Pest Megyi Hírlap, 1974. április (18. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-02 / 77. szám

2 "‘‘xMiriaf» 1974. Április 2., kepd Tüntetés Saigonban Visszaérkezett Párizsba a DIFK-kü!döttség vezetője — VDK-jegyzék a NEFB-hez fókusz Nemzetközi társadalmi bírósí gok RÓMÁBAN szombaton kezd­te meg munkáját a második H üssél-bíróság. Az ismert nemzetközi kezdeményezésnek ezúttal a latin-amerikai dikta­túrák, nevezetesen Brazília, Chile, Uruguay és Bolívia rendszerei, az ezekben az or­szágokban uralkodó terror, erőszak, jogsértések, fasiszta módszerek elítélése a célja. A Russell-bíró&ág Bertrand Russel és Jean-Paul Sartre kezdeményezése nyomán az amerikaiak vietnami háborús bűntetteinek elítéléseire a vi- lágközvélemény figyelmének felkeltésére, mozgósítására ala­kult annak idején. Leíio Basso szenátor, ismert olasz baloldali személyiség 1973, novemberé­ben Brüsszelben azért alakítot­ta újjá, hogy ugyanezen a módon lépjen fel a latin-ame­rikai fasizmus ellen. A bíróság eredetileg a brazíliai diktatúra tetteit vizsgálta volna ki; a chilei fasiszta ellenforradalmi puccs és terror nyomán azon­ban kiterjesztette tevékenysé­gét erre az országra, majd más latin-amerikai diktatúrákra is. A bíróság célja, hogy a világ­iközvélemény előtt leleplezze, elítélje a latin-amerikai fasiz­must, embertelen módszereit, s hangot adjon azoknak az üldö­zöttednek, akiknek hangját el­fojtják, akiknek kiáltása nem ér el a nemzetközi közvéle­ményhez, hogy leleplezze a terror hátterében meghúzódó okokat, tényezőiket, elsősorban az amerikai monopóliumok fojtogató latin-amerikai ural­mát. A törvényszék a későb­biekben más latin-amerikai diktatúrákkal is foglalkozik, igy a Paraguay, Guetamala, és Haiti helyzetével. A TÖRVÉNYSZÉK TAGJAI világszerte ismert, tekintélyes politikai és kulturális szemé­lyiségek, akik most Chilét il­letően szoros összhangban folytatják vizsgálódásukat az­zal a nemzetközi vizsgáló bi­zottsággal, amely a napokban fejezte be ülését Helsinkiben. A TÁRSADALMI nemzetkö­zi törvényszékek egyre na­gyobb szerepet kapnak nap­jainkban, hogy felhívják a vi­lág közvéleményének figyel­met az emberiség ellen elkö­vetett bűntettekre, mintegy koordinálják a tiltakozó meg­mozdulásokat. A Russel-bíróság teremtette új harcmodornak mintegy jel­képeként vasárnap délelőtt fe­jezte be munkáját Stockholm­ban az a vietnami nemzetközi értekezlet, amelyet a párizsi bé­kemegállapodás végrehajtá­sáért rendeztek. Ezen értekez­let, tulajdonképpen az első Russel-bíróság munkáját folytatva, most leszögezte, hogy az Egyesült Államok és a saigoni adminisztráció — kötelezettségeikkel és a világ­közvéleménnyel szembesze­gülve — mindent elkövettek és elkövetnek, hogy megsért­sék és szabotálják a párizsi megállapodást. A részvevőket felháborodással töltötte el az USA és Saigon magatartása, amely súlyos következmé­nyekkel járhat nemcsak Indo­kína, de az egész világ bizton­ságára. IGY KAPCSOLÓDNAK ÖSSZE — e társadalmi bíró­ságok munkája révén — a vi­lág békéjéért küzdő emberek erőfeszítései az elmúlt napok­ban Helsinkiben, Stockholm­ban és most Rómában. A. B. T. Hétfőn délelőtt visszaérke- Z2tt Párizsba Nguyen Van Hieu államminiszter, a Párizs környéki tárgyalásokon részt vevő DIFK-küldöttség veze­tője, aki több mint két hónap­ja utazott haza, hogy tanács­kozást folytasson kormányá­val. Nguyen Van Hieu Orly re­pülőterén megérkezésekor tett nyilatkozatában kijelentette: abban a reményben érkezik Párizsba, hogy a DIFK kül­döttségének március 22-én elő­terjesztett új javaslatai kive­zetik majd a La Celle-Saint- Cloud-ban folyó tárgyalásokat abból a zsákutcából, amelybe a saigoni küldöttség maga­tartása juttatta a két dél-viet­nami fél közötti megbeszélé­seket. A saigoni kormány azonban továbbra is megsérti a párizsi megállapodások ren­delkezéseit és — Washington támogatásával — tovább foly­tatja a háború és az elnyo­más politikáját. Ez a politi­ka azonban elkerülhetetlenül kudarcra van ítélve. A DIFK-küldöttség vezetője rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok kormányát is felelősség terheli a Dél- Vietnamban kialakult hely­zetért. A washingtoni kor­mány — mint Kissinger kül­ügyminiszter legutóbb beje­lentette — továbbra is katonai segítséget nyújt a saigoni rendszernek és ezzel súlyosan megsérti a párizsi megállapo­dásokat. A Figaro hétfői számában hosszabb cikket közöl saigoni tudósítójától. A tudósító hang­súlyozza, hogy Saigonban az infláció és a gazdasági pan­gás eredményeként elképesztő méreteket ölt a tömegnyomor. Saigonban és környékén a munkanélküliek száma legke­vesebb kétszázezerre tehető, és ehhez járul még az is, hogy a fokozódó gazdasági válság következtében mintegy ötszáz­ezer ember hetenkértt csak egy-Két fiapot dolgozhat. így olyan élés szociális válság ala­kult ki, amely „félelmetes po­litikai fegyver” lesz a DIFK kezében — írja a tudósító. Saigon belvárosában hétfőn Lón Nol tábornok, a Phnom Penh-i rendszer vezetője va­sárnap este rádióbeszédben je­lentette be, hogy feloszlatták a rezsim politikai főtanácsát. A tábornok azt is bejelentette, hogy a feloszlatott politikai főtanács helyébe végrehajtó főtanácsot alakítanak. Az AFP hírügynökség Phnom Penh-i politikai körök­ben azonban úgy értesült, hogy ezzel az intézkedéssel voltaképpen Cheng Heng volt államfőtől, a politikai főtanács tagjától akarnak megszabadul­ni. Í A rezsim legbelsőbb vezetésé­nek átszervezése az egyes ve­több ezren tüntettek a rezsim börtöneiben sínylődő összes politikai foglyok haladéktalan szabadon bocsátását követel­ve. A tüntetők között sok buddhista szerzetes is volt. A felvonulók ellen a hatóságod kivezényelték a rendőrséget. Részt vett a dél-vietnami béke híveinek hétfői megmoz­dulásában Ngo Ba Thanh asz- szony, a dél-vietnami béké­ért küzdő népi front társelnöke is, akit a hatóságok már számtalanszor letartóztattak a Thieu-rezsimmel szemben ki­fejtett aktív tevékenysége miatt. Ott voltak a felvonu­láson az emberi jogok bi­zottságának és a letartózta­tottak szabadon bocsátásért küzdő buddhista bizottságnak tagjai is. A saigoni rendszer ellenzé­kének adatai szerint a dél­vietnami börtönökben és kon­centrációs táborokban több mint 200 ezer politikai fog­lyot őriznek. A VDK külügyminisztériu­ma jegyzéket intézett a nem­zetközi ellenőrző és felügyelő bizottsághoz a NEFB indonéz és iráni tagozatai által vég­zett „egyoldalú vizsgálatok” ügyében. A jegyzék rámutat, hogy ezeket a „vizsgálatokat” a saigoni kormányzat felkéré­sére hajtották végre, s azok­nak állítólagos következteté­seit a saigoni kormányzat a DIFK megrágalmazására, a világ közvéleményének félre­vezetésére használta és hasz­nálja fel. A VDK jegyzéke rá­mutat, hogy az indonéz és az iráni küldöttségnek ez a tevé­kenysége ellentétes a párizsi megállapodás betűjével és szellemével, s felkérte a NEFB-et, hasson oda, hogy tagjai tartsák tiszteletben a párizsi megállapodásokat, tel­jesítsék körültekintően an­nak rendelkezéseit. MOSZKVÁBAN megbeszé­léseket folytatott a Szovjet­unió Kommunista Pártja és a Görög Kommunista Párt küldöttsége. zetffk között az utóbbi időben kiéleződött nézeltérések követ­kezménye. Lényegét tekintve azt jelenti, hogy Lón Nol el­nök kizárja a vezetők xözül azokat, akik nem értenek vele egyet. A lépés üj kormányvál­ságot váltott ki. A Lón Nol döntése elleni tiltakozás jeléül három miniszter kivált a kor­mányból. Cheng Heng, a fel­oszlatott politikai főtanács al- einöke Phnom Penh-i sajtóér­tekezletén azzal vádolta meg Lón Nőit, hogy a tanács fel­oszlatásáról a tagok vélemé­nyének kikérése nélkül dön­tött. Cheng Heng szavai szerint az Egyesült Államok Phnom Penh-i nagykövetsége közvetle­nül belekeveredett az ügybe, ugyanúgy, ahogy tavaly ápri­lisban részt vett a politikai fő­tanács létrehozásában is. KAMBODZSA Átszervezés nyomán kormányválság GENF Afsmsorompé­bizotfság Hétfőn Genfben megkezdte munkáját az a bizottság, amely az atomsorompó-szerzó- dés betartásának jelenlegi ál­lását felmérni hivatott éríekez- j letet készíti elő. Az előkészítő j bizottság munkájában 26 or- > szág, köztük a Szovjetunió, az Egyesült Államok Nagy-Bri- tannia és Magyarország képvi­selői vesznek részt. Waldheim ENSZ-főtitkár üzenetben üd­vözölte a bizottságot, hangoz­tatva: mégha az atomsorom- pó-szerződés érvényesítéséhez további erőfeszítésekre is van szükség, a nukleáris fegyverek terjesztésének betiltása óriási jelentőségű a béke fenntartása szempontjából. Olof Palme Varsóban Piotr Jaroszewicz miniszter- elnök meghívására hétfőn négynapos hivatalos látogatás­ra Varsóha érkezett Olof Palme svéd miniszterelnök. Etióp fehér könyv készül Összeült az alkotneánpzó konferencia Endalkacsev Makonnen mi­niszterelnök kormánya hétfőn ismét felszólította az etióp fegyveres erőket, hogy támo­gassák Hailé Szelasszié csá­szárt és hiúsítsanak meg min­den olyan prólbálkozást, amely arra irányul, hogy zűr­zavarba döntse az országot. Abije Abbebe etióp hadügy­miniszter hétfői rádióbeszédé­ben emlékeztette a 44 000 fő­nyi hadsereget arra, hogy hű­séggel tartozik a trón iránt. Abbebe kijelentette, hogy a kormány már megtisztította a hadsereget és a rendőrséget azoktól a „bomlasztó elemek­től”, akik megpróbáltak pol­gárháborút kirobbantani Etió­piában. Abbebe beszéde lényegében szombati rádióbeszédének megismétlése volt. Megfigye­lők emlékeztetnek arra, hogy a hűségre felszólító beszéd megismétlése arra utal, hoey Etiópiában az egy hónapja fo­lyó polgári és katonai zavar­gások után még mindig bi­zonytalan a helyzet, és hogy Endalkacsev Makonnen válto­zatlanul nem bízik a hadsereg és a rendőrség valamennyi ala­kulatában. Etiópiái megfigyelők szerint már mutatkoznak az első je­lei annak, hogy a miniszter- elnök szombaton éjszakai rá­dió- és televíziófelhívása némi hatással volt az ország lakos­ságára. Az első ilyen jelet abban látják, hogy a polgári légitársaság földi és technikai személyzete úgy döntött, hogy hétfőn ismét munkába áll. Endalkacsev Makonnen mi­niszterelnök közölte, hogy ha­marosan fehér könyvet adnak ki a kormány noütikájáról. és ebben külön feiezet foglalko­zik majd a földreformmal, Etióvm egyik legégetőbb prob­lémájával. A hét végén a haderők mind a három fegvverneme kinyil­vánította hűségét Hailé Sze- lasszié császár iránt. Hétfőn Addisz Abebábav megnyílt az alkotmányozé konferencia, amely előkészíti majd az etiópiai alkotmány reformját. Az aVkotmánvozr konferenciát Endalkacsev Ma­konnen miniszterelnök nyitot­ta meg. Beszédében hangsú­lyozta. hogy a konferencia ál­tal kidoleozandó reform leg­főbb rendeltetése az. hogr „pontosan menhatározza a ha­talom megoszlását, rögzítse c kormány varlamenttel szem­beni felelőssénének elvét, ab­ból a célból, hogy több jogot és szabadságot lehessen bizto­sítani az etióv népnek és meg lehessen óvni az ország gaz­daságát és hagyományait”. LUXEMBOURG Kerekasztal - egyenetlen felülettel Az egyik legkisebb nyugat- eurupai országoan, a luxem­burgi nagynercegség nason- ló nevű íovárosáoan kerék­asztalt ülnek körűi két na­pon keresztül a kiiencetc mi­niszterei. Nem keil műoútor- asztalosnak lenni ahhoz a megállapításhoz, hogy ennek az asztalnak a felülete bi­zony nagyonis egyenetlen. A Közös Piac tanácskozá­sait eddig' sem jellemezte va­lamilyen idillikus harmónia. Az utóbbi időben azonban megerősödtek és — nemcsak akusztikai, hanem politikai értelemben is — kiáltozássá fajultak a viták. Ebben a kö­zegben, nem sokkal az emlé­kezetes washingtoni olajkon­ferencia és a francia—ameri­kai szóváltás ismétlődő me­netei után új elemként je­lentkezik a luxembourgi kon­ferencián Nagy-Britannia új kormányának bemutatkozása. Callaghan külügyminiszter kétségtelenül nehéz helyzet­ben van. A Munkáspárt vok- sainak jelentős részét olyan szavazóktól szerezte meg, akikre hatott az az ígéret, hogy London felülvizsgálja kapcsolatait a kilencekkel és igyekszik utólag módosítást elérni a csatlakozási felvéte­lekben. Harold Wilson kül­ügyminiszterének azonban bo­rotvaélen kell táncolnia. Párizs nemegyszer kifeje­zésre juttatta, elvből ellenez mindenfajta utólagos módo­sítást, mert ez „veszélyes pre­cedensül” szolgálhatna más olyan tagországok számára, amelyekben látványosan meg­változik a kormányzat össze­tétele, és ezzel álláspontja. Wilsonék kisebbségi kabinet­ié. a jelek szerint, egyszerűen nem er’<,edv'°ti m°g mafának azt a fényűzést, hogy magá­ra haragítsa Párizst. Ha viszont a kilencek vo­natkozásában a régi úton kullog, megszegi választói­nak tett ígeretet, ezzel pedig rontja eseiyeit egy esetleg már a közeljövőben kierősza­kolandó újabb erőpróbán. Sok fontos kérdés kerül te­rítékre az angol magatartás dilemmáján kívül is a luxem­bourgi kerékasztalon. Ilyen például az a kényszer, hogy a kilenqeknek végre kell va­lamit mondaniok a KGST-or- szágokkal való együttműkö­désről. Ez a nagyon lényeges téma némi jóindulattal és jó­zansággal könnyen kimozdít­ható a holtpontról. Elég len­ne, ha a Közös Piac nem ne­hezítené meg egyes tőkésor­szágokkal megkötni kívánt kétoldalú üzleteit. Biztosra vehető, hogy az e«"°netlen kerékasztalon ez a kérdés éppoly heves viták forrása lesz, mint az angol követelések, a Washingtonnal kapcsolatos magatartás és szá­mos más téma bonyolult, ké­nyes dilemmája. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Az etióp fővárosban újabb diákzavargásök törtek ki. A fővárosban a rendőrség a légi­erő mellett tüntető diákoka oszlatott szét. Tüntetők égj másik csoportja — mintegy há­romszáz diák — Endalkacsev Makonnen miniszterelnök hiva­talához vonult és a miniszter- elnök lemondását követelte Sztrájkba lépett a Haile Sze­lasszié Egyetem négyezer hall­gatója is. Az egyetemisták ki­jelentették, hogy mindaddig nem térnék vissza az egyetem­re, amíg az országban nem hajtanak végre földreformot és nem szüntetik he a politikai foglyok kivégzését. Közel-Kelet Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter vasárnap Kairóban fogadta Vlagyimir Vinogradovot, a Szovjetunió egyiptomi nagykövetét. A mi­niszter a nap folyamán talál­kozott Herman Eiltsszel, az Egyesült Államok kairói nagy­követével is. Belgrádban közzétették a Szadat egyiptomi államfő március 28-tól 30-ig Jugoszlá­viában tett látogatásáról és Tito elnökkel Brioni-szigeten folytatott megbeszéléseiről ki­adott közös közleményt. Hétfőn a kora délutáni órákban Damaszkuszban ki­adott katonai közlemény sze­rint a szíriai—izraeli hétfőn reggel kiújult tüzérségi és páncélos harcok már a golani frontvonal egész hosszában folytak. A szíriai tüzérség több ellenséges üteget elnémított és lőtte az izraeli főhadiszállást is. A közlemény kiadásának időpontjában a harcok még folytak. Elhalasztották az egyiptomi —Palesztinái politikai bizott­ság hétfőre kitűzött ülését, amelyen a két fél a közel-ke­leti válsággal kapcsolatos ál­láspontjának egyeztetését ter­vezte. MEGKEZDŐDTEK AZ ÁPRILISI „PIK-HETEK” Árengedményes vásár április 1-től 13-ig. 80 literes villanybojler 300 Ft-os árengedménnyel Szovjet gyártmányú, 28-as női és férfikerékpár 20 %-os árengedménnyel T 5-ös és P 10-es motorkerékpár 1000 Ft-os árengedménnyel Békési gyártmányú kerítésmezők, kapuk, köz- és sarokoszlopok 20 %-os árengedménnyel ön is most vásároljon a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben!

Next

/
Oldalképek
Tartalom