Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-28 / 175. szám

I 2 Viont 8 sr/lMfm 19*4. JÚLIUS 28., VASÁRNAP í * ért az a másfél napos háború, amelyben két NATO-partner állt szemben egymással. A görög katonai rezsim által ki­robbantott ciprusi államcsíny visszaütött szervezőire: ajun­ta belebukott a kalandba, s természetesen nem tarthatta magát ciprusi kreatúrájuk, a fotóriporterből elnökké elő­rukkolt Szampszon sem. Pon­tosan negyed évvel a portu­gál fordulat után, ezúttal te­hát Görögországban mozdult meg a föld. A katonai diktatúra meg­szűnése, az új kormány meg­alakulása, a politikai foglyok szabadon bocsátása messze túlnő a görög belügyeken, je­lentős eseménye egész konti­nensünknek. Ugyanakkor to­vábbra is indokolt az óvatos mértéktartás, egyelőre in­kább a régi rezsim bukása jelenti a pozitívumot, az új kormány még nem adott kiala­kult programot. Személyi ösz- szetétele is arra utal, hogy mi­közben „nemzeti egységkor­mányt” hirdetnek, gyakorla­tilag inkább egy polgári jobb­közép tömörülés történt. A következő hetek minden bi­zonnyal perdöntők lesznek Görögországban, hiszen kide­rül majd az is, hogy a hadse­reg erős emberei valóban el­határozták-e magukat a visz- szavonulásra, vagy lehet-e őket erre kényszeríteni. Zavaros képpel jelentkezik Ciprus is: Makariosz érsek országától távol tartózkodik, s az elnöki tisztséget Kleri- desz parlamenti elnök tölti be. Alkotmányjogilag ő hiva­tott az államfő ideiglenes he­lyettesítésére, de vannak je­lek, hogy bizonyos körök megpróbálják lehetetlenné tenni az érsek visszatérését, vagy legalábbis egy rendkívü­li választást szeretnének Iki- erőszákolai, esetleges Maká- riosz—Kleridesz párharccal. Más vonatkozásokban sem tisz­tázódott a szigetország hely­Hadüzenet hatvan éve „Mindent meggondol­tam és mindent megfon­toltam” — mondta I. Fe- rencz József, az „isten ke­gyelméből való” apostoli császár-király, s miután ki­adta a Szerbia elleni had­parancsot, imazsámolyára térdepelt. Volt miért imádkoznia. Hosszú ural­kodásának bűnlajstromát 1849-ben, a magyar sza­badságharc vérbetiprásával kezdte és kétségtelenül ez­zel a hadparanccsal tetőzte be. Unokaöccsét, Ferencz Fer­dinand trónörököst 1914. június 28-án lőtték le Sza­rajevóban, ám a császár- király nem hirtelen felin­dulásában hozta mozgásba a bosszú gépezetét. A gő­gös és korlátolt uralkodó a gyarmatokra fogukat fenő német militaristák sanda biztatására huszonöt nap­pal később indította el az emberiség történelmében addig példátlan vérözönt. Július 23-án szándékosan teljesíthetetlen ultimátumot küldött Szerbiának, majd öt nappal később hadat üzent és csapatainak pa­rancsot adott a határ átlé­pésére. Az ugrásra kész, állig felfcgyverzett rablóhatal­mak között a többi csak láncreakció dolga volt. Oroszország, amelyet Fran­ciaország és Nagy-Britan- nia biztatott, 48 órán belül mozgósított „Szerbia vé­delmében”. Augusztus 1-én „szövetségesi hűségtől in­díttatva” — Németország hadat üzent Oroszország­nak, két nap múltán Fran­ciaországnak. Még egy nap, s Nagy-Britannia szintén ’elküldte hadüzenetét Ber­linbe, Bécsbe. Kezdetét vette a rabló szándékú öl­döklés, amellyel szemben egyedül a következetes marxisták, köztük az orosz bolsevikok léptek fel. Az I. világháború 1565 napig tartott, Európára, Ázsiára és Afrikára ter­jedt ki. Harminchárom ál­lam vett részt benne, 1,5 milliárd lakossal. Ez a föld akkori lakosságának 75 százaléka volt. A fegyveres erők összlétszáma elérte a 74 millió főt; ebből 48 mil­lió az Antant, 26 millió a központi hatalmak oldalán harcolt. Az emberáldozat és az anyagi veszteség ak­kora volt, hogy túltett az előző 125 év összes háború­ján együttvéve. Tízmillió ember esett el a frontokon — köztük magyarok száz­ezrei —, tízmillióan pusz­tultak el a járványok és az éhség következtében. A közvetlen katonai kiadáso­kat 208 milljárd akkori dollárban jelölik, ebben azonban nincsenek benne a háborús károk. Ferencz József rosszul fontolta meg a dolgokat és hiába imádkozott. A pél­dátlan imperialista tömeg- mészárlás bűne részben visszaszállott kiagyalóinak fejére: megkezdődött a kapitalizmus általános vál­sága és elpusztult a két legsötétebb, legembertele­nebb rendszer, a Habsburg monarchia és az orosz, cá­ri birodalom. Letette az esküt az új görög kormány, a kép bal szélén: Kostantín Karamanlisz miniszterelnök. Július 25-én este az ENSZ eu­rópai központjában, Genfben megkezdődtek a ciprusi kérdés­sel foglalkozó görög—török—brit tárgyalások. A képen: Turan Gu- nes török külügyminiszter az ér­tekezleten. Mavras, görög külügyminiszter távozik a Ciprussal foglalkozó genfi háromJiatalmi értekezlet ülé­séről. HÉT NAP KRÓNIKÁJA A görög ál-Főnix porai ba fulladt Kompromisszumos zárószakasz Genfben Harcok Cipruson. Füstfelhő egy város felett.. • Moszkva: A Szovjetunió új összetételű Legfelsőbb Tanácsának első ülésszaka július 26-án, délután befejezte munkáját. A képen: (az első sorban, jobbról balra) Brezsnyev, Koszigin, Podgornij, Szuszlov és Kirilenko a záróülésen. Sikeres űrexpedíciójuk után a Csillagvárosban fogadják Pavel Popovics (balról) és Jurij Artyuhin űrhajósokat. zete, s ezért Genfben a „ho­gyan továbbról” hivatott tár­gyalni a hármas görög—török —brit konferencia. A tanács­kozáson a korábbi szerződé­sek „garantáló hatalmai” vesznek részt.' Ciprus, amely­nek jövőjéről határozni kí­vánnak, furcsa módon hiány­zik a tárgyalóasztaltól. A csü­törtök este kezdődött konfe­rencia erősen hullámzó ke- délyállapotokat tükröz, az el­ső jelentések nyugodt, konst­ruktív légkörről tudósítottak, néhány órával később már holtpontról esett szó — jól­lehet, aztán mégis folytatód­tak a megbeszélések. A tűz­szünet is törékeny, több ízben a harcok kiújulásáról érkezett hír. Az igazi enyhülés to­vábbra is várat magára ... Genfben egyébként váltás történt: az európai biztonsági konferencia „szabadságra ment”, akárcsak a bécsi fegy­verzetcsökkentési értekezlet. Az utolsó órában néhány részkérdésben kompromisszu­mos egyezmény született, s ez mindenképpen jó jel: az új­rakezdés után, gyorsított tem­póval el lehetne érni, hogy még ebben az esztendőben össze­üljön a harmadik, befejező szakasz. Erről is tárgyaltak Moszkvában, a szovjet—olasz külügyminiszteri, illetve a Brezsnyev—Moro találkozón. A moszkvai jelentések más szempontból is nagy figyelmet keltettek: összeült az újonnan választott szovjet parlament és megválasztotta a szovjet állami vezető szerveket. Pod­gornij és Koszigin megerősí­tése az állam-, illetve kor­mányfői tisztségben, a szov­jet kormány változatlan ösz- szetétele újabb kifejezője a stabilitásnak és folyamatos­ságnak. A szükségletek és fel­adatok jegyében azonban új elemek is jelentkeztek, pél­dául eggyel megnövelték a parlamenti bizottságok szá­mát, s az új testület a fo­gyasztási cikkek termelésének kérdéseivel foglalkozik majd. A világ másik feléből érke­ző belpolitikai hírek már ke­vésbé harmonikusak. Wilson újabb rendkívüli választások kiírását fontolgatja, a francia elnök a gazdasági problémák­nak szentelte sajtóértekezle­tét, az Egyesült Államokban pedig — úgy tűnik —‘ záró szakaszához érkezett a Wa- tergate-ügy. Nixon végül is úgy döntött, hogy a legfel­sőbb bíróság kívánságára ki­adja a sokat emlegetett mag­nószalagokat. Ezután meg­kezdődött a képviselőházi vi­ta, s a kommentátorok szá­mításai szerint a többség az elnök vád alá helyezését kí­vánja. A szenátusban viszont jobb az elnök helyzete, nem valószínű, hogy kétharmados többség ítélje el. Közben pe­dig múlik az idő, s nemso­Hét végi jelentések A CIPRUSON állomásozó ENSZ békefenntartó erők szó­vivője szombaton közölte, hogy a jelekből ítélve a tö­rök fegyveres erők előrenyo­mulása megállt és hogy nem jelentettek harcokat a sziget egyetlen körzetéből sem. SZOMBATON DÉLUTÁN GENFBEN összeült a Ciprus­sal foglalkozó háromhatalmi értekezlet határozat-szövegező bizottsága. Értesülések szerint a határozat a három küldött­ség álláspontját kompromisz- szumosan egyezteti. AZ AFP francia hírügynök­ség Makariosz elnök környe­zetére hivatkozó jelentésé­ben arról tudósít, hogy az ér­sek-elnök telefonbeszélgetést folytatott Kleridesz ügyvezető elnökkel, aki arra kérte, hogy egyelőre ne térjen vissza Cip­rusra. KARAMANLISZ görög mi­niszterelnök elhalasztotta az új polgári kormány szombat­ra összehívott első teljes ülé­sét, amelynek napirendjén a Genfben folyó hármas ciprusi tárgyalások értékelése szere­pelt volna. PÉNTEKEN ÉJJEL pusz­tító tűzvész támadt a ciprusi fővárosban. ENSZ-források szerint az óvárosban, a „zöld vonal” török oldalán fellán­golt tűz rendkívül gyorsan terjedt és megfékezése egye­lőre szinte kilátástalannak látszik. PORTUGÁLIA kész biztosí­tani a tengerentúli gyarma­tok függetlenségét és önren­delkezési jogát — jelentette be szombaton rádió és tele­víziós beszédében Antonio Spinola portugál államfő. AZ ETIÖP államapparátus­ban a hatalommal való visz- szaélés és a korrupció tényeit kivizsgáló bizottság nem en­ged semmilyen külső nyomás­nak határozatainak meghoza­talánál — jelentette ki Mesz- vin Volde-Mariam professzor, a bizottság elnöke. ALDO MORO olasz kül­ügyminiszter kétnapos moszk­vai tárgyalásai után szomba­ton különrepülőgépen a grúz fővárosba, Tbiliszbe utazott. ALEKSZEJ KOSZIGIN szovjet miniszterelnök szom­baton a Kremliben fogadta a Líbiai Arab Köztársaság mi­niszterelnökének személyes képviselőjét, Líbia rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követét. A nagykövet átadta Kosziginnak Abdusszalam Dzsallud, lihiai kormányfő üzenetét. SZOMBATON MEGTAR­TOTTÁK a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának ülését. Az ülésen a szovjet kormány megvitatta a féléves tervtel­jesítési eredményeket. DÉL-VIETNAMBAN vál­tozatlanul súlyos harcok foly­nak elsősorban Da Nang kör­nyékén és Kontum tartomány­ban. PÉNTEKEN ÉJJEL a khmer hazafiak két 107 milliméteres rakétát lőttek ki Phnom Penh északi negyedére. A LENGYEL ÁLLAMTA­NÁCS a Munka Zászlórend­del tüntette ki a „Trybuna Ludu”-t, a LEMP központi napilapját a szocializmus esz­méinek .terjesztésében, a párt politikájának propagálásában és a tömegeknek, a párt köré való tömörítésében szerzett kiemelkedő érdemei elismeré­séül. A CARACASBAN folyó nemzetközi tengerjogi konfe­rencián a tengerfenék ásványi kincsei kiaknázásának kérdé­seivel foglalkozó bizottság ülé­sén a résztvevő 77 fejlődő or­szág támogatta azt az afri­kai javaslatot, amely egy nemzetközi hatóság létrehozá­sát irányozza elő a nemzet­közi vizek kiaknázására. A PERUI FŐVÁROSBAN szombatra virradó éjszaka a rendőrség elfoglalta és a kor­mány ellenőrzése alá helyezte azt a négy kiadóvállalatot, mely nyolc, többnyire jobbol­dali polgári lápot jelentet meg. AUTŐVERSENYPÁLYÁN vonultak fel traktoraikkal szombaton a tüntető belga pa­rasztok, akik azonnali intéz­kedéseket követelnek a kor­mánytól a mezőgazdasági la­kosság jövedelmének biztosí­tására. ROMÁNIÁBAN tett hivata­los baráti látogatásának befe­jeztével Piotr Jaroszewicz mi­niszterelnök pénteken este visszaérkezett Varsóba. Mikis® Theodorakisx, a világhírű görög zeneszerző hazaiért Athénba száműzetéséből. Képünkön édes­apját köszönti a zeneszerző. Melina Mercouri, a világhírű görög filmszínésznő, akit a görög junta megfosztott állampolgársá­gától, kétévi emigráció után ha­zatért Görögországba. Képünkön: Mercouri az athéni repülőtéren. Hétfő: A Biztonsági Tanács felhívása nyomán Cipruson életbe lép a tűzszünet — Brezsnyev beszéde Varsóban. Lengyelország felszabadulásá­nak 30. évfordulóján — Izrae­li légitámadás Libanon ellen. Kedd: A görög katonai jun­ta bukása, Karamanlisz kor­mányfői kinevezése — Cipru­son Kleridesz tölti be ideigle­nesen az államfői tisztséget. — Az etióp hadsereg letartóztat­ja Makkonen miniszterelnö­köt. Szerda: Az SZKP KB ülése — Az olasz külügyminiszter a szovjet fővárosban — Portu­gália hivatalosan elismeri ten­gerentúli területeinek jogát az önállóságra — Újabb ülést tart a Biztonsági Tanács. Csütörtök: Genfben megnyí­lik a Ciprusról tárgyaló há- romiiatalmi értekezlet — Újabb terrorhuilám Chilében — Gis- card sajtóértekezlete. Péntek: A Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa újjáválasztja Podgornijt és Koszigint — Az amerikai képviselőház megkez­di az elnök elleni vádemelés vitáját. Szombat: Heves összetűzések Dél-Vietnamban, a Thieu-re- zsim területszerző próbálkozá­sai — Cipruson kiújultak a harcok. — A Főnix a görög mondavi­lág csodálatos madara, amely minden ötszáz évben elemész­ti magát a lángokban, hogy rögtön újjászülessen és ismét életre keljen. A klasszikus művészi alkotásokban a Főnix madár így vált a halhatatlan­ság jelképévé. A görög katonai rendszer, amelynek sohasem volt erős oldala a szerénység és a rea­litásérzék, az 1967. áprilisá­ban lezajlott pucés után, egy lángokból felemelkedő Főni­xet választott címeréül. Ez a hivalkodó jelkép töltötte be az athéni középületek hom­lokzatát, ezt nyomták a levél­papírokra és bélyegekre, a ta­valy kibocsátott új pénzér­mékre is ezt verték. A junta ál-Főnixe most poraiba ful­ladt, s az új görög kormány egyik első intézkedése volt, hogy minden nyilvános hely­ről azonnali hatállyal eltávo­líttatta a hírhedtté vált szim­bólumul. A most záródó hét legizgal­masabb eseményei változatla­nul a Földközi-tenger meden­céjének keleti felében zajlot­tak. A Biztonsági Tanács fel­hívása nyomán hétfőn létre­jött a tűzszünet, s ezzel véget­A most kezdődő hét esemény­naptarábói: Hétfő: Makariosz—Kissinger- találkozó Washingtonban. — Moro olasz külügyminiszter el­utazik a Szovjetunióból. — Arat at, a PNFF elnöke Moszk­vába érkezik (?). Szerda: Chirac francia mi­niszterelnök Koppenhágába érkezik. — Az EKG- és arab országok képviselőinek tanács­kozása Párizsban. Csütörtök; Chirac befejezi dániai látogatását és hazauta­zik. — Suavagnargues francia külügyminiszter Rabatba érke­zik. — Az osztrák külügymi­niszter Pekingbe utazik. — Fejszál szaúd-arábiai király Kairóban kára az elnöki periódus má­sodik félideje következik már... Réti Ervin

Next

/
Oldalképek
Tartalom