Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-15 / 111. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVIII. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM 1974. MÁJUS 15., SZERDA Sátorvaros a kocséri határban Kiültették a paradicsomot A gabona haragoszöld táblái közül fénylőn bukkannak elő a kisebb-nagyobb fóliasátraik a kocséri határban. A Nagykőrös felől érkező valóságos sátorvá­rost lát a távolban fehérleni. A legtöbb sátorban lányok, asszonyok serénykednek, szin­te ég a munka a kezük alatt, s érthető is ez az igyekezet, hiszen a közmondás itt min­denképpen igaz: az idő pénz. Minél hamarabb jelenik meg ugyanis a piacon a kocséri Űj Élet Termelőszövetkezet korai paradicsoma, paprikája, annál magasabb áron tudják értéke­síteni. Nagy verseny zajlik, amelyben minden nap több ezer forintot számít Jól tudja ezt a munkák egyik irányítója, Kormos Illés, a fóliatelep vezetője is. Az idei év eddigi és várható ker­tészeti eredményeiről vele be­szélgettünk. A kertészet a vártnál ma­gasabb árbevétellel kezdte az évet. Kétszázezer salátát értékesí­tettek, s a tervezett három- százezer forint helyett ötszáz- hatvanezret árultak. A siker titka: a február végi megjele­nés a standokon és a nagy fel­vásárlóknál, másrészt az ala­csonyabb önköltség. Amint a saláta eltűnt, megkezdték a szabad földi paradicsompalán­ták nevelését, s ma már a nö­vénykék szántóföldi kiültetése a befejezéshez közeledik, ösz- szesen 145 holdon terem para­dicsom az idén, s abból a hét elején már 120 holdnyi a gon­dosan előkészített talajban volt. A üresedő sátrakban zöld­paprikát hajtatnak, az idén szántóföldön nem termelik ezt a növényt. A fóliák védelmé­ben tizenkétezer négyzetméte­ren a fehér húsút, tizenötezer négyzetméteren a Kalifornia csodája nevű fajtát nevelgetik. ! Nyolcszáz fóliaágyba április végéig kiültették a paradicso­mot, s várhatóan június ele­jén már piroslanak a duzzadt bogyók, akkor sor kerülhet az első p aprikaszü retre is. ; Az Új Élet Tsz kertészete is a zártrendszerű paradicsom- i termesztés felé halad. Ottjár- tunkkor szerelték össze azt a TÓMAT—I. nevű gépet, amely a szántóföldi táblákon egyide- j jűleg veti a paradicsommagot, j szórja a műtrágyát és a gyom- ■ irtot. Az ügyes gép a talajmű­velés eszközeivel is rendelke­zik, a szedésen kívül szinte minden munkára alkalmas. Az idei a tanulóév: most tíz holdon próbálják ki az elmés szerkezetet, s ha a termés igazolja a vára­kozást, jövőre már 40—50 holdon hasznosítják, 1976-ban pedig 80—100 holdon alkal­mazzák, ám akkor már gon­doskodni kell a komplett gépi betakarításról is. A dinnyések az idei tava­szon is megjelentek, de aki a kíváncsiságnak engedve, mun­kájukat kémleli, meghökken- ve tapasztalja, hogy a terme­lőszövetkezet hat dinnyése kö­zül öt a paradicsompalántákat dédelgeti, azok gondozását vállalta részes művelésben. Tavaly százhúsz hold sárga- és görögdinnye termett, ám ma­gasak voltak a ráfordított költségek, nagyon munkaigé­nyes a növény, ezért az idén szinte csak mutatóba termesz­tik, mindössze hat holdon. A paradicsomra nagy gondot fordítanak ebben az évben is, mivel jelentős összeggel, 4,6 millió forinttal szerepel az ár­bevételi tervben a szántóföldi parcellákon termő mennyiség. A paradicsom egy részének helyére, tíz hold területre, póréhagymát tesznek, amelyet a Pest megyei Zöldség-, Gyü­mölcsfeldolgozó Vállalattal kö­tött szerződés keretében ter­melnek, várhatóan kétszázezer forint értékben. A fóliás pap­rikából háromszázezer, a fó­liás paradicsomból kilencszáz- ezer forintot remélnek, a zöld­ségfélékből összesen 6,4 millió­ra számítanak. A fóliatelep alapterüliete j meghaladja az ötvenezer négy- ! zetmétert. Az idén is tovább­fejlesztették kétszáz fóliaágy- gyal. A növényvédelemhez szükséges vegyszereket időben, még az év elején beszerezték. Hét MV—120-as és hat MA —Diesel szivattyúval öntöz­nék. A paradicsom kiültetése előtt a takarmánynövényeket locsolták velük, s április má­sodik felében kezdték az elő- öntözést. A szabadföldi paradicsom teljes területének nyolc­van százalékát behálózzák a csőkutak. A kertészet negyvennégy ál­landó munkása kevés lenne a teendők ellátására, ezért, már­cius közepétől, a varrodából húsz fiatal lány segítkezik a munkában. A hónap végéig találnak elfoglaltságot, utána már csak akkor fordulnak a melléküzemben dolgozókhoz, ha eljön a szedés ideje. A me­zőtúri szakközépiskolából a nyárra egy teljes osztályt vár­nak. Jól tudnak majd haszno­sítani minden segítséget. Tamasi Tamás BIRKÓZÁS Négyen dobognn a magyar bajnokságon Az Olimpiai Csarnokban, Budapesten rendezték meg az országos III. osztályú felnőtt- bajnokságot. A színvonalas versenyen öt ceglédi indult el. A 68 kg-ban 3. lett Rez- nák István, ö szerepelt a legjobban, súlycsoportjában tizenheten álltak szőnyegre. Továbbá 100 kg-ban: 3. Vass György. Nehézsúlyban: 2. Szűcs Sándor, 3. Kónya Pál lett. Szolnokon közel 150 induló részvételével került sor a „Tisza Kupa” serdülő, kötött­fogású versenyre. A CVSE versenyzői közül Halasi Sán­dor ért el helyezést, 45 kg- ban első lett. Budapesten rendezték meg a 14—16 évesek országos vá­logató seregszemléjét. Vala­mennyi súlycsoport első he­lyezettje részt vehet a nyári, tatai táborban. Fábián edző többet várt a fiataloktól. Szabadfogásban: 45 kg-ban: 1. Kovács Béla. Kötöttfogás­ban: 42 kg-ban: 1. Halasi Sándor. 2. Kecskeméti Ist­ván. A budapesti KlSZ-bizott- ság az ifjúságiak részére KISZ Kupát írt ki. Az in­dulók kötöttfogásban mér­kőztek. A 4 ceglédi adós ma­radt az eredménnyel, mind­össze 81 kg-ban Pálinkás Miklós lett második. Nagykőrösön országos II—■ IV. osztályú felnőttversenyt rendeztek. Eredmény: 68 kg-ban: 1. Reznák István, 90 kg-ban: 1. Tóth (Sándor. Nehézsúlyban: 1. Sziícs Sándor, 2. Vass György. Az elmúlt hét versenyein váltakozó sikerrel szerepeltek a Ceglédi VSE birkózói, sze­reztek ugyan értékes helye­zéseket, de a vártnál keve­sebbet. U. L. CEGLÉDEN ELŐSZÖR Közlekedési rendel a városközpontban Kedd reggel. Cegléd központjában, a pia­con friss zöldáruval telnek meg a pultok, kosarak. A ta­nácsháza előtt nagy a sokada- lom, sokan maninek vásárolni, eladni. Kasokkal, ládákkal megrakott kerékpárosok, te­herautók, személygépkocsik nyüzsögnék, és rengeteg a gya­logos. Vamtek, akik iskolába vagy munkahelyre igyekeznek, és a legnagyobb forgalom kö­zepébe harsány füttyszóval za­katol be a csemői kisvonat. Asszonyok sietnek, hogy még jókor reggel bevásárolhassa­nak. A legforgalmasabb he­lyen, a járásbíróság és a ta­nácsháza sarkán gyakori ilyenkor a forgalmi dugó. A tanácstagi beszámolókon kérték, hogy a piaci napokon közlekedési rendőr segítsen. És most íme, fehér sapkás, kabá­tos közlekedési rendőr áll a sarkon. Sokan megcsodálják, amint biztos kezű karmester­ként rendet teremt a nagy forgatagban — Cegléden elő­ször. Jó lenne, ha reggelenként a Széchenyi és a Kozma Sándor utca sarkán is rendőr vigyáz­ná a közlekedést: az új lakó­telepen sok az iskolás, az óvo­dás, a gyalogosan vagy kerék­párral munkáiba igyekvő, a gyárakhoz a Széchenyi út, Bu­dapestre pedig a Kozma Sán­dor utca bonyolít le nagy köz­úti forgalmat. (k.) A hazai húsellátást segítve Huszonnégy exportbikát és 650 sertést adott át a napok­ban a felvásárlónak az abonyi Ságvári Endre Termelőszövet­kezet. A sertésekkel a hazai húsellátást segíti a közös gaz­daság. Javítják a hűtőszekrényt Felújítják Cegléden, a Gubodi utcában a hatósági húsbol- tot, A képen: a Vasipari Elektromos és Műszerész Ktsz dol­gozói a 2500 literes hűtőgépet javítják. Apáti-Tótlh Sándor felvétel® SZÍNVONALFESZTIVÁL GYÖNGYÖSÖN Sikeresen szerepelt a Kaláris A fegyveres erők ceglédi klubjában működő ifjúsági klub meghívást kapott Gyön­gyösre, a hasonló jellegű klu­bok színvonalfesztiváljára. A klubtagok bemutatkozásul műsoraik legjavát vitték: dél­előtt Kovács István Életkép című összeállításával remekel­tek, este pol-beat számokat adtak elő, és fiatal költők megzenésített verseit tolmá­csolták közönségüknek. A Kaláris együttes — Ob- rácz Nagy Erzsébet, Dobos Ilona, Tóth Ilona és Lakatos László — külön elismerést ví­vott ki Gyöngyösön: meghív­ták szereplésre a város ifjúsá­gi parkjába. A csokoládékatona Május 18-án, szombaton es­tére Oscar Strauss A csokolá­dékatona című zenés játékát hozza Ceglédre a szolnoki Szigligeti Színház társulata. A zenés játékot Sík Ferenc Já- szai-díjas rendezte. Az előadás este fél 8 órakor kezdődik, a Kossuth Művelődési Központ színháztermében. Fiatalodik a város Összefogás a gyermekekért Bölcsödéi műszak, mamák szalagja/ Igen sok fiatal család egyet­ért a népesedéspolitikai ha­tározattal. Mi sem bizonyít­ja ezt jobban, mint a kis­mamák egyre népesebb tá­bora, az utcán sokasodó gyer­mekkocsisereg, bennük a nagy világgal ismerkedő leg­ifjabb családtagok. Cegléd — az átlagéletkort tekintve a középkorúak vá­rosa — is észrevehetően fia­talodik. Az előző években sokan igénybe vették már a gyermekgondozási szabadsá­got a kisgyermekes anyák közül, de most még többen számolnak, foglalkoznak ilyen gondolattal. Sokat jelent Általános vélemény: sokat jelent a gondozást segítő meg­emelt összeg az anyák és a leendő édesanyák elhatá­rozásában. Biztonságot ad a munkahelyek egyöntetű tá­mogatása, megértése — az, hogy a szabadságon lévőket vissza várják, kapcsolatot tartanak velük a távoliét ide­je alatt. Több helyen a szak- szervezet külön segíti a ma­ga módján a kisgyermekes családokat. — Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy az én fizetésemet is rendezték a többiekével együtt, pedig majd egy éve a színemet se látták a munkahelyemen. Igazán visszavárnak, különben mi másért tették volna ezt? Jó érzés, hogy számítanak a munkámra — újságolta egy varrónő, két pici gyermek édesanyja. — Külön munkahelyen dol­goznak nálunk a szabadság­ról visszatérő fiatalasszo­nyok — mondta Bognár Fe­renc, a Május 1. Ruhagyár ceglédi gyárának ' vezetője. — Egyműszakosak, könnyebb feladatokat kapnak, de ter­mészetesen az ő munkájuk­tól is függ az egész gyár tel­jesítménye. Könnyítünk azok­nak a munkáján is, akik kisgyermeket várnak, hiszen vigyázni kell rájuk, segíte­ni, amiben csak lehet. — . Tavaly már tartottunk egy bölcsődei műszakot, eb­ben az évben ismét szerve­zünk egy hasonlót. A napi munka bérét a városi ta­nácsnak óvoda- és bölcsőde­építés céljára adjuk át — említette legutóbb a Cipőipa­ri Vállalat vezetője, Sípos Bálint. Hasonló felajánlást tett az elmúlt hetekben a vá­ros több gyára, vállalata is. A szocialista brigádok nap­lóiban számos feljegyzést le­het olvasni, olyan társa­dalmi munkáról, melyet kö­zös elhatározással a gyermek- gondozási szabadságát töltő kolléganőjük segítéséért tet­tek, olyan munkákról, me­lyeket egy-egy óvoda segí­tésére végeztek. Jobb ellátás A legifjabbak fogadására természetesen sok más terü­leten fel kellett készülni. Bár még nem mindenben, de máris történt több elisme­réssel nyugtázott változás. A járási székhely vállalati és szövetkezeti élelmiszerboltjai nagyobb tételben rendelnek bébiételt, ami igen keresett lett az utóbbi hónapokban. Hazai és külföldi készítmé­nyekből egyaránt jut a pol­cokra, s ha nem is dúskál­ni, de választani lehet min­dig. A legkisebbek számá­ra a gyógyszertárak a hagyo­mányos tápszerkészítmények mellett az újat is rendszere­sen kínálhatják, az ellátás nem akadozik. Babakelengyékből, a legki­sebbeknek való ruhácskák­ból a vevők általános véle­ménye szerint választékosabb kollekció kellene. A meg­szokott fehér, rózsaszíhfl és világoskék ruhadarabok mel­lett a mutatós és praktikus színesebből is több elkelne. Sokan utaznak a fővárosba, vagy a közeli Kecskemétre, Szolnokra! gyermekholmiért, mert Cegléden ilyenből nem sok jut a pultra: szinte per­cek alatt gazdára talál egy- egy ilyen árutétéi. Nagyobbacskák örömére A két-, hároméves gyer­meket nevelő szülők a vá­ros parkjaiban gondozott játszóhelyeknek örülnek, aho­vá bátran elvihetik sétára, játékra nagyobbacska gyer­meküket. A lengő- és a bil­lenő hinták, a körben forgó alkalmatosságok mellett ho­mokozó és néhány mászóka is helyet kapott. A kicsi­nyek önfeledt játékához, ügyességének fejlesztéséhez mindez sokat jelent. A „vá­lasztékot” a csővázas játé­kok mellett bővíteni lehet­ne néhány farönkkel, olda­lára állított, rögzített beton­gyűrűvel, s még számos öt­letes, igen olcsón előállít­ható és könnyen elhelyezhe­tő, veszélytelen darabbal A Köztársaság utcában1 már épül az új óvoda és bölcsőde, sokan járnak arra néha, egy kis terepszemlére. Első kis lakóit most még a szülők gon­dozzák, sétáltatják, abban reménykedve, hogy cseme­téjük majd onnét indul to­vább, az iskolába. E. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom