Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-21 / 143. szám
V PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA xvm. ÉVFOLYAM, 143. SZÄM Áll A 80 FILLÉR 1974. JÜNIUS 21., PÉNTEK Szófia Ma fejeződik be KGST 28. ülésszaka Határozat a jubileumról A KGST 28. jubileumi ülésszaka csütörtökön délelőtt a szófiai Park szálló tanácstermeiben munkacsoportokban, illetve az ülésszakon elfogadásra kerülő dokumentumokat szövegező szerkesztőbizottságok ülésein folytatta munkáját. A délelőtt folyamán került sor a KGST végrehajtó bizottsága 68. ülésszakának megtartására is. Délután a delegációik, élükön a tagországok kormányfőivel plenáris ülést tartottak, s azon folytatták a vitát Ta- no Colovnak, a végrehajtó bizottság elnökének és Ivan Ilievnek, a tervezési együttműködési bizottság elnökének beszámolója felett. Az előbbi a végrehajtó bizottságnak a 27. ülésszak óta végzett munkáját elemzi, Iliev jelentése pedig a tagországok tervkoordinációjának kidolgozása során kapott előzetes eredményeket és tapasztalatokat összegezi. Csütörtökön ülést tartott a KGST tervezési együttműködési bizottsága is. A nap folyamán számos kétoldalú találkozóra került sor a delegációvezető kormányfők között. Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke találkozott Piotr Jaroszewicz- csel, a Lengyel Népköztársaság minisztertanácsának elnökével, Manea Manescuval, a Román Népköztársaság minisztertanácsának elnökével és Dzsemal Bijediccsel, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnökével. Mint már jelentettük, a szófiai ülésszak határozatot fogadott el a KGST jubileumáról. Ezt a dokumentumot a 2. oldalon ismertetjük. Ma, a szófiai ülésszak utolsó napján írják alá a jubileumi ülésszak dokumentumait, majd Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB első titkára, az államtanács elnöke fogadást ad a delegációk vezetői és tagjai tiszteletére. Koszigin felszólalása Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, mint már jelentettük, felszólalt a KGST 28. ülésszakának szerdai munkaülésén. Koszigin a többi között kijelentette: A küszöbönálló 1976—80-as ötéves terv az első szakaszt jelenti az 1990-ig terjedő időszak hosszú lejáratú terveinek megvalósításában. Ezeknek a terveknek az a célkitűzése, hogy társadalmilag és gazdaságilag jelentős előbb- rejutást érjünk el mind az egyes KGST-országokban, mind pedig az egész szocialista közösségben. A szoviet kormányfő elmondotta: az SZKP Központi Bizottsága arra ösztönzi a Szovjetunió gazdasági és tervező szerveit, hogy a tizedik ötéves terv kidolgozása során a lehető legteljesebb mértékben vegyék figyelembe a Százhalombattáig 210 kilométer Magyar—csehszlovák államközi egyezmény az Adria vezeték magyar szakaszának megépítéséről Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes és Alois Hloch csehszlovák külkereskedelmi miniszterhelyettes csütörtökön Budapesten magyar—csehszlovák államközi egyezményt írt alá az Adria kőolajvezeték magyar szakaszának megépítéséről. Az egyezmény szerint a magyar fél beruházásához a csehszlovák kormány hitelt nyújt, amelynek keretében a kőolaj- vezeték létesítéséhez szükséges csöveket, tartályokat és szivattyúkat szállítanak és a vezeték felének kivitelezését végzik. Az építés ez év végén, illetve a jövő év elején kezdődik és a jugoszláv szakasz megépítésének időpontjáig — 1976 végéig — befejeződik. A magyar szakaszon megépítendő vezeték hossza Százhalombattáig 210 kilométer. Innen a már korábban üzemelt — de a Barátság II. vezeték megépítésével felszabaduló — Barátság I. vezetéken történik a szállítás a csehszlovák átvevőhelyig, Tu- páig. A szerződés aláírásánál jelen volt dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és dr. Lőrinc Imre nehézipari államtitkár. KGST-országok gazdasági in tegrálódásának feladatait, amelyek a közösen elfogadott komplex programból és más gazdasági— megállapodásokból fakadnak. Az 1976—80-as időszakra szóló népgazdaságfej lesztési terv összeállításánál a fő figyelmet a gazdaság inten- zifikálásának olyan irányzataira összpontosítjuk, amelyek valamennyi szocialista ország szempontjából jelentősek — mondotta Koszigin, majd hozzáfűzte: a szocialista országok népeinek kollektív sikerei minél jobban bizonyítják a szocialista világ óriási potenciális lehetőségeit. A tőkésvilágban tapasztalható ellentmondások, a súlyos valutáris és energetikai válságok mellett, különösen jól kidombo rodnak a KGST-országok közötti tervszerű munkamegosztás előnyei. A szónok a továbbiakban példákkal illusztrálta a szocialista integráció komplex programjának megvalósulását, majd érintett több jelentős gazdasági problémát, beleértve a KGST-országok energetikai bázisának további fejlesztését, a gépgyártás integrációját és más problémákat. A szovjet miniszterelnök végezetül megemlítette, hogy a jelenlegi körülmények között egyre növekszik a KGST szerepe. Ülésezett az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága június 20-án ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta a Politikai Bizottság tájékoztatóját időszerű nemzetközi, valamint gazdasági kérdésekről és döntött hatáskörébe tartozó szervezeti és személyi kérdésekben. Az ülésről közlemény jelenik meg. GONDOSKODÁS AZ EMBEREKRŐL' Egyenesben Szentendrén és Vácott is Szakszervezeti elemzés a hat kiemelt nagyvállalatnál Az érintett szakszervezetek a SZOT közreműködésével elemzést készítettek annál a hat kiemelt nagyvállalatnál végrehajtott termelési átszervezésről, ahol a termelést a gyárfcmánystruktúra megváltoztatásával és a vállalatok pénzügyi egyensúlyának — részben központi eszközökből való — biztosításával lehetett csak gazdaságossá tenni. A szakszervezetek központi szervei a gazdasági, pénzügyi és műszaki feltételek változásán túlmenően főként a dolgozók helyzetének alakulását elemezték és ezzel kapcsolatban megállapították: a nagyvállalatoknak úgy sikerült talpraáll- niuk, hogy a sokrétű emberi problémák csak rövid ideig okoztak feszültséget a munkahelyeken, a vállalati átállásokra az emberekről való gondoskodás jegyében került sor. Miután a nagyvállalatok átszervezése több mint 50 ezer embert érintett, a szakmák vezető szervei és a szakszervezetek nagy körültekintéssel határozták meg a teendőket. A vállalati igazgatók például kidolgozták az átszervezés végrehajtását szolgáló intézkedési terveket, amelyeknek leg- ritmikusabb része volt a munkaerő-átcsoportosítás. Az átállást ugyanis csak nagyarányú munkahelyváltozással lehetett megoldani, például a Vörös Csillag Gépgyárban 1400, a Beton- és Vasbeton- ipari Műveknél — amelynek Szentendrén és Vácott is van gyáregysége — pedig mintegy 1000 dolgozó került új munHazánkba érkezett T. Ragcsa, a mongol minisztertanács első elnökhelyettese A magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság 8. ülésszakára csütörtökön Tumenbajarin Ragcsa, a mongol minisztertanács első elnökhelyettese, a Mongol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottságának póttagja, a kormányközi bizottság mongol tagozatának elnöke vezetésével hazánkba érkezett a baráti ország küldöttsége. A delegáció tagjai: Dumagin Szcodom, az állami tervbizottság elnöke, Barudordzsin Barsz vízgazdálkodási miniszter, Pavangin Damdin könnyű- és élelmiszeripari miniszter, Cendin Mólóm pénzügyminiszter, D. Cerenszanzsa külkereskedelmi miniszterhelyettes, Cs. Hűre fűtőanyag-, energetikai ipari és geológiai miniszterhelyettes, Cs. Zsam- bal, erdő- és fafeldolgozóipari miniszterhelyettes. A Ferihegyi repülőtéren a mongol küldöttség fogadására megjelent Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a kormányközi bizottság magyar tagozatának elnöke, Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, Degen Imre államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, dr. Hetényi István, tervhivatali államtitkár, Földi László könnyűipari államtitkár, dr. L énári Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, ott volt Kádas István, hazánk úlánbátori, és P. Sagdarszuren, Mongólia budapesti nagykövete, akik a magyar, illetve a mongol delegáció tagjaként szintén részt- vesznek a kormányközi bizottság ülésszakán. (A kormányközi bizottság ülésszakáról kommentárunk a 2. oldalon.) kahelyre. Az üzemekben alapelv volt: egyetlen embernek sem szabad felmondani. A vállalatoknál 1974-re általában kialakult az állandónak tekinthető üzenni létszám, amely nem alacsonyabb a korábbi éveknek A dolgozók az átszervezett üzemekben anyagilag is megtalálták számításukat, ezt bizonyítja, hogy egy év alatt — 1972-ről 1973-ra — nyolc-tíz százalékkal nőtt a bérszínvonal, mégpedig a tervezettnél valamivel nagyobb arányban. Elérték tehát azt a célt, hogy az átmenet idején nem csökkenhet a dolgozók jövedelme. A szakszervezeti vizsgálat ezt az eredményt annál is. inkább nagyra értékelte, mert a jövedelmekkel egy időben valamennyi nagyüzemben nőtt a termelési érték is. ily módon a vállalatok túlnyomórészt saját erőből gazdálkodtak ki a bérfejlesztést. Bonn-Bariin Megbízólevelek átadása Dr. Michael Kohl, az NDK állandó bonni képviseletének vezetője csütörtökön délelőtt Bonnban átadta megbízólevelét Gustav Heinemann szövetségi elnöknek-----Wi lli Stoph, az NDK államtanácsának elnöke csütörtökön Berlinben, az államtanács épületében fogadta Günther Gaust, az NSZK állandó NDK- beli képviseletének vezetőjét, nogy átvegye Gaus megbízó- levelét. Tej — újabb 15 községnek Űjabb 15 községet kapcsoltak be abba a hálózatba, amely csaknem 1500 települést foglal magában, s ahová a Közép-unagyarországi Tejipari Vállalat naponta friss pasztőrözött tejet szállít. Mint a vállalat illetékesei elmondták 4 megyében dolgozó 13 üzemük jó munkát végzett az első félévben. Bár számszerűen nem Bel■ és külkereskedelem, egészségügy, szociálpolitika Bizottsági tanácskozások a Parlamentben Palkó Sándor elnökletével csütörtökön a Parlament gobelintermében ülést tartott az országgyűlés kereskedelmi bizottsága. A tanácskozáson — amelyen részt vett és felszólalt dr. Vincze Imre pénzügyminiszter-helyettes is — a képviselők az államháztartás tavalyi zárszámadását, ezen belül is a belkereskedelmi, illetve a külkereskedelmi minisztérium 1973-as költség- vetésének végrehajtását elemezték. Dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi államtitkár a hazai forgalom, Veress Péter külkereskedelmi miniszterhelyettes az export-import tevékenység tavalyi mérlegéről adott áttekintést. Az előterjesztéseket követő vitában központi téma volt a világpiaci áremelkedések hatása kivitelünkre és behozatalunkra, s többen vizsgálták a hazai áruellátás alakulását. A vitában elhangzott, hogy lehetőségeinkhez mérten szaporítani kell az előrecsomagolt áruk választékát. A képviselők sürgették a köz- étkeztetés fejlesztését, s felhívták a figyelmet: fokozottabban ellenőrizzék a tej- és tejtermékek minőségét. ★ Az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága csütörtökön dr. Pesta László elnökletével ülést tartott, amelyen megvitatta az Egészségügyi Minisztérium, a SZOT társadalombiztosítási főigazgatósága, valamint üdültetési és szanatóriumi főigazgatósága ■ 1973. évi költségvetésének végrehajtásáról készült jelentéseket. Dr. Aczél György egészség- ügyi miniszterhelyettes a vitát bevezető előadásában megállapította, hogy tavaly általában megvalósultak a tervben előirányzott ^feladatok. Ezután dr. Bartos István, a SZOT társadalombiztosítási főigazgatóságának vezetője, majd Kiss Károly, a SZOT üdültetési és szanatóriumi fő- igazgatóságának vezetője tájékoztatta a képviselőket A tájékoztatókat követő széles körű vitában a felszólalók hangot adtak a lakosság észrevételeinek, az egészségüggyel szemben támasztott követelményeinek. A felszólalásokra dr. Aczél György és dr. Bartos István válaszolt. tudták ismertetni eredményeiket — végleges adatok csak július közepén állnak rendelkezésre —, beszámoltak arról, hogy a felvásárlás, az értékesítés és a műszaki fejlesztés egyaránt kedvezően alakult, az értékesítés például eléri az 1972-es szintet. Jelentős szerepe van ebben az újabb tejtermékfélék gyártásának, a választékbővítésnek is. Javult az áruterités is, ma már nem éri el a százat azoknak a településeknek a száma, ahová nem szállítanak naponta friss tejterméket. (E településeknek körülbelül 50 százaléka nem is igényli, mert önellátó.) BECS Plenáris ülés Rövid plenáris ülést tartottak csütörtökön Bécsben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről tárgyaló delegációk. Portugália Portugáliában csütörtök reggel a szakszervezet elrendelte az immár hétfő óta tartó postássztrájk befejezését, miután a sztrájkolok és a kormány képviselői egész éjjel tárgyaltak. Az április 25-i fordulat óta ez volt a legnagyobb méretű portugáliai sztrájk. A legjelentősebb angolai szervezet, az MPLA (Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom) bejelentette: felhagy a harci tevékenységgel és politikai eszközökkel harcol tovább Angola függetlenségéért. Kristian Eldjarn, az Izlandi Köztársaság elnöke táviratban mondott köszönetét Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének az Izlandi Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából küldött üdvözlő táviratáért. Carl Henrik Winqwist főtitkár vezetésével, a magyar gazdasági élet tanulmányozására, négy napig Budapesten tartózkodott az International Chamber of Commerce (Nemzetközi Kereskedelmi Kamara) delegációja. A küldöttséget fogadta dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nagy János külügyminiszter-helyettes, Baczoni Jenő külkereskedelmi ' államtitkár, Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke és dr. Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese. A delegáció csütörtökön elutazott hazánkból. Iván Vacskov legfőbb ügyész vezetésével — dr. Szénási Géza legfőbb ügyész meghívására — csütörtökön hivatalos látogatásra hazánkba érkezett a Bolgár Népköztársaság ügyészi delegációja.