Pest Megyi Hírlap, 1974. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-07 / 209. szám
Sikerekben gazdag 30 esztendő Bulgária töretlenül halad a szocializmus felépítésének útján Nagygyűlés a bolgár nép felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából A Bolgár Népköztársaság nemzeti ünnepe, az ország felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából pénteken délután, az Egyesült Izzóban nagygyűlést rendezett a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. Részt vett a nagygyűlésen, és az elnökségben foglalt helyet Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke, Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, Keserű Já- nosné könnyűipari miniszter, Roska István külügyminiszter-helyettes, Király Andrásné, a budapesti pártbizottság titkára, továbbá a fővárosi tanács, a XIII. kerület s az Egyesült Izzó számos párt- és állami vezetője, a társadalmi és tömegszervezetek, az eredményesen dolgozó munkáskollektívák több képviselője. Az elnökség tagja volt Sztoio Sztanoev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete A bolgár és a magyar himnusz hangjai után dr. Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, a nagygyűlés elnöke mondott megnyitó szavakat, majd Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyettese lépett a mikrofonhoz. A Minisztertanács elnökhelyettesének nagy tapssal fogadott szavai után Sztoio Sztanoev emelkedett szólásra. A nagygyűlés dr. Molnár Béla zárszavával ért véget, majd színes kultúrműsor következett. Az ünnepséget az Intemacionálé hangjai zárták. elválaszthatatlan a szocialista országok gazdasági közössé■ geivel, a KGST-vel való ázó ros együttműködéstől. — Hazánk és a Bolgár Nép- köztársaság testvéri kapcsolata, szoros barátsága a marxizmus—leninizmus szilárd elvi alapjára épül. A szocializmus építésének, a béke védelmének közös céljai, társadalmi rendszereink azonos sága mellett összefűz bennünket a két nép történelmi múlt jónak sok közös eseménye is — hangoztatta a Minisztertanács elnökhelyettese, majd rámutatott: Együttműködésünk hasznos, eredményes — A fasiszta Németország fölött aratott győzelem meghozta. népeinknek a felszabadulást, a népi hatalom megteremtésének, a két ország testvéri barátsága új alapokra helyezésének lehetőségét. 1948-ban országaink között megszületett az első, 20 évre szóló barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény, amit 1969- ben megújítottunk. Árucsere- forgalmunk dinamikusan fejlődik, a mostani ötéves tervben 70 százalékkal lesz nagyobb, mint a megelőző öt évben. Terveink — köztük távlati terveink — egyeztetése, (Folytatás a 2. oldalon.) a második világháború éveiben is az antifasiszta mozgalmat, s ez segítette — éppen 30 éve — a végső győzelemhez a népet. Szeptember 9-e után Bulgária is csatlakozott a Hitler-eílenes koalíció fő erejéhez, a Szovjetunió felszabadító harcolcat vívó hadseregéhez. Népünk mély tisztelettel adózik a 16 ezer bolgár katona emlékének, akik életüket áldozták hazánk felszabadításáért a Dél-Dunán- túlon, akik a felszabadító szovjet alakulatok oldalán űzték ki országunkból a náci megszálló csapatokat. % itrovi útmutatás daság magas színvonalra fejlesztése. — A szoros együttműködés a testvéri szocialista országokkal — folytatta — a proletár internacionalizmus szellemében. Ez Bulgária külpolitikájának alapja, amit kiegészít az a törekvés, hogy jó kapcsolatokat teremtsen a világ valamennyi államával, fenntartsa és erősítse a világbékét., A bolgár nép kezdettől síkrászáll az európai béke és biztonság, az együttműködés rendszerének megteremtéséért, a nemzetközi enyhülésért, majd eredményeinek megszilárdításáért az egész világon. A bolgár nép vezetői, képviselői ennek, az emberiség számára életbevágó célnak az eléréséért együtt, egységben küzdenek a Varsói Szerződés többi tagállamával. Mint ahogyan Bulgária gazdasági fejlődése is A Minisztertanács elnökhelyettese elöljáróban a testvéri bolgár népet köszöntötte, amely 30 esztendővel ezelőtt, 1944. szeptember 9-én a Bolgár Kommunista Párt vezetésével végső ütközetben legyőzte hazájában a fasiszta diktatúrát, elsöpörte a reakciós monarchiát. A szónok méltatta Bulgária' történelmének szabadságharcait, azokat a csatákat, amelyeknek tüzé- ben a munkás-paraszt egység kovácsolódott, majd beszédét így folytatta: — Erre az összefogásra alapozták a bolgár kommunisták Valóra vált a dim — Az elnyomóktól megszabadult bolgár népnek elmaradott ország jutott örökségül. Alig két évtized alatt azonban valóra váltotta a dimitro- vi útmutatást, megváltozott az ország arculata, modern kohászati, gépipari, vegyipari központokat hoztak létre, népi tulajdonba vették 4 gyárakat, a bankokat, a bányákat, megszilárdult a munkásosztály vezető szerepe, s 1952-ben, a mezőgazdaság szocialista átszervezésével elérték a négy célt, véglegesen felszámolták a. kizsákmányolást. Bolgár barátaink tiszteletre méltó sikereket értek el hazájuk felvirágoztatásában, a szocialista Bulgária megteremtésében. Lázár György a továbbiakban a Szovjetunió jelentős segítségét méltatta, amely nélkül elképzelhetetlen lett volna a bolgár ipar és mezőgazKÖZÉLET Kádár János, az MSZMP akkreditált új nagykövetét, aki Központi Bizottságának első a közeljövőben utazik állo- titkárá, Losonczi Pál, az Elnö- máshelyére, ki Tanács elnöke, Fock Je- Losonczi Pál, az Elnöki Ta- nő, a Minisztertanács elnö- nács elnöke a Brazil Szövetke és Apró Antal, az ország- ségi Köztársaság nemzeti ün- gyűlés elnöke fogadta Gye- nepe alkalmából táviratban nes Andrást, hazánk Német üdvözölte Ernesto Geisel köz- Demokratikus Köztársaságba társasági elnököt. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁZ MSZMP PEST MEGYÉI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 209. SZÁM ARA 80 FILLÉR 1974. SZEPTEMBER 7., SZOMBAT Dr. Raul Roa ma fejezi be magyarországi látogatását Dr. Raul Roa, a Kubai Köztársaság külügyminisztere „Jósé Marti munkásságának jelentősége” címmel, pénteken nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termében. Floreal Chomon, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete, dr. Raúl Roa kubai külügyminiszter magyarországi látogatása alkalmából, pénteken fogadást adott a Gellért Szállóban. A Kubai Köztársaság Külügyminiszterének magyarországi látogatásáról, közleményt hoztak nyilvánosságra .melyet a 2. oldalon közlünk. Németh Károly hazaérkezett Moszkvából Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, valamint a kíséretében levő Párdi Imre, az MSZMP KB tagja, a KB osztályvezetője és Káplár József, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese —, akik az SZKP Központi Bizottságának vendégeként tartózkodtak Moszkvában — megbeszélést folytattak V. Dolgih és K. Katusev KB- titkárokkal, valamint N. Baj- bakovval, a Minisztertanács elnökhelyettesével. A megbeszélések során a felek kicserélték a gazdasági építéssel és a szociális fejlesztéssel, valamint a gazdaságirányítás tökéletesítésével kapcsolatos pártmunka tapasztalatait. Megvitatták továbbá a szovjet—magyar gazdasági, tudományos és műszaki együttmű- ködés további elmélyítésének, valamint a szocialista gazdasági integráció komplex programjának megvalósításában való részvétel több kérdését. Németh Károly és kísérete pénteken hazautazott a szovjet fővárosból. Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és kísérete pénteken hazaérkezett Moszkvából. A Ferihegyi repülőtéren Győri Imre, a Központi Bizottság titkára és dr. Szűrös Mátyás, a KB osztályvezető-helyettese fogadta. Jelen volt V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Veteránok találkozója, kiállítás e • Otven éves a gödi Fészek Dunakeszi és Göd zászlódíszbe öltözött. Már Dunakeszi határában transzparens köszönti az érkezőket, mindazokat, akik meghívást kaptak a gödi Fészek fenriálásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepség-sorozatra. Azokat, akik még ma is élnek az alapítók közül s azokat, akik a harmincas években kapcsolódtak be a Fészek életébe, s itt ismerkedtek meg a munkásmozgalommal, a párttal. A jubileumi ünnepség-sorozat tegnap délelőtt kilenc órakor a Dunakeszi Konzervgyár tanácskozótermében kezdődött, ahol dr. Mihalusz Ferenc, a gyár igazgatója köszöntötte a váci és a ceglédi járás, valamint Cegléd város veteránjait. Több, mint félszázan gyűltek össze, az egykori harcok részesei és a „Fészek-lakók”, hogy felelevenítsék emlékeiket, beszámoljanak egymásnak életük alakulásáról. Egy szebb jövőről — Mintha tegnap lenne, pedig már egy fél évszázad telt el, hogy a gödi Dunapart homokbányájában az oda kijáró ifjúmunkások biztatásától volt hangos a gödi Fészek sportpálya — emlékezett az alakulás nehéz, de szép időszakára Várkonyi Jenő. — Messzire hangzott a Hajrá Sziget, Hajrá Bőrösök biztatás és egy-egy gól már örömet jelentett a Munkás Testedző Egyesület Nemesfémes, Bőrös, Újpesti vagy a Sziget fiataljai számára. Nem ismertük a nevüket, de a Megyeri csárdától a Boldogság szigetéig ismerték a Tutó, Pici, Bobi, Rozi, Luló és még sok illegális becenévvel „kitüntetett” tizenéves ifjú sportolókat. Szórakoztak és tanultak, és ábrándoztak egy szebb jövőről, békés, boldog életről, a szocialista társadalmi rendszer megvalósításáról. Várkonyi Jenő emlékezését követően egymásnak adták a szót a veteránok: Németh Pál Gödről, Németh Sándor Ceglédről, Mucza János Abony- ból, Szabó József. A Magyar Hűtőipar dunakeszi hűtőházának igazgatója a Dunakeszi veteránok nevében kért szót. Szabó József a többi között beszámolt arról az emlékezetes találkozásról, amelynek színhelye alig egy hete volt éppen Dunakeszi. Czine- ge Lajos, honvédelmi miniszter vendégeként I. D. Podgor- nij vezérezredes látogatott a községbe, és az alagi repülőtérre, amelynek harminc esztendővel ezelőtt, mint a szovjet hadsereg legfiatalabb vezérőrnagya volt a parancsnoka. Hárman — Dunakesziről — I. D. Podgomij vezérezredes kérését tolmácsolom — mondta Szabó József. — Dunakeszi felszabadulását követő napon három magyar, addig illegalitásban működő kommunista jelent meg nála a parancsnokságon, azzal a kéréssel, hogy szeretnék megalakíj tani a kommunista pártot. A nevükre már nem emlékszik, de nagyon szeretne találkozni velük a jövő év tavaszán miután a váci járás és Dunakeszi vezetői meghívták a hazánk harmincadik évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségre. Ha esetleg valaki az elvtársak közül segíteni tudna a három dunakeszi kommunista felkutatásában... — Nem kell azt kutatni — állt fel a helyéről Asztalos József, a dunakeszi veterán. — Az egyik én voltam. Négyen kerestük fel Podgomij vezérőrnagyot: Benkovics Dezső, aki ma a Győr—Sopron— Eberfurti vasút igazgatója, Stanga György, aki azóta elhunyt és jctJJ/igam. Velünk volt Benkovics Dezső édesanyja is, aki tudott szlovénül, így ő volt a tolmácsunk. A jóízű beszélgetést követően a meghívott veteránok dr. Mihalusz Ferenc kalauzolása mellett megtekintették a Dunakeszi Konzervgyárat, majd a közös ebéd után ellátogattak a gödi Fészekbe, egykori ifjúságuk színhelyére. Németh Sándor ceglédi veterán. például a felszabadulás óta még egyszer sem járt itt, pedig a harmincas években, amikor még Budapesten dolgozott, gyakran megfordult itt Az emlékek hosszú sorát elindító Fészek-látogatás után a gödi József Attila művelődési házba várták őket, a Dunakeszi—^Göd—Főt munkásmozgalmi hagyományait bemutató dokumentum. és könyvkiállítás megnyitójára. — Nagyon örülünk, hogy az itt jelenlévők nem csupán a kiállított képekről és dokumentumokból ismerhetik meg az egykori harcok hőseit, hanem személyesen is találkozhatnak velük — mondotta ünnepi beszédében Nagy Lajosáé, Göd nagyközség párt- bizottságának titkára. — Itt van közöttünk Németh Pali bácsi, aki a Tanácsköztársaság idején páncélvonaton teljesített szolgálatot, itt van Major Istvánná, aki tizennégy éves kora óta volt rendszeres látogatója a Fészeknek, ahol csak Licinek becézte mindenki, itt van Szabó József, aki partizánként harcolt Dunakeszi felszabadításáért és Asztalos József, 'akivel Podgomij vezérezredes szeretne mielőbb találkozni. Távoli tegnap emlékei S amiről nem esett szó az ünnepi beszédben, arról mindenki értesülhetett a gondosan megrendezett kiállítás megtekintésekor. A veteránok arcképei mellett, korabeli, sárguló fényképek, munkakönyvek /S más dokumentumok, plakátok és régi újságkivágások idézték a nem is olyan távoli tegnapot, a Fészek alapítását, az illegalitás éveit. Más tablókon viszont az új élet indulásának, a felszabadulást követő eseményeknek a krónikáját láthatjuk viszont. A kiállítás megnyitását követően tizenkét csapat részvételével munkásmozgalmi vetélkedőt rendeztek. A Fészek-jubileum rendezvénysorozata ma délelőtt 11 órakor a Fészek Sportmúzeum megnyitásával folytatódik. Prukner Pál LÁ1ÁR GYÖRGY: Népeink barátsága közős eszméinken, céljainkon alapszik , Hárman a Gödi Fészek kommunista alapitó tagjai közül a kiállítás tablói előtt: Kócsa Mihály, Major Istvánné és Szűcs Gábor, hajdani munkássportolók, Gárdos Katalin felvétele