Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-07 / 55. szám
2 •/to á bl I 1974. MÄRCIUS 7., CSÜTÖRTÖK FÓKUSZ Ä negyedik Giovanni Leone olasz köz- társasági elnök szerdán délelőtt fogadta Mariano Rumor ügyvezető miniszterelnököt és megbízta az új kormány megalakításával!. Rumor a megbízást elfogadta és megkezdte tárgyalásait az koalíciós pártok vezetőivel. MINT ISMERETES, Rumor előző középbal koalíciós kormánya szombaton mondott le azt követően, hogy La Malía kincstárügyi miniszter kivált a kabinetből. AZ OEnáZ KÖZTÁRSASÁG ELNoKéNeK a kormányválság, megoldását célzó háromnapos tárgyalásai során nyilvánvalóvá vált, hogy bár Olaszország rendkívül súlyos válság napjait éli, komoly változásokra még mindig nem kerül sor. i> bar az Olasz Kommunista Párt egyértelműen felhívta a köztársasági elnök figyelmét, hogy immár nem odázható el, nem válhat továbbra is taktikai belpolitikai játékszerekké a gazdasági és társadalmi problémák megoldása, végül mégis Rumor folytatja lavirozó kísérletsorozatát — immár negyedszer. A KERESZTÉNYDEMOKRATA PART változatlanul úgy véli, hogy a válság a négy koalíciós párt 1973. júliusában kötött „szolidaritási megállapodása” alapján újjáalakított középbal kormány segítségével leküzdhető. Elutasították egy olyan kormánykoalíció létrehozásának gondolatát, mint amilyen a második világháború után 1947-ig a népi pártok részvételével volt — a hatpárti kabinet gondolatát. Elzárkóztak ismételten a kommunistáknak a „hatalomba való bevonásától”. RUMOR negyedik középbal kormánynak céljait körvonalazva gazdasági intézkedéseket helyezett kilátásba, melyeknek elsőrendű feladata a líra értékének megvédése, az infláció és az áremelkedés el- lériőxzése, megfékezése. A miniszterelnök szerint szigorú politikára van szükség az inflációellenes harchoz, a fizetési mérleg egyensúlyának megteremtéséhez, s a foglalkoztatottság biztosításához. De egyúttal kijelentette, hogy kormánya olyan politikát fog folytatni, amely figyelemmel van az ország közös piaci tagságára és tekintetbe veszi a „nyugati realitásokat.” A SZIGORÚSÁG ÉS „REALITÁSOK” — így együtt taktikai ellentmondás, mely nem vezethet a válság feloldásához. Mert miként az elmúlt napok során az Olasz Kommunista Párt főtitkára, Enrico Berlinguer többször is hangsúlyozta: nem folytatható az eddigi politika, döntő változtatások szükségesek, valóban demokratikus intézkedéseket kell hozni gazdasági és társadalmi téren egyaránt. Az olasz kommunisták olyan demokratikus megoldásért szálltak és szállnak síkra, melynek keretében létrejön a kommunista párt és a többi népi erők közötti egyetértés, olyan együttműködés formájában, amelyre 1947 óta nem volt példa. A NEGYEDIK középbal Ru- mor-kormány ingatag, kompromisszumokon alapuló megoldása ellen az Olasz Kommunista Párt határozottan fellép, mivel tudja, hogy ez csak tovább mélyíti a válságot. Nem szigorra és a „nyugati realitások” figyelembevételére van szükség — hanem immár valódi fordulatra. A. B. T. Waterga!e-ügy Nixon-döntés Nixon elnök hajlandó minden olyan dokumentumot átadni a képviselőház jogügyi bizottságának, amelyeket korábban ' a Watergate-ügy nagy esküdtszékének rendelkezésére bocsátott, és ha a bizottság szükségesnek találja, megjelenik a bizottság színe előtt, és válaszol a Watergate- botránnyal kapcsolatos kérdésekre. A jogügyi bizottság .foglalkozik az elnök elleni alkotmányos vádemelési eljárás kérdésével. Nixon nagy jelentőségű döntését St. Clair, az elnök Watergate-üaayel megbízott ügyvédje közölte. Vasárnap választ Belgium. A korábbi koalíció — a szocialisták, a liberálisok és a kereszténypártiak társulása — nem bírt megbirkózni a gazdasági gondokkal, s idő előtt az urnák elé szólította a választókat. Vasárnap arról lesz szó: a 212 tagú parlamentben miként alakulnak az erőviszonyok. Korábban a szocialisták 61 helyet birtokoltak a koalíció 162 mandátumából. Az idő előtt feloszlott koalíció pártjai közül kizárólag a szocialisták , jelentenek egységes szervezetet. A szocialista pártot ugyanis nem osztja meg az országra oly jellemző flamand és vallon ellentét. Más lapra tartozik, _ hogy a belga szocialista párt élén is két elnök áll: az egyik francia nyelvű, a másik flamand politikus. A két másik koalíciós partner, a kereszténypártiak és a liberálisok, valamint a fla- mand-vallon tagozódásúak pártszövetsége a fenti alapon rendkívül megosztott A flamand OVP ennek a nyelvterületnek a legerősebb politikai csoportosulása. A francia nyelvterületen működő PSC jelentősége jóval kisebb. Már a fentiekből is érzékelharcba vasárnap a szavazatokért. Politikai programjuk jobb híján nacionalista törekvésekre korlátozódik, népszerűségük azonban — éppen ezért — nem lebecsülendő. A nacionalista ellenzék az előző választások alapján a parlamenti helyek húsz százalékát szerezte meg! A Belga Kommunista Párt a monopóliumok és az érdekeiket védelmező jobboldal ellen bontott zászlót. Döntő szakaszához érkezett a vasárnapi belga választásokat megelőző plakátháború. hető, milyen hatalmas ellentétek forrása Belgiumban — a nyelv. Az ország lakosságának 50 százaléka flamand, 34 százaléka vallon, vagyis a francia nyelvjárást beszéli, 15 százaléka — elsősorban Brüsz- szelben — kétnyelvű. Ehhez igazodva sok kis, inkább csoportnak, semmint pártnak Űj színfolt a vasárnapi választásokon a Demokratikus és Haladó Unió (UDP), amely az ország vallon körzeteiben most először állít jelölteket. Kommunisták, baloldali szocialisták szövetsége, amelyet egyes baloldali keresztény munkásegyesületek is támogatnak. Kétségtelen, hogy a belga erőpróba mindenekelőtt a szocialisták és a polgári pártok összecsapása. Megfigyelők szinte kizártnak tartják, hogy a tucatnyi párt, illetve csoport bármelyike abszolút győzelmet arasson. Ponti kontra Pius tekinthető szervezet indul Bilbaói Spanyolországban az egyház és az állam közötti konfliktus mindinkább ki élesedik:. Az ellentétek akkor robbantak ki, amikor a spanyol hatóságok háziőrizetbe vették Antonio Anoveros bilbaói püspököt, mivel azzal vádolják, hogy a „nemzeti egység” szempontjából veszélyes gondolatokat tartalmazó pásztorlevelet állított össze. A Franco tábornok és a Vatikán között 1953-ban kötött megállapodás értelmében Spanyolországban egyházi személyek ellen csak a Vatikán engedélyével lehet jogi eljárást folytatni. A spanyol kormány azonban nem várta meg a Vatikán reagálását, s hivatalosan elítélte a püspököt azt javasolva neki. hogy hagyja el az országot. Válaszképpen a „lázadó” püspök bejelentette, hogy nem hagyja el Spanyolországot, petíció csak abban az esetben, ha erre erőszakkal kényszerítik, vagy ha ilyen utasítást kap a Vatikántól. A Vatikán egyrészt nem érdekelt a spanyol kormányhoz fűződő kapcsolatok kiéleződésében, másrészt arra törekszik, hogy ne váltson ki elégedetlenséget a spanyol papság körében, s ezért igyekszik olyan kompromisz- szumos megoldást találni, amelynek a jellegét egyelőre nehéz lenne megjósolni. Bilbaóban a püspök háza mellett népes tüntetés zajlott le. amelynek résztvevői üdvözölték a nemzeti kisebbségek jogainak védelmében bátran fellépett főpapot. Több mint IC 000 bilbaói lakos írta alá azt a petíciót, amelyben a lakosság támogatásáról biztosítja Anoverost, és követeli, hosv azonnali hatállyal bocsássák szabadon házi őrizetéből. Nagy hullámokat kavar Olaszország-szerte a „Mészárlás Rómában” című film körül kibontakozott vita, illetve bírósági eljárás. A Carlo Ponti produkciójában, George Pan- cosmatos és Robert Katz rendezésében készült film. az amerikai történetíró, Robert Katz regénye alapján vitte vászonra a második világháborús történetet. Mind a könyv, mind a film azt sugallja, hogy XII. Pius pápa előzetesen tudott a nácik megtorló akciójáról, amellyel 32 SS-tiszt meggyilkolásáért 335 római férfit mészároltaik le. A néhai egyházfő egyik unokahuga, Rossignani grófnő rágalmazás címén vádat emelt a film készítői, és egyúttal Robert Katz ellen 1967- ben megjelent „Halál Rómában” című regénye miatt, amely a film alapjául szolgált. A védelem nagy visszhangot kiváltó követeléssel állt elő: kérjék ki VI. Pál pápa véleményét az ügyben. Mint ismeretes, a jelenlegi katoli„Ätlarsts válóper?" Egy haksztés Mikre A washingtoni Fehér Ház szóvivője hivatalosan bejelentette, hogy Richard Nixon elhalasztja tavaszra tervezett nyugat-európai utazását. A hír körülbelül olyan „szenzációként” hatott az amerikai, sőt a nemzetközi közvéleményre, mint a meteorológiai intézet esőről szóló jelentése arra az emberre, aki zuhogó esőben hallgatja a rádiót. Magyarul: egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez a korábban tervezett Nixon-utazás megvalósul. A Fehér Ház bejelentése csak azt rögzítette, amit amúgy is régen tudott már mindenki. Az igazság az, hogy álmodni sem lehetne rosszabb feltételeket az Egyesült Államok elnökének nyugat-európai látogatásához. Ez a látogatás ugyanis — az előzetes tervek szerint — egy Kissinge- rék számára rendkívül fontos folyamat jelentős állomása lett volna. Csakhogy jelenleg ennek a folyamatnak pontosan az ellenkezője bontakozik ki. Az amerikai diplomácia Rómában kus egyházfő a második világháború alatt XII. Plus államtitkára volt és írásai szerint rendszeres, közeli kontaktusban állt a pápával, ismerte gondolatait és szándékait. Robert Katz azt írja könyvében, hogy XII. Pius tudott az 1944. március 24-én végrehajtott náci tömegmészárlásról, de nem vetette latba befolyását annak megakadályozására, mert „félt egy népi felkeléstől, egy radikális baloldali, antifasiszta hatalom létrejöttétől, Vatikán állam esetleges szétzúzásától”. A vád ellenzi VI. Pál pápa meghallgatását. Arra hivatkozik, hogy a Vatikán különleges státusa alapján a pápa külföldi államfőnek tekintendő. A bíróság most úgy döntött, hogy az ítélethozatalt elhalássza a védelem további tanúinak meghallgatása és a film március 26-ára tervezett megtekintése utáni időre. 1973-ra meghirdette „Európa sértsd: Nyugat-Európa) évét”. A Fehér Ház és a State Department menetrendje szerint tavaly látványos eseményekkel — például az amerikai elnök őszre tervezett látogatásával — akarta betömni, vagy legalábbis elfedni az atlanti kapcsolatokban tátongó réseket. A kampány kezdete az volt, hogy Henry Kissinger átnyújtotta a brüsszeli Kilenceknek az emlékezetes Chartát, amely az Egyesült Államok és Nyugat-Európa viszonyának afféle alkotmánya lenne. Wa- shingtonban már az hideg zuhanyként hatott, milyen felemás fogadtatásban részesült Brüsszelben ez a dokumentumtervezet. A megfigyelőknek feltűnt az amerikai erőfeszítések különös kettőssége: az, hogy célkitűzései nemcsak az Egyesült Államok és Nyugat-Európa viszonylatában bizonyultak a vártnál sokkal nehezebben elérhetőnek, hanem felszínre hozzák és elmélyítik a közös piacon belüli ellentéteket is. Ez a kettősség előrevetítette egy általánosabb NATO-di- lemma árnyékát. Az árnyék azonnal még sötétebbé vált az őszi közel-keleti háború idején. Ekkor, mint emlékezetes, az amerikaiak egyoldalúan mozgósítottak — méghozzá nyugat-európai bázisaikon is — anélkül, hogy erre, a vonatkozó megállapodások értelmében, előzetesen kikérték volna az illetékes kormányok hozzájárulását. A vihar egycsapásra elfújta Nixon őszi látogatását, amelyet tavaszra halasztottak. A legrosszabb azonban csak ezután következett. A korábbi valutaválságok eltörpültek ahhoz a hatáshoz képest, amelyet az atlanti ellentétek elmélyítésére az olajválság gyakorolt. Az amerikai kormányzat, amely mind a krízis kirobbanásában, mind annak kezelésében nehezen tisztázható szerepet játszott, egyre félreérthe- tetlenebbül igyekezett sajátos hasznot húzni a helyzetből. Mivel O a Nixon-féle „kemény” intézkedésekkel sikerült helyreállítani az Egyesült Államok költségvetési egyensúlyát és ezzel legalább valamelyest a dollár megingott tekintélyét; Szomorú trópusok Néprajzi kutató az Amazonas őserdeiben A belga származású Claude Lévi-Strauss ama kevés néprajzi kutatok közé tartozik, kinek nevét minden társadalomtudományban illik ismerni, sőt, az 1960-as evekből induió nyugati diákmozgalmak is zászlajukra tűzték eszméit. Több jeles könyv szerzője, elsősorban a társadalom szerkezetéről, a családi és rokonsági rendszerekről, továbbá a gondolkodásról és a mitológiáról írt kitűnő összefoglalásokat, legnagyobb hatást azonban e Szomorú trópusok című — a Gondolat Kiadónál most magyarul is megjelent — útikönyve tett. Tanulságos tudnivalókkal és éleselméjű eszmefuttatásokkal zsúfolt ez a könyv, mely eddigi müvei közül legtöbDet árul el szerzőjének legbensőbb énjéből. Tárgyi és személyi okokból is érdemes tehát e vaskos, tetszetős útikönyvet végigolvasni. Mindjárt az elején az derül ki, hogy a szerző utazásaival párhuzamosan írt ugyan munkanaplót, de ez az útikönyv mégis eddigi útjainak visszatekintő, és összegező összefoglalása. Nem szívesen kezdte el, vallja őszintén, nem is törekszik az olvasmányos népszerűségre és a kalandot, a romantikát, a „romlatlan” életformát, és hasonlót kergető útleírásoktól élesen elkülöníti a sajátját! Amit azonban téy mégis csak elveszítünk a réven, busásan megtérül az a vámon: népek, kultúrák, társadalmak olyan mély és hallatlan műveltségre valló elemzését kapjuk, mely bőven kárpótol minden másért. Csak meg kell szokni a szerző kesernyés, enyhén kiábrándult realizmusát, mellyel az életet, a közigazgatást, a hatósági beavatkozásokat és az utazás sok-sok kényelmetlenségét említi. A néprajzi kutatóról — tehát önmagáról — azt írja, hogy merőben más életfeltételek és a megszokott társadalom minden segítsége nélkül, szinte magára hagyatva kell dolgoznia, állandóan kitéve annak a veszélynek, hogy más kultúrák és társadalmak „szent” szabályait esetleg akaratlanul is megsérti, illetve értetlenül megy el egyes „belülről’ pedig nagyon is jól magyarázható jelenségek mellett. A néprajz — írja —, egyike a valódi, a ritka hivatásoknak^ melyet nem lehet kötelességből, foglalkozásszerűen vagy kivált haszonszerzés céljából űzni! Kezdettől a legkorszerűbb eszmék hirdetőjének vallotta magát C. Lévi-Strauss és ezeket a tudományos elméleteket Brazília őserdeiben: a Matto Grosso és az Amazon indiántelepein, valamint India számos pontján szembesítette a valósággal. Elméleti-gyakorlati munkáia egyaránt maradandó. E könyvben is rámutat többek között arra hogy még oly „pri- mitív”-nek tűnő társadalom szerkezete is milyen bonyolult mint pl. a bororóké; máskor a látszólag jelentéktelen arcfestésben és mintázataikban fedezi fel a társadalmi hátteret, és a teljes rendszerszerűséget, vagyis a belső logikát. Ö megérti a „vadembereket”, közel kerül hozzájuk; „felfedezi” és leírja életükben az általános emberit, mely az eltérő fejlődési fokok ellenére is összeköti őket a modern civilizációk társadalmának emberével: „az embereknek — írja — mindig és mindenütt ugyanazt a feladatot kellett megoldaniok, azonos cél felé törve, és útjukon csak az eszközök változtak.” Elkötelezett tudós C. Lévi-Strauss: részletesein és hosz- szan ír saját társadalma visszásságairól, a „bennszülöttek” kipusztításáról és pusztulásukról; soha nem hajlandó rózsaszínű szemüvegen át nézni a világot, talán inkább a sötét, „szomorú” árnyalatok felé hajlik; innen van a könyv cime is. Némi joggal tartja humánusabbnak — ha nem Is fejlettnek, vagy tökéletesnek —, a primitívek társadalmát, mint az 1940-es évek európai emberéét! Szinte új kőkorszak feltámadásától félt akkor és kissé talán jelentőségét túlértékelve is fordult vissza a kőkorhoz, illetve az azonos szinten megrekedt népekhez. Olyanok között is járhatott még, kiknél ő volt az első fehér ember! Egyre ritkábban adatik meg ilyen élmény a modern etnográfusnak, vagy etnológusnak... E könyv 18 éves késéssel jelenik meg nálunk, de kárpótlásul kitűnő és szakszerű fordításban (Örvös Lajos munkája), Köpeczi Béla utószavával, kellemes külsővel. Mint minden igazán nagy mű, az eltelt idő alatt semmit sem veszített időszerűségéből. Aki megszokja a kissé ironikus hangvételt, a jelenségek folytonos értelmezését és a bonyolulttól, a civilizálttól az „egyszerűbb”, „primitívebb” felé való haladást, az nagyon megszereti ezt a módszert. A szerző a szociológiától és a filozófiától jutott el a néprajzig, és hűséges maradt hozzá mindvégig: oktatta Párizsban és a brazíliai Sao Paolóban, kutatta három világrész tucatnyi népénél. Bartók még arról ábrándozott, hogy harci repülőgépek árából lehet majd népzenekutatást folytatni, ezt látta hasznosabb és értelmesebb, emberhez méltóbb cselekvésnek. Lévi- Strauss látja az Európán kívüli, valamint az európai hagyományos közösségek és kultúrák gyors felbomlását. Azzal érvel, hogy ha a csillagászok rövid ideig látható, és aztán örökre eltűnő égitestet lelnének, sem időt, sem fáradságot, sem oedig költséget nem kímélnének a megismerés érdekében. Ne kíméljük tehát mi sem ezeket sajátmagunk múltjának a még jelenben is élő emlékei feltárásában és megismerésében! Ezek is vannak olyan értékesek mint pl. a régészeti leletek, sőt. egyesek olyan régiek is. és ráadásul érteimezhetőbbek. mert maga a társadalom egy ideig még megszólaltatható. A néprajz a jelen régészete is egyben. Oj néprajzi hullám felfelé ívelésének lehetünk szemtanúi: elsősorban fiatalságunk körében hódít e jó értelemben vett „divat”. Sok féle lehet ennek az indítéka, és a szivárvány minden színében játszhatik. de ha a Lévi-Strauss-i humánum az alapja, akkor közelebb jutottunk ismét egymás megismeréséhez és megértéséhez. Ehhez nyújt nagy segítséget ez az immár klasszikusnak számító könyv. Katona Imre docens az USA a többi fejlett tőkésországnál jóval kevésbé függ az importolajtól, és © mivel a Fehér Háznak belpolitikai okokból (Watergate-ügy) is nagy szüksége volt látványos külpolitikai sikerekre. Washington fontos döntésre szánta el magát. Ügy határozott, hogy az új körülmények között megpróbálja visszaszerezni politikai és gazdasági hegemóniáját két legfőbb ve- télytársától, Japántól és az ugyancsak meggyengült Nyu- gat-Európától. Ilyen előzmények után és ilyen szándékok jegyében szervezte meg Kissinger az olajfogyasztó országok washingtoni konferenciáját. És ezért volt jóval több ez a tanácskozás olajügynél. A többi ország pillanatnyilag jórészt behódolt az amerikai nyomásnak, amely elment egészen addig, hogy a „közös cselekvéstől” tette függővé a ,közös védelmet”, vagyis az amerikai atompajzsot. Franciaország azonban mindenre kereken nemet mondott, még azon az áron is, hogy ez kiélezte viszonyát brüsszeli tagtársaival, mindenekelőtt Bonnal. A Combat című párizsi polgári lap már „atlanti válóperről” beszélt. Ez persze, túlzás. De a fogalmazás jól érzékelteti azt a most már nemcsak véleményt, hanem bizonyosságot, hogy Washington számára 1974 sem lehet „Nyugat-Európa éve”. Nixon egyszerűen nem látogat el egy olyan térségbe, amelyet nemcsak a kiéleződött ellentétek jellemeznek, hanem politikai színezetű monstre-sztrájkok és me- nekülésszerüen előre hozott választások is. Harmat Endre Belga erőpróbi ap választ Belgium. rmyiCT ja — ''arcba vasárn bi koalíció — a szó- V. »1,1^ g! '.okért. Politi a liberálisok és a í I» $ ® ö § jobb híján n ypártiak társulása •: «L 1 rekvésekre ko: bírt megbirkózni a í . "js: Jjt : szerűségük azc gondokkal, s idő | ¥ ti £% J ezért — nem nmálf P'1 zí c7/Vl wigfófvW» 9l8 R r< o r>i/~vra ol ÍpC t r» a 1
