Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-28 / 175. szám

1974. JÚLIUS 28., VASÄRNAP 3 Csinálhat-e a munkás karriert? Véleményt mondtak a gödöllői árammérőben Műszaki fejlesztés Egy betét - tizenkétezer méter szöveg — világszínvonalon Hadd mutassam be először a Bolyai János nevét viselő, háromszoros aranykoszorús szocialista brigádot, amelynek tagjai tíz esztendővel ezelőtt határozták el, hogy megpró­bálnak szocialista emberhez méltóan dolgozni, tanulni és élni. A brigád munkahelye a Ganz Műszerművek gödöl­lői Árammérőgyára, létszá­ma 60—70 között mozog. Sző­kébb pátriája az úgyneve­zett V-ös üzem egyedi mű­szerészműhelye, tavalyi mun­kájáért idén májusban vette át a vállalat kiváló brigádja címet, és vele 91 500 forint pénzjutalmat. A brigádtagok lakatosok, forgácsolók és mű­szerészek; a forgácsolók — a gépek jobb kihasználása ér­dekében — két műszakban dolgoznak, a többiek állan­dóan délelőttösök. Az V-ös üzem vezetője, Urban Jó­zsef maga is tagja a bri­gádnak; Bene László eszter­gályos, brigádvezető, egyben az egyedi forgácsolórészleg műszakvezetője. Nem volna teljes a vállalat kiváló brigádjáról festett kép, ha nem egészíteném ki a leg­frissebb színekkel. A XI. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának közelgő 30. évfordulója tiszteletére a kol­lektíva — megszokottan igé­nyes — vállalásait kiegészít­ve felajánlotta, hogy: idei termelési tervét 4000 norma­óra megtakarításával, az év vége helyett már december 18-ig teljesíti: a megtakarí­tott normaidőben a műhely dolgozói egy komplett, egy­fázisú hitelesítő berendezést készítenek. Továbbá: a bri­gád csatlakozik a gyár fenn­állásának közelgő negyed- százados évfordulója tiszte­letére meghirdetett hatfor­dulós pályázathoz, a külön­böző szellemi és szakmai ve­télkedőkön eddig elért si­kereihez hasonló eredmé­nyekre törekedve. o Azt mondja a szólás: a dip­lomatának a beszéd arra va­ló, hogy elrejtse vele a gon­dolatait. Azok a találomra kiválasztott munkások, tech­nikusok azonban, akik most ezt, a több mint hatvan tagú brigádot képviselik beszélge­tésünk színhelyén, a szak- szervezeti bizottság tanács­termében, nem diplomaták. Ellenkezőleg: ami a szívü­kön, az a szájukon. A téma — nem ,a brigád élete, legalább is nem közvet­lenül. A kérdés, amiben a Bolyai János szocialista bri­gád tagjainak véleményét ké­rem ez: van-e manapság elő­meneteli lehetőség a munká­sok számára? Csinálhat-e 1974-ben a munkás karriert? Egyáltalán: mit nevezhetünk a mi társadalmi viszonyaink között karriernek? Beszélgető partnereim — Petővári Ferenc, Mondok Mi­hály, Semperger Jánosné és Balogh Elek műszerész, Pá­lya Mária technikus, Bene László brigádvezető és Ur­ban József üzemvezető — abban csakhamar egyetérte­nek, hogy az utolsó kérdésre a válasz nem olyan egyszerű, mint — mondjuk — 25 évvel ezelőtt. Kiélezett forradal­mi helyzetben, amilyen a ha­talom megragadásának, a proletárdiktatúra megterem­tésének, a gyárak államosí­tásának ideje volt, a pálya is meredekebben ívelt föl­felé, amit egy-egy munkás befuthatott. Tegnap még esz­tergályos, ma már gyárigaz­gató; egyik nap még kazán­kovács, másnap már tanács­elnök. Ez igen: ez karrier. De manapság? — Nálunk — legalább is eb­ben a gyárban — még mű­vezető sem lehet a munkás­ból, ahhoz is technikusi, sőt mérnöki diploma kell. Már­most: diplomával műveze­tőnek lenni — mi ebben a karrier? — kérdezi Petővári Ferenc. Megállapodunk, hogy ez csakugyan nem az. Akkor még nem tudom, hogy pél­dául Urbán József is kétkezi munkásból, műszerészből lett előbb művezető, majd üzem­vezető. — Aztán, szerencsére, el is múltak azok az idők, amikor olyan gyorsan lehetett kar­riert csinálni, mint annak idején. Ma már mindenki tudja, hogyan értek el 1000— 1200 százalékos teljesítményt Muszka Imre, Porubszki meg a többiek?! A fél műhely a kezük alá dolgozott. — A karrier tehát egyenlő a jó keresettel? — Hát... a sok pénz, a jó élet, a ház, a kocsi, a víkend- telek feltétlenül a karrier je­le — mondja Petővári Fe­renc. 0 Balogh Elek fiatal ember, egy éve szabadult a műsze­rész szakmában, egy szót sem szólt eddig, ám ezt nem állja meg szó nélkül: — Legjobb tudomásom sze­rint, Feri bácsinak egyik sincs: se ház, se kocsi, se vi- kendtelek. Én mégis azt mon­dom, amit egy munkás a szak­májában elérhet, tekintélyt, megbecsülést, azt Feri bácsi elérte. Ha valami új darabot kell megcsinálni, a művezető Feri bácsit keresd. Ahol más­nál csődöt mond a tudomány, ott kezdődik a Feri bácsié. Én szerintem így is lehet kar­riert csinálni; a háta mögött úgy beszélnek az emberről, hogy aranyat ér a keze, ezer­mester. A légkör kezd felforrósodni, megpróbálok segíteni Balogh Eleknek. — Ha igaz volna. amit mondott, s a karriert kizáró­lag anyagiakkal lehetne kife­jezni, akkor a legnagyobb kar­riert az a belvárosi nyakken- döfestő kisiparos futotta be, akinek giccses termékeit ott látni valamennyi vásáron, s aki öröklakásához, nyaraló­jához, két kocsijához most betétkönyveket gyűjt. Újabb szövetséges szegődik mellénk, Palya Marika szemé­lyében: — Azt hiszem, az előmene­telt hiba lenne csupán fo­rintokban mérni. Ha nem veszik szerénytelenségnek, a magam példájával érvelnék. Én is műszerész voltam, s munka mellett iratkoztam be a gépipari szakközépiskola kihelyezett- tagozatára. Még egy évem van hátra, de nem­régiben kiemeltek, techniku­si beosztásba kerültem. Vé­leményem szerint ez már elő­menetel, mint ahogy én azt is annak tekintettem, amikor ta­valy második helyezést értem el a szakma ifjú mestere címért indított versenyben... Feri bácsi azt mondja: le­het, de csak tanulással. © Mondok Mihály kér szót, s arról a téves szemléletről be­szél, amely a karriert kizáró­lag a fehér köpenyhez köti. — Ebben a gyárban először 1958-ban szabadultak érettsé­gizett fiatalok a műszerész­szakmában. Köztük elég sok leány. Nos, a lányok kereken kijelentették, „nem azért ta­nultunk, hogy odaálljunk a satupad mellé”. Mert a mű­szerésznek oda kell állnia. A legtöbbjük el is ment a szak­mából: irodára, magasabb is­kolára, de akár még betaní­tott munkásnőnek is, szere­lőszalag mellé, mert ott fehér köpenyt viselhet. Pedig a mű­szerész szakmának még elég jó csengése van a fiatalok fü­lében! De már olajos mun­kára, forgácsológép mellé, la­katosnak vagy ilyesminek vég­képp nem akarnak menni a fiatalok. — Mert azt látják, hogy a kétkezi munkás sokat dól- gozik, mégis kevesebbet ke­res. mint a szellemi foglal­kozásúak, és méginkább az ügyeskedők! — mondja kissé indulatosan Petővári Ferenc. — Szerinted, fiam — fordul I Balogh Elekhez —, ha az em­ber idős korára érti a szak­máját, akkor karriert csi­nált? Ötvenéves koromra van egy egyszobás lakásom, és két gyerekem. Én 11 évig éltem albérletben, két hokedlim volt mindössze, végre kaptam egy lakást, be kellett rendeznem, felnevelnem a gyerekeimet — én nem értem rá karriert csinálni.. Bene László csendesen szól közbe: — Feri bácsinak a kisujjá­ban több van a szakmából, mint tíz'másnak a fejében; a gyárban megbecsülik, mun­kástársai beválasztották a műhelybizottságba —, ez mind semmi? — Én cselédek gyermeke va­gyok, magam is cseléd voltam a gödöllői uradalomban — kezdi tempósan Mondok Mi­hály. — 1949-ben jöttem dol­gozni a gyárba, két év múl­va felszabadultam, mint me­chanikai műszerész, 1960 óta vagyok megbízott csoportve­zető. Szerintem, ha az orvos fiából szintén orvos lesz, az nem csinált karriert; ha egész­ségügyi miniszter lesz, akkor igen! Az előmenetelnek nem­csak a végét kell látni, hanem a kezdetét is: én cselédből lettem csoportvezető, mi ez, ha nem karrier? — Nézőpont kérdése — ma- kacskodik Petővári Ferenc. — A mi korosztályunk szemé­ben ez előmenetel; a fiata­lok szemében a karrier a pénz­zel, a pozícióval egyenlő. Ta­lán, ha a kétkezi munkásnak, a szakmának nagyobb becsü­lete lenne ... ■ Ha a munkást anyagilag-erkölcsileg úgy be­csülnék, ahogy a termelésben és a társadalomban betöltött szerepe alapján kellene... — Tanulni kell — szól köz­be először, s most is alig hall­hatóan Semperger Jánosné. — Aki másokat akar vezetni, annak többet kell tudnia a többieknél... Hiszen a kar­rier nemcsak több pénzt, ran­got jelent, hanem nagyobb felelősséget is ... © Zászlósi Béla, az ü*em.tp£rtr bizottság titkára egy perc gon­dolkodási időt kér, mielőtt vá­laszolna a kérdésre: _ hány munkásból lett vezető neve jut eszébe kapásból? Nem ál­talában, persze, hanem olya­noké, akik itt, a gyárban kezd­ték a munkapad mellett, s ma különböző felelős poszton tanúsítják, hogy érdemes volt helytállni, jól dolgozni, tanul­ni. — Hadd kezdjem a név­sort Benkó Lászlóval, aki itt volt műszerész, majd a váro­si pártbizottság ipari osztály- vezetője lett, aztán a gyári pártbizottság titkára; innen küldték el továbbtanulni, je­lenleg az MSZMP Politikai Főiskolájának harmadéves hallgatója. Árvái Ferenc ugyancsak műszerészből lett művezető, majd a személyze­ti főosztály vezetője; Bielicz- ky Tibor villanyszerelő volt, most ő a szakszervezeti bi­zottság titkára; Szabó István betanított munkásból lett — több lépcsőfokot végigjárva — testvérüzemünk, a Közlekedé­si Mérőműszerek Gyárának igazgatója. Kiss Lajosné ti­pikus „szocialista karriert” fu­tott be: segédmunkás a gyár építkezésén, betanított sajto­ló munkás, gépbeállító laka­tos, technikus és — egy __ hó­napja a — vszt szervező tit­kára. Hámori György műsze­rész munkája mellett szerzett technikusi oklevelet, s ma a normaosztály vezetője; Sán­dor Mátyás, az erdőkertesi üzemünk részlegvezetője la­katosként kezdte nálunk; Ed- vi Tamás, a Városgazdálkodá­si Vállalat energetikusa itt volt szerszámkészítő. Nagy Ti- borné, a Pest megyei pártbi­zottság nőfelelőse nálunk volt munkaerő-gazdálkodó. Tamási Mátyás, a Mezőgazdasági Gép­kísérleti Intézet gazdasági igazgatóhelyettese munkaügyi előadó volt; én magam szer­számkészítőként kezdtem, az­tán jött a technikum, a mű­vezetői beosztás, majd az egy­éves pártiskola után lettem a pártbizottság titkára. Manapság az előmenetel te­hát nem olyan gyors, látvá­nyos, mint húsz-huszonöt esz­tendeje, s kitartó tanulást kö­vetel. Éppen ezért megalapo­zottabb. Nyíri Éva Tollak Mutatom László Imrének, a PEVDI szentendrei írószer­gyára igazgatójának fémtes­tű, elegáns Parker-tollamat, s kérdezem: mikor jelentkeznek ilyen minőségű, külcsinű író­szerszámmal a piacon? Mikor vásárolhatunk szebb-jobb go- lyóstollakat? Az igazgatót nem kápráz­tatja el az ezüst-parker, elő­veszi sok száz toliból álló mintakollekciójukat, s már mutatja is a hasonló külala- kút, minőségűt. Magyarázat­ként hozzáteszi: három extra, világszínvonalat elérő fém­testű tollúk van. Ezzel a bizonyítással már témánk lényegéhez érkeztünk, mire képes egy gyár műszaki fejlesztése? Hogyan lehet ál­landóan korszerűsíteni a ter­mékválasztékot? Miként lehet gazdaságosan kielégíteni a ve­vők igényeit? Márkanév lett A szentendrei gyárban 50 fé­le golyóstoll készül, évente mintegy 32 millió rostirón, 20 millió golyóstoll, s ugyan­ennyi betét. Idén 8—10 új cik­kel jelennek meg a piacon. Nos, e mennyiségi adatok bi­zonyítják, hogy nagy az ér­deklődés a PEVDI-tollak iránt. Hogyan lettek kelendőek ter­mékeik? Elsősorban a javuló minő­ség miatt. Például a nyugati országokban az export előtt bemérték a PAX-betétek tel­jesítményét, s kiderült, hogy a Parkerhez hasonlóan, 10—12 ezer métert írnak. Mint álta­lában, az írószerszámoknál is döntő a vásárlók értékrend- szerében a márkanév: két ha­sonló tulajdonságú cikk közül az ismertebb csengésű nevet választják. A Pest megyei vál­lalatnál elhatározták, hogy a PEVDI nevet fogják elterjesz­teni a világpiacon, érdemes, hiszen például hatféle betét­jük éri el a világszínvonalat. A toll másik vonzó tulaj­donsága az elegáns külső. Ezt az igényt úgy is kielégítik, hogy1 a tervek szerint az NSZK-ból rendelnek fémtes­teket, amelyeket új, modern csíptetővel látnak el. Itthon is törekszenek arra, hogy kor­szerű gyártással, de olcsóbban készítsék el a tetszetős for­mát: kidolgozták például azt az eljárást, amellyel a Space- pen fémhüvelyét műanyag galvanizációval előállíthat­ják — s kísérteties a hason­lóság, az igazgató által muta­tott tollak közül sem tudtam megkülönböztetni az ezüfct „műanyagruhájút”. SS ember helyett Miként lehet gazdaságosan kielégíteni a vevők igényeit? Természetesen gazdaságos gyártással, s így dolgoznak Szentendrén: veszteséges cik­kük nincs. Hogyan érték ezt el? Nagy termelékenységű gé­peket vásároltak a tőkés or­szágokból. Például három éve kezdték el a rostiron gyártá­sát, s az új berendezések­kel az évi mennyiséget 8-ról 32 millióra fokozhatták. Leg­korszerűbb szerelőautomatájuk 35 ember munkaerejének megtakarítását eredményezte — s mi ez, ha nem hatéko­nyabb munka, gazdaságosabb termelés? Vagy egy másik pél­da: az acél import csíptető 50 fillérbe kerül, a hazai réz- csiptető — mely rövid idő múlva kienged — 90 fillér­ből állítható elő. Az import melletti döntés is egyfajta megtakarítás. A gazdaságos termelés a PEVDI-nél ezért is rendkívül fontos, mert cikkeik nagy ré­szét exportálják. A szentend­rei termékek tavaly félmillió dollárt hoztak a népgazdaság­nak. Ha csak az elmúlt két évet vizsgáljuk, egész sor új piacot szereztek: eljutottak például Finnországba, Svéd­országba, Dániába, Hollan­diába, Irakba, Libanonba. Kooperációs partnereik útján jelen vannak a svájci, az NSZK-beli piacokon is. A nyugati piacok orientá­ló hatását érzik Szentend­rén is: a szupermarketek tet­szetős Csomagolású tollakat, betéteket kérnek. Most az országban egyedülálló cso­magolóberendezést rendeltek meg. S többet törődnek a rek­lámmal is. Egy év alatt piacképes Mennyibe kerül a gyárnak a műszaki fejlesztés? Egy új cikk kb. 20 ezer forintba. Elő­ször is meg kell tervezni a golyóstollat, majd mintagyár­tó szerszámokat készítenek, elvégzik a technológiai mun­kát velük, s a kész mintát a. kereskedők rendelkezésére bocsátják. Rajtuk múlik, hogy piacképesnek találják-e? S a műszaki fejlesztés eredmé­nye: az utolsó öt évben a ke­reskedelemnek felkínált ter­mékek közül csak egyre-ket- tőre nem tartottak igényt. Ma már egyre inkább a sa­ját mintájú termékekre tér­nek át, ha ugyanis újszerű, tetszetős formát találnak, az kelendő a nyugati piacokon, s az „egyedülállóság” extra­dollárokhoz juttathatja a cé­get. Egyébként egy cikk a döntéstől a mintakészítésig 3 —5 hónapot igényel, az érté­kesítés, felhasználás 3—6 hó­napot, vagyis az új termék egy éven belül piacképes. A szentendreiek állandóan tanulják, hogyan lehet kor­szerűsíteni a termékválaszté­kot. A külkereskedelmi vál­lalat, a gyár segítségével, éven­te 8—9 nyugati úton vesz részt. Szakembereik, tanul­nak, s üzleteket is kötnek egyben. Járatják a külföldi szaklapokat, hogy ne marad­janak el a fejlődéstől. És fo­lyamatosan törekednek a gaz­daságosság javítására: 4—6 bé­lyeg helyet ma már 64 bélyeg­Az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség irányításával a megyei kereskedelmi felügye­lőségek Budapesten és kilenc megyében — közöttük Pest megyében is — a társadalmi ellenőrök bevonásával vizsgálták a kenyér és péksütemény minőségét, a szállítást és az ellátást. A Pest megyei kereskedelmi felügyelők felkérték a hat vá­ros tanácsi szakigazgatási megbízottait, valamint két ál­lami kereskedelmi vállalat és három ÁFÉSZ 35 boltvezető­jét, hogy vezessenek listát arról; mikor szállítanak a sü­tőüzemek, azt az árut kül- dik-e, amit a boltok megren­deltek és mennyi a kenyér sú­lya, milyen a minősége. Á tapasztalatokat értékelve a megyei tanács kereskedel­mi osztálya megállapította, hogy a pékárukészítésben jelentős a javulás. A megyei sütőüzemek a negyedik ötéves terv eddig eltelt időszakában 38 millió forintot fordítottak a korszerűtlen üzemek gépe­sítésére, cseréjére, vagy a gép­park bővítésére. Kiemelkedik a napi 7,5 tonna kenyeret sü­tő tahi kenyérgyár és a szent­endrei sütőüzem rekonstruk­ciója. Ugyanakkor több és korszerűbb szállítóeszközre lenne szükség, mert ami van, az nemcsak kevés — például a speciális rekeszes szállító­autó —,. hanem annak nagy része már elhasználódott. Egy- egy autó hibája is már zava­rokat okoz az ellátásban. A fogyasztók számára a vizsgálat talán legfontosabb megállapítása az, hogy a sütő­ipari vállalatok a nagymérté­kű fejlesztés ellenére a keresletet csak korláto­zottan tudják kielégíte­ni. A vevők szívesen vásárolják a kézzel szakított egykilós és a kerek, háromkilós kenye­reket, de ezeket nem min­denütt lehet kapni. Országosan különben — a tavalyi adatok szerint — a ko­rábbinál öt százalékkal több péksüteményt fogyasztunk. A pékek 190 féle süteményt is­| gél is dolgoznak a prések, 64 kupak, tolltest jön ki egy­szerre a gépből — s ez is az önköltség csökkentését ered­ményezi. írószerszámaik iránt válto­zatlan az érdeklődés, bizo­nyításul : legrégibb cikkeik még élnek, öt-hatot közülük a szentendreiek már leállí­tanának, de a kereskedők igé­nye változatlan. 1962-ben kezd­ték a tömeggyártást, s 1965- ben érkeztek a korszerű auto­maták, amelyekkel elérhető . a világpiaci nívó, állható a verseny. Újdonságok a tarsolyban A műszaki fejlesztés ba­bérjain azonban nem lehet megpihenni: újabb nyolc cikk jövő évi forgalomba hozata­lán fáradoznak. Lesz közöttük reklámgolyósirón, új típusú rostirón, fém felsőrészes mo­dern golyóstoll, s korszerű töl­tőtoll is, amely most kezd új­ra divatba jönni. Az igazgató az újdonságok részletes be­mutatására nem vállalkozik, hadd maradjon meglepetés. A PEVDI-tollak ára stabil, belföldön áremelés nem volt, s elképzeléseik szerint az aláp- anyag-áremelkedést sem há­rítják a fogyasztókra. Termé­szetesen ehhez a gyáriak több és jobb munkája szükséges. Fejezzük be az írószergyár műszaki fejlesztésének elem­zését egy részlegük megúju­lásával: az alugrafikai mű­helyben — OMFB-támogatás- sal — lyukgalvanizált áram­körök gyártását dolgozták ki, s a termelés minősége kifo­gástalan. E téren is fejlődés várható... F. P. mernek, a megyében ebből azonban csak 40—50 félét süt­nek, Főleg a mintaboltokban és a városi nagy üzletekben árusítják ezeket, másutt a vá­laszték szegényes. Az I-es szá­mú Sütőipari Vállalat a szo­bi ÁFÉSZ-hez tartozó közsé­gekbe például csak a hét vé­gén szállít finom pékárut, máskor csak dupla zsemlét küld. A kereskedelem sokat tehet azért, hogy jó kenyér kerüljön az asztalra. Példamutató a Vác és Környéke Élelmiszer­kiskereskedelmi Vállalat 20- as boltja, ahol megtagadták 100 darab kenyér átvételét, súlyhiány miatt. Volt viszont olyan üzlet is a megyében, ahol negyvenegyszer állapí­tották meg, hogy a péküzem rossz, elégett vagy deformált kenyeret küldött, végül még­is átvették. Emellett ezeket a vekniket kifogástalan minőségűként árusították. Gyakori jelenség, hogy a ke­nyerek nem érik el az előírt kétkilós súlyt. így volt ez Du- naharasztin, a IV-es számú Sü­tőipari Vállalat ellátási kör­zetében, ahol még a pékség mintaboltjában is 5—15 de­kák hiányoztak a kétkilós lemért kenyerekből. Előfordul még, hogy nem csomagolják be rendesen a ke­nyeret, mért a vállalati köz­pontok normát írtak elő az el­adóknak a papírfelhasz­nálásra. Másutt — főleg a helyhiány miatt — a raktárakban más árukra terített papírokon tar­tották a friss kenyeret, vagy éppen kinn az udvaron, fe­detlen állványokon. A nagyszámú ellenőrzés mérlegét megvonva: jó néhány vállalat és ÁFÉSZ a korábbi­nál határozottabban védi a vásárlók érdekeit, de kétség­telen; a vállalati és szövetke- kezeti ellenőröknek még so­kat kell tenniük azért, hogy minden, a kenyérrel, péksüte­ménnyel kapcsolatos panasz végképp lekerüljön a napi­rendről. K. M. JELENTŐS JAVULÁS Még nincs minden rendben a kenyér körül

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom