Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-19 / 194. szám

1971. AUGUSZTUS 19., HÉTFŐ ~^mriav A szövetség hétköznapi tényei Az ünnephez költői szavak illenének, s nem prózaiak. Ám a prózai szavakban nem bújhat meg a költőiség? A Bokát emlegetett, s szürkének nevezett hétköznapok költői- ságe? Mert végül is a munkás­paraszt szövetségnek elsősor­ban hétköz napjai vannak. Nem a nyilatkozatok, hanem a tények mutatják, bizonyít­ják, milyen ez a szövetség, mi mindenben öltött, ölt tes­tet. A kiindulópont Hajiunk arra, hogy a mun­kás-paraszt szövetséget elvont elvi tételként tekintsük. Mint­ha röstellni kellene a hozzá kapcsolódó tények seregét. Azt például, hogy Pest megyében 1949-ben háromszor annyi embernek adott megélhetést a mezőgazdaság, mint amennyi­nek az ipar. A mai arány: Bzáz keresőből 54 az iparban és építőiparban, 21 a mező- gazdaságban tevékenykedik. Ez tömény próza. Száraz számok. Mit kezdjünk velük? Csak annyit, hogy egy törté­nelmi folyamatra világítsunk rá segítségével. A társadalmi átrétegződésre. Ami családok tízezreinek életmódját, élet­formáját változtatta meg, tet­te emberibbé, a szocializmus céljaival egybeesőbbé. A szö­vetség kiindulópontja ugyan­is nem más, mint az érdek- azonosság a szocializmus tel­jes felépítésében. S mi egyéb lehetne ez a teljes felépítés, mint a dolgozó ember min­dennapjainak gazdagítása? Mégpedig a különbségek fo­kozatos megszüntetése útján. Ennyire egyszerűvé tehetők a társadalom- és gazdaságpoliti­kai elvek? A megvalósítás bontja ré­szekre azokat. Sokféle út Ezerfelé ágaznak az utak a kiindulópontból. A munkás­paraszt szövetség jellemzői közé sorolhatjuk, hogy egy év­tized alatt a megyében meg­kétszereződött a termelőszö­vetkezetekben dolgozó pártta­gok száma. Azaz erőteljesen változik a parasztság politikai arculata. S egy egészen más út jelzőköveire fényt villant­va: a termelőszövetkezetekben öt év alatt az egy hektárra jutó halmozott termelési ér­ték száz százalékkal növeke­dett. De hiszen ez gazdasági, ter­melési adalék! Mi köze a munkásság és a parasztság szövetségéhez? Csak annyi, hogy a mező­gazdaság nagyüzemi átszerve­zése nyitott távlatokat a ma­gyar falu előtt. E távlatok a fölemelkedést nem megfogha­tatlan kívánalmakkal illuszt­rálták, hanem nagyon is gya­korlati tényekkel. Azzal, hogy a megye termelőszövetkezetei­ben a szakmunkások száma ma meghaladja a 15 ezret. Azzal, hogy az ipari termékek tömege szó szerint vett robot­tól szabadította meg a pa­rasztságot. Ugyanakkor az iparfejlesztés a mezőgazda­ságból kiáramlóknak kenyeret kínált; a megye száz munká­sából harminc paraszt volt ko­rábban. Az ipar bővülésével, a mezőgazdaság korszerűsíté­sével párhuzamosan pedig gyarapodott a családok jöve­delme. Táguló világ A foglalkoztatási szerkezet változása, a családi jövedel­mek növekedése, a termelési feltételek korszerűsítése meg­nyitotta a paraszti családok zártságát; ma Pest megyében az úgynevezett vegyes foglal­kozású család a jellemző. Munkás és paraszt, értelmisé­gi együtt él a családok több­ségében. A társadalmi korlá­tokat félretolta a szocialista fejlődés. A munkásfiúból ve­zérigazgató lett, a parasztgye­rekből katonatiszt, s ma leg­kevésbé a származás a meg­határozója annak, hogy ki mi­ként vesz részt a társadalmi mobilitásban, életpályáján ho­vá jut el. Ehhez megint köznapi tet­tek, tényen seregére volt szük­ség. A középfokú oktatás nagy mértékű bővítésére pél­dául. 1950-ben minden két­száz munkásból egy olyat le­hetett találni a megyében, aki érettségizett. Ma tízet. S a tá­guló világnak olyan apró tar­tozékairól sem szabad elfeled­kezni, mint a rádió, a televí­zió. Ami ma általános. Ami­hez villany kellett. S csak ti­zenöt éve, hogy a megyében a faluvillamosítás befejeződött. Kié a létra? Megtermeltük az ország ke­nyerét — így a parasztember. Megtermeltük azt, ami ahhoz kellett, hogy megtermelhessék az ország kenyerét — ezt meg a munkás mondja. Kié hát a létra, mely a társadalmi tudat és lét magasabb régióiba ve­zet? Nem lehet a gazdasági tevé­kenység összefüggő láncsze­meit úgy osztályozni, hogy ezt munkás, ezt paraszt kovácsol­ta. Azaz a „létra” közös, min­denki munkája benne van. Ám azt, hogy a magasabb ré­giókba miként jussunk, szerve­zettsége, politikai tudata, számszerű súlya, a nemzeti jö­vedelem előállításában elfog­lalt helyzete alapján a mun­kásosztály határozta meg, s je­löli ki a jövőben is. Mert a szövetség tartósságának, hatá­sosságának legfőbb fedezete a vezető erő: a munkásosztály. Voltak, vannak viták azon, hogy ki él jobban, a munká­sok-e, avagy a parasztság? Mindkét osztály jobban él! Ami persze nem egyenlő azzal, hogy a két osztály némely csoportjai között nem támad­hatnak ellentmondások, fe szültségek. Ezek azonban 1957 óta egyetlen esetben sem ju­tottak el a politikai szembe­fordulásig ; átmenetinek, fel- számolhatónak bizonyultak. Éppen azért, mert az alapvető érdekek egyek. Mert a szövet­ségnek objektív alapjai van­nak. Ami összetartozik Valaki azt mondta a napok­ban: milyen nagy gond, hogy a náluk — Vácott — levő ipa­ri üzemekben a munkások 17 százalékának nincs meg nyolc általánosa. Nagy gond, igen. Csakhogy húsz éve ez az arány 76 százalék volt... Egy más valaki azt mondta a na­pokban, hogy a náluk Abonyban — épülő lakások 21—22 százaléka még mindig csak egyszobás. És ez nem jó. mert egyszobás lakásban nem lehet emberi életet élni. Igen jó lenne, ha minden lakás két vagy több szobával épülne. Csakhogy Abonyban még 1949- ben is minden száz lakásból 87 mindössze egy szobát kínált otthonként. Valaki azt mondta ... Min­dig akad valaki, aki tények kazlából fölcsippent ujjával egy szálacskát, s mutogatja, nézegeti. Nem tartja fontosnak, hogy e szálacska honnét, mi­ből nőtt ki. Pedig az életkörül­mények változása — része a szövetség mindennapjainak! — csak akkor értékelhető tárgyi­lagosan, ha tudjuk: honnét in­dultunk. Ha nemcsak azt fi­gyeljük: vágyainkhoz mérten meddig jutottunk el. Az ünnepen sűrűn elhang­zik a munkás-paraszt szövet­ség jelentősége. Az ünnep előtt, az ünnep után beleol­vad a hétköznapokba. Ami tör­ténik, annak alapja. Ami ered­mény, annak megszülője. Ami feladat, annak erőforrása. Jó, hogy ünnepi szavaink fedezete a szövetség hétköz­napi fényeinek serege. Mert így, ettől igazak a sza­vak. Mészáros Ottó Munkás­technikusok MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK í#I«ö5 A tudományos-fantasztikus regények automata világának jövőt ábrázoló képéhez egyre jobban közelít mai életünk. Még ugyan minden iparágban nem tartunk ott, hogy forgó­székben ülő, fehér köpenyes munkások elektronikus távve­zérléssel irányítsanak csamok- nyi géprendszereket, azonban a technikai civilizáció fejlődése nálunk is elindította ezt a fo­lyamatot. A kohó- és gépipar re­konstrukciós programjában m-'lliárdos fejlesztés előtt áll a Magyar Gördülőcsapágy Művek diósdi gyára: 1974 és 1977 között nem kevsebb, mint 800 millió forint összegű be­ruházás valósul meg. Az ok­tatási osztályon kidolgozták a szakmunkás-továbbképzés ter­vezetét. A rekonstrukció vá­lasztóvíz lesz a gyár életében és a munkások életében mivel az új gépekhez új gosítvány” kell, amelyhez csak a magasabb szintű technoló­giai ismeretek elsajátításával lehet hozzájutni. A bonyolult konstrukciók — mint például az elektronikus mérővezérlés­sel ellátott csapágygyűrű- gyártó berendezések — ki­szolgálói, beállítói, vezető karbantartói csak technikusok lehetnek. Jelenleg a 860 fizi­kai dolgozóból 119 segédmun­kás, 425 betanított munkás és 321 a szakmunkás. Az idén a betanított munkások közül sokan vizsgáztak a szakmun­kás-tanfolyamon. közülük nyolcán folytatják tanulmá­nyaikat a gápinari szakközép- iskolák esti, illetve levelező tagozatán. A fiatal, tanulni vágyó munkáskollektívák példaképei azok az „első fecs­kéknek” számító technikusok, akik ott dolgoznak köztük, a forgácsot szóró, olajos eszter­gagépek mellett. Bartalos Gábor Három műszakban Bartalos Gábor fekete, mo- kány ember. — Szigetközi vagyok, Győr megyéből. Nyaranta ha-zajárok családommal, meglátogatom jó öreg szülémet. Ügy kerül­tem ide, mint a szélfújta bó­bita mag: véletlenül. Pesten katonáskodtam, amikor meg­ismertem a feleségemet. Meg­tetszett a diósdi lány, elvet­tem feleségül. Most már a lá­nyom húszéves, a fiam meg tizennégy. Itt lakom öt percre a gyártól, a lakótelepen. A fe­leségem szerszámkiadó, én az esztergaüzemben dolgozom, ötorsós automata gépen. Négyméteres csövekből ké­szítem a gyűrűket. Produktív gépbeállító a beosztásom, ez annyit jelent, hogy a mérés, az ellenőrzés is az én dol­gom. 940—1240 gyűrűt készí­tek nyolc óra alatt. Munkakönyvébe 1953-ban ütötték be a csapágygyár bé­lyegzőjét. — A katonaság előtt otthon műveltem a földet. Apámmal. Szakma nélkül, leszerelés után nem tehettem mást, se­gédmunkásként kezdtem. Két hónap múltán betanított munkás lettem, gépet kap­tam ... Akkor még nem vol­tak szakmunkástanfolyamok. Kilenc évet várhattam rá. El­veszett idő — mondja eltű­nődve, aztán „késő bánat” kézlegyintéssel folytatja —, 1962-ben megszervezték a szakmunkásképzést, a MOM ;s> | 28-as intézetébe jártunk négy- ,j0- vénén. Amikor friss bizonyít­vényú esztergályos szakmun- '»** kás lettem, elkapott a tudás­szomj. Érdekeltek a gépek, beiratkoztam a technikumba, levelezőre. Hetenként egyszer jártam előadásokra, így több idő maradt a családra. Há­rom műszak mellett nem is lehetett volna másként, így is sokszor cseréltem váltótár­saimmal. Persze, hogy lemon­dással járt a négy év. Tudja, ha nem lennék negyvennégy éves, beiratkoznék a főiskolá­ra is. Majd a fiam befejezi, amit elkezdtem, jófejű gye­rek, mérnök szeretne lenni. — Sohasem vágyott íróasz­tal mellé? Határozottan válaszol: — Lehettem volna üzem­technikus, ezer forinttal ala­csonyabb keresettel. Most 16,70 forint az órabérem. Megszoktam a három műsza­kot, nem akarok elszakadni a gépektől. Aztán még lehet be­lőlem művezetőhelyettes is. Jövőre megérkeznek az új be­rendezések, a próbaüzemelé­sük felér majd egy érettségi­vel. Szóval, nemhiába tanul­tam. Párttag. A szakszervezeti műhelybizottság termelési fe­lelőse. Bartalos Gábort ta­valy kitüntették a Munka Ér­demrend bronz fokozatával. Felsorolt érdemei között kü­lön kiemelték technikusi kép­zettségét, melyet szorgalmá­val, munka mellett ért el. Kisis Zoltán Ponyiczki József Vissza a gépekhez Kiss Zoltán vékony arcú, csontos kezű, csupaideg em­ber. A köszörűüzemben dolgo­zik, a gépbeállítók csoportve­zetője. Nemrég kapta ezt a megbízást, s ezenkívül még az NDK-ban gyártott belsőgyű- rű-furatköszörű, valamint a futópálya-köszörű berendezé­sekhez beosztott fiatal szak­munkásokkal is foglalkozik. — Valamikor én is így kezdtem. Az általános iskola elvégzése után a gyárban je­lentkeztem ipari tanulónak — emlékezik vissza. — Szeret­tem volna esztergályos lenni, de akkor éppen köszörűsből volt kevés. Most már nem cserélnék szakmát. — Mikor iratkozott be a technikumba? — 1962-ben. Esti tagozatra jártam, egy héten háromszor, öttől fél tízig. Délelőttös mű­szakba osztottak. Minden sza­bad időmet lekötötte a tanu­lás, még udvarolni se értem rá. Édesanyámmal laktam itt, Diósdon. Nősülésre csak az érettségi után gondolhattam. 38 éves vagyok, feleségem gyógyszerészasszisztens. Pilla­natnyilag a házépítés a legna­gyobb gondunk. — A képesítés megszerzése után a gyár vezetői nem akar­ták kiemelni? — Kipróbáltam az íróasz­talt. Két évig üzemtechnikus voltam, de nem bírom az iro­dák papírszagát. Nem az ér világom. Visszakívánkoztam i gépekhez. Sokkal izgalmasabt az üzemben dolgozni azza az ismerettel, amit megsze­reztem. Látom a technológia összefüggéseket, másképi nyúlok a géphez, nagyobb a: önbizalmam. Ezüstérmes szocialista bri gád vezetője, nyolctagú bri gádjából majdnem mindenk továbbtanul. Az etalon-, azaz mintagyár­tó műhelyben a furat- és csúcsköszörű gép mellett talá­lom Ponyiczki Józsefet. Sze­líd, gondolkodó típus. Barátsá­gosan kezet ráztunk, s készsé­gesen válaszol kérdéseimre. A kiválasztott — Az etalonok után állít­ják be a műszereket. A Pan­tográfon, magyarul: optikai köszörűgépen pedig a körké­seket készítjük. — Tehát a mesterdarabok gyártásával foglalkozik? — Igen — mondja olyan szerénységgel, mint ami szóra sem érdemes. Még ipári tanuló volt, ami­kor a gyár vezetősége már felfigyelt az ügyes kezű, jó- eszű fiúra. Most 28 éves, ízig- vérig műszaki ember. — Kisebb kihagyásokkal, amióta az eszemet tudom, folyton tanulok. Köszönhetem a feleségemnek is. Itt dolgozik a tmk-szerkesztésen, jelenleg gyermekgondozási szabadsá­gon van, 10 hónapos a kislá­nyunk. Hét éve nősültem. Érd­ligeten lakunk. Ügy kezdődött, hogy a feleségem jelentkezett műszakiraj z-tanf oly amra. Mi­vel úgyis elkísértem — moto­ron vittem Budafokra — én is beiratkoztam. Ezután már csak egy lépés volt a szakkö­zépiskola. Az idén érettségiz­tünk. Igen, mind a ketten. — És a folytatás ...? i — Egyéves pihenés követke­zik, jövőre felvételizek a főis­kolán. Nem akarok megválni a gépektől. A rekonstrukcióval az üzentekben is szükség lesz a képzett szakemberre, remé­lem, sohasem leszek a szer­kesztőasztal rabja. Ponyiczki József nevét beje­gyezték a kádertartalék-nyil- vántartásba. A gazdasági ve­zetők számítanak a fiatal, te­hetséges technikusra, s to­vábbra is segítik a tanulás­ban. i Horváth Anita Hétköznapi szenzáció Szombaton este fél hét és háromnegyed hét között Bu­dapesten, a XIII. kerület Vá­ci út és Pulszky utca sarkán váratlanul lángok törtek ki a 767 ET 90 francia rendszá­mú személygépkocsi motor­házából. Többen megtorpan­tak, mások sietve hátráltak, és csak távolabbról szemlé­lődtek, mondván, pillanatok alatt robbanás következhet be. Megállt egy nagy testű tá­volsági autóbusz is. A gép­kocsivezető éppen sávváltoz­tatásra készült, félig-meddig már keresztben állt az úton a kocsi, de az esemény nem tűrt késedelmet. A buszsofőr ki­szállt, poroltóval a kezében az égő autóhoz sietett, és másod­percek alatt elfojtotta a tüzet. Aztán még néhány percet várt, hogy meggyőződjék, tökéletes munkát végzett-e. Még szóhoz sem jutották a bámészkodók, hogy meghány- ják-vessék a szenzációt, ami­kor Kátai Kálmán, a Volán 20-as Vállalat váci üzemegy­ségének dolgozója már túl járt a kereszteződésen — mi is csak a sebtében feljegyzett .rend­szám alapján (GC 01—94) tud­tuk meg a nevét. (Különjá­ratban az üzemegység KISZ- eseit szállította.) Így vagy úgy, de tettel bi­zonyította a külföldi turisták­nak a magyar autóskollegali- tást és segítkökészséget. P. Zs. Kiderül, hogy ötvennégy 1 évesen 200—250 fokos hőse- £ gű szárítódob mellett dolgo- < zik. 1 — Ez a kenyerem — mond- < ja egyszerűen, aztán búcsú- < zik. A fiától tudom meg, , hogy a papa most sem tud elszakadni a társadalmi tevé­kenységtől, pártmunkát végez : és 1959 óta Kóspallagon ön- s kéntes rendőr csoportvezető. i A mama újságokat vesz ■ elő, a két év előtti avatás- ■ ról, Károlyról szóló cikkek ] vannak bennük. Legnagyobb napilapunk első oldalán kö­zépen fotó, a felavatott tisz­tek tííszmenete. — Károly ott van a harma­dik sorban, középen — mu­tatja a mama. Nézem nagyon erősen és újra nézem. Sej­tem, hogy melyik lehet a Ká­roly a nagy csapaton belül, de aztán nem erőlködöm to­vább. Mert ahogyan egy édesanya látja egy ilyen kis fotón oly sokak között a fiát, úgy egy másik ember úgyse láthatja. Harminc családtag Holnap, augusztus 20-án reggel ötkor kel a Benke csa­lád, aztán ki vonaton, ki más járművön utazik a Kossuth Lajos térre. Harmincán lesz­nek a legközelebbi hozzátar­tozók, ennyien voltak Ká­roly avatásán is. Csak akkor Gyula a nézők között volt, most pedig megfordítva lesz. De, azt mondja Gyula, hogy már neki akkor, mikor a bátyja tette a fogadalmat, vele együtt mozgott a szája. Akármi legyek, ha nem így lesz ez most augusztus 20-án Károllyal is. Pacsay Vilmos Bizonyára azért is, mert Sok mindenben egyenlő, magas szintű emberi tulajdonságok­ról tettek tanúbizonyságot. Pél­dául a lakossággal való kap­csolatban. Károly és Gyuia is — a szentendrei katonai főiskola egyik politikai cél­kitűzésének megfelelően — kijárt a városba, meg a kör­nyékre, patronált iskolásokat, KISZ-szervezeteket. Gyula például a szentendrei Móricz Zsigmond gimnáziumban ve­zetett politikai vitakört, de ha kellett, szabad idejében társadalmi munkával fejlesz­tette a települést. Büszke például arra, hogy Szentend­re új közútjainak építésében neki és társainak is része . van. A szülőknél Kérdezem tőle, hogy a leg­utóbbi két évben a tisztté avatáson kívül melyek ' o1- tak a legjelentősebb esemé­nyek. Habozás nélkül sorolja. — Az idén februárban fel­vettek a pártba. Magánéle­temben pedig: tavaly meghá­zasodtam Hermádon és az idén kislányom született. Soronkívül kimenőt kap­hatott a beszélgetés után, amely délután zajlott. Üj szol- gá’ati teendője csak másnap kezdődött. Hirtelen ötlettel meghívott a szüleihez Kós- pallagra. Késő este értünk a szülők­höz, ahol a kisebbik fiú ka­rácsonykor volt utoljára. A viszontlátás öröme bizonyá­ra elképzelhető. Csak a papa szomorkodott kissé. — Nekem éjszakai mű­szakra kell mennem ... A ze- begényi ásványbánya válla­lathoz ... Ott vagyok gépke­zelő munkás.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom