci Aláírták a magyar—csehszlovák együttműködési jegyzőkönyvet Jegyzőkönyv aláírásával kedden végétért a magyar— csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság XII. ülésszaka. A záróokmányt Huszár István Rudolf Rochli- cek miniszterelnök-helyettesek, a bizottság társelnökei kedd este írták alá a Parlament de- legációs termében. Az együttműködési vegyes- bizottság január 13—14-én tartotta ülésszakát Budapesten. Megállapították, hogy a vegyesbizottság munkaszervei az 1976—80. évi népgazdasági tervek koordinálására összpontosították tevékenységüket. Jól fejlődik az együttműködés a regionális fejlesztés, az építőipar, az erdőgazdaság, a vízügy, a belkereskedelem és a mezőgazdaság területén, még mindig sok azonban a kihasználatlan lehetőség a kooperációk kiépítésében és a szakosítás elterjesztésében. Az ülésszakon napirendre került az a megállapodás is, amely ez év februárjában a két ország központi tervező szervei elnökeinek tárgyalásain jött létre az 1976—80-as évekre a legfontosabb nyers- és alapanyagok kölcsönös szállításáról. A külkereskedelmet érintő témakörben a vegyesbizottság megállapította, hogy az 1971— 75. évi magyar—csehszlovák hosszú lejáratú árucseréi or- galmi és fizetési megállapodás teljesítésének eddigi folyamata pozitív fejlődésről tanúskodik. Egy további napirendi pont során megállapították, hogy a határvizek tisztaságának védelmére nagy figyelmet fordítanak. A vegyesbizortrtság ülésszakán részt vett Hetényi István tervhivatali államtitkár, Karol Üjházy, a Csehszlovák Állami Tervbizottság elnökhelyettese. A csehszlovák delegáció a késő esti órákban hazautazott. gyára dolgozói a város fejlesztéséért 4 ezer 500 társadalmi munkaórát vállaltak és teljesítettek. A termelékenység növelésével Az. üzemek, gazdaságok, vállalásainak középpontjában természetesen a termelő munka áll. A Híradástechnikai Anyagok váci gyárának dolgozói vállalták, hogy 1974-es termelési tervüket 2 százalékkal túlteljesítik, 80 százalékban a termelékenység növelésével. Felajánlották, hogy a tőkés import alapanyagoknál 15 százalékos devizamegtakarítást, úgynevezett normakar- b an tartással és munkaszervezéssel pedig mintegy 20 ezer normaóra-megtakarítást érnék eL Figyelemre méltó o Dunamenti Hőerőmű Vállalat A Cement és Mészművelt váci gyára vállalta, hogy túlteljesíti tavalyi cementtermelési tervét 30 ezer tonnával, 80 százalékban szintén a termer lékenység növelésével. Csökkentették és tovább csökkentik a gyár területén dolgozó külső karbantartók létszámát, anélkül, hogy a gyári létszám növekedne — „kézzel fogható” haszna ennék körülbelül 2 millió forint. A Közép-magyarországi Közmű és Mélyépítő Vállalat dolgozói az aszódi szennyvíztisztító berendezést egy hónappal korábban adták át Megyei feladatterv — A példákból is érzékelhető — folytatta Kovács István —, hogy lényegesen csökkent a formális vállalások ■száma, megfelelő a verseny nyilvánossága és rendszeres a verseny értékelése. Rámutatott azonban arra is, hogy még mindig jelentkeznek javítani valók e téren. így például az, hogy a kommunista szombatot némely helyeken nem a kívánt cél érdekében használják fel, másutt a szerfelajánlása is: a vállalat szó- , £ezés hiányosságai ütköznek o! nilií4o Kw lói zsIViíjiÍÓtv»1»- ÍkI. ciailista brigádjai elhatározták, hogy a gondjaikra bízott ! berendezések fokozott ellenőrzésével, az előírt paraméterek állandó betartásával, a mindenkori optimális üzemi állapotok kialakításával és fenntartásával az 1974. május 1-től 1975. december 31-ig terjedő időben 24 ezer tonna fűtőolajat takarítanak meg. (Megjegyezzük, hogy az ebből az olajmennyiségből előállítható villamos energia hat napig fedezhetné Budapest teljes fogyasztását.) A további feladatokról szólva Kovács István elmondotta, hogy az SZMT elnöksége a kongresszusi irányelvek, valamint az MSZMP Központi Bizottsága 1974. december 5-i ülése, illetve a SZOT tanácskozása nyomán megyei feladattervet dolgozott ki, amelyben a legaktuálisabb gazdaságpolitikai teendők kaptak helyet. A megyei feladatterv alkalmas arra, hogy a megyei bizottságok a maguk területén kiegészítsék, teljessé tegyék. További lehetőségek feltárása a vitában A vitában felszólalók számos példával, gondolattal tették teljesebbé a beszámolót. Kiss Béla, az Építők Szakszervezete megyei bizottságának termelési felelőse a többi között elmondotta, hogy a megye építőipara a lehetőségeket még korántsem használta ki teljes egészében. Klinyecz Gyula szentendrei tanácstag a munkaerőhelyzet, az ésszerű gép kihasználtság és a vidéki ipartelepítés összefüggéseiről beszélt. Nagy Tamás, a HVDSZ megyei titkára a többi között felhívta a figyelmet a kongresszusi munkaverseny kiegészítő vállalásaiban rejlő lehetőségekre. Frisch Antalné, a Nagykőrösi Konzervgyár szb-titkára a sikeres munkaverseny okai között említette a középvezetők önállóságát és az egyénenkénti értékelés fontosságát, Tóth Ignác, az ÉDOSZ közgazdasági bizottságának vezetője az élelmiszer- ipari- dolgozók kongresszusi munkaverseny-eredményei- ről, Berla Ferenc, a KISZ megyei titkára pedig a fiataloknak a kongresszusi munkaversenyben vállalt szerepéről beszélt. Cselőtei István, az MSZMP Pest megyei Bizottságának munkatársa, a munkaverseny és az üzemi demokrácia kapcsolatára utalt. Jó példaként említette a közelmúltban lezajlott Csepel Autógyári munkásgyűlést, amely kedvező visszhangot váltott ki, s amelyhez hasonlót érdemes szervezni a megye más üzemeiben is. A tanácskozás tapasztalatát Kovács István foglalta össze. Sófalvi Zoltánné, az SZMT titkára az SZMT és elnöksége idei munkaprogramját és első félévi munkatervét terjesztette elő. Ezt az SZMT egyhangúlag elfogadta. D. G. Dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese kedden látogatást tett a VII. kerületi pártbizottságon, ahol dr. Deák Lívia, a pártbizottság első titkára, valamint Katona József és Sághi István pártbizottsági titkárok fogadták. Rapai Gyulát, a Magyár Népköztársaság moszkvai nagykövetét tegnap fogadta Konsztantyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára. A nagykövet kérésére létrejött beszélgetést meleg baráti hangulat jellemezte. Dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettessel tárgyal az az indiai delegáció, melyet A. S. Gill államtitka-- helyettes vezet. 1 4