Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-22 / 195. szám

/ vyííjfi an 1974. AUGUSZTUS 22., CSÜTÖRTÖK Elhunyt dr Harangozó Eda Dr. Harangozó Ede, az OTSH elnöklielyettese, hosz- szan tartó súlyos betegség után 41 éves korában elhunyt. Te­metéséről később intézkednek. Ered meny csokor Nemzetközi birkózómérkőzés Cegléden: Potisje (jugoszláv)— Ceglédi VSE 6:3. A Pest megyei győzelmeket Vasas, Reznák Ist­ván, valamint a helyi együttest erősítő nagykőrösi Sárosi szerezte. A kézilabda Magyar Népköztár­sasági Kupa 3—4. helyéért vívott férfitaLálkozón Csömör 23:19 ará-> nyú vereséget szenvedett az NB I- es Tatabányai Bányásztól. A labdarúgó MLSZ Kupa máso­dik napján a Népstadionban a Borussia Mönchengladbach 4:2 (4:1) arányban nyert a Ferencvá­ros ellen, s a nyugatnémet csa­pat veretlenül végzett az élen a kétpontos Rába ETO. valamint a Ferencváros előtt. A bolgár Pi­rin együttese pont nélkül zárta a sort. Magyar idő szerint szerdára vir­radóra lépett szorííóba harmat- súlyban a debreceni Rácsai, az ugandai — temv':esen korom­fekete — Byaruhanga ellen. Négy egymást követő magyar győzelem után, a havannai VB 68. mérkőzé­sén először veszített magyar ököl­vívó A bácsi úszó és vízilabda EB-n tegnap Magyarország vízilabda­csapata fölényes 8:3 arányú győ­zelmet aratott Olaszország ellen. Csak egy pont idegenből lrsís 0:2-ról fordítóit — Sólyom mesterhármasa - Kihagyott büntetők A megyei labdarúgó-baj­nokság vasárnapi nyitómérkő­zésén c Gödöllői Vasas 4:l-re nyert Pilisvörösvár ellen. A héttői folytatás is hazai sike­reket hozott, csupán Nagykő­rös szerzett pontot Szigetúj­falun. A nagy meleg ellenére általában szépszámú közönség figyelte a küzdelmeket. Törökbálint TC—Pilisi KSK 2:1 (1:0) Törökbálint, 600 néző. V: Kaiser. TTC: Benedek — Be- nyó, Hermann, Máté, Maro- nics, Kiss, Rechner (Nyilas), Barta (Füzesi), Lengyel, Pe- csenka. Üjvári I. Pilis: Nagy — Gajdos, Czopkó (Kerepecz- ki), Perjési Bretka, Perjé­st F., Hriazik, Földvárszki, Mátrai, Kuszenda, Papp (Mu- chai). A hazai csapat már az első percben vezetéshez ju­tott. Felváltva adódtak jó helyzetek, s a 81. percben Bretka kiállítása után a TTC növelte előnyét. Ezután szépí­tettek a vendégek. Nagy ira­mú mérkőzésen a kapu előtt Hargitay Európa-bajnok Hargitay András a 400 méteres vegyes­úszásban 4:38?83 per­ces világcsúccsal lett Eurúpa-bajnoK B-écsben. Három arany a A falusi dolgozók sparta- 1 kiádjának országos döntőjét Szegeden rendezték több száz résztvevővel. Megyénket csu­pán az atléták képviselték, akik jól helytálltak, három első helyet szereztek. A nőknél a spartakiád vál­tót a Pest megyei együttes nyerte, Monorí. Éva, Gál Má­ria, Pregitzer Ágnes, Seffer Gabriella összeállításban. A váltót a nagykátai Seffer ki­vételével a budai járásiak al­kották. Mono rí Éva 400 mé­teren is első lett, s ugyaneb­ben a számban Pregitzer a