Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-19 / 296. szám
/ MÁ V Dunakeszi Járműjavító A taggyűlések teljesítették feladatukat Kerekasztal-beszélgetés a tapasztalatokról A MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzem dolgozóinak létszáma megközelíti a háromezret. Kétharmad részük fizikai dolgozó, és 30 százalékuk nő. Nemrégiben a pártalap- szervezetek 407 tagja mélyrehatóan értékelte a beszámoló taggyűléseken az eltelt négy esztendő munkáját. A beszámoló taggyűlések tapasztalatairól kerekasztal- beszélgetést tartottunk. Erre meghívtuk az alapszervezetek képviselőit. Lapunkat Gulyás Miklós képviselte. Váci Napló (a továbbiakban V. N.): Hogyan készítették elő a beszámoló taggyűléseket? BAZSALYA EMIL asztalos: A beszámoló taggyűlés anyagának előkészítését már augusztusban megkezdtük. Párt- csoport-értekezleteket tartottunk, amelyek igen aktívak voltak, és minden munkaterület problémájával foglalkoztak. A gazdasági kérdések mellett a pártépítéssel is foglalkoztunk, de szó esett a nőik helyzetéről is, többek között arról, miként lehetne megoldani, hogy a családos anyák szombaton csak délig dolgozzanak. DEC Sí LÁSZLÓ lakatos: A mi alapszervezetünk pártcso- port-értekezletein személy szerint minden tag munkájával külön foglalkoztunk. A reszortfelelősök elkészítették jelentéseiket, ezeket is pontonként megvitattuk, és a párt- csoport-értekezleteken elhangzottakból állt össze a taggyűlési beszámoló. NAGY LÁSZLÓ villanyszerelő: Talán mi voltunk a legr nei.ezebb helyzetben, hiszen a beszámoló összeállításánál a négy évvel ezelőtt megválasztott vezetőségi tagokból már egy sem volt nálunk. De minden segítséget megkaptunk a pártbizottságtól, és a beszámoló taggyűlések valóban sikerültek. KELLNER HENRIK lakatos: A pártcsoport-értekezle- ten főként a gazdasági kérdések domináltak. HAVASI LÁSZLÓ marós: Nálunk a taggyűlések előtt személyre szólóan foglalkoztunk a tagsággal, és boncolgattuk a négy év eredményeit, hiányosságait. Végül is megállapítottuk, hogy a vezetőség ismeri a tagság problémáit, javaslatait mindig figyelembe veszi, s ezzel szinte aktivizálja őiket. V. N.: A munkaverseny továbbfejlesztését hogyan segítette elő az 1973. december 1-i határozat, és milyen szerepet vállaltak ebben a gazdasági vezetők? BAZSALYA EMIL: Az üzemrészekben komoly eredményeket értek el a szocialista brigádok. A brigádtagok között mind szorosabb kapcsolat alakult ki, mindig találtak alkalmat arra, hogy megbeszéljék problémáikat. Bonckés alá veszik a Tv-hír- adó, a HÉT híreit. Ilyenkor előkerül az újság is, keresik az ok és okozat összefüggéseit. Nálunk a pártcsoport minden tagjának jár az újság. Tudomásom szerint minden pártcsoport külön feladatot kapott a munkaversennyel kapcsolatban. Az én pártcso- pórtominak az a feladata, hogy a fagépműhelyben szervezzünk munkabrigádot. Ez kemény dió volt, mert itt főként idős emberek dolgoznak. Ma azonban mór ott tartunk, hogy a brigád munkáját a tagok is igénylik. NAGY LÁSZLÓ: Szerintem a szocialista brigádmozgalmat még tovább és még jobban ki lehetne szélesíteni. Támaszkodhatnak rájuk a gazdasági vezetők, de eredményeiket ne csak erkölcsileg, anyagilag is jobban elismerhetnék. DÉCSI LÁSZLÓ: A gazdasági vezetők jól értékelik a brigádmozgalmat. A vállalások személyre szólóan bontják fel. Az eredményeknél gazdaságilag nincs is baj, de az egyéb vállalások teljesítésében előbbre kellene lépnünk. Olyan brigádokra van szűk- i ség, amelynek tagjaiból párttagokat tudnánk nevelni. V. N,: Hogyan értékelik a beszámoló taggyűlések aktivitását, a párttagok megbízatásainak teljesítését? HAVASI ISTVÁN: Alapszervezetünknél személyenként megnéztük, kinek van pártmegbízatása. Megállapítottuk, hogy 1—2 esettől eltekintve minden tag végez párt- munkát. KELLNER HENRIK: A pártbizottság részéről minden segítséget megkaptunk, és ma is megkapunk a határozat végrehajtásához. Nálunk is tagonként megvizsgáltuk, ki hogyan végzi el pártmegbízatását. NAGY LÁSZLÓ: Nálunk minden tagnak van pártmegbízatása. A 30 éven aluli tagoknak pártmunkaként a KISZ munkáját kell segíteniük. SZAKÁCS JÓZSEF, az üzemi párt-végrehajtőbizottság tagja: A taggyűlések igen aktívak voltak, a vitában részt vevők foglalkoztak a pártmunka ideológiai kérdéseivel, a KISZ és a tömegszervezetek kapcsolatával, a gazdasági munka pártellenőrzésével, a pártdemokrácia és üzemi demokrácia kérdéseivel. A felmerült hiányosságok megszüntetésére a taggyűlések határozatokat hoztak. Hogy a gazda ságpoliti-kai kérdések szerepeltek a vitában túlsúlyban, ez annak a függvénye, hogy ipa ri üzemek vagyunk, és a gaz daságpolitikai kérdések a pártmunkában az eltelt időszak során központi kérdésként szerepeltek. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a taggyűlések elérték céljukat, segítséget adtak az új vezetőségnek a még meglevő hiányosságok megszüntetésére. Az elmúlt négy év alatt a párttagság képzettsége, műveltsége emelkedett, és mindenki kivétel nélkül felelőssége teljes tudatában mondta hozzászólását. Alkatrészek hűtőgépekhez A hűtőgép-tulajdonosok érdekeit szolgáló intézkedést hozott a Jászberényi Hűtőgépgyár, amikor módosította a Ramovill Szövetkezettel és a Gelkával kötött javítási szerződéseit. A Lehel hűtőszekrények javítását intéző két nagy országos szervizhálózat kijelölt üzleteiben a megállapodás értelmében a hűtőgépek egyes kisebb alkatrészeit ezután árusítani is fogják. Kis értékű, házilag is kicserélhető alkatrészekről van szó — üvegpolc, italkorlát, tojástartó, ajtórugó stb. — amelyekhez nem kell különösebb szakértelem. A Gelka és a Ramovill, valamint a Hűtőgépgyár megállapodása szerint a jövő év első negyedében forgalomba kerülő jótállási jegyeken már azt is feltüntetik, hogy hol lehet megvásárolni ezeket az alkatrészeket. Mit játszik a Madách mozi? Dec. 20—22.: Ámokfutás (színes magyar film, Gyöngyösi Katalin és Husztí Péter főszereplésével). — Szombaton 15 és 21 órakor: Szent Péter hadművelete (színes olasz— francia kalandfilm). —Matiné vasárnap délelőtt: Tigrisszeli- dítőnő (szovjet film) — 23— 26.: Magas, szőke férfi —. felemás cipőben (színes, szinkronizált francia filmvígjáték). VÁC I NAPLÓ P Sh A P EST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIA DÁ SA XVin. ÉVFOLYAM, 296. SZÁM S ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE 1974. DECEMBER 19., CSÜTÖRTÖK Legkésőbb januárban Sikeresen teljesítik a Járás fiataljai a vállalt felajánlást A KISZ központi bizottságának felhívására járásunk ifjúsága is csatlakozott az 1000 személyes Vietnami—Magyar Barátság Szakmunkásképző Intézet anyagi alapjainak megteremtéséhez, és kommunista szombatokon, társadalmi munkában vállalták 150 ezer forint befizetését az intézet megépítéséhez. Tóth Andrástól, a járási KISZ-bizottság titkárától érdeklődtünk, a társadalmi miun- kaakció helyzetéről. — Milyen volt az akció fogadtatása a KlSZ-alapszerve- zetekben? — Nagyon pozitív. Az elmúlt időszakban szervezett hasonló jellegű munkáikkal összehasonlítva, sokkal nagyobb részvétellel és hatásfokkal valósult meg. A KISZ- szervezetek beépítették a felajánlást felszabadulási akcióprogramjukba, és az egyéni feladatvállalásoknak is szerves részét képezte. — Milyen volt a KISZ-en kívüliek részvétele? — Több mint négyezer KISZ-en kívüli vett részit a kommunista műszakokon.. Kiemelkedő létszámban a dunakeszi Mechanikai Laboratóriumiban, a zebegényi Ásványbányában és a verőcei Porcelángyárban. Szocialista brigádok is csatA KÁLYHÁS Gyermekkorom boldog napjai képzettek fel előttem: igenigen szerettem valaha az agyagban gyúrkálni. Esőzések után visongva tapodtuk az utak martját, s formáltuk a kék agyagot olyan kedvvel, ami már nem játék, de a jövendő alkotómunka adta kielégülés öröme lehetett. Erre az időre gondoltam vissza, amikor a napokban egy csatatérré vált szobában egy fiatalembert figyeltem. Szaporán csapta az agyagot, s az éppen oda illeszkedett, ahová szánta. Haragos-csengő hangon pengett a fényes kályhacsempe, aztán megbékélve simult a másik mellé. A lakásban új cserépkályhát épített a mester. Kora ugyan nem árulta el tudományát, de szünet nélkül tartó Szorgalmas munkája — amiről a magam- féle hozzá nem értő is megállapíthatta a szaktudást — bizonyította, hogy mestermunkát végez. Németh György tizennyolc éves, a Váci Városgazdálkodási Vállalat szakmunkása. Még alig száradt meg a tinta, szakmunkás-bizonyítványán, máris példát mutatóan tevékenykedik. Szádóczki Mihály mellett tanulta a szakmát, aki igen neves keszegi cserépkályhás. Amíg a következő csempetagot méricskéli Gyuri — beszélgetünk: — Mi vezette ehhez a szakmához? — kérdezem. — Mindenáron építeni akartam. Kőműves, szobafestő szerettem volna lenni, de csak ide, a cserépkályhásokhoz volt felvétel. Múlt az idő, s aztán megszerettem ezt a szakmát, most már semmi pénzért sem cserélném fel másra. — Miért? — okvetetlenke- dem. Rám villantja a tekintetét. — Látom, most nagyon fáznak ebben a hideg lakásban. Arra gondolok: milyen jó lesz maguknak, ha ez az új kályha ontja már a meleget. Hiszem. Elhiszem Gyurinak, mert hog$ könyvet is láttam a kezében. No, csak a rövid ebédszünet alatt, miután gyorsan bekapta a poharas tejfölt. Megnéztem a puhafedelű könyvet: Görög drámák. Higy- gyék el, nem csodálkoztam. Gyuri dolgozott. Szaporán hersegett ujjai között a citling, a faragókés. A csempesor újra nőtt, emelkedett. A slik- kerbql — habarcskiöntő — finom habarcs csurrant a nyílások közé, a fiatalember sa- mottdarabkákat rakosgatott, s megkezdte a forsifolást. Ennek ugyan utóbélelés a becsületes magyar megnevezése, én csupán dicsekvésből mondtam így. Lássák, tanultam valamit. Még csak annyit: Gyuri to- 1 vább tanul. Esti, levelező fokon gimnáziumba jár. Ez a hír tüskét hagyott bennem. — Na, ugye? Mégsem akar sokáig cserépkályhás maradni. Valami kis könnyű munka a cél? Méltatlankodva néz rám: — Soha. Tanulni akarok. Tudni, minél többet. Hittem Németh Györgynek, s hiszem, hogy e meleget adó szakma nem hal ki. Még akkor sem, ha vele együtt csak öten lettek mostanában szakmunkások. Mert ennek a fiatalembernek vannak még társai, s azok is meleget akarnak másoknak adni. Csankő Lajos lakoztak a felhívásihoz, a Gal- gavölgyi Tsz Márcips 15. szocialista brigádja 6100 forintot fizetett be a 768—434-es számú vietnami számlára. — Hogyan kapcsolták az akciót a KISZ-szervezetek az egyéb társadalmi munkákhoz? — Az akció szervesen kapcsolódott az egyéb társadalmi munkaaikciókhoz. A dunakeszi Mechanikai Laboratóriumiban a fennmaradó összeget óvodaépítésre, a Járműjavítóban a vállalati üdülő fejlesztésére, Foton pedig a gyermekvárosból kikerülő fiatalok ifjúsági otthonának felépítésére ajánlották fel. Az őszi betakarítási munkákban nyújtott segítségért kapott összeg egy részét is a szakmunkásképző építésére fizették be a fiatalok. — Mikor tudják a teljes összeget befizetni? — Eddig közel 100 ezer forint került befizetésre, a hátralevő összeget a fiatalok legkésőbb januárban befizetik, így eredeti terveinknek megfelelően az MSZMP járási küldöttértekezletén jelképesen átadjuk, illetve jelentjük a felajánlás teljesítését. — Elmondhatjuk azt, hogy ifjúságunk helytállt az akció végrehajtásában. Ismételten tanúbizonyságát adta politikai elkötelezettségének. Rajki László Ingyenes jogi tanácsadás December 19-én, csütörtökön délután 5 órától ingyenes jogi tanácsadás lesz Vácott a párt- és tömegszervezeti székház (Lenin út 45.) első emeletén, a szakmaközi bizottság szervezésében. A Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség ügyeletese várja a tanácsért hozzáfordulókat — Villamosítás. Az idén három kilométerrel bővült Biatorbágy villanyhálózata. Ezzel lényegében minden bda- torbágyi házban kigyúlt a fény. A munkából jelentős részt vállalt a nagyközség, valamint az ÉDÁSZ KISZ- szervezete. A NEB megállapította Kevés az iskolatej Rossz a reklám A Vác járási-városi népi ellenőrzési bizottság kereskedelmi szakcsoportjának legutóbbi ülésén a lakosság tej- és tejtermékellátásával foglalkozott. Vizsgálatot folytatott Vác városában és a váci járás 10 községében, annak 26 kereskedelmi egységében és összes iskoláiban. Megállapította a szakcsoport, hogy a lakosság tej- és tejtermékellátása javult, bár hiányosságokat állapított meg azokban a községekben, ahol az ellátást a mezőgazdasági termelőszövetkezetek biztosítják. Egyebek közt itt iskolatej értékesítésével egyáltalán nem foglalkoznak. Hiányosságként állapította meg a NEB továbbá, hogy nem megfelelő a bolti dekoráció, nincs annyi propagandája a tejnek és tejterméknek, mint például a bornak. A vendéglátóipari vállalat sokszor pár méterre egymástól gombákat állít fel, ahol bármikor lehet bort, sört vásárolni, ahhoz viszont nincs megfelelő támogatás, hogy a kereskedelem vagy a vendéglátóipar olyan gombákat állítson fel, ahol reggelire, uzsonnára tejet, kakaót lehetne inni. A Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a nyári idényben bevezette ezt az idegenforgalmi helyeken felállított gombáiban, de ezt a kort szélesíteni kellene. A szakcsoport részletesen foglalkozott az iskolatejakcióval. Az iskolatej-értékesítés az 1973. évhez viszonyítva emelkedett, de még ma sem éri el a kívánt eredményeket. A vizsgált községekben nem mindenütt foglalkoznak a pedagógusok az iskolaitej-akció- val. Vannak jó példák is, így például a váci közgazdasági technikum, a váci Petőfi Sándor általános iskola, de ez kevés. A szakcsoport végül javaslatot tett a tejiparnak, hogy megfelelő propagandáról, reklámról gondoskodjon, foglalkozzon a tej- és tejtermékek jobb csomagolásával és az egészségügyi előírásoknak megfelelő szállításával. m. gy. A képzőművészeti szakkör kiállítása elé A Madách Imre művelődési központ is részt kért Vác jubileumi ünnepségeinek a műsorából. Több százan megtekintették a december nyolcadikén megnyílt MTI fotódoku- mentum-kiállítást Ugyanott december 22-én, vasárnap délután újabb tárlat nyűik: a képzőművészeti szakkör csoportos kiállítása. Egy, már korábban és a napokban zsűrizett mintegy 100 alkotásból választották ki azt az anyagot, amely a hét végén nagyközönség elé kerül, A sokszínűségre jellemző, hogy láthatunk majd nagy méretű olajkompozíciókat és lágy pasz- téllmunkákat, aquarelleket, grafikákat és monotipiai eljárással készült műveket, textiltervek, batikmubkák, fafaragások és szobrok társaságában. A kiállítást Mikes István tanár-festőművész, a szakkör vezetője nyitja meg. Petrovits Lászlóné üveges faliszőnyege (Lédermayer felvétele)