Pest Megyi Hírlap, 1974. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-11 / 212. szám
\ 8 %f&lan 1974. SZEPTEMBER 11., SZERDA MA. 1974. szeptember 11., 1 1 “ ■ szerda, Teodóra napja. A nap kél: 5.15, nyugszik: 18.06 órakor. A hold kél: 23.43, nyugszik: 15.01 óraikor. Várható Főként az ország északi felében időnként felhősödés, elszórtan futó zápor, gyenge zivatar. Megélénkülő, átmenetileg megerősödő északi, északkeleti szél. Változékonyabb idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 22—27 fok között. — Király András, a MUOSZ főtitkára kedden Ulánbátorba utazott a nemzetközi újságíró szervezet elnökségi ülésére. — Névrokon brigádok klubja. Szentendrén megszervezték a ■ vállalatok és üzemek azonos nevű szocialista brigádjainak klubját. A névrokon kollektívák havonta egyszer találkoznak a József Attila Művelődési Központban. — Tegyünk többet Mono- rért. A Volán 20-as Vállalat monori főnöksége első helyezést ért el az üzemegységek közötti versenyben. A XI. pártkongresszus tiszteletére a kollektíva egyöntetűen részt vesz a „Tegyünk többet Monorért” mozgalomban. — Négy boltot szerelt fel amélyhűtőberendezéssel az első félévben a sülysápi ÁFÉSZ, s így körzetében lényegesen növelni tudta a mirelite-készítmények választékát. Szőlőstelepi vegyesboltját pedig önkiszolgáló rendszerűvé alakította át, s a választékbővítés is hozzájárult az üzlet havi forgalmának 25 százalékos emelkedéséhez. — Feltárják a szentendrei Castrumot. Még ebben a hónapban a Pest megyei Múzeumok Igazgatóságán kidolgozzák a szentendrei Castrum feltárásának ütemezését, melynek megvalósítására az V. ötéves terv időszakában kerül sor. — A Ludas Magazin c. havi folyóirat nyomdai okok miatt szeptember 16-án jelenik meg. Őrizetbe vették a cserbenhagyó! Vác külterületén Fazekas Károly 19 éves gépkocsivezető, váci lakos a váci GELKA tulajdonát képező tehergépkocsival elütötte az előtte, vele azonos irányban segédmotoros kerékpárján közlekedő Fodor Jenő 26 éves 1 segédmunkás, váci lakost. Fodor súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. A tehergépkocsi vezetője a baleset után segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Fazekas Károlyt őrizetbe vették. Meglopta szesztestvérét Magyar Mária segédmunkás, törteli lakos, egyik este együtt poharazott Kozák József ceglédi lakossal. A nő kivárta, míg a férfi elbódul, aztán benyúlt a zsebébe, és ellopta 12 ezer 500 forintját. Másnap már a törteli ruházati boltban rendezett nagy bevásárlást; a lopott pénznek csaknem felét elköltötte. A ceglédi rendőrkapitányság Magyar Máriát őrizetbe vette, és lopás bűntette miatt eljárást indított ellene. BÖLÖNI GYÖRGY TIZENÖT ÉVVEL EZELŐTT, 195a. szeptember 11-én halt meg — 77 éves korában — Bólöui György Kossuíh-díjas író, újságíró. Erdélyi nemesi családból származott. Budapesten jogot végzett, majd 1902-ben a Magyarország című lap parlamenti tudósító.a lett. 1903 őszén Párizsba ment, itt Ismerkedett meg később Ady Endrével is, akinek mindvégig barátja és harcostársa maradt. Ugyancsak Párizsban ismerte meg Márkus Ottiliát, Anatole France titkárnőjét, későbbi feleségét. Hazatérve, előbb a Népszava, majd a Magyar Nemzet, 1910- től a Világ szerkesztőségében dolgozott. Haladó szellemű írásaival részt vett az 1918—19-es forradalmak előkészítésében; ezekben később — a Magyar Tanácsköztársaság diplomatájaként — tevékeny szerepet, is vállalt. A Tanácsköztársaság megdöntése után Bécsben vezette az emigránsok könyvkiadóját és szerkesztette a Bécsi Magyar Újságot. Rö- videbb ideig Bukarestben, Berlinben is tevékenykedett, míg végül 1923-ban ismét Párizsban telepedett le. Itt írta könyvét Táncsics Mihályról (Hallja kend, Táncsics) és Adyról (Az igazi Ady). Franciaország német megszállása idején a Magyar Függetlenségi Mozgalom egyik vezetője volt. A felszabadulás után diplomáciai területen dolgozott, majd az Irodalmi Alap igazgatója lett és szerkesztőként, publicistaként is tevékenyen részt vett az irodalmi életben. Ma este Vácott l'nnepi gyűlés Bu’gária felszabadulása 30. évfordulójának feleletére Újjáépült a gyógyszertár Ma este 6 órai kezdettel Vácott, a zeneiskolában ünnepi megemlékezést tartanak Bulgária felszabadulása 30. évfordulójának tiszteletére. Az ünnepi gyűlést Kovács Antal- né, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára nyitja meg, beszédet Papp József, az MSZMP váci városi bizottságának első titkára mond. Az ezt követő ünnepi műsorban fellép a hazánkban tartózkodó 35 tagú bolgár művészeti együttes. A szilárdabb vezetés érdekében Az iskolaigazgatók határozott idejű kinevezésének irányelvei Az Oktatási Minisztérium és a Pedagógusok Szakszervezete együttes irányelveket dolgozott ki és tett közzé az általános iskolák, a gimnáziumok és a szakközépiskolák vezetésének határozott idejű ellátásáról szóló rendelkezések végreha j tásához. A további intézkedésig nem terjed ki a határozott idejű kinevezés rendszere az óvodákra, az állami zeneiskolákra, a diákotthonokra és a kollégiumokra, a gyermek- és ifjúságvédelmi Intézményekre, az egészségügyi szakiskolákra, a szakmunkásképző intézményekre, a gyors- és gépíróiskolákra, a gyógypedagógiai intézményekre. A rendelkezések végrehajtása érdekében az illetékes művelődésügyi osztályoknak KÁF-emblémát kaptak a Börzsöny vidéki szörpök A Kiváló Áruk Fóruma 22. pályázata zárult kedden a MÉM Váci utcai bemutató- termében tartott oklevélátadási ünnepséggel. A fórum őszi élelmiszer-pályázatára 76 terméket neveztek be. A minőségvizsgálat után 44 cikk jutott az esztétikai zsűri elé, s végül összesen 40 termék kapott oklevelet; 28 újabb élelmiszer nyerte el a kiváló minőséget tanúsító megkülönböztető jel használatát, míg 12 terméken — a KÄF működési szabályzata értelmében — további három évig tüntethetik fel a háromszögletű jelzést. A KÁF vezetői az élelmiszer-pályázatot értékelve elmondották, hogy a mostani pályázaton első alkalommal fordult elő, hogy a minőség- vizsgálat után a termékek 90 százaléka kapta meg a kiváló minősítést. Az új kiváló termékek között van egyebek között a Paksi Konzervgyár vegyes dzsemje, a Gyümölcsös Főzelékkonzervgyár háromféle bébiétele, a Tabán füstszűrös cigaretta, a HUNGA- ROVIN 12 bora, a Csemege Édesipari Gyár mogyorós tej- csokoládéja, a Börzsöny-vidé- ki tsz-ek fekete ribizke és szamóca szörpje, valamint a Veszprém megyei Húsipari Vállalat sümegi sonkája. A kiváló minősítést tanúsító okleveleket 17 vállalat, szövetkezet 40 termékének ünnepélyesen adta át Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhelyettes. — a szakszervezeti bizottságokkal egyetértésben —. legkésőbb október 31-ig el kell készítenük, a már működő, kinevezett igazgatók határozott idejű beosztására való áttérés ütemtervét. A jelenlegi tanévre kell kijelölni az ütemtervben azoknak az igazgatóknak határozott idejű beosztását, akiknek öt évnél rövidebb időre szóló kinevezése indokolt, akár saját kérelmük, életkoruk, vagy egészségi állapotuk miatt, akár egyéb vezetési és személyi okokból. Az új igazgatókat az általános iskolákban, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban — a korábbiakban megjelent rendeletek szerint — határozott időre, mégpedig egységesen öt tanévre szóló beosztással kell kinevezni. Az új kinevezési rendszer egyik fő célja az iskolavezetés megszilárdítása, a megfelelő, jó munkát végző igazgatók megtartása. Az igazgatók kinevezésének meghosszabbítását, vagy ennek mellőzését a munkáltató felettes szervek ellenőrzéseinek eredménye, a minősítés és az iskolai összegező vizsgálat alapján dönti el. A kinevezés meghosszabbítását, illetve ennek megszüntetését az igazgatóval a munkáltatónak az ötödik tanév befejezését megelőző december 31-ig írásban kell közölnie. Az igazgatói kinevezés lejártakor adható kedvezményekét, vagyis a „címzetes igazgató” cím használatát és a vezetői pótlék legfeljebb fele összegben való további folyósítását méltányos esetekben együttesen kell megadni — a cím, illetve a pótlék azonban kü- lön-külön is engedélyezhető. Ünnepélyesen megnyitották tegnap délelőtt Taksony újjáépített gyógyszertárát. A korszerűsítés 880 ezer forintos költségét a Pest megyei Gyógyszertári Központ és a községi tanács közösen fedezte, a felújítást pedig, mindössze hat hónap alatt, a hely: Egyesült Erő Termelőszövetkezet építőbrigádja végezte el. Gárdos Katalin (elvétele Az épület alsó szintjét átépítették, központi fűtést szereltek be. Az ünnepélyes átadáson megelent dr. Raffai Béla, a járási hivatal elnöke, dr. Bacsó Antal járási főorvos, Bu- zsik Sándor, a Pest megyei Gyógyszertári Központ igazgatója és Göbel Károly, a tak- sonyi községi tanács elnöke. Gyorsabb, szakszerűbb lesz az orvosi ellátás ♦ Napirenden az egészségügyi integráció Egészségügyi intézményeink — a körzeti orvosi szolgálat, a kórházak, rendelő- és gondozó- intézetek — jelenleg többé- kevésbé egymástól függetlenül kezelik, gondozzák a betegeket. A gyógyítás útja, folyamatossága gyakran megszakad, mert nem egy intézmény látja el a megelőzés, a kivizsgálás, a gyógykezelés, az utókezelés és a gondozás feladatát. Rendszerint erre vezethető vissza a betegek fölösleges küldözgetése, és a nemegyszer szükségtelen párhuzamos vizsgálat. E szervezeti hiányosságokat kívánják megszüntetni az Egészségügyi Minisztérium vezetői az egészségügyi intézmények átszervezésével. Az utóbbi években már több újonnan épült kórházban és számos régi intézetben megvalósították az egységesítést. Az ezeken a helyeken szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy megfelelő átszervezéssel a jelenleginél jobban érvényesíthető a fokozatos, a betegek mindenkori állapotának megfelelő ellátás elve. Ahol az újszerű szervezeti módosításokat már bevezették, a szakemberek „váltó-műszakban” dolgoznak: a főorvos közvetlenül irányítja és szükség esetén személyesen is ellátja a szakrendelést, ugyanakkor kórházi munkát is végez. Az eddig végrehajtott átszervezések tapasztalatai szerint bővült az orvosok szakmai tájékozottsága, látóköre, eredményesebben tudják ellátni feladataikat. Előnye az egységesítésnek az is, hogy a szakorvosok jobban ki tudják használni a különböző nagy teljesítményű diagnosztikai berendezéseket, zökkenőmentesebbé válik a kivizsgálás és így eredményesebb a gyógyítás. Az összevont egészségügyi egységek kialakítása ugyanakkor lehetővé teszi azt is, hogy az orvostudomány különböző területeinek országos szakmai irányító intézetei és az ország különböző részeiben levő területi egységek között közvetlen munka- kapcsolat alakuljon ki, amely az ellátás színvonala és a gyógyítás hatékonysága szempontjából rendkívül nagy jelentőségű. Az integrált egészségügyi hálózat tervezete már elkészült, a helyi tanácsok egészségügyi vezetői és a kórházak vezetői, orvosai különböző fórumokon még az idén megvitatják a tervezet részleteit. A hazai egészségügyi intézmények integrációs átszervezéséről előreláthatólag az év végén születik végleges döntés. Tv, 20.00: Hühii,.. Néhány fertályéra Tömörkény Istvánnal. — Tömörkény a múlt századvég prózai irodalmának jelentős alakja volt, s elsősorban paraszti világból vett történetei újraolvasásaval döbbenünk rá arra, hogy nem érdeme szerint foglal helyet a köztudatban. Humora, ábrázolókészsége, látásmódja, egyéni, eredeti hangú művészt reprezentálnak. A Közigazgatási vályú című jelenetben a főtéma — a vályú — mellékessé válik, hiszen költsége tört része annak, amit elkészítése előtt költenek el a hivatalnokok — akik már akkoriban is rajongtak a vidéki kiszállásokért —, s ugyancsak a nehezen elpusztítható bürokráciát idézi az Adóügy, amelynek bőse három filléres adósság miatt kénytelen forintos kiadásokba verni magát, mert a törlesztés miatt Szegedre kell utaznia. A novellákból készült tévéjeleneteket az író szövegével köti össze Szilágyi Tibor. 18.20: Mesélő Magyarország: Nyíregyháza. 18.41: Telemann: Az iskolamester — komikus kantáta. 19.00: Közvetítés a Bp. Honvéd— DVTK bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 19.20: A Gyermekrádió műsora. 19.32: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika, II. kiadás. 20.25: Cj könyvek. 20.28: A Magyar Rádió Népzenei Fesztiválja. Közben: 21.26: Kis magyar néprajz. 22.32: Didó és Aeneas. Részletek Purcell operájából. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.13: Tánczene négy országból. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Iskolarádió. 18.25: Tardos Béla: Hegedűverseny. 18.58: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 19.19: Hangfelvételek felsőfokon. 20.24: Hírek. 20.27: Herbert von Karajan operafelvételeiből. 21.00: SzimfoMa, 20.50-kor a tv-ben: nikus könnyűzene. 21.41: Schön- berg-ciklus a szerző születésének 100. évfordulóján — H. rész. 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.15: ITV. Orosz nyelv (középisk. HI—IV. oszt.). A Szovjetunió természeti adottságai. 9.55: Német nyelv (középisk. I—H—HI—IV. oszt.). Jó étvágyat! 10.20: Delta. Tudományos híradó. 10.45: Minden lében két kanál. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. A táncosnő halála. 11.35: Játék a betűkkel. 16.20: Orosz nyelv. 17.18: Hírek. 17.25: Ileklám- műsor. 17.30: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.15: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hühü. Néhány fertályóra Tömörkény Istvánnal. 20.50: „Voltam, vagyok, leszek.’* Az NDK televízió filmje. 21.50: A hangszer születése. Rövidfilm. 22.25: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Párizsi utcasarkok. Francia zenés film. 20.50: Landau. Vázlatok egv portréhoz. Szovjet rövidfilm. 21 05: Tv-híradó, 2. 21.25: Válogatott 11 . .. Zenei ösz- szeállítás. KOSSUTH RADIO 4.25—l.biti Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Híre*. Időjárásje^ea- tes. 8.05: Műsorismertetés. 8.1a: Budapest és a vidék Kulturális programjából. 8.2o: Halleluja, baby! Részietek Styne zenés játékából. 9.00: Szerelmes par. összeállítás Palotai Boris írásaiool. 9.30: Magyar szerzőK kórusmuveiből. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: „Nyitnikék.” — Kisiskolások műsora. 10.40' A bolgár kultúra hete. 11.30: A Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vita a szőlőtermesztés gépesítéséről. 13.40: Verbunkosok, népdalok. 14.12: Sándor Judit Farkas Ferenc dalaiból énekel. 14.33: Szabolcs-Szatmár megyei fiatalok énekelnek. 14.44: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Az Ifjúsági Rádió dokumentumműsora Chiléről. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A puritánok. Részletek Bellini operájából. 16.35: A bolgár kultúra hete. 17.00: Hírek. Idöjárásje- lentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Sportkrónika. 17.35: Győri építők — Pozsonyban. 17.50: Csajkovszkij: Diótörő — szvit. 18.13: A Karamazov testvérek. Dosztojevszkij regényének rádióváltozata. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: A bolgár kultúra hete. 20.15: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. 21.00: Hírek. 21.03: Schumann: Asszonyszerelem, asz- szonysors — dalciklus. 21.27: A székkutasi avar temetőt bemutatja Trogmayer Ottó. 21.52: Az MRT énekkara énekel. 22.00: Hírek. Idő- Járásjelentés. 22.15: Sporthírek. 22.25: Dzsesszfjelvételeinkből. 22.50: A Dunánál. 23.10: Századunk zenéjéből. 24 00: Hírek. Idő járásjelentés. 0.10: Szép ősz. Részletek Robert Stolz operettjéből. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjuias- jeientes. 8.05: Zenekari muzsika. 8.50: Bakonyi Peter riportja. 9.00: Hnek. 9.03: Örökzöld dallamoK. 9.54: Néhány perc tudomány. 10.00— 12.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Liszt- és Baríók-zongoramü- vek. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Borisz Godunov. Opera. 13.40: Orvosi tanácsok. 13.45: Időjárás- és _ ,, , , , vízállásjelentés. Kettőtől hatig... Szerdán este 20.50-kor a Magyar Televízió nagy hatasu 14.00: Szörényi Levente és Bródy politikai dokumentumfilmet tűz műsorára, Voltam, vagyok, tóTkle.SZe!j ,A chilei demokratikus rendszer vérbefojtáműsorából. 14.30: Hírek. Körzeti sanak évfordulója alkalmából az NDK-televizio munkatársai időjárásjelentés. 14.35: Giacomo által készített produkciót \Tetítik, amelyet a chilei néppel való Zo“tónVv°érseínuk5e5; Babos K^oly szol}^Uás jegyében Európa több fővárosában közvetítenek nótáiból. 15.10: Darvasi István írá- eQV^oben. sa. 13.20: a Szovjetunió Honvédéi- Az alkotás a két legnagyobb chilei politikai börtöntábor, a Pisa&uai> és a chacabucói életébe enged bepillantást, ahol sorismertétés. 15.36: Aretha Frank- töt>b mint 50 ezren szenvednek. Az egykori salétrombányák lin énekel. 15.50: ifjúsági Krónika, helyén, a sivatag közepén felépített két hírhedt tábor a fa- 16.02: Fejér Sándor hegedül. 16.17: Reklám. ÍG^O: II. fé'idő. Közvetítés bainoki labdarfiaó-mérkőzések- ről. 17.20: Paul Robeson énekel. 17.30: Hírek. 17.33: Az M"T Közön- sé^zoi^álatának tájékoztató *a. 17.36* pZc-rlofov M'liiit'Mn n^orett- prír«k. Trtő4/r*'«f «**•«- tés. 18.05: Külpolitikai figyelő. Voltam, vagyok, leszek siszta rezsim által fenntartott 150 börtön közül talán a legfélelmetesebb. Itt újságírókat, egyetemi tanárokat, munkásokat, politikusokat, kommunistákat és szimpatizánsokat tartanak szigorú őrizet alatt. A produkció címét Rosa Luxemburg híres védőbeszédéből kölcsönzték, aki 1919-ben. halálra ítélésekor mondta a bíróság előtt: voltam, vagyok, leszek. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács tapja. Főszerkesztő; DR LOKOS LILIAN Főszerkesztő- Oei> elles; SÁGI AGNES Szerkesztőség: VUl., Somogyi Beia u. 6. n em. Postacím: 195J Budapest Kiadja a Hírlapkiadó Vailaiai. Felelte, kiadó: CSOLbANY fhKfcNC Kiaaohivataj; VCIl. Biana Lujza tej 3. Postacím iSát Budapest A szerkesztőse# es a kiadom valaJ központi telefonja; 443—100. 142—2*0. Titkárság. i40— ««1. Előállítja Szikra lapnyomda Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely poe-tamvatamai, a kézbesítőknél, a oosta oiriap- iizJeteiben te a Posta Központi Hírlap irodánál <KHli Budapest, V„ .József nádor tér i. Távbeszélő: • 80—850. Postacím: Posta KözDcnt) Hírlap Iroda. 1900 Budapest. Előfizető«’ ÓV havonta M) forint. INDEX; 29 061 A rádió és televízió műsora