Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-05 / 103. szám
1971. MÁJUS 5., VASARNAP NEM HARMADRANGÚ TÉNYEZŐ A hatékony munkaerő-foglalkoztatás Beszélgetés Buda István munkaügyi államtitkárral Az utóbbi évtized iparfejlesztésének egyik legfontosabb eszköze a vidéki ipartelepítés volt, ami kettős célt szolgált: egyrészt a termelőerők tervszerűbb, egészségesebb elhelyezését, másrészt a vidék iparosítását, a még szabad munkaerők foglalkoztatását. Az elmúlt években létrehozott vidéki üzemegységekben viszont az átlagosnál alacsonyabb a szervezettség, a termelékenység, egyszóval baj van a munkaerő foglalkoztatásának hatékonyságával. • Mire vezethető vissza ez a jelenség: az ipartelepítési koncepció hibáira —- vagy arra, hogy az illetékes helyi szervek általában kevés gondot fordítottak az ipar „fogadására”? — Roppant egyszerű lenne azt váraszóim, nogy „is — is .— mondja oesztugete- súnk elején uu.ua István, a Munkaügyi Minisztérium államtitkára. A aoiog azonban ennei bonyolultabo és ezen kissé messzebbröi kell kezdenem: az iparíejiesztési koncepciók mindig magukon viselik a gazdaságfejlesztés jellegét. A vidéki iparíejiesztés gyakorlatát más követelmények es célok jellemezték az extenzw fejlesztés időszakában, amikor a legfontosabb és viszonylag gyorsan megoldandó feladat volt a még szabad munkaerő foglalkoztatása, egyúttal az ipar Budapest-cent- rikusságának mérséklése. Illusztrációként Bács-Kiskun megye példája: 1960 és 197C között 28 budapesti székhelyű ipartelep létesült, az iparban dolgozók száma kétszeresére, a részükre kifizetett bértömeg háromszorosra emelkedett. Az új ipartelepek természetesen hozzájárultak a városok és a nagyközségek fejlődéséhez is. — Átlépve a gazdaságfejlesztés intenzív szakaszába. ismét más célok, feladatok előtt állunk: a hatékonyság, a szervezettség, a termelékenység növelése, fejlesztése, illetve ezek feltételeinek a megteremtése jelentik ma a legfontosabb tennivalóinkat. • E teltételeit megteremte- sébcii viszont a vidékre telepített üzemrészek — többek kö- zótt műszaki-technikai színvonaluk, gyártmánystruktúrájuk és egyéb körülményeik miatt — hátrányosabb helyzetből startolnak. Melyek hát a továbbfejlődésük esélyei, lehetőségei? — Való igaz: a hatvanas évek elején-közepén létrehozott vidéki ipartelepek egy részét még ma is az átlagosnál alacsonyabb hatékonyság jellemzi. Visszavezethető ez az ipartelepítés bizonyos fokú — a telepítők és az ipari fogadó területek szempontjából érthető, de a népgazdaság szempontjából vitathatatlan —siettetésre. S bár az ipartelepítés még így is elősegítette az ésszerűbb termékszerkezet kialakítását, de együttjárt a vidéki ipartelepek alacsonyabb technikai színvonalával, ami jórészt a telepítő vállalatok magatartásával, gyakorlatával függ össze. Ismert dolog, hogy a vidéki ipartelepeket általában az anyavállalatnál fölösleges, sokszor már selejtezésre érett gépekkel, berendezésekkel szerelték fel. Ha ehhez még hozzávesszük a munkaerő alacsonyabb szakképzettségét, vagy éppen szakképzetlenségét. akkor nem is nagyon kell további magyarázatokba bocsátkozni az alacsony hatékonyságot illetően. — Fejlesztéspolitikánk alapja, hogy korszerűsíteni kell — például rekonstrukciókkal — a meglevő iparvállalatokat és telepeket. Ezzel párhuzamosan az alacsony hatékonysággal működő munkahelyeket, üzemeket fokozatosan meg kell szüntetni, többek között azért is, mert csak így tudjuk — tervszerű átcsoportosítások- kal — a korszerű technikával felszerelt, dinamikusan fejlődő iparágak, vállalatok munkaerőszükségletét kielégíteni. — Ma már egyre jobban felismerik ezt a követelményt a megyékben is. Ma már nem lehet cél, hogy csupán egy-egy községben vagy kisvároson belül törekedjenek a foglalkoztatási gondok megoldására. Nagyobb egységekben — megyékben, illetve gazdasági I körzetekben — kell gondol- j kodni, és egy-egy földrajzilag is jól megválasztott telepítés- | sei ipari vonzáskörzeteket kell kialakítani. • Hatékonyság megfejelő ösztönzés nélkül nem kegzei- hető el. Ka eí akarjuk érni, hogy a bérek ösztönözzék a gazdasági növekedést, akkor nemcsak azt kell vizsgálni, hogy a feltételezett gazdasági növekedés miiyen ütemű bér- emelkedést tesz lehetővé, ha- tiemazt fa. hogy milyen bér- emelkedési ütem mellett valósítható csak meg a tervezeti g:tzda:sági fejlődés. Vagyis: a hérek emelését nemcsak a lehetőségektől, hanem gazdaság- fejlesztési szándékainktól is függővé kell tenni. Ebből a szempontból milyennek ítélj meg Buda elvtárs a jelenlegi bérpolitikát és bérezési gyakorlatot? — Ma már közhelyszerű igazság, hogy a társadalmi aktivitás egyik fontos mozgatórugója az anyagi és az erkölcsi ösztönzés. Népgazdasági szinten viszonylag pontosan meghatározható, hogy bizonyos gazdasági fejlődés milyen mértékű bérszínvonal-növekedést tesz lehetővé. Ez az átlag azonban iparáganként, sőt munkahelyenként is a mindenkori gazdaságfejlesztési célok szerint differenciálódik. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy nálunk a nemzeti jövedelem emelkedésével azonos mértékű a lakossági fogyasztás növekedése, tehát a gazdasági növekedéssel arányosan emelkedik a lakosság életszínvonala. Ez azt is jelenti, hogy bérpolitikánk elvi alapjai helyesek. Más kérdés, hogy a konkrét módszerekkel, a mindennapi bérezési gyakorlattal kapcsolatban sok és többnyire jogos kritika hangzik el. — Például, hogy a központi bérpolitika nem mindig érvényesül a vállalati gyakorlatban. Másképpen fogalmazva: a vállalatok fejlesztési elképzeléseiből gyakran hiányzanak a bérpolitikai megfontolások. Inkább csak azt nézik, hogy miből és mennyit lehet elosztani, de arra kevesebb a példa, hogy bizonyos vállalatgazdasági célok elérését előre is ösztönözzék a bérezéssel. — Pedig a népgazdaság általános bérpolitikájában felfedezhető ez a motívum. Ezzel kapcsolatban csak a tavalyi, központi béremelésekre, az azt kiegészítő mostani bérintézkedésekre, a szakmai bérek országos táblázatának, valamint a bértarifarendszernek folyamatban levő kidolgozására, sőt a rendszeresen alkalmazott bérpreferenciákra utalnék. A bérpolitikát időről időre meghatározó központi intézkedések azonban csak akkor érhetik el céljukat, ha állandóan fejlődik a vállalati bérpolitika is, ha a központi intézkedéseket kellő rugalmassággal a munkahelv adottságaihoz, sajátosságaihoz igazítják. • A központi bérpolitikát is át- meg átszövi a kivételek, kedvezmények — szaknyelven; a preferenciák — rendszere. Nem hátráltatják-e ezek a kivételek az alapelv következe- tes megvalósítását? — Nem! A bérpreferenciák a felhasznált béralapnak mindössze fél százalékát érintik. Másrészt: bérpreferenciák nélkül nincs rugalmas, hatékony ösztönzés. Nem ártana, ha ezt tudomásul vennék a munkahelyeken is. Nincs olyan szabályozórendszer, ami minden esetben, minden munkahelyen maradéktalanul betölt- hetné a feladatát. Ismétlem: a vállalatoknál és az intézményeknél éppen erre a rugalmasságra lenne szükség. Ki1 csibén, éppen olyan — a vállalat fejlesztési céljaihoz igazodó — helyi preferenciákat kellene alkalmazni, mint ahogy ezt a központi bérgazdálkodásban is tesszük. Ezzel kapcsolatban még csak annyit: a gazdálkodás szinte valamennyi területén megtalálhatók a preferenciák, éppen azért, mert a gazdálkodásban nemcsak a szűkén vett közgazdasági, hanem politikai érdekek, szempontok is jelen vannak és ezeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Egyébként: az idén és jövőre, a preferencia-keret egy részét speciális feladatok — létszámmegtakarítás stb. — fokozottabb ösztönzésére akarjuk felhasználni. • Végül még egy téma: a munkaügyi tevékenység ma már a legfontos-abb vállalatgazdasági feladatok közé sorolható. Ebből a szempontból hogyan. ítéli meg a munkaügyi apparátus felkészültségét, illetve a minisztérium feevékeny- ségét? — Elképzelhetetlen, hogy valamilyen fejlesztési koncepciót a munkaügyi szakemberek véleménye, közreműködése nélkül alakítanának ki. Ez alapvető és következetesen érvényesített követelmény a központi tervezésben és annak kellene lennie a vállalati gazdálkodásban is. A feltételes mód arra utal, hogy a termelő- egységeknél még gyakran harmadrangú tényezőként kezelik a munkaügyet. Már ma is tarthatatlan ez az állapot, hiszen a munkaerőforrások lényegében kimerültek, a fejlesztési feladatokat — az‘ anyagi termelés területén — lényegében csak a meglévő létszámmal lehet megoldani, márpedig ennek racionális módját elsősorban a munkaügyi szakemberek ismerik. Ez még akkor is igaz, ha a munkaügyi apparátus felkészültsége, szakmai képzettsége helyeidként a kívánatosnál alacsonyabb. Éppen ezért rendszeresítettük a széles körű továbbképzést, ezért vezettük be a speciálisan munkaügyi képzettséget adó közgazdászoktatást. A szakemberellátottsággal tehát nem lesz baj, de ezeket a szakembereket képzettségüknek megfelelően kell foglalkoztatni. Vértes Csaba Üzemi támogatást várnak a szobi óvoda bővítéséhez A gyümölcsfeldolgozó már jelentkezett Szob nagyközség és a vele közös igazgatású Ipolyda- másd jelenlegi legnagyobb gondja: honnan teremtse elő a nagyközségi óvoda építéséhez szükséges összeget. / Már hónapokkal ezelőtt elhatározták ugyanis, hogy a most 75 személyes óvodát — amelvet egyébként három csoportban 90 kisgyerek használ — őszig még egy csoport befogadására alkalmas részszel növelik. így felvehetnék a Szobon még várakozó többi jogosultat és a mintegy 650 lakosú Ipolydamásdról is elsősorban a Szobon dolgozó szülők kisgyermekeit. A nagyközségi közös tanácsnak a szükséges félmillióból azonban mindössze százezer forint áll rendelkezésre. További 200 ezer forintot — 10 kisgyermek felvétele ellenében — felajánlott a helyi gyümölcsfeldolgozó vállalat. A még hiányzó összeget a tanács helyi üzemektől és intézményektől kívánja megszerezni. A munkásmozgalom emlékeinek Fészek-múzeum épül Gödön A gödi Fészek megalakulásának 50. évfordulója alkalmából az idén állandó jellegű múzeum épül a Fészekben. A Fészek vezetősége kéri a volt MTE-istákat, akiknek tulajdonában emléktárgyak (sporteszköz, serleg, plakett, érem, sportöltözet, kék ing, plakát, újságcikk, zászló, fénykép stb.) vagy bármilyen más a Fészekre vagy Nagyszénásra emlékeztető anyagok vannak a tulajdonjog megtartása mellett ajánlják fel a múzeum részére. Értesítést vagy a tárgy megküldését a szervező bizottság június 15-ig az alábbi címre kéri: Vörös Meteor Egyetértés SK, 1073 Budapest, VII., Lenin krt. 24. Végső búcsú dr. Csanádi Györgytől Szombaton, a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában mély részvéttel temették ed dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi minisztert, Kossuth- és Állami- díjas akadémikust. A ravatalnál párt- és állami vezetők, az Einöki Tanács, a kormány, a tábornoki kar, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium, a tudományos és társadalmi élet ismert személyiségei álltak díszőrséget; s tíz órától több ezren rótták le kegyeletüket az elhunyt kartársai, barátai, tisztelői. A temetésen ott voltak a párt és a kormány, az Elnöki Tanács, a Magyar Tudományos Akadémia, a minisztérium, a fővárosi tanács és a társadalmi szervek képviselői, részt vett a gyászszertartáson a diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja, s ott volt számos külföldi ország közlekedési minisztere, közlekedési küldöttsége. A Magyar Szocialista Munkáspárt; és a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsa nevében dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese vett búcsút dr. Csanádi Györgytől, a párt hű tagjától, a nagy tudású és élete utolsó pillanatáig fáradhatatlan és tevékeny embertől. Emlékezett arra, hogy alig néhány napja még vele együtt vett részt az országgyűlés tanácskozásán, ahol nagy felelősségtudattal válaszolt az egyik képviselő interpellációjára. A tőle megszokott közvetlenséggel, a munkaterületét tudományos felkészültséggel irányító vezető felelősségével mindig szívesen avatta be a segítőkész embereket a közlekedés, a hírközlés fejlesztésének gon diaiba. megnyerve őket a közös ügy számára. Tevékenységét mindenkor szívesen összekapcsolta munkatársainak, a jövő műszaki nemzedékének nevelésével. Élethivatásnak tekintette az' oktatást, akárcsak a gyakorlati és a tudományos tevékenységet. Szenvedélyesen tanított; oktatott az egyetemen. tankönyveket, jegyzeteket írt, tudományos munkát publikált. A közlekedés neves, hazánk határain kívül is ismert tudósa volt. Mindig azt vallotta, hogy a tudományt nem lehet, nem szabad a társadalom életétől, mozgásától elkülönítve művelni. Ez a tudat emelte sok pályatársa fölé, ez avatta politikussá, pártunk tudós tagjává. Emberi teljességre törekedett és gazdag életművet hagyott hátra. Szenvedélyes hivatásszeretettel és mély felelősségtudattal érvelt a közlekedés és a hírközlés fejlesztéséért, .dolgozóinak érdekeiért. Fáradhatatlanul dolgozott a most már megvalósításához közelédő programhoz, a vasút korszerűsítésén; a modern közlekedés és hírközlés megteremtése volt életcélja. A közlekedés és a hírközlés korszerűsítése, jelenének és jö; vőj'ének tudományos kutatása, valamint a nevelés, ez a három tevékenység elválaszthatatlanul fonódott egybe munkájával. Közvetlen munkatársai, a minisztériumi dolgozók, a közlekedés és a hírközlés nagy családja nevében Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi minisztériumi államtitkár vett végső búcsút az elhunyttól. Méltatta a közlekedés és a hírközlés gyakorlati és tudományos fejlesztésében végzett fáradhatatlan tevékenységét, s azt a kimagasló munkát, amit a közlekedéspolitikai koncepció kidolgozásában végzett. Emlékeztetett széles körű nemzetiközi munkásságára, s ebből adódó elismeréseire, kitüntetéseire. A Magyar Tudományos Akadémia elnökségének, a Budapesti Műszaki Egyetem tanácsának gyászát dr. Bognár Géza- akadémikus, az MTA alelnöke tolmácsolta. Gyászbeszédében dr. Csanádi Györgynek azt a tudományos munkásságát méltatta. amely elválaszthatatlanul kapcsolódott az állam felelős miniszterének, az akadémikusnak, a közélet vezető egyéniségének tevékenységéhez. Megemlékezett az Euró- pa-szerte ismert és nagyra becsült tudós életújtjáról, tudományos, tudományszervező, oktató tevékenységének eredményéről. A beszédek elhangzása után gyászinduló hangjai mellett a gyászolók sokasága kísérte utolsó útjára, a sírkertbe dr. Csanádi Györgyöt. A hantot elborították a kegyelet koszorúi és virágai. A temetés az Intemacioná- lé hangjaival ért véget. A kár el is hagyhatnám a kérdőjelet, mert sokakban a címül választott mondat kijelentő módban fogalmazódik meg. A pályaválasztás idejét éljük, a végzősök szülei — nem ritkán csak a szülei! — közül jó néhányan azon törik a fejüket, miként sikerülne a gyereket bedugni valahová, irodába, ennek-annak, bárminek, de fizikai dolgozónak nem. Vácott, az Egyesült Izzó gyárának szakszervezeti titkára mondja, hogy az egyik szülő sértődötten hagyta el az irodát, mert „csalt fizikai munkát” ajánlottak gimnáziumot most végző gyerekének ... „Csak” fizikai munkát talál a csemete bárhol. Nem furcsa? Miközben a politikai testületek a munkásosztály helyzetét elemzik, miközben növekszik a munkások erkölcsi, anyagi megbecsülése — gondoljunk csak a központi bér- intézkedésekre, az április 4-e előtt átnyújtott kitüntetésekre —, a társadalom tekintélyes rétegeiben a fizikai munka maga a szerencsétlenség, a családot sújtó baj. Még a munkáscsaládok egy részénél is! Botorság lenne tagadni, hogy — szemben a korábbi osztálytagolódással — napjainkban a társadalmon belül a munka jellege létrehoz különbségeket. Vannak bonyolult alkotómunkát végzők, s viszonylag egyszerűbb feladatokat végrehajtók. Társadalmilag mindkét munkára elengedhetetlen szükség van, s ami Csak fizikai munka? legalább ennyire fontos: a két munka közötti arány csak fokozatosan módosulhat. Azt az általános elvet ugyanis, hogy lehetőleg minél többen tanuljanak, sokan így értelmezik: minél kevesebben végezzenek fizikai munkát. S zázhalombattán, a Du- namenti Hőerőmű Vállalatnál tucatjával vannak technikusi végzettségű fizikai munkások. A nagy értékű berendezések kezelése, a bonyolult auto- matikák karbantartása és javítása egész egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy képzetlen vagy alig iskolázott embereket bízzanak meg e feladatokkal. A Nagykőröst Konzervgyárban mondták el, hogy sokak értetlenségébe ütközött, amikor egy nagy teljesítményű gyártóberendezéshez „technikus-munkást” állítottak, azaz fizikai állományban levőt, akinek a technikumi végzettsége i s megvolt. E kétbetűs szócska, az is előbbi kiemelése már utal mondanivalónkra. Arra, hogy a termelés technikai, technolóaiai színvonalának növekedésével egyre kevésbé lehet élesen elhatárolni a fizikai munkát és a tanulást; ami néhány évtizede még két világ volt, az napjainkban fokozatosan eggyé lesz. Tanult munkásokra van tehát szükség, de munkásokra, s nem íróasztal mellé telepedőkre. A megye iparában a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején úgyis az volt a baj, hogy egészségtelen mértékben növekedett az alkalmazotti létszám, s apadt a munkásoké. Tavaly megállt e kedvezőtlen folyamat, valamelyest bővült a muukások tábora, de ez még aligha végérvényes változás. Ezért társadalmi feladatok összegező- je az a mondat, amelyet a párt Központi Bizottsága 1974. március 19—20-i üléséről kiadott közleményben olvashatunk, s amely így hangzik: „El kell érni, hogy a munkáspálya egész életre szóló érdekeltséget, vonzerőt, megbecsülést és előrejutási lehetőséget biztosítson”. Nem egyszerű feladat ez. Mert a fiatalok túlnyomó része azt az otthon hallott s társadalmilag is hangoztatott ösztökélést, hogy légy több, mint az előtted járók, úgy értelmezi, mint a fizikai munkától való szabadulást. S mivel — elösorban társadalmi szükségszerűségből is, de egyéni helyzetekből, tehetségből stb. következően is — ez csak bizonyos csoportnak sikerül, becsapottnak, csalódottnak érzi magát. Igaz, később szép számmal találnak rá a munka ízére, a benne rejlő alkotási lehetőségekre, de vannak, akik évtizedekig hurcolják magukkal beteljesületlen vágyaikat. N égy kislánnyal beszélgettem a Pest megyei Műanyagipari Vállalat cipősaroküzemében. Betanított munkások, a keresettel elégedettek, a három műszakkal kevésbé, a munkakörülményeket nem tartják rossznak. Mégis, mind a négyen csak átmenetnek fogják fel itteni ténykedésüket. Tanulni akarnak, s ez nagyon jó. Ám csak egyikük kíván a tanulás után is gép mellett, munkás maradni, a másik három úgy gondolja, majd sikerül egyéb beosztást szereznie. A legtürelmetlenebb közülük az, aki tisztviselő szülők gyereke, s aki otthon örökösen azt hallja, hogy szégyelhe- ted magad, látod, „gyári lány” lett belőled. Közgondolkozásunk értékrendje nem mindig vág egybe a tényleges társadalmi értékrenddel. A hamisítások, torzulások, félreértések elegye nehezíti a tisztánlátást. s közrejátszik a gyakorlat egynémely kedvezőtlen vonása is. Sokrétű, sok irányba szétágazó feladatról van tehát szó, amikor a fizikai munka tényleges társadalmi és közgondolkozásbeli értékrendjét kívánjuk közelebb hozni egymáshoz. E közelítés azonban alapvető érdeke a társadalomnak, mert az ellentmondások terhe fékezi az erkölcsi, anyagi gazdagodást, lassítja a köz és a maga érdekeit egyeztetni képes szocialista ember formálódását. Mészáros Ottó
