Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-19 / 194. szám
yJU'iian 1974. AUGUSZTUS 19., HÉTFŐ Egy üzem, egy iskola HOL TARTÜNK MOST? Kőművesmunkától szinte a pedagógiáig ) rint jutott Pest megyében, tehát nem egészen ötven százalékban. A legnagyobb jelentőségű eredmény ebben, a tekintetben kétségkívül a szemléltető eszközök készítése volt, amely — az állami keretek felhasználáséval együtt — valósággal fordulatot hozott a megye iskoláinak taneszköz- ellátásában. De természetesen a támogatás egyéb formái is nagy- jelentőségűek. Jelenleg például hat helyen, Gödöllőn, Vácott, Pécelen, Szigetbecsén, Kemencén és Gödön épül új általános iskola. A társadalmi segítség valamilyen módon mindenütt szerepet kap. Elsősorban persze a kisebb helyeken, Pécelen például, ahol a 4 új tanterem felépítésében nagyon lényeges a társadalmi erők összefogása. Akárcsak az új tanév előkészítésének ezernyi kisebb-nagyobb munkájában, az üzemi, vállalati segítség- adásnak immár hagyományosnak mondható formáiban, akcióiban. Az összefogás koncentrálása Nagyjában-egészében, tényleg csak a leglényegesebb vonásokra ügyelve, itt tartunk most. Az Egy üzem, egy iskola mozgalom Pest megyében, a kezdeti bizonytalanság után, kialakította : működésének sajátos formáit, I óriási szerepet vállalt az óvodai gondok enyhítésében és jelentős eredményekkel támogatta az általános iskolákat. Közben maga a mozgalom is erősödött, állandósult és megszilárdult. Ha e sikerek okát keressük, látnunk kell, nemcsak J egyszerűen • az , üzemek belátásáról, lendületéről, aktivitásáról van, szó. A mozga-j lom azért érhetett és ért el kiemelkedő eredményeket, mert a sokféle feladatban- tennivalóban nem forgácsolta szét erőit, hanem egy helyre koncentrálta. Égészen nyilvánvaló, hogy a jövő sikereinek egyik záloga is ennek a fő feladatnak a megvalósítása lehet. De mi most a fő feladat? A mozgalmat, mint mondottuk, nem szabályozzák állami rendeletek, előírások. A MONORI KEFEGYAR FELVESZ lakatos szakmunkásokat, valamint férfiakat és nőket könnyű fizikai munkára. Bérezés a kollektív szerződés szerint. a szükség és ezért ott volt legnagyobb a segítés is. A tényleges és igazi okot az üzemek közvetlen érdekeltségében kell keresnünk. A helyzet azért alakult így, mert az üzemek számára fontosabb! volt az óvodai gondok enyhí- j tese, mint az iskolaiak^. Nem I nehéz kideríteni, miért. Az I üzemek azzal, hogy lendülete-1 sen részt vállaltak az óvodák építéséből és bővítéséből, felszerelésük modernizálásából. saját magukon is, egészen pontosan munkaerőgondjaikon is segítettek. Köztudomású, hogy a nők munkájának folyamatossága és zavartalansága, valamint az óvodai helyek száma között igen szoros az összefüggés. Teljesen nyilvánvaló, ha a gyerek nem mehet óvodába, mert nincs számára hely, az édesanya is otthon maradó Ezzel újabb problémákhoz érkeztünk. Mint szinte majdnem minden új kezdeményezéssel, az Egy üzem, egy iskola mozgalommal kapcsolatban is találkozhattunk kétkedö-cggo- dalmaskodó hangokkal, nézetekkel. A kezdet kezdetén például sokan azt mondták, kár ezt az akciót erőltetni, az üzemek és az iskolák együttműködése úgysem vezet lényeges eredményekhez. Majd lesz egy-két látványos akció, aztán a kezdeti felbuzdulás gyorsan lelohad és az egész feloldódik, elvész a mindennapok annyi más szorító követeléssel járó tempós munkájában. Aggályok és eredmények Mint tudjuk, a helyzet nem egészen így alakult. Az aggá- lyoskodóknak nem lett igazuk. A 9 millió forint, a Pest megyei üzemek, iskolák együttműködésének elevensége és lendülete, országosan is kiemelkedő eredményei, mindén kételyt fényesen megcáfoltak. Az. aggodalmaskodók azonban nem hallgattak el. Csak újabban más érveket keresnek. Mostanában itt-ott azt hallhatjuk, hogy az iskolák segítése nagyon igénybe veszi az üzemek erejét, hogy valósa-. gos „ügyeskedésekkel” tudják csak a kéréseket teljesíteni, hogy az egész mozgalomra — úgymond — nagyon ráfizetnek. Az óvodafejlesztéssel kapcsolatban az üzemek könnyen belátható, közvetlen érdekeltségét azért is említettük, hogy rámutathassunk, nem ráfizetésről, azaz nem ellentétes érdekekről, hanem kölcsönös előnyökről van itt szó. Tény az is, hogy az üzemek, iskolák fejlődő kapcsolata — s ez. nem utólagos kitalálás, ezt szerződések szabályozzák — sokat segít a munkaerő-utánpótlás biztosításában is. Az általános iskolák, mintegy „visszafizetve” azt, amit az üzemektől kaptak, többek között vállalják, diákjaik pályaválasztását úgy irányítják, hogy az iskola befejezése után minél többen az üzemi partnerhez szerződjenek szakmunkástanulónak. Hogyan lehetne itt ráfizetésről beszélni? S ráadásul arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy még mindig vannak „társtalan” üzemek, amelyeknek nincs iskolai partnerük. Olyan jelentős üzem, mint például a szentendrei papírgyár. még „keresi” kapcsolatait. Ez azt jelenti, hogy enpek az üzemnek, és még nyilvánvalóan iónéhánynak. a lehetőségei nincsenek kihasználva. Talán egy kicsit sokat beszéltünk érdekékről. De nem kell ezt szégyellni. Miért épper. ebben a mozgalomban lenn*-- tilos ennek a nagyon fontos Szabályozó erőnek az érvényesülése? Ezzel együtt azonban azt is nyomatékosan hangsúlyoznunk kell, hogy az üzemek magatartásában nincs semmiféle szűklátókörűség. Azaz, másképpen szólva, nemcsak a közvetlen, hanem a távolabbi érdek is fontos szerepet kapott. Az új tanév Az általános iskoláknak sz üzemi támogatásból körülbelül az idézett ceglédi adatok szeElSiimjt Itáliai Miklós Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Rábai Miklós koreográfus. Kossuth-díjas érdemes művész, a Magyar Állaim, Népi Együttes igazgatója, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke 53 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Halálával súlyos veszteség érte kulturális életünket, a magyar néptánc-művészetet. Temetéserői később intézkednek. KULTURÁLIS minisztérium magyar Állami népi együttes MAGYAR TÁNCMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE dalmas, az Uvegestánc, az Este a fonóban, a Pontozó, a Drágszéli szvit, a Sarkantyús, Az első szerelem, a Cigánytánc, vagy éppen az első magyar népi táncjáték, A kisboj- tár — hosszú időre emlékezetessé teszik munkásságát. Művészi és emberi lénye az egész ország nyilvánossága előtt ismertté tette őt, s alkotásaiból színházi és tévénézők milliós tábora került közelebb, értette meg jobban népünk, valamint a magyarországi nemzetiségek táncaiban rejlő szépségeket, népi tradiciókat. Sokoldalú termékeny egyéniség volt — csaknem másfélszáz tánckompozíció, néptáncfeldolgozás fűződik nevéhez, több mint 30 film és tévéfilm elkészítésében működött közre. Halála a táncművészet pótolhatatlan vesztesége. Az óvodaépítést sem központilag írták elő. Fő feladattá az üzemek közvetlen érdekeltsége következtében emelkedett. Találhatunk-e ma ilyen tennivalót? Gyenge pontok Olyan feladatot kell keresnünk