Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-19 / 194. szám
tm 1974. AUGUSZTUS 19., HÉTFŐ Jó éjszakát, j Százhatom hatta ! Százhalombatta. Kamaszkora ellenére vitathatatlanul a legtübb jelzővel felruházott város Pest megyében. Valamennyi jelzője túlzásmentes, igaz. Az is, hogy a legfiatalabb, a legtisztább 5 az is, hogy ipar-, 'olaj- ezüstváros. Anélkül, hogy előnevei számát növelnénk, hadd tegyük hozzá mégis: izgalmasan furcsa város a száz halrrjon egykor épült település mai jogutódja, az immár ötödik éves város, Százhalombatta. Minden harmadik lakóját a szívén kívül csupán ideiglenes bejelentő köti ide: 54 munkásszálláson csaknem ötezren térnek este — vagy éppen hajnalban — nyugovóira, szülőházuk, távoli kedvesük képével. Aliik meg ezen a feltartóztathatatlanul terjeszkedő lakótelepen — leg- patriótább polgárai se hívják városnak — telepedtek meg, s alapítottak családot, a felnőttkor küszöbén, elszántan, vagy több élet-állomás után, tapasztaltán s nem kevésbé elszántan, azok még nem igazán battaiak. Illetve azok, de nem a városhoz, hanem majdnem kizárólag a bőrükhöz nőtt. zsigereikbe tokozódott óriás üzem-öccseihez, a finomítóhoz és a hőerőműhöz való ragaszkodásukban. Maga a város, a hirtelen nőtt kamaszok mutatósával, elő-előbukkanó pörsenéseivel, egészséges személyiség-zavaraival s a tovább gyarapodás dilemmáivel csupán többé-kevósbé csendes, nyugalmas összkomfortot biztosít a másnapi, egész embert igénylő újabb erőfeszítéshez. Mégis — állandó lakói közül — ezt az izgalmasan változó, igenis furcsa várost mielőtt bárki is elhagyná, százszor meggondolná. I Hét órakor „landolunk” a főtéren. Lassan szürkül, járókelő, aki segítene korábban megbeszélt úticélunk első állomását megtalálni, alig akad. Jó félórát bolyongunk, közben több zsákutcával megismerkedünk. Hiába minden igyekezetünk: nem sikerül a házak számozásában rendszert felfedeznünk. Alighanem sok helyi polgár egyetért velünk: a jelenlegi, rendkívüli memóriát igénylő szisztémát ideje, hogy felváltsák az utcanevek. Elszántságunkat végül siker koronázza: az egyik névtelen utca 107-es épületének második lépcsőháza harmadik emeletén becsengetünk a Koltai házaspár lakásán. Ketten egy híján hatvanévesek: Attila, valamivel innen a krisztusi koron s Éva is rebbenés nélkül vallja be a huszonnyolcat. Nyíltan, kertelés nélkül beszélnek az életükről,, mintha régóta barátaik lennénk. Sőt, a szakállas férj még egy rendkívüli pillanat szemtanújává is avat bennünket: hét év házasság után hitvese szemébe mondja, hogy ő igenis boldognak érzi magát. — Én a DKV-nál vagyok oktatási előadó — tartja magánál a családfő a szót —, Éva a KÖJÁL-nál közegészségügyi és járványügyi ellenőr. Zalából jöttünk, már házasán, négy éve. Munkásszálláson húztunk le egy esztendőt, azután kaptuk a tanácstól ezt a lakást. Harmincöt négyzetméter, tökéletesen kielégíti az igényeinket — első otthonunk. Megmondom őszintén, nem is kell nagyobb, amíg gyerekünk nem születik. — Csendes, nyugodt ház a miénk — folytatja a ház asszonya a kávé szervírozása után —, mindenkivel köszönő viszonyban vagyunk. Kezdetben Attila egyik kollégájával jóformán mindennap összejártunk, hol nálunk volt vacsora, hol meg náluk. Nem tudom már, hogyan történt, de fárasztó lett ez az örökös szomszédolás. Nem vesztünk össze — külön-külön más gondjaink lettek. Azért akadnak barátaink: leggyakrabban egy kétgyermekes, nálunk valamivel idősebb házaspárral járunk össze. A pénznek nincsenek bővében, most meg különösen nem. Vettek egy használt Skoda Oc- táviát, annak nyögik a részletét. — Hétfő esténként kikocsi- zunk, mikor elszabadulunk a tévé mellől. Többnyire csak az érdi maszek cukrászhoz megyünk, kitűnő fagylaltja van. Hét végén néha hazaug- runk Zalába, a szüléinkhez vagy a régi haverokhoz egy kis katókára. Tárnokon van az egyik komának szőlője, azt ka- pálgatjuk két borozgatás között. Jólesik a fizikai munka. A tévénézésen kívül nemigen kínálkozik más lehetőség a lakótelepen, így aztán este nyolckor már öreg este van. ősztől persze komolyabb munka vár a Koltai házaspárra. Attila filozófia szakosítóra jár majd, s Éva is továbbtanul: ha idén nem, hát jövőre. Százhalom étterem. I öt asztalnál ülnek. A duó az ötvenes évek egyik andalító nótáját húzza — nem nagy meggyőződéssel. A kőparkett patyolat tiszta, akár felmosás után. Fél tízkor a képzeletbeli Rákóczi induló véget vet a mulatságnak, s hirtelen sötétség borul a helyiségre. A markáns arcú, ám lányos, szőke hajú pincér készséggel megmagyarázza a bibliai állapotot: így hamarabb elhagyják az éttermet. — Mindig ilyen kevesen vannak? — kiváncsiskóctunk fizetés közben. — Az attól függ, hogy a munkásosztály mikor kapja meg a fizetését — hangzik a cseppet sem poentírozó válasz. 1 1A Barátság művelődési ház | barakkblokkja nem valami barátságos látványt nyújt a pislákoló esti kivilágításban. Bent a büfé előtt néhányan kortyolgatják a langyos sört. — A környező barakk- és emeletes szállókban csaknem másfél ezer ember él — mondja Mayer László oktatási előadó —, gyakorlatilag csak ők járnak a rendezvényeinkre. A lakótelepről ritkán jönnek ki, különösen mióta a DKV megszüntette a hétórás járatot — elsősorban azért, mert minimális volt az érdeklődés. A könyvtárban bóbiskol a tiszteletdíjas könyvtáros — teheti, nem nyitják rá az ajtót. — A rövidesen felépülő új szállóban kapunk öt termet. Ezekbe költözik a könyvtár, a játék- és a klubszoba. Áz ipar-, olaj-, ezüstvárosnak nincs művelődési központja. A Barátság művelődési ház — melyet a DKV, a városi tanács és mintegy tizenhárom kivitelező vállalat tart fenn közösen — lassan már nem tudja nyilvántartani bérelt helyiségeit: a szállókban, a lakótelepen és az óvárosban. ___________________ abla\ ba rakkok I “S.----------------------------- gító fényről nem nagy kunszt a televíziózásra következtetni. A katonásan sorakozó kőbarakkok falához támasztott biciklik békésen szundikálnak. Itt-ott. egy fa szomszédságában ketten-hárman halkan beszélgetnek. Férfiak mind, száraz bőrűek, szikárak. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár — a DKV ősi generálkivitelezője — ifjúsági klubja valóságos oázis. Az előregyártó üzem fiataljai és a szerelők találnak esténként otthonra itt. Csak úgy háziasán, elöl nyitott inggel nézik éppen a Nagy csatákat, asztalifociznak, kártyáznak s közben szájukhoz emelik a kinizsis palackot. Piánóban még a nóta is felhangzik: „A fúró szára forog/ s a fúrós legény mozog / vígan éli világát”. Az idegen percek alatt barát s kijár neki is a Jó szerencsét! A klubvezetőség tagja Lé- nárt András, aki már őslakosnak számít, hiszen 1988-bah, 20 esztendős korában érkezett Battára. Azóta többféle tanfolyamot elvégzett, lánghegesztő, ívhegesztő, s az ősszel induló szakmunkástanfolyamra is jelentkezett. A klubélet kitölti estéit, naponta itt tölt egy-két órát. Csák hétfőn nem jön le, mert akkor olyan fáradt, örül, ha 7—8 között ágyba bújhat. A hétvégi utazások kikezdik az ember erejét. Pedig szülőfaluja, Ladánybene nincs is olyan messze Battától. De otthon az idős szülők még tanyán élnek, és elvárják, hogy a háztájiban, a