negyedik helyen végzett. A férfiaknál a Pest megyei váltó ezüstérmet szerzett, akárcsak 800 méteren a pilis- szentiváni Tőke Sándor, ma­gasugrásban pedig a gödi Lengyel György. Az ugyan­csak gödi Fabók Sándor 1500 méteren harmadikként ért célba. ^ A gránáthajítást Szűcs László (örbottyán) nyerte. Izzó-siker - hosszabbítás után A Csepel Autó sportkör, megalakulásának 25. éves ju­bileuma tiszteletéré kétnapos nemzetközi kosárlabda-tornát rendezett a fővárosban. Az el­sőséget az NB 1-es Vasas Izzó szerezte meg 6 ponttal az ugyancsak NB I-es lengyel Po- lónia Varsó előtt, amely 4 pon­tot szerzett. Két NB 11-es zár­ta a sort, az Oroszlányi Bá­nyász 2 ponttal, valamint a Csepel Autó pont nélkül. Az autógyáriak két hete kezdték el a felkészülést, s a tornát is ennek szolgálatába állították. Az Izzótól 75:47, a i _____________ le ngyel csapattól 86:61, az Oroszlányi Bányásztól 62:51 arányú vereséget szenvedtek. Az elsőség sorsa érdekes kö­rülmények között dőlt el. Az Izzó—Varsó találkozó a ren­des játékidőben 74:74 arányú döntetlennel zárult, majd az ötperces hosszabbítás során a lelkesebb magyar együttes 83:81 arányban bebiztosította győzelmét. Valamennyi csapat jubileu­mi kupát kapott, ezenkívül a helyezettek arany-, ezüst- és bronzplakettet. Dunakeszi nyerte a rangadót Tegnap délután a labdarúgó NB II-ben, valamint az NB lll-ban teljes fordulót játszottak. Megle­petésnek számít, hogy az NB III Északnyugati csoportjában a Du­nakeszi VSE mindkét pontot ha- zavitte a Váci Híradás otthonából NB n Szolnoki MTE—Kossuth KFSE 3:2 (2:1). Szolnok, 2500 néző. V: Győri. G: Nagy M.. 2. Jó: Szűcs, Hat- vanger, Nagy M. NB m Északnyugati csoport Dunakeszi VSE—Váci Hiradáf 1:0 (1:0). Vác. 400 néző. V: Geiger. DVSE: Deésy — Kári, Szabadi, Bazsonyi, Hegedűs, Hönach, Bír- csák, Zoller, Koós, Pollák (Szöl- lősi). Görgicze (Kollár). Váci Híradás: Jakus — Molnár I, Kriska, Fidler, Kovács 1, Szú- nyogh, Pálinkás, Balogh, Fedor, Bednárik, Molnár II (Tóth I). Jó: Deésy, Szabadi, Hegedűs, Zoller, illetve Kriska, Fidler, Szú- nyogh. László Attila Délkeleti csoport EPGEP—Ceglédi VSE 3:2 (0:1). Albertfalva, 300 néző. V: Szend­rő. G: Cseh, Kábák. Jó: Kábák, Do­bozi. Ungureán László BVTSK—EGSZÖV 3:1 (3:0). Békéscsaba, 300 néző. V: FeigL határozottabb helyiek győz­tek. G. Pecseaka, Nyilas, ill. Kuszenda. Jó: Benyó, Kiss, Pecsenka. ill. Nagy, Perjési F., Kerepeczkl. (Tud.: Fűrész Já­nos.) Monor—Budaörs 3:1 (2:1) Manor, 600 néző. V: Ha­lász. A 20. percben váratlanul a vendégek jutottak előny­höz. Ezután fokozatosan fe­lülkerekedett a hazai csapat, a, második félidőben ötlete­sebben és gólveszályesebben játszott az elfáradt vendégek ellen. G: Szolnoki, Kécskei L., Szabó, ill. Mezei. Jó: Sza­bó (a mezőny legjobbja), Kécskeij Petries, ill. Mezei, Seffer. (Tud : Vitéz Imre.) Albertirsa—Aszód 3:2 (2:2) Albertirsa, 600 néző. V: Szécsényi A kényelmeskedő helyiek ellen a 20. percben már 2:0-ra vezettek a vendé­gek. Ezután rákapcsolt Al­bertirsa, s még a szünetig ki­egyenlített. A II. félidőben szinte egy kapura játszva, szabadrúgásgólíal biztosítot­ták be győzelmüket. A 60. percben Víg (Aszód) kiállítva. G: Szintai (11-esbői), Bernát, Jansik, ill. Bakos, Raffael. Jó: Kukucska, Csernák, Petró II., ill. Pintér, Gendúr, Kőszegi. (Tud.: Fazelcas Tamás.) Bem SE—Isaszeg 3:1 (0:0) Cegléd, 200 néző. V: Sómén. Szünet utáni jobb játékával. Sólyom mesterhármasával biztosan nyert a Bem SE. G: Sólyom (3), ill. Horváth. Jó: Sólyom, Fellegi, Lengyel, ill. Béllés, Tihon. Takács. (Tud.: Haffner Vladimir.) Iklad—Maglód 4:0 (2:0) Iklad. 400 néző. V: Angyal. A játék, és a helyzetek alap­ján nagyobb arányban is győzhettek volna a hazaiak. G: Szuhánszki (2), Gohér II., Klenk. A hazaiak közül Szvi- tán, Huszár, Gohér II. és Klenk tűnt ki. (Tud.: Gohér Mihály.) Perbál—Szigethalom 2:1 (1:P) Perbál, 600 néző. V: Vasas. A jóiramú, változatos mérkő­zést a hazaiak szinte végig­támadták, a lelkesen védeke­ző vendegek ellen csak nagy küzdelemben nyertek. A 43. percben Monos 11-est hibá­zott, majd a hajrában 2:l-nél Szigethalom majdnem ki­egyenlített: a kapufát talál­ták el. G: Monos (2), ill. Fé­két?. Jó: Monos, Pálfi, Har- ezos, ill. Micheller, Ágics, Ta­kács. (Tud.: Bálik Pál.) Nagykőrös—Szigetújfalu 1:1 (1:0) j Szigefújíalu, 300 néző. V: i Tabányi. A 83. percig Nagy- j kőrös vezetett. Ekkor egy szögletrúgás után a kapus ke­zéből kipattant a labda, s a közelben álló újfalui játékos nem hibázott Idényeleji já­tékban igazságos döntetlen született. Igaz, a 80. percben a szigetújfalui Lerner kiha­gyott egy 11-est. Kocza ki­védte a büntetőt. G: Kovács T., ill. Glöckl. Jó: Kocza, Ju­hász B., Faragó, Somival, ill. Glöckl, Vigh T., Juhász F. 1. Iklad 1 1 _ _ 4-0 2 2 . Gödöllő 1 1 — — 4-1 2 3. Bem SE 1 1 — — 3-1 2 Monor 1 1 — — 3-1 2 5. Albertirsa I 1 — — 3-2 2 6. Perbál 1 1 — — 2-1 2 Törökbálint 1 1 — — 2-1 2 8. Nagykőrös 1 — 1 — 1-1 1 Szigetújfalu 1 — 1 — 1-1 1 10. Aszód 1 — 1 2-3 — 11. Pilis 1 — 1 1-2 — Szigethalom 1 — — 1 1-2 — 13. Budaörs 1 — — 1 1-3 — Isaszeg 1 — — 1 1-3 — 15. Pilisvörösv. 1 — — 1 1-4 — 16. Maglód 1 — — 1 0-4 — ~ — ... Egy tizenhármas A totó 33. játékhetén- egy darab 13-as szelvény volt, nyereménye 538 »39 forint. A 12-es 7928, a 11-es 489, a 10-es találat pedig 96 forint nyereményt fizet. Kajak-kenu Otthon maradt a Dunakanyar Kupa A rajthoz indulnak a versenyzők. Koppány György felvétele Nagymaroson a vártnál még népesebb mezőny vetélkedett a hagyományos Kajak-kenu Du­nakanyar Kupa versenyen. Hu­szonnégy egyesület 1050 spor­tolót nevezett a különböző szá­mokra. Összesen 109 futamot tartottak, s a pontverseny ér­tékelésénél a minősített osz­tályokban elért eredményeket vették figyelembe. A sportolókat az Expressz kismarosi táborában szállásol­ták el, ahol 80 sátor várta a vendégeket. Mintaszerű rende­zésben peregtek a számok, s az összesített pontverseny el­sősége, egyben a Dunakanyar Kupa a nagymarosiaknak ju­tott. akik 233 ponttal végeztek az élen a 196 pontos Diósgyőr előtt. A tavalyi védő, az Új­pesti Dózsa 177 ponttal csupán harmadik lett. A Pest me­gyeiek közül: 17. Váci Hajó 22, ... 22. Pestvidéki Gépgyár 9 ponttal. I A nagymarosiak közül a II. osztályban női kajak egyesben Krix Judit végzett az élen, a férfiaknál 500 méteren Nie- berl győzött, aki Djvárival együtt a párost is megnyerte. 1000 m-en az ugyancsak nagy­marosi Csecsei nyerte a kajak egyest. Az ifiknél is kitettek magúkért a helyiek. A kajakozók legközelebbi erőpróbája augusztus 23—25 között az országos vidéki baj­nokság lesz Csongrádon. Megyei totóeredmények 1. Kossuth KFSE—Dunaújváros 2. EGSZOV—Szabó L. SE 3. Szigetújfalu—Nagykőrös 4. Monor—Budaörs 5. Törökbálint—Pilis S. Perbál—Szigethalom 7. Albertirsa—Aszód 8. Gödöllő—Pilisvörösvár APROH1RDETESEK A 203. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet szakoktatói állást hir­det gépjárművillamos- sági műszerész szakma oktatására. melynek betöltéséhez legalább középiskolai véezett- ség szükséges. Jelent­kezés: az intézet igaz­gatójából írásban (Cég­ién, Hold u. 17.) A MÁV Gépjavító Üzem felvételre keres azonnali belépésre: lakatos, esztergályos marós, gyalus. vlzvezetékSzereiő. tmlí-géplakatos. tmk- villanyszerelő, gázkazánszerelő, kazánfűtő, bádogos, kovács, betanított gépmunkás, anyagmozgató, segédmunkás, takarítónő, vasútőr. valamint gyors-gépírókat. Cím: Budapest XIV. kér. Tahy u. 97-101. Bejárat: Tatai út és Fáy üt sarokról. A Kőbányai Likőrgyár Coca-Cola és likőrpa­lackozó üzemeibe könnyen betanulható, tiszta munkára egy és két műszakos beosz­tásba felvesz női és férfi dolgozókat, tar­goncavezetőket. kar­bantartó villanyszere­lőt és gépkocsiszerelőt Jelentkezés: Bpest X.. Bánya u. 35. Kőbánya­alsó és felső páiyaud- vartól 5 perc gyalog. Kutatóintézet felvételre keres fiatal esztergályos . . szakmunkást, elektron és mechanikai műszerészeket, valamint segédmunkásokat kísérleti gyártáshoz. Jelentkezés: írásban Budapest V., Pf. 205. vagy telefonon: 180—603. Munkaügy. Keresünk sajtoló geo- munkást (női és férfi munkaerőket), impreg- nálót (férfit). Jelent­kezés: ÉVIG Villamos- gépgyár Bp. X., Gyömrői u. 128. Mun­kaügyi Csoport. Tele­fon 273—640/192-es mel­lék. Ceglédi és nagykő­rösi munkahelyre üz­leti érzékkel rendelke­ző érettségizett dolgo­zókat keresünk szer­vezői munkakörbe Motorkerékpárvezetői jogosítvány szükséges Állami Biztosító Cég­ié^___________________ Kőbányai munkahely­re, jő precízióban levő bútoripari szövetkezet exportmunkák gyártá­sára felvesz: asztalos szakmunkásokat. fa­ipari gépmunkásokat. segédmunkásokat. Je­lentkezni lehet: Bp. X.. Maláta u. 31. Tele­fon: 149—292 ■> Kőbányai ipari válla­lat felvesz: számviteli- és pénzügyi osztályve­zetőt, számviteli cso­portvezetőt. könyvelési ellenőrt, egyedi gépek, szerszámok tervezésére 5—10 éves gyakorlattal rendelkező gépészmér­nököket, műszaki raj­zolót, gépésztechniku­sokat. Jelentkezés te­lefonon: 273—674/26-OS számon. ___________' A V eresegyház Nagy­községi Tanács VB. Építőipari Költségveté­si Üzem felvételre ke­res építésztechnikust, anyagbeszerzőt. ács kőműves szakmunká­sokat és építőipari se­gédmunkásokat. Je­lentkezni lehet: Veres­egyház. Fn út 81 A Pest megyei Gép­ipari Vállalat keres műszaki és közgazda- sági egyetemi és főis­kolai végzettséggel ren­delkező szakembereket technológusl. üzem­mérnöki. közgazdasági, termelésirányítói mun­kakörökbe. A jelent­kezéseket „Komoly szakember H 43’* Jel­igével a kiadóba kér­jük leadni Azonnal felveszünk őr-portást, éjjeliőrt (lenet nyugdíjas ts) valamint nő ételfelszolgálókat. JELENTKEZÉS: 22. sz. Állami Építőipari Vállalat munkaügyi osztály, V.. Irányi u. 17. szám. * A Ferroglobus Vas- és Acél Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat azonnal! felvételre keres pilisvörösvári munkahelyre l.yukkártya-kezelő fiatalokat. Bp. vi.. xra.f XV. kér. munkahelyre gyors-gépírókat, érettségizett fiatalokat bonyolító munkakörbe,1 Jelentkezés szombat kivételével telefonon (633—031) vagy személyesen 1902 Bp., (XV) Körvasút sor 110. Személyzeti főosztályon. Felveszünk lakatos és forgácsoló szakmunkásokat, gépbeállítókat, férfi és női szakképzetlen munkásokat betanítunk gépmúnkásnak. vagy segédmunkásként alkalmazzuk őket Széles körű szociális ellátás. Vácegres— Veresegyház— Csornád— Budapest és Kisoroszi—Tahi— Szentendre— Budapest útvonalakon munkásszállító különautóbusz- járatokat üzemeltetünk. Érdeklődők • v a^öús'éjáratot Ipgyenpsen Igénybe vehetik. Jelentkezés: Csavaripari Vállalat Bp. xm.. Váci út 168. Munkaügyi Osztályán. Felvételre keresünk gyógyszergyártó munkára vegyész- technikusokat.' gyógyszergyártó szakmunkásokat, segéd m u nkásokat, továbbá lakatos, víz- és gázszerelő szakmunkásokat,’ kazánfűtőket, hűtőgép­és kompresszor­kezelőket. valamint tiszta munkára nőket Jelentkezés; Kőbányai Gyógyszerárugyár Munkaügyi osztály, Budapest X., Gyömrői őt 19. 1475 Budapest Pf; 27. Telefon: 149—027. A Szentendre Városi Bölcsőde fűtőt «esz fel. Lehet nyugdíjas is. Cím: Áorilts 4. utca 10. Alsólzbégi út. I Dunakeszi Hűtőház felvételre keres: gyakorlott SZTK ügyintézőt* belső ellenőrt, adminisztrátort. Érdeklődés: Dunakeszi, Újtelep. Munkaügy. Dunántúli talajjavító is talajvédelmi vállalat megyei irodája felvé­telre keres sz. 100-as vezetőket és segéd­munkásokat. -Jelent­kezni lehet személye­sen Ceeléd. Pesti út 76. Szám *)1s»tt TM 100. DT 54 erőgé­peinkre vezetőket ke­resünk vidéki munka­helyre. Felvétel: Du­nántúli Talajjavító és Talaivédelmi Vállalat megvei trodála Ceg­léd, Pesti út 76. Az ÉVIG Villámot Kisgépgyára felvételre keres esztergályosokat, férfi és női munkavállalókat (könnyű betanított munkára) férfi segédmunkásokat, éjjeliőrt (nem nyugdíjast), gyors- és gépírót, gépésztechnikusokat Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a gyár munkaügyi osztályán. Cegléd, Külső Törteli út 12. A VOLÁN 1. sz. ■Vállalat, 2. sz. Üzemegysége XIII. és XIV kerületben levő korszerű telephelyekre felvételre keres: forgalmi larületeit indítókat, elszámol tatókat. forgalmi­szolgálattevőket, előadókat és adminisztrátort; műszaki területér műhelyirnokot, adminisztrátort. Jelentkezés: Budapest XIV., Mogyoródi út 32. XIII., Cserhalom u. 6r-10. Telefon: 637—294. A Hazai Pamutszövő- gyár Soroksári Gyára az alábbi munkakörök­re keres (szállás bizto­sítással). Férfi: p vizsgával rendelkező gépkocsivezető, beta­nított segédmunkás műszerész. Női: taka­rító géptisztító, szövő- átk., cérnázó, csecse­in őgondozó képesített óvónő, konyhai dol­gozó. Jelentkezni le- j?munkaügyL osztá- taPJW**734 Budapgs*. X&„ Soroksár, x. Marx Károly u, ,E94. ss. Felvételre keresünk váci üzemegységünkbe női betanított munká­sokat, olaj kazánhoz fű­tőt, villanyszerelőt, va­lamint bérelszámolói gyakorlattal rendelke­ző adminisztrátort. Je­lentkezés: Vác, Április 4. tér 30. Füredi Sándornál. A POLIMER Műanyag­feldolgozó Szövetkezei keres betanított mun­kára női és férfi dol­gozókat (nyugdíjas is lehet), két. illetve há­rom műszakra, kocsi­kísérőket. lakatos és villanyszerelő szak­munkásokat. Jelentke­zés; Budapest XX. Ócsai u. 6. (Vasöntöde mellett) telepvezetőné' 8—14 óráig, szómba kivételével. Elérheti 66/b. busszal. ADÁS­VÉTEL Gödöllő belterületén két család részére is alkalmas ház, 300-as telekkel eladó. Érdek­lődni: 16 óra után Gö­döllő Munkácsv út ^3 Budai vagy szentend­rei járásban építés' telket veszek. „Rész­letes választ H 25 475’ jeligére a kiadóba Eladó új gumikereKŰ kocsi, egy ló után. éc 25—30 q réti széna Cegléd, Fegyver u. 16 du. 16 órától. Bin én?.. Egy Skoda Octávia éc egy 34-es traktorra sze­relt. magánjáró fűrész­gép eladó. Monor Somosvi Béla u. 25 Kókán, Szabadság uice 16. sz. alatti két szoba összkomfortos, alápin­cézett ház. 400 négy­szögöl telekkel eladó Érdeklődni lehet Mézes Imre. Budapes- X. kér. Téglaverő utcs 12 sz. ________________ Mo noron azonnal De- költözhető 2 szoba komfortos, kertes há? eladó. „Családi 76 698’ jeligére. Bp. Felszaba­dulás téri hirdetőbe 2 szoba, konyhás. í nyári konyhás ház 225 négyszögöl telek­kel, beköltözhetően el­adó. XVII., Rákos­r*co1-»o W/Thrfiri • itf’í) 13 Gödöllő belterületén, jó közlekedési feltéte­lek mellett (HÉV-vona- lán) 2 szoba, összkom­fortos. öröklakás eladó Ara: 180 ezer 4- OTF* ..Sürgős 77 861” 1el> igére Felszabaduló? téri hirdetőbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom