Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-18 / 244. szám
Kis ABC-áruház nyílt 9 DKV-ban A Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat és a százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat összefogásából 280 négyzet- méter alapterületű kis ABC- áruházat nyitottak meg csütörtökön Az épületet a DKV biztosította, az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat pedig 400 ezer forintos költséggel berendezte. Az árukészlet 350 ezer forint. Az áruházat a DKV új főbejáratánál építették meg. Az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat az idén számos új üzlettel gazdagodott. Többek között a szentendrei ABC-áruházzal, de az év végén még Tökölön is átadnak egy 300 négyzetméter alapterületű új ABC-áru- házat. Közművelődési tájértekezlet a megyei tanácsnál A Vácott szerdán rendezett közművelődési tájértekezlet folytatásaként az MSZMP Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács tegnap Budapesten, a megyei tanács épületében rendezte meg a budai, a dabasi, a ráckevei és a szentendrei járás, valamint Szentendre város közművelődési tájértekezletét. A tanácskozáson a gyakorló népművelők mellett párt-, tanácsi és gazdasági vezetők és pedagógusok vettek részt. A tanácskozáson megjelent Balogh László, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, Mo- gor Béla, a budai járási párt- bizottság titkára, Berla Ferenc, a KISZ megyei bizottságának titkára, Hargitai Károly, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője, Pálfi Józsefné, a KultuGyár a városért Vízprogram - együtlműköJéssel Gazdaságos nagykőrösi tervek A közelmúltban Nagykőrös városa, a konzervgyár, valamint a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság szocialista szerződést és együttműködési megállapodást kötött, melynek értelmében a jövőben közösen oldják meg a város, illetve a gyár szennyvíztisztítását. Mint Kovács Sándor, a konzervgyár igazgatója elmondta, a gyár közművesített víz- fogyasztása többszöröse a városénak, tehát tapasztalataik is nagyobbak, ezért célszerű, hogy közösen őrködjenek a víz tisztasága felett és közösen garantálják a szennyvíz tisztítását is. A városban tizenöt esztendeje visszatérő gond a szennyvíz elvezetése, mert azóta fejlődött nagy ütemben Nagykőrös. A megoldás azonban nem egy-két éves program: már 1966—70 között elkészült a szennyvíz-gerincvezeték. A gerinccsatorna és a tisztító a Nagykőrösi Konzervgyár tulajdona. A vízügyi igazgatóság szakemberei most vállalták: a korábbi kutatások alapján elkészítik az alföldi város víztérképét, vagyis pontosan felmérik hol mennyi, és milyen minőségű víz található, továbbá szennyvízelvezetési programot dolgoznak ki, hogy a Tiszába jutó víz mentes legyen az ártalmas szennyeződésektől. A tervek szerint a gyári és a városi szennyvíz előtisztítás után alkalmas lesz öntözésre, nem kell tehát majd erre a célra tiszta vizet felhasználniuk a mezőgazdasági üzemeknek. Nagykőrös komplex vízgazdálkodási terve már elkészült, s hamarosan hozzálátnak a kivitelezéshez. A tervezet egyik előnye hogy kedvező beruházási feltételek mellett és költségekkel valósítható meg. Az együttműködés eredményeként körülbelül csupán egyhatodába kerül az egész beruházás annak, mintha a város és a gyár külön akarta volna szennyvízgondját megoldani. A program során épül fel a városi Víztorony is, s ha elkészül, jelentősen javul az ivó- vízellátás, sor kerülhet a vízhálózat fejlesztésére, hiszen már jövőre új kutakat kötnek be a városi vízszolgáltatásba. ralis Minisztérium közművelődési főosztályának munkatársa és László Sándor, az SZMT oktatási központjának igazgatója. A megjelenteket Balogh László üdvözölte, majd dr. Csicsay Iván, a megyei tanács elnökhelyettese tartott vitaindító beszámolót, amelyben ismertétte az MSZMP Központi Bizottságának márciusi, valamint a Pest megyei pártbizottság szeptemberi közművelődési határozatát, majd az azokból adódó feladatokról szólott, A vitaindító előadást követően tizenketten szólaltak fel: Boros István, Pomáz nagyközség tanácsának elnöke, Ladányi István, a Pest megyei Népművelési Tanácsadó vezetője, Urbán László, az érdi művelődési központ megbízott igazgatója, Galina József, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár gyáregységvezetője, Szokólóci Sándor, az MGM diósdi gyára csúcsvezetőségének szervező titkára, Berla Ferenc, a megyei KISZ-bi- zottság titkára, dr. Ikvay Nándor, a Pest megyei múzeumok igazgatója, Mogor Béla, a budai járási pártbizottság titkára, Szabó Ferenc, a szentendrei járási hivatal művelődésügyi osztályának vezetője, Seres István, a solymári tanács vb-titkára, Csömöri László, a ráckevei járási hivatal művelődésügyi osztályának vezetője és Fuksz Ilona, a törökbálinti művelődési ház igazgatója. A vitát dr. Csicsay Iván foglalta össze. (A tanácskozást lapunk oldalán ismertetjük.) 3. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 244. SZÁM tl(A 8« FIM.Eli 1974. OKTÓBER 18., PÉNTEK MOSZKVA Befejeződött a KÉST VB 69. ülésszaka Moszkvában tegnap befejeződött a KGST Végrehajtó Bizottságának 69. ülésszaka. A tanácskozásról közleményt adtak ki, melyet a 2. oldalon ismertetünk. A KGST Végrehajtó Bizottságának ülését követően csütörtökön délután sajtóértekezletet tartott Nyikolaj Faggye- jev, a KGST titkára. Faggye- jerv közölte a szovjet és a nemzetközi sajtó képviselőivel, hogy a végrehajtó bizottság egy korábbi állásfoglalása értelmében a KGST munkájáról a jövőben eddiginél teljesebb tájékoztatást kíván adni a sajtó és rajta keresztül a közvélemény számára. Ezt a célt szolgálják a KGST titkárságának hamarosan megjelenő saj- tóbuletinjei, valamint a fontos KGST-tanácskozások után megtartandó sajtóértekezletek is. A KGST Kalinyin sugárúti székházának egyik tanácstermében megrendezett sajtókonferencián részletesen ismertették a vb ülésén elfogadott határozatokat és beszámoló hangzott el a környezetvédelmi tanács, valamint az anyagiműszaki ellátási bizottság munkájáról. , Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyettese csütörtökön hazaérkezett Moszkvából a KGST Végrehajtó Bizottságának 69. üléséről. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Keserű Jánosné köny- nyűipari miniszter, dr. Hetényi István tervhivatali államtitkár. VARSÓ Folytatta munkáját a konzultatív találkozó Varsóban csütörtökön folytatta tanácskozását az európai kommunista és munkáspártok konzultatív találkozója. A résztvevő 28 testvérpárt küldöttségei kontinensünk kommunista és munkáspártjai nemzetközi konferenciája ösz- szehívásának és előkészítésének kérdését vitatják meg. A találkozó első napjáról kiadott közlemény hangoztatja, hogy a tanácskozás a testvéri együttműködés és kölcsönös megértés légkörében folyik. A szerdai ülésen felszólalt Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára. Beszédét a 2. oldalon ismertetjük. Gomes portugál elnök az ENSZ-ben Francisco da Costa Gom« portugál elnök csütörtökön felszólalt az ENSZ-közgyűlésben. Costa Gomes hangoztatta, hogy a portugál kormány következetesen végre fogja hajtani az április 25-i forradalom eszméire épülő demokratikus irányvonalat. Teljesen fel akarjuk számolni azt a fojtó légkört, melyet a reakció félévszázados uralma hagyott ránk, biztosítani akarjuk a portugál nép számára akaratának szabad kinyilvánítását, valamint azt a lehetőséget, FELÜLMÚLJAK A VÁRAKOZÁST A siker forrásai a termelékenység emelkedése A szocialista munkaverseny eredményei az orszá gban és Pest megyében A- három testület együttes értékelése megállapítja, hogy a kongresszusi és felszabadulási verseny eddigi eredményei a vállalatok jelentős részénél felülmúlják a várakozást Az ipari, szállítási és kereskedelmi vállalatok többsége jelentősen túlteljesítette időarányos termelési, illetve értékesítési tervét. Jó eredmények születtek a mezőgazdaságban is. A Pest megyei adatok és ösz- szegezések egybeesnek a három testület megállapításaival. A megyei felmérések ugyanis kimutatták, hogy az ipari termelés emelkedése az első félévben 8,9 százalék, nagyobb az országos átlagnál. A termelés növekedését 95,5 százalékban a termelékenység emelkedése biztosította. A megyében 2234 hektárral nagyobb területről 23 ezer tonnával több gabonát takarítottak be, mint tavaly. Külön figyelmet érdemel, hogy a kongresszusi verseny során több jelentős együttműködési megállapodás jött létre, a beruházások gyorsabb és gazdaságosabb megvalósítása érdekében. A DKV bővítésében részt vevő 15, a DHV A SZOT elnöksége, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége és a KISZ Központi Bizottsága együttesen értékelte a párt XI. kongresszusa és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére indult munkaverseny tapasztalatait, s azokat Herczeg Károly, a SZOT titkára összegezte csütörtökön a SZOT székházában tartott tanácskozásom építésén 14 vállalat kötött kooperációs szocialista szerződést. A kooperációk teljesítésében — csakúgy mint a munkaverseny valamennyi többi formájában — elsősorban a szocialista brigádok járnak az élen. Egész sor vállalatnál 25—30 százalékkal több újítást dől- I goztak ki, mint egy évvel ezelőtt és főként a vasas-üzemekben új jelmondat született: Egy brigád — egy újítás. Tovább erősödött a Dolgozz hibátlanul mozgalom is. A KISZ-fiatalok mindenekelőtt a különböző beruházásokon vállalt védnökségekkel értek el kiemelkedő eredményeket, s nagy számban vettek részt a területfejlesztő társadalmi munkákban is. Ezenkívül a vietnami ezer személyes szakmunkásképző intézet építési költségeihez a Pest megyei fiatalok 2,5 millió forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. A kongresszusi verseny a dolgozók munkakörülményeinek, szociális, egészségügyi elJ látásának fejlesztését is jól szolgálja. A versenyben ugyanis a vállalatok vezetői is kötelezettségeket vállaltak és ezeket teljesítve a korábbinál nagyobb ösz- szegeket fordítanak mun- kásjóléti célokra, lakásépítési akciók támogatására. Hatékonyabbak az intézkedések a nagycsaládosok, a gyermekes anyák munkájának, helyzetének javításában is. P. V. hogy új, demokratikus társadalmat építsen feL A dekolonizációs politika következetes megvalósításában — folytatta a portugál elnök — a népek önrendelkezési és függetlenségi joga, valamint az ENSZ-alapokmány élvei és szelleme vezérli a kormányt. Costa Gomes felszólalásában rámutatott, hogy az új Portugália törekszik a kapcsolatok rendezésére a világ összes országaival és népeivel. Portugália kötelezi magát, hogy erejéhez képest hozzájárul az igazságosság, a testvériség, a béke és a haladás megteremtéséhez a világban. Az elnök nagyra értékelte egyes nagyhatalmaknak a leszerelés területén foganatosított lépéseit. Ezeknek a kezdeményezéseknek új lendületet kell kapniuk, hogy a leszerelés következtében felszabaduló hatalmas tartalékokat a népek fejlődésére lehessen fordítani — hangoztatta Costa Gomes. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár fogadta a portugál elnököt és megbeszélést folytatott vele. Csak gondos szervezéssel! A társadalom segítésre készen áll A megfelelő ellátás a mezőgazdasági üzemek feladata Elismerés az SZMT kulturális bizottságának A képeken Kiss Béláné, az SZMT kulturális, agitációs és propaganda bizottságának elnöke, a Pedagógusok Szak- szervezete Pest megyei bizottságának titkára a bizottság nevében átveszi dr. Mondok Páltól a kitüntető 'plakettet. És a plakett. Az őszi munkákat összehangoló megyei operatív bizottság csütörtökön ülésezett a héten másodszor. A tanácskozáson, amelyen Lakatos Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese elnökölt, az elmúlt 48 óra eseményeiről számoltak be az illetékesek. Az időjárás változatlanul kedvezőtlen volt, a süppedő talajon nem boldogultak a gépek, késik a gabona vetése. A betakarításban fordulatot ígér a széles körű társadalmi' megmozdulás, amely a gazdaságok segítésére kibontakozott. Jelentkeznek a gyárak, az iskolák, akad munkáskéz a szőlő szüretelésére, a zöldségek — különösen az esetleges fagy által veszélyeztetett paprika, paradicsom — betakarítására. Az országos operatív bizottság határozata alapján a Pest megyei gazdaságoknak a Gödöllői Agrártudományi Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói nyújtanak támogatást. Rajtuk kívül az általános iskolák hetediknyolcadik osztályosai és a középiskolások — mintegy 43 ezren — állnak a helyi gazdaságok rendelkezésére. Számos budapesti iskola diákjai is jelentkeztek már a KISZ KB tegnap megjelent fölhívása nyomán, hogy készek kivenni részüket a határbeli tennivalókból. A Pest megyei gyárakon, vállalatokon kívül a fővárosa üzemek is fölajánlották, hogy amennyiben a gazdaságok kérik — és az időjárás is engedi —^ szombaton és vasárnap csatasorba állnak. i A megyei operatív bizottság fölhívta a gazdaságok figyelmét, hogy a társadalom támogatása csak akkor lehet hathatós, ha pontosan megszervezik a munkát, gondoskodnak az önként jelentkezők szállításáról, étkeztetéséről. Körlevélben szólították föl a járási hivatalok illetékes vezetőit: pontosan vegyék számba a teendőket, s hogy mennyi munkáskézre van szükség. A. Z. Csütörtökön dr. Mondok Pál, az Országos Béketanács alelnöke, a Pest megyei Tanác^ elnöke a béketanács nevében a SZOT székházában átnyújtotta a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa kulturális, agitációs és propagandabizottságnak az Országos Béketanács plakettjét, amelyet a magyar békemozgalom kezdete 25. jubileuma alkalmából adományozott a békéért kiemelkedően tevékenykedő kollektívának. A kitüntetés átadásán jelen volt dr. Dobi Ferenc, a SZOT elnökségének tagja, az SZMT vezető titkára és Sófalvi Zoltánná, az SZMT titkára. KÖZÉLET Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke tegnap a Nehézipari Minisztériumba látogatott, ahol dr. Szekér Gyula miniszter tájékoztatta a tárca helyzetéről. A kormány elnöke megbeszélést folytatott az energiagazdálkodás időszerű kérdéseiről. Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára fogadta az SZKP Központi Bizottságának küldöttségét, amely G. L. Szmirnovval, az SZKP KB propagandaosztálya vezetőhelyettesével az élen tartózkodott Magyarországon. A vendégek tegnap utaztak el Budapestről. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Grósz Károly, az MSZMP KB osztályvezetője. Dr. Dlmény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tegnap hazaérkezett a Szovjetunióból, ahol a kijevi magyar kiállítás alkalmából tartózkodott. Dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter vendégeként Buda-« pestre érkezett a Sierra Leo< ne-i gazdasági küldöttség( amelynek vezetője S. A. J< Pratt, fejlesztési miniszter. Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes az 1975.- évi magyar—albán áru csere-' forgalmi tárgyalásokra tegnap Tiranába utazott.