Pest Megyi Hírlap, 1974. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-15 / 111. szám
MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA 1974. MÁJUS 15., SZERDA Két nagyüzem M Gyártmányok, világszínvonalon Kedves Olvasóink, új oldaljelzést látnak ezúttal a gödöllői összeállításunk élén, s ez egyben új lapfejet is jelenít. Valójában ugyanis új — mondhatni — napilapot kap Gödöllő és a gödöllői járás június elsejétől. Attól kezdve ugyanis naponta lapunk 5. oldala csak a gödöllői városi, járási eseményekkel foglalkozik, ezt jelzi a lapfej: GÖDÖLLŐ ÉS VIDÉKE Közel két esztendőn át minden második szombaton jelentkeztünk eddig hasonló összeállítással, s az iránta megnyilvánult érdeklődés, a megmutaitkozó igény indította szerkesztőségünket arra, hogy még gyakrabban és rendszeresebben foglalkozzunk e jelentős terület életévéi, eseményekben oly gazdag mindennapjaival. Így született meg e kis napilap gondolata, amely a városi és a járási pártbizottság, a városi tanács, illetve a járási hivatal segítségével rövidesen megindul. Addig is már a mai naptól kezdve egy héten át — mintegy előzetesként — megjelentetjük ezt az oldalt, hogy olvasóink megismerhessék szándékainkat és el is mondhassák ennek alapján véleményüket, további kívánságaikat, amelyeknek örömmel teszünk eleget, A GÖDÖLLŐ ÉS VIDÉKE a Pest megyei Hírlap fiókszerkesztőségeként dolgozik, s Gödöllőn külön szerkesztőséggel rendelkezik, ahova akár levélben, akár személyesen várjuk olvasóink észrevételeit. Címünk: Gödöllő, Kossuth Lajos utca 25. A csőfektetéssel kezdődik Jövőre elkészül a zsámboki vízmű 600 liter percenként Sok társadalmi munkával Iskolaátalakítás a Mátyás király úton Megkezdődött Gödöllőn a Mátyás király úti általános iskola átalakítása. Az iskolához tartozó szolgálati lakásból tantermet alakítanak ki, helyette az iskola egy másik részében összkomfortos szolgálati lakást építenek. Korszerű, vízöblítése« mellék- helyiségeket és központi fűtést kap a tanintézet. Az átalakítás várható költsége körülbelül 600 ezer forint lesz, azonban a lelkes társadalmi munkások ebből mintegy 200 ezer forint értékű munkát elvégeznek. Szolidaritás Chilei szolidaritási gyűlést tartottak tegnap késő délután Pécelen, a Pest megyei Állattenyésztési Szakmunkásképző iskolában. Pre- zenszki Gábor iskolaigazgató megnyitója, majd Tihanyi István párttitkár bevezető szavai után az énekkar előadásában hallgatta meg a mintegy 50 részvevő a Quan- tanamera című dalt. Színvonalas műsort adtak az iskola irodalmi színpadának tagjai: Baranyi Anna, Bodnár Anikó, Juhász Margit és Medgyes Ildikó Pablo Neruda-verseket szavaltak. A gyűlés Fekete István — az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola tanulója — polbeat dalaival fejeződött be. A korábbi évekhez hasonlóan, az idén is csaknem száz terméket vonultat fel a tavaszi BNV-n az ikladi Ipari Műszergyár. A kőbányai vásárváros A-pavilonjában 90 négyzetméternyi kiállítási területem berendezett IMI termékbemutató vezetője, Ober- czián Géza elmondta, hogy az idei kiállítás feladata a gyár fejlődő exportjának bemutatása lesz. Üj termékeik közül is elsősorban a tőkés exportra készülők jutottak főszerephez. Így az idei kiállítás lesz az első, amikor a nagy nyilvánosság előtt is bemutatkoznak majd a tavaly kialakított bakköszörű- és körfűrészmotorjaik. Üj termékük a nyugatnémet Bosch-cég részére készített konyhai robotgéphajtó-motor, valamint annak az elektromos meghajtású fűnyírógép- motornak a mintapéldánya, amelyről nemrég írt alá a gyár évi 50 ezer darab szállítására szóló megállapodást, az ugyancsak nyugatnémet Sthadsmidt gyár képviselőivel. Főként a szakmai körök érdeklődésére tarthatnak számot a hazai megrendelésre készült és majd a kiállításon is bemutatott páraelszívó berendezések és a világszínvonalon álló speciális villanymotorok. Ez utóbbiak közül nem is egy — például az Olympia elektromos írógép meghajtó motor — ugyancsak nyugati megrendelésre készül. Az ikladi Ipari Műszergyár az idén két termékével, a Bosch-motorral és az IBM részére kifejlesztett elektronikus számítógép meghajtómotorral pályázik a BNV díjára. A tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásárra készülő Ganz Műszerművek Gödöllői Áram- mérőgyára részben hagyományos termékeivel: elektromos fogyasztásmérőivel jelentkezik a kiállításon. Nagy Lajosné gépészmérnök, a gyár BNV informátora: — Főként azokat a termékeket igyekszünk bemutatni a vásárlátogatóknak, amelyek már a kereskedelemben is kaphatók. Űj termékeink közül kiállítjuk az energiagazdálkodási műszercsalád néhány tagját, így a napi, illetve heti energiafogyasztás mérésére beprogramozható berendezéseket is. Minden bizonnyal nagy érdeklődéssel fogadja majd a szakmai közönség a fotocellás megoldással működő közvilágítási és kirakatvilágítási alkonykapcsolókat, amelyeket több éves kutatómunka után állítottunk elő. Az idei BNV-n várható üzletkötések már nem befolyásolják a gyár idei tervét. Ez évi „rendelésállományuk” betelt és csupán napok kérdése, hogy ugyanezt mondhassák el a. jövő éviről is. A gyár, amelynek termékei, Észak-Amerika kivételével, szinte az egész világon megtalálhatók, tavaly 295 millió forintos árbevétellel zárta az évet. Nem mellékes körülmény az sem, hogy ennek az összegnek a fele exportból származott. A Gödöllői Hírlap 62 esztendővel ezelőtti, tehát 1912-es évfolyamában előkelő helyen olvashatjuk a következő hírt: „A gödöllői mozi mégiscsak megvalósul. Szombaton délután tartja első előadását. A mozi egészen modern, fővárosi mintára villamos erő hajtja”. A későbbiek folyamán is sokat ír a lap a jelek szerint nagyon kedvelt moziról, többször megemlítve a legnépszerűbb filmeket, amelyek „nagy hatást keltettek”. Ilyen volt például a Kórista lány, az Élet elixir vagy a Pali-sorozatból a Ravasz Duczi bácsi. A Kelemen Miksa alapította akkori Uránia mozgó ma is ugyanazon a helyen áll, a gödöllőiek által moziiskola néven ismert, az 1700-as években épült tömb ba] szárnyán. Jelenleg a város mozi nélkül van, az egykori Uránia mozgó tavaly decemberben bezárt. Miért? A padlóburkolat elporladt, a fűtőberendezés elavult, a falak kormosak voltak, a vetítőkamra korszerűsítésre szorult, a székek kibírhatatlanul recsegtek, a mellék- helyiség fala kidőlt, a szeLassan már két évtizede napirenden van Zsámbokon az ivóvízellátás végleges megoldása. Tavaly decemberben megalakult a víztársulat, ám nem minden előzmény nélkül. A község vezetői, már 16 esztendővel ezelőtt elkészítették egy törpe vízmű kiviteli terveit; a gyakorlati megvalósítás érdekében azonban semmi más nem történt. Öt éve újra előtérbe került ez a gond, s a megoldás is közelebbinek látszott, olyannyira, hogy o szervezést is megkezdték a lakosság körében; 68 százalékuk alá is írta a belépési nyilatkozatot, s tagja lett a megalakítandó víztársulatnak. A munka azonban állami támogatás hiányában mégsem kezdődhetett. Az újabb kiviteli tervek elkészítését 1971-ben kérte a községi tanács a Közép-duna- völgyi Vízügyi Igazgatóságtól. Az elkészült terv megvalósításához 10,5 millió forintra volt szükség. Hamarosan elkezdődik a munka. A vízmű legfontosabb egysége a közkifolyós rendszerű gerincvezeték lesz, ezen keresztül minden lakos 150 méteren belül csapról nyerheti a Veresegyház serdülő labdarúgócsapata immár négy esztendeje játszik a Budapestmélyzetnek nem volt melegedője, öltözője... Mindezekért a városi tanács művelődésügyi osztálya elrendelte a mozi bezárását és sürgős korszerűsítését. A divatos szóval élve: rekonstrukciót, a Városgazdálkodási Vállalat brigádjai kezdték meg. Feladatuk, hogy a körülbelül 1 millió 600 ezer forint értékű munkát minél hamarabb elvégezzék. Már befejezték a padlóburkolat cseréjét, a vetítőkamra készen áll, jelenleg szerelik a központi fűtést és tart a festés is. Az új —recsegésmentes — ülőbútorok is megérkeztek. Ugyancsak befejezték a mellékhelyiség, egyben a vizesblokk falazatát. Ez elfoglalja az egykori páholysor helyét, így az azelőtt 270 személyes moziba ezután valamivel kevesebben férnek majd be. Igaz, a páholyok mindig üresen álltak, nagyon kevesen vásárolták meg az oda szóló drágább mozijegyet. Ha az építők tartani tudják az ütemet, akkor talán ősz elejére újból megtelhet a nézőtér. (fb) jó ivóvizet. Ez azért is nagy dolog a 2800 lakosú község életében, mert a település külső területein még kutak is csak mutatóban akadnak. A létesítendő vízmű a Jász- fényszarúi út melletti, percenként 600 liter vizet adó kút- ból táplálkozik, s esetleg bekapcsolják az egyesült Zöld Mező Termelőszövetkezet majorjának udvarán levő jó hozamú kutat is. Megemlítendő, hogy a termelőszövetkezet 1 millió forint értékű munkát és anyagot ajánlott fel a vízmű elkészítéséhez, például a kutakhoz az összes csövet ők adják. Az István és az Iskola utca sarkán épül egy 200 köbméteres víztorony, a közelében készül el az 50 köbméteres föld alatti víztároló, amely — esetleges műszaki hiba esetén, vagy áramszünetkor — a község egynapi vízigényét ki tudja elégíteni. A zsámboki vízmű 1975 harmadik negyedévére készül el, a kivitelező, Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat legkésőbb a jövő hónapban elkezdi a munkát, amely a csőfektetéssel indul. (fb) I bajnokságban, jelenleg negyedik helyen állnak a tabellán. | Legutóbb, 12-én a Budapesti Postás serdülő labdarúgócsapatát fogadták és győzték le 10:4 (5:2) arányban. A veres- egyházi Ébel nagy részt vállalva a győzelemből, négy gólt rúgott. Legközelebb május 26-án, az ugyancsak pest megyei Dunakeszi serdülőcsapatával vívnak rangadót a Budapest-baj- nokság keretében. Tessedik Kupa A gödöllői Agrártudományi Egyetem atlétikai klubja, a GEAC az idén is megrendezi a már hagyományosnak mondható kézilabda Tessedik Kupát. A női csapatok július 29-e és augusztus 4-e között, míg a férfiak július 22-e és 28-a között mérik össze erejüket. Ez idáig már 15 csapat jelezte részvételét. Cs. J. Motornak ugrott a kutya IsaszegeV a Kossuth Lajos utca 172-es számú ház előtt haladt el motorján Bakajsza Mihály helyi lakos, amikor egy kóbor kutya a motorkerékpár első kerekének ugrott, s feldöntötte a járművet. Bakajsza Mihály könnyű sérüléseket szenvedett. A NŐK JAVULÓ ÉLETKÖRÜLMÉNYEI - GÖDÖLLŐN Bővülő-épülő óvodák Megfelelő az orvosi ellátás Egy 1970-ben hozott kormányrendelet a tanácsok számára is előírja, hogy társadalompolitikai és gazdasági szempontból egyaránt foglalkozniuk kell a nők szociális helyzetének megjavításával. Közéleli aktivitás Gödöllőn a hők közéleti tevékenysége sokat fejlődött az említett rendelet óta. A női tanácstagok, testületi munkájukon felül eredményesen dolgoznak a különböző tanácsi bizottságokban is. Éppen a tanácstagi feladatok végrehajtását segítik a tavaly megalakított választókerületi bizottságok, amelyekben összesen 47 nő vesz részt, segítve a város gondjainak megoldásában, a döntések előkészítésében. A Hazafias Népfront városi bizottsága és a városi tanács együttműködési szerződést kötött, ez lehetővé tette, hogy a tanács és a népfront nőbizottsága között szorosabbá váljon a kapcsolat. A tenniakarást mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az üzemi nőfelelősök részvételévéi, kibővített aktívaülésen vitatták meg az asszonyok a város IV. ötéves tervének feladatait; beszámolt a nőbizottság a HNF elnöksége előtt a város szolgáltatásának helyzetéről is. Véleményükkel a városban élő asszonyok érdekeit védték, kívánságaikat közvetítették. Gödöllő városi rangja az utóbbi időben növelte meg igazán az igényeket a lakások, a gyermekintézmények, a kereskedelmi ellátottság, a szolgáltatások iránt. Nem mellékes körülmény, hogy családok életében, szociális helyzetében nagy változást hoz majd az ebben az ötéves tervben felépítendő — és a részben már Készül a kivetőpánt Öt esztendővel ezelőtt, 1969-ben kezdtek dolgozni a MEKOFÉM Szövetkezet veresegyházi telepén. Legfontosabb gyártmányaik, az ollók — hat méretben készül itt —, valamint az ajtókhoz szükséges kivetőpánt. Ez utóbbi gyártását ábrázolja képünk. Koppány György felvétele fel is épített — több mint 800 lakás. A nők életkörülményeinek további javulását szolgálják a határozat óta felépült kereskedelmi egységek: az ÁFÉSZ áruház, az Arany János utcai, az egyetemi lakótelepi, az Alsóparki lakótelepi és a János utcai élelmiszerbolt, valamint a korszerű szolgáltatóház. Még az idén modern ABC élelmiszer-áruház épül a Kazinczy utcai lakótelepen. Minden jelentkezőt felvehettek A gyermekintézmények is sokat fejlődtek az utóbbi időben, s ezt nemegyszer a gödöllői üzemek példás társadalmi összefogása tette lehetővé. Tavaly ennek ellenére is 140 óvodai és 20 bölcsődei felvételi kérelmet kellett elutasítani. A tanács bővítette a János utcai óvodát, s társadalmi összefogás segítségével jött létre a Dózsa György úti bölcsőde. A Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet és a városi tanács közös fenntartású óvodája két esztendővel ezelőtt nyílt meg, s egészen ez év elejéig mindössze egy csoport foglalkoztatására jutott hely ,benne. Az MGI építőbrigádja társadalmi munkával alakította óvodává az épület másik részét is. A bővített óvoda háromcsoportos lett, s összesen 82 gyermeket tudott fogadni. A nagycsoportosok közé minden gödöllői jelentkezőt felvehettek! Az Alsóparki és a Kazinczy utcai lakótelepen, az Országos Tervhivataltól kapott 12 millió forintos különkeret- ből egy-egy százszemélyes, könnyűszerkezetes, úgynevezett PRÉ—M—1SOL óvoda épül, ezeket már az idén birtokukba vehetik a gyerekek. A rendelőintézet felépülésével, korszerű berendezésével, a mentőállomás létrejöttével, a gyermek-körzetiorvosi és terhesgondozó hálózat bővítésével lényegesen javult a gyermeket váró és kisgyermekes anyák helyzete Gödöllőn. Jelentős eredmények Megállapítható, hogy a kormányrendelet végrehajtásában a városi tanács jelentős eredményeit ért el. A még megoldatlan gondok orvoslására, a nők szociális helyzetének további javítására — tavaly őszszel — a tanács több határozatot hozott. F. B. B. P. Siker volt a Kórista lány Megújul a gödöllői mozi SPORT Fölényes veresegyházi győzelem