Pest Megyi Hírlap, 1974. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-11 / 212. szám

1374. SZEPTEMBER 11., SZERDA utcrn W Klimmt A jubileum évében Értéke: 300 ezer forint Jubileumra készül a Göd— Dunakeszi Egyesült Dunamen- t' Termelőszövetkezet: hu­szonöt esztendeje lesz. hogy megalakult ez a gazdaság. Az évfordulót elsősorban azzal kívánják megünnepelni, hogy a korábbinál lényegesen jobb munkakörülményeket kíván­nak teremteni dolgozóiknak. E gondolat jegyében adták át két hónappal ezelőtt a ker­tészetben dolgozók számára azt a hétszázezer forintos költséggel — saját kivitelezés­ben — épített szociális épü­letet, amely kilencven dolgo­zó számára biztosítja az öl­tözési. fürdési lehetőséget. Az öltözők és fürdők mellett itt kapott helyet az ebédlő is. A naüokban pedig hozzá­kezdenek a központi konyha és étterem bőmtéséhez, átala­kításához is. A mintegy há­romszázezer forint értékű munkát még az idén szeretnék befejezni. Labirintusban a gépjavítók Új telephelyei tervez a Pest megyei Közúti Épiiő Vállalat Több mint 245 millió fo­rintos éves tervet szándéko­zik teljesíteni idén a Pest me­gyei Közúti Építő Vállalat mintegy ezer dolgozója. Nem­rég fejezték be a 2-es főút­vonal Váctól kezdődő részé­nek úgynevezett szőnyegmun­káit, 12 kilométeres szaka- szónf • jelenleg a Vácot Szobbal összekötő 12-es út elejé­nek felújításán dolgoz­nak. Megkezdték — a többi között — a Csepel-szigeti gerinc­űt átépítését és jelentős mun­kálatokat folytatnak a Buda­pestet Doroggal összekötő 10- es úton is. Az utóbbi időben munkájuk profilja kiszélesedett. Mély­építő kapacitásukkal segí­tik a Pest megyei és fővárosi lakótelepek építését, továbbá csaknem 30 millió forintot érő munkát vállaltak a bu­dapesti gázvezetékprogram tel­jesítéséből. Mindezeken kívül tizenegy hasonló profilú vál­lalat közül a Pest megyei országos feladatot vállalt, j amikor létrehozott egy hida- ' kát, átereszeket és más mű­tárgyakat építő részleget, amely előreláthatólag kát év múlva leválik az anyaválla­latról és egész Magyarorszá­gon folytatja majd tevékeny­ségét. A növekvő feladatok telje­sítésében — részben az e vál­lalatnál is érezhető munka­erőhiány miatt — különösen jelentős a szerepe a gépesítés­nek és a gépek kezelőinek. Három, Cegléden gyártott jó- minőségű aszfaltkeverő tele­pet. öt nagyobb külföldi és nyolc kisebb magyar rako­dót, hat úthengert és két föld­nyesőt üzemeltetnek, amelyek száma feladataikhoz képest ke­vés, műszaki állapotuk edig az ÉVM illetékeseinek meg­állapítása szerint csak 58 szá­zalékban jelel meg a kívánal­maknak. A gépek felújítása, karban­tartása és üzemközbeni javí­tása különösen nagy gondot | okoz a vállalat Gyömrői úti telepén dolgozó mintegy 40 főnyi karbantartónak, akiknek az anyag-, alkatrész- és se­gédanyag-ellátását a vállalat egyelőre csak nagy nehézsé­gekkel tudja biztosítani. A la­katosok, motorszerelők, gép­lakatosok és gépszerelők munkáját a Gyömrői úti telep deformált, labirintusszerű elhelyezkedése is hátráltatja. Más területi egységek elhe­lyezkedése miatt ugyanis a telep egyes helyeken négy­öt méternyire szűkül, amely a munkát és anyagmozgatást gátolja. A kiszállásokhoz csak egy műhelykocsival rendel­keznek, amely gyengén fel­szerelt és amelyhez nem tud­ják biztosítani a hegesztések­nél nélkülözhetetlen oxigén- és dissous-gázellátást sem. BÁRMIKOR JÓN, ONT MINDIG VÁRJÁK • ŐSZI AZ BÍIV N! AZ ŐSZI BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁR A FOGYASZTÁSI CIKKEK SZAKVÁSÁRA SZEPTEMBER 14-TŐl 22-IG, A BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁRKÖZPONTBAN X., Albertirsai út 10 AZ ÖLTÖZKÖDÉS. AZ OTTHON. A HÁZTARTÁS. / AZ ÉLELMEZÉS. A SZABApiDÖ-FÉLHASZNÁLÁS. A KÖZLEKEDÉS korszerű eszközeinek nagyszabású bemutatója. , NYITVA­10-től 19 óráig, a szakmai napokon, szeptember 16-án, 17-én. 18-án és 19-én a nagyközönség részére 14-től 19 óráig. A pavilonokat 18 órakor zárják. 33 %-os vasúti kedvezmény. ÖNT IS SZÍVESEN LÁTJA A RENDEZŐ: ' IUI Magyar Külkereskedelmi Vásár es Propaganda Iroda Telefon: 470-990. A kulcshelyzetben lévő gép­javító telep munkásainak munka- és szociális körül­ményeiről tárgyalt legutóbbi ülésén a vállalat szakszerve­zeti bizottsága. Megállapítot­ta, hogy nemileg javított a helyze­ten az udvarban épített javítószín és a 8X10 mé­teres gépszerelő tér. A jobb időjárási hónapokban — mivel kevesebb a gép és kisebb létszám is elegendő —, kielégíti az igényeket a 15 zuhannyal felszerelt öltöző, fürdő, valamint az ebédlő és nincs panasz a kosztra sem, amelyet a megfelelő térítés ellenében a Lőrinci Fonó bo­csát a telep dolgozóinak ren­delkezésére. A szakszervezeti bizottság a vállalat gazdasági vezetői­vel egyetértésben, azonban azt is megállapította, hogy té­len egyre tarthatatlanabb a javítások helyzete, továbbá, hogy a megnövekedett felada­tokhoz a telep rövidesen a melegebb hónapokban is kicsinek fog bizonyul­ni. Ezért a fővárosi munkákra hi­vatkozva és részben azok mi­att tárgyalásokat kezdtek egyes kerületi tanácsokkal új telep­hely kijelölése és kiutalásacél­jából. Az új telephelyen egyébként szükség volna egy 120—150 személy befogadású munkás- szállóra is. Emellé egy köz­ponti raktárát létesítenének, és párhuzamosan felújítanák a részben elhasználódott lakó­kocsiparkot is. Mindez össze:, sen mintegy 25—30 millió fo­rintba kerül. A vállalat je­lenleg tárgyalásokat folytat az illetékes minisztériummal a szükséges összeg biztosítására, mert megnövekedett felada­tait csakis a javítórészleg mun­ka- és szociális körülményei­nek fejlesztésével teljesít­heti. P. V. AGROMASEXPO ’74 / V Kiket illet félárú vasúti igazolvány az egyetemeken, főiskolákon? A Pénzügyminisztérium ál­lásfoglalása alapján a félárú vasúti jegy váltására jogosító MÁV arcképes Igazolvány egyévi munkaviszony után megilleti az egyetemeken és főiskolákon állandó, főfoglal­kozású munkahelyet betöltő oktatókat és kutatókat. Ugyan­csak jogosultak továbbá a tu­dományos továbbképzési ösz­töndíjban részesülő ösztön­díjasok, amennyiben olyan munkahelyen foglalkoztatják őket, ahol a dolgozók köz­alkalmazotti utazási kedvez­mény igénybe vételére egyéb­ként is jogosultak. A közalkalmazottak utazási Kiállítók 21 országból Nem keíl szakembernek lenni ahhoz, hogy tudjuk: a magyar mezőgazdaság eddigi sikereiben, elmúlt évtizedes fölívelésében és évről évre ta­pasztalható dinamizmusában éppúgy meghatározó szerep­hez jutott a gép, miként né­hány területen tapasztalható pangásban is közrejátszott a gépesítettség elmaradása. Ha ezt a terméshozamokban és más adatokban is dokumen­tálható gondolatot előreve- hetjük, úgy ahhdz sem kei! magyarázat: az értő kezek és emberfők legfontosabb segí­tője a következő esztendőkben sem lehet más, mint a nö­vénytermesztés, az állat- tenyésztés fokozódó gépe­sítése. Hol is lehetne másutt ak­kora választékra lelni mező- gazdasági gépekből, mint a szombaton megnyíló AGRO­MASEXPO ’74 elnevezésű ki­állításon? Ez a kissé hosszú elpevezésű esemény — Nem­zetközi Mezőgazdasági, Élel­miszeripari Gép- és Műszer­kiállítás és Vásár *— 21 ország 145 cégének termékeit mutat­ja föl az idén, s e cégek kö­zött 63 a külföldi. A három agrárgépesítési óriás — a Szovjetunió, az Egyesült Álla­mok. az NSZK — éppúgy je­len lesz a vásáron, miként a kicsiny Liechtenstein, a távoli Japán, s néhány környező or­szág: Csehszlovákia. Ausztria. Jugoszlávia mezőgazdasági gépipara. Ismeretes, hogy egy-két éve gyarapodó lendülettel bon­togatják szárnyaikat a kü­lönféle iparszerű termelési rendszerek. A legifjabb közülük, a nád­udvari Vörös Csillag Terme­lőszövetkezet által összefogott kukoricatermesztési. Egy minapi, p megyei taná­csok elnökhelyetteseinek rész­vételével megtartott MÉM-ér- tekezleten vetődött fel a nem újkeletű dilemma: és a rend­szereken kívülmaradó gazda­ságokkal mi lesz, nékik mi jut? Mint Kazareczki Kálmán miniszterhelyettes az egyedül elfogadható választ megfogal­mazta: ők sem lehetnek, lesznek hátrányban, tehát számuk­ra is lehetővé kell tenni a vásárt. Jelentős gondok származtak már abból, hogy a háztáji gazdálkodást szóban és gya­korlatban erősítjük, ösztönöz­zük, másfelől ezzel nincsen arányban az ellátottság a kü­lönféle kisgépekből, örvende­tes, hogy az AGROMASEXPO ’74-en most megjelenik az a tavaly hiányzott szövetkezet, a HERMES, amely már tett egyet és mást, s még többet tehet a háztájiban alkalmaz­ható kisgépek elterjesztésében, forgalmazásában. Szovjet Nyiva és Kolasz, amerikai John Deer kombáj­nok, a nyugatnémet Claas, Hoechst és Rau cégek termé­kei, osztrák fejőberendezések é. ekék, japán kisgépek, s nem utolsósorban a magyar mező- gazdasági gépipar produktu­mai — tárcsák és vetőgépek, adapterek és szárítóberende­zések — sorakoznak föl a lá­togató elé, olyanok, amelyeket már ismerünk, s olyanok is, amelyek az utóbbi esztendő műszaki eredményeit repre­zentálják. Azzal, hogy az AG­ROMASEXPO a BNV-vei egy­idejűleg tart nyitva, bizonyára még több láto­gatója lesz ennek a két­ségkívül szakmai jellegű seregszemlének, jóllehet tavaly is százezren te­kintették meg. Logikusnak mondható „meghosszabbítása” a korunk legfejlettebb agrártechnikáját kifejező kiállításnak, hogy há­rom gazdaságban a gyakor­latban is tanulmányozhatják az érdeklődők, mit tudnak, m’ -e képesek a magyar mező- gazdaság további fejlődését szolgálni hivatott masinák. K. N. kedvezményét a Pénzügymi­nisztériummal egyetértésben kiterjesztik a közalkalmazott dolgozó által eltartott, felső­oktatási intézményben tanuló férjezett vagy nős gyerme­keire is. Ugyancsak megilleti a kedvezmény a közalkalma­zott dolgozó háztartásába el­váltán visszatérő, felsőokta­tási intézményben tanuló gyermekeit. Nem jogosultak a kedvezményre viszont azok a házasságot kötött, felsőok­tatási Intézményben tanulók, akiknek házastársa havi 500 forintot meghaladó önálló keresettel rendelkezik. A jó- gosultság szeptember 1-én kezdődött. Tájékoztatjuk t fogyasztóinkat, hogy az ÁFOR Ásványolajforgalmi Vállalat I. SZÁMÚ TÁJEGYSÉGI TELEPE a XI., Budafoki út 61—63. szám alól SZEPTEMBER 15-ÉN ELKÖLTÖZIK Az új cím: CSEPEL, PETRÓLEUMKIKÖTŐ Október 1-től az új levélcímünk: 1751 Budapest, Postafiók 82. Az új telefonszám: 335-385. az idén is szeretettel várja a BNV ’74 kiállításon a vásárlátogatókat és az érdéklődő szakembereket vu □V termékek bemutatóján 18 *as

Next

/
Oldalképek
Tartalom