Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-28 / 98. szám

\\\\\\\\\\\\NX\\\\\ A\\v\\\\\\\\\\<\WV^\»\>^\VíKVC§m\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ 'XXXXXVV^VV: X\\WWW«CN«VVk> 6 í Erősödjék a világ dolgozóinak összefogása az imperializmus ellen! | (Az MSZMP Központi Bizottságának májas 1-i jelszavaiból) f 9 Elhunyt dr. Csanádi György ' Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy dr. Csanádi György elvtáns, közílekedés- és posta ügyi miniszter, Kossuth- és Ál­lami-díjas akadémikus, az MTESZ elnöke, a Budapesti Mű­szaki Egyetem tanára szívroham következtében ‘ április 27-én elhunyt. Temetéserői később történik intézkedés. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium A Magyar Tudományos Akadémia Dr. Csanádi György közle­kedés- és postaügyi miniszter. Kossuth-díjas akadémikus 1905. július 28-án született. Műszáki mérnöki oklevelet 1927-ben szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, közgaz­dászoklevelet két évvel ké­sőbb, 1929-ben kapott. 1929-ben kezdett dolgozni pályafenntartási és építési mérnökként Kaposvárott. 1945- ben a pécsi MÁV-igazgatóság vezetőjének nevezték ki. 1947- ben került a KPM műszaki osztályának élére, majd 1949- től 1956-ig a MÁV vezérigaz­gatója. 1957-től 1963-ig a mi­niszter első helyettese, azóta pedig, váratlanul bekövetke­zett haláláig, közlekedés- és postaügyi miniszter volt. Dr. Csanádi György felelős közéleti munkásága mellett kiemelkedő tudományos tevé­kenységet is folytatott. 1955- ben lett a műszaki tudomá­nyok doktora, három évvel ké­sőbb a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1970-ben pedig akadémikus. 1972 óta az MTESZ elnöke. Tudományos munkásságát kül­földön is elismerték. Több kül­földi tudományos intézmény fogadta díszdoktorává, leg­utóbb 1973-ban a moszkvai Vasútmémöki Főiskola. 1945 óta tagja a pártnak. Ál­dozatos közéleti és tudomá­nyos tevékenységét magas ki­tüntetésekkel jutalmazták. 1954-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel, 1956- ban a Kossuth-díjjal, kétszer a Munka Érdemrend arany fo­kozatával, 1973-ban pedig az Állami-díj I. fokozatával tün­tették ki. Több szovjet és más külföldi kitüntetés tulajdono­sa. Dr. Csanádi György halá­láig lankadatlan energiával dolgozott. 1958 óta a Budapes­ti Műszaki Egyetem tanszék­vezető tanáraként adta át ma­gasfokú műszaki tudását a jö­vő mérnökeinek. Falun, mezőgazdaságban Fokozottabb gondoskodással A fiatal nők fokozottabb gondoskodásáról, a munkában és a társadalmi életben való nagyobb szerepéről tanácsko­zott a KISZ központi bizott­ság mezőgazdasági ifjúsági ta­nácsa Balatonaligán, a szom­baton befejeződött kétnapos ülésen. . A család, a gyermeknevelés gondja, az anyagi gyarapodás­sal járó különmunka, az albér­letben vagy szülőknél való élés ismert problémái, falun például a rokonok és sok eset­ben a férjek helytelen előíté­letei összesítik azokat az oko­kat, amelyek miatt a fiatal- asszonyok hiányoznak a KISZ- szervezetekből. A rétegtanács ezért felhívja a figyelmet, hogy a mezőgazdasági üzemek és a falvak KlSZ-szervezetei- nek elsősorban ezeknek a gon­doknak a megszüntetésére, s új szemlélet érvényre juttatására kell törekedni. A mezőgazdasági ifjúsági ta­nács ülésén felhívtál! a figyel­met a fiatal nők sajátos hely­zetére. Náluk ugyanis lerövi­dül, összesűrűsödik az az idő­szak, amelyben kiteljesedik egyéni és társadalmi szerep­körük. Szűkebb időszakra esik a tanulás — a családalapítás — és a pályakezdés feladata. S mindez olyan mértékben ter­heli a nőket, hogy társadalmi szerepük háttérbe szorul és le­szűkül a család körére. Gondoskodni kell arról is, hogy a nők a gyermekgondo­zási időszakban se szakadja­nak el a KISZ-szervezettől és a munkahelytől. Biztosítani kell a nők továbbképzését, ta­nulását. A KISZ KB mezőgazdasági ifjúsági tanácsa feladatterveze­tet fogadott el a tömegsport- mozgalom kiterjesztésére, ser­kentésére. ......... A pártkongresszus és felszabadulásunk évfordulója tiszteletére Versenyben — céljainkért O rszágosán is az elsők között határozták el a Dunamenti Hőerőmű Vállalat, a Cement- es Mész­művek váci gyára, a Nagykő­rösi Konzervgyár szocialista brigádjai, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa és hazánk fel- szabadulásának 30. évfordu­lója méltó megünneplésére új munkafelajánlásokat tesz­nek. A SZOT, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága fel­hívása április 23-án jelent meg, és ennek alapján újabb munkafelajánlások születtek, a többi között a Csepel Autó­gyárban, a Dunai Kőolajipari Vállalatnál. Az eddigi felajánlásokat a termelés és gazdálkodás terü­letén az energia, az építő­anyag, a gyümölcs- és főze- lékkonzerv, az olajszármazé­kok, az autóbuszalvázak ter­melésének nagyobb ütemű növelése, a termelési költsé­gek csökkentése, a minőségi mutatók javítása, a kooperá­ciós kapcsolatok továbbfej­lesztése jellemzi. A hatéko­nyabb munkát a termelés jobb megszervezésével, az anyag­takarékosság fokozásával, a dolgozók általános és szakmai ismereteinek bővítésével kí­vánják biztosítani. Másrészt a felajánlások a bel- és kül­földi piacok jobb kielégíté­sére, a hiánycikkek listájának szűkítésére, a gazdálkodás eredményességét elősegítő tartalékok feltárására és hasznosítására, a termékvá­laszték bővítésére, korszerű­ségének növelésére irányul­nak. Szerepelnek a vállalások között a lakóhelyi feltételek javítását célzó területpoliti­Kommunista szombat a DKV-ban Bejöttek kéteierkétszúzan A Dunai Kőolajipari Válla­lat munkaverseny-irodáján tegnap állandó vendég volt a huzat — a kilincset jófor­mán le sem nyomta maga mö­gött az egyik, már érkezett is a másik futár. A telefonkagy­ló meg valósággal táncolt a villán — mintha sürgetné, hogy jelenthessenek a reggel hattól délután egy óráig kom­munista műszakot teljesítő üzemek, létesítmények. Este 10-kor kezdte Kilenc óra múlt néhány perccel. Strasszer Gáspár munkaverseny-felelős elemé­ben van — nem az első ilyen akció szálai futnak össze a kezében. Szemmel láthatóan ezúttal is elégedett: minden a korábbi főosztályvezetői ér­tekezleten rögzített forgató- könyv alapján történik. — A non-stop üzemek dél­előtti műszakját teljesítő 930 dolgozón kívül ma reggel to­vábbi 2200-an vették fel a munkát. Gyakorlatilag azt mondhatom, hogy a betegeket és a szabadságon léyőket le­számítva mindenki itt van. Munka akad bőven. Töb­ben az éppen álló 3 milliós üzemóriás nagyjavításánál segédkeznek, mások a rövi­desen átadásra kerülő ben­zinreformáló és pentánmente­sítő üzemek kivitelezési stáb­ját erősítik, megint mások, vagy négyszázan az üzemek környékét parkosítják, há­romszázan a jóléti intézmé­nyeket. a bölcsődét és az óvo­dát csinosítják, vagy a csó­nakház délutáni átadása előt­ti utolsó simításokat végzik. A 3 milliós, vagy ahogy itt hívják, s az üzem homlokán is olvadható, az AV—3 terüle­tér előbb huhoeó. maid a Du­na tú'só oartián is jól érzé­kelhető szirénázó hang teszi próbára a hallóidegeket. Gyor­san megnvugtatnak. hogy ez­úttal nem az éb°r ..szimatok” egyike i“lzi a vészt, csunáti a tíztonnás, nagy nyomású le­vegővel működő daru erőlkö­dik, így jelezve, hogy na­gyobb terhet emel a magas­ba. Tóth Jenő táblakezelő előző este tízre jött be, s két mű­szakot húz le egyfolytában. Aki már teljesített ilyen „durchmarsot”, az tanúsíthat­ja, hogy mennyivel nehezebb éjjel után nappal, mint nap­pal után éjjel tovább dolgoz­ni. Jenőnek azonban látszó­lag meg se kottyan ez a vál­lalkozás. Igaz, valamivel ne­hezebben ment le reggel a fa­lat a torkán, mint máskor, s kivételesen elfogadott . egy j kávét is. — Régi hattal vagyok, Za­lából kerültém ide — mondja kihasználva a szusszanásnyi időt. — Jól emlékszem, 1968. november ,11-én reggel hatkor kezdtem a DKV-bam az első műszakot. Nem ez a mostani az első kommunista műsza­kom, ott voltam az AV—3 in­dulásánál s tavaly is vállal­tam a társadalmi munkát. „Mind a 4 műszak" Bakonyi István táblakezelő szintén két műszakot vállalt — a kommunista műszak után következik a rendes, napi sihtája — délutános. Komoly hasznát veszik -most a nagy­javításnál, hiszen a gépipari szakközépiskola elvégzése előtt lakatos szakmát szer­zett. — Éppen most emeltük ki a barometrikus ejtőtartály csöveit. A kénhidrogén ugyan­is megeszi a vasat, ezért a ré­giek helyére műanyag csövek kerülnek, hátha jobban ellen­állnak a korróziónak. Fel­adatunk továbbá a szerelvé­nyek, tömítések, pakolások cseréje, valamint az új veze­tékek próbanyomásának el­végzése. Holló Ferenc üzemvezető- helyettes talán még soha nem diszponált ennyi ember fe­lett: — Így igaz, hiszen bent van mind a négy műszak, de más üzemekből is jöttek többen segíteni. Az üzem leállása áp­rilis 6-án kezdődött. A na­gyobb munkákat természete­sen a tmk végzi, a mi felada­tunk az előkészítés. Például: a vezetékeket, készülékeket hegesztés előtt. kimossuk, át­gőzöljük. Gondoskodunk arról, hogy a környéken ne legyen gyúlékony anyag, különösen a rendkívül alattomos csatornák lefedését kell nagyon körül­tekintően elvégezni. A kissé szűkös üzemi mére­tek miatt a hegesztéshez csak külön engedéllyel lehet hoz­zákezdeni, amelyet a megbí­zott műszakvezető és a bizton­ságtechnikai felelős szignál. Hasonlóan indokolt úgyneve­zett beszállási engedély előzi meg a valamely készülék bel­sejében végzendő munka kez­detét. — A mai kommunista mű­szak alatt lényegében a reví­ziós munkákat folytatjuk — természetesen nagyobb erő­vel. Megítélésem szerint ez a hétórai munka felér egynapi termelési értékünkkel, ami csaknem egymillió forintot je­lent. Búcsúzóul Holló Ferenc el­mondta, hogy a nagyjavítás május 4-ig tart, s ha minden rendben lesz, akkor további egy-két nap múlva újra mun­kához lát az évi 3 millió tonna nyersolajat feldolgozó üzem­óriás A Lenin születésének évfor- du’ója tiszteletére rendezett kommunista szombat, amely egyben a Dunai Kőolajipari Vallalat kongresszusi munka­versenyének a startját is je­lentette — a hatalmas vállalat hagyományaihoz, s nyugodtan hozzátehetem, presztízséhez méltóan zajlott le: példamuta­tó szervezettséggel és lelkese­déssel. A hétórás műszak munkadíjából eredő csaknem 200 ezer forintos bevételnek egy részét a vállalat a dolgo­Tóth Jenő két műszakot teljesít egyfolytában. Bakonyi István táblakezelő megállja a helyét lakatosként is Gárdos Katalin felvételei zók gyermekei részére épülő nyári úttörőtábor és napközi otthon építésére fordítja, má­sik részét a vietnami szolida­ritási alapra utalja át. Kétszázan a városért A DKV-val egy /időben a százhalombattai városi KISZ- bizottság is kommunista mű­szakra invitálta a fiatalokat, és a Dunamenti Hőerőmű Vál­lalat szabad szombatos dolgo­zóit a tegnapi napon. A fel­hívásra legalább kétszázan vették fel a munkát. Százhú- szan a Dunafüreden létesülő sport- és strandkombinát kerí­tésének alapját ásták ki, s a betonozást végezték el, a töb­biek pedig a tanácsház szom­szédságában levő, mindenféle sportolási lehetőséget biztosí­tó, hatalmas „grund” kerítését állították a helyére. Kertész Péter kai intézkedések megvalósítá­sát szolgáló felajánlások is, A munkafelajánlások a kö­telezettségeken felüli felada­tokat tartalmazzák. A fel­ajánlásokat a kisebb kollek­tívák, elsősorban a szocialista brigádok tették és jelentősé­güket az adja meg, hogy át- fogják a vállalat egészét. A széles körben kibontako­zó m unka felajánlások kifeje­zik a munkások alkotó ked­vét, tettrekészségét, a párt és a kormány helyes politikájá­val való egyetértést, segítik a IV. ötéves terv maradék­talan teljesítését és az V. öt­éves terv sikeres előkészíté­sét. A szocialista munkaverse- nyek, a kiemelkedő társadal­mi, politikai események je­gyében tett munkavállalások hagyományai, hogy nyomuk­ban jelentős eredmények szü­lettek, és biztosak vagyunk benne, a következő időszak­ban is folytatódik ez a ha­gyomány. . KONGRESSZUSI és fel­szabadulási munkaver­seny tartalmi követel­ményeire, a verseny irányítá­sára, szervezésére, értékelé­sére és díjazására a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának 1971. de­cember 1-i határozata, meg­felelő kormány- és SZOT- határozatok, SZOT- és KISZ- irányelvek az irányadók. Nem külön versenyről van szó, hanem a szocialista munka- verseny-mozgalom tovább­fejlesztéséről, tömegességé­nek és hatásfokának emelé­séről. Az eredmények, a siker előfeltétele, hogy a gazdasági vezetők folyamatosan irttéz- kedjenek a munkaversenyre vonatkozó határozatok is­mertetésére, elsősorban a munkahelyi vezetők felké­szítésére, valamint a vállalati versenyszabályzatok szüksé­ges módosítására. A szocialista munkaver­seny sikere, a felajánlások teljesítése nagymértékben függ attól, hogyan tudjuk a vállalatoknál a helyi felada­tokat gazdasági egységekre, a brigádokra és a személyekre lebontani. Ezért a vállaláso­kat meg kell, hogy előzze a tervfaladatok pontosítása minden szinten. A gazdasági vezetők munkaköri kötelessé­ge a verseny szervezése, irá­nyítása, a vállalások nyilván­tartása, teljesítésének rend­szeres értékelése és díjazása. Mindez a gazdasági szervező­irányító munka színvonalának emelését is igényli. Nélkülözhetetlen, hogy a különböző szakszervezeti me.- gvei bizottságok, az alapszer­vek vezetői politikai szervező, ellenőrző munkával, szemé­lyekre szóló agitációval is se­gítsék a felajánlások teljesíté­se feltételeinek megteremtését. E munkában támaszkodjanak a szakszervezeti tisztségvise­lőkre, elsősorban a szakszer­vezeti bizalmiak — ebben is nélkülözhetetlen — tevékeny­ségére. A gazdasági, társadal­mi szervek együtt vegyenek részt a felajánlások összegezé­sében, azokat az üzemi de­mokrácia különböző fóru­main, a gyűléseken, az érte­kezleteken a dolgozókkal be­széljék meg. Mindezek végre­hajtásához jó feltételeket te­remt elsősorban a kedvező po­litikai légkör P EST MEGYE gazdasági szerkezete is indokolja, hogy termelési kooperá­cióban levő vállalatok, üzemek, szocialista brigádok kössenek szocialista együttműködési szerződést. A szerződések a dolgozók kötelezettségvállalá­sain túl tartalmazzák a gazda­sági, társadalmi szervek fel­adatait is. Erre kell építeni az anyagi ösztönzőket. Biztosítani kell a verseny folyamatos, rendszeres, bürokráciamentes értékelését és elismerését. A propagandamunkában el kell érni, hogy az élenjáró szocia­lista brigádokat, kollektívákat megismerjék. Az anyagi ösztönzés rend­szerének, a jövedelempolitikai intézkedéseknek a felülvizsgá­lata is szükségessé válhat. Ar­ra kell törekedni, hogy az anyagi ösztönzésre rendelke­zésre álló keretek — prémiu­mok, jutalmak, mozgóbér stb. — a vállalások maradéktalan teljesítését szolgálják, mind a gazdasági vezetőknél, mind a dolgozóknál. Külön is szüksé­ges elismerni a lakosság ellá­tásának, a szolgáltatások javí­tásának érdekében tett fel­ajánlások végrehajtását, ered­ményeit. Törekedni kell a komplex brigádok létrehozására. A mű­szaki dolgozók elsősorban a felajánlások teljesítésének fel­tételeit biztosítsák. A munkaversenyben biztosí­tani kell a nők és a fiatalok megfelelő részvételét. A fiata­lok körében szükséges a véd­nökségvállalások körének a szélesítése. Ezen belül a szo­cialista munkaverseny most elősegítheti, hogy a százha­lombattai két nagy beruházás határidőre készüljön el, biz­tosíthatja a jármű-, a számí­tástechnikai és a húsprogram teljesítését, a könnyűszerke­zetes építési mód elterjeszté­sét. Méltó feladatok várnak a területpolitikai feladatok mag­valósításában is. A lákásprqg- ram teljesítése, á gyérmekStt- tezmények hálózatának fej­lesztése, a kereskedelmi ellá­tás javítása, a szolgáltatások bővítése, a sport- és a kultu­rális létesítmények létrehozá­sa mind a lakóhelyi körülmé­nyek javítását szolgálják. tvi INCS OLYAN rétege me- gyénk lakosságának, amelynek ne fűződne ér­deke a most kibontakozóban levő munkaversenyhez. Ezért is szükséges, hogy a szervezett munkások részvétele mellett a termelőszövetkezeti dolgozók, az értelmiségiek, a kisiparo­sok is mind nagyobb számban vegyenek részt benne. Na­gyobb gondot kell fordítani a bejáró dolgozók társadalmi akciókba való bevonására is. A verseny szervezése, irá­nyítása tehát — a párt elvi iránymutatása alapján — az állami, gazdasági, szakszerve­zeti, a KISZ-szervek, a Haza­fias Népfront együttes, terv­szerű, hatékony közreműködé­sét igényli. A dolgozók tenni- akarása, a nemes cél érdeké­ben tett felajánlások teljesíté­se a megye egész lakosságá­nak, magának az embernek szolgálja az alapvető érdekeit. Fontosnak tartjuk, hogy a munka- és egészségvédelmet szolgáló felajánlásokra külön figyelmet fordítsanak és azo­kat külön is díjazzák. Meggyőződésünk, hogy a megyei ipari, építőipari, ke­reskedelmi, közlekedési vál­lalatok, szövetkezetek, intéz­mények dolgozóinak a mun­kaversenyben való részvétele segíteni fogja a gazdaságpoli­tikai, életszínvonal-politikai céljaink megvalósítását, a munkás-paraszt szövetség to­vábbi erősítését, a szocialista demokrácia szélesítését és a nemzeti egység szilárdítását, DR. DOBI FERENC, az SZMT vezető* titkára Külföldi munkásturisták a május 1-i ünnepségeken A SZOT szociáltűrisztikai irodájának szervezésében az idén is több országból vesz­nek részt külföldi munkás­turisták a budapesti dolgozók május 1-i seregszemléjén. Olaszországból több mint 120, Jugoszláviából 50, Belgium­ból, Finnországból 30—30 ven­dég érkezik. (

Next

/
Oldalképek
Tartalom