Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-06 / 156. szám

-xMiap 1974. JÚLIUS '6., SZOMBAT Túrái siker A béke gyermekszemmel A nemzetközi és csehszlovák békemozgalom megalakulásá­nak negyedszázados jubileuma alkalmából a Csehszlovák Bé­ketanács nemzetközi gyermek- rajz-pályázatot hirdetett A bé­ke gyermekszemmel címmel. Az Országos Béketanács és a Magyar Üttörőszö vétség közös felhívására több száz rajzot küldtek be a pályázatra a ma­gyar gyerekek is. Kiss Judit túrái és Végh Hedvig keceli tanulók, a gyermekrajzverseny magyar nyertesei, egyhetes ju­talomüdülésben részesültek a Prága melletti Seci nemzetkö­zi úttörőtáborban. Eredményhirdetés: 1975 április 4-én He!ytörténeti és krónikaí/ó pályázat Június 30-án lezárult Pest megyében az idei krónikaíró pályázat határideje. A me­gyei levéltár azonban, szo­kás szerint, a határidő után néhány nappal beérkező pá­lyamunkákat is a bíráló bi­zottság elé bocsátja. A pá­lyaművek elbírálását rövide­sen megkezdik, és az eredményhirdetésre november 7-én kerül sor. Alighogy a mostani króni­kaíró pályázat határideje le­járt, máris újabbat írt ki a Hazafias Népfront Pest me­Fiatal zongoraművészek felvételei ' A fiatal zongoraművész kifejezés napjainkban szinte elvesztette ki­jelölő értékét. A négy-öt évvel ez­előtt feltűnt zongoristákat azóta üjalíbak követték, s míg először a huszonévesek viselhették ezt a jelzőt legilletékesebben, később „belépett” és európai rangra emel­kedett néhány „tizenéves”. Most már ők is „megöregedtek”, 22—23 évesek Is elmúltak, de feltűnnek már az újabb tizenévesek. Uj jel­zők azonban nem születtek, s így a fiatal, fiatalabb és legfiatalabb generációt egyformán az alapfokú jelzővel keH illetnünk. Megfeled­kezni azonban semmiképp sem szabad azokról a művészekről, akiknek régebbi verseny-győzelmei talán kissé az emlékezet hátteré­be szorulnak. Szabó Csilla legutóbbi le­mezén Chopin-müveket ját­szik. A lemez átfogó képet nyújt Chopin zongoramuzsi­kájának teljes gazdagságáról. A felvétel a g-moll balladát, két mazurkát, három etűdöt, három keringöt, két polonézt, két prelűdöt és az Esz-dúr noktürnt örökítette meg. Sza­bó Csilla érzékenyen tolmá­csolja Chopin világát, amely egyúttal az ő legsajátabb te­rülete is, hiszen legnagyobb sikereit éppen e művekkel aratta itthon és külföldön. Torma Gabriella nevét szán­tén számos hazai és nemzet1 közi siker tette emlékezetes­sé. Főképp a romantikus mes­terek állnak közel egyénisé­géhez. Űj — egyben első — lemezén Liszt- és Brahms- műveket játszik. Liszt Transz- cendes etűdjei közül ötöt szó­laltat meg, valamint a Csár­dás macabre és a Csárdás obs- tiné szerepel műsorán. A le­mez másik oldalán' pedig Brahms különleges technikai igényeket támasztó Paganini variációit szólaltatja meg. Falvai Sándor, a „fiatalabb” generáció tagja, ki vi telesen érzékeny, elmélyült művész. Két lemeze jelent meg a kö­zelmúltban, egy zenekari és egy kamarafelvétel. A Buda­pesti Filharmóniai Társaság zenekarának közreműködésé­vel, Kóródi András vezényle­tével Chopin népszerű e-moll zongoraversenyét játssza, de néhány szólóművet is felvett műsorára, két mazurkát (a- moll és C-dúr), valamint a cisz-moll noktürnt. Mozart és Beethoven úgynevezett „zon- gorás” kvintettjeinek tolmá­csolásához méltó partnerek­re találtt a Magyar Fúvósötös tagjainak (Pongrácz Péter, Dittrich Tibor, Tarján! Fe­renc és Fülemile Tibor) sze­mélyében. Igazi oldott lég­körű, bensőséges kamara ze­nélést hallhatunk e lemezen. Végezetül pedig egy nagy­szabású vállalkozás befejezé­séről kell szólnunk. A Bartók Vonósnégyes tolmácsolásá­ban befejeződött Beethoven összes vonósnégyeseinek ki­adása. A sorozat háromleme- zes albumokban, folyamato­san jelent meg, s most került az üzletekbe az utolsó album, a késói vonósnégyesek fel­vétele. A Bartók Vonósnégyes kivételes művészi játékát ma világszerte a legnagyobbak­hoz hasonlítják. A teljes so­rozat megjelenése tehát a vál­lalkozás nagysága mellett le­mezkiadásunk egyik legérté­kesebb művészi produkoió- ja is. I Korda Agnes gyei Bizottsága és a KISZ me­gyei bizottsága, valamint a Pest megyei Levéltár: Ma­gyarország felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából. Az új pályázat — amelyen me­gyei helytörténészek, króni­kaírók és pedagógusok ve­hetnek részt —, helytörténeti művekre, másrészt falu, il­letve munkahelyi krónikákra vonatkozik. Beküldhető a pályázatra valamelyik Pest megyei vá­ros, vagy község, valamint üzem, vállalat, szövetkezet, intézmény felszabadulás utá­ni története. Az ilyen tárgyú legjobbnak talált pályamű­vek szerzői között a bíráló bizottság tizen­egy díjat oszt ki. Mégpedig ezúttal két, egyen­ként négyezer forintos első díjat, négy, egyenként három­ezer forintos második díjat és öt, egyenként kétezer fo­rintos harmadik díjat. A pályázat másik részére benyújtható községek, váro­sok, üzemek, vállalatok, szö­vetkezetek, intézmények egy­két esztendejéről, elsősorban az 1973 vagy 1974-es évről szóló krónikája. Elkészíthető azonban a pályázatra 1970— 74. évekre vonatkozó falu-, illetve munkahelyi krónika is. A krónikapályázat résztve­vőinek 12 díjat tűztek ki. Két háromezer, négy kétezer és hat ezerforintos díjjal jutal­mazzák a legjobb műveket. A bíráló bizottság egyéb­ként, ha több művet talál különösen jónak, a díjak szá­mát, esetleg összegét felemel­heti, díjat megszüntethet és összevonhat, vagy nem ad ki. A díjazott pályamunkákon, kí­vül egyes műveket jutalom­ban is részesíthet. A pálya­munkák kéziratai a levéltár tulajdonává válnak. ho<*v azo­kat későbbi korok kutatói számára megőrizze. A pályamunkákat o Pest megyéi Levéltárnak (1364. Bu­dapest, Pf. 112, V., Városház u. 7.) 1975. január 31-ig kell beküldeni. A határidő tehát eléggé szoros, de a bíráló bi­zottságnak szintén kevés idő áll rendelkezésre a munkák elbírálására. Az eredmény ki­hirdetése 1975. április 4-én lesz. Új politikai könyvek A könyvújdonságok között a Kossuth Kiadónak több olyan kötetét találhatjuk, amely a magyar munkásmozgalom múltjáról, a kommunista párt történetének kezdeti szaka­száról szól. A magyar mun­kásosztály életének egy-egy részletét ismerteti, illetve az­zal összefüggően tárgyalja az akkori viszonyokat az a három kötet, amelyet a továbbiakban ismertetünk. Magyar munkásszociográfiák (1888—1945) A könyv a múltról szól, de a jelent szolgálja. A mun­kásmozgalom történetéről tu­dósít tárgyi hűséggel és szen­vedélyesen, úgy, ahogyan a kötet írói látták korukat, a munkásságot. Az írások azt mutatják meg, hogy miként alakult ki, hogyan formáló­dott a magyar munkásosz­tály, amelynek a felszabadulás után vezető szerep jutott az ország életében. A válogató, s a szerkesztő, Litván György, igen igényes, gondos mun­kát végzett, amikor hiteles szociográfiákat gyűjtött egy­be. A kötet 33 cikke, tanul­mánya 28 szerző műve, köz­tük olyanok, akik érzelmi­leg és politikailag elkötele­zettek voltak a munkásosz­tály mellett, mint Szabó Er­vin, Bresztovszky Ede, Var­ga Jenő, Molnár Erik, Ge- reblyés László, Lándor Béla, Jászai Ilona, Bálint György és mások, akik az objektivi­tás mellett egyben leleplező kritikát is írtak az akkori társadalomról. A szerzők között találunk olyanokat is, akik a munkás- mozgalmon kívülről közeled­tek a témához, mint Rézler Gyula, Somogyi Manó, Ge­ber Antal, vagy a politikai értelemben konzervatív né­zeteket valló Búd János. Mind­két csoport közös vonása, hogy őszintén közelítették meg a kérdést. A kötet átfogja az egész felszabadulás előtti helyzetet és hitelesen tudósít a mának. Az írások sorát a maguk ide­jében neves kutatók munkái nyitják meg, mint Somogyi Manóé, aki a valóság feltárá­sánál messzebb ment, mint az akkori hivatalos jelenté­sek. A többi kutató, szociográ- fus az 1919. előtti időben a munkáskérdésben csak a bér­kérdést, a kenyér-, a lakás- kérdést látták, s nem vizsgál­ták a rétegeződés, a munká­sok faluhoz való kötődését, s erkölcsi helyzetét. Lénye­gesen megváltozott a hely­zet a Tanácsköztársaságot kö­vető időben, különösen a har­mincas években, amikor egy új szociográfus nemzedék nőtt fel. Ebben az időben nagyon jó írások születtek a témá­ról, mint Jahn Ferenc tanul­mánya, Földes Ferenc írása, Gereblyés László munkája. De a többi írás is izgalmas ol­vasmány. Tanúságtevők E kötet anyagát a kiadó a Párttörténeti Intézet archí­vumának visszaemlékezés- és memoárgyűjteményéből a fel- szabadulás előtt megjelent, ma már könyvritkaságnak számí­tó memoárokból és a munkás­sajtóból válogatta össze a szerkesztő bizottság. Lénye­gében a magyarországi mun­kásmozgalom korai szakaszá­ról, a szakszervezeti és párt­mozgalom első lépéseiről ol­vashatunk a kötetben, az 1860- as évek végétől a századfor­dulóig, pontosabban 1905-ig. A kötet színesíti az egykori dokumentumok közzététele és egykori felvételek fénykép­másolata, valmint az, hogy bő életrajzot ad és jegyze­teket közöl a kötet, amely­hez bevezető tanulmányt S. Vincze Edit írt. A visszaemlékezések írói munkások, szabók, cipészek, földmunkások és értelmisé­giek, a munkásmozgalom út­törői voltak, az első korszak tanúságtevői, akik a maguk életén keresztül feltárták a munkáséletet és munkásszer- vezkedők gondjait, örömeit és harcait. Érdemes a nevü­ket idézni: Kretovics József, Kirschner Jakab, Poós Ár­pád, Baron Ede, Ormos Ede, Propper Sándor, Csizmadia Sándor, Weltner Jakab, Jó- csók Kálmán, Buchinger Ma­nó, B. Ladányi Szeréna. A többi között ők vallanak a korai munkásmozgalomról, el­ső évtizedről megkapó őszin­teséggel, egyszerűen. A visszaemlékezéseknek épp­úgy van történetük, mint ma­gának a szocialista munkás- mozgalomnak. Érdemes volna Kiállítótermekben Világhírű mesterektől a szentendrei útkereső fiatalokig GyÖmrői tájak — fővárosi tárlaton Ismerünk elfelejtett művészi nagyságokat, akiket csak az utókor, a mi jelenünk fedezett fel igazán. E hosszú sorba tar­tozik. Franz Anton Maulbertsch is, aki osztrák festő létére job­bára Magyarországon tevé- kenyekedett a XVIII. század­ban. A bécsi Maulbertsch-ki ál­lítással párhuzamosan a Szép­művészeti Múzeum is tárlattal tisztelgett a 250 évvel ezelőtt született mester előtt, alti a ké­ső barokk európai jelensége volt, a freskó avatott művelője. Ilyen irányú munkál Vácott, Szombathelyen láthatók oltár- képiek, festmények és színváz­latok formájában, világhíre azonban a sümegi templom falain megörökített monumen­tális munkáihoz kapcsolódik. Sok szempontból jelent örömet e kiállítás azon túl, hogy Ma­ulbertsch művészetének telje­sítményeit igazán lemérhetjük a kortársakkal összegezett tár­sításban. Az osztrák—magyar kulturális kapcsolatok bővíté­sét jelenti e nagyszabású be­mutatás, mely a háborús sérü­léseitől megújult Pergamon teremben várja a közönséget és a szakértőket egyaránt Franz Anton Maulbertsch igazi nagysága abban mérhető le, hogy korában a művészi apály tetőzött, s e nem kedve­ző időben, mikor a barokk stí­lus egyre áthatóbb középsze­rűséggé oldódott, volt ereje magaslatra jutnia. Messze ki­emelkedik az átlagból, a kor­szak népes mezőnyéből szinte az egyetlen, aki éretten ár­nyalt színeivel és magabizto­san nagyvonalú vonalvezetésé­vel nemcsak technikát, ha­nem lírai méltóságot is jelent A Műcsarnokban a ma­gyar—szovjet kulturális mun­katerv alapján a Kulturális Kapcsolatok Intézete és a Ki­állítási Intézmények közös rendezésében tekinthető meg P. P. Koncsalovszkij a szovjet festészet érdekes egyéniségének tárlata, telített vitalitással és érzékenységgel alkotott művei. Az 1956-ban elhunyt művész kontinentális összefoglalásaiban spanyol bi­kaviadalt, olasz tornyokat, ja­pán színész portréját örökíti meg. Az 1910-es években ép­pen az izmusok ellenőrzött nyomvonalán a mi Nyolcaink­hoz hasonló eredményeket ér el. melyet később a társadalmi várakozásoknak megfelelően módosít, helyet engedve a ha­gyományosan közérthető for­máknak. Az 1920-as évek kö­zepén felfedezi Novgorodot, benső sorozatban számol be a látvány-látomásokról; a szov­jet hétköznapiok festője lesz, aki krónikás alapossággal töp>- reng rjazányi kikötőről, nyír­fákról. Portréiban meleg együttérzéssel idézi a Nagy Honvédő Háború hőseit, ön­arcképét, arcmásait Fagyajev- ről és Hacsaturjánról. Élet a városban címmel az NSZK lakásépíté­szetéről, városrendezéséről ka­punk alapos, tökéletes kivite­lezésű, bemutatót, ugyancsak a Műcsarnokban. A kiállítás ki­terjed az otthon minden szög­letére. Erényei hordozzák a hiányt, azt, hogy a tárgyakban, épületekben a technika ural­kodik, s kiszorítja a költésze­tet, pedig Le Corbusier élet­művének jelentősége épp>en ;.bban áll, hogy a praktikum ne jusson egyeduralomra, mert elviselhetetlenné teszi az életet Hideg tökéletesség ez, sok benne a mértan és a ma­tematika, ráférne a képzelőerő szabad sugallata. Szerencsére érzik ezt a veszélyt, s egyre nagyobb gondot fordítanak a műemlékekre, hiszen a meg­felelő mértékű hagyomány- ápolás éltető forrás. A fővárosi kiállítások sorá­ban örömmel láthatjuk Unyi István bemutatkozását a X. kerületi Törekvés művelődési központ­ban. Gyömröi tájak, virág­csendéletek hoznak gyönyör­ködést a kiállítóhelyiséget zsú­folásig megtöltő közönségnek, akik közül sokan jegyzeteltek. Űj formája ez a közműve­lődésnek, Gyömrő és Buda­pest kapcsolatának, melyet Furuglyás Géza és Balogh La­jos, a két művelődési ház igazgatója szorgalmazott Unyi István festményeinek sikeres közreműködésével. Az idei Szentendrei Nyár a képizóművészet teljességét is mutatja. Követ is érkezett Ceglédről a szentendrei Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pontba, Tóth István fotóművész alkotásaival. Mű­vei az öt világrészt bejárták, elismerést szerezne a magyar fotó jó hírének. Sajnálatos, de igaz, amit Ikvai Nándor, a katalógus előszavában meg­állapít: „Külföldön ismer­tebb, mint idehaza”. Remél­jük, ez átmeneti állapot. Egy bizóos; a tökéletes techniká­ban emberi méltóság Lírája süt át, művészi rangra emel­ve a sokszor vitatott értékű műfajnak ítélt „fényképiet”. Nem az, mert kiemelés, mert vallomás, mert sűrítés. Czó- bel, Barcsay. Ilosvai Varga István. Pirii János. Remsey Jenő, Balázs János rejtett arca tárulkozik fel fotómegfi- gvelésein, melyek képzőmű­vészeti úton megközelített lé­lektani tanulmányok. Kör­nyezetükben helyezi el mo­demjeit Vankóné Dudás Jutó fehér arca villan elő fekete kendőjéből. Koszba Rozália festményháttérből pillant elő­re, Farkas Ádám szükséges kacatjai közül tekint ránk. Tóth István kiállítása nem­er Jk a műfaj rangját vég­legesíti, hanem mértékét is megadja; ennél kevesebbet senkitől nem tudunk elfo­gadni, hiszen ez a lépték: kép­zőművészet. A Vajda Lajos Stúdió pinceklubjában Szentendrén a meglódult bátor képzelet ötletgyára fogadja az érke­zőt. Kísérlet és készülődés, a lehetőségek vizsgálata szür­realista tempóban. Inspira­tiv közegben járunk e tö­mény útkeresésben. Ojabb ál­lomás következik e szentend­rei amatőr-fiatalok tevékeny­ségében: szigorúbb önvizs­gálat és ellenőrzés. E fantá­zia termékek művészetté vál­hatnak a kivitelezés tökéle­tességére törekvő magasla­tán. Végeredmény csak így lehet a start elszántságából, mely különösen Zámbó Ist­ván, Holdas György. Pintér W. András. Ma.tyófalvi Gábor esetében biztató. Sűrű tér ez a művelődési központ, bárhová lépünk, mű­vekbe botlunk. Az udvaron a Markó Sándor vezette kép­zőművészeti kör alkotásaival teiá’kozunk. munkások. fia­talok S zenben d re-megö rök í tő kedvével. A Varga-testvérek — Er­zsébet és a tizennégy éves Ágnes — magabiztos erővel uralják világukat. Haladja­nak c=ak bátran előre a töb­biekkel. hiszen társadalmunk sürgető egvüttérzéssel várja kibontakozásuk: tó szélben fe­szülnek a vitorlák. Losonci Miklós utánajárni: hogyan, miért fog­lalták írásba emlékeiket a szo­cialista eszmék úttörői. Az el­ső visszaemlékezést Kretovics József nyomdász írta, aki az Általános Munkásegylet irat­tárában levő jegyzőkönyvek és saját emlékei alapján idézi a magyarországi munkásmozga­lom keletkezését, Schulhof Géza is a személyes élmények alapján eleveníti fel a kezdeti időszakot. A századfordulón a magyar munkásmozgalom már több mint 30 esztendős, ered­ményekben és kudarcokban gazdag múltra tekintett visz- sza, ekkor keletkezett írások­ból hármat is bevettek a kö­tetbe, a többi között Hanslit- schek Károlyét, aki a pozsonyi munkásmozgalom előtörténeté­ről, valamint Gábriel József összegezését a temesvári mun­kásmozgalom első évtizedeiről. A többi írás is hasonlóan a munkások küzdelmeiről, mun­kásmozgalmi kapcsolatok ki­alakulásáról és erősödéséről, az eredményekről és a kudar­cokról szól. Joggal írja S. Vin­cze Edit tanulmányában: „Az út, melyen a hatvanas évek végén a szocialista szervezke­dés úttörői elindultak, görön­gyös volt, tele buktatókkal, és nem is vezetett mindig egye­nesen előre. Az utódok hálája és megbecsülése mégis joggal illeti a szocialista társadalom megteremtéséért indított küz­delem előharcosaít, akik idejü­ket, energiájukat áldozva, biz­tonságukat kockára téve, egész életüket a múlt században még távoli célnak szentelték.” A visszaemlékezés-gyűjte­mény emléket kíván felállíta­ni a szocialista eszmék első terjesztőinek. ' Döme Piroska: Harcoló bányász Egy • tevékeny kommunista asszony 200 oldalon a mun- kásmozgalomüa való bekapcso­lódásáról, az illegális mozga- iomoan eltöltött rövid két esz­tendejéről, e két esztendő har­cairól, küzdelmeiről ad szug- gesztív erejű, ugyanakkor tár­gyilagos képét. Döme Piroska ugyanis a lelszafcsdulás előtti években bekapcsolódott az il­legális bányaszmozgalomDa s összekötőként — a párt köz­ponti vezetése és a bányász­vezetők között — szervezte a bányászok illegális mozgalmát, Ez a mozgalom is bizonyítot­ta: a Kommunisták Magyar- országi Pártja él, küzd a füg­getlen, szabad, demokratikus Magyarországért. Hiába pró­báltak Horthyék vérbe tapos­ni, eltiporni a pártot, nem le­hetett, a lefogott, elesett har­cosok helyére újabbak álltak. Ilyen mozgalom volt a bányá­szoké, akik nagyon nehéz kö­rülmények között éltek és dol­goztak. Döme Piroska könyvé­ben megmutatja, hogyan kap>- csolódott be a bányászság a kommunista mozgalomba. Ugyanis a bányászok munkája hadászati, gazdasági szempont­ból fontos tényezője volt a há­borút viselő országnak. A bá­nyászok sztrájkja gyengítette a nemzetgazdaságot. Ezért for­dított a párt különös gondot a bányászok szervezésére, anti­fasiszta harcára. A szerző en­nek az antifasiszta küzdelem­nek hiteles bemutatására tö­rekszik, amikor leírja: hogyan küzdött idős Király Lajos, ifjú Király Lajos, Nád Gyula, Tóth-Bucsoki István, Néder- mann Ferenc, Golub Rudolf, Petöfalvi Lajos, Kara Lajos, Neuschl László, Kollár József, akik közül többen megjárták a francia bányákat, és idehaza bátran vállalták az illegális munkát. Közülük Kara Józse­fet, Tóth-Bucsoki Istvánt az utcán verték agyon a csend­őrök, Nédermann Ferencet, Neuschl Lászlót, Bugyács Im­rét, Petöfalvi Lajost, idős Kol­lár Józsefet Dachauban lőtték agyon a fasiszta pribékek. Ügyük, amelyért küzdöttek, később, a felszabadulással megvalósult.' Mindhárom kötetet összefű­zi az a közös eszmei vonalve­zetés, amelynek célja: megmu­tatni a munkásmozgalom, a kommunista mozgalom törté­netének egy-egy fontos idősza­kát. Hasznos, jó olvasmány mindhárom kötet. Gáli Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom