Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-19 / 167. szám

6 xffídtm 1974. JŰL/IUS 19., PÉNTEK Munkahelyi után, falusi előtt Vasárnap a meleg sem lehet ellenfél Három megye — Nógrád, Pest és Heves — legjobb mun­kahelyi sportolói adtak ran­devút egymásnak az elmúlt vasárnapon Salgótarjánban. A négyévenként megrendezésre kerülő munkahelyi sparta- kiád területi döntőinek ren­dezője ezúttal a Nógrád me­gyei Sporthivatal tömegsport­bizottsága volt. A vendéglá­tók igyekeztek Pest és Nóg­rád küldötteinek a lehető leg­jobb feltételeket biztosítani, szépen, gördülékenyen követ­ték — vagy zajlottak azonos időben — egymást a verseny­számok, igazán nem a nóg­rádiakon múlott, hogy a szín­vonal olykor el-elmaradt a várakozástól. Az időjárást ugyanis még ők sem tudták befolyásolni. (Milyen is az ember: ha va­lami baj van, vagy nem úgy sikerül, ahogy elképzeljük, azonnal az időjáráshoz for­dulunk. A hideg, az eső vagy éppen a kánikula jelenti szá­munkra az objektív okot, a mentségeket.) De ezen a va­sárnapon valóban rekkenő hőség volt. Még a máskor oly kellemes hűvöst nyújtó Ka- rancsalja is izzott a nap me­legétől. Tulajdonképpen nyá­ron ez így is van rendjén. Azok, akik a Balaton vizé­ben találtak menedéket, bi­zonyára nem kifogásolták a 30 fokot. Csupán a sportolók. Mert ez az idő valóban nem a leg­alkalmasabb a játékra. A versenyeket egyébként há­rom sportágban rendezték meg. Kispályás labdarúgás, kézilabda — férfi és női, valamint röplabda — férfi, női. A kispályás labdarúgók kö­zött Pest megyét a Csepel Autó képviselte. Érkezésükig egyértelmű esélyesei voltak a tornának, a továbbjutás­nak. Azt írtuk: érkezésükig. Abban a pillanatban viszont, amikor leszálltak autójukról, már elvesztették esélyeiket. A többi sportág képviselői ugyanis — a Pest megyei Sporthivatal kérésére — már szombaton Salgótarjánba utaz­tak. A Csepel Autósok vi­szont csak vasárnap, s ak­kor is egyenesen a pályára si­ettek. A hajnali negyed ötös ébresztő, a nagy melegben megtett ü30 kilométer éreztet­te hatását. A favorit helyett egy fáradt, enervált csapatot láthattak a salakon, akiknek tagjai egy félidő után való­sággal összecsuklottak, mint egy colstok. A kispályás lab­darúgást végül is a Siroki Fémművek csapata nyerte, míg a Csepel Autónak a har­madik hely jutott. A kézilabdázók, röplabdá- zólc körülbelül a várakozás­nak megfelelően szerepeltek. A Ceglédi Cipő női kézilab­dázói a Gyöngyösi Vasas Izzó mögött másodikok, a Duna­keszi Jármű férfi kézilabdá­zói, ugyancsak a Gyöngyösi Vasas Izzó mögött másodikok lettek. Röplabdában két har­madik hely jutott: a nők — Dunakeszi Hűtő — férfiak — Dunai Kőolaj szerzett bronz­érmét. PEST MEGYEI HÍRLAP Maival Szocialista Muakaspárt Pest megyei Bizottsága s a Pest megyei tanács lapja Főszerkesztő: OR LOKOS ZOLI AN F őszerkeszt o-helyettes: SÁGI AGNES Szerkesztöseg: Postacím: L951 Budapest m., Somogy: Béla u. b. II. etn Eladja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANV FERENC kiadóin vatal: Vili., Blana Lujza tér S. Postacím: i959 Budapest szerkesztőség es a kiadóhivata központi telefonta: S43—108. 142—230. Titkárság: 140—441. Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. erjeszti a Hairyar ?osta. E16- zethető bármely postahivatalnál kézbesítőknél, a posta hírlap- zletetben es a Posta Központ- lírlap Irodánál .KHI) Budapest ] Józset nádor tér 1. Távbeszélő; JÓ—850 Po.ta -un o-tsta Közoont Hírlap Iroda. 1900 Budapest. ISfizetési tilt havonta NI forint INDEX: 33 064 Továbbjutást az országos döntőbe tehát egyik sportág­ban sem sikerült kiharcolni. Sportszerűségben viszont Pest megye végzett az élen. Kár, hogy e téren nincs továbbju­tás, s a döntőkben már nem bizonyíthatják sportemberi értékeiket. — Miként értékeli a Sport- hivatal a Salgótarjánban lá­tottakat? — érdeklődtünk Föl­des Istvántól, a tömegsport bi­zottság titkárától. — Csak a Csepel Autótól vártunk többet, egyébként a várakozásnak megfelelően sze­repeltek csapataink. Több együttes tartalékosán állt ki a nyári szabadságolások miatt, s ez eleve meghatározta esé­lyeinket. sorban az abonyi tsz férfi röp- labdázóiban bízom, akik, négy évvel ezelőtt a második helyet szerezték meg. Női röplabdá- zóink, a piliscsabaiak, kelle­mes meglepetést okozhatnak, habár reálisan csak a második hely megszerzése lehetséges. Sajnos, Budakalász női kézi­labdázóival csapatösszeállítási gondok vannak, s egyelőre nem is tudom, hogyan állnak ki. Az atléták közül az első, második helyezett jut tovább a szegedi országos döntőbe. Jók a váltóink, s a női rövid­távú síkfutásban vannak még esélyeink. Bízom benne, hogy Pest megye falusi sportolói közül jó néhányan eljutnak Szegedre. Persze, nem csupán turistaként. Ebben mi is bízunk. Németh Péter Totokrdnika Sok volt a telitalálat Befejeződött a labdarúgó­bajnokság, így szünetel a nagy népszerűségnek örvendő megyei sportrejtvénypályáza- tunk is. Hasonlóan az elmúlt évhez, újra igen sokan vet­tek részt a játékban, több új tippelő is rendszeresen be­küldte szelvényeit. Érdekes­ségnek számít, hogy egyre több fővárosi olvasó is szere­pel fogadói listánkon. A tavaszi idényben 12 740 szelvény érkezett szerkesztő­ségünkbe, ez heti átlagban 849 darab. A szabálytalanul kitöltött szelvények száma a korábbihoz viszonyítva lé­nyegesen kevesebb volt, mind­össze 27 darabot érvénytele­nítettünk helytelen kitöltés miatt. Reklamáció egyetlen egy esetben sem fordult elő. A 15 tavaszi fordulóban 41 olvasónk ért el nyolcas telita­lálatot, ezek közül Tóth H. József (Túra), Bulejsza Já­nos (Vác), Csorna János (Hé- vízgyörk), Kovács István (Nagykáta), özv. Magyaríts Vasárnap a falusi sportoló­kon a sor. Július 21-én dél­előtt 11 órakor kezdődik ugyanis a falusi dolgozók 23. spartakiádja. A rendező ezút­tal Pest megye. A helyszín pedig Vác. Itt is három me­gye legjobbjai mérik össze tu­dásukat, Fejér, Komárom és Pest megye összecsapását lát­hatják a nézők. A kispályás labdarúgás helyett azonban atlétika szerepel a műsoron. A férfi röplabdázókat az Ér­di MEDOSZ, a nőket Piliscsa- ba képviseli. A férfi kézilab­dában az Abonyi Tsz, a nőiben pedig Budakalász indul. Az atléták- természetesen külön­böző helyekről kerültek ki, s alkotják Pest megye váloga­tottját. Az esélyekről ismét Földes Istvánt, aki mellesleg a falusi spartakiád szervezője, rende­zője, faggattuk. — Nagyobb derűlátással né­zek a falusi dolgozók sparta­kiádja elé, mint az elmúlt hé­ten, a munkahelyi spartakiá- dot vártam. Egyrészt azért, mert mi vagyunk a rendezők, úgymond a hazai pálya elő­nyét élvezzük. Másrészt né­hány sportágban valóban ko­moly esélyeink vannak. Első­Drukkerek A nyári vakációt sokan napközis tá­borban töltik, ahol játszanak, sportol­nak, pihennek a fiatalok. Képünkön: a drukkerek. ismételt a Textiles A XIII. kerületi kézilabda- szövetség Balatonbogláron ren­dezte a női kézilabda Balaton Kupa küzdelmeit. Akárcsak tavaly, most is a Budakalászi Textiles hódította el a tró­feát, veretlenül végzett az élen a Duna Cipő, a BRG és a Zrínyi Nyomda előtt. A Pest megyei lányok ered­ményei : Budalcalász—Duna Cipő 6:4, Budakalász—BRG 7:2, Budakalász—Zrínyi Nyom­da 6:5. Varga Erzsébet gól­erőssége, valamint Elter Ka talin kapus kitűnő nagyban hozzájárult a siker­hez. A Budakalászi Textiles NB II-es férfigárdája július 26— 28 között Fonyódon vetélke­dik a Balaton Kupáért. A Somogy megyei szövetség tor­náján több NB I-es csapat is rajthoz áll majd. A vívóvilágbajnoliság csütör­töki napján a férfi tőrözok után a kardvívók Ls bemutatkoztak, majd az esti ünnepélyes megnyitó után kiosztották az első érmeket férfi tőrben — magyarok nélküli Védése döntő után. Arpádné (Üröm), Baranyai István (Sóskút), Perjést Já­nosáé (Tápiógyörgye), vala­mint „hetesével” ifi. Uuring Ferenc (Gödöllő) olvasónk „magányos” telitalálatos volt. A legeredményesebb tippelő­nek pedig Csorna János bizo­nyult, aki 15 hét alatt össze­sen 175 totószelvényt nyert. Fekete József INNEN - ONNAN A már hagyományos szegedi nemzetközi maratoni versenyt ti­zennyolcadik alkalommal rendezik Szegeden. Az idei viadalra hat­vannyolc nevezés érkezett, jelezte részvételét a tavalyi győztes angol dr. Hill is, s még hét országból ér­kezett nevezés. Ferruccio Valcareggi, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya visszalép tisztségétől. A margitszigeti sportuszodában csütörtökön megkezdődött az 1974. évi országos felnőtt úszóbajnok­ság. Csémi Károly honvédelmi állam­titkár fogadta a VB-re készülő ejtőernyős válogatottat. A váci jrási labdarúgó- bajnokság 1973/74. évi végeredménye Kossuth csoport felnőtt: 1. Vác- duita 31 pont, 2. Dunakeszi SE 3U, S. Váchartyán 28, 4. Vácrátót 26, 5. Szokolya 26, 6. Sződliget 22, 7. Letkés I. 22, 8. örbottyán I. 18, 9. Fóti VSE 18, 10. Szód 18, 11. Esze T. SE 16, 12. KÓSpal'lag 7. Északi csoport: 1. Ipolydamásd 19 pont, 2. Márianosztra 19, 3. Vámosmikola 18, 4. Perőcsény 12, 5. Letkés II. 6, Nagybörzsöny 4. DCM visszalépett. Déli csoport: 1. Püspökhatvan 25 pont, 2. Kösd 22, 3. Gödi TK 18, 4. Rád 17, 5. Kisnémedl 16, 6. örbottyán II. 13, 7. Püspökszilágy 14, 8. Galgagyörk 5. Ifjúságiak: 1. Fóti VSE 31 pont, 2. Sződ 26, 3. örbottyán 25. Tápiómenti Kupa A nagykátai járási Labdarúgó Szövetség az idén is megrendezi a Tápiómenti Kupa mérkőzése­ket. A lejátszott első forduló ered­ményei: Tápióbicske—Nagykáta 2:3, Tápiószecső—Tápiószele 3:2, Tápiószentmárton—Tápiógyörgye 6:1* Zrínyi SE—Pánd 3:1. A Szent- in ártonkáta—Farmos, valamint az Újszilvás—1Tápióság mérkőzés el­maradt, mert Farmos és Tápió­ság nem jelent meg. A két pon­tot Szentmártonkáta, illetve Új­szilvás kapta. Vasárnap kerül sor a második fordulóra az alábbi párosításban: Zrínyi SE—Tápiószentmárton, Nagykáta—Újszilvás, Szentmárton­káta—Tápiószecső. A mérkőzések az elöl áilók otthonában, 17 óra­kor kezdődnek. ALLAS Keresünk sajtoló eép- munkást (női és férő munkaerőket) Irrip- resnálót (férfit). Je­lentkezés: ÉVIG Vtl- lamosgépgyár Bp. X., Gyömrői u. 128. Mu- kaügyi csoport. Tele­fon: 273—640/192-es mellék. ÉPÜLET- ÉS BOTOR- VASALÁSOK, BÚTORGORGÖK ÉS GUMIKEREKEK nagy választékban kaphatók a VASÉRT 1. SZ. BOLTBAN Budapest Vili., Dllői út 32. A 224. sz. Intézet Nagykőrös, Kossuth L. u. 2. felvesz 1 fő könyvelőt; középfokú közgazd. végzettség és legalább 5 éves köny­velői gyakorlat szük­séges. Belépés: 1974. aug. 15. 1 fő admi­nisztrátort (gép-gyors­írás, középfokú vég­zettség): Belépés: 1974. augusztus 1. Fizetés: 212/1971. UK. MM. MüM. szerint. Érd.: az Igazgatónál. Azonnali belépéssel felveszünk az újonnan beinduló gáztüzelésű kazánhoz kazánfűtőt és segédfűtőt, villanyszerelőt, lakatost, valamint betanított és segédmunkára i 18 éven felüli férfiakat. Jelentkezés: Könnyűbeton és Szigetelőanyagipari Vállalat Fedéllemezgyár. 1201 Budapest XX., Dósza Gy. út 63. A VOLÁN 1. SZ. VÁLLALAT 11. sz. Üzemegység. Cegléd FELVÉTELRE KERES CEGLÉD, ABONY, MONOR, NAGYKÁTA, NAGYKÖRÖS munkahellyel tehergépkocsi­vezetőket és rakodómunkásokat. MONOR. ABONY telephellyel portásokat. JELENTKEZÉS: Cegléd, Külső Körösi út; Abony, János u. 2.; Monor, Petőfi S. u. 1.; Nagykáta, Jászberényi út; Nagykőrös. Szurdok dűlő. Gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségivel rendelkező fiatalokat azonnali belépéssel felveszünk adminisztratív munkakörbe. Gépírni tudók előnyben. Jelentkezés a gyáregység személyzeti vezetőjénél. Lenfonó és Szövőipari Vállalat Budakalász, Szentendrei út 1—3. A Lenfonó és Szövőipari Vállalat központja felvesz: bizalmas munkakörbe gyakorlott gyors­és gépírónőt, egyéb gépírónőket, kezdőket is. Vidékiek részére szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet a vállalati központ személyzeti és oktatási osztályom Cím: 2011 Budakalász, Szentendrei út 1—3. sz. Gabonaátvevőt, trak­torvezetőt, automata lisztcsom agológéphez csomagolónőt. molnár szakmunkást, érettsé­gizett fiatalokat labo­ratóriumi munkára felveszünk. Címünk: Ferencvárosi Malom. Bpest IX., Soroksári út 44. Telefon: 134- 480. Festőrészleg-vezetőt felvesz a Ceglédi Vas­ipari Ktsz. Jelentke­zés: Cegléd. Szabadság tér 5.‘Munkaügy. Érettségizett fiút ipari tanulónak felveszek. Varga Sándor szoba­festő, mázoló mester. Nagykőrös, Ceglédi u. 53, szám. ________________ Gy ors- és gépírót ke­res a nagykőrösi Arany János Mg. Tsz. Ceglédi u. 3. Főkönyvelői állás be­töltésére pályázatot hirdetünk. „OMÜV” Orvosi Műszer és Vasipari Szövetkezet Törökbálint. Munkácsy Mihály u. 48. Telefon: 255—081. A TIGAZ Fest megyei Kirendeltsége felvesz budapesti munkahe­lyére adminisztrátoro­kat, váci telephelyére gázdíj-elszámoltatót, óraleolvasót, elszámol­tától Jelentkezni le­het: hétfő és szombat kivételével, 8—13 óra között az üzemvezető­nél, illetve az admin, csop. vezetőjénél. Isaszeg (Pest m.) bel­területén a vasútállo­mástól és az autóbusz- megállótól 2 percre 135 négyszögöles tel­ken 2 1/2 szobás csa­ládi ház azonnal be­költözhető állapotban eladó. Irányár: 30Ó ooc Ft. Megtekintése elő­zetes értesítés alapján. Levélcím: Magvető Mg. Tsz. 2118 Dány. (Pest m.) Ügyintéző: Bense István elnök- helyettes^ ______________ El adók bernáthegyi kölykök, 1 idegen vér­vonalú 5 hónapos, és egy 14 hónapos német juhász szuka kutya. Orosz tenyésztőnél. Cegléd, Temető dűlő 360. sz. __________ Ce gléden a Szövetség utcában háromszobás OTP-lakás eladó. Ér­deklődni: Gubodi u. 14. sz. Pest közelében kertes családi ház beköltöz­hetően eladó. Ócsa, Széchenyi u. 9/a. Eladó Nagykőrös I. kér., Farkas u. 12. szá- mii kertes ház. Eladó 601-es Trabant Cegléd, Rét u. 14. Len- gyel. ____________________ 1 s zobás családi ház több mellékhelyiséggel beköltözhetően eladó.’ Horváth. Aporka. Nagykőrösön eladó VI. kér. Kölcsey u. 17. számú ház, mellékhe­lyiséggel._______________ Eladó Cifrakert mel­letti 165 négyszögöl te­lek, kész alappal. Ér­deklődni: Király Lász­ló, Kőcser, 10. dűlő 31. sz. ____________________ Sü rgősen eladó 367 négyszögöles telken kétszobás, melléképü­letekkel ellátott csa­ládi ház. Érdeklődni • Valkó, Rákóczi út 41. Vácon, főútvonalon levő lakóház beköltöz­hetően eladó. Kisipa rosnak vagy szövetke zetnek is alkalma' irodák, raktárak, mű­helyek kialakítására Ipari áram van. Ér­deklődni lehet: 18 óra után a 209—300-as te­lefonon. VEjGYES I Soproni góliát legko­rábbi, folyton termő földlabdás szamóca- tövek tizenkét, palán­tája harmincanként 100 Ft. Földlabdás fü­gefák tavaszra előren- delhetők, 60—100—150 forint. Költségekkel utánvételezve. Sopron, Lövész út, Szabó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom