Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-31 / 76. szám
6 Hírlap 1974. MÁRCIUS 31., VASÁRNAP P. eót megyei barancfoíáóol? -------------------- 112. ---------------------------------------KO KA Öt CSZtCndŐ múlva Kákán is jubilálhatnak valamit — akkor lesz fél százada, hogy valami ügyeskedő pesti ember rákapatta a kókai fehérnépet a gobelin- készítésre. Kis esemény kis jubileuma, de érdemes szót ejteni felőle. Ugyanis a négy gobelinfalu között, amelyben immár hagyományossá vált ennek a szép és nemes kézimunka- fajtának művelése — Dány, . Káka, Tóalmás és kisebb arányban Sülysáp — az emlékezések szerint valóban a kókaia- ké a kezdeményezés érdeme. Ahogy a budapesti székhelyű Háziipari Szövetkezet részlegeinek munkájával megismerkedhettünk, világosan kitűnt: csaknem fél század alatt az egymást cserélő nemzedékek tökéletessé fejlesztették a „gobelinezést”, és a nagy pamutfonalas ábráktól a szinte láthatatlan szemű, selyemszálas millepointig minden válfajban mesteri eredményeket produkálnak. Az ötletszerű magángobeline- zést 25 éve váltotta fel a szövetkezet, s a második félidő, kókai viszonylatban, most ott tart, hogy gobelinmunkáért másfél millió munkabért fizetnek ki. Ki többet, ki kevesebbet. ki szabad idejében, ki csak inkább téli szobába szoruláskor — mindezt egybevéve Kókán mintegy 400 asz- szony-leány készít gobelint, s szép számmal akadnak már nyugdíjasaik is. Gyönyörűpor- tékájuk valutatermelő; „á go- belintermés” többségét a tőkésországok vásárolják meg. A község 4900 főnyi lakosából 1800—1900 dolgozó jár be a fővárosba. Az Ikarusba, az Elzett gyárba, a Nagyvásárte- lepre külön üzemi busz szállítja őket, a többiek elszórtan, más-más munkahelyekre busszal és vasúttal jutnak el. Ezeknek napi utazóideje, a villamosítással meggyorsult vonatot is figyelembe véve — napi kétszer ötnegyed óra ... A helyben lekötött munkaerő nagy részét a Kossuth Tsz veszi igénybe. Hat-hétezer holdjukon főleg búzát, kukoricát, azonkívül szőlőt és dohányt termesztenek. A régi dohányostradíciók korszerű formában élnek tovább, ezt jelzi a szervezett munkaelosztás, ezt mutatják a modern. új dohánypajták — s az összefogás eredményességét tanúsítja, hogy jó közepes termés esetén egy dohányos egy hold terméséért évi 30—40 000 forint jövedelemhez jut. A nagy kiterjedésű szövetkezeti szőlők levét olyan pincék hordóiban érlelik, tárolják, amelyek közül némelyikbe a rakott szekér — vagy a kamion — bekerekezhet. Abban a hajdani Pállfy gróf birtokához tartozó pincében, ahol a finom kókai rizlinget kóstolgattam — 1500 hektoliter a hordók együttes űrtartalma, és Gyerekek a bevásárlóközpont előtt. Gárdos Katalin felvétele a legnagyobbé egymagában 175 hektó. Az új óriási bortartályokat híres-neves jászberényi kádármesterek készítették, ideszállításuk, elhelyezésük nem lehetett gyerekjáték. Ahogy méltósággal teljesen sorakoztatják egymás mellé gömbölyű hasukat, olyanok a hűs pince mélyén, a lépcsőbejáraton át beszűrődő éles napfényben, mint őskori szörnyetegek... A kókai tsz-ről még elmondhatjuk, hogy növénytermesztő tevékenységüket szarvasmarha- és sertéstartással, baromfi- teleppel egészítik ki. A hizlalt sertést maguk dolgozzák fel, árujuk a helybeliek fogyasztási igényeinek kielégítését, s különösen a kolbász- és füstöltáru, községen kívüli piacok 'választékának gazdagítását szolgálja. Eta egyfelől figyelembe vesszük, hogy a községnek ipara nincsen, másfelől azonban, hogy az eddig felsorolt sokágazatú tevékenység mellett, a kókaiak egy része 640 holdon zártkertes háztáji szőlőtermelést is folytat, akkor könnyen megérthető utolsó évtizedeinknek. de leginkább az utolsó 10—15 évnek mindinkább jellemző faluképe: az új utcákká sorakozó ízléses, modern, új házak gyors szaporodása. A legrégibb település a „Várhegyen” a bronzkor idején népesedett be. A középkori község első említése: Kouka 1254-ből származik, földesura a XIII—XIV. században a község nevét viselő Kókai-família. Átvészelte királyi, főúri, majd hódoltsági török gazdái elnyomását. prédálását — a XVIII. századból egv pecséten így maradt fenn folytatólagos létezésének emléke: Sigillum Koka 1727. A fejlődő világ üteméhez "satlakozó község lakói anvagi javakban már nem szűkölködVáHalatok, szövetkezetek, intézmények! Üdültetési igényükkel forduljanak a Cooptourist balatoni irodáihoz! Első osztályú fizetővendég-szolgálati szobákról, étkeztetésről, programokról gondoskodunk. Irodáink: 8230 Balatonfüred, Jókai u. 23. 8381 Hévíz, Szabadság u. 6. 8600 Siófok, Fő u. 148. nek, korunkról alkotott képük információkban viszonylag gazdag, a technikai haladás vonalába a maguk életterületén belül felzárkóznak, eszméik körét, gondolkodásuk módját a biztató jelen kedvezően formálja. A kókaiak jövőjét ez idő szerint mintegy 500 iskolás és 130 óvodás gyerek „hordozza vál- lain”. Azért kellett ezt hangsúlyoznom, mert Kókán azt a nem egészen mindennapi helyzetet tapasztaltam, hogy a község kulturális igénye messze meghaladja az adott lehetőségeket. Az egyik pedagógus vezetése alatt álló művelődési ház ugyan Irodalmi Színpadot, asszonykórust, egy ifjúsági és egy felnőtt tánccsoportot működtet — de előadótermének befogadóképessége mindössze 150 fős, s így például a Gobelin Szövetkezet fennállása 20 éves évfordulójának ünnepségét is Tóalmáson kellett megtartani. A helyszűke minden alkalommal elbúsító, amikor arról lehetne szó. hogv a soksok munkát, némi művelődéssel, szórakozással, szellem- üdítéssel is rekompenzál i a az élet. Nagy szavak ezek, de a nagy szavaim mögött azoknak a dolgozó embereknek értékes hiányérzete húzódik meg. akik szomjukat nemcsak ízes riz- lingnel. hanem sokízű kultúrával is szeretnék oltani. Elmesélték — s nem is egy kókai portán —, hogy a Déryné Színház jónéhány előadását akár kétszerannyian is megnézték volna, mint ameny- nyien a zsúfolt termecskébe befértek. Pedig a színészeknek nem egyazon érzés, ha 150 vagy 300, 400, 500 néző előtt játszanak, a kulturális költség- vetésnek sem közömbös, ha egy előadásra fele- vagy harmadannyi személy vált jegyet. Természetesen nehéz kitapintani az élő, növekvő igényeket és nem könnyű az igényekhez idomítani a realitásokat. Az egyik nehéz, a másik nem könnyű — de mindkettő elképzelhető. Viszont — jóil tudom én — más az elképzelés és más a megvalósítás. A képzelet határtalan — a valóság keményen behatárolt. Ám a barangoló, ha valahol a művelődési igény ilyen intenzív és esvelőre ki nem elégíthető je- ’eit észleli, mint észleltem Kókán — akkor mégis kicsit felemeli az ujját. Int. Jelet ad. Békés István A TÁVIRAT SZÁMA... Siva istennők a TGX gépek mellett Harminc perc alatt továbbítják „BAALINT ILDIKÓ SZENTENDRE K A AL V A ARI A UT 3. A STUDIO GALEERIAI KIAALLITAASAAHOZ GRATU- LAALUNK — VAAROSI TANAACS MUEVELOEDEESI OSZ- TAALYA NAGYKOEROES” A géptávíró sűrű, jégeső koppanású hangja legyengül az utolsó betűk után és a kis szobában egy pillantásra fel- lélegzik a csend. A távírász- nők — Szalai Mihályné és Horváth Endréné — kihasználják a váratlan szünetet, míg szót váltunk, másolják a táviratokat, s közben felveszik a telefonon érkező bejelentéseket. Hajukat fejhallgató szorítja le. A sokirányú figyelemmegosztás különös tehetség, ahogy elnézem őket, a hatkarú Siva istennőre emlékeztetnek. Ismeri a H-jelzési ? — Tizenkét éve vagyok a szentendrei postahivatalban távírász, abban az időben kerültem ide, amikor felszerelték a TGX gépeket. Eleinte csak pötyögtettem, sehogy sem akartak ráállni az ujjaim az ékezet jelzésekre, az A A, OE kettős betűkre. Most háromszáz leütéssel írok percenként» Naponta hét órát tartózkodunk ebben a ritmikus zörejben. Nagyon ártalmas a hallásra, próbálkoznak zajcsökkentő megoldásokkal — s Szalainé felemeli a gép faburkolatát, mutatja, hogy habszivacsréteget szorítottak a karosszériafal és a gép közé. — Nem sokat ér ez a hangszigetelés. Ma aránylag nyugalmas napunk van, a Sándor, József névnapok megviselték a csuklómat, még most is fáj... naponta 300 dísztáviratot írtunk meg. Ismeri a H jelzést? Nem értem miért idegenkedik a lakosság az előre jegyzett táviratfeladástól. Űgylátszik a névnapi hangulathoz kell a sorbaállás is. Pedig akár egy héttel előbb feladhatnák, csak a távirati blankettára írják fel a H betűt és a dátumot. Ugyancsak meggyorsítaná a távirat útját, ha a feladó a megjegyzés rovatba beírja a címzett telefonszámát. A szövegből kitűnik, ha sürgős közlésről van szó, így távbeszélőn azonnal értesítenénk ... A szentendrei távíró-góc- hivatal havonta 1500 telegramot vesz jel helyben, s ennek kétszeresénél is több — általában 3500—4000 darab — a körzetébe tartozó tizennégy községből érkezik és indul telefonon Szentendrére. — Géptávírón az ország leg- I távolabbi részéből egy perc alatt megérkezik a távirat. 30 percen belül továbbítjuk a körzetbe. Kész tortúra. A vonalak korszerűtlenek, állandóan foglaltak, rosszul érthető a bemondott szöveg... — s Horváthné szavait mintha csak igazolni akarná a Pilis- vörösvárról becsengő hívás, a távírásznő rekedtre kiabálja magát, míg a szöveget megérti, ráadásul a két géptávíró is feléledt. \A beszélgetést beláthatatlan időig felfüggesztettük, megjött a forgalmi dagály! Pontatlan címzések Abonyi Sándorné hivatal- vezető irodájában percenként nyitják az ajtót. — Hol is tartottam ... ? — kérdezi két villámügyintézés között —, igen, szóval a Dunakanyar 60 csatornás távbeszélő rendszerének kiépítése oldja majd meg körzetünk problémáját. De távírászaink, kézbesítőink munkáját a feladók pontatlan címzése is nehezíti. Elvárják, hogy a tizenháromezer lakosú Szentendrén ismerjük Nagy Jánost, tudjuk, hol lakik. Gyakori az utcanevek elírása, a házszámok elhagyása is. Ha történetesen névről nem ismerjük a címzettet, akkor a naplószám szerint visszajelentjük, hogy hiányos a távirat, de legtöbbször csak a cím- nyomozás segít. Sajnos változnak táviratkézbasítöink, az újak nem ismerik minden kis köz lakóját, ..pontos mpizés nélkül tehetetlenek. Kék köpenyes férfi szakítja félbe beszélgetésünket: — Felhívtam a szervizt, még mindig nem adtak választ ... A hivatalvezető felháborodottan panaszolja: — Képzelje, egy éve, hogy garanciális javításra vittük Verhovina mopedünket a Budaörsi Vegyes Ktsz szentendrei autószervizébe. Azóta hol alkatrészhiányra hivatkoznak, hol más kifogást találnak. Hetekkel ezelőtt a tanácshoz fordultunk segítségért, semmi eredmény. Hogyan kívánjam Értük és érdekükben Törvényesen intézik a dolgozók munkaügyi problémáit A Csepel Autógyár egyik fegyelmi jogkört gyakorló üzemvezetője eljárás mellőzésével szabott ki fegyelmi büntetést egyik dolgozójára. Ez eddig rendben volt. Csupán akkor fordult fonákjára a dolog, amikor az üzemvezető — kilépve a lehetséges keretek közül — „külön bizonyításhoz’’ folyamodott és megfosztotta a dolgozót saját észrevételezési lehetőségétől. Szerencsére nem ez a jellemző példa a vállalati fegyelmi eljárásokra. A Pest megyei Főügyészség munkatársainak a közelmúltban végzett — egyebek között több KGM-válla- lat munkaügyi döntőbizottsága tevékenységével foglalkozó — vizsgálata legalább is ezt igazolja. Három kérdésből csak egyet Néhány pontatlanság, felü- ’etesség mégis árnyékot vetett a vállalati döntőbizottsági munka egészére. Sajnálatos módon szintén a Csepel Autógyárban fordult elő a következő eset: az egyik, vállalati munkaügyi döntőbizottság elé tárt ügyben a dolgozó kérte, hogy mindhárom, külön-külön is fegyelmi vétségnek minősülő tevékenységét vizsgálják ki és bizonyítsák. A három fegyelmi vétség közül mégis csak egyet vettek figyelembe, a másik kettőt nem vizsgálták ki. Maradt hát a bizonytalanság. Ha jobban utánanéztek volna Ezekre az esetekre — legyenek számbelileg bármily elenyészők — ‘érdemes felfigyelni, ha nem másért, hát azért, mert a főügyészség egyéb felmérései alapján arra a következtetésre jutott, hogy a vállalatok helyenként hajlamosak a ténybelileg tisztázott, csekély súlyú fegyelmi vétségeket eljáráson kívül „kezelni”, és más módon „megtorolni” azokat. Hozzá kell tennünk hogy a Pest megyei Főügyészség szóban forgó vizsgálata több kedvező tényt összegezett, mint rosszat. Egyértelműen kimondták például, hogy a dolgozók kártérítési felelősségre vonását, a körülményeket kellően tisztázva, a jogszabályoknak megfelelően hajtották végre a vállalati munkaügyi döntőbizottságok. A vizsgált ügyek közül két esetben mentesítették a dolgozót a kártérítési kötelezettség alól. Szórványosan azonban előfordultak felületességre utaló jelenségek is. Kétszer például felderítetlenül maradtak a kár keletkezésének körülményei. Vagy az Egyesült Villamos Gépgyár ceglédi egységében az egyik dolgozót „selejtgyártás” miatt 225 forint kártérítésre kötelezték. Megalapozott védekezését a vállalati döntőbizottság is csak annyiban vette figyelembe, hogy a kártérítés összegét a jelére mérsékelte, holott mások is igazolták, hogy a selej- tért az esetek többségében nem a dolgozók felelősek. Az ügyészség munkatársai a munkaügyi viták intézését rendben levőnek találták. Leszögezhették: a vállalati döntőbizottságok az utóbbi időben jobban betartják az eljárási szabályokat, és megalapozottabb tényállásokat rögzítenek, mint korábban. Többségében jogerőre A Pest megyei Főügyészség végeredményben kedvező tapasztalatokkal zárta vizsgálatát. Hogy mégis kiragadtunk néhány elvétve előforduló kedvezőtlen jelenséget? Nos, a jövőbeli, még alaposabb munka érdekében tettük. Különben, hogy mennyire megalapozott döntések születtek, mi sem bizonyítja kifejezőbben, mint hogy a döntőbizottsági határozatok nagy része jogerőre emelkedett. A dolgozók — kevés kivétellel — elégedettek az értük és érdekükben hozott döntésekkel. P. Zs. egy távirat-kézbesítőtől, hogy reggel nyolctól délután négyig ötven kilométert kerékpározzon? Nem is vállalják. Az egyik most mondott fel. A másiknak mindössze háromhónapos gyakorlata van, leteszi a KRÉSZ-vizsgát, s őt nem kötelezhetem, hozy havi 1500-ért kilométereket kerekezzen. Marasztalóbb béreket A távirat-kézbesítők meleg kilincsváltásának oka tehát az alacsony bér, a megerőltető, erős fizikumot igénylő munka. Egy kerékpárversenyző napi edzéskvantúrna se sokkal több, mint amit ez a beosztás követel. Csekély bérért. Persze, a távirásznö tizenkét éves szolgálati idő után 1700 forintos bére is meghökkentően kevés. A postai bérrendszer szerint majd csak három év múlva emelkedik a fizetése a szak- csoporti besorolásnál száz forinttal és 150 forint törzsgár- dafokozati díjjal. Itt nem érvényesül az egyenlő munkáért egyenlő bér elve, azonos beosztásban dolgozók között 400 —500 forint bérkülönbség is van. Az aránytalanságot, bér- feszültséget a merev szabályok szülik. A kategóriák tóiig határán belül a legalsó fokról nem tudják elmozdítani a kereseteket, mert nincs a 38 dolgozót foglalkoztató hivatalnak fejlesztési kerete. Homlokába hulló hajjal, fel- hevült arccal, nagy kezicsókolomot köszönve toppan be egy nyurga fiú. Darabos, kedves kamaszmozdulatokkal, két lépéssel vágigméri a szobát, és a főnökasszony asztalára leteszi a táviratkönyvet. Abonyi Sándorné belelapoz. — Szép, tiszta munka. Látom, ‘ legtöbbet sikerült átadnod. kevés értesítést hagytál. Ö Tóth Pali, a legfiatalabb és ha így folytatódik, a legidősebb távirat-kézbesítőnk — mondja enyhe iróniával, célozva az apadó létszámra. Paliból először harapófogóval kell kihúzni a szót, de csakhamar nekibátorodik: — Alig lehet kibírni nyeregben a Bartók Béla utat, olyan, mint egy crosspálya. Mi a véleményem az emberekről? Segítőkészek, de* akadnak rosszindulatúak is. Volt, aki elküldött ellenkező irányba, s közben nevethetett a markába. Ha örömhírt viszek, mindenáron meg akarnak itatni, pedig látják, hogy „járművel” vagyok. Na, meg kiskorú is — mosolyodik el a 17 éves atléta termetű fiú. Szabad szombat a postán — Szomorú napjaid is voltak már a három hónap alatt? — Egyszer. Idős néninek vittem gyásztáviratot. Rosszul lett, amikor elolvasta. Ágyhoz támogattam, vizet itattam vele, és orvosért akartam szaladni. Lenyomom a kilincset, nem enged. Az öregasszony véletlenül ránkzárta az ajtót, a kulcsot meg úgy eltette, hogy fél óráig kerestem. Vannak vidámabb történeteim is: vittem már olyan táviratot, hogy csak egy szó volt benne: szeretlek. Láttam, amikor felbontották. A kislány, akinek szólt, fülig vörös lett. — És te hogyan lettél kézbesítő? — Először ipari tanuló voltam, de nem tetszett a gépszerelő szakma. Vidám-kockás ing, égkék pulóver és frissen vasalt nadrág van rajta, igazán elegáns kézbesítő. Bár a havi 1500 fixből nem sokra futja, s már most mondja, hogy nem távirat-kézbesítőként akar nyugdíjba menni. "Április 1-től a szentendrei postahivatalban is bevezetik a 44 órás munkahetet, a szabad szombatokat, jobban mondva 191 órát dolgoznak havonta. Egy év alatt 26 szabadnap jár minden beosztottnak, s egor- diusi csomó megoldása a hivatalvezetőre vár. Még hat alkalmazottra lenne azonnal szükségük, de Szentendrén nem csábító a postás szakma. A hivatásérzettel ugyan nem lenne semmi baj... Horváth Ánlta
