Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-05 / 103. szám

1974. MÁJUS 5., VASÁRNAP 11 Szabó János ismételt öt évvel ezelőtt az iskolaév kezdetével a dunakeszi 3. szá­mú iskolában megkezdődött a hagyományos iskolai sakk­verseny. A heteken át tartó küzdelmekben az első helyet — tizenhat induló közül — Szabó János nyolcadik osz­tályos tanuló szerezte meg, így ő képviselhette az iskola szí­nét a fiú egyéni versenyen. Novemberben megnyerte a já­rási. majd két hét múlva a megyei versenyt is. Decem­berben újabb szép állomás következett: Dunaújvárosban az országos úttörő-olimDián hatvan versenyző közül a ha­todik lett. öt év múlt el azóta, Szabó Jánosból fiatalember lett, a műszerész szakmát tanulta és jelenleg Vácon végzi esti kö­zépiskolai tanulmányait. 1973- ban alapító taa^a volt a Du­nakeszi SE sakkszakosztályá­nak. Akárcsak tavaly, idén is megnyerte Pest megye ifjúsá­gi bajnokságát. Veretlenül ju­tott a júliusban sorra kerülő országos döntőbe, amelyet Budapesten rendeznek. — Örülök, hogy újra első lettem és bízom abban, hogy az országos döntőn is sikerül jó eredményt elérnem — mon­dotta. — Minden kedden és csütörtökön a szakosztályi ed­zéseken készülődök az újabb erőpróbára, s ezenkívül ott­hon is gyakoriok. A finálén is szeretné bebi­zonyítani, hogy nem érdemte­lenül a DSE legeredménye­sebb sakkozója. Sólymosi László Eddig 23 ország jelentkezett a Veronában május 23-én és június 6. között sorra kerülő súlyemelő Európa-bajnokságra. Az európai tagországok közül Portugália, Luxemburg, lzlan-d, Csehszlovákia, Monaco, Ciprus, Málta és San Ma­rino nevezése nem érkezett még meg az EB szervező bizottságához. Hatvanmillió dollár értékben, öt- és tízdolláros olimpiai emlékér­meket bocsátottak ki, amelyet 130 országban árusítanak majd. A Ka­nadai Olimpiai Bizottság ebből ,,az üzletből” 13,5 millió dollár bevé­telre számít, amely jelentős hoz­zájárulás az 1976. évi nyári olim­piai játékok megrendezéséneik költségeihez. APROHIRBETESEK ALLAS A Budapesti Likőr­ipari Vállalat Kőbá­nyai Likorgyára Coca- Cola és likórpalackozó üzemeibe könnyen be­tanulható. tiszta mun­kára egy és két mű­szakos beosztásba nö- es férfi dolgozókat, tar­goncavezetőket, kar­bantartó villanyszere­lőt és géplakatost, éj­Í eliőrt felvesz. Jelent­kezés: Bpest X., Bá­nya u. 35. Kőbánya alsó es felső pályaud- vartól 5 oerc gyalog. Gépipari nagyvállalat felvételre keres gyár­egységi vezetői, vala­mint üzemszervező munkakörbe diplomás, vagy főiskolát végzett közgazdászokat meg­felelő vezetői, illetve ipari gyakorlattal. „Pesthez közel 58984” jeligére a Felszabadu- lás téri hirdetőbe. Isaszegi fodrászüzle­tünkbe férfi ^ fodrászt felveszünk. „LIGNI- FER” Ksz. Isaszeg, Ady E. u. 1. Telefon: Isaszeg 27. ____________ A Községi Tanács Költségvetési Üzeme Dab^s, azonnali belé­péssel felvesz kőmű­ves és ács szakmunká­sokat, építőipari se­gédmunkásokat. Fize­tés teljesítménybérben. Jelentkezni lehet: Költ­ségvetési Üzem Dabas Ül., Biksza Miklós út 473/a. munkaügyi cso­portnál _____________ Ra ktári munkásokat keres a GELKA Anyag- és Áruforgalmi Osztály kistarcsai és budapesti munkahe­lyekre. Férfiak és nők egyaránt jelentkezhet­nek: Budapest VII., Dohány u. 98. III. em. 303. sz alatt. Az Országos Bánya­gépgyártó Vállalat Mélyfúró Berendezések Gyára azonnali hatály- lyal felvesz marós, tmk lakatos, villany- szerelő szakmunkáso­kat, gépkocsivezetőt, oldalvillás targoncához kezelőt. vaskohászati anyagraktárost, férfi segédmunkásokat és takarítónőket. Jelent­kezés: Budapest X., Fertő u. 8. Munkaügyi osztály. A Csepel Jármű és Műszaki Kereskedelmi Vállalat munkaügyi osztálya azonnali belépéssel felvesz vas-műszaki szakmában jártas dolgozókat, csőm a golót, raktári segéd m u nkásokat, tel.: 122—537, valamint statisztikust, gyors-gépírókat, főosztálvvezető mellé titkárnőt. gépelni tudó számlázót, ebédosztót. tel.: 290—906. Jelentkezés: Csepel Jármű és Műszaki Kereskedelmi Vállalat Munkaügyi osztálya. Budapest XIII., Dévai u. 20. A Kőbányai Textilművek 15 évet betöltött leányokat és asszonyokat keres fonodái munkakörbe. Kívánságra részletes tájékoztatót küldünk. Levélcím: 1475 Budapest, 10. postafiók 45. Könnyűipari Szerelő és Építő Vállalat FELVÉTELRE KERES kőműves, ács, asztalos, üveges, marós, köszörűs, lemez-, gép-, szerkezeti lakatos, minősített hegesztő, villanyszerelő, elektrikus szakmunkásokat, erősáramú villamos­ipari technikusokat (fizikai) állományba, alacsony nyomású kazánhoz fűtőket, szerelők mellé segédmunkásokat. Jelentkezni lehet — szombat kivételével — minden nap 8—15 óráig, Budapest X., Jászberényi út 34—36. sz. Munkaerő­gazdálkodóson. Felvételre keresünk gyógyszergyártó munkára vegyész­technikusokat, gyógyszergyártó szakmunkásokat, segédmunkásokat, továbbá lakatos, víz- és gázszerelő szakmunkásokat, kazánfűtőket, hűtőgép- és kompresszor­kezelőket. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár, munkaügyi osztály. Budapest X., Gyömrői út 19. 1475 Budapest Pf. 27. A monori MEZŐGÉP Vállalat ceglédi gyáregysége hegesztő, géplakatos, szerkezeti lakatos, esztergályos és marós szak­munkásokat vesz fel. Jelentkezés: Cegléd, Külső Kátai út. Közúti és vasúti fuva­rozásban jártas — vizs­gázott — gyakorlott tarifőrt keres Pest me­gyei gépipari vállalat:. A jelentkezéseket: ..Komoly szakember H 30” jeligére kérjük a szerkesztőségbe külde­ni. A TAURUS abroncsgyár felvesz három­műszakos munkára 18. életévét betöltött szakma nélküli férfi, női dolgozókat. Kereseti lehetőség munkaköröktől függően. Jelentkezés: a munkaügyi főosztályon, Budapest VIII., Kerepesi út 17. Keleti pályaudvar mellett. A monori MEZŐGÉP Vállalat érdi gyáregysége hegesztő, géplakatos, szerkezeti lakatos, esztergályos és marós szak­munkásokat vesz fel. Jelentkezés: Érd, Vasútállomás mellett. Múlt ősszel kétszer is lát­tuk az ÉGSZÖV MEDOSZ NB III-as labdarúgóit. A MOM ellen csupán gól nélkü­li döntetlent értek el, a Gam­mától pedig 3:0-ra kikaptak. Nem is annyira az eredmény jelentett csalódást, mint in­kább a szív nélküli, lélektelen játék. A legutóbbi fordulóban ismét találkoztunk a lacházi labdarúgókkal. Bár 1:0 arányú vereséget szenvedtek a listavezető ÉR­DÉRT csapatától, mintha egy másik együttes szerepelt volna a pályán. Végig lelkesen, har­cosan küzdöttek. A 20. perc­ben Zsoldos elhamarkodott ki­állítása sem szegte kedvüket, s ha ritkább, de veszélyesebb lefutásaikat eredményesen fe­jezik be, akkor legalább egy pontot elhozhattak volna. Átszervezett csapat Az együttes vezetői eflmond- ták, hogy tavasszal átszerve­zett gárdával rajtoltak. A so­roksári játékosok leálltak, Pol­gár és Kovács András előlé­pett a tartalékcsapatból, Glotz és Vécsei felépült sérüléséből. Az NB Ill-ban múlt héten a tavaszi nyolcadik fordulót ját­szották, s ezzel túljutottak a tavasz felén. Két vereség (ÉR­DÉRT. Bem SE) s két döntet­len (MOM, Ganz Villany) csú­szott be. Ősszel a 15 forduló­ban 14 pontot gyűjtött a gár­da, most 24 pont van tarso­lyukban, s gólkülönbségük is pozitív 31-26. A középcsoport­ban a kilencedik helyen áll­nak. Első után a második Az együttes nem titkolt cél­ja, hogy az első hat között vé­gezzenek, s ha másként nem, az osztályozón próbálkozzanak az új NB III-ba jutással. Ezen az osztályozón, mint ismere­tes, a csoportok 4—6. helye­zettjei vesznek részt. Nem lesz könnyű a terv valóraváltása. Míg múlt héten az éllovassal játszottak, ma a 2. helyen ál­ló Április 4. Vasas csapatát fogadják Kiskunlacházán, to­vábbi mérkőzéseik pedig így következnek. Május 12: Kiskö­rös—ÉGSZÖV, május 19: ÉG­SZÖV—Csepeli Papírgyár, má­jus 26: Postás SE—ÉGSZÖV, június 2: ÉGSZÖV—KIS­TEXT, június 9: Ikarus—ÉG­SZÖV, június 16: Mezőfi SE— ÉGSZÖV. Négy mérkőzésen olyan csapattal találkoznak, amelyek jobb helyen állnak, mint a Pest megyei gárda. MNK-folytatás Május 8-án a Magyar Nép­köztársasági Kupa megyei se­lejtezőjében a nyolc közé ju­tásért Felsőpakonyban ven­dégszerepelnek, s akárcsak az előző akadályokat, ezt is igye­keznek sikerrel venni. Tervük: jó szereplés az MNK-ban. Bor-, szesz- vendéglá- tó vonalon jártas, a Kertészeti Egyetem hallgatója, állást vál­toztatna, Cegléd kör­nyékén. „Sürgős” jel­igére Cegléd, Gubodi u. 14. Ceglédi Vasipari Ktsz hegesztőt felvesz. Je­lentkezés: munkaügyi osztályon, Cegléd, Szabadság tér 5. ______ Be lvárosi cukrászdába felveszek 8 ált. végzett fiút, vagy leányt ioari tanulónak. Tel.: 313— 274. AD AS- Hí VÉTEL Két szoba, konyhás ház, kerttel azonnal beköltözhetően 80 000 forintért eladó. Far­mos. Szelei u. 512. Ér­deklődni: Gidaiéknál, Gyömrő, Apaffy u. 68. Rákoscsaba, Péceli u. 75. alatt oltott mész nylonzsákokban is, tü­zelőanyagok, fűtőolaj, parketta és mindenfé­le építőanyagok kap- hatók. Pianino Koch Korsett angolmechanikás. ki­tűnő állaootban eladó. Prohászka fogász. Cegléd, Alkotmány u. 3. A lacháziak még az első fél­évben szeretnék felavatni az 1972. őszén füvesített játékte­ret. A kapufák már állnak, s idén eddig kétszer nyírták a füvet. A pályát övező föld­lelátó már kész, ide padokat helyeznek. A létesítmény fej­lesztési tervhez tartozik, hogy jövőre öltözőt és fürdőt építe­nek. (Reitter) Varga Imre bronzérmes lett Londonban Amikor pénteken a késő éj­szakai órákban a londoni Crystal Palace-ban sor került az ez évi, 23. cselgáncs Euró1 pa-bajnokság újabb két súly­csoportjának és az abszolút kategóriának az eredményhir­detésére, magyar versenyző is felállhatott a dobogóra. Varga Imre, a Bp. Spartacus 29 éves judósa, aki 1971-ben még „csak” ötödik volt az EB-n, a szigetország fővárosában bronzérmet nyert. A többszö­rös magyar bajnok nehézsúlyú versenyző a vigaszágon is ki­tűnően szerepelt. Az abszolút kategória A-ágán előbb ippon- nal legyőzte a török Yolcut, majd bírói döntéssel bizonyult jobbnak az angol Párisinél. így — az NDK-s Wolfgang Zuckschwerdttel „párban” — megszerezhette a 3. helyet. Szinte hajszálon múlt, hogy a még versenyben levő másik Spartacus-versenyző, a 19 éves Kollár Ferenc is dobogós lett. A' vigaszmérkőzések során ugyanis előbb bírói döntéssel nyert a lengyel Wolloch ellen, de azután ugyanígy kikapott a francia Algisitől, s ezzel ki­esett. Az egyéni küzdelmek végül is a szovjet judósok kitűnő szereplésével feleződtek be: mind a pehelysúlyban, mind pedig az abszolút kategóriá­ban. elsők lettek és az érem táblázaton is az első helyet szerezték meg. Pest megyei totó A lapunkból kivá­gott szelvényt borí­tékban vagy levele­zőlapra ragasztva május 11. szombat délig kell szerkesztő­ségünkbe beküldeni: Pest megyei Hírlap 1951. Bp. VIII., So­mogyi Béla u. 6. (Totópályázat.) Az eredményeket má­jus 14-i, keddi, a nyertesek névsorát május 16-i, csütörtö­ki számunkban kö­zönjük. A szelvény 1. helyén NB Il-es, a 2. helyén NB III-as, a 3—6. helyen me­gyei I. osztályú, 7—10. helyen pedig területi labdarúgó mérkőzés szerepei. 1 Cegléd-‘-Volán 2 3 Kiskőrös—ÉGSZÖV — — SZTK— Pilis 4 Maglód—Nagykőrös Ti 6 Budaörs—Szigethalom 7 Tápiógyörgye—Farmos 8 Váci Hír. II*—Veresegyház PŐTMÉRKŐZÉSEK 1» Táplószele—Sülysáp 10 . Gödi TK—Érd FELADÓ ll JÁTSSZON RENDSZERESEN A 13+1-ES TOTÖN IS! A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT FELVESZ lakatos, karosszérialakatos, esztergályos, kovács, autószerelő, motorszerelő, villanyszerelő, autó-villanyszerelő, telefonszerelő, telefonműszerész, általános műszerész, hegesztő, marós, fúrás, kárpitos, asztalos, ács. bádogos, gyalus, kőműves, üveges, kövező, vezetékszerelő, gáz- és vizszerelő, elektrikus, segédelektrikus, fényező, festő-mázoló, kertész és fűtő szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat továbbá gép- és gyorsírónőket, kapusokat, takarítónőket. A vállalat Építési Főmérnöksége azonnal felvesz lakatos, marós, villanyhegesztő és kovács szakmunkásokat, gépkezelőket, vizsgázott kazánfűtőket, gázkazán-fűtőket, valamint vasipari és építőipari betanított és segédmunkásokat. Munkaidő-beosztás: 44 órás munkahét, állandóan egyműszakos szolgálat, hetenként szabad szombat Felveszünk továbbá szakma nélküli férfidolgozókat vasúti pályajavitási és építési munkára, nődolgozókat pályatisztítási munkára. Munkaidő-beosztás: kéthetenként szabad szombat és szabad hétfő. A vállalat Metró üzemigazgatósága felvesz villanyszerelő es géplakatos szakmunkásokat mozgólépcső-gépkezelőnek, központi javítóműhelyébe villanyszerelő, elektroműszerész és esztergályos szakmunkásokat, folyamatos munkára, az üzemfenntartáshoz elektrikusokot és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi és női betanított és segédmunkásokat. Dolgozóinknak munkaruhát, a pályamunkásoknak munkásszállást adunk. Bérezés a kollektív szerződés szerint Minden dolgozó és családtagja autóbuszra, villamosra, a HÉV-re és a metróra szóló, díjtalan utazási igazolványt kap. FELVÉTEL: Budapest VII., Kertész u. 16. sz. alatt (földszint 64.), és a vállalat valamennyi telephelyén, továbbá o BKV Metró özemlgozgotósógo által meghirdetett munkakörökbe o Budapest XIV., Hungária krt. 46. sz. alatti felvételi irodán (földszint 60.). SAKK 573. spz. feladvány. M. Wröbel. Budafoki MTE versenye. 1931. Elismerés. ' .Ä , ''rrrrr/. m ü ín 6 b fi /j/^' ' ... ■ » % Matt 2 lépésben« 574. sz. feladvány. Dr. Dom—Lüttgens. Magyar Saíkkvilág, 1931. Világos: Khl, Vd3, Fé7, gy: f2, g2 (5). Sötét: Ké5 gy: d6, é6, fa, 14, g3, h2 (7). Matt 3 lépésben. Feladványmegf ejtési versenyünk létrarendszer ü, a megfejtők közé bármikor be-lehet lépni. Május havi feladványok megfejtéseit egyszerre, 1974. június 10-ig kérjük rovatvezetőnk: Hoschek László (2000. Szentendre, Dózsa György út 57. I. 10.) címéire küldeni. A XXX. magyar férfi egyéni bajnokság budapesti elődöntői. A verseny befejeződött. Az iz­galmas végküzdelemben a volt Pest megyei versenyzők közül egyedül Hardicsay Péter mester harcolta ki a középdöntőbe jutást. IV. cs. 2. ford., ápr. 6. Angol megnyitás. Szabó József (Tipográfia) Mj.— Hardicsay Péter (T. Dózsa) M. 1. c4, g6 2. Hc3 Fg7 3. g3, é5 4. Fg2, d6 5. é3, Hc6 6. Hgé2, Hh6 7. 0—0, V-0 8. d3, Fé6 9. Bbl, a5 10. a3. Vd7 11. Bél, Fh3 12. Fhl, Baé8 13. b4, ab4: 14. ab4:, f5 15. b5, Hd8 16. Fd2, g5 17. f4, gf4: 18. gf4: Kh8 19. Ff3, Hg4 20. Hd5, c6 21. bc6:, bc6: 22. Hb4, Bg8 23. Va4, Vé7 24. Fg4:, Fg4: 25. Hc6:, Vd7! 26. Hd8:!!, Vd8: 27. Vc6, éf4: £8. Vg2??, f3 világos feladta. Tiszt­vesztés. A többi volt Pest megyeiek kö­zül Szlovák Mihály mindössze fél ponttal maradt el a továbbjutás­tól. ül. cs. 11. ford., máj. 2. Szicíliai védelem. Bacsó Gábor (KGM) Mj.— Szlovák Mihálv (XIII. Petőfi) Mj. 1. é4, c5 2. Hf3, Hc6 3. d4. cd4: 4. Hd4:, g6 5. Hc3, Fg7 6. Fé3. Hf6 7. f3 0—0 8. Fc4, Vb6 9. Vd2, Hé4:! 10. fé4:. Fd4: 11. Fd4:, Vd4: 12. Vd4:, Hd4: 13. 0—0—0, Hc6 14. Hd5, Kg7 15. Bhfl, f6 16. Fb5, é6 17. Fc6:, bc6: 1«. Hé7. d5 19. Hc6:, dé4: 20. Bd6, f5 21. Bfdl. Kf6 22. Bd8. BfZ 23. b4. Fb7 24. Ha5. Rd8:»~25. Bd8: Fd5 26. Bc8, é3! 27. g3. Bd7 28. Bc3, é2 29. Bé3, Ff3! világos feladta, mert fenyeget Bdl sakk. Szombati eredmények Labdarúgó NB I Rába ETO—Salgótarján 2:1 (2:0). Videoton—MTK 2:1 (0:0). t). Dózsa Haladás 3:0 (2:0) NB I B Kossuth KESE—Bp. Sparta­cus 3:1 (2:0). Szentendre, 900 n. V: Al­mási. KKFSE: Szűcs — Alberti, Tóth, Wéber, Staller, Ebedli, Zödi, Karalyos, Erőss, Vad, Jernei. Kitűnően játszott a KKFSE, mindkét félidőben uralta a mezőnyt, s a helyzetek alapján győzelmük nagyobb arányú is lehetett volna. G: Karalyos, Vad, Ebedli. Jó: Tóth, Staller, Ebedli. R. F. Kézilabda NB I Ü. Dózsa—Dunakeszi VSE 22:14 (10:7). Fóti út. V: Gyulai, Róta. Ld: Zsiga 8, Szénási 2, Czi- pó, Fábián, Valentin, Gáko- vics. GÖDI OSN Gimnasztika beatzenére Látványos, érdekes volt az Országos Sportnapok gödi ün­nepsége. Mintegy 300 néző előtt kerültek sorra a külön­böző bemutatók, versenyek. A helyi 2-es számú iskola 4L leánytanulója újszerű kísér­lettel, beatzenére mutatta bt gimnasztikái gyakorlatát amelyet Király István testne­velő tanított be. Gazdag Ist­ván testnevelő tanítványai, az 1-es számú általános isko­la diákjai, az OSN betűit for­málták ki a pályán. Különböző atlétikai számok, női kézilabda-, valamint kis­pályás labdarúgótorna tarkíj tóttá a programot. É G S ZÖV-ta vasz

Next

/
Oldalképek
Tartalom