tehát, amely nirics ellentétben az élet, a való világ törekvéseivel. Ilyet találni, sajnos, nem nehéz. Azért sajnos, mert az iskolai munkának az az ága-te- rülete, amelyre az üzemek figyelmét szeretnénk irányítani, nevezetesen a napközi otthonok hálózata, messze áll a korszerű pedagógia követelményeitől. A napközik, iskoláink „gyenge pontjai”. Igazi napközis hálózatunk valójában nincs is. A foglalkozások például a legtöbb iskolában olyan helyiségekben folynak, amelyek a nap másik szakában, délelőtt vagy délután, tantermek. Az Egy üzem, egy iskola mozgalom szép feladata lehetne ennek a hálózatnak a segítése. Annál inkább, mert bizonyos üzemi érdekeltség — noha nem olyan erős, mint az óvodáknál — ezzel kapcsolatban is könnyen felismerhető. Az Iskolai oktatással együtt a napközi egész napos elfoglaltságot jelent a gyereknek, tehát szükségszerűen csökkenti a szülői gondokat is. Éppen ezért nem teljesen iskolai ügy, hogy a napközik milyen állapotban vannak, milyen a berendezésük. Az üzemek, vállalatok itt két dologban is segíthetnének. Az egyik a berendezések, a felszerelés fejlesztése. A másik — és persze jóval nagyobb — feladat külön napközis termek építése. Ez azért is fontos, mert — mint köztudomású — nő az iskolába lépő gyerekek száma. S erre fel kell készülnünk. Ennek lehet egyik eszköze a napközik fejlesztése, ehhez járulhatnak hozzá, nem egyetlen, de mindenképpen kiemelt feladatként a Pest megyei üzemek, a tőlük eddig is megszokott lendülettel, aktivitással. ökrös László A képaláírást vissza kellett kérni a nyomdától. Mert közben megérkezett a hír: az Állami Népi Együttes igazgatója, Rábai Miklós, aki a Szegedi Szabadtéri Játékokon most bemutatott Táncra, muzsikára című programot összeállította, meghalt. Tisztelegjünk hát ezzel a képpel emlékének. Tisztelegjünk a nagy művésznek, a szigorú-megértő művészpedagógusnak, aki szűkebb pátriánk, Pest megye táncaiból is sokat megismertetett a nagyvilággal. HOLNAP: TISZTAVATAS A Benke fivérek Ez a kérdés nem egyszerűen j a számszerű eredményekre vonatkozik. Nem pusztán arra • tehát, hogy az Egy üzem. egy iskola-mozgalom eredménye- j képpen, pénzben kifejezve, j mennyit gyarapodtak az iskolák. Ezt szinte egészen pontosan tudjuk. A Pest megyei í Tanács művelődésügyi osztá- \ lyának összesítő jelentése sze- I rint tavaly kereken 9 millió forint volt azoknak a munkáknak az értéke, amelyekkel az | üzemek, termelőszövetkezetek, } vállalatok az oktatási intézmények bővítéséhez é.s fenntartásához hozzájárultak. A ! 9 millió forint természetesen rendkívül sokféle munkát tartalmazott. A skála, amelyben a mozgalom kifejtette tevékenységét, az építéstől a karbantartáson át szemléltető eszközök készítéséig, tehát a kőművesmunkától jóformán szinte a pedagógiáig terjedt. Merre halad a mozgalom ? Ha az Egy üzem, egy iskolamozgalom meglehetősen változatos, sokszínű, sőt igazában tarka tevékenységében és akcióiban el akarunk igazodni, azt kell vizsgálnunk, kialakult-e ebben az együttműködésben a munkának valamilyen fő iránya. Merre halad, egyáltalán halad-e valami felé a mozgalom? A válaszadást bonyolítja, hogy valóban mozgalommal állunk szemben. Mozgalommal, amelyet nem szabályoznak állami előírások, rendeletek. Az együttműködés tartalmát, tehát azt, hogy egy üzem miben segít egy iskolának, nem központi előírások határozzák meg, hanem a partnerektől, az üzemtől és az iskolától függ. Ebbe senki sem szól és gyakorlatilag nem is szólhat bele. Találhatunk-e valami általános jellemzőt, valami közöset az ilyen sokszínű együttműködésben? Az iskolák kéréseibe» és az üzemek válaszaiban. -eeaz az elvégzett munkában? Nos, bármennyire is tarka a kép, a fő tendenciák mégis világosan és határozottan kirajzolódnak. Vizsgáljunk meg néhány Pest megyei adatot. A ceglédi járásban az óvodák tavaly 734 ezer forint társadalmi támogatásban részesültek. A járás általános iskolái ehhez képest kevesebbet, összesen 345 ezer foi-intot kaptak, természetesen nemcsak, sőt nem is elsősorban pénzben, hanem mindenekelőtt munkában. Azért ezeket az adatokat vá- ! Idsztottuk szemléltetésre, mert arányaikkal nagyon plasztikusan mutatják az Egy üzem, egy iskola-mozgalom megyei alakulásának fő irányát. Nevezetesen azt, hogy a megyében a társadalmi, üzemi, vállalati se- ! gítség az elmúlt időszakban elsősorban az óvodák támogatására koncentrálódott. A leg- i több pénzt és a legtöbb mun- | ka nekik jutott. Természetes l tehát az is, hogy a legnagyobb ! vállalkozások és a legltiemel-1 kedőbb eredmények itt szülét- I tek. Gondoljunk csak a társa- 1 dalmi segítséggel emelt óvodák egész sorára, közöttük az olyan modern épületekre, mint a tököli és a pilisvörösbári. Közvetlen érdekeltség Az óvodák természetesen nem véletlenül kerültek a társadalmi segítés középpontjába. Az okokat keresve azonban nem elég azt válaszolnunk, hogy ott volt a legnagyobb Nem táncosnak indult. A szegedi tudományegyetemen biológia-kémia szakon szerzett tanári oklevelet, mjd 1945-től 1943-ig Békéscsabán volt gimnáziumi tanár, itt lett a Batsányi Népi Együttes vezetője. 1948- tól 1952-ig a Testnevelési Főiskola tánc-főtanszakának, 1949- től 1953-ig a budapesti Színház és Filmművészeti Főiskolának is tanára volt. 1950-ben koreográfusként kapcsolódott be az Állami Népi Együttes munkájába, amely azóta elválaszthatatlan lett nevétől. Főrendezője, művészeti vezetője, majd — 1971-től — igazgatója volt annak az együttesnek, amely Európa, Ázsia, és Amerika több mint 30 országában tette ismertté a magyarországi néptíncművé- szetet. Rábai Miklós koreográfiái — köztük az Ecseri lakoTáncra, muzsikára harcászatot, akkoriban egyszerre fejlődött egyre tudato- sabbra a fiatalemberben két dolog. Az egyik, hogy harci készenlétre sok okból még hosszú ideig szükség van, a másik, hogy a küzdelemnek fortélyai, sajátosságai vannak, szakmai ismeretek és technikai tudás szükséges a győzelemhez. — Egy ideig azt latolgattam, hogy majd egyszer, ha idekerülök, akkor karhatal- mista leszek, mert róluk sokat hallottam, vagy határőr, mert annak a szolgálati szépségeiről egy volt határőr kollégiumi tanárom mesélt sokat Vácott, vagy pedig páncélos, mert főleg filmeken nagyon tetszettek a csatáik és persze a győzelmeik. Aztán tüzér lettem, ezt már a bátyámmal beszéltem meg, Benke Károllyal, aki szintén katonatiszt, két éve végzett ugyanezen a főiskolán. A példakép Mostmár kettőjük tapasztalata alapján beszélgethetünk a főiskola életéről, amelyben, Mint Benke Gyula mondja, számára egyszerre volt nehéz és előnyös, hogy a bátyja is ott tanult. Néhányszor eleinte ugyanis, ha kicsivel gyengébben ment a gyakorlat, mint a legkiválóbbaké, akkor rögtön a bátyját emlegették, hogy ő példakép, mert kiváló katona volt és még inkább az lett a főiskolai évek alatt. Gyulának aztán egyik fő céljává vált, hogy ne hallja a példálózást a bátyjáról. Azt mondja, úgy tűnik, sikerült győznie, mert ma már inkább így emlegetik őket: „A két Benke-fiú”. Holnap, augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén az Országház előtti Kossuth Lajos téren — immár hagyományosan — tisztté avatják a katonai főiskolát végzett hallgatókat. Egyikük tiszti fogadalomtétele így kezdődik: „Én. Benke Gyula ünnepélyesen fogadom, hogy szocialista hazámat, a fegyveres erők hivatásos állományú tagjához méltóan, eskümhöz híven szolgálom. Népköztársaságunkhoz, dolgozó népünkhöz, pártunkhoz, kormányunkhoz és a szocializmus legyőzhetetlen eszméihez mindenkor hű leszek...” Benke Gyula Pest megyei, kóspallagi fiatalember. Októberben lesz huszonhárom éves. Holnaptól hadnagy. Két diploma Néhány napja Szentendrén kerestem meg, a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán. Társaival együtt már túl volt valamennyi vizsgáján, ez már afféle pihenőidőszak, eltekintve attól, hogy naponta gyakorolták a felvonulást, beállást a fogadalomtételre. — A második év első félideje volt a legnehezebb, mert nekünk a tulajdonképpeni főiskolai időszak, egy év csapatszolgálat után, akkor kez- j dődött sok új tantárggyal, | nagy követelményekkel, és ah- i hoz is idő kellett, amíg itt a mi kollektívánk kialakul. A második év további időszaka azonban már jóval könnyebb volt — mondja. — Meg szép is. Kicsit a távolba néz, időben vissza, térben előre a szentendrei hegyvidék gyakorlóterületeire, ahol szakága ismereteit, a tudást a tüzértiszti hivatásához elsajátította. — Nekem az a gyönyörű, hogy a mi fegyvernemünké a legnagyobb tűzerő. Nem a fő fegyvernem vagyunk, de nélkülünk nincs igazi védekezés és támadás. A mi előkészítésünkön eleve eldőlhet egy- egy ütközet. Rögtön az elején nagyon pontosan kell lőnünk, mert 10—15 lövés után az ellenség már bemér bennünket a lokátoraival. Mi meg kell, hogy előzzük őket. Vagyis a csatákon belül van egy külön csata. Tüzérség a tüzérséf ellen. Aztán kapásból felsorol néhány tantárgyat. Lőszer- és mflszerismeret, híradóeszközök, lövéstan, matematika, • meteorológia, ballisztika, harci és gépjárműismeret. Az utóbbival kapcsolatban mosolyogva int, hogy viszonylag köny- nyű, bár nagyra értékeli, hogy a teherjárművek és személy- gépkocsik vezetésére is megtanították őket és a jogosítványt is megszerezték. No, meg a vonatkozó rendelkezések értelmében, a tiszti diploma mellé az általános iskolai tanári, illetve a kollégiumi neve- lötanári képesítést. A hatodik általánostól Hogyan lesz ma egy kis község, a csak mintegy ezerlakosü Kóspallag szülöttjéből a néphadsereg hadnagya? Ez sok okra vezethető vissza és, ha nem is bonyolult, de mindenesetre általában összetett. így Benke Gyula esetében is. — Az emberre természetesen az otthona van elsősorban hatással. Az én drága szüleim négygyermekes munkások, sok évtizede nagy érzelmeik vannak e rendszer iránt, és minket is így neveltek. Úgyhogy én már a hatodik általános osztályban elhatároztam, hogy hivatásos katonatiszt leszek. Gyerekkori élmények merülnek fel, ötéves korból, amikor a párttag szülőknek rettegniük kellett, s míg az anya és édesapa az 1956-os ellen- forradalom napjaiban, október végén, szinte bújva beszélgette meg járási elvtársaival a teendőket, addig a Benke-gye- rekek félve és érezve a veszélyt, otthon húzódtak ösz- sze. Később a börzsönyi és a nagyhideghegyi számháborúkban, ahol az egészségi okokból a honvédségtől leszerelt testnevelő tanár ízelgette Benke Gyulával és osztálytársaival a játékos és mégis komoly