gyümölcsösben segítsen Bandi, az egyetlen fiú. Két éve nősült, felesége szülei is idős, beteg emberek: a férfimunka az anyósaknál is Bandira vár. Amikor egyszer feleségével 6zóba hozták, hogy át kellene költözni Százhalombattára, a szülők hallani sem akartak róla. Azóta nem is beszélnek erről, még kettesben sem. A szakmát nem hagyja el a világért sem. Még tanulni akar, és meg is fizetik rendesen, átlagban négyezer forintot visz haza havonta. TéboSyérdekes meló ez a miénk — kezdi a bemutatkozást Nagyági Péter —, roncso- lásráéntés an ya g vi zsgálás t végzünk iparit r, . Most éppen az orto-xiíolnüzeninél dolgozunk, a hegesztéseket ellenőrizzük. De olajügyben én már 1964 óta bejártam a fél országot. Itt voltam az egymilliós üzem Du- na-parti gömbvas tartályainak a szerelésénél. Aztán Pétfürdő, Alsóörs, Szajol, Pincehely, Hajdúszoboszló, Algyő következett. Nad- rágos technikus koromban kitanultam ezt a téboly jó mesterséget. Harmincéves elmúltam. Legényember vagyok. Ezzel á csavargó élettel többször meg kell gondolni a házasságot. Az új szállás itt bomba jó hely, de hát én jóformán az egész országban lakom. Ahol olaj van, mindenütt vannak, barátaim. Azt mondom én: letelepedni lehet, de az olajat elhagyni szentségtörés. Ide a klubba — ez az egy sajnos — csak srácok járnak. De azért ki lehet bírni. Az ivással módján kell bánni, hiszen a többség nagy magasságban, különleges munkahelyen dolgozik. Négy-öt üveg sör azért elmegy, mint az olajosoknak és a bányászoknak általában. Így telnek itt az esték. Hétfőn délelőtt, mikor megtérnek a családosok otthonról, bebatyuzva, soknak a cókmókjába az asszony a csirke mellé még a sárgarépát pucolva is bepakolja, elkezdődik a főzés: péntekig olyan illat terjeng, mint a Gundelnél. Akkor megint kiürül a szálló, s csak az a pár, hozzám hasonló, hontalan legény mnrad itt hétvégére. Ha nagyon magamban vagyok, hazamegyek az öregemhez, Győrbe. Jól elbeszélgetünk, ugyanazt a téboly jó melót csinálja a fater a Rába— Mann-nál, mint én itt. Csak hát engem nem lehet ráfogni a bélye- gezésre... íjszaka _ Üzemi ide- I genvezetőnk, Vappel László, a DVK fiatal műszaki titkára, az első kopogtatásra ajtót nyit. Éppen most fejezte be a műszaki konferenciára készülő beszámolót, indulhatunk máris. A féléves Andris nagy üveg tejről álmodik az egyéni ízléssel berendezett kétszoba összkomfortos lakás kisebb szobájában. A ház asszonya elnézést kér, de még a konyhában akad tennivalója. Aztán mikor végez, koccint velünk az éjszakai riport sikerére. Még néhány perc az indulásig, jó alkalom, hogy megismerjük Vappel Lászlónét, Natasát, aki alighanem a leg- messzebbről idetelepült battai polgár. Két éve érkezett, s kezdetben gyakran gyötörte honvágy, állandóan gondolataiba feledkezett, maga elé képzelte szülővárosát, Leningrádot, ahol addig élt, tanult, s ahol barátait hagyta. Aztán erőt vett magán, megtanult — szépen megtanult — magyarul, s a házban is egyből lettek barátnői. Munkahelyén sem volt könnyebb a kezdet. Vegyészmérnök, de műanyagszakot végzett, s az olajipar olyan távol esik ismereteitől, mint Makó Jeruzsálemtől. Egyetlen esztendő alatt azonban sikerült bizonyítania. Most már türelmetlenül várja, mikor lesz nagyobbacska Andrej, hogy visszamehessen dolgozni a DKV-ban működő kutató intézetbe. Az Olajmunkás út teljesen kihalt. Egyetlen szembe jövő járművel sem találkozunk. A nyitott ablakon a moccanatlan levegőben csodáljuk a DKV közeledő fényeit. Az ezüstváros tornyait éjjel több ezer robbanásbiztos égő varázsolja csaknem égigérő karácsonyfákká. A szelíd csendet jóízű felismerés töri meg. Két egymást követő út jelző táblára ezt pingálták a KPM szakemberei : Szászhalombatta. A portán könnyen túljutunk — hiába, velünk a műszaki titkár. Leggazdagabban a három- milliós fénylik. Szomszédságában nagyra nőtt tornyaival a benzinfrakcionáló vonzza a tekintetet — szeptember közepén adják át. Másik utcába érkezünk. A fáklyaüzem, a DKV naptára éberen világít. Odébb a három reformálóból kettő áll: közülük különösen a júniusban startolt benzinrer formáló III. lerobbanása okoz fejfájást a helybelieknek. A lipcsei gyárból ideutaztatott hagy teljesítményű kompresz- szorök mondták fel a szolgálatot. Üjabb leendő üzem előtt hajtunk el. Vappel László egy idegenvezető precizitásával mondja: az orto-xilol üzem több mint hatvanméteres tornyát még ebben a hónapban felállítják. Megérkeztünk az egymillióshoz, a battai üzemek legöre- gebbikjóhez. Itt sincs másként: jó az öreg a háznál. Nagyjavítással — tudjuk meg már a sorompón belül — még jó ideig életben tartható. Valamivel múlt tizenegy óra. A műszerteremben együtt az egész csapat. A szabadságolás miatt a technológiailag előírt létszámnak csupán a kétharmada. Valamennyien fiatalok. Takács Ferenc táblakezelő, Gajts Károly és Parkér Imre szivattyúsok, Dan- csa Miklós csők emencef ütő, Molnár László lakatos és Stier Pál pentán-kezelő. És természetesen a műszakvezető: Hegedűs János. — Srlop-unk van éppen — mondja a napfeketítette szőke fiatalember közvetlenül a bemutatkozás után. Kétségbeesésünket látva gyorsan hozzáteszi: ezt az időszakosan jelentkező micsodát a nyersolaj magas víztartalma idézi elő. — Ez bizony tekintélyes pluszmunkát jelent s még a zsinórmenetet is felboríthatja — mármint a normális üzemmenetet. A termékek nem megfelelőek, a lajövő benzint például lúgozni kell s a 400 kilós hordók emelge- tése nem valami kellemes. Hegedűs János, amikor Dunaújvárosban kitanulta a ko- hásztechnikusságot, még nem hallott az olajiparról. Nyolc éve adta le a munkakönyvét a vállalatnál. Szivattyúsként kezdett — ennél az üzemnél. Ercsiről jár be, nős. Most éppen családi házat épít — két műszak között. — Az éjszakai műszakot nem lehet megszokni. Szerencsére, én tudok aludni nappal. Nyugodt környezet és jó szervezet kell hozzá. Azután arra terelődik a szó, hogy mi a teendő, ha az üzemben rendellenesség észlelhető. A iegtöbb probléma a diszpécserszolgálat beavatkozásával orvosolható. Vagyis: éjjel a folyamatos munkának ugyanazok a feltételei CEGLÉD Az utolsó elemek ■> Rövidesen megkezdik a Báos megyei Állami Építőipari Vállalat által a ceglédi Reggel utcában, épülő 225 lakás belső szerelési munkáit. A szegedi házgyárból 1S73 óta szállítják folyamatosan a különféle épületelemeket, s mint képünkön is látható, éppen az utolsókat emelik rendeltetési helyükre. Előreláthatóan augusztus végén vagy szeptember elejéin, adják át az első 45 állami és szövetkezeti lakást az igénylőknek. Koppány György felvétele biztosítottak, mint nappal. Ha történetesen a szivattyú motorja, vagy a tömszelence meghibásodik, azoknak is mód van a gyors kicserélésére. Az öltözőben a villanyre- zsót hárman szuggeráiják, hogy végre kifolyjon a kávé. Túl vannak az első ellenőrzésen, már jelentettek a táblakeze’őnek; Okos üzem ez, boldogul magától is. Meg aztán azok, akik a gyeplőt tartják, ilyen vöröslő szemekkel, egymással évődve is, minden szokatlan zajra felkapják a fejüket. Némi túlzással azt mondhatjuk: akár alvó kedvesüket, úgy ismerik az üzem minden szussza- nását. Azzal a kiegészítéssel, hogy egy ilyen, évi egymillió tonna nyers kőolajat desztilláló üzem, amíg le nem állítják, még csak el se álmo- sodik soha. _________________ fehéráruA mea-labor I haza Adonyig: nincs közelebb lakás. Délután egy óráig alszom, ha a kilenchónapos kislányom is úgy akarja. Holnap megint éjszakára jövök, azután két szabadnap következik ... I \ diszpécserszoltjálat--------------------- perc járásra van az egymillióstól. Ki gondolta volna, hogy egy laboratórium három műszakban működjön? Márpedig ez itt létkérdés, hiszen a 16 nonstop üzem gyártásközi ellenőrzése magával a gyártással egyenértékű. A minőségek pontos beállítását, valamint a késztermékek ellenőrzését éjjel is teljes műszak végzi. — Eddig a rutinfeladatokon kívül semmi említési e érdemes nem történt — mondja percekkel éjfél előtt Zimányi László laborvezető. — A hidrogénező üzemből — ahol egy nehézolaj-féleség beállítását végzik — tíz percenként érkezik minta. Ezeket a mintákat különös izgalommal várjuk esetről esetre, mert a Petrik Lajos szocialista brigádunknak szocialista szerződése van a hidrogénezőkkel. — Hol tart a beállítás? — Még nagyon a kezdetén. Van olyan vizsgálat, ami két percig tart, de van olyan is, ami négy órát vesz igénybe. S ha valaki esetleg kéz- legyintéssel beszélne erről a munkáról, azoknak hadd tolmácsoljuk, hogy a megszokott minőségtől eltérő termékből lehet következtetni esetleges üzemzavarra is. Ilyen értelemben a laoorató- rium közvetve ugyan, de meghatározó részese annak a bizonyos zsinórmenetnek. A csend varázsa: éjjel mindenki halkabban beszél. S még egy közhelyigazság: a holtpont mindenkit elér, munkával, fegvelemmel azonban le lehet győzni. Soká lesz még fájront. Senki nem nézi az óráját. — Hat után összekászáló- dok, aztán fél óra utazás lényegében az idegközpontja egy Ilyen monstrum üzemnek, mint a DKV. Hát mitagadás, laikus fejjel többet vártunk egy idegközponttól, ahová közvetlenül a szellemek órája után bekopogtatunk. Lakószobányi helyiségben semmi csoda. A műszak: Halász József vezető diszpécser, és Beringer Emil, a második ember. — Telefon-összeköttetésünk és URH adó-vevő kapcsolatunk van minden üzemmel — így a főnök, az első olyan ember, aki cseppet sem látszik álmosnak. — A nappali műszak sokkal mozgalmasabb, legalább száz konkrét intézkedést is igénylő telefonhívásunk van. A csend most azért van, mert éjszaKára minden üzem igyekszik rendbe tenni a szénáját. — Mit tesznek váratlan üzemzavar vagy bármilyen műszaki probléma esetén? — Feladatunk felmérni gyorsan a helyzetet és belátásunk szerint dönteni: mi a teendő. Túlzás nélkül állíthatom, hogy valamennyi üzem technológiai menetét és a berendezéseket Ismerjük. Ha közvetlenül nem tudjuk orvosolni a bajt, telefonálunk a lakótelepre az üzemvezetőnek. Ha súlyos a helyzet, a vezérigazgatót is felcsengethetjük álmából. A veszélyben levő üzem leállításához legalább főosztály- vezetői engedély szükséges. — Hogyan telik el egy ilyen csendes éjszakájuk? — Rádiózunk, beszélgetünk és hát ott az adminisztráció. Ha nem megy a hegy Mohamedhez alapon felhívjuk az üzemeket, vagy szúrópróbaszerűen kiugrunk valamelyikbe. — Műszak vége felé mi történik? — Fél öttől esünk neki az adatgyűjtésnek: többek között elszámoljuk az üzemek nyersanyag-feldolgozását és energia-felhasználását. — Megszokta az asszony, hogy éjszakázom, tizenöt év elég ehhez. Még Csepelen kezdtem, onnan kerültem ide Battára. 1968-ban. Négyéves kislánya. 5 hetes kisfia — s el ne feledjük: horgászengedélye is van. Jó éjszakát, jó szerencsét,' Százhalombatta! Árokszállási Éva, Kertész Péter
