Pest Megyi Hírlap, 1974. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-13 / 60. szám

I WW*. NAGYKATA ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ KÁTAI ÁRUHÁZA NAGYKÁTA MS f NEcrei kúrián 1974. MÁRCIUS 13.. SZERDA FÓKUSZ Találkozó a „szovjet riviérán” A VILÁG szinte valameny- nyi hírügynöksége gyorshír­ben jelentette, hogy Georges Pompidou, a Francia Köztár­saság elnöke, a szovjet Ri­viéra, a festői fekete-tengeri üdülővidék központjába, Szo- csiba érkezett. A magas ran­gú vendég innen már ven­déglátója, Leonyid Brezsnyev kíséretében utazott Picunda üdülőhelyre — ez a színhelye a legmagasabb szintű szov­jet—francia csúcstalálkozó előreláthatólag kétszer négy­órás fordulójának. A SZOVJETUNIÓBAN min­dig is különleges fontosságot tulajdonítottak a Franciaor­szággal fenntartott viszony­nak. 1974 a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok im­már fél évszázados évforduló­ja. Az SZKP KB főtitkára ép­pen francia újságírókkal foly­tatott beszélgetés során emlé­kezett arra, hogy az ötven esztendő alatt különböző elő­jelű tapasztalatokra lehetett szert tenni. Az azonban soha, egy pillanatra nem vált kéit? eégessé, hogy a két nép köl­csönös rokonszenve a nehéz időkben is diadalmaskodott. A HIDEGHÁBORÚ korsza­ka után a szovjet—francia vi­szony pozitív változása jelen­tette az első langyosabb, fu­vallatokat a világpolitikában. Azóta rendszeressé váltak a két ország politikai kapcsola­tai, vezető személyiségeinek konzultációi. Amikor az is­mert előzmények után lénye­gesen javult a szovjet—ame­rikai viszony, ezt egyes atlan­ti körökben arra akarták ki­használni, hogy eltávolítsák Párizst Moszkvától. Nem si­került, nem sikerülhetett ne­kik. A Szovjetunió minden esz­közzel — például Brezsnyev emlékezetes, Washingtont kö­vető párizssi útjával — vilá­gossá tette, hogy a Franciaor­szághoz fűződő jó viszony ápo­lása továbbra is alapvető cél­jai közé tartozik. Azóta, a közelmúltban, Gro- miko külügyminiszter is járt Párizsban, részben már a mostani Pompidou-út elkészí­tésének jegyében. A GAZDASÁGI KAPCSO­LATOK egyenletesen fejlőd­nek, rendszeresen összeülő szovjet—francia „nagybizott­ság” igyekszik növelni az üte­met. Erre szükség is van, bő­ven akad még kihasználatlan lehetőség. VALAMENNYI MEGFI­GYELŐ egyetért abban, hogy a szovjet—francia csúcsta­lálkozó jelentősége messze túlnő a két ország még oly tágas határain is. Erre utal az egyik olyan téma, amely Pi- cundában nyilvánvalóan terí­tékre kerül: szovjet—francia közös erőfeszítéssel meggyor­síthatnák az európai bizton­sági értekezlet jelenleg nem éppen hétmérföldas csizmák­kal haladó munkáját. (KS) NIXON ELNÖK Kissinger külügyminiszter társaságában kedden hivatalában fogadta a „magánlátogatásra” ideérke­zett Husszein jordániai ki­rályt. MEGKEZDŐDTEK a kor­mányalakítási tárgyalások Bel­giumban a vasárnapi parla­menti választásokat követően. MEGGYILKOLTÁK Billy Foxot, az ír parlament protes­táns tagját. Brezsnyev rögtönzött sajtóértekezlete (Folytatás az 1. oldalról) szem, hogy ilyen nagyfontos­ságú és ilyen korszakos jel­legű dokumentumot a lehető legmagasabb szinten kell alá­írni. Természetesen, ha mi­niszterek írják alá az ilyen okmányokat, akkor is kormá­nyaik akaratából cselekednek. Így azonban felmerül a kér­dés, miért nem akarják ma­guk a vezetők aláírni. Én itt a népek szempontjából hatal­mas jelentőségű erkölcsi té­nyezőt látok. Az aláírás szint­jével az okmányok jogi jelen­tősége nem változik, de a tör­ténelem és a jövő, érzésem szerint, azt kívánja, hogy az európai biztonsági értekezlet dokumentumait a lehető leg­magasabb szinten hitelesítsék”. Kérdést tették fel az újság­írók a szovjet—amerikai SALT-tárgyalások helyzetére vonatkozólag is. Ezzel össze­függésben Brezsnyev utalt ar­ra, hogy a SALT-tárgyalások résztvevőinek igen sok apró részletet, technikai sajátossá­got, számos variációs lehető­séget kell figyelembe venni­ük, ezért nem tartja időszerű­nek, hogy a jelenlegi szakasz­ban véleményt nyilvánítson a tárgyalások állásáróL „Mi sze­retnénk közös nyelvet találni a napirenden lévő kérdések­ben — hangsúlyozta Brezs­nyev. — Az a véleményünk, hogy a SALT-tárgyalások ér­telme és céljai nemcsak az amerikai és a szovjet nép ér­dekeibe vágó kérdések, ép­pen ezért mindent el kell kö­vetni e tárgyalások sikerre vitele érdekében”. Végezetül az SZKP főtitká­ra kifejezte Egon Bahr nyu­gatnémet tárcanélküli minisz­ter szovjetunióbeli látogatá­sának eredményeivel való elé­gedettségét. Utalt arra, hogy a nyugatnémet államférfit szovjetunióbeid látogatása ide­jén Gromiko és számos szov­jet gazdasági vezető is fogad­ta, s ő maga is igyekezett ér­demben figyelmet fordítani a szovjet—nyugatnémet kapcso­latoknak azokra a területeire, amelyek szemrevételezése ér­dekében Bahr a Szovjetunióba érkezett, s ezzel kapcsolatban két alkalommal is tárgyalt a minisaterreL CSAK RÖVIDEN... A LENGYELORSZÁGBAN hivatalos látogatáson tartóz­kodó csehszlovák párt- és ál­lami vezetők megtekintették Gdanskban az északi kikötő építését. Ez a létesítmény a mostani lengyel ötéves terv egyik legnagyobb beruházása. KEDDEN HANOIBA IN­DULT az amerikai légierő két repülőgépe, hogy onnan haza­szállítsa a háborúban elhunyt további 11 amerikai katona földi maradványait A VDK hatóságai a múlt héten 12 amerikai katona földi marad­ványait adták át az Egyesült Államok megbízottainak. VÁLASZTÁSI manifesztu- mának ígéreteit leszűkítve, a bizalmi szavazás kiprovo- kálására alkalmas kérdések megkerülésével mutatkozott be kedden az újonnan válasz­tott angol alsóházban Harold Wilson kisebbségi kormánya. HARAVGHI Littlejohnok Hétfőn a dubli­ni Mountjoy bör­tönből megszöktek a Littlejohn fivé­rek. Kenneth és Keith Littlejohn angol állampolgá­rokat egy ír bíró­ság tavaly augusz­tusban ítélte bör­tönre egy dublini bank kirablása miatt. A bírósági tárgyaláson .azon­ban kiderült, hogy a Littlejohnok az angol hírszerzés fizetett ügynökei­ként tevékenyked­tek, feladatuk volt szabotázsakciók és fegyveres merény­letek szervezése az írországi vá­lasztások előesté­jén. A két Littlejohn séta közben szö­kött meg a bör­tönudvarból, a 29 éves Keith Little- johnt néhány perccel később le­fogták a börtöntől talán 100 méter­nyire levő kis­kocsmában, ahová a szökevény egy korsó sörre ugrott be. A 31 éves Kennethet még nem sikerült kéz­re keríteni. Mint a Reuter hírügynökség megjegyzi, Little- johnék szökésének megszervezésé­ben benne volt az angol hírszerzés „keze”. ETIÓPIA Repülősztrájk — a földön Etiópiában még mindig nem állt helyre a nyugalom. Képünkön: rendőrroham Addistz Abebában tető diákjai ellen. Kedden Etiópiában foly­tatódott a repülőtéri föl­di személyzet sztrájkja, amely teljesen megbéní­totta a helyi légiforgalmat Az irányítótorony személyzetének munkabeszüntetése miatt nem tudott gépeket fogadni az Ad- disz Abeba-i nemzetközi re­pülőtér sem. A sztrájkolok új bérbesorolást, társadalombiz­tosítási törvényt és a szervez­kedési jog biztosítását köve­telik a kormány megbízottai­a császárról etLnevezett egysem tünr val folytatott tárgyalásokon, A vasárnap véget ért négy­napos általános munkabeszün­tetés óta először kedden je­lentek meg a napilapok Etió­piában. Noha valamennyi új­ságot — akárcsak korábban — most is a kormány adja ki és cenzúrázza, hangnemük mégis érezhetően oldottabb és merészebb: néhány lap óvatosan érintette a politikai reformok és a demokrácia ki- szélesítésének kérdéseit is. Kissinger kontra Európa Washington. Henry Kissinger amerikai külügyminiszter hétfőn, kong­resszusi tagok feleségei előtt tartott előadásában élesen bí­rálta az Egyesült Államok eu­rópai szövetségeseit és gazda­sági partnereit. Kissinger elsősorban azt ki­fogásolta, hogy az EGK tag­országai saját szakállukra, kü­lön megállapodásokat próbál­nák kötni az energiaválság megoldására. Szerinte e vál­ság az összes iparilag fejlett országoknak problémát okoz, s ha Nyugat-Európa „rivalizálá­sa gondolatoktól” hagyja magát vezérelni, akikor e versenyt el fogja veszíteni, mert az Egye­sült Államok összehasonlít­hatatlanul több erőforrással rendelkezik. „Az Egyesült Államoknak nincs kifogása a független eu­rópai politika, ellen — állítot­ta az amerikai külügyminisz­ter —, helyteleníti azonban, ha e függetlenségi törekvések az Egyesült Államokkal szem­ben megnyilvánuló alapvető ellenségeskedés formáját öl­ük ...” Az amerikai külügyminisz­ter az EGK-tagállamok és Ja­pán eljárását a görög város­államok Macedóniával és Ró­mával szemben követett poli­tikájához, széthúzásához ha­sonlította. Részben Nyugat- Európát és Japánt tette fele­lőssé azért a „rendkívüli el­lenséges légkörért”, amellyel az 1973. októberi izraeli— arab háború után a konfliktus rendezését célzó amerikai erő­feszítéseket fogadták. Az amerikai külügyminisz­ter végül válaszolt azoknak is, akik kifogásolták Washington és Moszkva együttműködését Ez az együttműködés szükség- szerű követelmény, mert mindkét nagyhatalom rendel­kezik a másik, sőt az egész emberiség elpusztítására al­kalmas eszközökkel. Bordeaux. Michel Jobert francia kül­ügyminiszter egy bordeaux-i napilap keddi számában kö­zölt interjújában úgy véleke­dett, hogy Henry Kissinger amerikai külügyminiszter „nem tud bánni Európával’. Szerinte Kissinger az elmúlt esztendőben azért nem tudott boldogulni az Egyesült Álla­mok nyugat-európai partne­reivel,' mert „nincs megfelelő érzéke Európához, nem tudja, hogyan kell bánni Európával, hogyan kell vele harmonikus és hasznos kapcsolatokat ki­építeni”. megteremtését szorgalmazzák. Mint a ciprusi sajtó megjegy­zi, az összeesküvés szálai az athéni katonai juntához ve­zetnek. Hiteles forrásokra utalva, a Haravghi című ciprusi lap azt írja, hogy Athénben és Ankarában „elvben létrejött a ciprusi problémával kapcso­latos alku”. A Pentagon köz­vetlen támogatásával kidol­gozott „megállapodás” veszé­lyezteti a Ciprusi Köztársa­ság függetlenségét és szuve­renitását, s közvetlen kapcso­latban van a Makariosz elnök megdöntésére irányuló újabb tervekkel, amelyekbe „bevon­ták a befolyásos athéni ka­tonai köröket”. A ciprusi haladó közvéle­mény határozottan elítéli a belső és a külső reakció ösz- szeesküvését, amelynek célja az, hogy Ciprus NATO-tá- maszpont legyen. A NATO érdekeit képviselő [ r imperialista körök Makariosz 1 elnöknek és kormányának a | 2 hatalomból való elmozdítását í és egy reakciós ciprusi rezsim 2 Újabb összeesküvés Makariosz ellen Wilson és csapata kai való szembekerülése, méltányos fizetésemelési javaslataik merev elutasítása, az egyszerű emberek problémáinak figyel­men kívül hagyása, a nagytőkések érdekeinek egyoldalú kép­viselete okozta. Harold Wilson és legközvetlenebb tanácsadói — legalább újbóli hatalomrajutásuk első heti mérlegéből ítélve — úgy látszik, tanultak korábbi tapasztalataiból és kudarcaiból, s ezúttal sokkal rugalmasabbnak, nagyvonalúbbnak mutatkoz­nak a szakszervezetekkel folytatott megbeszéléseken, mint az az 1970-es választások előtt. A lory-korniáiiy népszerűtlen intézkedései közül a háromnapos munkahét bevezetése volt a legkirívóbb, s a munkáspárti kabinet beiktatása után úgy határozott, hogy az ország gazdasági életét normalizálja, a bányászsztrájk felol­dását követően e hét elejétől fogva ismét helyreállította az öt­napos termelést. Míg a dolgozók körében egyöntetű támoga­tásra találtak ezek a döntések, addig a tőkések, vállalkozók, tőzsdések, spekulánsok, a különböző üzleti körök meglehető­sen vegyes, sokszor kifejezetten ellenséges fogadtatásban ré­szesítették a labourisat kormány első, komoly próbálkozásait a súlyos gazdasági válság felszámolására. A fenntartások hir­detői főként azzal érvelnek, hogy Wilson és szakminiszterei a béremelésekkel még inkább szabadjára engedik az inflációt, amely már eddig is soha nem tapasztalt gyorsaságú pénzrom­láshoz, a takarékbetétek fokozatos elértéktelenedéséhez veze­tett. Természetesen a nemzetközi megfigyelők várakozó állás­ponton vannak, nem óhajtanak véleményt nyilvánítani né­hány lépés alapján, hanem legalább egy esztendei türelmi idő után elemzik csak az összefüggéseket. Kérdés azonban, hogy a Wilson-kabinet — alsóházi kisebbségi helyzetét tekintve — megérhet-e tizenkét hóna­pot? Ha adott esetben a konzervatívok, egy bizalmatlansági indítvány beterjesztésekor, összefognak a liberálisokkal, s megnyerik néhány kisebb párt „honatyáit” is, akkor köny- nyűszerrel leszavazhatják a kormányt. Edward Heath meg­ígérte ugyan, hogy pártja „konstruktív ellenzéki szerepet kí­ván betölteni”, de senki sem tudja, mit ért e homályos meg­fogalmazáson. Wilson minden taktikai érzékére, ügyességére szükség van ahhoz, hogy a meghirdetett államosítások, más reformok végrehajtása, a közös piaci tagság feltételeinek újratárgya­lása során megtalálja ä korlátozott lehetőségek közepette is az ország egyetemes érdekeinek legkedvezőbb megoldási mó­dozatokat. Matolcsy Károly Aagy-Brilannia történelmének egyik legnehezebb órájában vette át csaknem három és háromnegyed esztendei kényszerű pihenés, az „ellenzéki vadonban” töltött keserű száműzetés után ismét az ország ügyeinek irányítását Harold Wilson, a Munkáspárt vezére. Az általános választásokon a Labour Party nem szerezte ugyan meg a nyugodt és maga­biztos kormányzáshoz szükséges abszolút többséget: a 635 parlamenti mandátumból csupán 301 törvényhozói helyet mondhat magáénak, de az alsóház relatív értelemben vett legerősebb pártjának vezetője mégis vállalta a kabinetalakí­tást, s villámgyorsan létrehozta az új „Wilson-csapatot”, amely felöleli valamennyi munkáspárti szárny, csoport és árnyalat képviselőjét. A miniszterelnököt az a megfontolás és hideg szá­mítás ösztönözte az egyébként hagyományosan széthúzó la- b^jrista hadsorok egyesítésére, a nézeteltérések félretételével az összefogás pillanatnyi látszatának megteremtésére, hogy az adott bonyolult belpolitikai erőviszonyok közepette leg­alább hátvédjét igyekezzék biztosítani a küszöbönálló, s vár­hatóan igen heves alsóházi csatározásokra. Kormányában a kulcstárcák többségét a középhez tartozó, előszeretettel „mér­sékeltnek” nevezett, kipróbált wilsonista politikusok kapták: Callaghan a brit diplomácia új főnöke, Healey feladata a megrendült pénzügyek rendbehozásának megkísérlése. Fel­tűnő, hogy a hivatalos munkáspárti programtól eltérően a Közös Piacot támogató Roy Jenkins, a belső ellenzék ismert személyisége is tárcához jutott, csak éppen nem saját szakte­rületét, az államkincstár irányítását vette ismét kezébe, ha­nem belügyminiszter lett. A dolgozó tömegeket, a szakszer­vezeteket hivatott megnyugtatni Wilsonnak az az intézkedése, amellyel a baloldali Tribune-csoport jelentős vezetőjét: Mi­chael Foot képviselőt bízta meg a munkaügyi minisztérium vezetésével. A* ország közvéleménye általános helyesléssel fo­gadta, hogy Foot nyomban hivatalba lépése után lendületesen hozzálátott az alapvető kérdések megoldásához, fogadta a bá­nyász szakszervezet vezérkarát, s megállapodott velük a több mint egy hónapja tartó, immár katasztrofális következmé­nyekkel járó sztrájk befejezésében, teljesítve jogos követelé­seik zömét. Meg kell jegyeznünk, hogy Edward Heath kon­zervatív kormányfő bukását, távozását a Downing Street 10- ből, a miniszterelnöki rezidenciából elsősorban a bányászok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom