Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-17 / 64. szám

1974. MÁRCIUS 17., VASÄRNAP «ST IIEC IBI <&CírEap ERDEI UTAKON Látják már a fáié! a nyereséget Féktelen feketerigók riogat­ják a hajnali sötétséget, ami­kor a házrengetegből az erdő­re indulunk. Hegedűs Péter, a nyurga, szakállas erdész itt lakik a Parlament .szomszéd­ságában. „Mindig ilyenkor megyek, a család alszik, az ajtóból visszafülelek, hallga­tom kicsit, hogy szuszog a fe­leségem, meg a két apró kö­lyök”. Indulás a favágókért Először a favágókért me­gyünk Vácszentlászlóra. Alvó falu, meszelt házak, naran­csos derengés. A gödöllői tsz majorjában Erős Gábor főmezőgazdász tart reggeli eligazítást Tucat­nyi ember hallgatja. Kevés szóból ért mindenki. A ZIL- ek ma az erdő és a major kö­zött fordulnak, hordják be a fát. A gödöllői tsz-nek félezer hektárnyi szántója, 150 hektá­ros legelője, kevés szőleje, gyümölcsöse mellett 250 hek­tár erdeje van. „A kimondott mezőgazdasági tevékenység szerény nyereséget hoz — mondja a főmezőgazdász —, földjeink elég silányak, a gaz­dálkodás fejlődését voltakép­pen a fuvarosrészleg, furnér- üzem, asztalosok, bakelit­üzem és a szolgáltató részleg jövedelméből igyekszünk meg­támogatni. Az erdő a gazdaság megalakulása, 1960. december 31-e óta birtokunkban van, de eddig sok hasznot nem lát­tunk belőle, igaz, nem is tö­rődtünk vele. Csak amióta önálló erdészünk van, amióta Péter idejött, azóta fordí­tunk gondot a kitermelésre, telepítésre”. Eszembe jut egy diskurzus. Balázs Istvánnal, Pest megye erdészeti és vadászati felügye­lőjével beszélgettünk a ter­melőszövetkezeti erdőgazdál­kodásról, ő mondta: „Szinte meghökkentő, hogy azok a ter­melőszövetkezeti vezetők, akik mindig szem előtt tartják gaz­dálkodásuk fejlesztését, min­den eszközt megragadnak, hogy növeljék a gazdaság jövedel­mét, észre sem veszik az er­dészetben rejlő lehetőségeket, a biztos nyereségforrást. Rend­re elhanyagolják például a fakitermelés tíz évet felöle­lő előírásainak, s az éves ter­veknek a teljesítését. Sok he­lyütt csak télen — ha van szabad munkaerő — küldenek néhány embert az erdőre, mondván, van nekünk er­dőnk is, vágjunk egy kis tűz- revalót.” S. hogy mik a lehe­tőségek? A megyében csak­nem 27 ezer hektár tsz-erdő van, egy közepes erdő- és fa- feldolgozó gazdaság területe ez. Telepítenek újakat is, min­denekelőtt a mezőgazdasági művelésre alkalmatlan terü­leteken — százszázalékos ál­lami támogatással — övék is az érdem, hogy lassan kiegé­szül a főváros körüli zöld gyűrű. A terv szerint 1990-ig újabb 28 ezer hektáron gyö­keresednek meg az erdők, nagyrészt a tsz-ek jóvoltából. Harminckét termelőszövetke­zeti gazdaságban, köztük Gö­döllőn, van fafeldolgozó kis­üzem. Vesznek is rönköt, ha kell, az udvaron é^pen a Ka­posvárról érkezett öles égerek derekát hámozzák ki ácssze- kercével a kéreg öleléséből. A rönkből vöröses furnérlemez lesz, gép forgatja, éles kés­penge hámozza a lapokat. Sűrűn fordulnak a ZIL-ek, egy rakomány hasábba raká­sa nem tart sokáig, látniva- lóan értő emberek pakolják. Utóbb derül ki, hogy egyete­misták, génészmémök-hallga- tók valamennyien, csupán hét­végeken — napi 120 forintért — vendégszerepeinek rako­dókként. „Most már aztán nézzünk ki az erdőre is, int barátom, a tsz-erdész, Hegedűs Péter, miután egy bútoripari meg­rendelővel, holmi üzleti ügyek­ben jól kiveszekedte magát. Menjünk! Fenyőcsemeték Dűlőuták, szántók, no végre a fiúk közé értünk, itt rakod­nak. .. Szép dombos vidék körös­körül. Lépésben bejárjuk. Akácok, tölgyes, csemetekert. „Ezeket a fenyőcsemetéket a bogi tsz asszonybrigádja tele­pítette.” Odébb, a Nagyreme­tének nevezett részben kivág­ják az akácost — véghaszná­lat, mondja az erdész —, jö­vőre itt telepítenek erdei és fekete fenvőt, ezüst fűzzel, ha­zai nyárral elegyesen. Jókorát kerülünk, amíg be­érünk a tsz-irodába, ahol egy árkuspapír rubrikáiból kitű­nik, hogy az erdészet tavaly először hasznot hozott, noha nem is tervezték: a különbö­ző járulékokat leszámítva 50 ezer forint a nyereség. A fur­nérüzem hat munkása másfél millió forint értékű árut ter­mel. 430 ezer forint haszonnal. Mindent összevetve úgy tű­nik: látják már a fától a nye­reséget is a gödöllői termelő- szövetkezetben. A. Z. „En még iskolát abba nem hagytam » <•«, - •• ►V»1’ - gr V V " , MUNKÁK rmm ÉS MINDENNAPOK (Ügy adódott, hogy a ve­zérigazgató szobájáoan be­szélgethetünk háromházi Alberttal. Hat éve adta le a vállalatnál, a Mechani­kai Müveknél a munka­könyvét, de még nem járt itt. „Éppenséggel megfor­dulhattam volna errefelé, de minek — végezze mun- denki a maga dolgát”. Így aztán még csak azt sem tudósíthatom, hogy aláza­tos kíváncsisággal, vagy verejtékező zavarral né­zett volna komi a belépést követően a külföldön tar­tózkodó vezér rezidenciá­ján. Leült az ajtóhoz köze­lebbi fotelba, nem rakta keresztbe a lábát, nem rántott elő munkáskabát ja zsebéből ideges mozdulat­tal egy doboz Kossuthot, de nem is formázta nyá­jas „riportalanyosra” a te­kintetét — mindössze tü­relmetlenül megkérdezte, hogy mit akarok tőle tu­lajdonképpen. Válaszom, hogy szeretném megismer­ni, s aztán írni róla, in­kább bőszítette, mint elra­gadtatta — „kisebb baja is nagyobb mostanában en- nél” —, de aztán mégis csak belekezdett az életé­be: tagoltan, vigyázva minden kiejtett szóra, mintha azt akarná lemér- n: valamennyi esetében, elbírják-e a rájuk bízott felelősséget.) ha éppen — A háború után nem ke­reskedtünk, hanem a központi szűkös készletekből jutott mennyiséget átadtuk a vá­sárlóknak. Ennek a szétosztó munkának a dotálása kicsi volt — és lényegében maradt is. Az emberek többsége azt képzeli, hogy ma már meg­szűntek az árubeszerzési gon­dok. Alapvető cikkekből nincs is hiány, csakhogy az igények óriásit növekedtek. Akkor az­tán, ha valami nincys, a vá­sárló első mérgében a pult másik oldalán állót hibáz­tatja. Hiba vso a kereskedelmi dolgozók társadalmi megbe­csülésével is. Mintha keve­set adnának a kereskedők vé­leményére. Például az egész megyében a ráckevei járási népfrontbizottság volt az el­ső — tudomásom szerint —, amely egy ilyen, a lakosság ellátását érintő tanácskozás­ra az állami kereskedelmet is meghívta. Egyszer hallottam hasonlóról Pomázon. Vagy egy másik példa: a mi vál­lalatunk nyolcszáz alkalma­zottat foglalkoztat. Közülük talán tucatnyi, aki tanácstag a lakóhelyén. Vagy: hallott róla, hogy egy kereskedő kor­mánykitüntetést kapott vol­Egy szakszervezeti vezető monológja Lippai József, a KPVDSZ Pest megyei titkára végigjár­ta a szakma minden lépcső­fokát. — A jelenlegi súlyos gon­dok megoldása a szakmunkás­képzés. Hogy miért keveseob a jelentkezők száma a szük­ségesnél? Ennek döntő oka a körülményekben keresen­dő. A kis boltokban a válla­latok aligha tudnak folyóvi­zet, mosdókat biztosítani, amikor a régi házakban nincs se folyóvíz, se csatornázás. Közétkeztetés? Általában olajkályhán melegítik az ott­honról hozottat. Nők emel­getik az egy-kótszemélyes üz­letekben a göngyölegeket, az üveggel telt rekeszeket, a háztartási gépeket. Halad a technika, mind modernebb, bonyolultabb gépeket és ké­miai összetételű szereket áru­sítanak. A nyugdíj előtt álló, rendesen dolgozó, de minden képzettség nélküli volt házi­asszonyoktól hogyan kíván­hatjuk meg, hogy rugalmasan kövessék a fejlődést? — A kereskedelem nehéz helyzetét mégis méltányol­ják. Igyekeznek ösztönzőbb bérrendszereket alkalmazni, a forgalom emelésében részes­sé tenni a dolgozókat. Ka­punk előtt a munkaidő-csök­kentés. Azt sem mondanám, hogy nem élveznek társadal­mi megbecsülést. A kiváló vállalati címek odaítélése, a kiváló dolgozók, szocialista brigádok elismerése nemcsak a kollektívának, az egyénnek is szól. Egy jól menő üzlet vezetője Kahoffer Gábor, a váci Du­nakanyar Áruház igazgatója: — Ha most azt mondom, hogy nálunk jobb a helyzet, mint általában, dicsekvésnek hatna. Pedig jobb, egysze­rűen azért, mert a korszerűen felszerelt áruházban megfe­lelő munkakörülményeket biz­tosítunk. A nagy forgalom után magasabb a százalék is, amivel az alacsony havi bér megemelkedik. így aztán ta­nulógondunk sincs, szívesen jönnek a kitűnően végzett lányok is. Talán egyetlen ész­revétel: jóval több férfi kel­lene ismét a szakmába. Az igazgató több mint har­minc éve kereskedő Vácott, itt született, itt tanult egy ré­gi üzletben. — Megbecsülés? Azt figye­lem, kihez jönnek vissza a vevők. Ez fokmérő és ne­künk sok ilyen eladónk van. Megbecsülésnek érzem, ha fa­luról bejön a család, megke­resnek. hogy milyen kabátot kínálunk. — A jövő mindenképpen a nagy egységeké. Most a kis boltokban a kereskedők még kevésbé előnyös helyzetben dolgoznak. A munkaidejük miatt nem tudnak bekapcso­lódni a különböző kollektív feladatokba, lassan elszige­telődnek. Nem ártana. ha őket is gyakrabban tájékoz­tatnák lakóhelyük életéről és eseményeiről, a megoldani való feladatokról, mert so­kat segíthetnek. Égyówvént mi. kereskedők. nem futunk megkülönböztetés után, csak azt ismerjék el, mi is olya­nok vagyunk, mint az átlag és nem kevesebb. Komáromi Magda ziumba — a katonaságtól hol kiengedtek, hol nem. Érettsé­gi után felvételiztem a köz- gazdasági egyetemre, de nem vettek fel — azóta matemati­kával és fizikával nem fog­lalkozom. Közben itt a gyár­ban elvégeztem a marxista— leninista középiskolát, de az esti egyetemre csak három évvel később, tavaly szep­temberben vettek fel. A filo­zófia és a polgazd. elég jól megy, gondolom, a tudomá­nyos szocializmus is. Legjob­ban annak örülök, hogy le tudom mérni, mit tudok. Az előadások ugyan nem a leg­színesebbek, de pótlásként hozzájuk olvasok. Különben is rettenetes kedvem van az olvasáshoz. Havonta elolvasok két-háromezer oldalt, s csak kis mértékben szépirodal­mat. Általában párhuzamo­san három-négy könyvet ol­vasok. Utazás közben főleg mai magyar költőktől verse­ket: szeretnék minden irány­ban tájékozódni. De olvasok művészettörténetet, s a tudo­mányos-technikai forrada­lomról szóló könyveket is. (Kávét kapunk. Három­házi Albert azonban kö­szöni, nem kér, nem kávé­zik soha. Amíg az enyé­met kevergetem, arra gon­dolok hirtelen, de jó len­ne, ha ez a szikár, FTC feliratú, zöld trikós fiú a barátjává fogadna.)-j------------------- aktívan I — Azelőtt I sportol­--------------------- tam, most evezős edző vagyok a Fradi­ban. Van húsz srácom, télen hetente négyszer, nyáron öt­ször bajlódom velük. A ser­dülő nyolcasom négyszer egy­más után megnyerte a baj­nokságot. Úgyhogy elég vál­tozatos a délutáni progra­mom: tanmedencébe a Jég­színházba, tornatermi edzés­re a Közgázra, futni pedig a Szabadság-hegyre járunk, amikor nem vagyunk vízen. Most mondjam azt, hogy erre aztán nem számítottam — a szerszámkészítőről, akinek rettenetesen nagy kedve van az olvasáshoz, kiderül, hogy nem tudja elképzelni az életét sport nélkül. A srácokat, akiket az evezés tudományára ok­tat, kitartóan tanítványai­nak nevezi. Először meg is tévesztett: azt hittem órá­kat ad tompára nevelt csa­ládkedvence gyerekek­nek. A szerszámkészítőt azonban az én képzelgé­sem a vezérigazgató fotel­jében nem érdekli: lanka­datlan önkontrollal gon­dolja végig újra és újra, amit közlése nyomán ed­dig lejegyeztem, s a leg­több gondolatról utólag azt tartja, miért is érdekelné ez az embereket, vagy job­bik esetben — ezt is más­ként kellett volna megfo­galmazni. ■ ------------r ezelőtt I — Két évvel | nősültem.------------------------- Van egy ti zennégy hónapos kisfiúnk. Én anyámmal lakom Albert­falván egy szoba-összkomfor­tos lakásban, a feleségem pe­dig az ő szüleinél, a Gellért­Gárdos Katalin, felvétele hegyen, egy nagyobb lakás­ban. Minden héten egyszer- kétszer meglátogatom a csa­ládomat, de mint egy idegen — megetetjük a gyereket, ját­szom vele kicsit, és kész. A két évből egy évet éltünk együtt az egyik tanítványom édesanyjának a lakásában — remekül éreztük magunkat. Ál­lítom, hogy a gyógyíthatat­lan lakásgond egyik oka nap­jaink válási kampányának. Vagy mért beszélünk annyit az ifjúságpolitikáról? Az egyik brigádtagom ugyanabban a ci­pőben jár, mint én, csak ép­pen ő egy sufniban lakik a családjával. Hat éve bent van a tanácsnál a kérvénye — öt­féle dilibogyót szed rendsze­resen. Nem anyagi problé­máim vannak nekem: együtt lenne a pénzem, ami egy szö­vetkezeti lakáshoz szükséges, de úgy látszik, még nem va­gyok „igényjogosult”, sokan állnak előttem. Nem sírok én, nehogy azt higgye, de már több mint bosszant a dolog: tanulok, igyekszem hasznos lenni, dolgozom, társadalmi munkát végzek — aki meg ott­hon ül, és csak az újságot ol­vassa, van aki előbb kap la­kást. Nem tudom én, mások­nak hogyan sikerül, de az biz­tos, hogy soha nem fogok kos- latni kapcsolatok után —, ha nem érdemiem meg így, hogy egy fedél alatt lakjak a csa­ládommal, a pofámért ne ad­janak lakást. Vagy itt van ez a rendelet: akinek három gyereke van. az kap soron kí­vül lakást. Mondja meg őszin­tén, nem lennék én egy utolsó disznó, ha csak ezért csinál­nék három gyereket? És amed­dig csak kettő van és már jön a hármaik. addig hová vin­ném őket?! (Hirtelen abbahagyja. Mintha elszégyellné magát, hogy egy avatatlan sze­mély előtt ennyire kipa­kolt. „Pedig mondtam az elején, hogy nem akarok panaszkodni, utálom azo­kat, akik mindig csak sír­nak”. Leveszi a munkás­kabátját, a másik fotelba rakja. Ettől lehiggad vala­melyest, hangosan végig­gondolja, hogy mi mindent nem kellett volna monda­nia. Majd hozzáteszi: „re­besgetnek valamit, hogy Diósdon jövőre vállalati hozzájárulással OTP-laká,- sok épülnek, ebből én is kapok, de erről még min­den olyan homályos.”) cégemnél 7,20-szal kezdtem, mikor idejöttem a Mechanikai Művekhez, 8,50-et kaptam, most 14,90 az órabérem — nem túl sok. Nem voltam én olyan kapaszkodós soha, hogy kellene még ötven fillér, vagy még egy öltöny a szekrény­be. Jó kezem van a szakmá­hoz, eleinte lelkesedtem is nagyon, de meg kell monda­nom, hogy sok értelmetlen dol­got csinálunk. Egyszer szóvá tettem, utána nem kaptam prémiumot, s fizetésemelésből is kimaradtam. Nyolcán va­gyunk a brigádban, valameny- nyien szerszámkészítők, az átlagéletkor nem magasabb harmincnáL Nyolcunk közül | - A régi ötnek van érettségije, négy pe­dig párttag. A kísérleti mű­helyben a prototípusokhoz ké­szítjük a szerszámokat. Tere mészetesen részt veszünk a munkaversenyben, de nem úgy, hogy zászlót a magasba, aztán előre. Három évvel ez­előtt az akkori brigádvezető kilépett, valakinek el kellett vállalni, engem választottak meg. Megírom a brigádnap­lót, megszervezzük az önkén­tes véradást, a társadalmi munkát, benevezünk a válla­lati kispályás bajnokságba, s egyszer-egyszer ellátogatunk a Műcsarnokba, ahová azelőtt is jártam. Nem nagy dolog a brigádvezetés, de persze, a munkát akkor is el kellene vé­gezni, s akkor is tanulna min­denki valamit, ha nem tartoz­na a brigádhoz. Mégis azt mondom, hogy csinálunk va­lamit — s nem egyszerűen vé­gigdolgozzuk nap nap után a nyolc órát, aztán végeztünk. Van a vállalatunknak Buda­fokon egy jó kis vízi telepe, oda szoktunk lejárni közös halászlé-vacsorákra, ha időnk engedi. Két éve a brigád né­hány tagja több vállalati dol­gozóval együtt kajakkal vé­gigevezte a Tiszát —, sajnos, én nem tudtam részt venni ezen a háromhetes túrán, mert éppen akkor volt a srácaim versenyévadja. („Igazi munkás” — milyen sután hangzik ez így. In­kább úgy mondanám: a ma forradalmára. Egy azok közül, akiket vitafórumok ezrein igyekeznek felismer­ni, szóból, csekély tapasz­talatból ezekben a hetek­ben összegyúrni a fiatalok. Elszánt, nekikeseredett, fa­nyar, önmagával mindig elégedetlen, ám önmagát tettekre sarkalló, közös­ségben, társadalomban gon­dolkodó ember. az élet? — | — Talán ez hogy eről­ködik az ember? Ahogy Madách mond­ja — hát küzdjünk. Az igaz­ság az, hogy még sehol sem vagyok. Tanulni szeretnék to­vább, én még iskolát abba nem hagytam. A TF-en az ed­zői szakot feltétlenül elvég­zem, aztán társadalomtudo­mányt akarok magasabb fo­kon tanulni. Ne higgye, hogy magáért a tanulásért tanulok. Végül is ott lehet hagyni ezt a szakmát, amit csinálok — negyvenéves koromra szeret­nék valamit elérni. Aztán majd csak tudnak valahol használni, ha lesz megfelelő végzettségem. Szívem szerint tanítani is nagyon szeretnék majd. A vizet, hacsak nem rokkanok bele, nem hagyom ott soha, az több nekem, mint a barátom. Tudom, sok feles­leges dolgot összebeszéltem ma­gamról — pedig csak azt aka­rom, hogy akik nálam jobb eséllyel indultak az életben, ne legyenek előttem —, érjem én utói őket. Kertész Péter EGER Jubilál a Népújság Huszonöt évvel ezelőtt je­lent meg Egerben a Heves megyei pártbizottság és a me­gyei tanács napilapja, a Nép­újság. Szombaton — a jubi­leum alkalmából — sajtótör­téneti kiállítás nyílt az egri Gárdonyi Géza színházban. A tablókon ott szerepelnek a Népújság negyedszázados múltját reprezentáló doku­mentumok is. i. t r—-----------7-----, ha éppen Az eletrajza, | munka­------------------------ helyet vál­toztatna, látszólag alig külön­bözne az egy híján harminc­éves fiatalemberekétől. Meg­született, valahogy felnevel­ték, s most itt van — élni szeretne. Édesapja nem látta, amikor megszületett, s ké­sőbb sem — örökre eltűnt a háborúban. Háborús gyerek — mondanák Háromházi Al­bertról a pszichológusok, csakúgy, mint mindenkiről, aki 1945-ben látta meg a nap­világot. — A z EMAG-ban szaba­dultam. Mindenáron tanulni akartam tovább, de a katona­ság előtt, gondoltam, nem ugrok be a középiskolába, röbb tanfolyamot, köztük hő­kezelőit végeztem el, megsze­reztem a jogosítványt, s dol­goztam a KISZ-ben is. A hon­védségnél század-szeminá- •iumvezető lettem. Köz­jen beiratkoztam le­velező tagozaton a gimná-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom