Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-26 / 147. szám

1974. JŰNIUS 26., SZERDA %Mú<m Lázár György előadása Az MSZMP Központi Bi­zottságának politikai akadé­miáján Lázár György, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az Or­szágos Tervhivatal elnöke szer­dán délután előadást tart A munka- és üzemszervezés kér­dései címmel. Évzáró a SZOT-iskolán Eredményesen fejeződött be kedden a SZOT központi is­kolán az 1973—74-es oktatá­si év. Az egyéves vezetőkép­ző tanfolyam záróünnepsé­gén, amely egyben az 1973— 74-es tanév zárója is volt, Földvári Aladár, a SZOT el­nöke mondott ünnepi beszé­det. Elismeréssel szólt az ok­tatási évben végzett munká­ról. Munkát könnyítő gépek A KGST-program keretében Közúti gépbemutató Cegléden A közlekedési koncepció az úthálózat fejlesztését, korsze­rűsítését írja elő. Ehhez pe­dig az importgépek mellett a hazai gépgyártás fokozása szükséges, a nemzetközi koo­perációba való intenzívebb bekapcsolódás. Ennek jegyé­ben mutatta be kedden dél­előtt a Közúti Gépellátó Vál- lalat legújabb termékeit ceg­lédi gyáregységében. A meg­hívott szakemberek működés közben tekinthették meg az utak korszerűsítéséhez, építé­séhez, karbantartásához szük­séges berendezéseket. Beosztással a kevés is lehet sok Negyvenhárom és fél millió a Dunakanyar fejlesztésére A Dunakanyar fejlesztésére hozott kormányhatározat megjelenése óta nyolc év telt el, és mindenki — aki közben többször meglátogatta a Du­nakanyart — láthatja a szem­betűnő fejlődést. Mindez még­sem elég, miután a táj iránt a vártnál is jobban megnőtt az érdeklődés, elsősorban a több szabad idő, az autós tu­rizmus rohamos növekedése és az általános életszínvonal­emelkedés hatására. A Dunakanyar Intéző Bi­zottság számításai szerint 1980-ig összesen 245 ezer em­bernek — a jelenleginél 120 ezerrel többnek — kell a Du­na két partján a tájat úgy „berendezni”, hogy ott kelle­mesen érezze magát. Beletar­tozik ebbe a hangulatos erdő­től az olcsó étkezésig, a stran­dolástól a jó közlekedésig sok­minden. A DIB a közeli he­tekben ismerteti területi és szakbizottságaival azokat a kész terveket, amelyek alap­ján Esztergom, Visegrád és Vác, valamint a Nagymarostól délre fekvő Duna-parti tele­püléssor fejlődését kívánják meggyorsítani. Ezenkívül gon­doskodnak egy-két börzsönyi és pilishegyvidéki kiránduló- hely fejlesztéséről is. Közművek, köztisztaság Ezeket az elképzeléseket még meg kell vitatni s a bi­zottságoknak el keli fogadni. A fejlődés azonban addig sem áll meg. Kővári Lajost, a DIB titkárát a „jelen” tervei­ről, eredményeiről kérdeztük. Mint elmondotta, a Pest me­gyei Tanács a negyedik ötéves tervben a Dunakanyar fejlesz­tésére 27.5 millió forintot adott. A jelentős összegnek több mint felét már felhasz­nálták. A Duna két partján fekvő községekben a köztisztaság jobb ellátására másfél mil­lióért utcaseprő gépeket vásá­roltak. Négy millióba került Leányfalun a faházas nya­ralótel 3p elkészítése és ugyan­annyit fordítottak a szentend­rei kemping korszerűsítésére. Visegrádon, a Fellegvár előtti parkoló közvilágítása és köz­művekkel való ellátása két milliót igényelt és ugyanany- nyit a Fellegvár belső terének a rendezése, az u‘ak, támfa­lak megépítése. Félmillióból megoldották a gödi főútvonal közvilágítását, felszerelték a higanygőzlámpákat. A folyam mentén Szobon. Verőcén, Szentendrén, a kisoroszi szi­getcsúcson és a Tahi-híd kör­nyékén megközelítőleg három milliót költöttek — az e cél­ra tervezett öt millióból — a parkingláncolat kiépítésére. Szentendrei gond a parkolás Nem érdektelen annak a 16 millió for!ntnak a felosztása sem, amelyet a Dunakanyar Intéző Bizottság adott a te­rület fejlesztésére és amely összegből az oroszlánrész Pest megyéé. Ebből tavaly 4 millió 400 ezret használtak fel, az idén 5 millió három- százezer forintot lehet elköl­teni, míg jövőre 6 millió 300 ezer forint jut. Négyszázezer forinttal járultak hozzá Viseg­rádon a Salamon torony utca — 800 ezer forintba kerülő — közvilágításának kiépítéséhez. Egy millióból megrendelték az idén nyárra a szúnyogirtást. Szentendrén a parkolók léte­sítéséhez 3 millió forintot ad­tak, miután a város egyik legnagyobb gondja, hogy nem tudják hol elhelyezni az oda látogató autók ezreit. A gondot még ma sem oldották meg sem itt, sém másutt. A bal parton is elsősorban a par­kolóhelyeket igyekeznek bőví­teni. Célszerű beosztással A teljességet nem igénylő felsorolás is bizonyítja: a szükségeshez képest nem túl gazdag keret célszerű beosz­tásával lehetett és lehet ered­ményeket elérni. Komáromi Magda A Közúti Gépellátó Válla­lat — a KGST-integráció ke­retében — több éves progra­mot dolgozott ki, amelyet a Közlekedés- és Postaügyi Mi­nisztérium, valamint az Or­szágos Fejlesztési Bizottság pénzügyi forrásokkal is támo­gat. Üveggyöngy a burkolaton Ezek az új berendezések nemzetközi kooperációban ké­szülnek. Így az útjelfestő-gép is (a képen), amely al­kalmas városi és külső utak, autópályák, valamint repülő­terek útburkolatainak festésé­re. A gép teljesítménye az időjárástól függően napi 6—20 kilométer, jelzése három évig is látható. A gép a festés után automatikusan üveg­gyöngyöt szór a felületre, így éjszaka is látható az átjelzés. A svájci—magyar kooperáció­ban készült gépből eddig hár­mat adtak át. a nyíregyházi, a hódmezővásárhelyi és a szé­kesfehérvári körúti igazgató­ságoknak Nagyüzemi aszfalt NDK-kooperációban készül a C—40-es aszfaltgyár. Ezen­kívül bemutattak még bitu­menszóró berendezést, amely útépítési és fenntartási célokat szolgál, talajstabilizáló gép­láncot, valamint hómaró-be- rendezést, ez utóbbi NSZK— magyar együttműködés ered­ménye. Még számos hasznos génét láthattak az érdekeltek a bemutatón, s reméljük, hogy a Pest megyei utakért felelős vállalat is megtalálta itt a munkáját könnyítő, moderni­záló berendezést. Már az idén gyártják A Cegléden bemutatott gé­peket már az idén gyártani kezdik és 1975-től 60—70 mil­lió forint értékben állítják elő. A KÖZGÉP a KGST- piacon is értékesíteni kíván­ja a saját fejlesztésében, va­lamint nemzetközi kooperá­cióban kialakított gépeit. Ed­dig is jelentős exportot bo­nyolítottak le — a többi kö­zött Csehszlovákiába és az NDK-ba — ezt most fokozni kívánják. A kedd délelőtti bemutatón Szőke András, a KÖZGÉP vezérigazgatója tájékoztatta á több mint száz meghívott szakembert, köztük az NDK- beli és csehszlovák cégek kép­viselőit. A gépbemutatót vita követte. Koppány György A Minisztertanács tárgyalta Jusson is, maradjon is! ALIGHA VÁRATLAN ESE­MÉNY a kormány legutóbbi határozata, amelynek alapján további dolgozó rétegek heti munkaidejét csökkentik. Jó ideje már, hogy megkezdődött ez a folyamat, és ma már milliók élvezik előnyeit, an­nál is inkább, mert a család­tagok szempontjából sem kö­zömbös, mennyi időt töltenek munkában — és nem csupán munkahelyükön! — a família kereső tagjai. Ám akikről ez­úttal szó van, — az alsó- és középfokú intézményekben oktató pedagógusok jelenté­keny része, az egészségügyi dolgozók, az állami mezőgaz­dasági, erdő- és vadgazdálko­dási, közlekedési, fürdöüzemi, továbbá az oktatási és kul­turális szolgáltató intézmé­nyeknél, vállalatoknál foglal­koztatottak — azok számára igen nagy jelentőségű ez a döntés. Hadd tegyük nyomban hoz­zá, hogy egy-két éven belül fokozatosan és a hivatás, a szakma sajátosságai szerint megvalósuló határozat ez, amely az érintett pedagógusok esetében például a heti köte­lező óraszám csökkentését je­lenti. Fokozatosan, mert a megvalósítás alapelve ezúttal is az, hogy a rövidebb munka­idő nem ronthatja a termelés, illetve a tevékenység jelenlegi hatékonyságát, színvonalát. Ez utóbbi legalább annyira társa­dalmi érdek — gondoljunk csak pz oktatásra, kórházi el­látásra, közlekedésre —, mint a több szabad idő mind szé- desebb körű biztosítása. KÖNNYŰ MEGÉRTENI az óvatosságot, hiszen miközben egy-egy dolgozó réteg, csoport szeme előtt elsősorban saját munkakörülményeinek javí­tása lebeg, a többiek joggal várják el, hogy amire igényt tartanak, nem romlik, nem csökken, ellenkezőleg, folya­matosan javul, tökéletesedik, különösen, ha elsőrendű szol­gáltatásról van szó. További nehézséget okoz, hogy a munkaidő-csökkentés folyamata mindinkább olyan területekre is kiterjed, ahol nem lehet a termelékenység növelésével kiegyenlíteni, ha rövidebb ideig dolgozunk. A létszám növelésére pedig, szá­mos ismert ok miatt, szintén csak korlátozott mértékben van mód. Gondoljunk például az egészségügyre, a körzeti és szakrendelésekre, a kórházi, vagy a klinikai betegápolásra. Ma is hiány van ápolónőkben, és a rendelkezés megvalósí­tása további sok-sokezer nő­vér kiképzését és munkába ál­lását feltételezi. A KÉT FELADAT nyilván­valóan csak együtt, egymással összefüggésben valósítható meg. Nem vitás, hogy a mun­kaidő-csökkentésről hozott kormányhatározat, a várható jobb munkakörülmények nö­velik majd e pálya vonzóere­jét és más intézkedésekkel egyetemben elősegítik, hogy a betegágyak nélkülözhetetlen őrangyalai hivatásuk magasla­tára emelkedjenek. De van még valami, amit szintén nem hagyhatunk fi­gyelmen kívül. Mostanában igen sok szó esik a munka, a munkahely szervezettségéről. Kellő határozatokban nincs hiány, és általában a módsze­res segítséghez, szakértő tá­mogatáshoz is hozzájut min­den vállalat, intézmény, amely ezt igényli. Mégis úgy tűnik, mindez kevés. Szinte változat­lanul érvényes a mejéllapítás vállalati, üzemi, intézményi szervezettségünk kiáltó elma­radottságáról, már csak azért is, mert még ha tapasztalható is e téren szerény előrehala­dás, a világ ennél gyorsabban halad. LEHETSÉGES, hogy a kö­vetelményekben keresendő a hiba? Bizonyára azokban is. Akkor pedig azok a körülmé­nyek, amelyek a munkaidő csökkentés előírt, illetőleg meghirdetett menetrendjéből bekövetkeznek, kényszerítik majd, akiket illet, hogy szer­vezeti téren alkalmazkodjanak az új helyzethez. Eddig is tanúi voltunk már ilyesminek. Csakhogy most mindinkább olyan munkakörökre kerül sor — ide tartoznak a kereske­delmi dolgozóké is, amely* szintén napirenden van —, amelyeket valóban sajátos módon kell kezelni, hogy — úgymond — jusson is, marad­jon is. Jusson elég szabad idő , mindenkinek, ha tisztességes munkájával rászolgált, és ma­radjon elegendő áru és javuló színvonalú szolgálatatás mind­nyájunknak, akik e munka gyümölcseire joggal igényt tartunk. Balog János Állítások és ellenkezések Hüllőin, mert többen mondogat­ják, hogy nehéz boldogulni az em­berekkel. Néha nagyon nehéz. Aki arra vállalkozik, hogy elterelgeti, útbaigazítja őket az igazsághoz, az rengeteg tapasztalat és bölcsesség, főleg pedig kiapadhatatlan türelem birtokában fogjon csak hozzá. Mert, ha esetleg balgán úgy vélné, hogy ami jó Kovácsnak meg Szabónak és még százaknak, ezreknek, az már bizonyosan Tóthnak is megfe­lel — nos, az illető máris menjen inkább vályogvetőnek, mint agitá­tornak. És tulajdonképpen az is szedheti a sátorfáját, és kivonulhat az emberek sűrűjéből, aki megütkö­zik azon, hogy mások ellentmonda­nak neki, és esetleg másként szem­lélik a világot, mint ő. Alighanem van abban bizonyos önkritikus be­ismerés, hogy az utóbbi időben mintha valóban sokan szinte abba­hagyták volna a politikai tevékeny­séget, mondván, ott van erre a cél­ra a tévé meg a sajtó, kinőttünk már a hőskorszakból. Mintha az úgynevezett tömegkommunikációs eszközök képesek volnának helyet­tesíteni a személyes kontaktus te­remtéséhez szükséges eszmecseréket. Nem újság, hogy az emberek né­ha ugyanazt a problémát egészen másként ítélik meg. Nem várha­tunk tovább az útépítéssel, mert félő, hogy elakad a forgalom — ér­vel az egyik. Fölösleges kiadás — kiáltja rá a másak, néha csak úgy vaktában,1 anélkül, hogy ismerne akár egyetlen vizsgálati eredményt is ezzel kapcsolatban. „Ne a hosszú haját nézzed, hanem azt. hogy mit produkál a fejével meg a két kezé­vel, aztán meg hogyan viselkedik” — magyarázza az egyik ráérő nyug­díjas a másiknak. „Hát azért mégis gyanúsak nekem ezek a mai kölkök. hiába” — így a másik, s nyilván eszébe sem jut, hogy bántóan álta­lánosít. „Vigyázzon, mert átveri az a fiatal nő, annak csak a lakás kell, nem maga” — óvja-félti a szom­szédasszony a hetvenesztendős to- tyogós Feri bácsit. Mire az öreg méltatlankodik, hogy kinek mi kö­ze őhozzá, az az asszony, akit fele­ségül akar venni, igenis önzetlenül szereti őt. „Szerintem csak tisztes­séges munkára lehet alapozni az életet” — állítja felnőttes meggyő­ződéssel Tibor, a fiatal postai sze­relő. Lajos, a haver, meg reagál rá: „Te, biz’ isten, meg vagy húzatva, tudhatnád, hogy szemtelennek áll a világ” ... Miért tetszik szidni az új lakónegyedet, mi is itt lakunk, és meg vagyunk elégedve” — beszél­getnek egy jól megtermett asz- szonnyal a lakótársak lent a ház előtti kőpadon. Az meg indulatos- kodik válasz helyett: .Megyek eb­ből a tetű lakásból a faluba, a ma­gaméba, akármit is magyaráznak nekem, ott nincs ennyi ember, és svábbogár is kevesebb van”... És így tovább a végtelenségig. Néme­lyek „humbugnak” tartják a mun­ka szerinti bérezést, mások azt mondogatják, hogy máris sok a gyermek, miért kell anyagilag ösz­tönözni a fiatal házasokat. Mennyi állítás és tagadás, hány­féle vélemény és ellenkezés! És mi minden erjed, vagy kavarog még az emberek fejében! A múltját, ne­veltetését, szűkebb környezetét ki­ki magában hordozza, s ezek az él­mények kétségtelenül motiválják, befolyásolják az emberek mai tet­teit és reagálásukat a szocializmus jelenségeire, a kommunisták fára­dozásaira és okfejtéseire. Vannak — és egyre többen vannak — jó meg- hallói a kétszerkettő-szerű igaz­ságoknak. és ettől úgy nőnek, vál­toznak, alakulnák, mint éltető eső hatására a fű, akadnak azonban olyanok is, akik szinte kérkednek ostobaságukkal, akiknek az agyá­ban nem képes életmagra kapni egyetlen valamirevaló gondolat sem. Mit lehet kezdeni ilyen vegyes fölfogású, tarkabarkán ítélkező embertársakkal ? Hogyan, miképpen lehet úgy közlekedni a konok taga­dókhoz, a mindent eleve elutasítók­hoz, a mindenkivel szemben bizal­matlanokhoz, a minden újtól, jótól viszolygókhoz, hogy ne fordítsanak hátat rögtön, mihelyt a politika szót meghallják? Talán a dédnagyapjuk hagyományozta rájuk, hogy a „po­litika úri huncutság”, s nekik ez elég, nem hajlandók elismerni, hogy a kommunista párt csak tisztessége­sen, csak a nagy tömegek érdeké­ben politizálhat, s tulajdonképpen mindenki azt csinálja, aki az élet javításának lehetőségeit latolgatja. Százezren és százezren élnek eb­ben a csepp hazában olyan párton belüliek, vagy pártonkívüliek, akik érzékenységük foka szerint, vagy Cppen vérmérsékletüknek megfe­lelően égnek, lobognak, lelkesed­nek állandóan, hogy világot gyújt­sanak a fejekben, aztán életmód­jukkal és köznapi munkájukkal is követendő példát adjanak. Vannak, persze, kevésbé aktív állampolgá­rok is nagyon sokan, akik csupán csendes igent mondanak a párt szimpatikus politikájára és végzik szerényen, pontosan a dolgukat. Ugyanakkor kétségtelenül találko­zunk szimpla haspártiakkal, akik menekülnek mindentől, ami közös­ségi, tehát egyedül és kizárólagosan saját magukkal vesződnek, csupán önös kis célokért törik, fárasztják magukat. Ez utóbbiak is magyar ál­lampolgárok, ebben az országban él­nek velünk együtt, és bármily ne­héz is velük bánni, soha nem sza­bad lemondani róluk, mint nevel­hető, átformálható emberekről. Tel­jesen nyilvánvaló, ezt a nehéz, hosszadalmas munkát csak olya­nok végezhetik el, akik jól ismerik a marxizmus—leninizmust, érzel­mileg szorosan kötődnek hozzá, ér­tik és cselekvőén támogatják a párt politikáját, elég műveltek, ember­szeretők és türelmes természetűek, akik nem dőlnek be például annak a manapság divatos demagógiának, miszerint szégyen az, ha még ma sincs valakinek autója. Ehelyett szi­lárdan vallják, hogy a tartalmas életnek a korszerű világnézet és forradalmi munka a föltétele. Akik fáradtan és reménytelenül legyinte­nek e követelmények hallatán, és bizonyos nosztalgiával még most is emlegetik a régi „ne sokat vacakol­junk, hanem üssünk oda” típusú „nevelési módszereket”, azok való­jában jobb szolgálatot tesznek en­nek a társadalomnak, ha félreáll­nak és átengedik a terepet a szün­telenül érvelni képes, kitartó, föl­készült kommunistáknak. Aligha lehet vitás: nem megbán­tani, elriasztani, hanem megnyerni és fölemelni akarjuk a legbizalmat­lanabb, legelmaradottabb embert is. Hiába végzünk maholnap a szocia­lizmus építésével a gazdaságban, hiába nézünk büszkén az impozáns, új városokra, gyárakra, iskolákra, ha nem értjük meg, hogy ez kevés, hogy az emberek tudatában sokkal hosszabb idő alatt lehet csak újat, szépet formálni, létrehozni. De akik értik, tudják, megtanulták, mennyi­re hosszadalmas folyamat ez, azok nem unhatnak rá soha az agitáció- ra, nem fáradhatnak bele a disz- tingvált, tapintatos és következetes politikai tömegmunkába. Azt szok­tuk mondani, elvtársainktól elvár­juk ezt a szüntelen és önzetlen helytállást. Természetesen úgy ér­tendő ez, hogy a jószándéknak és a forradalmi meggyőződésnek páro­sulnia kell nagyfokú emberisme­rettel, szimpatikus magatartással és megfelelő intelligenciával. Csak így képzelhető el a párt és a nép megbonthatatlan kapcsolata és egysége, továbbá az eredményes küzdelem mindenféle elvtelenség- gel, kis- és nagypolgári magatartás­sal, esetleg antikommunista nézet­tel szemben. F. Nagy István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom