Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-30 / 99. szám
4 Kfuntm 1974. ÁPRILIS 30., KEDD TAHITÓTFALU Énekesek - edzőtáborban Gárdos Katalin, felvétele TV-FIGYELŐ Talutotfalu „szárazföldi”, tahi Duna-partjára a ,.szigeti” tótfalui partról átfehérlik egy tágas verendás, oszlopos tor- nácú, széles homlokzatú épület. A magyar színjátszás kiemelkedő alakjának: a jó néhány éve elhunyt Gombaszögi Fridának egykori villáját hasznos kulturális célra újította fel és alakította át.államunk — a bejárati ajtó tábláján olvasható korszerű rendeltetése: A KISZMÜVÉSZEGYÜTTES TÁBORA. Művésztábor... Valójában üdülő, kényelmes bútorzaté, közös helyiségekkel, társalgóval, ebédlővel, konyhával, csinos szobákkal, a parkban sátorozólhellyel és a magas teraszról, a mellvédes kertből pompás kilátással a Dunára. A felhős-esős borúból napsütéses derűbe forduló elmúlt hét végén a KISZ Művészegyüttes Egyetemi Kórusának népes csoportja látogatott ki — nem véletlenül neveztem így: a tahitótfalui edzőtáborba. A szó legszorosabb értelmében „világot járt és világhírű” kórus csak néhány napja érkezett haza bulgáriai vendégszerepléséről, ahol április 13—21. között rendkívül érdekes és színvonalas előadásokon vettek részt. A Szófiai Magyar Intézet szervezésében hazánk felszabadulásának megünneplésére az Epítőmunkások Szakszervezetének szófiai művelődési házában rendezett nagy sikerű hangversenyük zsúfolt nézőterén megjelentek a bolgár fővárosban ülésező magyar—bolgár kulturális vegyesbizottság tagjai is. A KISZ-esek ezután a csodálatos tengerparti üdülőhelyen, Albenaban és T olbuchinban, az Európai Ifjúsági Kórusbizottság és Bolgár Népművelési Intézet közös munkájával létrehozott nemzetközi „éneklő héten” mutatkoztak be. Az „éneklő hét” sorozatán a magyarokon kívül jugoszláv, svájci, nyugatnémet és bolgár ‘ kórusok, s számos más európai ország szólistái léptek dobogóra. A vendéglátók büszkék lehetnek rá, hogy az Európai Ifjúsági Kórusbizottság az Európa can- tat — Európa énekel elnevezésű, különböző országokban megrendezett énekfesztiváljának Bulgáriában a legmagasabb színvonalú technikai. szervezési, ellátási és művészeti lehetőségeket biztosították. A gondos „ellátottság” magas foka megkönnyítette egyetemi kórusunk kivételesen nehéz munkáját. Ugyanis Zachari Mednikarov karnagy, érdemes művész egy héten át bolgár kórusműveket tanított be a vendégeknek, bolgár nyelven — ebből alakult ki a magyarok egyik műsora. A másikban saját repertoárjukból mutatták be hat magyar kórusalkotást és ezenkívül két nemzeti koncertet is adtak. A turnéról hazatért énekesek boldogan emlékeznek a bolgár közönség | szívből fakadó, vastapsokban, virágkosarakban kifejeződő ünneplésére. A megfeszített programot pihenik ki most tahitótfalui üdülőjükben, s egyúttal további munkájukhoz „edzenek”. A Művészegyüttes Egyetemi Kórusának egyik újonnan született terve, hogy repertoárját bolgár kórusművekkel gyarapítsa. Az idén egyébként még több filharmóniai hangversenyen szerepelnek a fővárosban és a vidéken, ellátogatnak nyáron a KISZ ifjúsági építőtáboraiba is. Szeptemberben az ausztriai Spittal an der Drau nemzetközi kórusversenyén mutatják be tudásukat, majd az örmény Akadémiai Kórussal és a Szvesnyikov Kórussal együtt Párizsban, a L’Humanité üiinepségein Berlioz Requiemjét adják elő. A francia fővárosban önálló műsorral és a KISZ Művész- együttes Tanckarával, valamint a Rajkó-zenekarral kö- zöá programban is szerepelnek. S közben folyik a nagy felkészülés 1975-re. A szervezeti és művészeti vezérkar még Tahitótfaluban is „ülésezik”. Jövőre, a KISZ Művészegyüttes Egyetemi Énekkara két jubileumot ünnepel. Az országosat: hazánk felszabadulásának 30 éves évfordulóját és egy magánjellegűnek mégsem mondható másikat, egyedit: az együttes alapításának negyedszázados jubileumát. Olyan események évfordulói ezek, amelyek megtörténte idején az 1974 napfényes , áprilisi vasárnapján Tahitótfaluban „edző” ifjú énekesek legtöbbje még nem is élt, vagy ha élt: pólyás- baba volt, pendelyben járt. És majdan a 25—30 esztendős jubileumokat ünnepelve, nemcsak a sorsfordító és saját sorsukat formáló múltat,' a históriát, hanem az örök ifjúságot is énekkel köszönHUSZONHAT MAGYAR- ORSZÁGI szerb templom 150 ikonját tisztították meg évszázadok porától, füstjétől az újvidéki Matica Srpska Galéria munkatársai — ízléssel és odaadással. A művek eredeti fényűikben ragyognak, s így nem csoda, hogy az újvidéki és az azt követő belgrádi kiállításon 1973-ban több mint 50 ezren tekintették meg. A hazánkba véglegesen visszakerült pravoszláv művészeti kincs arról tanúskodik, hogy az ikonok a görög—római antikvitás csak nyomokban fennmaradt festészetének folytatásai. Az egyik szentendrei ikon Szent Györgye római ruhában lépked, jelezve. hogy e XVIII. századi kép évezredes fejlődés utolsó állomása. Az Iparművészeti Múzeumban most kiállított sorozat, amely minden bizonnyal hónapokig európai esemény lesz és marad, Ráckeve, Szentendre, Szigetcsép. Lórév, Budakalász, Szeged, Grábóc. Százhalombatta legszebb rnűtárgvajt foglalja magába. Most láthatjuk iaazi pompájukban az arányló. vöröslő színeket, eav, a töröktől elűzött nép művészetében rögzítődött élniakarását. Jogos biis7Jkooiég ar>-a gondolni, hogy a menekülő szerbek Aranyból j II. Gyurkó László drámai átdolgozásai, a Szerelmem, Elektra és a Bús képű lovag, valójában és lényegében önálló alkotások. A régi téma mindkét esetben csak alkalom, szinte ürügy volt a szerzőnek arra, hogy mai kérdésekre keressen választ, hogy mai mondanivalót fejtsen ki, A megközelítésnek ez a mai szempontja természetesen magára az alapanyagra is visszahatott, amely az átdolgozás közben teljesen átalakult. Annyira, hogy az így létrejött mű már önállónak, eredetinek, azaz „igazi” Gyurkó- alkotásnak tekinthető. Ezt bizonyítja-igazolja Gyurkó legújabb hasonló munkája, a világhírű szovjet szerzőpár, llf és Petrov „ihletésére” írt Aranyborjú. Az átdolgozás ebben az esetben is ugyanazokra az alapokra épült — már ami a munka mélységeit illeti —, mint a korábbi kettőben. Az Aranyborjú azonban mégsem teljesen azonos velük. Nemcsak a műfaji különbségek miatt, nemcsak azért, mert az Aranyborjúból végül film lett: ez az eltérés most, a mi szempontunkból lényegtelen. Fontosabb, hogy a maiság az Aranyborjú esetében direktebb, ’ nyilvánvalóbb, populárisabb és közérthetőbb, mint a korábbi átdolgozásokban. Gyurkó új művében nemcsak a problematika és a mondanivaló mai, hanem a színhely, a környezet is. S ami nagyon jól jellemzi az író munkájának minőségét: a színhely- és időpontváltozás — az eredeti mű a Szovjetunióban játszódik a húszas években — olyan magától értetődő, az anyag átemelése a mai magyar valóságba olyan természetesen könnyed, hogy egyetlen zavaró mozzanat sem utal az „idegen” származásra. Az llf és Petrov ihletésére írt Aranyborjú Gyurkó kézén mai magyar filmszatírává vált. S itt a másik említésre méltó különbség a korábbi átdolgozások és a legutóbbi között. Az Elektra és a Don Quijote műfajában, hangulatában, atmoszférájában — természetesen ilyen értelemben sem azonos művekről van szó — a tragikus vagy ha tetszik, a tragikomikus színek uralkod- kodtak. Az Aranyborjú egéfogadó hazája Magyarország lett, hogy otthon helyett otthont kaptak a száműzettek. Ez az a történelmi keret, amely a műveknek nemcsak esztétikai, hanem politikai szépséget is ad, amely műtárgyakba sűríti népek barátságának eszméjét, azt a tág hazát, mely az At- hos-hegytől Esztergomig terjed. AZ EDDIGI LEGNAGYOBB hazai ikomkiállítás törzsanyaga jórészt Pest megyei illetőségű. Mindez abból adódik, hogy a XV. és XVIII. században. két hullámban érkező szerbek főként Ráókeve és Szentendre térségét kapták, választották. Innen, hogy a török kardtól sérült ráckevei Jézus-ikon, mely a tárlat korban legrégibb, értékében egyik legszebb darabja, a XVI. század második feléből való. A kiállítást kitűnően rendező Kiss Ákos véleménye szerint a pravoszláv ikonok nem egyszerűen a keleti ortodoxia szellemi örökségei, hanem a bizánci, római hagyományokhoz is szervesen kapcsolódnak. Első korszakukban még a déli. mediterrán világot hordozzák, de kései mintáik már a magyar barokk stíluskincsével ötvöződnek olyannyira, hogy szén más világ. S nemcsak azzal és abban, hogy a szatíra keserű, ostorozó humora kapott helyet benne, hanem azzal is, hogy a vígjátékok köny- nyed mozgalmasságát és fordulatosságát is tartalmazta. Ráadásul anélkül, hogy ez a könnyedség valamiféle elnéző és megbocsátó magatartással párosult volna. Az Aranyborjú bírálata bátor és határozott. A mű problematikájával és mondanivalójával kapcsolatban nyilván senkit sem kell meggyőzni arról, mennyire aktuális és fontos. Az aranyborjú „imádásának” különféle jeleivel, sajnos, mindenki szinte naponta találkozhat. Arra azonban talán mégsem fölösleges felhívni itt a figyelmet, hogy a háromrészes sorozatban nemcsak egyszerűen a harácsoló, visszaélésekre mindig kapható emberek bírálatáról van szó, hanem — méghozzá igen erős indulatokkal és szenvedéllyel — azoknak a gazdasági, társadalmi torzulásoknak a leleplezéséről is, amelyek a korrupciót lehetővé teszik, sőt valósággal tálcán kínálják. Gyurkó átdolgozásából Színétéi Miklós frissen pergő, mozgalmas és fordulatos filmet rendezett. Kitűnő ötletek, szellemes megoldások egész sorozatát láthattuk az erőteljes produkcióban. A legjobb rendezői ötlet, a vállalkozás igazi telitalálata azonban mégis kétségkívül a szere posztás volt, egészen pontosan az, hogy Szinetár Darvas Ivánra bízta Bender Oszkár szerepét. Olyan szerep—színész találkozást láthattunk és élvezhettünk ebben a filmben, amelyre valóban nagyon ritkán kerül és kerülhet sor. Darvas minden mozdulata, szava hitelesen és meggyőzően idézte Bender Oszkár alakjának lényegét, az elegáns nagyvonalúságot és a kíméletlen célratörést a bűnözésben. A remek színészgárdából kiemelhetjük még Öze Lajos plasztikus alakítását a nagy ellenfél, a többszörös milliomos szerepében. Szemléletes ka- rakterrajzot kaptunk a Ben- der-brigád tagjairól is. Bánhi- di László, mint a sunyi Pam- lény, Harkányi Endre, mint piti zsebtolvaj és Kibédi Ervin, mint autós szélhámos igazán kifejező volt. némely szentendrei és balassagyarmati mű Maulbertsch-ha- tást mutat. Sehol olyan egyénien gazdag változatokat nem találunk, mint a magyarországi szerb ikonoknál, éppen a stílusforrások sokrétűsége miatt. A művek keletkezési területe nem zárt világ, népek országútján teremtődött sajátos bizánci, szegedi, váci, ráckevei karakterrel. FELVONULTATJA e teológiailag kötött képes beszéd a több osztású szigetcsépi ikont, amely a központba helyezett Máriához társítja a szenteket, köztük a sárkánnyal viaskodó Szent György alakját, akit a lőrém ikon is megörökít. A kiállítás egyik főműve az 1658- ból származó szentendrei Istenanya Krisztussal, ahol q tekintet mértéktartóan derűs és méltóságteljes. Különös figyelmet szükséges szentelnünk a posztbizánci munkáknak, a kazáni, vladimiri változatoknak, a Pantokrdtor-ábrázolás- nak. a ráckevei mozaiktagolá- sú ikonoknak, melyeknek előz- mén vei Tivoliban és a rámái St. Clemente-templomban egyaránt megtalálhatók a bizánci források mellett. A háttér általában stilizált vagy balkáni eredetű, az egyetlen KereszteÖkrös László Törzsanyaga: Pest megyéből Az Athos-hegytől Esztergomig Magyarországi szerb ikonok az Iparművészeti Múzeumban I HETI FILM JEGYZET Periszkóp a fjordok közölt Pjotr Veljaminov és IVmatasz Banionjsx, a Periszkóp a fjordok között című film főszereplői. A megszámlálhatalanul sok háborús film közül viszonylag kevés szól tengerészekről. Valahogyan kézenfekvőbbnek látszik a filmalkotók számára, s a filmnézők reflexeiben is, hogy a háború elsősorban szárazföldi jellegű volt, s csak néha voltak légi vagy tengeri vonatkozásai. Ez többé- kevésbé igaz is, hiszen a második világháború legfontosabb harci cselekményei valóban szárazföldiek voltaid Mindez viszont nem jelenti azt, hogy ha filmrendezők, forgatókönyvírók háborús témákhoz nyúlnak, nem találnak izgalmas, a mai néző számára is érdelcfeszj'tő, tanulságoktól sem mentes történeteket például a haditengerészek háborús tettei között. Borisz Volcsek szovjet rendező filmje, a Periszkóp a fjordok között, jó érzékkel veszi észre ezt a viszonylagos elhanyagoltságot, s dicséretes buzgalommal nyomozza ki egy szovjet tengeralattjáró (a „Csuka”) második világháborús hőstetteit. Hogy netán nem. így hívták a valóságban a búvárhajót, vagy nem pontosan ezt a harci feladatot hajtotta végre, s nem Istenmezején, Mintha időtlenségbe süppedten élne a Bükk érintetlennek tűnő völgyében egy Heves megyei kis falu. Istenmezeje. Évszázados házak, évszázados szokások, évszázados elmaradottságú gondolkodás- mód — ez az egyik oldal. A másik oldalon pedig ott van néhány, az általános iskolát frissen elvégző kislány, akiklő Szent János-portré kivételével, ahol a vízpartot követően feldereng Ráckeve toronylátképe. Az aranyozott ikonosztázionok királyi kapui közül kiemelkedik a székesfehérvári és ráckevei variáns, mely e két templom közös művészének, Moszkopoljei Teodor Gruntovicsnak eredeti tehetségét bizonyítja, aki falfestményekre vetítette és nagyította az ikonok szerkezeti rendjét és meghitt hangulatát. Ez az ikonvilág nem szűnt meg. Él és XX. századi eszmét hordoz a szentendrei mesterék, elsősorban Vajda ’ Lajos, Ámos Imre, Barcsay Jenő, Miháltz Pál, Bálint Endre, Deim Pál művészetében. Igaz, őket még az évszázadok kormával elszürkült felületek ihlették, ez volt a „népdaluk”. Várható, hogy az ikonok e színes úiiászületése módosítja hatásúkat is. SOK LÄTOGATÖ kereste fel mór az első napokban a szerb ikonok budapesti tárlatát, köztük számtalan közéleti személyiség és festő a mi megyénkből is. A hatást fokozza a rendezés emberi léptéke, amely a zsúfoltság kiküszöbölésével, használhatóan tömör magyarázó szövegek segítségével áttekinthetővé teszi a kiemelkedően gazdag művelődéstörténeti anyagot. Csak a katalógus hiányzik nagyon, amelyet a közönség joggal igényelne, hiszen maradéktalan élményben részesül, s ezt szeretné tartósítani a sürgetően szükséges, s minden bizonynyal hamarosan pótolt színes kiadvánnyal. Losonci Miklós is szakasztott úgy, ahogyan a filmen látjuk, az mit sem számít, ha a film alkotói a művészi igazság erejével el tudják hitetni velünk a történetet, a figurákat, a mondanivalót. A film bizonyos részleteiben meg tudja valósítani ezt a szándékát, elhitető ereje elegendő ahhoz, hogy igaznak fogadjuk el a valódinak bemutatott jeleneteket is. Amíg arról van szó, hogy a kapitány (Pjotr Veljaminov) és a politikai tiszt (Donatasz Ba- nionisz) miképp hajtanak végre bátor, sőt merész akciókat a német hajókaravánok, s a németek megszállta norvég kikötők körzetében, addig izgatottan figyeljük az eseményeket. De amikor SztH>gov kapitány magánéletéről esik szó, vagy utolsó, hősies önfeláldozását látjuk, már kevésbé tudjuk elfogadni a jeleneteket. Valamiképp sémákba tévednek az alkotók, s ez, a különben érdekes és jól megoldott tengeri ütközetek, meg a lendületes fényképezés értékét is csökkenti. Pedig a film, témájánál és környezetének érdekességénél fogva, megérdemelten foglalt volna el előkelő helyet a kalandos, háborús filmek sorában. 1972-73-ban nek az élete már nem akar ehhez a megcsontosodott normarendszerhez igazodni, akik nem akarnak tizenöt-tizenhat évesen férjhezmenni ahhoz, akit a szülők kiszemeltek a számukra, s akiknek már nem vonzó perspektíva az, hogy gyerekeket szüljenek, háztartást vezessenek, s elfáradt asz- szonyokká legyenek már húszon innen, szakma, foglalkozás, hivatás, önálló munka, sőt, annak a lehetősége nélkül. Ezek a lányok már a maguk emberségéből akarnak önálló lények lenni, maguk akarják formálni a sorsukat úgy, hogy nem a megmerevedett, túlhaladott hagyományokhoz, hanem saját vágyaikhoz és lehetőségeikhez kívánnak igazodni. Elek Judit és operatőrei, Ragályi Elemér, Pintér György és Jankura Péter, hosszú időn át kísérték figyelemmel ennek, az alig kétezer lakosú községnek az életét, s benne az iskolások közül kiemelt néhány lány sorsát. Eközben igen sok érdekes tényt, érdekes figurát, érdekes történetet, sorsot ismertek meg. S ez a bőség végül is a, film legnagyobb hibája. Egyfajta, rosszul értelmezett dokumen- tarista hűségtől vezettetve, mindent bele akartak zsúfolni a filmbe a látottakból. így, az eredeti témáját illetően talán 30—4% perces optimális terjedelem, háromszorosára dagadt, szabad teret engedve ezáltal a laza szerkesztésnek, a felesleges és túlságosan hosszú epizódoknak. Amíg egy tömör, keményen felépített, szigorúan válogatott, még szigorúbban szerkesztett filmben a téma sodró erejű bemutatása lett volna, úgy ebben a formában fellazul, szétolvad, nehezen át< tekinthetővé, helyenként unalmassá válik. Pedig amiről szó van, az napjaink egyik valóban izgalmas társadalmi kérdése. Takács István
